Házasság extrákkal 23.rész

Cris

   Figyeltem a mozdulatait, ahogy gondoskodón mindenki elé letette a kedvenc reggelijét és közben megvillantott egy-egy édes mosolyt. Néztem ahogy elpirulva fogadja a jókívánságokat és nyakon csapja Sergiot mikor az az első együtt töltött éjszakánkról kérdezi.
 - Cris? - éreztem meg a mellettem ülő kapus lökését. - Itt vagy? - vigyorgott rám.
 - Mi? Persze - bólogattam és elszakadtam újdonsült feleségem látványától. - Kérdeztél valamit?
 - Csak azt, hogy hova mentek nászútra? - nézett rám mindentudó arckifejezéssel Iker.
 - Titok - somolyodtam el, főleg akkor mikor megláttam, hogy Kendra megáll a mozdulatában és a válaszomra koncentrál.
 - Ne csináld már - csatlakozott Ikerhez Sergio is. - Mi miért nem tudhatjuk?
 - Mert nem akarom lelőni a meglepetést, de ígérem, hogy küldünk nektek egy képeslapot - nevettem el magam fancsali képüket látva. - Viszont szívem - szólítottam meg Kendrát - jó lenne, ha elkezdenél bepakolni, mert cirka hat óra múlva már a reptéren kéne lennünk - néztem az órámra.
 - Igenis drágám - mosolygott rám negédesen -, de jó lenne ha megmondanád, miket vigyek magammal, mert Grönlandon nem hiszem, hogy hasznát venném a bikinimnek - nézett rám várakozón és annyira átlátszó volt az igyekezete, hogy kiderítse hova megyünk, hogy nevetnem kellett.
 - Jó próbálkozás, de nem jött össze.
 - A francba - morogta az orra alatt.
 - Tegyél be bikinit, de melegebb ruhát is - vigyorogtam rá töretlenül, kétségek közt hagyva őt.
  Lemondóan sóhajtott, majd elindult felfelé a szobájába.
   Az órák gyorsan teltek. Miután mindenki hazament, anya vállalta, hogy felügyeli a takarító brigádot, akik azért jöttek, hogy rendbe tegyék a házat az esküvő után. Kendra és Juni pár órája eltűntek, így a keresésükre indultam. A fiam szobájában bukkantam rájuk, ahol összebújva, édesen aludtak. Egy ideig néztem őket, figyeltem a lélegzetvételüket, kisimult arcukat. Juni keze Kendra mellkasán pihent, mintha érezni akarná a szívverését. Az én szívem elfacsarodott, mikor eszembe jutottak Junior mondatai. Nem hittem volna, hogy ennyire hiányzik neki a másik szülője. Viszont, hogy Kendra jelenti neki az anyát, azt nem csodáltam. Mióta hozzánk került a lány, különös kapocs alakult ki köztük. Juni nagyon nehezen barátkozott, de mikor meglátta a szőke lányt, azonnal kézen fogta és játszani húzta. Ez volt az a momentum, amikor eldöntöttem, hogy alkalmazni fogom. A hónapok alatt pedig a munkakapcsolat barátsággá nőtte ki magát, tegnap pedig a feleségem lett. Furcsa volt ezt így végig gondolni.
 - Szia - szólalt meg suttogó hangon, rám hozva a szívbajt, mert annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem vettem észre, hogy felébredt.
 - Szia - eresztettem meg egy mosolyt felé.
 - Mennyi az idő? - túrt bele a hajába majd óvatosan, hogy ne ébressze fel a fiamat, kikászálódott az ágyból.
 - Hat. Egy óra múlva a reptéren kell lennünk.
 - Oké, akkor megyek készülődni - nyögött fel. - Még mindig nem árulod el, hogy hova megyünk?
 - Nem - ráztam meg a fejemet vigyorogva. Legyintett egyet majd otthagyott a fiammal, akit megpusziltam és megsimogattam búcsúzóul. Biztos voltam benne, hogy aludni fog amikor lelépünk. Halkan húztam be magam után a szoba ajtót.
 - Téged kerestelek - nézett rám anya, akivel a folyosón futottam össze.
 - Megtaláltál - öleltem át a vállát. - Mit szeretnél?
 - Csak azt, hogy nagyon vigyázzatok magatokra - érzékenyült el.
 - Mi a baj? - pislogtam rá értetlenül.
 - Semmi - szipogott és közben a szemeit törölgette.
 - Látom. Valami gond van?
 - Nincs - simogatta meg az arcomat - csak nehéz felfognom, hogy megnősült a kisfiam - nézett rám szeretettel telve. - Sose hittem volna, hogy megérem ezt a napot - sóhajtott fel. - Még a végén meg kell köszönnöm Irinának, hogy valótlanságokat terjesztett rólad.
 - Meg ne próbáld! - mordultam föl.
 - Nyugi, csak hülyéskedek - forgatta meg a szemeit. - De tényleg vigyázzatok magatokra! Főleg te arra a kislányra.
 - Kendra már nem kislány - vigyorodtam el perverzül.
 - Meg ne bátsd, mert hidd el, nála jobbat az életedben többet nem találsz - nézett rám komolyan.
 - Tudom - öleltem magamhoz azt az embert, aki eddigi életem során mindig kiállt értem. - Igazad van anya. Megpróbálom magam mellett tartani ameddig csak tudom. - Remélem örökre, tettem hozzá gondolatban.
 - Helyes - mosolyodott el. - Ezt akartam hallani - ütögette meg az arcomat.
  Ekkor kinyílt Kendra szobájának az ajtaja és megjelent a lány egy hatalmas bőrönddel.
 - Ne vigyorogj! - mutatott rám mérgesen, de a szemei derűsen csillogtak. - Mivel nem mondtad meg hova megyünk, így mindenből pakoltam egy kicsit.
 - Nagyon helyes - léptem hozzá és egy puszit nyomtam a hajába. Megfogadtam, hogy minden alkalmat megfogok ragadni, hogy hozzáérhessek. - Szeretem, ha egy nő szófogadó - vigyorogtam rá, mire nevetve hátba vágott.
 - Olyan majom vagy!
 - De te szereted ezt a majmot - pislogtam elégedetten piros arcát látva.
 - Hát persze, különben nem mentem volna hozzá! - vetette oda nekem iróniától csöpögő szavait.
 - Gyerekek - hívta fel a figyelmet magára anya - el fogtok késni.
 - Basszus - néztem az órámra. - Indulnunk kell! - ragadtam meg Kendra bőröndjét és már indultam is vele a kocsimhoz, ahol az én csomagom már rég bepakolva várt.
  Megölelgettük anyát és a lelkére kötöttük, hogy vigyázzon Junira. Ő csak az égre emelte a tekintetét majd szinte betuszkolt minket a kocsiba. Meg sem álltunk a repülőtérig, ahol szinte át kellett verekednünk magunkat az újságírók hadán. Mikor megálltunk leadni a jegyeinket, figyeltem a lány arcát és tökéletesen láttam, mikor esik le neki, hogy hova is megyünk.
 - Cris - futották el a könnyek a csodálatos szemeit. - Köszönöm - ugrott a nyakamba és hatalmas puszit nyomott az arcomra.
 - Csak ennyi? - biggyesztettem le az ajkaimat, majd a füléhez hajoltam. - Adjunk egy kis műsort a médiának.
  Mintha egy pillanatra szomorúságot véltem volna átsuhanni a szemeiben, de ahogy jött, úgy el is tűnt. Nyakam köré fonta a karjait és kínzó lassúsággal kezdett közelíteni felém. Nem bírtam kivárni, míg befejezi a mozdulatot, így én csaptam le az ajkaira. A vakuk villogásából szinte semmit nem észleltem, csak szorítottam magamhoz a törékeny testét és kiélveztem minden egyes pillanatot, míg tartott a csók.
  A hangosbemondó hangjára váltunk el egymástól.
 - "Kérjük az Írországba tartó gép utasait, hogy fejezzék be a beszállást!"

10/10. 65.rész

Lola

  - Csssh, nézzétek milyen édesek - jutott el a tudatomig egy ismerősen csengő hang.
 Szemeim kipattantak és furcsa grimasszal az arcomon pislogtam a szobában ácsorgó fiúkra.
 - Jó reggelt! - morogtam reggeli hangomon és ásítottam egyet.
 - Neked is Běběchaton! - vigyorgott az ágy mellett álldogáló Ibra, míg Cavani, Veratti és Sirigu a szobának a távolabbi sarkában álltak és onnan integettek.
 - Mit kerestek itt? - dőltem hanyatt és próbáltam felfogni, hogy ez nem egy rossz álom, ez a valóság.
 - Mivel képesek voltatok megint eltitkolni, hogy itt vagy, ezért kézbe vettük a dolgokat, hogy találkozhassunk - magyarázta kicsit sértődötten.
 - Honnan jöttetek rá? - kérdeztem, miközben egyre éberebbé váltam.
 - Tele van veletek az összes reggeli újság - kacsintott rám Ed.
 - Bassza meg - szaladt ki a számon hangosan.
 - Mi a baj kicsim? - emelkedett fölém Thiago, aki eddig hason aludt és ahogy elnéztem, még nem vette észre a barátait. Hozzám bújt és a nyakamat kezdte csókolgatni.
 - Szívem - próbáltam eltolni magamtól, de jóval erősebb volt, így nem ment. - Kicsim - nyögtem fel és túrtam a hajába mikor megtalálta a legérzékenyebb pontot a nyakamon és szívni kezdte. - Nem vagyunk egyedül - suttogtam vágyakozó hangon.
 - Hogy mi? - nézett rám, de ekkor a többiek elröhögték magukat. A brazil hátra sem nézve, szemeivel fogva tartva a tekintetemet kérdezte meg. - Ti mi a fenét kerestek itt?
 - Bocs, hogy zavarunk csődör, de nem akartuk, hogy kisajátitsd a nődet - röhögött Marco.
  Thiago egy csókot nyomott a számra majd lefordult rólam.
 - Nem azért adtam kulcsot, hogy rám törjétek az ajtót, mikor végre a szerelmemmel lehetek - nézett rájuk csúnyán, de ők csak idiótán vigyorogtak. - Amúgy is, honnan a fészkes fenéből jöttetek rá, hogy Lola itt van?
 - Újságok - válaszoltam helyettük és elhúztam a számat.
 - Na madárkáim - tapsolt egyet Ibra - hoztunk reggelit, megkajálunk aztán megbeszéljük, hogy mit csinálunk ma - adta ki a parancsot.
 - Mi a reggeli? - ugrottam ki az ágyból, mert a gyomrom már csak a szó hallatán is őrült korgásba kezdett, mivel a tegnapi vacsora rendelés elmaradt. Észre sem vettem az öt férfi döbbent tekintetét. Marco tért magához először.
 - Jól áll a kék - húzta fel perverzül a szemöldökét. Végig néztem magamon. Thiago egyik meze és egy kék csipkés francia bugyi volt rajtam.
 - Tudom - vontam meg a vállam majd elindultam a konyhába. Még hallottam, hogy Sirigu odaszól a barátomnak:
 - Te rohadt mázlista. Nekem se lenne kedvem felkelni egy ilyen nővel az ágyamban.
  Önelégült vigyor kúszott az arcomra és úgy lépkedtem a célom felé. Feltettem egy kávét főni, közben tányérokat vettem elő és megterítettem. Egy fonott kosárkába kiborítottam a reggelire hozott, és egy hadseregnek is elegendő péksüteményt. Épp a bögrékért nyújtózkodtam, mikor a brazil mögém lépett és dörgölőzve leszedett öt, ivásra alkalmas csészét.
 - Reggel is gyönyörű vagy - morogta a fülembe miközben a keze becsúszott a pólóm alá. Még jó, hogy háttal álltunk az ajtónak, így a többiek nem sok mindent láthattak.
 - Helló, mi is itt vagyunk - hangzott fel Ibra jókedvű hangja.
 - Sajnos - morogta Thiago és egy lemondó sóhaj után puszit adott majd ellépett tőlem.
 - Hallottam ám - vigyorgott a svéd.
 - Tudom, direkt úgy mondtam - nézett vele farkasszemet a barátom.
 - Hű, de morcos valaki, ha nem kapja meg a napi szex adagját - röhögött Ed is.
 - Fiúk, befejezni! - szóltam rájuk, mert a tesztoszteron szag egyre erősebb lett a helységben. Éreztem, ha nem lépek közbe, akkor összeveszés lesz a vége.
  Beleültem Thiago ölébe és beleharaptam az egyik süteménybe.
 - Hm, ez rohadt jó - nyaltam le a porcukrot a szám széléről.
 - Běběchaton, ne csináld ezt öt kanos fickóval, mert annak nem lesz jó vége - vigyorgott rám a svéd.
 - Én csak egy kanos fickóval foglalkozom - néztem ártatlanul, miközben óvatosan fészkelődni kezdtem a barátom ölében. Thiago felnyögött és belemarkolt a csípőmbe megpróbálva egy helyben tartani. - A másik négy menjen haza és otthon mutassa meg, mennyire kanos - vigyorogtam.
 - Ez nem ér! Téged nem lehet zavarba hozni - biggyesztette le az ajkait Zlatan.
 - Nagyon nehéz - bólogattam és elkezdtem nyalogatni a kifolyt lekvárt az ujjaimról. - Világéletemben pasikkal voltam körül véve, így megedződtem.
 - Tudod mire lennék kíváncsi? - pislogott rám Sirigu.
 - Ne kímélj!
 - Mivel éred el, hogy egy csapat egoista focista elfogadja, hogy te dirigálsz?
  Mindenki rám nézett és érdeklődve várták a válaszom.
 - Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Eleinte hőbörögnek, beszólogatnak, de aztán mikor látják, hogy nem érdekel a mondókájuk abbahagyják és arra koncentrálnak, hogy letudjanak alázni edzés közben.
 - És sikerül nekik? - vigyorgott idiótán Veratti.
 - Nektek sikerült? - kérdeztem vissza majd rákacsintottam.
 - Ott a pont - morogta magának.
 - A szüleid mit szóltak hozzá, hogy fociedző lettél? - nézett rám Sirigu és a többiek elképedt arcát meglátva, bizonytalanul pislogott rám.
 - Te nem tudod, ki Lola apja? - fordult felé hitetlenkedve Ibra.
 - Nem - rázta meg a fejét a kapus. - Kéne?
  Thiago válaszolni akart, de végigsimítottam a karján, jelezve, hogy hagyja rám.
 - A teljes nevem Dolores de Souza Faria. Az apám a brazil focista Romário - húztam el a számat, mert nem akartam, hogy azt higgyék kérkedek a nevével.
 - Ó - kerekedtek el a szemei. - Így már érthető a foci imádat. És anyukád? Ő is...mármint, neki is köze van a focihoz?
 - Anyukám meghalt mikor megszülettem - hajtottam le a fejemet és magamban elmormoltam egy rövid imát, mint ahogy mindig ha róla volt szó, hiszen neki köszönhetem az életemet.
 - Ne haragudj, nem tudtam - nézett rám szomorúan.
 - Semmi baj - vettem mély levegőt. - Soha nem ismertem, így nem tudom milyen az ha van.
  Pár percig néma csöndbe borult a konyha, amit Ibra tört meg.
 - Beszéljünk vidámabb témáról.
 - Miről szeretnél?- néztem rá kíváncsian, mert sejtettem, hogy nem véletlenül vannak itt.
 - Mondjuk, hogy hova megyünk ma bulizni - emelte fel a mutatóujját.
 - Megyünk? - ráncoltam össze a homlokomat.
 - Naná! Nem gondolod, hogy ha már itt vagy nem mutatjuk meg neked a párizsi éjszakát? - kacsintott rám Zlatanosan.
 - Miért van az, hogy már előre félek tőle? - nevettem fel.
 - Én nem tudom - pislogott rám ártatlanul, de a szemeiben ott bujkált a kisördög. - Akkor ugye velünk jössz?
  Kérdőn néztem Thiagora, aki csak megforgatta a szemeit.
 - Ha nemet mondasz, nem mennek el, míg rá nem beszélnek - sóhajtotta.
 - Akkor gyorsan igent mondok - csókoltam szájon a brazil.
 - Remek, este jövünk értetek és elviszünk... - gondolkodott fennhangon. Szemében valami megcsillant és úgy folytatta. - Az legyen meglepetés, hogy hova.
 - Ennyi? - kérdezte Thiago - mert ha igen, már mehettek is. Majd este találkozunk - vigyorgott perverzül.
 - Kidobsz? - pislogtak rá a többiek nevetve, de már el is indultak a bejárathoz.
 - De ki ám! És hogy tudjátok, benne hagyom a kulcsot a zárban, hogy még véletlenül se jusson eszetekbe visszajönni.
 - Ez fájt! - tette a mellkasára Ibra a kezét.
 - Húzzatok már! - lökdöste kifele őket az ajtón Thiago, amit nevetve néztem.
 - Hajrá csődör! - kiabáltak röhögve. - Lola, ha a kis brazil nem elég szóljál! - kiáltott be Sirigu a résen, majd végre bezáródott az ajtó. Thiago a homlokát neki döntötte és hatalmasat sóhajtott.
 - Idióták.
 - Igen, de így szeretjük őket - simultam a hátához. - Miért is dobtad ki őket ilyen gyorsan? - incselkedtem vele és a kezeimet végig húztam kockás hasán.
 - Hogy végre befejezhessem amit reggel elkezdtem - fordult meg és már kapott is fel a vállára.
 - Tegyél le! - nevettem hangosan.
 - Csitt Bruxa! - csapott a fenekemre, majd a szobába érve végig döntött az ágyon és fölém mászott. - Hol is tartottunk? - vigyorgott rám.
 - Azt hiszem, itt - húztam magamhoz, hogy megcsókolhassam.

Las Puertas de Infierno 60.

Cris

  - Gyertek már! - szóltam hátra a barátaimnak mikor átléptem a házam küszöbét. Ikert és Marcelot megkértem, hogy kísérjenek el. Nem volt kedvem egyedül jönni, de így utólag már nem is bánom, hogy velem voltak. Alig tettük be a lábunkat a nappaliba, Irina libbent le a lépcsőn egy alig valamit takaró fehérneműben.

 - Szerelmem, úgy aggódtam - ugrott a nyakamba, mintha semmi sem történt volna köztünk tegnap. Gyorsan eltoltam magamtól.

 - Öltözz fel, mert nem vagyunk egyedül - mutattam a fiúkra a hátam mögött. Ő csak fogott egy pólót, ami a kanapéra volt terítve és felkapta magára.

 - Igazán szólhattál volna - tette a sértődöttet -, hogy kimaradsz éjszakára. Hiába vártam rád - játszott az egyik haj fürtjével, de engem hidegen hagyott.

 - Tegnap óta nem tartozom neked beszámolóval - vágtam hozzá majd folytattam. - Úgy emlékszem, azt mondtam, hogy mire hazajövök, már ne legyél itt.

 - De Cris - próbált hatni rám a nagy barna szemeivel, de én csak két kéket láttam magam előtt, amik tele voltak fájdalommal, miatta.

 - Nem érdekelsz. Pakolj össze és húzzál el innen minél gyorsabban - mutattam az ajtóra. Egy pillanat alatt változott meg az arc kifejezése.

 - Tehát a kis kurva elérte a célját - vetette oda nekem, mire Marcelo és Iker is felmordult. Irina gúnyosan nézett rájuk.

 - Jaj, ne már fiúk! Nektek is megvolt?Bár a te sótlan feleséged mellett - nézett Marcira - nem is csodálom, hogy kellett a változatosság. De téged Iker nem értelek - csóválta meg a fejét miközben a kapusra nézett. - Ott volt a lehetőség szilveszterkor, hogy kapj egy jobbat Saranál,  - mutatott végig magán -, de te nem éltél vele, mert a hűségről papoltál. Most hova tűnt San Iker? - gúnyolódott a barátaimmal és én értetlenül néztem a kapusra. Milyen szilveszter? Milyen lehetőség?

  Marcelo volt, aki először tért magához a verbális támadásból.

 - Tudod Irina, mindenki magából indul ki. Ana nem az a fajta lány, mint te, hogy összefekszik fűvel-fával. Őt a kedvességéért szeretjük és nem a luk miatt a lába közt. Clarisseról meg csak annyit, hogy a lépte nyoma is többet ér nálad. Te egy karrierista, feltörekvő kis ribanc vagy, de kíváncsi leszek, hogy mire fogsz menni Roni nélkül - nézett gúnyosan mosolyogva a nőre, aki egyre jobban elfehéredett a mondatokat hallgatva.

 - Nem teheted! - kiáltott rám elkeseredve.

  Én csak szenvtelenül álltam és néztem őt. Hogy voltam képes valaha is szeretni ezt a nőt? Miért nem vettem észre, hogy milyen is valójában? Egyáltalán szerettem? Mert az amit Ana iránt érzek, teljesen más. Sokkal összetettebb és mélyebb.

  Arra eszméltem, hogy ököllel üti a mellkasomat, de én csak kinevettem. Felszabadultnak éreztem magam. Iker és Marci állították le, majd hisztérikusan felszaladt a szobájába és bevágta maga után az ajtót.

 - Remélem felfogta, hogy vége és gyorsan összepakol - fújta ki a levegőt Iker. Ránéztem ás eszembe jutott, amit az előbb hallottam.

 - Mi volt ez a szilveszteri dolog? - pislogtam rá kérdőn a kapusra, aki kicsit elvörösödött.

 - Szilveszterkor a bulin Irina be volt rúgva, te éppen Sarával táncoltál mikor odajött hozzám és egyértelmű ajánlatot tett nekem - nyögte ki.

 - Mármint hogy...?

 - Hogy menjek fel vele és hát, elég aprólékosan ecsetelte, hogy mit csinálnánk éjjel. De eszem ágában sem volt! - kapta fel a fejét és könyörögve nézett rám, hogy higyjek neki.

 - Miért nem szóltál?

 - Mert nem akartalak megbántani, és nem akartam magamat bajba keverni miatta. A barátságunk többet ér, mint egy ilyen ... - bökött a fejével az emelet felé.

 - Köszönöm - néztem rájuk elérzékenyülve. - Jó, hogy ilyen barátaim vannak - mondtam ki hangosan a gondolataimat.

  Nem kellett sokat várnunk, mikor is végre megjelent Irina egy csomó bőrönddel.

 - Segítenél? - nézett rám szemrehányóan, mintha én tehetnék mindenről.

 - Ezer örömmel segítek én! - kiáltott a brazil és már futott is fel a csomagokért. Irina csak elhúzta a száját, míg nézte, hogy hárman letornázzuk a cuccait.

 - Hívtam egy taxit - nézett rám mérgesen.

 - Jó - feleltem röviden és tömören. Elképzelni sem tudom, hogy mit várt tőlem ezek után.

 - Cris - lépett elém, eljátszva a szenvedő hősnőt - nem beszélhetnénk meg ezt négyszemközt? - suttogta, miközben a kezét a mellkasomra tette és az ujjaival simogatni kezdett. Felnéztem Marciékra, aki rosszallóan csóválták a fejüket majd el is fordultak.

 - Irina, figyelj - söpörtem le a kezét magamról. - Először is nekem nincsenek titkaim a barátaim előtt. Másodszor szerintem már tegnap elmondtam neked mindent amit akartam.

  Láttam a szemén, hogy még mindig nem akarja elhinni, hogy vége.

 - Most komolyan egy hülye kis...

 - Ki ne mond! - csattant fel Iker és Marcelo egyszerre, majd Iker folytatta. - Ha csak mégegyszer a szádra mered venni annak a lánynak a nevét, esküszöm, hogy teszek róla, hogy soha többé semmilyen karriert ne tudj csinálni! Érthető voltam? - nézett nagyon dühösen a lányra, akin látszott, hogy megijedt a kapus reakciójától. Szólni nem szólt, csak bólintott.

  Hála istennek megérkezett a taxi és mi szépen kihordtuk a bőröndöket. Szép kis summát nyomtam a sofőr kezébe, hogy vigye minél gyorsabban és minél messzebbre a nőt. Iker és Marci vigyorogva integettek az orrát az égbe felhúzó modell után. Óriási sóhaj hagyta el a számat mikor lerogytam a nappali foteljába.

 - Mihez kezdesz most? - nézett rám Iker.

 - Nem tudom. Szerintem elmegyek pár napra anyáék után Madeirára. Elmondom neki a fejleményeket. Muszáj rendet raknom itt - mutattam a homlokomra.

 - Az nem fog ártani - veregetett hátba Marcelo. - De ne felejtsd el, hogy szombaton díjátadó.

 - Még az is - nyögtem fel fájdalmasan, mert eszembe jutott, hogy Ana Sergioval megy.

  Mivel mindkét barátom tudta, hogy mire gondoltam, némán rám néztek és Iker volt az aki először megszólalt.

 - Talán intézd úgy, hogy együtt tudjatok menni.

 - Mégis hogyan? - értetlenkedtem. - Ana biztosan szóba sem áll velem a történtek után.

 - Tévedsz. Nem haragszik rád - somolygott Iker.

 - Honnan tudod?

 - Tegnap egész nap vele voltam és sokat beszélgettünk. Még a kocsi miatt sem haragszik már rád. Elmagyaráztam neki, hogy miért tetted, és hogy nem akartad megbántani vele, csak te egy ilyen kis jótétlélek vagy - vigyorodott el a végére amivel nekem is mosolyt csalt az arcomra. - A telefon miatt sem rád haragszik, hanem az exedre. - Ex...milyen fura volt hallani. - Irina beletaposott a lelkébe mikor a gyerekekre tett megjegyzést.

  Felkaptam a fejem. Ezt elfelejtette mondani az az álnok kígyó. Úgy látszik Marcelo sem tudott erről, mert mérgesen az asztalra csapott.

 - Miért nem mondtad előbb? Még átvariálhattam volna a frizuráját míg a taxira várt.

  Iker felnevetett és ránk is átragasztotta a jókedvét.

 - Azt hiszem beszélnem kell Bellel - sóhajtottam fel.

 - Igen, ez egy jó ötlet. Tisztázzátok gyorsan a dolgokat, aztán majd meglátjuk - mondta komolyan Iker majd felállt és indulni készült.

 - Máris itt hagytok? - néztem rájuk rémülten, mert nem akartam egyedül maradni a házban. Most, hogy anya Junival otthon volt és Irina is lelépett, rájöttem, hogy egy embernek baromi nagy ez a ház. Egynek igen, de ötnek? - súgta egy belső hang.

 - Neked is muszáj lesz indulnod - nézett rám csodálkozva Marcelo. - Mindjárt edzés - világosított fel, mikor látta, hogy fogalmam sincs miről beszél.

 - Azt a kurva! - csaptam a homlokomra. - Kösz, hogy szólsz. Nekem teljesen kiment a fejemből. Megvártok? - néztem rájuk, mire felröhögtek.

 - Cris a te kocsiddal jöttünk, így azt gondoltuk, hogy haza is viszel.

 - Bocs fiúk, de ma valahogy nem vagyok képben - mentegetőztem.

 - Nincs baj, ...még! De ha nem indulunk el most, akkor lekéssük az edzést és Zidane kinyír minket - nézett az órájára a brazil.

  Felkaptam a sporttáskámat, ami mindig bekészítve állt az előszobában, majd mindkét barátomat elfuvaroztam a sajátjáért. Együtt mentünk edzésre ami nagyon jól jött, hogy ne agyaljak a történteken. Dupla erőbedobással végeztem a feladatokat majd edzés után Ana házához vettem az irányt.

Las Puertas de Infierno 59.

Ana

   Bedagadt szemekkel és fájó fejjel ébredtem fel reggel. Nem volt kedvem kikelni az ágyból, így csak néztem magam elé és mintha Cris illatát éreztem volna az ágyneműmön, de ezt érzéki csalódásnak hittem. Szemeim előtt végig peregtek a tegnapi nap történései.

     " Miután a fiúk elmentek, csengetett a postás és az autóm biztosításához küldtek még papírokat. Átnézve az adatokat, feltűnt, hogy az ára miatt a drágábbik kategóriába sorolták. Álljunk csak meg - néztem újra át a papírokat.- Valami nem stimmel. Miért fizetek drágább biztosítást, mikor az én autóm nem abba a sávba esik? Nem hagyott nyugodni a dolog, így felhívtam a biztosító társaságot ahol közölték velem, hogy az autóm luxus kategóriába tartozik. Értetlenül tettem le a telefont. Aztán valami szöget ütött a fejemben. Az adás-vételi papíron szerepelt Ricardo száma is, akit felelősségre vontam telefonon keresztül. Először csak hebegett, habogott majd bevallotta, hogy Cris kérte, hogy kozmetikázza meg az árat. Mérgesen tettem le a telefont. Molly értetlenül nézett rám.

 - Megölöm Crist - puffogtam és azonnal tárcsáztam a számát, de nem ő vette fel.

 - Hola! - köszöntem mérgesen, de a nem várt hang belém fojtotta a további szavakat.

 - Hola Ana! Cris most nincs itt, mert éppen zuhanyzik - mondta pajzán hangon, kétséget sem hagyva felőle, hogy miért teszi ezt a portugál. 

 - Muszáj lenne beszélnem vele - szedtem össze magam és nyögtem ki, mikor végre megtaláltam a hangom.

 - Saaajnálom. Roni cica nem fog rád érni sem most, sem az elkövetkezendő száz évben - nevetett rosszindulatúan. - Azt üzeni, hogy hagyd békén. Ne keresd, se most, se máskor!

  Valamiért nem hitem neki. Belém bújt a kisördög és vissza akartam vágni.

 - Érdekes, ma délután mikor nálam járt, nem ezt mondta.

  Telibe találtam, mert innentől fogva elszabadult a pokol.

 - Na ide figyelj, te hülye kurva! Szállj le a pasimról! Törődj a fattyaiddal, akiknek úgy akarsz apát fogni, hogy összefekszel az összes Reálos focistával! Teljesen megértem, hogy az apjuk nem maradt meg egy ilyen olcsó lotyó mellett, mint te vagy! Vésd az eszedbe, Cris az enyém és nem adom senkinek - nyomta ki a telefont, de addigra én már összetörtem. Az, hogy rólam mit mond vagy gondol az nem érdekel, de a gyerekeimről olyan hangon beszélt, hogy az kiakasztott. Tehát ezt gondolja rólam, hogy egy kurva vagyok, akit még a gyerekei apja is elhagyott. Mi van, ha más is így vélekedik? És ha ez a gyerekek fülébe jut, mit fogok tenni?

  Molly állt meg mellettem és kérdőn rám nézett. Nem tudtam megszólalni, nem tudtam neki elmondani, hogy milyen kétségek kezdtek gyötörni. A gát, ami eddig visszatartott mindent most átszakadt. Zokogva borultam térdre a nappali közepén. Pótanyám ijedten szólongatott, de én csak egy szót tudtam kinyögni: Cris.

   Nem tudom, hogy hogyan, de feljutottam a szobámba. Csak feküdtem az ágyon és patakzottak a könnyeim. Elmém csalóka játékának tudtam be, hogy Cris karjait érzem magam körül és az ő illata tölti be az érzékeimet. Lehunytam a szememet és átadtam magam a jóleső érzésnek, majd elaludtam."

  Néztem a plafont mintha onnan ki tudnám olvasni a megoldásokat. Ajtónyitásra kaptam fel a fejemet. Molly állt a nyílásban.

 - Szia! - suttogta.

 - Szia! - próbáltam megszólalni, de  a torkom teljesen ki volt száradva a sok sírástól.

 - Van itt valaki, aki beszélni szeretne veled - mosolygott. - Beengedhetem?

   Fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet az, de úgy voltam vele, hogy most nem érdekel. Tagadólag ráztam meg a fejem, de mielőtt Molly visszacsukhatta volna az ajtót, az illető becsusszant mellette.

 - Húgi! - nézett rám szomorúan. - Nem szép dolog, hogy nem engedsz be.

 - Iker - ültem fel az ágyban, de már ott is volt mellettem és átölelt.

 - Mondtam, hogy bármi van szóljál.

 - Honnan tudtad meg? - kérdeztem rekedten, miközben a könnyeim újra elindultak.

 - Marcelo hívott fel, hogy nézzek rád.

 - Marci? - értetlenkedtem. Semmit nem értettem.

 - Cris odament tőled - hajtotta le a fejét, mintha ő tehetne mindenről.

 - Azt hittem álmodtam, hogy itt volt - motyogtam csak úgy magamnak.

 - Nem álmodtad. Azonnal idejött, miután megtudta, hogy mit csinált Irina - a név hallatán fájdalmas grimaszba torzult az arcom. - Innen Marcelohoz ment és ott is aludt. Ana - nézett rám komolyan - Cris teljesen összetört.

 - Miért? - pislogtam rá értetlenül. - Nem ő vágott dolgokat a fejemhez - próbáltam tartani magam, de egyre nehezebben ment.

 - Mégis felelősnek érzi magát miatta. Mégiscsak az ő nője miatt borultál ki.

 - Iker... - kezdtem volna a magyarázatba, de nem bírtam tovább és zokogva az ölébe borultam.

 - Cssssh - simogatta a hajamat, hogy megnyugodjak. Egészen addig így maradtunk, míg úgy nem gondoltam, hogy már egy csepp könnyem sem maradt. Ekkor papírzsebkendő után kezdtem kutakodni, de megelőzött és felém nyújtott egy köteggel.

 - Köszönöm - néztem rá hálásan.

 - Húgi, tudod, hogy szeretlek - simított végig az arcomon. - Nem tudom, mivel borított ki ennyire az a... az a... - most én csitítottam le őt.

 - Ki ne mond! Még annyit sem érdemel. Tudod - néztem rá - az, hogy engem bántott, nem érdekelt, de hogy a kicsiket is belevonta...

  Erőteljes ütés érte a párnámat, mire megugrottam.

 - Ne haragudj - pislogott rám kiskutya szemekkel a kapus. - De ha most itt lenne, lehet hogy nem a párnád kapta volna az ütést - morgott, mint egy nagy medve. Jobb kedvem lett ahogy ránéztem. Hozzábújtam és élveztem az ölelését.

 - Jó hogy itt vagy bátyó - suttogtam a karjai közt.

 - Persze, hogy itt vagyok. Hol máshol lennék?  - mosolygott rám. - Nagyon aggódtunk érted.

 - Aggódtatok? - néztem fel csodálkozva. - Kik?

 - Hát Sara, Marci, Clarisse, Cris, Sergio, Lexy. Mesut, Molly és én is - sorolta a neveket és az én szívemet elöntötte egy fura melegség. Nem hittem volna, hogy ennyien figyelnek rám.

Házasság extrákkal 22.rész

Kendra

   A szívem kihagyott egy ütemet ahogy meghallottam Junior mondatát. Félve néztem a csatárra akit szintén sokkoltak a fia szavai. Arca elgondolkodóvá vált, szemeit rám emelte. Tekintetünk összevillant és szerintem mindketten ugyanarra gondoltunk: ezt meg kell majd beszélnünk.
  Szótlanul csuktam be magam után az ajtót és lesiettem a konyhába. Bekevertem a tésztát és elkezdtem kisütni a palacsintát. Közben odaraktam a kávét és megcsináltam a kakaót is. A hatalmas üvöltéstől, ami megtörte a ház békés csendjét, összerezzentem. A kezemben lévő pohár hangos koppanással landolt a mosogatóban.
 - Mi a...? - siettem fel az emeletre, ahol már a folyosón ott állt Cris, kezében a megszeppent Junival, Dolores, Marcelo és Clarisse, na meg Iker és Sara.
 - Mi volt ez? - néztem rájuk kérdőn, de ők sem tudtak többet. A rejtély azonnal megoldódott mikor az egyik ajtó kivágódott és Sergio rohant ki rajta, derekán egy takaróval.
 - Miért aludtam Karimmal egy ágyban? - kérdezte feldúltan. Haja kócosan meredt az égnek, miközben úgy kapaszkodott a takarójába, mintha az mindentől megvédené.
 - Drágám, gyere vissza, még nem fejeztük be! - kiabált ki neki jókedvűen a féleszű francia.
 - Védjetek meg! - kérte szinte nyüszítve a védő és Iker háta mögé bújt.
  Crissel együtt benyitottam a vendégszobába, ahol Benzema röhögve bámulta a plafont.
 - Mit csináltál? - néztünk rá érdeklődve.
 - Semmit, csak szórakoztam egy kicsit - vigyorgott ránk.
 - Ja, persze - nyomakodott be Sergio az ajtón. - Arra keltem, hogy simogatja az arcomat és beleszuszog a fülembe - nyafogta idegesen.
  Elkerekedett szemekkel néztünk a csatárra, akiről eddig úgy tudtuk, hogy hetero és aki nevetve figyelte Sese hisztijét.
 - Basszus, akkora poén volt nézni az arcodat, mikor ráébredtél, hogy nem az egyik nőd vagyok - röhögött fel Karim.
 - Te szemét - kapta fel az egyik párnát Sergio és hozzávágta a franciához. - Hagytad. hogy azt higgyem, hogy rám akarsz mászni? - vette fel a másik párnát is és ütlegelni kezdte vele, a nevetéstől már fetrengő Benzemát. Mikor elfáradt, felénk fordult, akik szintén nevetve néztük a kettősüket. - Melyik idiótának jutott eszébe, hogy összerakjon minket? - kérdezte mérgesen.
  Crisre néztem, aki behúzta a nyakát és úgy vigyorgott a védőre.
 - Szóval te voltál? - esett le Sesének.
 - Muszáj volt, mert már torreádorra ittad magad, míg Karim bikára.
 - Én mindig bika vagyok. Megmutassam? - nézett ránk perverzül Benzema és lassan elkezdte lefelé húzni a takaróját.
 - NE!!! - kiáltottunk fel mindannyian és a röhögésétől kísérve sietősen távoztunk a szobából.
 - Ez elmebeteg - nevetett fel Marcelo majd Clarisset magával húzva, eltűntek a szobájukban. Iker és Sara is hasonlóképp cselekedett.
 - Kész a reggeli! Ha felöltöztetek, gyertek enni! - kiáltottam el magam és reménykedtem, hogy mindenki hallotta.
 - Kisfiam, mikor indultok? - kérdezte Dolores a csatárt és én megtorpantam, hogy halljam, miről is van szó.
 - Az esti géppel megyünk - mosolyodott el a kérdezett.
 _ Hova? - értetlenkedtem.
 - A nászutunkra - jött a felelet a vigyorgó férjemtől.
 - És én erről miért nem tudok? - vágtam csípőre a kezeimet és durcásan néztem az előttem állókra.
 - Apa, mi az a nászút? - kérdezte Juni, aki eddig csendben figyelte az eseményeket az apja karjaiból.
 - Tudod kicsim - kezdett bele Dolores - amikor a férj és a feleség összeházasodnak, akkor másnap, hogy kipihenjék az esküvő fáradalmait, elmennek nyaralni. Ezt hívják nászútnak - egyszerűsítette le a magyarázatot.
 - Akkor apa és anya pihenni mennek?
 - Anya? - kérdezte frissensült anyósom és somolyogva fordult felém.
 - Ne kérdezd - pirultam el - reggel óta így hív.
 - Miért hívod anyának Kendrát? - kérdezte kedvesen Cris a fiát.
 - Háát, mert te vagy az apukám és ő férjül vett téged - magyarázta gyermeki naivitással. - Olyan jó, hogy most már nekem is van anyukám - tapsikolt boldogan. - Ivano és Enzo folyton azon veszekedtek, hogy kinek az anyukája szebb, de most már megmondom nekik, hogy az enyém.
 - Istenem - suttogtam meghatódva, majd Crishez léptem, hogy elvegyem tőle Junit. - Én pedig mindenkinek elmondom, hogy nekem van a legokosabb és legaranyosabb kisfiam - öleltem magamhoz könnyben úszó szemekkel. Cristianora néztem, akinek arcán érzelmek milliói kavarogtak. Szemei a megszokottnál sötétebben csillogtak.
 - Hol az a reggeli? - lépett ki a szobájukból Sergio, összecsapva a kezeit és megtörve a pillanatot.

10/10. 64.rész

Lola

   Régóta nem érzett nyugalommal, boldogan nyitottam ki a szemeimet ébredés után. Oldalra fordultam és rémülten láttam, hogy egyedül fekszem az ágyban. Szívembe mart egy ismerős érzés. "Ennyi volt, bevallottad, hogy mit érzel erre ő lelépett" - búgta egy roppant idegesítő hang a fejemben. Szemeimet elfutották a megalázottság könnyei. Már megint megtörtént - néztem magam elé leverten, mikor kinyílt az ajtó és kezében egy tálcával belépett a barátom.
 - Felébredtél Kicsim? - mosolyodott el és ettől, a negatív gondolataim egy pillanat alatt szertefoszlottak, mintha a csúnya fekete felhőt legyőzte volna a napsütés.
 - Igen, mert hiányoztál mellőlem - pislogtam rá durcásat játszva.
 - Fáradt voltál így hagytalak pihenni - ült le mellém és az ölembe helyezte a tálcát. - Jó étvágyat - hajolt közelebb és egy puszit nyomott a számra. Zuhanyzás után lehetett, mert tusfürdőjének férfias illata bekúszott az orromba és életre keltette az eddig csendben szunnyadó pillangóimat.
 - Hmm - húztam közelebb magamhoz és belecsókoltam a nyakába. - Te viszont nagyon friss vagy.
 - Muszáj, mert a szépséges barátnőm korábban megy haza mint terveztem így minden pillanatot ki akarok élvezni vele - fogta meg a kezemet és a szájához emelte egy csókra. - Annyira jó melletted ébredni - sóhajtott fel édesen. A szituációtól úgy éreztem magam, mint egy szerelmes tinédzser és ennek örömére elpirultam.
 - Ilyet sem láttam még tőled - nevetett fel mire én meglöktem a vállát, majd kezeim közé rejtettem vérvörössé vált arcomat. - Nagyon tetszik, hogy ezt én tudom kiváltani belőled - súgta a fülembe.
 - Thiago! - emeltem meg a hangomat, mert zavartak ezek az új érzések. Sebezhetőnek éreztem magam tőlük. - Fejezd be!
 - Rendben - dőlt a könyökére mellettem. - Reggelizzünk. Ugye én is kapok, ha már ennyit fáradtam vele? - pislogott rám és a tálcámra.
 - Háát, még meggondolom - húztam az agyát és örültem, hogy elterelte a témát. Megfogtam és beleharaptam az egyik croissantba. Mit ne mondjak, mennyei íze volt, nem hiába a francia reggelik elengedhetetlen része. - Hmm, ez isteni - nyammogtam, majd Thiago felé nyújtottam a péksütit, hogy harapjon belőle. Így reggeliztünk meg, miközben semmiségekről beszélgettünk. Miután befejeztük az evést, a brazil elvitte a tálcát, és pedig lezuhanyoztam. Felvettem egy egyszerű farmert és egy lenge félvállas pólót. Hajamat copfba kötöttem és belebújtam a sportcipőmbe.
 - Hűha - nézett végig rajtam mikor visszajött a szobába. - Ma mindenki engem fog irigyelni - ölelt át.
 - Ne hozz már folyton zavarba - léptem ki mellette az ajtón, kibújva a karjai közül.
  Kézen fogva hagytuk el a lakást és belevetettük magunkat a város forgatagába.
 - Hová viszel? - kérdeztem a braziltól mikor már vagy félórája követtem őt utcákon át.
 - Majd meglátod - vigyorgott rám és hirtelen befordult egy keskeny kis utcába. Jobbra-balra kapkodtam a fejemet, nem győztem betelni a látnivalókkal. Piciny házak sorakoztak egymás mellett, amiknek az ablakai telis-teli voltak szebbnél szebb portékákkal. Thiago lefékezett az egyik előtt majd beléptünk. Ámulva néztem körül a piciny boltban.
 - Tetszik? - ölelt át a védő és állát a nyakamba fúrta.
 - Nagyon - suttogtam megilletődve.
 - Bonjour! - hallottam meg egy rekedtes öreg hangot.
 - Bonjour! - válaszoltunk egyszerre és az idős ember felé fordultunk, aki millió nevetőránccal a szeme alatt nézett ránk. Amíg Thiago beszédbe elegyedett vele, addig én felfedező útra indultam a sorok között. Néha megálltam és megcsodáltam egy-egy szobrot, vagy ujjaimat óvatosan végig húztam a több száz éves bútorokon. Épp egy fiatal lányt ábrázoló kép előtt álltam, és azon merengtem, hogy vajon mennyi ideig kellett szegénynek modellt állnia a korsóval a vállán, mikor Thiago mögém lépett.
 - Találtam neked valamit - mondta sejtelmesen, és a nyakamba helyezte az ajándékát.
 - Thiago ezt nem... - kezdtem volna szabadkozni, de nem engedte.
 - Pierre szerint, ezt neked szánták az égiek - vigyorodott el és egy gyönyörű velencei tükör elé vezetett.
  Elkerekedett szemekkel néztem a medálra és a hozzá tartozó láncra.
 - Vous Avez Mon Coeur - olvasta fel nekem Thiago a feliratot.
 - Mit jelent? - kérdeztem kíváncsian miközben az ujjaim közé fogtam az apró medált.
 - Van szívem - nézett a szemeimbe a védő.
  Szívverésem kihagyott egy ütemet és teljesen elérzékenyülve pislogtam az ajándékomra.
 - Köszönöm - suttogtam megilletődve majd megcsókoltam azt a férfit, aki visszaadta a szerelembe vetett hitemet.
  Mosolyogva búcsúztam el a tulajdonostól, aki egy kedves mozdulattal simított végig a láncomon miközben valamit mormogott.
 - Mit mondott? - néztem kíváncsian a barátomra, mikor kiléptünk az utcára.
 - Valami olyasmit, hogy minden régi tárgy megtalálja új tulajdonosát.
  A maradék időnkben szótlanul, összebújva sétálgattunk a Szajna parton. Évek óta először éreztem magam maradéktalanul boldognak. Nem kellettek szavak, hogy tudjuk mit érez a másik. Néha összesimultunk és egymás ajkaira tapadtunk, majd mosolyogva váltunk szét, hogy folytassuk a sétánkat.
 - Jaj, ne már - sóhajtott fel Thiago egy újabb csók után.
 - Mi a baj? - pislogtam rá kérdőn.
 - Megtalált a média - bökött a fejével az egyik fa felé, aminek a törzse mellett egy férfi állt fényképezővel a kezében és bőszen kattingatott.
 - Nem érdekel - fogtam kezeim közé az arcát és újra megcsókoltam. - De ha téged zavar, akkor haza is mehetünk.
 - Nem zavar, de már szívesen lennék veled otthon kettesben. Ma úgy akarok szeretkezni veled, hogy semmi más nincs rajtad, csak a láncod - súgta a fülembe úgy, hogy a térdeim azonnal megrogytak.
 - És mi lesz a vacsorával? - kérdeztem vágytól reszkető hangon.
 - Majd hozatunk valamit. De ha most nem megyünk nagyon gyorsan haza, akkor tuti, hogy mi fogunk virítani a holnapi címlapokon: " A PSG védője nem bírt a vérével és az utcán tette magáévá gyönyörű barátnőjét." - vázolta fel nekem a lehetséges jövőt és, hogy nyomatékosítsa szavait, hozzám dörgölte keményedő férfiasságát.
 - Taxi! - kiáltottam el magam és csodák csodájára azonnal megállt egy mellettünk. Megragadva a védő kezét behúztam magam után a kocsiba, majd mikor beültünk vigyorogva néztem rá - Elég gyors?
 - Nem teljesen, de megteszi - csúsztatta a combomra a kezét miután bemondta a címet.
  Alig léptünk be a lakásba máris vetkőztetni kezdtük egymást. Testünk és lelkünk is kielégülésért kiáltott. Úgy estünk egymásnak, mintha hónapok óta nem láttuk volna a másikat. Szétdobált ruháink jelezték az utunkat a háló felé, ahol egy kimerítő éjszaka után boldog fáradtsággal aludtam el Thiago karjai közt, hogy aztán reggel egy meglehetősen furcsa ébresztésben legyen részem.
                                                       

Az a bizonyos lánc..."Van szívem."

10/10. 63.rész

Lola

   Még körül sem tudtam nézni a reptéren, mikor egy éhes száj lecsapott az enyémre. Boldogan bújtam az ismerős karok közé.
 - Szia Kicsim - mosolygott rám Thiago.
 - Szia. Megleptél. Nem úgy volt, hogy nem tudsz kijönni elém?
 - De - bólintott - csak aztán hamarabb végeztem a dolgommal így ide tudtam érni. Baj? - tolt el magától.
 - Dehogyis - mosolyogtam rá és egy apró csókot nyomtam a szájára.
 - Ennyi az össz cuccod? - nézett a bőröndömre, ami ekkor gurult felénk a szalagon. Utána nyúlt és leemelte.
 - Sok? - néztem rá kérdőn.
 - Nem , pont ellenkezőleg. Nagyon kevés.
 - Három napra bőven elég.
 - Három? De nem úgy volt, hogy négy és fél napot maradsz? - kérdezte értetlenül.
 - Úgy volt - nyomtam meg az utolsó szót. - Sajnos közbe jött egy jótékonysági est, amiről csak a repülés előtt tájékoztattak - simítottam végig csalódott arcán.
 - Nem mondhatod le? - nézett rám hatalmas barna, bogár szemeivel.
 - Sajnos nem - ráztam meg a fejem. - Perez személyesen kért fel rá.
 - Basszus - sóhajtott fel csalódottan. Olyan édesen biggyesztette le a száját akárcsak egy kisgyerek, hogy muszáj volt megint megcsókolnom őt. Éhesen kapott az ajkaim után.
 - Mi ez a hevesség? - kérdeztem lihegve mikor elváltunk egymástól.
 - Amit négy napra terveztem, azt most bele kell sűrítenem háromba - vigyorgott rám perverzül, majd kézen fogott és kivezetett az autójához. Némán szeltük át a várost, ami ismét lenyűgözött a szépségével. Néhány perc múlva Thiago begurult a garázsába és segített kiszállni. Már ismerősként léptem be a lakásba.
 - Nem vagy éhes, vagy szomjas? - kérdezte a brazil miközben a bőröndömet bevitte a hálóba.
 - Nem köszi, inkább csak fáradt vagyok - bújtam hozzá amikor visszajött.
 - Akkor zuhanyozzunk le és aztán bújjunk ágyba - puszilt a hajamba. Készségesen követtem őt a fürdőbe. Élvezettel húztuk egymás agyát mikor a lehető leglassabban szabadultunk meg a ruháinktól. Hatalmas önmegtartóztatásról tettünk tanubizonyságot, mikor megmosdattuk egymást, majd végig töröltük a másikat egy-egy puha törölközővel. Meztelenül tértünk vissza a hálóba és bebújtunk a takaró alá. Thiago vágya már a zuhany alatt megmutatkozott, így kuncogva vettem tudomásul, mikor hátulról átölelve hozzám bújt és merevedése a hátamhoz nyomódott.
 - Ne nevess! - morogta rekedt hangon a nyakamba, amitől jóleső borzongás futott végig rajtam. - Próbálom magam visszafogni, hogy pihenhessél.
 - Édes vagy - fordultam felé -, de nem kell. Én is ugyanúgy kívánlak - csókoltam a mellkasára és nevetve fogadtam, mikor felmordult és maga alá gyűrt.
 - Annyira hiányoztál életem - suttogta a fülembe és ajkai kínzó lassúsággal haladtak lefelé a testemen. Fáradtságom ellenére lassan, kiélvezve minden pillanatot szeretkeztünk. Percekkel a mindent elsöprő gyönyör után kimerülten feküdtünk egymás mellett.
 - Nincs ennél jobb - sóhajtott fel elégedetten -, mint feküdni egy kiadós szeretkezés után a szerelmeddel.
  A szó gyomorszájon vágott és lehunytam a szemeimet, hogy ne látszódjon bennük a fájdalom, amit akaratlanul okozott. Flo bácsi szavai kezdtek kattogni a fejemben: "Nem minden férfi olyan, mint ő." Tudtam, hogy igaza van, de annyira tehetetlennek éreztem magam a múltbéli fájdalom súlya alatt.
 - Lolita - éreztem meg Thiago kezét az arcomon. - Valami baj van? - kérdezte és a hangjából kicsendülő szerelemtől elérzékenyültem, majd bátorságot gyűjtve ráztam meg a fejemet.
 - Nincs semmi csak - nyitottam ki a szemeimet, hogy elvesszek a sötétbarna íriszekben - csak...szeretlek - mondtam ki a szót évek óta először. Mellkasomról mázsás kövek gördültek le, ahogy megtettem. A brazil arcán először hitetlenkedés, majd mérhetetlen szeretet suhant át. Magához szorított és úgy suttogott a fülembe.
 - Eu te amo, minha bruxinha.



Eu te amo, minha bruxinha  =  Én is téged, kicsi boszorkányom.

Las Puertas de Infierno 58.

Marcelo

   Meglepődtem a portugál hívásán. Miután letettem a telefont, beszéltem Clarrel, aki felajánlotta, hogy amíg mi dumálunk, elmegy Enzoval sétálni, de nem engedtem.

 - Ha valami komoly, akkor lehet, hogy te is kelleni fogsz - öleltem át a derekát majd belecsókoltam a nyakába. Még mindig megremeg a karjaim közt ha ezt csinálom, és ez tetszik. Jöhet bármilyen nő, az én Clarissomnál jobbat úgysem találok, de nem is akarok. Mellette minden tökéletes, ezért vagyok szerelmes belé már tizenöt éves kora óta. Már éppen húztam volna magamhoz, hogy megcsókoljam, mikor csöngettek.

 - Ilyen hamar? - nézett rám Clar.

 - Úgy látszik, már úton volt a telefon közben - indultam ajtót nyitni. Nem várt kép fogadott. A csatár teljesen összetörten állt az ajtóban.

 - Hola Marci! Ne haragudj, de nem tudtam kihez mehetnék - szabadkozott és a hangsúlyából levettem, hogy komoly a dolog.

 - Hola! Gyere - húztam be a vállánál és amikor becsuktam az ajtót, akkor láttam, hogy csak topog az előszobában. - Gyere már - lökdöstem befelé. - Ne félj, már vacsoráztunk, nem fogunk megenni - próbálkoztam be egy gyenge poénnal.

 - Pedig szerintem még el is ásol, ha elmondom, hogy mi történt - morogta az orra alatt és nekem furcsa érzésem támadt.

 - Cris a rosszkedvednek vagy minek hívjam ezt - mutattam végig rajta -, köze van Anához?

  Sóhajtott egy nagyot majd bólintott.

 - Olyan hülye vagyok! - huppant le a kanapéra és kezei közé fogta a fejét. - Mindent elbasztam. Mindent - suttogta.

 - Roni, mond el, hogy mit csináltál, mert így nem tudok segíteni - csattantam fel.

  Olyan fájdalommal nézett rám, hogy komolyan megijedtem tőle. Lassan mesélni kezdett, majd a végére már ömlött belőle a szó. Mindent elmondott, hogy hogyan segített Anának autót venni és hogy Irina miatt teljesen kibukott a lány. Én csak hallgattam, majd mikor az Irinás sztorihoz ért, legszívesebben felpattantam volna, hogy megkeressem azt az idegesítő libát és jól megtépjem. Clarisse eközben Cris mögé lépett és a vállára tette a kezét jelezve, hogy ő is vele van. A csatár felnézett rá és megeresztett egy halvány mosolyt.

 - Mi a fenét csináljak most? - nyögött fel.

 - Mennyire van kibukva a Húgi? - néztem rá és észre sem vettem, hogy már automatikusan a lány beceneve jött a számra.

 - Egy tízes skálán tizenöt. Molly azt mondta, hogy utoljára akkor nézett ki így, mikor terhes volt.

 - Úh, az gáz - ült le közénk a feleségem. - De ne aggódj, Ana erős lány és most nincs egyedül. Majd mi segítünk, hogy az a hülye picsa ne bánthassa megint.

  Csodálkozva néztem Clarre, mert soha nem szokott csúnyán beszélni.

 - Bocs, de nem bírom és soha nem is bírtam őt - nézett Ronira bűnbánóan.

 - Miért nem mondtátok?

 - Hiába mondtuk volna, elvette az eszedet a szerelem. Dolores is papolt neked, de egyik füleden be, míg a másikon ki - magyaráztuk neki.

 - Igaz, anya már az elején megmondta. Ráadásul Junior sem szerette soha, nem úgy, mint Anát. Most mi lesz? - nézett ránk úgy, mintha tőlünk várná a megoldást a gondjaira.

 - Attól függ, mit akarsz? - tettem fel neki a kérdést.

 - Egyértelmű, Anát. Már Brazíliában is őt akartam - suttogta, mire felkaptam a fejem.

 - Brazíliában? Mi történt ott köztetek?

  A portugál rám nézett, mintha azon gondolkodna, hogy megbízhat-e bennünk, majd elmesélte az egész történetet. Én csak némán meredtem magam elé. Nem hittem volna, hogy Anában akkora a tartás, hogy ezek után képes újra felépíteni a barátságot vele. De hát ő Anabell.

 - Most már értem azt a motoros dolgot is - jutott eszembe a hetekkel ezelőtt történt incidens.

 - Az nagyon gáz volt. Akkor láttam őt először az utazás után. Mikor engem vitt magával, útközben megálltunk és megbeszéltük a dolgokat.

 - Szereted vagy csak izgatja a fantáziád? - tette fel édes kis feleségem az őt érdeklő kérdést.

 - Tegnap még azt mondtam volna, hogy talán, de ma mikor láttam Sergio ölében ülni és utána összetörten zokogni a karjaimban, rájöttem, hogy szerelmes vagyok belé. Nem csak szimplán szeretem, hanem ez igazi szerelem. Még egy nő mellett sem éreztem ezt.

  Clarisse úgy látszik teljesen elégedett volt a válasszal, mert magához húzta a csatár fejét és simogatni kezdte, mint egy kisfiút.

 - Minden rendben lesz. Kitalálunk valamit - mondta neki halkan, mire olyan dolog történt, amit soha az életben nem fogok elfelejteni. Cristiano Ronaldo szemeiből könnycseppek potyogtak Clar blúzára. A portugál sírt. A feleségem intett a fejével, amit én rögtön megértettem és visszavonultam a szobánkba. Ez most női dolog, hogy segítsen összerakni a portugál szívét. Már csak egy kérdés foglalkoztatott igazán. Ha sínre rakjuk Cris és Ana életét, mi lesz Sergioval?

Las Puertas de Infierno 57.

Cris

 - Ja, semmit - rántotta meg a vállát - csak elmagyaráztam a kis barátnődnek, hogy szálljon le rólad - vigyorgott rám.

 - Hogy mit csináltál? - tettem fel a kérdést gyanakodva.

 - Hívott a kis Anabell - szinte köpte a nevét - valamit szeretett volna megbeszélni veled, de megmondtam neki, hogy nem érsz rá se most se máskor, meg különben is szálljon le rólad, mert ilyen kis kurvákkal nem foglalkozol.

  Agyamat elöntötte a vörösköd. Közelebb léptem hozzá és a blúzánál megragadva sziszegtem az arcába.

 - Most elmegyek Anához és ha tényleg igaz, amit mondtál, akkor jobb ha nem várod meg míg visszajövök - löktem el magamtól úgy, hogy a kanapén kötött ki.

 - Megőrültél? - kezdett kiabálni. - Képes vagy egy hülye kurva miatt eldobni mindent? Ha most elmész, akkor összepakolok és mire hazaérsz már nem leszek itt - próbált zsarolni, de nálam már betelt a pohár. Elkaptam a kezét és felrántottam a kanapéról. Önelégült mosolyra húzódott a szája, de hamar letörlődött róla mikor megszólaltam.

 - Jól jegyezd meg amit mondok. Ana nem kurva. Annak a lánynak a kisujja többet ér, mint te valaha is fogsz. A másik, hogy kb. két óra múlva érek haza, remélem addig végzel a pakolással, de ha nem akkor az itt maradt cuccaidat elküldöm a szeretet szolgálatnak - léptem el tőle, mert féltem hogy megütöm, ha sokáig maradok a közelében. Gyorsan felszaladtam az emeletre és felkapkodtam a ruháimat majd bevágódtam a kocsimba és meg sem álltam Ana házáig. Csöngettem, de nem a lány nyitott ajtót, hanem Molly. Elkerekedett szemekkel nézett rám.

 - Hol van Ana? - kérdeztem azonnal, mire egy nagy sóhajjal mutatott az emelet felé. - A szobájában, és Cris - fogta meg a karomat. - Nem ajánlom, hogy játssz az érzéseivel - engedett el.

  Kettessével vettem a lépcsőfokokat aztán az ajtó előtt állva elbizonytalanodtam, de erőt vettem magamon és bekopogtam. Nem jött válasz, így benyitottam. A látvány szíven ütött. Ott feküdt az ágyán és csak nézett a semmibe. Láttam a szemein, hogy sírt. Odaléptem mellé, majd felemeltem és az ölembe ültettem. Csak ekkor nézett rám. Annyi fájdalom volt a szemében, hogy ha Irina mellettem lett volna, biztosan megfojtom.

 - Ne haragudj - szólaltam meg halkan. - Pont zuhanyoztam mikor telefonáltál.

  Szemeit elfutotta a könny, majd kitört belőle a zokogás. Mióta ismerem, még nem láttam ilyen elesettnek. Nem tudtam mit csináljak vele, így csak átöleltem és hagytam, hogy megnyugodjon miközben a hátát simogattam. Fogalmam sincs, meddig voltunk így, de egyszer csak azt éreztem, hogy elernyed a karjaim közt, elaludt. Letettem őt az ágyra és betakartam. Egy darabig még néztem őt, majd kiléptem a szobából. Molly lent várt a nappaliban az ikrekkel.

 - Szia Cris! - köszöntek a kicsik, de valami mesét néztek, így nem foglalkoztak velem, amit most nem is bántam. Molly intett a fejével és kikísért az ajtóhoz.

 - Elaludt - mondtam neki halkan.

 - Nem tudom, hogy mi volt ez, de régen láttam így kiborulni - suttogta az idős nő. - Még akkoriban, amikor megtudta, hogy terhes.

 - Hidd el, nem volt szándékos. Irina vette fel a telefont amikor hívott és hát, nem kímélte őt - világosítottam fel a történtekről. - Nem tudod, hogy miről akart beszélni velem?

 - De. Nagyon mérges volt rád, mert kapott valami papírokat az autóról és azon kicsit kozmetikázva volt az ár. Tudsz te erről? - nézett rám kérdőn, mire felsóhajtottam.

 - Tehát tudja.

 - Igen és nem volt tőle elragadtatva. Ő mindig is olyan volt, aki nem szeretett mástól függeni. Soha nem akart kitartott nő lenni. Szíven ütötte, hogy átverted.

 -Mit tehettem volna? Nem volt sok pénze és láttam, mennyire megtetszett neki az az autó - túrtam idegesen a hajamba. - Nekem meg sem kottyan az az összeg.

 - Neked talán nem, de az ő önbecsülésének sokat ártott.

 - Nagyon haragszik? - néztem újra Mollyra.

 - Nem fogok hazudni. Egy kiskanál vízben belefojtott volna, ha itt vagy. De aztán jött ez a telefonos történet. Csak annyit láttam, hogy a fülénél tartja és csak hallgatja majd potyogni kezdtek a könnyei. Nem tudtam, hogy mi történt vele, így elvettem tőle a készüléket, de már nem volt senki a vonalban.

  Újra elborult a tekintetem, ahogy Irina önelégült képére gondoltam. Elköszöntem a nőtől és beültem a kocsimba. Először felhívtam anyát, hogy pár napot még nyugodtan maradhatnak Madeirán Junival. Megnyugtattam, hogy nincs semmi gond, és a többit megbeszéljük, ha hazajönnek. Miután bontottam  a vonalat, hátradőltem az ülésben. Most hogyan tovább? Haza semmiképpen nem akartam menni. Nem tudtam, hogy Irina mennyire vette komolyan amit mondtam neki. Egyetlen esélyem maradt. Felvettem a telefonom és tárcsáztam egy számot. Nem kellett sokat várnom, míg felvette az illető.

 - Hola Cris - nevetett a telefonba. - Csak nem hiányzom?

 - Hola Marcelo! Aludhatnék ma nálatok? - vágtam egyből a közepébe. - A többit majd személyesen, mert nagy szükségem van most rád - sóhajtottam.

Házasság extrákkal 21.rész

Cris

   Álomvilágomból két pici kéz szakított ki, valamikor délelőtt.
 - Apa? Apa! - súgta a fiam, miközben simogatta az arcomat.
 - Mi a baj? - mormogtam.
 - Bozont nem tud aludni - álldogált mezítláb mellettünk a verdás pizsamájában, kedvenc macijával a kezében. Résnyire nyitottam a szemeimet és elmosolyodtam a látványtól. Juni haja kócosan meredezett az égbe, arca gyűrött volt az ágyneműtől. Felemeltem a takarómat és ő azonnal eleget tett az invitálásomnak.
 - Sssz! - húztam el a számat, mikor jéghideg talpait a combomhoz nyomta. Kényelmesen befészkelte magát középre, így sajnos eltávolodtam a lánytól, akivel eddig összesimulva aludtunk. Jó volt magam mellett tudni alvás közben. Érezni a teste melegét és magamba szívni az illatát. Gondolataimból fiam hangos szuszogása riasztott fel. Ránézve láttam, hogy visszaaludt. Mosolyogva nyomtam egy puszit a hajába, majd figyelmemet ismét, az ágy túloldalán alvó lányra irányítottam. Elfacsarodott a szívem, ahogy néztem, mert annyira gyönyörű volt. Szőke haja aranyzuhatagként terült szét a párnán. Arca kisimult, nyugodt volt. Ajkai picit elnyíltak, amitől kedvem lett volna csókkal ébreszteni. Felé nyúltam és kisimítottam egy kósza tincset az arcából. Semmi jelét nem adta, hogy felébredt volna, így tovább gyönyörködtem benne.
 - Nem tudok aludni, ha nézel - szólalt meg néhány perc múlva, amivel a frászt hozta rám.
 - Bocs, csak elgondolkoztam - súgtam oda neki.
 - Min? - kérdezte majd kinyitotta a szemeit és én elmerültem a kék íriszek mélységében.
 - Hogy mától fogva házasember vagyok - vigyorogtam rá.
  Mosolyogva fordult a hátára amitől a takarója lejjebb csúszott és kinyúlt pólója sejtetni engedte kerekded idomait. Nagyot nyeltem a látványtól, majd inkább a köztünk alvó fiamat kezdtem figyelni.
 - Olyanok vagyunk, mint egy igazi család - kuncogott fel édesen.
 - Mert papíron azok is vagyunk - válaszoltam azonnal, majd gondolataim elkalandoztak egy kicsit. Első reggelünk volt együtt, de tudtam, hogy ha rajtam múlik akkor ezentúl mindig így akarok ébredni. Lassan kezdtem bevallani magamnak, hogy egyre többet jelent nekem a mellettünk fekvő lány.
 - Jó reggelt! - hallottam meg Kendra hangját ahogy az ébredező fiamra mosolygott, aki viszonozta a gesztust.
 - Felébredtél álomszuszék? - néztem a még mindig álmosan pislogó Junira.
 - Igen, mert Bozont szólt, hogy éhes - mutatta felém a maciját.
 - Ahaa, és mit szeretne reggelizni ez az éhenkórász? - kérdezte Kendra miközben puszit nyomott Junior arcára.
 - Hááát - nézett először tanácstalanul a játékra, majd megeresztett egy zsivány mosolyt. - Azt mondta, hogy nutellás palacsintát kér, tejszínhabbal.
 - Hűha - emeltem fel a szemöldökömet. - Azt én is szívesen ennék - pislogtam a lányra, aki csak nevetve megforgatta a szemeit.
 - Értettem uracskáim - lépett ki a takaró alól és bennem ekkor tudatosult, hogy egész végig egy francia bugyiban és egy pólóban aludt mellettem. Frusztráltan fúrtam az arcomat a párnámba. Ha én ezt tudom...Biztosan nem aludtam volna.
 - Valami baj van? - kérdezte aggódva mikor meghallotta a nyögésemet.
 - Nincs - mondtam zavartan és óvatosan visszanéztem rá, de már a legjobbról lemaradtam, mert közben felvett egy melegítő nadrágot. Vállát megvonva indult a konyha felé, de az ajtóból még visszanézett.
 - Inni kértek?
 - Én egy kávét - ásítottam fel.
 - És Bozontnak mit csináljak? - kérdezte nevetve a lány.
 - Kakaót - vágta rá Juni azonnal.
 - Öltözzetek fel, addigra megcsinálom a kaját - mondta jókedvűen a lány, de arcára kiült a döbbenet, mikor meghallotta a fiam válaszát.
 - Igenis, anya!

Las Puertas de Infierno 56.

Cris

   Nem tudom mi vitt rá, hogy ma elmenjek Anához, de mikor megláttam Sergiot már nem bántam, hogy eljöttem. Figyeltem a lány lehunyt szemét, ahogy a hangom hallatán tágra nyílt. Aztán láttam, hogy  Sergio ölni tudna a tekintetével, mert megzavartam őket, de hiába léptem be az intimszférájukba, nem engedte el Anát. Sőt birtoklón még közelebb vonta magához mire engem elöntött a féltékenység. Nincs joga ölelni a lányt, akit én akarok és nincs joga megcsókolni, mert én már megtettem. Hiába üvöltött egy belső hang, hogy nekem ott van Irina, egyszerűen elnyomtam magamban. Gyorsan körülnéztem, hogy mivel robbanthatnám szét őket, és a válasz ott volt előttem az asztalon.

 - Mi járatban? - kérte szinte számon Sergio.

 - Csak gondoltam benézek - vontam meg a vállamat és mintha most venném észre a védő előtti tányért, rácsodálkoztam. . Sushi? Én is kaphatok? - néztem esdeklőn a lányra és tudtam, hogy nem fog nemet mondani. Így is lett. Felállt Sese öléből, majd elém is tett a finomságból.

 - Ana, ez valami isteni - osztottam meg vele, hogy mit gondolok az általa kreált tekercsekről. Begyűrtem az egész tányérral.

  Bell rám szólt, hogy vigyázzak, ne rontsam el a gyomrom, majd elővette a churrot, ami az egyik kedvenc édességem. Sergio és én felváltva ecseteltük a lánynak, hogy mennyi plusz munkát jelent nekünk az ő kajája. Annyira elmélyültem a forró csokiba mártogatásban, hogy észre sem vettem, és már az ujjaimról nyalogattam le az édességet.

 - Ne malackodj! - szólt rám Bell. - Ott a papírtörlő, abba töröld a kezed és ne nyalogasd!

   Ahogy kimondta, nekem a Brazíliában történtek képei villantak be, ahogy őt kóstolgatom. Muszáj volt neki visszavágnom.

 - Ó, pedig én imádok nyalakodni. Főleg, ha valami ilyen finom és édes.

  Láttam rajta, hogy elértem a célomat, mert elpirult. Sergio a védelmébe vette, de úgy látszik Ana kezd mellettünk megedződni, mert azonnal visszavágott.

 - Nagy szájkaratés, de nem kell tőle tartani.

  A védő először döbbenten nézte, aztán elröhögte magát.

 - Kipróbálod? - próbáltam húzni az agyát, nem sok sikerrel.

 - Kösz, de nem, mert a végén még Irinát is a nyakamba szabadítod, aztán etethetem őt is.

  Elképedtem a beszólásán, majd röhögni kezdtem.

 - Te nem vagy százas - mondtam neki.

  A feszültség pillanatok alatt eltűnt közülünk és egész jól éreztük magunkat addig, míg Sergio meg nem kérdezte Anát a díjátadóról. Mikor meghallottam, hogy igent mond, fogtam magam és kisiettem a kocsimhoz, ott vártam be a védőt.

  Sese beült a kocsiba, én pedig gyorsan hazavittem. Megálltam a ház előtt és megvártam, míg kiszáll.

 - Nem haza mész? - nézett rám értetlenül.

 - Nem - majd elmondtam, hogy a barátnőmért megyek a reptérre.

 - Miért vagy vele, ha már nem szereted? - szegezte nekem a kérdést. Nem tudtam rá válaszolni.

   Indítottam és otthagytam a kapuban. Míg elértem a reptérre, csak ezen kattogott az agyam. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem lenne Irina? Már rég Anával lennék. De akarom én ezt? - tettem fel magamnak a kérdést amire a válasz erőteljes igen volt.

  A kocsimban ülve vártam, hogy a barátnőm megérkezzen. Nagy sokára nyílt az anyósülés ajtaja és bevágódott mellém.

 - Szia Édes! - nyújtotta felém a száját egy csókra, amit viszonoztam. - Igazán segíthettél volna - nézett rám szemrehányóan.

 - Mit?

 - Hát a csomagjaimmal - mutatott ki az ablakon, ahol négy óriási bőrönd állt amit egy reptéri alkalmazott cipelt az autóm csomagtartója mellé.

 - Te normális vagy? - néztem elhűlve a lányra. - Ha jól emlékszem, egy bőröndöt vittél magaddal, akkor a többiben mi van? - léptem ki a kocsiból, hogy szerencsétlen srác betudja pakolni a cuccokat a csomagtartóba. Busás borravalóval háláltam meg neki. Visszaültem Irina mellé, aki éppen a telefonjával volt elfoglalva. Fejcsóválva indítottam. Otthon beálltam a garázsba és otthagytam a nőt, csomagostól. Ahogy sejtettem, mérgesen jött utánam.

 - Most miért vagy ilyen? Kicsit vásárolgattam.

 - Kicsit? Irina, három plusz bőrönddel jöttél haza! Minek neked az a sok szar, úgyse hordod őket?

 - Neked is tele van a gardróbod, mégse balhézok veled - nézett rám sértődötten.

 - De én azokat hordom, vagy a szponzoroktól kapom és nem költök isten tudja mennyit, hülyeségekre.

 - Nem hülyeségek és meg sem kottyan a bankszámládnak - vágta oda nekem. - Bezzeg, ha a fiadnak kell egy száz nem tudom hányadik autó, azt simán megveszed!

 - Juniort ne keverd bele! - csattantam fel, mert már elegem volt a vég nélküli vitából. Nyugalomra vágytam. Fogtam a távirányítót és eldőltem a kanapén. Még jó, hogy anya és Juni nincsenek itthon.

 - Most mit csinálsz? - pislogott rám.

 - Minek látszik? - forgattam meg a szemeimet.

 - Nem segítenél bepakolni?

 - Megvenni sem segítettem, ezt is csináld egyedül - vontam meg a vállam.

 - De szemét vagy! - kiáltott fel, majd kirobogott a garázsba és nagy fújtatások árán elkezdte felcipelni a csomagjait az emeletre. Én csak nyomkodtam a távirányítót és tudomást sem vettem róla. Mikor végzett, csapzottan, izzadtan és elmosódott sminkben leült mellém. Akaratlanul is összehasonlítottam Anával, aki smink nélkül és kócosan is szexi volt, míg Irina...

 - Ez most mire volt jó? - kérdezte mérgesen.

 - Hogy megtanuld, amit veszel, azt magadnak kell elpakolnod - mondtam, de nem néztem rá. Úgy éreztem, hogy mindjárt megfulladok, ha sokáig kell még vele egy helyen maradnom.

 - Elmegyek zuhanyozni - pattantam fel mellőle és elindultam a fürdőszoba felé.

  A zuhanyzásból egy jó fél órás fürdés lett. Mire végeztem, már kissé lehiggadtam, így váratlanul ért a dolog, ami a nappaliban várt rám. Irina kezében a mobilommal, sunyin vigyorgott.

10/10. 62.rész

Lola

  - Hát ez rohadt unalmas meccs volt - nézett rám Zidane.
 - A lényeg, hogy nyertünk - sóhajtottam fel, de tudtam, hogy igaza van. Jese már a hetedik percben megszerezte a vezetést, de onnantól leült a meccs. A fiúk egyszerűen megelégedtek ezzel az eredménnyel és  tartották is a végéig. Ijedten kaptam a telefonomhoz, mikor megéreztem a rezgését. Összehúzott szemekkel olvastam el az üzenetet amit kaptam, majd visszacsúsztattam a zsebembe.
 - Megtennéd, hogy beszélsz a fiúkkal? - néztem a franciára.
 - Gond van?
 - Nincs, csak a Nagyfőnök beszélni akar velem.
 - Mit csináltál, hogy hívat? - vigyorgott rám Zizu.
 - Fogalmam sincs. Remélem semmi olyat amivel elszúrhatnám a párizsi utamat.
 - Tényleg, te ma még repülsz - röhögött fel a segítőm. - Akkor jó utat és vigyázz magadra - ölelt meg. - De nehogy aztán ott ragadj - súgta a fülembe és mikor megakartam ütni, elugrott.
 - Kapd be - szóltam utána, mire hangosan röhögve ott hagyott a folyosón. Fejemet csóválva, de mosolyogva lépkedtem a nagybátyám irodája felé. Bekopogtam és az invitáló "szabad" szócska után beléptem.
 - Lolácskám - állt fel Flo bácsi az asztaltól. - Jól nézel ki - ölelt magához.
 - Ajaj - pusziltam meg, miközben a gyomrom görcsbe rándult. - Te valamit akarsz.
 - Miből gondolod? - nézett rám a szemüvege mögül somolyogva.
 - Nem szoktál te ilyen kedves lenni hátsó szándék nélkül - ültem le a közben felkínált helyre.
 - Ezen most meg is sértődhetnék, ha nem lenne igazad - vonta meg a vállát vigyorogva.
 - Tudtam - sóhajtottam.
 - Persze, hogy tudtad. Okos lány vagy, az én családomra ütöttél.
 - Még jó, hogy apa ezt nem hallotta - nevettem fel már én is. - De most már igazán elmondhatnád, hogy miért is kellett idejönnöm. Gondolom elég fontos, mert csip-csup ügyekkel nem szoktál zargatni - néztem rá várakozón.
 - Így igaz - tette össze a kezeit és elkomolyodva nézett rám. - Tudom, hogy nem szereted az ilyeneket, de ezt most muszáj lesz elvállalnod.
 - Mégis mit?
 - Két dolgot. Az egyik, hogy elsején lenne egy bál, amin részt kell venned.
 - Ácsi-ácsi! - állítottam le. - Milyen bál? És miért "kell" rajta részt vennem? - pislogtam értetlenül a nagybátyámra.
 - Egy jótékonysági rendezvény, ahol Ronaldoval és Ramossal kell reprezentálnod a Real Madridot. Minden csapat három emberrel képviselteti magát.
 - Muszáj? - húztam el a számat.
 - Igen - bólintott. - Ez most kötelező.
 - Oké - sóhajtottam fel - majd kibírom valahogy. Mi a másik?
 - Milyen másik? - jött zavarba, amiből már sejtettem, hogy a bál volt a kisebbik rossz.
 - Ne csináld! Azt mondtad, két dolog van. Ez volt az egyik, és mi a másik?
  Flo bácsi fészkelődni kezdett a székében.
 - Egy fotózás - bökte ki végül.
 - Nem - vágtam rá kapásból. - Te tudod a legjobban, hogy mennyire irtózom tőle.
 - Muszáj - nézett rám határozott tekintettel. - A Niketől jött a felkérés és mivel ők az első számú szponzorunk, nem mondhatunk nemet.
 - Bassza meg! - ugrottam fel a székemből. - Miért nem elég nekik Cris vagy Sergio vagy , vagy bárki? Miért pont én?
 - Mert ha nem tűnt volna fel, te vagy az egyedüli női edző a világon - vigyorodott el. - Mármint aki férfiakat edz. ráadásul nagyon eredményesen.
 - Nem kell hízelegned - húztam el a számat. - Tudod, hogy a csapatért megcsinálom. De ugye nem kell idióta jelmezekbe bújnom? - kérdeztem ijedten.
 - Szerintem a legújabb sportruházatról szeretnének portfóliót készíteni.
 - Jó, de ha nem tetszik valami, akkor úgy ott hagyom őket, mint eb azt a bizonyos cuccot a járdán - tettem karba a kezeimet. - Amúgy ez mikor lenne?
 - Harmadikán.
 - De jó, hogy így betáblázzák az időmet - csattantam fel.
 - Ne haragudj, de ezeket nem lehet lemondani - nézett rám hálásan.
 - Nem haragszom, vagyis csak egy kicsit - tettem hozzá, majd az órámra néztem.  - Most mennem kell, mert egy óra múlva már a reptéren kell lennem.
 - Ó, szóval megint Párizsba mész? - mosolyodott el Flo bácsi.
 - Igen.
 - Ennyire komoly a kis brazilra a dolog?
 - Nem tudom - vontam meg a vállam. - Ő már mondta, hogy szeret, de nekem nem megy. Úgy vagyok vele, hogy élvezem a vele töltött időt, amíg lehet.
 - Lolita - lépett hozzám a bácsikám, majd a vállaimnál fogva maga felé fordított. - Ő nem Marco. Nem minden férfi olyan, mint ő volt.
 - Tudom - gyűltek könnyek a szemembe - és hidd el, én próbálkozom, de nem megy. Akkor és ott én képletesen meghaltam és úgy érzem, hogy a lelkem nélkül tértem vissza - öntöttem szavakba az évek óta magamba fojtott keserű gondolatokat.
 - Ez hülyeség - törölte le a könnyeimet, amik áruló módjára gördültek végig az arcomon. - Fiatal vagy még, előtted az egész élet. Ne hagyd, hogy egy idióta miatt tönkre menjen az egész. Erős vagy és ezt már akkor bebizonyítottad, mikor felálltál a padlóról és leporoltad magad. Hidd el, sokan képtelenek lettek volna rá.
 - Köszönöm - bújtam hozzá, mint kislány koromban.
 - Nincs mit kicsim - nyomott puszit a fejem búbjára. - De ha most nem indulsz el, akkor le fogod késni a géped - kuncogott fel.
 - Basszus - bontakoztam ki az öleléséből és a falon függő tükörhöz léptem. Gyorsan rendbe szedtem az arcomat és a hajamat.
 - Ne felejtsd el, hogy elsejére haza érj! - figyelmeztetett Flo bácsi mikor elköszöntem tőle és kezem már a kilincsen volt.
 - Lehet ezt elfelejteni? - forgattam meg a szemeimet majd puszit dobva neki, kiléptem a folyosóra.
  Sietős léptekkel indultam a kocsimhoz, majd végig száguldva a városon, leparkoltam a reptéren. Fent a gépen az ülésemben hátra dőlve lehunytam a szemeimet és mosolyogva gondoltam az előttem álló napokra.

Las Puertas de Infierno 55.

Sergio

  - Sziasztok! - hallottunk meg egy ismerős hangot amelyet magamban százszor elátkoztam. Ana rákapta a tekintetét az érkezőre és mintha bűntudatot láttam volna átsuhanni az arcán.

 - Szia Cris! - köszöntünk neki és nem tudtam nem észre venni, hogy a portugál le sem veszi a szemét a lányról.

 - Mi járatban? - kérdeztem tőle és közben nem engedtem el Anát az ölemből. Egyre szorosabban öleltem át a derekát.

 - Csak gondoltam benézek - helyezte magát kényelembe az egyik széken. - Sushi? - nézett a tányéromra. - Én is kaphatok? - pislogott a lányra, mire muszáj voltam elengedni.

 - Persze. Éppen most teszteltük, hogy milyen lett - mosolygott rá a csatárra zavartan. Én pedig, hogy csalódottságomat titkoljam, bekaptam egy falatot, aztán mégegyet és mégegyet. Pillanatok alatt eltüntettem az elém rakott ételt.

 - Ana, ez valami eszméletlen - nyögött egy kéjeset Roni. - Ezt az oldaladat még nem is ismertem - kapkodta be egymás után a tekercseket. Bell felnevetett.

 - Ne habzsolj, mert elrontod a gyomrodat - dorgálta meg Crist.

 - De ha egyszer eteti magát - mondta teli szájjal a csatár.

 - Ki eszi meg a desszertet, ha nem hagysz helyet neki?

 - Desszert is van? - néztünk egyszerre a lányra.

 - Churro - mosolyodott el Ana.

 - Ah - nyögtem fel. - Lassan dupla edzéseket kell tartani a csapatnak, mert felhizlalsz minket.

 - Nem kényszer a habostorta - mondta tettetett sértődöttséggel és a forró csokit Cris felé csúsztatta, aki készségesen kapott utána.

 - Nanananana. Nem azt mondtam, hogy nem éri meg a dupla munka, de azért egyszer elhoznám Carlot hozzád, hogy tudja miért mozgunk olyan lelkesen az edzésén. Zidane már így is sejti, hogy valami nem stimmel a táplálkozási szokásainkkal.

 - Ja, a múltkor is megjegyezte, hogy mostanában jól vagyunk tartva - cuppogta le a csokit az ujjairól Cris.

 - Ne malackodj! - legyintette nyakon a lány. - Ott a papírtörlő, abba töröld a kezed és ne nyalogasd!

 - Pedig én imádok nyalakodni - perverzkedett Ronaldo. - Főleg ha valami ilyen finom és édes - nevetett fel miután meglátta Ana rákvörös arcát.

 - Hülye - néztem rá rosszallón. - Ne legyél már ennyire...

 - Hagyd csak - szólt közbe Ana. - Nagy szájkaratés, de nem kell tőle tartani - somolygott rám.

  Ledöbbentem a hallottakon, majd hangosan röhögni kezdtem.

 - Kipróbálod? - húzogatta a szemöldökét Roni, míg én csak kapkodtam a fejemet köztük, mint egy teniszmeccsen.

 - Kösz, de nem mert a végén még Irinát is a nyakamra szabadítod aztán etethetem őt is.

  Most már Cris is röhögött.

 - Te nem vagy százas - mutatott Anára.

 - Én? - csodálkozott el a lány. - Nem én élem ki az elfojtott vágyaimat a forró csokival - mosolygott most már Bell is.

  A kezdeti feszültség tova tűnt és a délután további része kellemesen telt. Azt azért nehezen emésztettem meg, hogy Cris a legrosszabb pillanatban bukkant fel. Már készülődtünk hazafelé, mikor beugrott, hogy mit akartam kérdezni a lánytól.

 - Ana - pislogtam rá szépen.

 - Nem tudom, hogy mit szeretnél, de ahogy elnézlek abból nekem semmi jó nem fog származni - sóhajtott fel.

 - Hidd el, hogy jó lesz - bizonygattam.

 - Na, nyögd ki!

 - Egy hét múlva lesz egy hivatalos esemény, ahol megválasztják az év sportolóját. Lennél a kísérőm? - néztem rá könyörögve.

 - Te komolyan velem akarsz menni egy ilyen helyre? - csodálkozott el.

 - Persze. Nálad szebbet, jobbat úgysem találok.

 - Ne hízelegj! - vágott hátba. - Rendben van, elmegyek, de ígérd meg, hogyha nagyon unalmas lesz eljöhetek.

 - Megígérem - tettem a kezem a szívem fölé, mire újra kinevetett.

 - Majd a pontos időpontot add meg, mert Leroyyal is egyeztetnem kell.

  Bólintottam, hogy megértettem, majd kimentem Cristiano után, aki már a kérdés feltételekor magunkra hagyott minket.

 - Sziasztok! - integetett utánunk majd becsukta az ajtót. Ronaldo indított és már csak a házam előtt állt meg.

 - Nem haza mész? - kérdeztem.

 - Nem. Még ki kell mennem Irináért a reptérre - húzta el a száját. - Ma jön haza egy fontos interjúról - csöpögtek a szavai a gúnytól.

 - Miért vagy vele, ha már nem szereted? - kérdeztem rá a nyilvánvalóra.

 - Ki mondta, hogy nem szeretem? - dobta vissza a labdát.

 - Ne nézz hülyének! Lerí rólad, hogy már nem kell neked. Csak azt nem értem, akkor miért erőlteted még mindig ezt a kapcsolatot?

 - Jó kérdés - mormogta, majd újra indította az autót és lelépett. Fejcsóválva néztem utána majd szép lassan beballagtam a házba.

Las Puertas de Infierno 54.

Sergio

   Beálltam a garázsba a motorral. Mióta Ana megmutatta, hogy milyen érzés a nyeregben ülni, azóta sokszor kérem tőle kölcsön. Most sem volt ez másképp.

 - Köszi - nyomtam a kulcsot a kezébe.

 - Sikerült kiszellőztetni a fejed? - nézett rám.

 - Igen, megnyugodtam - öleltem magamhoz. Mostanában egyre többet voltam vele és a gyerekekkel, de hiába. Olyan, mintha egy rohadt falat húzott volna fel a szíve körül és én hiába próbálom lebontani, nem megy.

 - Örülök, hogy legalább ennyivel tudok segíteni neked - emelte fel a fejét és úgy nézett rám. - De ugye tudod, hogy nem a ti hibátok volt? Most nem jött össze, majd összejön legközelebb. Ikernek is elmondtam, hogy ne hibáztassátok magatokat. A fél csapat sérült, persze, hogy nem tudtok száz százalékot teljesíteni - simogatta meg a karomat.

 - Akkor is nagyon megalázó öt gólt kapni, de egyedül kevés vagyok hátul. Hiányzik a csapatból Marcelo és Fabio is - sóhajtottam és próbáltam elfelejteni a tegnapi meccsen történteket, ahol nagyon nagy zakót kaptunk.

 - Gyere, búfelejtőnek csináltam neked valami finomat - húzott maga után a konyhába, ahol szokás szerint isteni illatok terjengtek.

 - Teljesen elkényeztetsz minket - nevettem rá.  - Benzema már "panaszkodott" - tettem idézőjelbe -, hogy mióta a főztödet eszi, hízott két kilót.

  Ana csak felnevetett.

 - Mikor méretzkedett? Miután megevett egy egész grill csirkét, utána pedig fél tálca hókockát vagy előtte? Amúgy meg imádom nézni, ahogy eszik. Komolyan mondom, még nem láttam senkit, aki ilyen étvággyal rendelkezett volna. Hálás feladat neki főzni, mert bármit elpusztít - miközben beszélt, már szedte is ki nekem a gombalevest.

 - Hmm. Tejszínnel csináltad? - kóstoltam bele.

 - Igen, mert a múltkor azt mondtad, hogy úgy szereted. Nem jó? - kérdezte ijedten.

 - Nyugi Ana. Isteni, mint minden, amit csinálsz - kanalaztam befelé a levest. - Te megjegyezted amit mondtam? - esett le közben.

 - Persze - mosolyodott el. - Mint ahogy azt is, hogy Benzema nem szereti a majorannát, Mesut csak a csirkét eszi meg, ja és a halat, Iker kedvence a zöldséges paella, Marcelo pedig szinte mindent után sóz... - folytatta volna, de a szavába vágtam.

 - Elég, elég! - nevettem rá. - Te tényleg utánozhatatlan vagy - mondtam neki, mire elpirult.

 - Nem igaz, csak érdekel amit mondtok.

 - Akkor azt is megfontoltad, amit Neymar mondott neked, hogy nyiss egy éttermet? - nyújtottam felé az üres tányérom, mire ő újra megszedte.

 - Kinevetsz, ha azt mondom, eljátszottam a gondolattal? - sóhajtott fel, mire döbbenten néztem rá.

 - Tényleg? A múltkor még nagyon elutasító voltál.

 - Aludtam rá párat és rájöttem, hogy nem csinálhatom mindig a mostani munkám - mondta, miközben kínosan ügyelt, hogy a sztriptíz szó ne hagyja el a száját. - Mit mondanának a kicsik az iskolában, ha megkérdezik, hogy mi az anyukájuk foglalkozása?

 - Ana, ne szégyelld magad olyan dolgokért, amiről nem te tehetsz. Amikor elkezdted csak egy cél lebegett előtted, hogy Nicoéknak mindene meglegyen. Ez sikerült is. Nagyon jó anya vagy és ezt senki nem vitathatja.

 - Köszönöm - suttogta, és hálásan nézett rám. - Csak tudod...félek. Félek valami új, ismeretlen dologba belevágni. Ráadásul ahogy számoltam még másfél-két hónap kemény munka várna a bárban, hogy meglegyen a kezdőtőkém.

 - Bell, tudod, hogy mit mondtam a múltkor. Szívesen segítek bármiben.

 - Nem - csattant fel, majd lehiggadva folytatta. - Bocs, de nem szeretném ha valakitől függenem kéne. Eddig is mindent egyedül értem el és szeretném, ha ez így is maradna.

 - Egyet elfelejtesz - emlékeztettem rá. - Akkor még nem ismertünk és nem voltunk barátok. Hidd el, nem csak én, de a fiúk közül is bárki szívesen segítene neked. Ha bármi gondod van szólj és a Real mentőcsapat azonnal a rendelkezésedre áll - vicceltem el a végét, hogy ne érezze magát feszélyezve.

 - Majd észben tartom - mosolyodott el végre majd lehajolt a sütőhöz amitől a szemeim majd kiugrottak a helyükről. A lányon egy egyszerű melegítő nadrág volt, meg egy laza felső, amiből a fél válla kint volt és ahogy  hajolt a nadrág rásimult a fenekére. Nyeltem egy nagyot, majd kényszerítettem magam, hogy elfordítsam a tekintetemet.

 - Ezt direkt neked csináltam - tette elém mosolyogva a tányért. - Csak eldugtam, nehogy idő előtt észre vedd.

  Elkerekedett szemmel meredtem a gyönyörűen elrendezett sushi falatkákra.

 - Ez most komoly? Te képes voltál miattam sushit csinálni? - pislogtam a tányérra, és még mindig nem hittem a szememnek.

 - Kipróbáltam egy új receptet. Remélem, hogy legalább egy kicsit hasonlít ahhoz, amit te szeretsz - nézett rám és láttam rajta, hogy alig várja, hogy véleményt mondjak. Direkt húztam az agyát és nagyon, nagyon lassan emeltem a számhoz az első falatot.

 - Sergio ne csináld - rimánkodott. - Kóstold már meg, mert mindjárt kiugrik a szívem a helyéről.

 - Na jó - adtam be a derekamat. Próbáltam fapofával rágni, de nem nagyon sikerült, mert egyszerűen eszméletlen volt. - Gyere ide - ütögettem meg a térdem, miután lenyeltem a falatot. Ana lassan ereszkedett le rám, a szemében kíváncsiság tükröződött.

 - Ez... ez egyszerűen fenomenális! - nyomtam egy puszit az arcára, míg ő kifújta az eddig bent tartott levegőjét. - Teljesen olyan, mint amit az étteremben szoktam enni, ha nem jobb.

  Ragyogott az arca ahogy rám nézett. Olyan szép volt. Annyi kislányos báj volt benne, mint amennyi nőies szexiség. Pont ennek a két dolognak az egyvelege miatt volt ő olyan izgató.

 - Komolyan ízlik?

 - Nem mondanám, ha nem így lenne - mosolyogtam rá és újabb puszit nyomtam puha arcára. Éreztem, hogy lassan lehull a jégpáncél róla. Olyan közel volt hozzám. Illata elbódított. Belenéztem a szemeibe és aztán lecsúsztattam a tekintetemet az ajkaira. Annyira kívánatosak voltak. Ő is le-fel járatta a szemét a az arcom és a szám közt. Tudta, hogy megakarom csókolni. Kissé előredőltem és láttam, hogy lehunyja a szemét és vár. Engem vár.

Házasság extrákkal 20.rész

Kendra

   Elcsigázva indultam el a szobám felé, de ahogy elnéztem, Cris sem volt jobb állapotban mellettem.
 - Végre mindenki elment, vagy lefeküdt - sóhajtottam fel.
 - Sose hittem volna, hogy ilyen nehéz Sergiot és Karimot ágyba dugni - nevetett fel halkan. - Sese mindenáron torreádor akart lenni, kezében egy asztalterítővel, míg Karim játszotta a bikát. Két értékes vázám bánja.
 - Azért kíváncsi leszek, mit szólnak majd hozzá, ha reggel egymás mellett ébrednek? - mosolyodtam el a gondolatra. - Nem is te lettél volna, ha nem egy ágyba fekteted le őket.
 - Ennyit megérdemelnek, azok után, hogy összekentek torta krémmel és le akarták rólad nyalni - morogta maga elé.
  Beszélgetés közben megérkeztünk a szobámhoz, de mielőtt beléphettem volna, eltűnt a lábam alól a talaj.
 - Cris - sikkantottam fel és karjaimat a nyaka köré fontam. - Mit csinálsz?
 - Átviszlek a küszöbön, ahogy szokás - vigyorgott rám, majd az ajtót berúgva mögöttünk, óvatosan lerakott az ágyra. - Parancsoljon Seňora - hajolt meg előttem, mint egy lakáj.
 - Köszönöm Jean! - mentem bele a játékba. - Elmehet - kászálódtam fel az ágyról. Megpróbáltam levenni magamról a ruhát, de nem ment. - Cris - pislogtam a csatárra őzikeszemekkel - segítenél? - fordultam neki háttal.
 -Ezer örömmel - hallottam meg perverz hangját, majd megéreztem az ujjait a bőrömön. Beleborzongtam az érzésbe ahogy centiméterről centiméterre húzta lefelé a cipzárt. - Nagyon szép voltál benne- suttogta a nyakamba miközben én még mindig a ruha fogságában voltam. - Jó választás volt, olyan voltál, mint egy hercegnő - motyogta. Végre megéreztem, hogy enged annyit a cipzár, hogy letudjam venni a fehér csodát.
 - Köszönöm - hebegtem zavartan, miközben két kézzel szorítottam elől a felső részt, nehogy leessen rólam. - Azt hiszem, lezuhanyozom - léptem el a közeléből, mert túlságosan is hatással volt rám a jelenléte. Magamhoz vettem a pizsamámat, tiszta fehérneműt és bezárkóztam a fürdőmbe. Élvezettel folyattam magamra a forró vizet, mert nagyon jólesett az elgémberedett és leizzadt testemnek. Mikor felöltöztem és visszamentem a szobámba, nem várt látvány fogadott. A portugál kigombolt ingben, meglazított nyakkendőben és vasalt öltönynadrágban szuszogott az ágyamban.
 - Cris - érintettem meg óvatosan a vállát, de nem is reagált. - Cris - bökdöstem meg erőteljesebben.
 - Hm? - morogta, de a szemei csukva maradtak.
 - Menj a szobádba - kértem.
 - Miért? - kérdezte vontatottan.
 - Mert ez az én szobám és ha reggel meglátnak, hogy innen mész ki, rosszra fognak gondolni.
 - Szerintem meg akkor fognak rosszra gondolni, ha külön töltjük a nászéjszakánkat - mondta halkan, még mindig lehunyt szemekkel.
Nem tudtam vele vitatkozni, mert igaza volt. Mi, mások szemében házasok vagyunk és nagyon hülyén venné ki magát, ha külön töltenénk az első éjszakánkat. Nagyon kevesen voltak beavatva a tervbe, ezért nem lenne jó, ha valakinek feltűnne, hogy valami nem stimmel.
 - Akkor maradj - adtam be a derekamat -, de legalább vetkőzz le!
 - Nincs erőm - nyafogta, mint egy kisgyerek.
 - Jaj már - forgattam meg a szemeimet. Fölé hajoltam és kigomboltam az ingét, kikötöttem a nyakkendőjét, majd lehúztam róla a nadrágját is. Nagyot nyeltem, mikor megakadt a szemem a fekete boxerján. Zavartan kaptam el róla a tekintetemet és teljesen belepirultam a látványba.
 - Sokkal jössz már nekem - szűrtem a szavakat a fogaim közt az eközben már hangosan szuszogó focistának. Mikor végre kész voltam a vetkőztetéssel, betakartam, majd én is bebújtam mellé. Furcsa érzés volt, hogy nem egyedül voltam az ágyamban. Megdermedtem mikor Cris oldalra fordult, kezével kitapogatta, hol vagyok és hozzám bújt. Izmos mellkasa neki nyomódott a hátamnak, keze a derekamat ölelte, míg egyik lábát becsúsztatta az enyémek közé. Nagyon kényelmes volt, mégis zavarban voltam az intim helyzettől. Gondolataim teljesen összekuszálódtak, mikor Cris minden lélegzetvétele a nyakamon lévő pihéket borzolta. Testem önkéntelen sóhajjal válaszolt az ingerre. Csukott szemmel élveztem a portugál közelségét, orromba kúszó férfias illatát. Mélyeket lélegeztem belőle, és észre se vettem, hogy elaludtam az ölelő karok között.

10/10. 61. rész

Lola

  - Ezt nem hiszem el - ugrottam fel a kispadról, mikor Benzema  huszonnyolcadik percben lőtt gólját nem adták meg les miatt. - Hogy lehet ilyen figyelmetlen?
 - Nyugi - húzott vissza a francia segítőm.
 - Hogy a picsába nyugodjak meg, mikor bizalmat szavaztam neki és nézd meg - mutattam a pályára, ahol Karim miatt emelték fel újra a zászlót. - Folyamatosan elbassza az ütemet.
  Visszaültem a volt csatár mellé és a homlokomat kezdtem masszírozni.
 - Minden oké? - kérdezte aggódva.
 - Persze, csak mostanában kicsit elhavazott a meló.
 - Milyen meló? - vigyorgott. - Én azt hittem, élvezed az edzéseket.
 - Nem is arról beszéltem, hanem a rengeteg felkérésről. Fotózás itt, interjú ott, most vele jelenj meg egy bálon, most arra az estélyre menj el - sóhajtottam fel.
 - De úgy tudom, mindet visszautasítottad, kivétel a jótékonysági esteket.
 - A fotózásokat igen. A fene se akar idiótábbnál idiótább cuccokban pózolni. Amúgy sem vagyok modellnek való. Nekem csak kétszer szólna be a fotós, tuti, hogy leütném.
 - Pedig én kíváncsi lennék rá, milyen az mikor két kiló marhahúst aggatnak rád, hogy szexinek érezd magad - röhögött fel.
 - Hülye - mosolyodtam el én is, miközben hátba csaptam. Jókedvűen léptünk az öltözőbe, annak ellenére, hogy eddig nem remekelt a csapat.
 - Na mi van fiúkák? - néztem körül a leharcoltnak tűnt arcokon.
 - Lola - hallottam meg Bale jellegzetes brit akcentusát. - Úgy érzem, hogy nem tudom folytatni - nézett rám bocsánatkérőn. Nem csodálkoztam rajta, mivel a kilencedik percben keményen felrúgta őt Murillo. Az is csoda volt, hogy eddig kibírta. Bólintottam, majd a másik csatáromra néztem.
 - Jese, kész vagy?
 - Persze - vigyorodott el örömében, hogy megint lehetőséget kap bizonyítani.
 - Oké, akkor már cserével megyünk ki. Te pihenjél - néztem Balere. - Pirri, tegyetek a lábára jeget! - pattogtam, amit a doki felhúzott szemöldökkel nézett. - Bocsi, tudom, hogy érted a dolgod csak kicsit túl vagyok pörögve - szabadkoztam. - Karim! - kerestem a szememmel a franciát. - Gyere csak! - hívtam magamhoz, majd a tábla elé léptem amin a  stratégiát szoktuk felvázolni. - Látod ezt? - húztam egy vonalat és ő bólintott. - Na, ha te itt állsz - tettem egy x-et a vonal elé - és az ellenfél itt - húztam két x-et a vonal mögé - az a les.
 - Tudom - forgatta meg a szemeit.
 - Nem úgy vettem észre - néztem rá mérgesen.
 - Jó, majd figyelek rá - húzta el a száját.
 - Karim! - ordítottam rá.
 - Oké, mindenképp figyelek rá - tette fel a kezeit.
 - Így már jobb - léptem el tőle. Viccesen nézhettünk ki, ahogy a tőlem egy jó fejjel magasabb és kétszer nehezebb csatár meghunyászkodva oldalog a helyére.
 - Sergio - vettem célkeresztbe a védőt, aki nevének hallatán összerezzent. - Lassan átveszed Davids helyét a legtöbb sárgát begyűjtő focisták ranglistáján - utaltam rá, hogy a tizenhetedik percben megint begyűjtött egyet. - Nem szeretném tíz emberrel befejezni a meccset!
 - Vettem - mondta kemény hangon, de nem nézett rám.
  Ezek után kezdtük a második félidőt. Benzema megint lesről lőtt a kapura, majd bocsánatkérőn pislogott rám.
 - Jese egyre jobb - mondtam Zizunak, aki helyeslően bólogatott, miután a fiatal titán hatalmas bombát eresztett el az oldalhálóba.
 - Nehéz feltörni a Granada védelmét - súgta a francia és mintha cáfolni akarná a másodedzőt, Cris, Modrič passza után végre betalált.
 - Mit is mondtál? - néztem rá vidáman.
 - Meg se szólaltam - vigyorodott el.
 - Basszus - idegeskedtem pár perc múlva, mivel Luka is begyűjtött egy sárgát így ez már a negyedik lapja volt a bajnokságban. Követte őt Benzema és Di Maria is, akik szintén besárgultak. A hetvenharmadik percben szabadrúgást kaptunk, amit Cris a lécre bombázott. Nem kellett sokat szomorkodnunk miatta, mert egy percre rá Marcelo gyönyörű gólpasszt adott Benzemának. 2-0. A meccs végéig már nem sok minden történt, ha csak az nem, hogy Di Maria olyan erővel rúgta kapura a labdát, hogy az a lécnek csapódva visszapattant a félpályáig.
 - Ugye tudod, hogy megdöntöttél egy klubrekordot? - lökött meg a vállával Zizu.
 - Nem - kerekedtek el a szemeim. - Melyiket?
 - Hét meccs óta nem kapott gólt a csapat és ilyenre még nem volt példa.
 - Ez nem az én érdemem, hanem a fiúké - jelentettem ki tárgyilagosan.
 - Te rakod össze a csapatot, úgyhogy a tiéd is - bökött rám a mutatóujjával, majd felemelte a fejét. - Én megyek - mondta zavartan, mikor meglátta az irodám előtt toporgó védőt.
 - Hát te? - kérdeztem Sergiotól döbbenten, miközben a kulcsommal kinyitottam az ajtót.
 - Beszélnünk kell! - tolt be maga előtt és a lábával berúgta az ajtót.
 - Sergio, nekünk nincs miről...
 - De igenis van! - szorított neki az íróasztalomnak és közben szája vészesen közeledett hozzám.
 - Megőrülök érted - súgta miközben egyik keze már a derekamat ölelte, a másik pedig az arcomat cirógatta. - Minden pillanatban mikor meglátlak, szeretném letépni rólad a ruhát és végkimerülésig szeretkezni veled.
  Szavai hatására szívem majd kiugrott a helyéről, testem felforrósodott és szemeimet akaratlanul lehunytam.
 - Lola - súgta a számba és én vágytól remegve vártam, hogy megcsókoljon. - Akarlak. Most... Mindig - húzta az agyamat és egy erőteljes csipő mozdulattal hozzám nyomta magát. Egyszerre nyögtünk fel az emlékképek hatására, amit azonnal összetört egy gúnyos hang.
 - Bocs, ha zavarok - szemeim kipattantak és ellöktem magamtól a védőt. Próbáltam a légzésemet normalizálni és a szívemet megzabolázni.
 Hülye vagy Lola? - szidtam magamat csendben. - Majdnem bedőltél neki megint.
 - Nem zavarsz - köszörültem meg a torkom és úgy néztem a portugálra. - Ramos már indulni akart.
 - Ja - húzta el a száját az említett és az ajtóhoz lépett miközben farkasszemet nézett Ronaldoval. - Ne felejtsd el amit mondtam - szólt vissza a válla felett. - Mindig... - hagyta levegőbe lógni a szót majd lelépett.
 - Mi volt ez? - nézett rám mérgesen Cris.
 - Talán Ramost kéne kérdezned - csattantam fel frusztráltan.
 - Nem akarok mással is osztozni rajtad - jött közelebb. Nem akartam ezt újra meghallgatni, ezért inkább közbe vágtam.
 - Miért jöttél?
 - Nem egyértelmű? - kérdezte sunyin vigyorogva. - A jussomért - rántott magához és szája már a nyakamon lévő bőrt kényeztette.
 - Cris - sóhajtottam fel. - Az a-ajtó.
 - Bezártam - súgta a fülembe. - Nem akarok úgy járni, mint Sergio - kapott a szám után, miközben a kezeivel már vetkőztetni kezdett. Felültetett az asztalra és elégedett mosoly kúszott az arcára, mikor meglátta meztelen felsőtestemet.
 - Mondtam már, hogy imádom a melleidet? - vette kézbe a halmokat. - Annyira szépek és finomak - nyalta végig az érintésétől már kőkemény bimbókat.
 - Cris - könyörögtem neki, magam se tudom miért. Azért, hogy csinálja tovább vagy hogy álljon le.
 - Mond Cica, mit szeretnél? - döntött hátra az asztalra, lesöpörve az útjába kerülő tárgyakat. Szája a köldökömet vette célba és én ekkor vesztettem el a testem felett az uralmat. Két kézzel túrtam a hajába és felhúztam magamhoz egy csókra. Észre se vettem mikor lehúzta a nadrágját, csak annyit érzékeltem, hogy a szoknyám alá nyúlva letépi rólam a bugyit és belém hatol.
 - Basszus - nyögtem fel az élvezettől és a számba haraptam, hogy ne sikítsak fel.
 - Lolita, édesem - suttogott a fülembe Cris. - Annyira forró és puha vagy - lökött egyre erősebbeket.
 - Ne pofázz! - szóltam rá, miközben a lábaimat felhúztam és a nyakába tettem, hogy még mélyebben érezhessem magamban - Csak csináld! - mondtam, miközben lassan elvesztettem az eszemet az érzéstől.
 - Te akartad! - nyúlt a fenekem alá és kihúzott az asztal szélére. - Ó, baszd meg! - sóhajtott fel, mikor minden egyes lökésnél megemeltem egy kicsit magam. Nem kellett neki se és nekem se sok, hangos nyögéssel jutottunk el a csúcsra. Pihegve, kipirulva néztünk egymás szemébe, majd Cris lehajolt és megcsókolt. Ez valahogy más volt, mint az eddigiek. Érzelmesebb. Zavartan toltam el magamtól és öltözködni kezdtem.
 - Jössz egy bugyival - fogtam kezembe a széttépett fehérneműt, majd a zsebembe gyűrtem. Mégse dobhattam a kukába. Mit gondolnának rólam a takarítók?
 - Ha kell veszek neked egy egész gyárat - vigyorgott -, ha cserébe mindig ilyenben lesz részem.
 - Megkaptad a jutalmad, most már mehetsz - ültem le a székembe és az ajtóra mutattam. Cris elkapta az ujjamat és megcsókolta.
 - Igenis főnökasszony! - mosolygott rám, majd teljesítette a kérésemet és lelépett. Lefagyva néztem utána. Ebbe meg mi ütött?