2014. május 26., hétfő

Sziasztok!

Nehéz szívvel írom le nektek ezeket a sorokat, de muszáj. Erre a hétre szabadságolnom kell magam, mert teljesen behavazódtam munkával. Egy hét és újra itt leszek. Addig is vigyázzatok magatokra, hétfőn (Június 02.) találkozunk. :D  Pusszancs: Dolores

2014. május 25., vasárnap

10.! 10.! 10.!

Sikerült! Szép volt fiúk! Erre mást nem lehet reagálni csak azt, hogy HALA MADRID!!!!!!!!!!!!!!!!

2014. május 23., péntek

10/10 50.rész

Lola

  A reggeli incidens után összeszedtem magam és hiába tiltakozott a portugál, haza vánszorogtam. Ettől a művelettől annyira elfáradtam, hogy a házba érve végig dőltem az ágyamon és elaludtam. Álmomban újra megjártam életem poklát.
 " Lolo! - szólongatott a barátnőm, de most nem voltam beszédes kedvemben. - Nem csinálhatod ezt - állt meg az ajtómban egy tálcával. - Enned kell.
 - Nem vagyok éhes - mondtam fásultan, ami igaz is volt, mert a hányingertől ami reggel óta kínzott egy falat sem ment volna le a torkomon.
 - Ne csináld már - könyörgött újra, de láthatta rajtam, hogy hiába, mert egy sóhaj után kiment a szobából.
  Az agyam folyamatosan kattogott. Hol rontottam el? Minden annyira tökéletes és szép volt, akkor miért hagyott el? Sírni már nem tudtam, mert a könnycsatornáim kiszáradtak a tegnapi nap után. Ahogy felültem az ágyam szélére, úgy éreztem összenyomnak a falak és nem kapok levegőt. Sietve álltam fel és a gardróbomhoz lépve elővettem egy bőröndöt, amit teledobáltam ruhákkal. Magamhoz vettem a papírjaimat és elindultam lefelé.
 - Hová mész? - néztek rám döbbenten a lent lévők.
 - El! - válaszoltam kurtán, majd meggondolva magam feléjük fordultam. - Ne tudok maradni. Itt minden rá emlékeztet. Magányra van szükségem - magyaráztam. - Majd jelentkezem, ha úgy érzem, hogy sikerült helyre tennem a dolgokat idebent - mutattam a fejemre.
  Nem szóltak, mert tudták, hogy felesleges. Én ezt már eldöntöttem. Egyedül apám állt elém.
 - Van elég pénzed?
  Halványan elmosolyodtam, mert tudtam, hogy ő megfog érteni.
 - Ne aggódj, van.
 - Ha bármire szükséged van azonnal hívjál - simított végig a hajamon, amitől újra kislánynak éreztem magam.
 - Jó - bólintottam. - Szeretlek apa! - öleltem meg, majd beültem a taxiba, amit még a szobámból hívtam. Elvitettem magam a reptérre és jegyet váltottam a legelső gépre, ami elhagyta Brazíliát. Így kötöttem ki Angliában. Londonban kivettem egy szobát és bezárkóztam. Két napot töltöttem egy befüggönyözött, sötét szobában. Elsírtam a maradék könnyeimet is. Közben apa felhívott, hogy elmondja, elintézte a médiát és senki nem fog tudni semmit a történtekről. A közérzetem napról-napra rosszabb lett. A hányingert felváltotta a hányás, de ezt mind betudtam az elmúlt napok idegeskedéseinek, egészen addig, míg egyik éjszaka arra ébredtem, hogy rettenetesen görcsölök. Mikor felkapcsoltam a lámpát, rémülten néztem a véres ágyneműre. Azonnal hívtam a recepciót, akik szóltak a szálloda orvosnak. negyedórán belül már a szirénázó mentőben feküdtem és sebesen száguldottunk a kórház felé. Annyi erőm még volt, hogy küldtem egy sms-t apámnak, hogy hol talál meg, majd elvesztettem a kapcsolatomat a külvilággal. 
  Mikor magamhoz tértem, az első amit felfogtam, hogy kórházban vagyok. Apa az ágy mellé húzott fotelben aludt, gyűrött öltönyben és több napos borostával az arcán. Mocorgásomra kinyitotta a szemét amiből csak úgy sütött a megkönnyebbülés.
 - Lolita - fogta meg a kezemet - csak hogy végre felébredtél - sóhajtott fel megkönnyebbülten.
 - Mi történt? - néztem rá értetlenül.
 - Azt hiszem, előbb szólok az orvosnak, majd ő elmondja - állt fel, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Kiment a kórteremből, hogy pár perccel később egy idősebb, fehér köpenyes férfival térjen vissza.
 - Mis Faria - mosolygott rám kedvesen. - Doktor Hart vagyok. Nagyon megijesztett minket, de most már örülünk, hogy köztünk van.
  Értetlenül pislogtam rá.
 - Milyen nap van? - suttogtam rekedten és úgy éreztem, mintha smirglit nyeltem volna.
 - Kedd - világosítottak fel mire a szemeim kikerekedtek a döbbenettől.
 - Igen kicsim - simogatott meg apa - majdnem egy hétig nem voltál magadnál.
 - Mégis hogy vagy miért? - néztem egyik férfiról a másikra.
 - Dolores, mire emlékszik? - komolyodott el az orvos.
  Lehunytam a szemeimet és bevillantak a szállodai képek.
 - Vérre - suttogtam. - Sok vérre.
 - Sajnálom - hallottam meg a dokit és mikor kinyitottam a szemeimet az arca részvétről árulkodott. - Már nem tudtuk megmenteni a babát.
  Apára néztem, akinek a szemei könnybe lábadtak a mondatra és elfordította a fejét.
 - A babát? - kaptam a hasamhoz.
 - Nem is tudott róla?
 - Nem - csuklott el a hangom. Volt egy kisbabám Marcotól és még csak nem is sejtettem. Talán ha előbb tudunk róla minden másképp alakul.
 - A spontán vetélés elég gyakori a terhesség első szakaszában - magyarázta doktor Hart. - Főleg, ha az anyuka sokat stresszel. Érte mostanában olyan hatás, ami miatt idegeskedett?
 Hisztérikusan felnevettem. Még hogy ért-e? Azonkívül, hogy életem szerelme lelépett az oltár előtt, magamra hagyva egy kisbabával, akiről nem is tudtam és aki már nem fog megszületni?
 - a lányom most szakított a vőlegényével - adott diplomatikus választ az apám.
  Nem tehettem róla, de ezen újra nevetnem kellett és egészen addig azt is tettem, míg át nem csapott hisztérikus zokogássá. Doktor Hart csengetett a nővérnek aki egy fecskendővel a kezében jelent meg az ajtóban. Ahogy megkaptam az injekciót, szemhéjjaim elnehezültek, de még hallottam ahogy apám megkérdezi az orvost.
 - Doktor úr, ez a vetélés milyen kihatással lesz Lola életére? Lehet még gyereke?
  Próbáltam ébren maradni, hogy megtudjam én is a választ, de az altató hatni kezdett. Az elmémig csak egyetlen szó jutott még el: Sajnálom...

  A rákövetkező hetekben pszichológushoz jártam, hogy feltudjam dolgozni a traumákat. Ezzel egy időben egyre agresszívabb lettem és ezért különféle csoportterápiákon kellett részt vennem, hogy levezessem a felgyülemlett feszültségemet. Esténként azon gondolkodtam, hogy kinek fog kelleni egy olyan nő, aki még gyereket sem tud szülni. Egy ilyen este után fogadtam meg azt, hogy ezentúl inkább én használom ki a férfiakat és messzire elkerülöm a szerelmet, és soha senki nem tudhatja meg a titkomat."
Zihálva ébredtem fel. Pólóm izzadtan tapadt a testemre, a lázam újra felszökött. Nyöszörögve vonszoltam ki magam a konyhába, hogy bevegyem a gyógyszereimet. Fülemre tapasztottam a kezem, mikor a telefonom hangos csörgésbe kezdett. Először tanácstalanul néztem szét a lakásban, majd beazonosítottam a készülék hollétét.A nappali kanapéjára volt dobva. Lerogytam a bútor szélére és hátradőltem.
 - Itt Dolores Faria üzenetrögzítője, kérlek a sóhajom után hagyj üzenetet - nyögtem fel fájdalmasan..
 - Szia Kicsim! Mi a baj?- hallottam meg Thiago aggódó hangját. Akármennyire is nyűgnek éreztem az elején ezt a kapcsolatot, kost jól esett, hogy beszélhetek vele.
 - Szia neked is. Nincs nagy baj, csak elkaptam valami vírust és nagyon kivagyok tőle.
 - Foglalok helyet és holnapra már ott is vagyok - mondta kedvesen.
 - Nem kell - hárítottam el. - A végén még megfertőznélek valami nyavalyával. Hidd el, pár nap és jobban leszek - magyaráztam nem túl meggyőzően.
 - Hiányzol - súgta a telefonba mire elmosolyodtam.
 - Te is.
 - Biztos ne menjek? - kérdezte mégegyszer.
 - Biztos. Félek, hogy tényleg lebetegítenélek, aztán nem tudnál játszani egy darabig.
 - Tudod, hogy megszállott vagy? - nevetett fel.
 - Mondták már egy páran - mosolyodtam el megint. Volt valami ebben a fiúban, amitől mindig jókedvem lett, ha beszéltem vele.
 - Most mennem kell, mert edzésünk lesz - sóhajtott fel szomorúan. - Vigyázz magadra és gyógyulj meg hamar. Búj be az ágyba és gondolj rám - nevetett fel halkan.
 - Egyedül vagy valakivel? - évődtem vele.
 - Csakis egyedül, de ezt elmagyarázom majd neked, ha megint találkozunk. Utána tuti nem akarsz majd mást - morogta a telefonba, amitől a testem jólesően megborzongott.
 - Thiago, gyere már! - hallottam a háttérből.
 - Megyek! - szólt oda valakinek. majd újra rám koncentrált. - Csókollak Baby! Remélem hamarosan látlak.
 - Én is téged. Szia. - nyomtam ki a telefont és mosolyogva gondoltam a fiúra. Ha nem is vagyok szerelmes, jól esne most a közelsége.

2014. május 22., csütörtök

Las Puertas de Infierno 42.

Ana

  Végül nem mentünk csavarogni, mert minden tömve volt emberekkel, akik a kupadöntőre jöttek. Helyette a szobánkban tévéztünk. Pattogatott kukoricát ettünk és néha megdobáltuk vele egymást. Jókat nevettünk és hajtottuk az időt, hogy minél hamarabb indulhassunk a meccsre. A csapatokkal már nem találkozhattunk, mert teljesen elszeparálták őket, de azért mindenkinek küldtem egy-egy biztató sms-t.
 - Mi lesz ma? - néztem a portugálra, míg a Maracaňa stadion felé tartottunk egy bérelt autóval.
 - Nem tudom, nagyon kétesélyes - gondolkodott el. - A hazaiak már háromszor nyerték meg ezt a kupát és ráadásul itthoni terepen vannak. A spanyolok pedig kétszeres EB győztesek arról nem is beszélve, hogy nem rég nyerték meg a VB-t. Ezt még én sem tudom neked megmondani.
 - De mit súg a szíved? - nyaggattam tovább.
 - A szívem spanyol, míg az eszem brazil győzelmet mond - zárta le a témát.
 - Ezzel sokra megyek - puffogtam magamban.
A stadionnál kiszálltunk a kocsiból és amíg Cris lezárta, addig én nézelődtem. Kígyózó sorok mindenhol. Gyönyörűen elválik a két szurkolótábor egymástól. A spanyol piros-sárga mezek éles kontrasztban állnak a brazilok sárga-zöldjével. Mi a VIP-bejárathoz mentünk, ahol Cris lerendezte a nyakba akasztható kártyáinkat amivel szabadon mozoghattunk az épületben.
 - A meccs után lemehetünk az öltözőkhöz - vigyorgott rám a csatár. Helyünkre siettünk, de útközben Crist letámadta néhány riporter. Elnéztem, ahogy készségesen válaszolgatott a kérdéseikre, míg én próbáltam láthatatlanná válni. Egész jól sikerült, mert nem foglalkoztak velem. Úgy negyedóra múlva végre leülhettünk a helyünkre, ahol idegesen néztem körül. A szívem majd kiugrott a helyéről.
 - Ne izgulj már ennyire - simított végig Cris a karomon.
 - Könnyű azt mondani. Te már megszoktad, de nekem ez nagyon új. Ide nézz - mutattam felé a kezeimet, amik úgy remegtek, mint a nyárfalevél.
 - Add ide! - fogta le őket és magához húzott, amitől nagyon gyorsan megnyugodtam, csak a szívem vert még mindig hevesen, de már nem az idegességtől.
 - Köszönöm - húzódtam el tőle, mert nem akartam, hogy félre értsék a mozdulatainkat.
 Az emberek hirtelen felzúgtak és már én is láttam, ahogy a barátaim megjelentek a pályán. Arcukon látszott a koncentráció. Megszólaltak a himnuszok és mindkét ország szurkolói csodás hangulatot teremtettek. A sípszó után nem sok idő telt el, mikor Fred gólt szerzett. Ránéztem a portugálra, akiről sütött, hogy szíve szerint ő is ott rúgná a labdát a többiekkel. Néha felmordult, néha felszisszent, és nem bírta szónélkül végig nézni a meccset, mindent kommentált. Én rólam ez nem volt elmondható, mert akkora gombóc volt a torkomban, hogy egy hangot sem tudtam kinyögni. Láttam, hogy a spanyolok kicsit szétcsúsztak a hamar bekapott gól miatt és ebből kifolyólag elvesztették a fejüket. Arbeloa után Sergio is kapott egy sárgát, ami után Roni elborult arccal nézett a védőre. Az első félidő utolsó percében Neymar is betalált a kapuba, így még nagyobb hátránnyal mentek a szünetre a spanyolok. Egyik szemem sírt, míg a másik nevetett.
 - Most mi lesz? - fordultam a mellettem ülő felé kíváncsian.
 - Del Bosque kiosztja őket és próbálja mentálisan összekaparni a csapatot. Felvázolja a lehetséges támadási módokat és próbál beléjük rengeteg energiát tölteni.
  A második félidő is hasonlóan kezdődött, mint az első. A negyvennyolcadik percben Fred újabb találatával már 3-0-ra vezettek a brazilok. Nem kellett látnom Iker arcát, hogy tudjam, magát hibáztatja. Cris, mintha érezte volna, mire gondoltam, átölelt és a fülembe súgta.
 - Túlélik.
 Ő már ekkor tudta, hogy a 2013-as konföderációs kupa nyertese Brazília. A pályán már nem sok minden történt, hacsak az nem, hogy Piquet a hatvannyolcadik percben kiállították.
 - Idióta - morgott mellettem a portugál.
  Már mindenki a játék végét jelentő sípszót várta, mikor végre megszólalt. A brazilok mámoros ünneplésbe kezdtek. Láttam Neymart, Marcelot és David Luizt, hogy egymás nyakába ugrálva örültek a győzelemnek. A másik oldalon viszont Sergio, Torres, Iker és a többiek álldogáltak szomorúan, még mindig hitetlenül. Néztem, ahogy Marcelo odasétált a csapattársaihoz és bátorításként megölelte őket. Végig néztük a díj átadókat is. Az aranykesztyű tulajdonosa Júlio Cesar lett. A FIFA fairplay díját a spanyol csapat kapta, ami nem kis megtiszteltetés. Figyeltük a gólkirályokat, ahogy fordított sorrendben szólították őket. Nene a négy góljával harmadik helyen végzett. Fred lett a második, míg Torres lett az abszolút gólkirály.
 - De csak azért, mert én nem játszottam - vigyorgott rám Cris nagyképűen.
 - Kicsit se vagy beképzelt - ütöttem a karjára nevetve.
 Tovább figyelve láthattuk amint kiosztották a legjobb játékosnak szóló díjakat is. Harmadik lett Paulinho, a második Iniesta és a legjobb, aki megkapta az aranylabdát, Neymar. A szívemet büszkeség öntötte el, mikor a barátomat figyeltem, ahogy könnyeivel küszködve veszi át a díjat. Az egész stadion felállva tapsolt neki.
 - Gyere! - fogta meg a kezemet Cris és maga után húzott. Elindultunk a stadion kacskaringós folyosóin. Az ajtók megnyíltak előtte, amit ő csak egy kisfiús mosollyal nyugtázott. Erősen szorította a kezemet, nehogy lemaradjak tőle. Ahogy körülnéztem, mindenhol boldog és ünneplő brazilokat láttam. Végül megérkeztünk az öltözőkhöz.
 - Még várni kell, mert ilyenkor fényképezkedés, riportok és ilyen nyalánkságok várnak rájuk, de ne aggódj nem húzzák sokáig, mert szeretnének lezuhanyozni és tiszta ruhába bújni - mondta tapasztalatból. Leültünk két fotelba és hallgattuk, a brazil közönség idáig elhallatszó ünneplését.
 - Te tudtad - néztem a csatárra.
 - Sejtettem - komolyodott el. - Ikerék fáradtabbak, mint a többi csapat. Hatalmas nyomás nehezedett rájuk, mert mindenki azt várta, hogy az EB-k és a VB után ezt is megnyerjék. Nekik nem volt választási opció, kötelező lett volna a diadal. Ez baromi frusztráló tud lenni és óriási nyomást helyez a csapatra - magyarázta és folytatta volna tovább is, ha nem jelennek meg a folyosó végén az örömtől megrészegült brazilok.
 - Húgííííííííííííííííí! - szaladt felém ordítva a bongyor hajú barátom, majd felkapott és megpörgetett. - Nyertünk! - kiabálta és én kacagva néztem a boldog arcát. Egyszercsak egy másik kéz fonódott a derekamra és magához ölelt.
 - Ana, sikerült! - kiabálta a fülembe Neymar vigyorogva, és elvette a többiektől az utána hozott és mindenki által megcsodált aranylabdát és bronzcipőt. - Ezeket én nyertem - húzta ki magát büszkén.
  Hihetetlen, mennyire csillogott a szeme. Le se tagadhatta volna, hogy rettenetesen örül, de nem csak ő, hanem az egész csapat boldogságban úszott.
 - Ugye jöttök velünk bulizni? - nézett rám Marcelo, én pedig elbizonytalanodva pislogtam a portugálra.
 - Marci, nekünk még beszélni kell Ikerékkel is - válaszolt Cris.
 - Persze - biggyesztette el a száját csalódottan. - Azért még találkozunk holnap?
 - Szerintem még délelőtt itt vagyunk és csak a késő esti géppel repülünk haza. De ha nem találkoznánk, Madridban az edzésen fogunk - vigyorgott Roni.
  Már indulnánk, mikor a frissen zuhanyzott barátom elkapja a derekamat és magához ránt.
 - Azt hitted elfelejtem? - nézett rám somolyogva. - Boldog szülinapot Kicsilány! - nyomott egy puszit az arcomra. - Az ajándékod már otthon vár.
  Nem tudtam, hogy mi lehet az, de ahogy az arcára néztem, semmi jót nem tudtam leolvasni róla.
 - Kinyírlak, ha valami drága dolgot vettél, azt ugye tudod? - fenyegettem meg.
 - Akkor már ásom is a sírom.
 - Ne csináld! - néztem rá könyörgő szemekkel. - Tudod, hogy nem szeretem a puccos dolgokat.
 - Ne parázz! Ez tetszeni fog.
 - Ezért még számolunk - méregettem bosszúsan, mire hangosan kinevetett és arcon csókolt.
 - Úgyis én vagyok az erősebb.
 - Te csak azt hiszed - morgolódtam tovább, mire egyszerűen a fotelba tolt és csikizni kezdett. Nem tudtam szabadulni a kezei közül. Cris, és Marcelo után egyre több brazil játékos nevet körülöttünk.
 - Feladod? - kérdezte Nene.
 - I-i-gen - nyögtem ki és megtöröltem nevetéstől könnyes szemeimet. Ahogy ellépett tőlem, felugrottam és a portugál háta mögé bújtam.
 - Védj meg! - könyörögtem neki hülyéskedve - ez egy vadállat - mutattam a brazil csatárra.
  Cris nevetve ölelt magához, mert Neymar újra harcra készen állt velem szemben.
 - Elég volt - mondta. - Mennünk kell.
 Pillanatok alatt illant el a jókedvem. Éreztem, hogy a másik csapatnál közel sem lesznek ilyen jókedvűek. Búcsúzóul megöleltem Marcit és Neymart. Utóbbival megígértettem, hogy hogy nem sokára meglátogat David Lucaval.
  Lassan sétáltunk a spanyol öltöző felé, húztuk az időt, hogy minél később szembesüljünk a csalódott barátainkkal. Mikor az ajtóhoz értünk biztatólag egymásra mosolyogtunk, majd lenyomtuk a kilincset. Az öltözőbe lépve nyomott csend fogadott minket. Mindenki csak bámult maga elé és sokuknak vörösek voltak a szemei a sírástól. Sergio rám nézett és a világfájdalom ami sugárzott gyönyörű szemeiből, teljesen mellbevágott. Leültem mellé és átöleltem. Nyakamba fúrta a fejét és csak szorított erősen, hogy megnyugtassam, simogattam a hátát, mint egy kisgyereknek. Ahogy körülnéztem, feltűnt, hogy valaki hiányzik.
 - Iker hol van? - kérdeztem halkan.
 A védő felnézett, és a zuhanyzó felé intett a fejével. Elnézést kérőn mosolyogtam rá majd felálltam és elindultam megkeresni a kapust. Óvatosan nyitottam be, de ami a szemeim elé tárult, arra nem voltam felkészülve. Iker lecsúszva a fal mellett csak meredt maga elé. Odasiettem hozzá és elé térdeltem.
 - Szia bátyó - simogattam meg borostás arcát.
 - Szia - lehelte alig hallhatóan és rám nézett, egy halvány mosolyt megeresztve. - Nem sikerült - nyögte ki, és szavai után egy könnycsepp is legördült az arcán. - Elbasztam.
 - Nem a te hibád - ültem  mellé és ölembe húztam a fejét. Haját simogatva magyaráztam neki.
 - Ez volt megírva. Túl sok volt a nyomás rajtatok - ismételtem a portugál szavait. - Mindenki azt várta, hogy még ezt is zsebeljétek be, de mindent nem lehet. Nem testileg, hanem mentálisan fáradtatok el.
 - De csalódtak bennünk - pislogott fel rám.
 - Igen, most csalódottak, de alszanak rá egyet és holnapra ugyanúgy fognak imádni titeket, mint eddig. Ha elgondolkodnak, ők is rájönnek, hogy milyen nehéz ekkora nyomás alatt teljesíteni. Higgy nekem. Minden csoda csak három napig tart, aztán minden visszatér a régi kerékvágásba.
  Láttam rajta, hogy emészti a szavaimat. A csönd körül ölelt minket. Nem hallatszott más, csak a lélegzetünk hangjai, majd résnyire nyílt az ajtó ahol Torres kukucskált be.
 - Jól vagytok? - kérdezte, de láttam rajta, hogy ő sincs a helyzet magaslatán.
 - Megleszünk - küldtem felé egy bátorító mosolyt, amit egy biccentéssel nyugtázott. - Megjött Sara - nézett az öltöző felé, de alig mondta ki, a lány már be is lépett hozzánk. Arca aggodalommal volt teli, de ahogy meglátott, elmosolyodott.
 - Köszönöm - súgta, miközben helyet cseréltünk. Már léptem volna ki az ajtón, mikor Iker utánam szólt.
 - Szeretlek Húgi!
  Széles mosoly kúszott az arcomra és úgy néztem vissza rá.
 - Detto bátyó!

2014. május 21., szerda

Házasság extrákkal 14.

Kendra

   Reggel jókedvűen ébredtem. Tele voltam energiával. Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy kényelmes itthoni ruhát. Pillantásom sokszor elidőzött az ujjamat díszítő gyűrűn. El sem hiszem, hogy képes volt ezt eljátszani velem, hogy hitelesebbek legyünk - csóváltam meg a fejemet, miközben a konyhába siettem.
 - Jó reggelt - köszöntem a már ott tartózkodó nőnek és a mostanában elmaradhatatlan csatlósának Sergionak.
 - Neked is. Ki vagy virulva - nézett végig rajtam Sese mosolyogva és puszit nyomott az arcomra. Tekintete megakadt a gyűrűmön. - Azt a mindenit! - kapott a kezem után. - Ez honnan...?
 - Cristől kaptam - pirultam el. Dolores sokat mondó mosollyal állt meg mellettem.
 - Hűha, a fiam kitett magáért - csodálta meg ő is az ékszert.
 - Azt szeretné, ha minél hitelesebbek lennénk a világ előtt - jöttem zavarba.
 - Így azok lesztek - vigyorgott rám Serg.
 - Már most azok vagyunk - jelent meg a konyhaajtóban a portugál, kezében néhány újsággal.
 - Merre voltál? - néztem rá kérdőn.
 - Futni mentem, hogy kiszellőztessem a fejem - vont vállat.
 - Itt a hatalmas konditermed, te mégis inkább elmész futni? - értetlenkedtem.
 - Igen, mert a kondiban nem lehet újságot venni - vigyorgott rám.
 - Mi olyan fontos, hogy megvetted ezeket a szennylapokat? - sóhajtottam fel.
 - Ez - tette le elém az elsőt, aminek a címlapján ő virított, amint Ikerrel kijönnek az ékszerboltból. - Annyira tudtam, hogy a tulaj nem fogja tartani a száját, így elszórtam neki egy-két infó morzsát - ecsetelte elégedetten - és most mindenki rákapott a hírre. Azt találgatják, hogy vajon Irinát akarom-e kibékíteni - húzta el a száját - vagy új nő van a láthatáron.
 - Nem is új - röhögött fel Sese, mire összekócoltam a haját. - Naaa! - szörnyülködött és azonnal a tükörhöz szaladt. - Ez nem volt szép. Tudod mennyi időbe telt így beállítani?
 - Öt perc? - tippeltem nevetve.
 - Tíz - vigyorodott el -, de akkor se buzeráld a hajam.
 - Jó, de akkor te meg ne szemtelenkedj - pislogtam rá szépen.
  Cris nevetve ült le az asztalhoz és az ölébe húzott. Annyira megszokott mozdulattal tette ezt, mintha mindig is egy pár lettünk volna.
 - Mi...mit csinálsz? - dadogtam zavaromban.
 - Gyakorlok? - villantott rám egy ezer wattos mosolyt, amitől a szívem gyorsabban kezdett verni. Mi a szent szalamandra van velem? Eddig soha jöttem zavarba a közelségétől, akkor most mi változott? Semmi, azonkívül, hogy tegnap este megkérte a kezemet, amit nem is gondolt komolyan, csak a média miatt csinálta.
 - Kendra, ne felejtsd el, hogy holnap délután ruhapróbád van - nézett rám kedvesen Dolores.
 - Muszáj? - pislogtam rá kiskutya szemekkel.
 - Igen - válaszolták mind a hárman egyszerre.
 - Szeretném, ha az én feleségem lenne a legszebb a világon - simított végig a karomon Cris.
 - Akkor valaki mást kellene elvenned - húztam el a számat.
 - Ej, te lány - csóválta meg a fejét Dolores - nem vagy vele tisztában, hogy nálad szebbet keresve sem találna - ölelt magához ő is. Így két Aveiro közé szorultam , de nem bántam, mert mindkettőjüket nagyon szerettem. Sergio vigyorogva nézet minket.
 - Kendra! - hallatszott az emelet felől, mire kibontakoztam a jövendő családom karjai közül és felugrottam.
 - Jövök Juni! - elnézést kérve néztem a konyhában lévőkre. - Bocs, de az uraság hív.
  Felsiettem a lépcsőn és a tetején várakozó, szemét álmosan dörgölő kisfiúhoz léptem aki már nyújtotta is felém a kezeit, hogy vegyem fel.
 - Jó reggelt sózsák! - kaptam ölbe és a szobájába indultam vele. Lábaival átkulcsolta a derekamat, fejét a vállamra hajtotta úgy szuszogott tovább a nyakamba. - Hé - nyomtam egy puszit puha arcára - nem visszaaludni!
 - De olyan fáradt vagyok - nyafogta.
 - Mitől? Tudtommal egész éjjel aludtál - mosolyogtam rá.
 - Meg várat építettem - kezdett mesélni miközben letettem az ágyára. - Ekkorát - tárta szét pici karjait óriásira. - Volt ablaka meg nagy kapuja és zászló a tetején... - fogott bele a lelkes magyarázatba és amíg hallgattam őt, addig fel is öltöztettem.
 - Na gyere, te várépítők gyöngye - kaptam a hátamra. - Menjünk reggelizni.
 - Gyí te paci! - ugrált a hátamon, én pedig nevetve szaladtam le vele a lépcsőn a konyháig, ahol már csak a két focista üldögélt.
 - Szia prücsök! - nevetett fel Sergio mikor meglátta a kicsit. Cris mellém lépett és leemelte a hátamról.
 - Kisfiam, ne strapáld le Kendrát, mert hétvégére szépnek kell lennie - puszilgatta össze nevetve a fiúcskát.
 - Miért?
 - Mert apád és Kendra összeházasodnak - vigyorgott Sese miközben lepacsizott Juniorral, aki hatalmas szemeket meresztve fordult felénk.
 - Menyasszony leszel? - pislogott rám.
 - Igen - pirultam el ismét.
 - És apa lesz a vőlegényed? - fontoskodott tovább.
 - Bizony - húzta ki magát a csatár, de ami utána jött, arra egyikünk sem számított.
  Junior gondolkodó fejet vágott, majd egyszercsak vigyorogva felkiáltott.
 - Akkor te leszel az anyukám! - szaladt hozzám és boldogan ölelte át a lábaimat. Döbbenten néztem a portugálra, akit szintén lesokkoltak Junior szavai. Sergio pedig nem hazudtolta meg önmagát, hangos hahotázásba kezdett.

2014. május 20., kedd

Las Puertas de Infierno 41.

Ana

   Még mindig magamat bámulom a tükörben. Nem tudom, hogy mi van velem. Sergio érintése teljesen felkavart. Fáradtságra hivatkozva hagytam ott és mint akit üldöznek úgy jöttem fel a szobánkba. Nézem magam, de nem tudom mik ezek az érzések. Cris és Sergio teljesen összezavarnak. Mindketten megmozdítanak bennem valamit. Viszont félek. Félek megint érezni. Egyszer már megtörtént és az örökre belém égett. Merengésemből Cris érkezése térít magamhoz.
 - Kerestelek, úgy eltűntél - néz aggódva rám. - Baj van?
 - Nincs, csak elfáradtam - füllentek neki is. - Sok volt ez így mára. Ráadásul holnap kipihenten szeretnék szurkolni a fiúknak - mosolygok rá.
 - Érthető. Melyik oldalt választod? - bök az ágy felé.
 - Bal - vágom rá, hisz otthon is mindig azon a felén alszom.
  Összeszedem a pizsamámat, majd a fürdőszobába cuccolok. Lezuhanyzom, kiengedem a hajam és azt is megmosom, mert a medence vizétől klór szaga lett. Gyorsan elkészülök, nem szeretek órákig pepecselni. Törölközővel a hajamon lépek ki a fürdőből és próbálom szárogatni a hajam. Cris mozdulatlanul ül az ágyon és bámul.
 - Mi a gond? - kérdezem zavartan.
 - Semmi - motyogja - csak eddig nem sokszor láttam kiengedve a hajad. Megfoghatom? - kérdezi, mint egy óvodás. Leengedem a törölközőt és hagyom, hogy nyirkos hajam végig omoljon a testemen. Roni óvatosan ér hozzá.
 - Istenem - suttogja elvarázsolva. - Ez csodálatos. Mióta növeszted? - Beszéd közben sem hagyja abba a hajam cirógatását.
 - Mióta az eszemet tudom - próbálok a mondandómra koncentrálni és nem arra, hogy Cris ujjai újra és újra végig szántanak a tincseimen.
  Kopogásra kapjuk fel a fejünket. Az ajtóhoz lépve összébb húzom magamon a köntöst és kinyitom azt.
 - Elnézést hölgyem - jön zavarba a srác ahogy meglát. - A vacsorájukat hoztam - tol be maga előtt egy kocsit, de a szemét alig tudja levenni rólam. Cris feláll az ágyról és amikor a fiú rájön, hogy ki ő, még jobban ledöbben.
 - Ha nem baj, hozattam vacsit - lép mellém a csatár és birtoklón átöleli a derekamat, arcát a hajamba fúrja.
 - Jó...jó étvágyat - dadog szegény fiú és sietősen távozik.
 - Ezt miért kellet? - csapok a mellkasára, de már mosolygok én is.
 - Mert nem tudta a szemét levenni rólad és nem szerettem volna, ha a vacsora asztalon esik neked - morogja, de még mindig nem engedi el a derekamat.
 - Cris - emelem fel a fejem, de rossz ötletnek bizonyul, mert a gyönyörű barna szemeivel találom magam szemben. Áthatóan néz, miközben egyik keze a derekamon pihen, míg a másik a hajamban kalandozik. A pillangóim a hasamban életre kelnek, csak úgy, mint Sergio érintésére. A védő nevének bevillanása józanítólag hat rám. Kibontakozom Roni karjaiból és helyet foglalok az asztalnál, miután lepakolom a vacsorát a kocsiról.
 - Éhes vagyok. Te nem? - nézek a csatárra, aki még mindig mozdulatlanul áll és engem figyel, majd megrázza a fejét és válaszol.
 - Előbb lezuhanyozom - közli és sietős léptekkel eltűnik a fürdőben.
  Amint becsukja az ajtót, kifújom a levegőt a tüdőmből.
 - Mi a fene van veled Anabell? - korholom magamat suttogva, hogy csak én halljam.
  Megvárom a vacsorával a portugált aki szívroham közeli állapotba hoz mikor egy száll boxerban kilép a zuhanyzóból. Hajában vízcseppek csillognak, amik lecsöppennek a mellkasára, hogy onnan kínzóan lassú utat tegyenek meg az alsónadrág felett látszódó kockáin. Nagyot nyelek a látványra, majd zavartan kapom el róla a tekintetemet. Cris kajánul vigyorogva élvezi kínlódásom. Megvacsorázunk, összepakoljuk az asztalt és Roni kitolja a kocsit az ajtó elé, hogy ma már ne zavarjon minket senki. Mire visszatér, elfoglalom a bal oldalát az ágynak. Bebújva mellém, fészkelődik egy kicsit majd felém fordulva talál kényelmes pózt.
 - Szép álmokat Ana! - suttogja.
  Felé fordulok és mosolyogva kívánok neki én is jó éjszakát.
 A fáradtság percek alatt terít maga alá.

   Reggel furcsa érzésre ébredek. Valami nyom. Kinyitom a szemem és kell pár másodperc, hogy realizáljam, hol is vagyok és kivel. Óvatosan fordulok oldalra. Cris az arcomtól centikre szuszog, míg karja védőn ölel át. Lábát beékelte az enyémek közé, elég intim helyzetet létre hozva köztünk. Elmerülök arcának tanulmányozásában. Olyan édes. Nagyon hasonlít Juniorra, vagy inkább Juni rá. Nem tudok ellenállni a kísértésnek és végig simítok az arcán.
 - Jó reggelt - szólal meg rekedt hangon, mire ijedten kapom el a kezem. - Na még! - bújik még közelebb, ha ez még lehetséges. Elnevetem magam.
 - Olyan vagy, mint egy kisfiú - nyomok egy puszit az arcára, majd mielőtt tiltakozhatna kibontakozom az öleléséből és felkelek. - Ki az ágyból álomszuszék! - nevetek rá. - Ma van a nagy nap!
  Fejére húzza a takarót és morog valamit, de nem hagyom henyélni.
 - Cris, kérlek - váltok át könyörgőre. - Még sose voltam itt, menjünk el csavarogni!
  Úgy látszik, ez hat, mert kibújik a fedezékéből és álmosan rám pislog. Szája mosolyra húzódik és megszólal.
 - Oké édes, de csak azért mert... - húzza az agyamat és nekem csak akkor esik le, mikor kimondja. - Boldog szülinapot um para.




Um para =  Egyetlenem  (portugál)

2014. május 19., hétfő

10/10 49.rész

Lola

Égő, szúró érzés tört rám, mikor megpróbáltam kinyitni a szememet. Sokadik próbálkozásra sikerült is. Fejemet óvatosan mozdítva néztem körül a szobában és rájöttem, hogy fogalmam sincs róla hol vagyok. A paplan alá benézve, feltűnt, hogy nincsen rajtam ruha.
 - Szuper - nyögtem fel és megpróbáltam felülni az ágyban. Fejembe megint belenyilalt a fájdalom, így egy fájdalmas sóhajjal inkább visszarogytam a párnáim közé. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és a portugál alakja tűnt fel benne egy tálcával a kezében.
 - Jó reggelt! - mosolygott rám fáradtan. - Jobban vagy?
 - Neked is. Mi történt? - néztem rá értetlenül.
 - Rosszul lettél tegnap a buszban - ült le mellém és ölembe helyezte a tálcát, amin mindenféle finomság sorakozott. - Nem tudtam, mit szeretsz - szabadkozott döbbent tekintetem láttán.
 - Cris - vontam magamra a figyelmét. - Miért vagyok nálad? - kérdeztem, mert magamban kisakkoztam, hogy csakis ott lehetek.
 - Nem emlékszel semmire? - kérdezte bizonytalanul.
 - Nem - csóváltam meg a fejem, majd oda is kaptam mert a mozdulattól újra fájdalom nyílalt bele.
 - Összeestél, Zidane hozott el a buszról. Pirri nem engedte, hogy éjszakára egyedül legyél, így felajánlottam, hogy majd én vigyázok rád.
 - Értem. Most már csak azt magyarázd meg, hogy miért nincs rajtam ruha? - fürkésztem kíváncsian az arcát.
 - Nagyon magas lázad volt, tüzelt a tested, félrebeszéltél. Felhívtam a Dokit és ő hűtőfürdőt javasolt. Muszáj voltalak levetkőztetni és beletenni a kádba.
 - Miket mondtam? - néztem rá félve, de ő kerülte a tekintetemet.
 - Semmi érdekeset. Alig lehetett érteni, amit meg lehetett az mind az edzésről szólt - nyugtatott meg.
 - Más nem történt?
 - Mire gondolsz? - kérdezett vissza.
 - Nem tudom - méláztam el. - Olyan érzésem van, hogy nem mondasz el mindent.
 - Na jó - vigyorodott el. - Egy kis testmozgással is besegítettünk, hogy lemenjen a lázad.
 - Lefeküdtünk? - tágultak ki a szemeim.
 - Ennyire forró még sose voltál - húzódott még szélesebb vigyorra a szája.
 - Te perverz dög - ütöttem hátba erőtlenül, de ő csak röhögött rajtam. - Kihasználtál egy láztól fetrengő beteg nőt? - somolyogtam már én is.
 - Én használtam ki? Ő nem bírt a tüzes vérével. Ha tudni akarod, jó fiú akartam lenni és a saját szobámban  szerettem volna aludni, de könyörögtél, hogy aludjak veled - nézett rám pimaszul.
 - Tényleg nagyon szarul lehettem, ha már erre vetemedtem - nyújtottam ki rá a nyelvemet.
 - Hallom jobban vagy - grimaszolt egyet. - Legalábbis a beszélőkéd a régi.
 - Nálam ez így működik - vontam meg a vállam. - Ha beteg vagyok az teljesen kiüt, de egy-két nap és már kutyabajom.
 - Ezt mondhattad volna előbb is, akkor nem kapunk frászt a tüneteidtől - morogta. - Most pedig egyél - mutatott a tálcára.
 - Nincs étvágyam - nyafogtam, mint egy kisgyerek. - Amúgyis, még hányingerem van - dőltem vissza a párnákra.
 - Lola, kérdezhetek valamit? - nézett rám félve a portugál.
 - Már megtetted - vigyorogtam rá.
 - Ne hülyéskedj, ez most komoly - szólt rám. - Nem lehet... nem lehet, hogy terhes vagy? - nyögte ki nagy nehezen.
  A levegő bent rekedt a tüdőmben a kérdést hallva.
 - Honnan szedted ezt a baromságot? - kérdeztem idegesen.
 - Tegnap hánytál, ma hányingered van ezek tipikus tünetek.
 - Tipikus tünetek egy vírusos megbetegedésnél vagy egy gyomorrontásnál is, de hogy megnyugtassalak, nem vagyok terhes.
 - Honnan tudod ilyen biztosan?
 - Maradjunk annyiban, hogy tudom - suttogtam a sírás szélén állva.
 - Lola - simított végig az arcomon. - Mit nem mondasz el? Milyen titok az, amitől ennyire megkeményedtél? - kérdezte kedvesen, de nem feleltem. Számat összezárva fordultam el tőle. A keserű epe felkúszott a torkomba és végig égette a belsőmet. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól amit egyszerű kérdései okoztak.
 - Szállj le erről a témáról - hunytam le a szemeimet és mélyeket lélegezve próbáltam lenyugtatni magam. Hallottam, hogy felállt az ágyról és pár lépés után még megállt.
 - Sajnálom - suttogta, majd halkan becsukta maga után az ajtót. Ekkor engedtem utat az eddig kitörni készülő könnyeimnek.
 - Hát még én - suttogtam, miközben néma zokogás rázta  testemet. Cris nem tudhatta milyen fájó sebet szakított fel bennem. Nem lehetek terhes, többé már nem.

2014. május 16., péntek

Las Puertas de Infierno 40.

Cris

   Visszatérve a szállodába Ana elment megkeresni Ramost. Végigdőltem a franciaágyon és már az estén gondolkodtam, hogy milyen lesz együtt aludni vele. Nyílt az ajtó és belépett rajta álmodozásom tárgya.
 - Szia - mosolyog rám.
 - Ez gyors volt.
 - Még nem beszélgettünk, mert kitaláltuk, hogy megkeressük a medencét - indul el a bőröndjéhez, hogy két perc múlva egy falatnyi zöld anyagot húzzon elő belőle.
 - Mehetek én is? - kérdezem, de szemem nem tudom levenni a kezében tartott bikinijéről. Azt fogja felvenni, de hisz az nem takar semmit?
 - Miért ne jöhetnél? - néz rám csodálkozva.
 - Gondoltam kettesben akartok maradni.
 - Ne hülyéskedj! Ha akarnánk sem tudnánk kettesben lenni, mert mindig belefutunk valakibe.
  Bemegy a fürdőszobába átöltözni, én pedig villámsebességgel kapok elő egy fürdőnadrágot. Ana visszatér a szobába és én elsápadok. Na nem, ezt nem, ebben nem láthatják, hiszen majdnem meztelen. Az ágyékom fájón sajogni kezd és rájövök, nem volt jó választás a nadrág. Gyorsan előkeresek egy bermudát majd beszaladok a fürdőszobába átöltözni, miközben próbálok lehiggadni. Mire kész vagyok, Anán már köntös van.
 - Biztos ebben akarsz jönni? - kérdezem meg ártatlanul.
 - Miért? Nem áll jól, vagy csúnya? - néz rám ijedten.
 - Nagyon is jól áll, a ruha is, meg az a csapatnyi farok is fog, aki meglát benne - morgok az orrom alatt.
 - Te féltékeny vagy? - néz rám elhűlve.
 - Nem, de azért nézz tükörbe, ez a bikini a férfi nép elleni nyílt támadás.
 - Te meghibbantál - nevet ki.
 - Majd meglátod - mondom és kinyitom az ajtót előtte. Bekopog Sergio ajtaján és mikor az kinyílik ott áll a védő a csatárral a háta mögött.
 - Te is kíséretet kaptál? - nevet Bell.
  Jókedvűen szállunk be a liftbe. Gyorsan megtaláljuk a medencét és míg mi férfiak azonnal birtokba vesszük, addig Ana lepakol és lassan vetkőzni kezd. Kigúvadt szemekkel tapadunk rá.
 - Mi van fiúk, nem láttatok még vetkőzni? - nevet ránk, mikor észre veszi bámulásunkat. Igaza van, hisz a klubban és a bulin is láttuk már, de egyszerűen megunhatatlan.
 - De igen, csak várjuk, hogy mikor jössz már - mondom neki vágytól fűtött hangon.
 - Én még nem - szólal meg Torres és legszívesebben leütném. Ana szemében kacér fény csillan és innen tudjuk, hogy valamire készül. Hátat fordít nekünk és előadást tart vetkőzéstanból. Révülten figyeljük ahogy megszabadul a köntösétől. Mire észbe kapunk, Ana egy jól irányzott fejessel a vízbe ugrik. Nando még morog egy kicsit, de aztán lenyugszik. Nekem is kell egy kis idő, mire lehiggadok, ezért inkább úszok egy pár hosszt. Bell is velünk úszkál, de egy idő után megunja és elindul kifelé. Teste, mint a mágnes vonzza a szemünket. Füttyszó harsan fel az ajtóból. Pont jókor - dörmögöm magamban. Megjött a csürhe, mármint a csapat. Beszólások százai jutnak el a lányhoz egy pillanat alatt, de Iker közbelép.
 - Le lehet szállni Anáról! Ő a Húgom!
  Röhejes kijelentés, mer szinte mindenki tudja, hogy Ikernek csak öccse van. Hogy eltereljem a figyelmet gy kicsit a lányról, én is kimegyek a vízből és mindenkinek köszönök. Mire végzek, Ana már leült az egyik napozóágyra Iker mellé, én pedig elfoglalom a másik oldalát. Végig nézem a testét és ekkor két dologra leszek figyelmes. Egy pici, de annál szexibb piercing van a köldökében és van egy tetoválás a bal melle oldalán. Úgy látszik, nem csak nekem tűnik fel, mert Ramos szóba is hozza.
 - Az ott egy tetoválás?
  Szégyenlősen húzza összébb magát, de már hiába.
 - Nagyon régi - suttogja. Kíváncsiságom győzedelmeskedik felettem.
 - Megmutatod? - térdelek mellé, hogy minél közelebbről szemügyre vehessem.
 - Hát jó - sóhajt fel majd úgy igazítja az anyagot, hogy látható legyen a rajz.
  Egy gyönyörűen kidolgozott kereszt, rajta egy kígyóval.
 - Mit jelent? - kérdezi Serg.
 - A kísértés még a szenteket is bűnbe viszi - suttogja. Elgondolkodok a hallottakon és teljesen egyetértek vele. Anabell a kísértés és még a szenteket is bűnre tudná csábítani, ha akarná. A nagy merengésemben megjelenik Mata, aki gyors poénjaival feldobja a hangulatot. Ő és Ana percek alatt jól kijönnek egymással. A szemem sarkából látom, hogy Ana int Sergionak. Sese veszi a lapot és mindketten lelépnek. Körbe nézek és Torres mindent tudó tekintetével találom szemben magam. Arrébb húzódva a többiektől kezdünk beszélgetni.
 - Rég nem beszéltünk.
 - Ja, talán utoljára tavaly nyáron, amikor hazajöttél Madridba.
 - Jó kis buli volt - vigyorodik el, ahogy eszébe jut, milyet partyztunk akkor.
 - Oli? Jól megvagytok? Nora és Leo is biztosan nagyok már - kezdek sablonos beszélgetésbe.
 - Köszi, megvagyunk. A gyerekek nőnek, mint a bolondgomba, de gondolom ezt neked sem kell mondanom. És ti? Mármint Irina meg te?
 Sóhajtok egyet, mert mióta elment Tahitira nem volt időm gondolkodni rajta. Ana teljesen kitölti minden gondolatomat. ennek megfelelően válaszolok a Kölyöknek.
 - Nem tudom, mi van velünk, de nem is nagyon izgat. Minden munkát elvállal, hogy a karrierje épüljön - mondom gúnyosan. - Állandóan utazik, szinte sosincs otthon - árasztom el a panaszaimmal a spanyolt. - Bocs, nem akartam így rád zúdítani.
 - Semmi gond, tudod, hogy megbízhatsz bennem - néz rám és érzem, hogy komolyan gondolja.
 - Kösz - suttogom hálásan.
 Csend telepedik közénk, csak a csapat ökörködéseinek hangjai hallatszódnak körülöttünk. Nando megköszörüli a torkát és felém fordul.
 - Mi van veled és Anával? - teszi fel a kérdést, ami tudtam, hogy elkerülhetetlen.
 - Nem tudom - rázom meg a fejemet. - Illetve azt tudom, hogy kell nekem.
  Nem tudok parancsolni magamnak és elmesélem neki az elmúlt hetek történéseit. Elgondolkodva hallgat végig, majd megszólal.
 - A szavaidból azt veszem ki, hogy a nagy CR7 szerelmes - nem kérdezi, kijelenti.
 - Úgy néz ki - vigyorodok el a felismerésre.
 - Ne haragudj, de ahogy én látom Ana nem az a nő, aki másodhegedűs szeretne lenni egy kapcsolatban - világít rá a problémára.
 - Szerinted azért nem enged közel magához, mert ott van Irina?
 Érdeklődve várom a válaszát, mert amit eddig mondott azok helyes meglátások voltak.
 - Ha egy olyan nőt szeretnél, mint Ana akkor ő teljes figyelmet kíván. Tudod, az autók között is hatalmas különbségek vannak. Léteznek a sima autók és a luxusjárgányok. Ana pedig a luxus kategóriába tartozik. Különleges figyelmet kell rá fordítani.
  Igaza van, egy olyan nő, mint Bell teljes odaadást kíván. Egyszer már volt harmadik egy kapcsolatban és abba majdnem tönkrement.
 - Köszönöm Fernando - nézek a csatárra, aki csak lazán elmosolyodik.
 - Nincs mit. Van az úgy, hogy egy kívülálló jobban átlátja a dolgokat. Viszont jó ha tudod - komolyodik el - Sergio is szereti őt. Nem egyéjszakás kapcsolatot akar vele.
 - Rájöttem - húzom el a számat.
 - Jó lenne - folytatja - ha Ana dönthetne közületek és elfogadnátok, bármi is az. Sergio azt mondta, ha téged választ akkor félre áll, mert neki a lány boldogsága az első - áll fel mellőlem, majd magamra hagy a kusza gondolataimmal. Még percek múlva is azon merengek vajon tudnék-e olyan önfeláldozó lenni, mint a védő.

2014. május 15., csütörtök

Házasság extrákkal 13.

Kendra

  Miután Sergio lelépett, Dolores a szobájába ment magunkra hagyott Junival. Megetettem, lefürdettem majd lefektettem aludni.
 - Mesélj még egyet - nézett rám laposakat pislogva.
  Mosolyogva adtam be a derekamat és belekezdtem egy újabb történetbe. Juni nagy nehezen elaludt, így halkan becsuktam a könyvet és visszatettem a polcra. Óvatosan lépkedtem ki a szobából és a földszintre tartottam, hogy elpakoljam a vacsora maradványait. Mikor beléptem a helységbe a döbbenettől földbegyökerezett a lábam. Szám elé kaptam a kezem és úgy néztem körül a gyertyával megvilágított konyhában.
 - Hát ez? - kérdeztem a portugáltól, aki vigyorogva várt rám. Hozzám lépett és a széket kihúzva leültetett az asztalhoz, ahol egy-egy szelet raffaello torta várt minket. Ő is leült velem szemben.
 - Tudod - nézett rám zavartan - úgy gondoltam, ha már játszunk akkor csináljuk rendesen.
  Nem értettem egy szót sem, egészen addig míg bele nem nyúlt a zakója belső zsebébe és térdre ereszkedve előttem elővett egy dobozt, majd feltette a kérdést.
 - Kendra Froster leszel a feleségem?
  Döbbenten néztem a barna szemeibe. Most hülyéskedik vagy komolyan beszél? Úgy gondoltam én is beszállok a játékba.
 - Igen - nevettem rá, de azonnal el is hallgattam, mikor kinyitotta a dobozt. - Ez gyönyörű - szakadt ki belőlem az ékszer láttán.
 - Örülök, hogy tetszik - mosolyodott el megkönnyebbülten, majd kivette a gyűrűt a dobozból és az ujjamra húzta. - Most már hivatalosan is a menyasszonyom vagy - vigyorodott el.
 - De Cris - szabadkoztam, miközben a szemem nem tudtam levenni a gyűrűmről. - Ez egy vagyonba kerülhetett.
 - Ne foglalkozz vele - simított végig a hüvelykujjával az ékszeren és közben nem engedte el a kezemet. - Csináljunk úgy, mintha minden igazi volna - motyogta halkan.
 - Miért jó az nekünk? - értetlenkedtem.
 - Mert akkor jobban beletudjuk élni magunkat a szerepünkbe - magyarázta zavartan, miközben az asztalterítőt vizslatta behatóan.
 - Végül is miért ne - vontam meg a vállam. - Igazad lehet, ha elhitetjük magunkkal, hogy minden igazi körülöttünk, talán hamarabb eltelik az év is.
  A csatár furcsán nézett rám, de aztán bólintott. Kezembe vettem a villámat és falatozni kezdtem a süteményből.
 - Ez mennyei - hunytam le a szemem az élvezettől amit az íze okozott.
 - Tudtam, hogy ez a kedvenced - vigyorodott el Cris.
 - Honnan?
 - Egyszer mesélted, hogy voltatok egy cukrászdában és még életedben nem ettél olyan finom raffaello tortát, mint ott.
 - Ez onnan van? - néztem rá hitetlenkedve.
 - Igen. Valami gond van? - pislogott értetlenül, elfehéredett arcomra.
 - Nem - nyeltem nagyot, mert eszembe jutottak annak a napnak az emlékei. Raúl akkor kérdezte meg tőlem, hogy lennék-e a barátnője.
 - Kendra látom, hogy valami nem stimmel - nézett rám aggódva a portugál. - Mit csináltam rosszul?
 - Te semmit - eresztettem meg egy halvány mosolyt - csak tudod Vele voltam ott - nyögtem ki.
 - Ne haragudj, ez eszembe sem jutott - nézett rám bűntudatosan.
 - Semmi gond Cris, tényleg. Idővel majd jobb lesz - mondtam, de a hangomban semmi meggyőződés nem volt.
 - Még mindig szereted? - kérdezte Roni halkan és megfogta a kezemet.
 - Most valahol a szeretet és a gyűlölet között vagyok. Vannak percek mikor még mindig hiányzik - vallottam be és a szemeimet elfutották a könnyek - de olyan is van, hogy egy kanál vízben megtudnám fojtani.
 - Nem engedem, hogy még egyszer bántsanak - ölelt át és én jólesően hozzábújtam. Percekig ültünk így, szótlanul, élvezve a nyugalmat amit a másik közelsége okozott.
 - El kéne mennünk aludni - jegyezte meg Cris mikor ő is és én is elnyomtunk egy-egy ásítást.
 - Ühüm - bólogattam lehunyt szemekkel, de nem akaródzott megmozdulnom. Olyan jó volt hozzá bújni, beszívni férfias illatát. Biztonságban éreztem magam a karjaiban. Pilláim elnehezültek, mintha ólomból lettek volna.
 - Gyere Hercegnőm - kapott fel az ölébe Cris, amitől egy picit felébredtem, de mikor a mellkasához bújtam, újra visszatértem álomország kapujához. Még nem léptem be, így éreztem ahogy a portugál óvatosan letett az ágyamra és betakart.- Jó éjt - búcsúzott tőlem és nyomott egy puszit a homlokomra. Mosolyogva fúrtam a fejem a párnába és utolsó emlékként mintha egy édes csókot éreztem volna az ajkaimon.

2014. május 14., szerda

Las Puertas de Infierno 39.

Sergio

   Csigalassúsággal telnek a percek, főleg mióta tudom, hogy Ana itt van. Még mindig nem tértem teljesen magamhoz a meglepetéstől. Mikor kijöttem a fürdőből és megláttam őt Iker mögül kilépni azt hittem, hallucinálok. Szebb volt, mint amire emlékeztem. Olyan jó volt végre magamhoz ölelni. Csak Cristiano idegesít, mert túl közel került hozzá, bár Iker és Nando szerint sincs semmi köztük, de én mégis félek, hogy elveszítem.
  Halk kopogás szakítja félbe gondolataimat. Felállok és kinyitom az ajtót, ahol Ana néz rám mosolyogva.
 - Ne haragudj, hogy kicsit későn jöttem, de az őrült brazilok nem akartak elengedni - nevet fel.
 - Nem csodálom, ha tehetném, én is kisajátítanálak - engedem be a szobába.
 - Mit csináljunk? - fordul felém és én nem akarom elmondani, hogy éppen mire gondolok a perverz fantáziámmal.
 - Találd ki te - ajánlom fel neki a választási lehetőséget. Elgondolkodva néz körül, majd széles mosoly jelenik meg bájos arcán.
 - Itt van medence, igaz?
 Pillanatok alatt leesik, hogy mit szeretne és a lehetőség, hogy fürdőruhában láthatom teljesen felvillanyoz.
 - Igen. Hoztál fürdőruhát? - kérdezem évődve.
 - Talán... - néz rám, majd felnevet. - Hát persze, Cris bepakoltatta velem.
 - Akkor mire várunk? Kapsz tíz percet és itt találkozunk.
  Alig lép ki az ajtón, én már a bőröndömből dobálom kifelé a ruháimat a fürdőgatyámat keresve. A szobába belépő Nando kérdőn néz rám.
 - Te hova készülsz?
 - A medencéhez, Anával - vigyorgok.
 - Jól meggondoltad te ezt? - néz rám gonoszkodva.
 - Miért?
 - Gondolj csak bele, Ana...pirinyó fürdőruha. Te hatalmas erekció - próbál röhögve rávilágítani a dologra, mire nekem is leesik.
 - Baszd meg, erre nem gondoltam - vakarom meg a fejem tanácstalanul. - Remélem hideg a víz - vigyorodom el végül és a fürdőgatyát kicserélem egy bermuda nadrágra. - Ebben legalább van hely.
  Fer röhög, majd ő is elkezd kotorászni a táskájában.
 - Mit csinálsz? - nézek rá.
 - Nem gondolod, hogy ezt kihagyom? Ez a csaj csúcsszuper. Muszáj meglesnem egy kicsit - néz rám, de mikor meglátja elborult tekintetemet, hozzá teszi. - Nyugi, nem akarok tőle semmit, csak legeltetem egy kicsit a szemeimet. Tudod, hogy nem csalnám meg Olit - fűzi hozzá megnyugtatásképp.
  Kopognak, mire Nando magára kapja a szintén bőszárú fürdőnadrágját. Kajánul ránevetek.
 - Semmit nem bízol a véletlenre.
 - Nem hát - vesz magához egy törölközőt, majd kinyitom az ajtót és egy nem várt személy is áll Ana mellett.
 - Cris is jönni akart - néz rám kicsit bűntudatosan a lány, de mikor meglátja a hátam mögött Fert, elmosolyodik. - Te is kíséretet kaptál?
 - Ja, nem hagyhatom egyedül, mert fél a sötétben - mutatok a barátomra, aki a kezében lévő törölközővel rácsap a hátamra.
 - Kapd be Serg!
 - Majd ha lesz mit - válaszolom és ezek után jókedvűen szállunk be a liftbe. Anán egy kék köntös van és ahogy elnézem nem csak az én gondolataim vannak elfoglalva a kérdéssel, hogy mi lehet alatta. Sikeresen megtaláljuk a medencét. Míg mi rögtön a vízbe vetjük magunkat, addig Ana elrendezi a törölközőket a nyugágyakon, majd kibontja a köntöse övét. Lélegzet visszafojtva várjuk, hogy levegye. Hirtelen felénk fordul és elmosolyodik.
 - Mi van fiúk, nem láttatok még vetkőzni? - kérdezi, ami gondolom Crisnek és nekem szól.
 - De igen, csak várjuk, hogy mikor jössz már - válaszol neki Roni rekedt hangon.
 - Én még nem - hallom meg Nando beszólását, ami morgásra késztet. Lassan olyan vagyok, mint egy kutya, aki félti a területét.
 - Igaz is, te még nem jártál Madridban nálunk - néz Torresre és huncut fény csillan meg a szemében. Néhány pillanat és meg is tudjuk, hogy miért. Hátat fordít nekünk és ahogy a színpadon szokta úgy kezdi levenni a köntösét. A szemünk kikerekedik a döbbenettől. Ez a nő az őrületbe akar kergetni minket. Mielőtt felfognánk, Ana neki fut és egy gyönyörű fejessel landol mellettünk. Pár méterrel tőlünk bukkan fel. Nevet rajtunk, játszik velünk mi pedig felocsúdunk a kábulatból.
 - Ez nem volt szép kislány - morogja Nando. - Itt nős emberek is vannak.
 - Sajnálom - néz rá nevetve. - Nyugodtan becsukhattad volna a szemed, ha kicsi vagy még hozzá.
Mellé úszunk, de a vízben nem sokat tudunk kivenni az alakjából így inkább meg sem próbáljuk. Úszunk pár hosszt, majd Bell elindul kifelé és a mi szemünk újfent kocsányon lóg. Egy egyszerű zöld bikini fedi a testét, spagetti pánttal és háromszög alakú felsővel. Semmi extra nincs benne, mi mégis úgy látjuk, hogy a világ legtökéletesebb fürdőruhájában vonul el előttünk. Füttyszó hallatszik fel a bejárattól amikor kilép a vízből. Odakapom a fejem és a csapattársaimmal néznék farkasszemet, ha ők nem Ana stírölésével lennének elfoglalva.
 - Szia Cica!
 - Hello kislány!
 - Ú, nekem ilyen testem lenne egész nap élvezném.
  Ilyen és ehhez hasonló beszólások röpködtek a levegőben. Elindulunk, hogy helyre tegyük a társaságot, mikor Iker jön, lát és győz.
 - Lehet leszállni Anáról! Ő a Húgom!
 - Iker neked nincs is húgod, csak öcséd - néz rá Jordi Alba értetlenül.
 - Akkor is a húgom - vágja oda nekik a kapus. Cris kászálódik ki először a medencéből, majd a fiúkhoz megy és lekezel velük.
  Akik ott voltak Iker buliján azoknak most esik le, hogy ki az a lány Iker mellett. Arbeloa, Xabi, Albiol, Pique, Fabregas és Iniesta puszival köszöntik Bellt, míg a többiek csak néznek.
 - Figyelem emberek - csattan fel Iker hangja - akkor most egyszerre mutatom be mindenkinek, aztán lehet őt békén hagyni, mert ha nem Marcelo, Ramos, Ronaldo és én teszünk róla, hogy ne játszhasson holnap - komolyodik el a kapus. - Ő a mi Anánk, a Real Madrid kabalája.
  Nézem a fiúkat akik sorban köszönnek a lánynak és mindegyik tisztelettudóan viselkedik.
 - Azt hiszem, most már ki tudok menni - szólal meg mellettem Fernando mire hangosan felröhögök.
 - Ne röhögj! - fröcsköl képen. - Ez a víz nem elég hideg, vagy a lány túl forró.
 - Szerintem az utóbbi - nézek vissza Anára. - Ha sokáig maradtunk volna, szerintem a medence vízét is felforralja.
 Kitalálunk mi is a többiekhez. Időközben Bell leült egy nyugágyra, Cris és Iker közé. A csapat fele szaunázni ment, volt aki jakuzzizni, de voltak olyanok akik nem tudták levenni a szemüket Anáról, mint Valdes vagy Navas.
 - Mi ez a jó kedv? - kérdezem, mikor érkezésünkkor valamin nagyon nevetnek. Lopva végig nézek a lány testén és a szemem megakad a köldökén. Pici ékköves piercing díszíti. Én ezt eddig miért nem vettem észre? Tovább kalandozva rajta valami feltűnik a bal mellénél.
 - Az ott egy tetoválás? - csúszik ki a számon és Ana zavartan süti le a szemét.
 - Nagyon régi - motyogja, mintha szégyellné. Cris mellé térdel és kiskutya szemekkel néz rá.
 - Megmutatod? - könyörög.
 - Hát jó - húzza egy kicsit arrébb az anyagot. Egy kereszt rajta egy kígyóval.
 - Mit jelent? - kérdezem.
 - A kísértés még a szenteket is bűnbe viszi - suttogja, majd visszaigazítja a háromszöget. Nem kell okosnak lennünk, hogy kitaláljuk mit jelent ez neki. Zavart csend vesz körül minket egészen addig, míg egy új arc nem bukkan fel mellettünk.
 - Mi ez a kupaktanács? A meccs csak holnap lesz - vereget vállba Mata, majd meglátja Bellt.
 - Ejha, kishölgy - vigyorog rá - kegyed legalább háromszor állt sorba mikor a szépséget osztották.
 - Gondolod, hogy valami fontosról lemaradtam közben? - vágja rá kapásból a lány.
 - Nem hiszem - játsza a gondolkodó embert a csapattársam. - Úgy tűnik minden rendben - nevet végül a lányra, majd a keze után nyúl. - Juan Mata szolgálatodra, és benned kit tisztelhetek?
 - Anabell Montgomery.
 - Te vagy az az Ana? - csodálkozik el a srác.
 - Mégis melyik? - néz rá évődve.
 - Aki olyan finomakat főz, hogy a fiúk lassan már oda költöznek.
 - Igen ő - vágja rá Iker és Cris egyszerre.
 - Ha Angliában jársz és ki szeretnél jönni egy Chelsea meccsre, akkor szólj nyugodtan. Finom kajáért cserébe szállást biztosítok.
 - Megjegyzem, de ha te jársz Madridban, akkor a finom kaja ahogy te mondtad, nálam vár - mosolyog rá a lány.
 - Megbeszéltük - dől hátra Mata egy napozóágyon, mire mindenki felnevet. Ana rám néz, majd alig észrevehetően a kijárat felé biccent. Értem a célzást és rettenetesen örülök neki. Látom, hogy Fer is vette az adást, így a vállára csapok és elindulok az ajtó felé. Pár perc és Bell is követ.
 - Mindig ilyen jókedvűek a barátaid? - sandít rám.
 - Nem jókedvűek, hanem fárasztóak - morgom.
 - Nem akartam ilyen drasztikusan fogalmazni - nevet rám amitől rögtön jókedvem lesz.
 - Megnézhetem én is a tetoválásodat? - csúszik ki a számon. Szemembe néz és látom benne az érzelmi kavalkádot amit a kérésem okozott. Felemeli a kezét és lassan arrébb csúsztatja a bikini felsőt.Önkéntelenül húzom végig selymes bőrén az ujjam. Észre sem veszem, hogy mit csinálok csak megbabonázva bámulok a kígyó szemébe. Olyan, mintha engem szuggerálna. Milyen igaz, amit Ana mondott: A kísértés még a szenteket is bűnbe viszi.

2014. május 13., kedd

10/10 48.rész

Cris

  - Nem hagyhatjuk egyedül - mondta Pirri, miközben a lány homlokát fogta.
 - Vigyük hozzám - ajánlottam fel. - Úgyis szomszédok vagyunk, ha kell neki valami, át tudok szaladni érte.
 - Jó ötlet - bólogatott a doki.
 - Mi lehet a baja? - kérdezte Zidane aki szintén velünk jött és a lány az ő ölében aludt.
 - Nehéz megmondani - hümmögött Pirri. - Kell néhány vizsgálat, de a vírustól kezdve a gyomorrontásig és a terhességig minden lehet.
  Terhesség?! - villant az agyamba. - Lehet, hogy Lola az én babámmal terhes? De az is lehet, hogy Sergioéval - szólalt meg egy gonosz hang a fejemben.
 - Bár a terhességet kizárnám - morogta a doki - az nem jár ilyen magas lázzal, de ki tudja?
  Begurultam a garázsba és segítettem Zizunak kivenni a lányt aki fel sem ébredt a mozdulatainkra. Felvezettem őket az egyik vendégszobába, gondosan elkerülve azt, amiben a védővel volt szilveszterkor.
 - Kimennétek? - fordult felénk a doki mire észbe kaptunk és hagytuk, hagy adja be az injekciót a lánynak.
 - Sose láttam még ennyire gyengének - csúszott ki a számon ahogy a franciával a falnak támaszkodtunk.
 - Igen, Lola nagyon erős lány, de ahogy én látom csak kívülről. Valami történhetett vele, mert belül szenved - mondta Zizu.
 - Te nem kedvelted őt - néztem rá.
 - Nem - vallotta be. - Hihetetlen volt számomra, hogy egy fiatal lány kordába tudjon tartani egy csapat férfit, de aztán láttam őt munka közben. A szívét, lelkét odateszi a csapatának.
 - Nagyon meggyőző tud lenni, az igaz - vigyorodtam el.
  Ekkor lépett ki Pirri a szobából és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.
 - Hogy van? - kérdeztük szinte egyszerre.
 - Egyenlőre alszik és reméljük, hogy az enyhe nyugtató amit adtam neki reggelig kitart. A láza nagyon magas, folyamatos folyadék pótlásra lesz szüksége és a gyógyszereket is be kell adni neki. Megtudod oldani? - nézett rám.
 - Persze, csak mond meg, miből mennyi kell neki - figyeltem rá komolyan.
 - Felírom - vett elő egy tollat, kitöltött pár receptet majd átnyújtotta.
 - Itt maradsz, míg elmegyek kiváltani? - néztem a másodedzőre, aki bólintott.
  Beültem az autómba és amilyen gyorsan csak tudtam megjártam az utat.

 - Minden oké? - léptem be a szobába.
 - Eddig igen, nyugodtan alszik - ásított egyet a francia.
 - Itt maradsz? Van még üres szobám - ajánlottam fel.
 - Nem, már így sem tudják, hol lehetek. Hívok egy taxit és lelépek - állt fel és már pötyögött is a telefonján. Pár perc múlva megérkezett a kért autó és Zizu is elköszönt. Visszamentem a szobába és az ágy felé fordultam, ahol a lány sápadt arcát néztem, figyeltem ahogy egyenletesen lélegzik. Nem tudom, meddig bámulhattam, de egyszer csak megszólalt.
 - Marco - suttogta és egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. Légzése felgyorsult és kapkodni kezdte a levegőt. - Nenene... a kisbabám - sikította miközben egyre jobban dobálta magát az ágyon.
  A döbbenettől mozdulni sem bírtam, csak néztem őt. Annyira törékenynek tűnt és azok a dolgok amiket öntudatlanul osztott meg velem, még sebezhetőbbé tették. Napok óta féltékeny voltam, hogy összejött azzal a bájgúnárral és meg akartam büntetni, de már elszállt a mérgem.
 - Sergio - ejtette ki a védő nevét szinte fulladozva. - Nem lehet...nem akarom...ő egy tíz per tízes - nyögte fájdalmasan, majd hirtelen felült az ágyon.
 - Hol a kisbabám? - emelte rám könnytől maszatos arcát és láztól csillogó szemeit.
 - Lola, nyugodj meg - ültem mellé és öleltem át, hogy megnyugtassam. A teste tüzelt a láztól.
 - Marco... - nézett rám fájdalommal telve. - Nem jött el...- kapaszkodott az ingembe. - Ott hagyott a babával, de őt is elvesztettem - zokogta.
 - Lola nézz rám - fogtam a kezeim közé az arcát, de hiába, mert szemeit újból lehunyta.
 - Soha többé nem engedem, hogy bántsanak - suttogta és elernyedt a kezeim közt. Éreztem, hogy csupa víz a teste és szinte lángol.
 - Lola ébredj - próbáltam észhez téríteni, de nem sikerült. - Mi a fenét csináljak? - kérdeztem fennhangon. - Pirri - jutott eszembe a doki és már tárcsáztam is.
 - Halló Cristiano, mi a baj? - hallottam meg álmos hangját.
 - Lola nagyon rosszul van. Tiszta víz és szerintem nagyon magas a láza, mert éget a teste. Félrebeszél és dobálja magát - hadartam el idegesen.
 - Oké, ne pánikolj! - hűtött le a magabiztosságával. - Engedd meg a kádat langyos vízzel és tedd bele. Fokozatosan hűtsd le hideg vízzel, míg vacogni nem kezd.
 - Hűtőfürdő - csillantak meg a szemeim. Juniornál is csináltunk már ilyet, mikor beteg volt.
 - Úgy van. Utána töröld szárazra, add be neki a gyógyszereit és takard be rendesen. Ha ezek után sem javul az állapota, hívj fel megint és megyek.
 - Rendben - nyomtam ki a telefont és besiettem a fürdőbe. Bedugtam a kádat és elkezdtem engedni a vizet. Mikor úgy gondoltam, hogy elég lesz elzártam a csapot és a lányhoz siettem. Felkaptam az ölembe és a kádhoz vittem. Ami ruhát csak tudtam levettem róla, majd óvatosan beleengedtem a vízbe. Kellett pár perc, míg észhez tért.
 - Áh - nyitotta ki a szemeit és parázsló tekintettel nézett rám.
 - Lola jobban vagy? - kérdeztem az egyre jobban vacogó lánytól.
 - Fá-fázom - dadogta. - Ki akarok szállni.
 - Muszáj még maradnod - fogtam meg a kezét miközben nagyot nyeltem, mert még betegen is hatással volt rám a teste, amit csak a fehérnemű takart.
 - Me-meddig kell... itt ü-ülnöm? - vacogta újabb percek múlva.
  Kezemet a homlokára tettem és éreztem, hogy már lejjebb ment a láza.
 - Szerintem kijöhetsz. - Megpróbált felállni, de semmi erő nem volt benne. - Várj, segítek! - nyúltam a teste alá. Nem érdekelt, hogy tiszta víz leszek én is, kiemeltem és magamhoz szorítottam. Az előkészített bolyhos fürdőlepedőbe csavartam és bevittem az ágyra. Szárazra töröltem, miközben levettem róla a vizes fehérneműt. Csodálattal simítottam végig gyönyörű testén.
 - Be kell venned a gyógyszereket - fordítottam el a fejem a látványtól. A hangom rekedt volt a vágytól, de most nem gondolhattam erre. Engedelmesen tette amit mondtam. Mikor végeztünk, betakargattam és az ajtóhoz léptem.
 - Cris - szólt utánam elhaló hangon. - Nem aludnál velem? - nézett rám kérlelőn. Nem kellett kétszer mondania. Visszafordultam, levettem a vizes ruháimat és bebújtam mellé. Meztelen teste az enyémhez simult, ami azonnal hatással volt rám.
 - Lolita - fúlt el a hangom, mikor feneke az ölemhez ért. - Ne tedd ezt velem, mert nem tudok ellenállni neked.
 - Mondta valaki, hogy állj ellen? A lázra a legjobb gyógymód az izzadás - kuncogott fel. - Amúgy sem szeretek adós maradni - lökte a popsiját közelebb.
  Morgásra hasonlító hang tört fel a torkomból és a következő percben már magam alá is gyűrtem a törékeny testet. A féltékenység pillanatok belül feltört belőlem, ahogy eszembe jutott, hogy a brazil is megtehette vele, amit én.
 - Mond, hogy csak az enyém vagy - haraptam a nyakába.
 - Cris, ne legyél telhetetlen - lihegte a fülembe, még jobban felhergelve vele.
 - Azt akarom, hogy más ne érinthessen téged - vallottam be neki, miközben őrült tempóban vettem birtokba a testét.
 - Cr.his...Ch.ris - nyögte élvezettel teli hangon, ami engem is átlökött a határon. Fáradtan, de kielégülve gördültem le róla. Magamhoz húztam és a hátát kezdtem simogatni.
 - Lola?
 - Hm? - hallottam meg álmos hangját.
 - Én hányast kapok tőled? - kérdeztem kíváncsian.
 - Kilencest - ásított és szépen lassan mély álomba merült, míg én azon gondolkodtam, vajon Sergio miért kapja meg a maximumot.

2014. május 12., hétfő

Las Puertas de Infierno 38.

Ana

   Cris elhozott a Copacabanaba és most éppen azt szeretné megtudni, hogy Marceloék melyik szobában vannak. De úgy látszik, hogy a férfi recepciósokra nem hat a sármja, mert hiába kérdezi, nem mondják meg neki. Mérgesen vágja zsebre a kezét, majd morogva közli.
 - Ez egy idióta.
 - Nyugi, megoldjuk. Ha már eddig eljöttünk, nem adjuk fel, még ha voltunk is olyan bénák, hogy a hotelben hagytuk a telefonokat - lököm meg a vállammal.
  Az aulában nézelődünk, hátha ismerősbe botlunk és imáink meghallgatásra találnak, mert a liftből David Luiz lép ki. Én csak a tévéből ismerem a srácot, de Cris már találkozott vele egy párszor és ez most nagyon jól jön nekünk.
 - Hello David - köszön rá a bongyor hajú brazilra.
 - Cris - lepődik meg a srác, majd kezet fognak. - Nem bírsz megülni a seggeden mi? - vágja hátba, majd rám néz. - Te csakis Ana lehetsz.
 - Ismerjük egymást? - kérdezem.
 - Annyit hallottam már rólad, hogy szerintem bárhol megismertelek volna. Te vagy az a lány aki az egész Reál Madridot az ujjaid köré csavartad és ráadásul úgy főzöl, mint egy istennő - nevet fel.
  Annyira zavarba jövök, hogy a torkomra forrnak a szavak.
 - Ki mesélte? - röhög fel mellettem Cris.
 - A két idióta Neymar és Marcelo - nevet vele a brazil srác.
 - Amúgy jó, hogy jössz - nézek rá még mindig piros arccal. - Megmondanád, hogy merre találjuk őket?
 - Persze - válaszol készségesen - fel is kísérlek. Nem akarok erről a pillanatról lemaradni - mondja és mi tudjuk, hogy a meglepetésre céloz. - Gondolom nem tudják, hogy itt vagytok? - Egyszerre rázzuk meg a fejünket. - Sejtettem.
  Felliftezünk a második emeletre és ott kiszállva David bekopog az egyik ajtón. Cris és én az ajtó két oldalára állunk, míg a brazil középen marad.
 - Mit hagytál itt? - hallom meg Neymar hangját a nyíló ajtóban.
 - Semmit, sőt inkább hoztam valamit illetve valakit - nyúl értem és előhúz a takarásból.
 - Anabell! - pislog rám meglepetten a legjobb barátom.
 - Szia Nene! - mosolygok, de pillanatokon belül már levegőt sem kapok, úgy ölel magához.
 - Hogy a francba kerülsz ide? - néz rám még mindig hitetlenkedve.
 - Én is örülök neked - suttogom, mert mindjárt megfojt. Közben Cris is kilép a takarásból és amíg ők kezet fognak én végre újra kapok levegőt.
 - Ki az? - hallom meg bongyor barátom hangját bentről, majd felfogni sincs időm és máris újabb satuba kerültem.
 - Húgííííííííííí! - zeng tőle az emelet és megölel. A többiek nevetve nézik a kínlódásomat.
 - Ti életveszélyesek vagytok - lihegem mikor végre elenged.
 - Bocsi, de annyira jó, hogy itt vagy - néz rám kiskutya szemekkel.
  Betessékelnek minket a szobába, majd Nene nemes egyszerűséggel az ölébe ültet és úgy beszélgetünk.
 - Mit csináltok itt? - kérdezik egyszerre.
 - Ezt az összhangot - nevetek fel. - Amúgy ez a lökött - mutatok a portugálra - úgy gondolta, hogy meglep a szülinapomra.
 - Mi az, hogy lökött? - háborgott a portugál.
 - Na jó, ez az édes, drága, imádni való ember - pillogtam rá.
 - Így már jobb - vigyorgott.
  A többiek csodálkozva néztek ránk.
 - Ti együtt vagytok? - kérdezett rá David Luiz.
 - Dehogyis - kezdenék magyarázkodni, de Cris már belelendült a hülyeségbe.
 - Jaj, cicám miért nem vállaljuk már fel? Legalább nekik áruljuk el, hogy együtt vagyunk édesem mert előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy a nászutas lakosztályban alszunk.
  A barátaink nem értik a helyzetet, én viszont újfent lekeverek neki egy nyaklevest.
 - Fejezd már be te elmebeteg - nevetek fel.
 - Nagyon össze vagytok szokva - néz ránk mosolyogva Marci.
 - Muszáj volt - válaszolom. - Cris lassan két hete befoglalta a lakásomat. Együtt néztük a meccseket, így a gyerekek sem unatkoztak és mi sem.
 - Te beköltöztél Anához? - mered rá Neymar.
 - Ja, de én nem jártam olyan jól, mint te. Én a kanapén alszom - morog Roni.
 - Láttam, nagyon szexi voltál a pólómban, bár nekem jobban áll - vigyorgott rá Nene. - Ha akarod adok egy Barcásat is - nevet fel a portugál arcát látva.
 - Most már add oda a húgomat - húz az ölébe Marcelo.
 - Kapós vagy - röhög David Luiz.
 - Te meg hülye  - néz rá Neymar. - Hogy vannak a keresztgyerekeim? - tereli másra a témát.
 - Jól! Lexy és Mesut vigyáznak rájuk.
 - Mes, mint bébicsősz? - nevet Marci. - De megnézném. Ja tényleg, köszi az sms-eket, jól estek - mondja, mire David felröhög.
 - Most mi van? - húzza fel a szemöldökét a Real tizenkettese.
 - Láttad volna őket, mikor jöttek az üzenetek - fordul felém jókedvűen - fel-alá rohangásztak a szobában, mint a gyerekek. De a legjobb az volt, mikor küldted a képet Roniról. Az egész válogatott azon röhögött - törölgeti a könnyeit a nevetéstől.
 - Csodás - morog Cris. - Ezért kárpótolnod kell majd - néz rám pimaszul.
 - Hát persze - bólogatok bőszen. - Feleségül ne vegyelek?
 - Ne, azt majd én - néz rám, de nem nevet, ami fura.
  Sokáig hülyéskedtünk még, majd eszembe jut a spanyol védő, akinek megígértem, hogy ma még beszélünk, így elbúcsúzunk a braziloktól.
 - Ugye drukkolsz nekünk? - kérdezik, miután lekísérnek a hotel aljába.
 - Nektek és a spanyoloknak - nevetek rájuk. - Győzzön a jobb!
 - Azok vagyunk mi - mutat magukra Neymar.
 - Mindenképp ott leszünk - simogatom meg az arcát majd még utoljára átölelem. Marcelot szintén.
 - Vigyázzatok magatokra - fenyegeti meg a barátom játékosan Ronit, de kiérezni a komolyságot a szavaiból.
  Ezután visszatérünk a mi hotelünkbe és én Sergio keresésére indulok.

2014. május 10., szombat

Túl a negyvenezren! :D

El sem hiszem!
Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy ilyen meglepetés várt ma. Átléptük a 40000-es látogatottságot. Nehéz szavakba öntenem, hogy mit is érzek most. Boldogságot, hogy vannak akiket érdekelnek a történeteim, megnyugvást, hogy nemhiába kelek fel minden nap korábban, hogy megtudjam írni az aktuális fejezeteket. :D  Még egyszer nagyon-nagyon szépen köszönöm.
Millió pusszancs mindenkinek: Dolores

2014. május 9., péntek

Las Puertas de Infierno 37.

Fernando Torres

   Fáradtak vagyunk, ahogy a lift felé vánszorgunk. A recepciós csaj furcsán néz ránk. Nem tudom, hogy a többiek hogy vannak vele, de én érzem a nyomást ami a holnapi nap miatt nehezedik ránk. Beérünk a szobába, Sergio pedig azonnal befoglalja a fürdőszobát. Alig ülünk le, kopognak, és Iker megy ajtót nyitni. Majd pár perc múlva Cristianoval és egy eszméletlen gyönyörű lánnyal tér vissza, az arcán letörölhetetlen vigyorral. Anyám - fut át első gondolatként az agyamon - tehát ő Anabell. Tényleg nem hazudtak. Ennek a lánynak még a kisujjából is süt az erotika. A szemem rátapad, míg ő zavartan int egyet és elbújik Iker mögé. Aha, megakarják lepni Sesét. Ez jó buli lesz - húzom mosolyra a számat.
 - Sese! Kész vagy már? - kiált be neki a kapus.
 - Jövök, jövök - mérgelődik, pedig ha tudná.
  Az első amit felfog, a portugál jelenléte, utána Iker ellép a lány elől és én premierplánban láthatom a barátom ellágyuló arcát. Tényleg szerelmes. Felkapja a lányt és megpörgeti, majd magához szorítja. Már attól félek, hogy összetöri azt a vékony testet. Lopva nézek Ronaldo felé, akinek az arcán a féltékenység jelei jól olvashatóak. Megpróbálja elrejteni, de előlem nem tudja. Szóval ő is? Erre majd rákérdezek. Nem tudok tovább gondolkodni, mert Serg odahúzza hozzám a lányt és bemutatja.
 - Ő Ana! - mutat büszkén a lányra, mintha a tulajdona lenne. - Ez a nagyra nőtt gyerek pedig Nando, az én legjobb barátom - mosolyog a Bellre és csak úgy ragyog.
 - Fernando Torres, de a barátaimnak csak Nando - nyújtom felé a kezem.
 - Anabell Montgomery - mutatkozik be ő is -, de a barátaimnak csak Ana - villant rám egy mosolyt, amitől a testem érdekes reakciókat mutat. Túl rég voltam nővel - fut át az agyamon. - Jó lesz már hazamenni Olihoz.
 - Engem nem is üdvözölsz? - duzzog Pique.
 - Dehogyis nem - megy oda a védőhöz és megöleli. - Szia Gerard!
 - Hogy kerültök ide? - teszi fel a kérdést Sergio, aki mióta meglátta a lányt le sem veszi róla a szemét.
 - Crisnek köszönhetem - nézz a csatárra.
 - Elő-szülinapi ajándék - mosolygott Roni a lányra.
 - Tényleg! - pislogott Iker Anára. - Holnap van a szülinapod Húgi - öleli át a vállat.
 - Nem bírtam már nézni, hogy mennyire izgul, hogy mi lesz veletek. Ott sírt nekem, hogy "jaj, de jó lenne ott lenni a döntőn" - utánoz egy nyafogó kislányt a portugál. Legnagyobb meglepetésünkre Bell nyakon vágja.
 - Bírj magaddal, mert a földön alszol - néz rá mérgesen.
 - Azt próbáld meg! - cukkolja tovább Cris, majd a fenekére vág. Ana piros arccal néz rá, de a szeme már huncutul csillog. Sergio csak döbbenten áll és figyeli őket.
 - Olyanok vagytok, mint egy elcseszett házaspár - röhög Pique és nem érti a beálló néma csendet.
 - Csúnya baleset lenne - jön meg Ana hangja és nevetve néz a csatárra. - Első nap belefojtanám a zseléjébe.
  Muszáj röhögnöm, mikor meglátom a portugál arcát.
 - Nem hagyja magát  - nevetek tovább. - Roni kösd fel a gatyád!
 - Ti is itt szálltatok meg? - kérdezi hirtelen Iker.
  Ana látványosan forgatni kezdi a szemeit.
 - Igen, két emelettel feljebb.
  A szavak gondolkodás nélkül csúsznak ki a számon.
 - Az nem a...
  Cris közbevág.
 - De igen, a nászutas lakosztály. Nem volt máshol hely - rántja meg a vállát és látszik rajta, hogy egy cseppet sem bánja a helyzetet. Sergio arcszíne viszont percről-percre változik. Nem lesz ez így jó! Ránézek Ikerre, aki szintén összehúzott szemekkel nézi Ronaldot.
 - Nem tudjátok, hogy a Brazil csapat hol szállt meg? - érkezik hirtelen a kérdés a lánytól.
 - Lepaktálsz az ellenséggel? - értetlenkedek.
 - Te nem is tudod - csap a homlokára Cris. - Ana legnagyobb gondja, hogy kinek szurkoljon holnap - vigyorog a csatár.
  Úgy látszik nem túl értelmes fejet vághatok, mert Iker magyarázni kezd.
 - Bell legjobb barátja Neymar Junior és Marcelo, aki szintén húgává fogadta őt.
  Ránézek a lányra, aki csak mosolyog. Tényleg úgy csavarja az ujjai köré a férfiakat, hogy még csak észre sem veszi.
 -  A Copacabanaban vannak - jut eszembe a hotel neve.
 - Ugye nem baj, ha őket is meglátogatom? - néz kérdőn ránk. A szemem előtt vált egy pillanat alatt újra kislánnyá.
 - Elkísérlek - jelenti ki Sese, mire felnevetünk.
 - Mi van?
 - Te nem mehetsz - mutatunk rá. - Hagy emlékeztesselek, hogy mi holnap döntőt játszunk velük. Gondolod, hogy beengednének? - röhög fel Pique.
 - Bassza meg! - mered maga elé. Ana menti meg a helyzetet, mert odalép a védőhöz és felnéz rá.
 - Nem maradok sokáig, csak köszönök nekik aztán jövök is vissza. Este beszélgetünk - simít végig a barátom karján, mire ő láthatóan megnyugszik.
 - Megígéred?
 - Becsszó - teszi le az esküt a lány, miközben rámosolyog Sergre.
 - Akkor viszont én megyek veled - közli a portugál. - Nem akarom, hogy egyedül mászkálj!
  Helyeslően bólogatunk mindannyian. Ana mindenkinek ad egy puszit, még én is kapok, pedig csak most ismertük meg egymást. Az illata bódító, teljesen kihegyezi az ember érzékeit és még többet akarna belőle. Aztán ahogy jött, úgy távozik is Crissel. Gerard bevonul a fürdőbe, míg mi Iker, Sese és én álmatagon ülünk az ágyunkon.
 - Tehát ő az a bizonyos lány, aki elrabolta a szívedet? - szegezem neki a kérdést a barátomnak.
 - Igen, Ő - sóhajt, majd a kezébe hajtja a fejét. - Szerintetek még van esélyem? - néz ránk meggyötört arccal.
 - Szerintem igen - bólogat Iker.
 - Szerintem is, de Roni is szerelmes belé - közlöm vele az észrevételemet. - De még nem történt köztük semmi.
 - Miből gondolod? - néz rám reménykedve.
 - Egyszerű testbeszéd - jelentem ki. - Végig figyeltem őket. Ana nem is sejti, hogy Roni mit érez iránta. Viszont Cristiano kemény dió. Ha ő is rájön, hogy amit érez az szerelem, akkor nem fogja hagyni, hogy a tiéd legyen - világosítom fel Sergiot.
 - Na, akkor irgalmazzon nekünk a jó isten - sóhajt fel Iker. - Már eddig is voltak súrlódások a csapatban miattuk, de ha Húgi választ, kitör a háború.
 - Nem, ha Bell Crist választja, akkor elfogadom. Nehéz lesz, de nekem sokat jelent ez a lány. Ha ő boldog az nekem jó, ha Roni mellett lesz boldog, akkor nincs mese - motyogja maga elé. Ikerrel egymásra nézünk és döbbenten fogjuk fel Sergio szavainak jelentését.

2014. május 8., csütörtök

10/10 47. rész

Lola

   Ahogy megérkeztünk az újabb meccsünk helyszínére, itt is letámadtak az újságírók. Zizuval megbeszéltük, hogy amíg le nem cseng ez az egész, addig ő nyilatkozik. Nem szívesen, de vállalta.
 - Oké fiúk! - néztem a csapatra. - Bale még nem száz százalékos, így Di Maria kezd. Én nem lehetek veletek a kispadon, de a nézőtérről figyellek titeket.
  Sajnos elutasították a fellebbezésünket a piros lap miatt, így ezt a meccset ki kell hagynom.
  Idegesen sétáltam fel a lépcsőkön, hogy helyet foglalhassak a nézők között. Felajánlották a Vip- páholyt, de semmi kedvem nem volt jópofizni a helyi sleppel.
 - Kérhetek egy autogramot? - kérdezte egy hat év körüli kisfiú megszeppenve.
 - Persze - mosolyogtam rá és elvettem tőle az elém tartott füzetet. - Hogy hívnak?
 - Manuel.
 - "Manuelnek millió puszival: Dolores Faria" - pötyögtem a lapra.
 - Ha nagy leszek, elveszlek feleségül - húzódott mosolyra a szája.
 - Addigra én már öreg leszek - nevettem fel.
 - Nem baj - legyintett nagyvonalúan. - Te legalább értesz a focihoz, nem úgy, mint a többi lány. Ők mindig csak nyafognak - magyarázott komolyan.
  Lehajoltam és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Elvörösödve kapott oda, majd visszafutott a szüleihez, akiknek lelkendezve mutatta az aláírásomat.
  Elkezdődött a meccs, ami igen keménynek bizonyult. Úgy látszik az Osasuna játékosai eldöntötték, hogy mindenképpen lesérítik Ronit. Szegény többet ült a földön, mint futott. A sárgalapok úgy repkedtek, mint a konfetti. A huszonegyedik percben Cris szabadrúgásból egy óriási kapushiba után megszerezte a vezetést. Felnézett a lelátóra, a szemével engem keresve, mikor megtalált vigyorra húzta a száját. Nagyot nyeltem, mert az egyezségünket nem kalkuláltam bele a "kapcsolatomba". Az első félidőt végig idegeskedtem miután Arbeloa és Fabio is besárgultak. Ikernek hatalmasakat kellett védenie. Nem adta magát egykönnyen az ellenfél. A szünetben bementem az öltözőbe és idegbetegen pattogva csesztem le őket az eddigi teljesítményükért.
 - Feszült vagy Cica - súgta a fülembe Roni miközben a második félidőre indultunk. - Majd segítek levezetni - kacsintott és már ki is futott a pályára, míg én visszalépcsőztem a helyemre.
  Fentről nézve egész másképp láttam a játékot.Minden apró hiba feltűnt, így magamban morogva jegyzeteltem, hogy mire kell rágyúrnunk az elkövetkezendőkben. Gyomorgörccsel figyeltem ahogy Jese megindul a labdával, majd azt Di Mariához passzolja. 2-0. Mosolyogva ültem vissza a helyemre, de tudtam, hogy figyelnünk kell és meg kell tartanunk ezt az eredményt. Cris mozgásán láttam, hogy fáradt így a telefonomhoz nyúltam.
 - Igen? - hallottam meg a francia hangját, aki meg is fordult a kispadon engem keresve.
 - Roni fáradt, cseréld le Balere.
 - De Bale még nem teljesen egészséges - ellenkezett.
 - Tudom, de az edzést végig csinálta és nem szeretném, ha Cris is lesérülne és hetekre kidőlne a sorból.
 - Értem - bólintott. - Még valami?
 - Xabi és Casemiro is helyet cserélhetnek... és engedjük játszani Moratát is.
 - Kinek a helyén?
 - Jese - mondtam egy pillanatnyi gondolkodás után.
 - Oké, te vagy a főnök - nyomta ki a telefont.
  Néhány perc múlva láttam, ahogy felvillantják a táblát és Cris összehúzott szemekkel néz a számokra, aztán rám. Nem túl jókedvűen sétált le a pályáról. Két percre rá következett a másik két csere is. Elégedetten dőltem hátra egészen addig, míg Moratát le nem terítették a tizenhatoson belül. Szegény fiú egy pillanat alatt összeesett, majd minden erejét összeszedve felállt. Ökölbe szorított kezekkel néztem a szeme alatt jól kivehető elszíneződésre. Aggódva figyeltem a mozdulatait. Ha ezt tudom nem használom fel az összes csere lehetőségemet. Az orvosi stáb megvizsgálta, de a fiú jelezte, hogy folytatni akarja a játékot. Nem szívesen, de rábólintottam. Aztán a meccs átváltott szappanoperává a számunkra. Ami rossz csak történhet, minden összejött. A nyolcvanötödik percben Fabio összeszólalkozott Torressel és mind a ketten sárgát kaptak, ami nekünk már a második volt, így Coentraonek el kellett hagynia a pályát.
 - Megfojtalak - sziszegtem a fogaim közt, de nem tudtam tovább foglalkozni vele, mert Morata rosszul lett és ő is kiszállt a játékból. Aggódva figyeltem ahogy Alvaro sírva húzza fejére a pólóját és elindul az orvosi stábbal az öltözőbe. Kilenc emberrel fejeztük be a meccset, amit én már nem láttam, mert a sérült játékosom után siettem.
 - Mi újság Doki? - léptem be a helységbe, ahol a fiatal srác már feküdt és egy jégtömlőt szorított a szemére. - Azt a kurva! - szisszentem fel mikor elhúztam róla és megláttam a sérülését. - Alvaro, te focimeccsen voltál vagy boxmeccsen? - mosolyodtam rá, próbáltam viccesre venni a helyzetet. - Tysont sem intézték el így egyszer sem.
 - Bocs, hogy cserben hagytalak - fordította el a fejét és egy könnycsepp csordult ki a szeméből.
 - Nézz rám! - érintettem meg az ép arcát. - Te mindent megtettél amit tudtál. Nem a te hibád, hogy nem bírtad tovább. Így is negyedórát játszottál úgy, hogy szinte semmit nem láttál a szemedre.
 - De...
  Nem tudta befejezni, mert megérkezett a csapat. Hangosan csörtetve álltak meg a fiatal játékos mellett.
 - Jól vagy tesó?
 - Minden oké?
 - Hát ez elég szarul néz ki!
  Ezek és ehhez hasonló mondatok hangoztak el a fiúk szájából.Hátrébb léptem, hogy körbe tudják állni. Kicsit megszédültem és az egyik szekrénynek támaszkodtam.
 - Jól vagy? - tette a vállamra a kezét Zidane és kérdőn nézett rám.
 - Ja, csak fáradtan - eresztettem meg egy vérszegény mosolyt felé. - A buszban leszek - veregettem meg a karját és elindultam a jármű felé. Átverekedtem magam az újságírókon, figyelmen kívül hagyva a kérdéseiket. Nagyot sóhajtva dobtam le magam az ülésre és lehunytam a szemeimet. A telefonom hangos zenélésbe kezdett.
 - Igen? - emeltem a fülemhez.
 - Szia Kicsim - hallottam meg Thiago vidám hangját.
 - Szia - mosolyodtam el akaratlanul is.
 - Ügyesek voltatok. Gratulálok az újabb győzelemhez.
 - Köszönöm, de nehogy azt mond, hogy unalmas óráitokban Real meccset néztek - nevettem fel.
 - Pedig de.
 - Miért?
 - Mert az edzőjük egy gyönyörű nő, aki nem mellesleg a barátnőm - bókolt. - Hiányzol - komorult el hirtelen a hangja.
 - Te is - sóhajtottam fel és jelen pillanatban így is éreztem. - Téged is elleptek a firkászok? - kérdeztem elterelve a témát.
 - Ne is mond - nevetett fel. - Ki sem tudok lépni a lakásomból. Te hogy bírod?
 - Nehezen. Idegesít, hogy nem a csapattal foglalkoznak, hanem velem - felkaptam a fejem, mert megérkeztek a fiúk. - Most le kell tennem - mondtam neki.
 - Csókollak - mosolygott a telefonba. - Nagyon hiányzol és remélem, hamarosan találkozunk. Vigyázz magadra Édes - morogta.
 - Te is.
 - Már alig várom, hogy lássalak - búgta szexi hangon, amitől jóleső borzongás futott végig rajtam.
 - Én is. Ha jó fiú leszel egyik hétvégén meglátogatlak - kacérkodtam vele.
 - Ígérem - nevetett fel. - Szia Kicsim!
 - Csók - nyomtam ki a telefont és észre sem vettem, hogy mosolygok.
 - Ez nagyon nyálas volt - hallottam meg a portugál jellegzetes hangját.
 - Semmi közöd hozzá - emeltem rá mérgesen a szemeimet. - Foglalkozz a magad dolgával!
 - Azt teszem - hajolt a fülemhez. - Nem szeretném, ha a kisfiú lefárasztana, én pedig jutalom nélkül maradnék - nézett a szemeimbe.
 - Ne aggódj - húztam el a számat - az egyezségünk még áll.
 - Akárcsak én - búgta a fülembe és beleharapott a nyakamba.
  Jóleső sóhajjal fogadtam a tettét, majd a kezemet a mellkasának támasztva toltam el magamtól.
 - Várj a sorodra - közöltem vele közönyös hangot erőltetve magamra.
  Halkan felnevetett és ellépett tőlem, megkereste a helyét és leült a busz hátuljába.
  Furcsán gyengének kezdtem érezni magam. Hirtelen megfájdult a fejem, kivert a víz és szédülni kezdtem.
 - Jól vagy? - ült le mellém aggódva Zizu.
 - Nem - csóváltam meg a fejem, mire valaki megpörgette velem a buszt. - Istenem - ugrottam fel és a jármű hátulja felé igyekeztem, a kezemet a számra szorítva. Szinte feltéptem a mosdó ajtaját és magamra zártam. Öklendezve borultam a csésze fölé, mindent kiadva magamból. Mikor végre jobban lettem, hideg vízzel megmostam az arcomat és a mosdó alatt talált szájvízzel kiöblítettem a szám. Nagyot sóhajtva léptem ki a helységből, kíváncsi tekintetek kereszttűzében.
 - Jól vagy Lolita? - lépett hozzám Marci aggódva.
 - Nem - vallottam be, de úgyis látták rajtam. - Szerintem elrontottam a gyomrom.
  Belekaroltam a barátomba és visszakecmeregtem a helyemre. Pirri azonnal mellettem termett és már helyezte is rám a vérnyomásmérőt.
 - 80/65 ez nagyon alacsony - méregetett szakszemmel. - Mióta nincs jól?
 - Most kezdődött - dőltem hátra sóhajtva.
 - Szeretném holnap kivizsgálni.
 - Minek? Nem vagyok beteg, csak elrontottam a gyomrom - nyöszörögtem.
 - Seňorita ez nem játék. Rohadt alacsony a vérnyomása és nagyon szarul néz ki.
 - Kösz - suttogtam, mert már csak ennyire telt az erőmből.
 - Pihenjen és aludjon míg hazaérünk - tette a homlokomra a kezét. - Láza is van - hallottam még ahogy Zidanenak magyaráz, aztán se kép, se hang. Átadtam magam a jótékony alvásnak.

 - Lola, megjöttünk - hallottam valahonnan távolról egy hangot.
 - Mindjárt - nyögtem fel majd óvatosan kinyitottam a szemeimet. A stadionunk előtt álltunk és a busz már üresen tátongott. A fiúk lent toporogtak.
 - Le tudsz jönni? - nézett rám Zidane kérdőn.
 - Persze, nem halálos beteg vagyok, csak valami vírus lesz - álltam fel, de ha nem kap el visszaesek, mert olyan gyenge voltam.
 - Na gyere - kapott ölbe és úgy vitt le a lépcsőkön, amit a csapat döbbenten nézett. - Melyik a te kocsid?
 - A piros Lambo - nyögtem ki, mert már megint forgott velem a világ. - De nem hiszem, hogy tudnék vezetni - szorítottam össze a szemeimet.
 - Majd én hazaviszlek - hallottam meg Cris aggódó hangját.
 - Nem kell, majd bent alszom az irodában - próbáltam lábra állni, de Zizu nem hagyta.
 - Kizárt - szólalt meg Pirri is. - Haza visszük és ott kap egy szurit.
 - Mit? - nyíltak ki a rémülettől a szemeim.
 - Jól hallotta, kap egy injekciót, mert nem megy le a láza és gondolom hányingere is van.
 - Rendben - adtam meg magam, mert tényleg egyre rosszabbul éreztem magam.
  Azt már alig érzékeltem, hogy mi történik körülöttem. Csak azt tudtam, hogy betettek egy autóba és ott elaludtam. Halványan még éreztem, hogy valaki kiemel, de a többit már elnyelte a sötétség, ami rám ereszkedett.