2014. december 23., kedd

Díj 4

Köszönöm Lexie! :D




Szabályok:
- Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
- Írj tíz dolgot magadról!
- Válaszolj tíz kérdésre!
- Írj tíz kérdést!
- Küldd tovább tíz embernek!



10 dolog magamról:

1. Imádok olvasni! :)
2. Azt mondják rólam, hogy örök gyerek vagyok!
3. Kreatív embernek tartom magam!
4. Focimániás vagyok! :D
5. Kedvenc ünnepem a szülinapok után a karácsony! *-*
6. Kedvenc évszakom a tavasz.
7. Van egy Amerikai Bulldogom és két cicám!
8. Nagy családom van! ;) :D
9. Az álmom, hogy Spanyolországban éljek.
10. Szeretem a férjemet, aki viszont utálja a focit! :D



Lexie kérdései:


1. Miért kezdtél el blogot írni?

Mert szeretem én alakítani a szereplők életét!

2. Mennyi időt töltesz naponta blogolással?

Kedvtől függ... :3 Általában, két-három órát...

3. Mi az, amivel teljesen ki tudsz kapcsolni egy fárasztó és megterhelő nap után?

Egy kád forró vízben olvasva. :)

4. Könnyen meg tudsz bocsátani valakinek, aki megbántott vagy inkább haragtartó vagy?

Attól függ, kiről van szó! :D

5. Mit választanál: egy jó kis mozis estét vagy félrevonulnál egy könyvvel a kezedben?

Könyv! *-*

6. Mi a kedvenc könyved és miért?

Rengeteg van! :D

7. Ha lenne egy időgéped, melyik korba mennél vissza? Miért?
Semelyikbe, mert hiányozna az internet! :D

8. Azt mondják neked, hogy megváltoztathatsz egy dolgot ezen a világon. Mi lenne az?
Gazdagok pénzét szétosztanám a világon, hogy mindenki egyenlő legyen. :3

9. Ha egy lakatlan szigeten ragadnál, mi lenne az a három dolog, amit feltétlenül hiányolnál? Miért?
Internet, foci, TV.... De csak a meccsek miatt! XD

10. Mivel töltöd a szabadidődet? 

Írás, olvasás... :3


Az én kérdéseim:


1. Mennyi időt szánsz a blogod írására?
2. Gondoltál-e már arra, hogy könyvet jelentess meg?
3. Mi lenne a három kívánságod az aranyhaltól?
4. Mióta érzel késztetést az írásra?
5. Kedvenc blogod?
6. Cica vagy kutya?
7. Ha visszamehetnél az időben, hol élnél szívesen?
8. Hol élnél legszívesebben a világon?
9. Mi leszel ha nagy leszel?
10. Mit szeretsz a kedvenc évszakodban?



AKIKNEK TOVÁBBKÜLDÖM:
- Half
- mesi
- Luna

Díj 3

Nagyon szépen köszönöm a díjat Arielle!





Szabályok:

- köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad
- írj 10 dolgot magadról
- válaszolj 10 kérdésre
- tegyél fel 10 kérdést
- küldd tovább 10 embernek


10 dolog magamról:

1. Imádok olvasni! :)
2. Azt mondják rólam, hogy örök gyerek vagyok!
3. Kreatív embernek tartom magam!
4. Focimániás vagyok! :D
5. Kedvenc ünnepem a szülinapok után a karácsony! *-*
6. Kedvenc évszakom a tavasz.
7. Van egy Amerikai Bulldogom és két cicám!
8. Nagy családom van! ;) :D
9. Az álmom, hogy Spanyolországban éljek.
10. Szeretem a férjemet, aki viszont utálja a focit! :D

Arielle kérdései:


1. Mi az igazi keresztneved?

Bianka

2. Van háziállatod? (Ha igen az ágyadban alszik?)

Van kutyám is, macskám is, de nem alszanak velem.

3. Miért kezdtél bele az adott blogod írásába, mi volt az inspiráció hozzá?
Túl sok blogot olvastam és szerettem volna én alakítani a szereplők életét! :3

4. Milyen típusú blogokat olvasol szívesen?

Mindenevő vagyok! :D

5. Hová mennél el a legszívesebben egy hétre nyaralni és kit vinnél magaddal?

Madridba :D na és a családomat vinném! :D

6. Hogy képzeled el az életed 5 év múlva?
Spanyolországban a tengerparton lógatom a lábamat, az újabb bestsellerem írása közben. :DDDDDDDDDDDD

7. Továbbtanulás vagy munka?
Munka.

8. Család/Gyerek vagy karrier?
Család, gyerek :D

9. Milyennek képzeled el a Nagy Ő-t?
Sergio Ramos! XD (De a férjem is egy nagy Ő!)

10. Szabályok az életedben vagy spontenaitás?

Is-is! :3


Az én kérdéseim:


1. Mennyi időt szánsz a blogod írására?
2. Gondoltál-e már arra, hogy könyvet jelentess meg?
3. Mi lenne a három kívánságod az aranyhaltól?
4. Mióta érzel késztetést az írásra?
5. Kedvenc blogod?
6. Cica vagy kutya?
7. Ha visszamehetnél az időben, hol élnél szívesen?
8. Hol élnél legszívesebben a világon?
9. Mi leszel ha nagy leszel?
10. Mit szeretsz a kedvenc évszakodban?


Továbbküldöm:
- Pepii
- Lexy
- Anne

Díj 2



Szabályok:
– Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
– Írj tíz dolgot magadról!
– Válaszolj tíz kérdésre!
– Írj tíz kérdést!
– Küldd tovább tíz embernek!


Még egyszer, tényleg nagyon köszönöm Ena-nak!


Tíz dolog magamról:



1. Imádok olvasni! :)
2. Azt mondják rólam, hogy örök gyerek vagyok!
3. Kreatív embernek tartom magam!
4. Focimániás vagyok! :D
5. Kedvenc ünnepem a szülinapok után a karácsony! *-*
6. Kedvenc évszakom a tavasz.
7. Van egy Amerikai Bulldogom és két cicám!
8. Nagy családom van! ;) :D
9. Az álmom, hogy Spanyolországban éljek.
10. Szeretem a férjemet, aki viszont utálja a focit! :D


Ena kérdései:


1. Melyik karaktert választanád: egy szerelmi szálba bonyolódó lányt vagy egy igazi kick-ass csajt?

Kick-ass csajszi! :D

2. Mi volt az eddigi legromantikusabb gesztus, amiben részed volt?

100 szál vörös szegfű.

3. Voltak olyan kudarcok az eddigi életed során, amelyek megtanítottak jobban küzdeni?

Csak az volt...

4. Ha megvalósulhatna, akkor te miért kapnál Nobel-díjat? Ne félj leírni! :)

Álmom az irodalmi Nobel-díj! :DDDD

5. Mi a véleményed arról, hogy első benyomás alapján ítélnek meg valakit? Mit tehet az az ember, akit megbélyegeznek?

Akit megbélyegeznek semmit, mert sajnos ilyen a társadalom.... :C Én sosem alkotok véleményt elsőre! :3

6. Mit tennél, ha valaki odamenne hozzád az utcán és megkérne arra, hogy írd alá a könyvét? Bevallanád, hogy nem te írtad, vagy kedvesen aláírod neki?

Bevallom! :D

7. Mi a címe a kedvenc sorozatodnak, és mik azok a jellemzői, ami miatt szereted?

Nem nézek tévét! :3

8. Melyik a kedvenc könyvadaptációd?

Gyűrűk Ura! :D

9. Ha nagyon-nagyon választanod kellene, akkor melyik szuperhőssel kerülnél egy csapatba: Amerika Kapitánnyal vagy Vasemberrel? Vagy esetleg Lokival szövetkeznél? ;)

Vasember...:D

10. Mi a címe annak a mesének, ami először eszedbe jut a gyerekkorodból?

Mekk-Elek. XD



Kérdéseim:




1. Mennyi időt szánsz a blogod írására?
2. Gondoltál-e már arra, hogy könyvet jelentess meg?
3. Mi lenne a három kívánságod az aranyhaltól?
4. Mióta érzel késztetést az írásra?
5. Kedvenc blogod?
6. Cica vagy kutya?
7. Ha visszamehetnél az időben, hol élnél szívesen?
8. Hol élnél legszívesebben a világon?
9. Mi leszel ha nagy leszel?
10. Mit szeretsz a kedvenc évszakodban?



Akiknek tovább küldöm:
- Roni
- Nomi
- Lexy
- Pepii
- Anne
- Nessa
- Lexy

Díj 1

Nagyon szépen köszönöm Vivkonak, hogy érdemesnek tartott erre a díjra! :)



Szabályok:

- köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad
- írj 10 dolgot magadról
- válaszolj 10 kérdésre
- tegyél fel 10 kérdést
- küldd tovább 10 embernek



10 dolog magamról:


1. Imádok olvasni! :)
2. Azt mondják rólam, hogy örök gyerek vagyok!
3. Kreatív embernek tartom magam!
4. Focimániás vagyok! :D
5. Kedvenc ünnepem a szülinapok után a karácsony! *-*
6. Kedvenc évszakom a tavasz.
7. Van egy Amerikai Bulldogom és két cicám!
8. Nagy családom van! ;) :D
9. Az álmom, hogy Spanyolországban éljek.
10. Szeretem a férjemet, aki viszont utálja a focit! :D




Vivko kérdései:



1. Melyik az a könyv, amit most olvasol, amit legutóbb olvastál?


Dénes Tamás: Real Madrid... :D

2. Van olyan film, amit minden karácsonykor megnézel? Ha igen, melyik az?


Nem szoktam tévézni. :3

3. Szerinted van értelme az újévi fogadalmaknak? Te szoktál tenni?

Nincs és nem! :D

4. Mi a véleményed a tetoválásokról? Van, vagy tervezel csináltatni?

Van, de szerintem nem lesz több. Viszont másokon tetszik. *-* Ramos!!! <3

5. Mi szerettél volna lenni, mikor kicsi voltál? Mennyire tér el a mostani terveidtől?

Korboncnok. Rettenetesen megváltoztak a terveim. :D

6. Megfordult valaha a fejedben kisebb korodban, hogy megszökj otthonról?

Meg is tettem! XD

7. Milyen blogokat keresel fel általában? Ahol történetek vannak, vagy épp személyes blogokat?

Mindenevő vagyok, lassan már nincs olyan blog, amit ne olvastam volna! :D

8. Mire vagy eddigi életedben a legbüszkébb?

A családomra! :)

9. Túlélned egy napig telefon és internet nélkül?

NEM! XD

10. Mennyire tartod hasznos dolognak ezeket a díjakat?

Kedves gesztus, amitől az ember motiváltabb lesz! :3



Az én kérdéseim:


1. Mennyi időt szánsz a blogod írására?
2. Gondoltál-e már arra, hogy könyvet jelentess meg?
3. Mi lenne a három kívánságod az aranyhaltól?
4. Mióta érzel késztetést az írásra?
5. Kedvenc blogod?
6. Cica vagy kutya?
7. Fiú vagy lány gyereket szeretnél?
8. Hol élnél legszívesebben a világon?
9. Mi leszel ha nagy leszel?
10. Mit szeretsz a kedvenc évszakodban?



Továbbküldöm:


- Arielle
- Lexie
- Ena
- Audrey
- Anne
- Lexy
- Pepii
- Nessa
- Kira

    Feliz Navidad y Feliz Año Nuevo!

    Minden kedves olvasómnak, szeretetben és boldogságban gazdag ünnepeket kívánok!


    2014. december 22., hétfő

    10/10. 86.rész

    Lola

      Ahogy meggyógyultam, ott folytattam a dolgaimat, ahol abbahagytam. Túl voltam már egy ebéden, amit Cris anyukája csinált nekem, így szerette volna megköszönni, hogy megmentettem az unokáját. Egyre jobban zavart, hogy a csapaton belül hősként tekintettek rám, pedig én csak a dolgomat végeztem. Mindenki így cselekedett volna, ha ott van. A sokadik "superwoman, hősnő" beszólás után kifakadtam és dupla edzéssel büntettem meg őket. Innentől fogva elmaradtak a becézések, aminek nagyon örültem.
      Eközben a Király-kupában is sikeresen vettük az akadályokat. Cris két góljával elvertük a matracosokat, bár ez a meccs nem erről marad emlékezetes, hanem arról, hogy a portugált fejbe dobták egy öngyújtóval miközben az öltözőbe sietett. Hiába kért elnézést tőlünk a vezetőség, azt akartam és ki is harcoltam, hogy ezért a tettért büntessék meg a városi riválist, hiszen egy ilyen lépés nem fér bele a sport szeretetébe.
     De nem csak ezen kellett kattognom, mert időközben fellebbeztünk Cris piros lapja miatt. Sajnos nem tudtuk meghatni a fejeseket, így két meccses eltiltást kapott, amit nagyon sokaltunk, és megpróbáltunk megkurtítani, de hiába. A Getafe elleni meccsen Jese, Benzema és Modrič is eredményes volt, mire Zizu halkan megjegyezte, hogy a csapat október 26.-a óta nem kapott ki.
      Február 22.-én a Spanyol kupa soron következő mérkőzését játszottuk le, ahol is az Elche csapatát fogadtuk a Bernabeauban. A meccs előtt két órával döntötte el a bizottság, hogy Cris mégsem játszhat. Őrjöngve fogadtam a hírt az irodámban, de mire az öltözőkhöz mentem, már a higgadt és nyugodt Lolát mutattam a fiúknak. Sajnálatos módon tele voltunk sérülttel és eltiltottal. Modrič az öt sárgája miatt pihent, míg Marcelo még mindig nem jött teljesen rendbe a derekával. Sergionak a négy sárgája miatt kellett padoznia, mert nem akartuk megreszkírozni, hogy begyűjtse az ötödiket is és ne tudjon játszani az Atletico ellen. A meccs gyász szünettel kezdődött, mert Ramos nagypapája két nappal a meccs előtt elhunyt. A védő összetört. Könnyes szemekkel nézett fel az égre, mikor az egy perces csend után mindenki tapsolni kezdett, hogy így köszönjék meg Juannak, hogy ilyen unokával örvendeztette meg a világot, de főleg Spanyolországot. A meccset 3-0-ra nyertük és a fiúk minden gólt neki ajánlottak.
      Időközben Thiago és én eltávolodtunk egymástól. Ha ő hívott, én nem értem rá, ha én hívtam ő hivatkozott fáradtságra. Megelégelve ezt a helyzetet, a győztes meccsünk után repülőre ültem, hogy minél hamarabb tisztázhassunk mindent. Tudtam, hogy meccse van, így egyből a stadionhoz mentem, ahonnan már távozóban volt a tömeg. Az őrök már ismerősként köszöntöttek és megengedték, hogy az öltözőknél várjam meg a focistákat.
     - Běběchaton? - nézett rám megütközve kedvenc svéd csatárom, majd idegesen a háta mögé lesett.
     - Neked is szia Tomkat - vigyorogtam rá és felágaskodva puszit nyomtam az arcára. - Rég láttalak, mi újság?
     - Nem sok - húzott be zavartan egy kiszögellés mögé. - Hogy-hogy itt vagy?
     - Mi az, nem is örülsz nekem? - néztem rá értetlenül, majd elkomolyodtam. - Mi ez az egész?
     - Nézd ez nem az én dolgom... - kezdett bele, de nem is kellett befejeznie, mert kinyílt az öltöző ajtaja és kilépett rajta a barátom. Éreztem, hogy Ibra keze a csuklómra kulcsolódott és visszatartott az üdvözléstől. Azonnal értelmet nyert a tette, mikor megláttam ahogy egy barna hajú lány Thiago nyakába ugrik és megcsókolja.
     - Gondolom nem a rég nem látott húga? - kérdeztem epésen miközben választ várva néztem fel Zlatanra.
     - A felesége - motyogta, mire bennem megállt az ütő.
     - Kije?
     - A felesége. Kibékültek. Nézd, én sajnálom, hogy...
     - Ne - állítottam le. - Itt nem te vagy a hunyó, hogy sajnálkoznod kelljen - csuktam le egy pillanatra a szemeimet, hogy erőt tudjak venni magamon. - Annyi vér lehetett volna a pucájában, hogy elmondja, nős.
     - Sajnálom - ismételte önmagát a csatár. - Azt hittem tudod.
     - Nem tudtam és nincs mit - ráztam meg a fejemet miközben éreztem a jeges szorítást a szívem körül.  - Azt hiszem, nekem már nincs miért maradnom - közöltem szárazon.
     - Mit csinálsz most? - nyúlt a kezem után a svéd.
     - Szerintem felhívom a repteret és az első géppel visszarepülök Madridba.
     - Megvársz míg átöltözöm?
     - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - ráztam meg a fejemet.
     - Kérlek - nézett rám könyörögve. - Egy köcsögnek érzem magam, de én azt hittem tudsz róla.
     - Most már mindegy.
     - Lolita - nézett rám, majd tett egy Ibrás mozdulatot, amivel megmosolyogtatott.
     - Zlatan ezt is megoldja - mondta, mint valami ripacs, mire felnevettem. Hála istennek a gerlepár már elment, így nem buktam le.
     - Megvárlak, de siess. Addig én lerendezem a jegyemet - toltam el az öltözőig, ahol szuper gyorsasággal tűnt el a szemem elől. Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, az arcomról lehervadt a mosoly. Nem akartam elhinni, hogy megint átvertek. Bár ez nem fájt annyira, mint Marco árulása, mégis szarul éreztem magam.
     - Itt is vagyok - tette a vállamra a mancsát Ibra.
     - Gyors voltál - vettem vissza az álarcom.
     - Mikor mész?
     - Most akkor mégiscsak le akarsz rázni? - húztam fel a szemöldökömet.
     - Dehogyis, csak szeretném tudni, hogy van e még időd egy kávéra?
     - Mindjárt megtudjuk - kezdtem bőszen nyomkodni a telefonomat. Gyorsan lebonyolítottam a hívást, majd mikor kinyomtam a kíváncsi Zlatan felé fordultam. - Mehetünk, csak tízkor indulok.
      Némán sétálva tettük meg az utat egy közeli kávézóba, ahol mind a ketten rendeltünk magunknak egy-egy üdítőt és kávét.
     - Sütit nem kérsz?
     - Nem, vigyázok az alakomra.
     - Kár - sóhajtott fel látványosan.
     - Miért?
     - Mert nem akarok egyedül bűnözni - vonta meg a vállát, de szemei majd kiugrottak mikor meglátta a frissen készült süteményeket.
     - Tudod mit - kacsintottam rá cinkosan - meggondoltam magam, mégis kérek valami finomat. Válassz nekem!
      Nem kellett mégegyszer mondanom, úgy ugrott fel a székről, mintha kergetnék. Nevetve figyeltem ahogy leadta a rendelést a pincérnőnek majd két tányért egyensúlyozva lépkedett az asztalunkhoz.
     - Felcsaphatnál pincérnek - cukkoltam mikor letette elém az egyiket.
     - Ha kiöregszem, lehet hogy megfogadom a tanácsodat - dünnyögte immár teli szájjal.
     - Nem kapsz eleget enni? - vigyorogtam rá, de mikor beleharaptam az édességbe, én sem tudtam megállni, hogy ne tömjem be egyszerre az egészet. - Ú, ez mennyei volt - töröltem meg a számat miután elpusztítottam az összes finomságot a tányéromról.
     - Reméltem, hogy így gondolod, ezért is hívtalak meg ide.
     - Szóval előre kitervelt elcsábításban volt részem? - nevettem fel.
     - Csak szerettem volna, ha jó szívvel mész el ... - csúszott ki a száján.
      Egy pillanatra lefagytam, de azonnal rendeztem a vonásaimat és egy műmosollyal jutalmaztam a focistát.
     - Nem kell aggódnod értem, nem fogok eret vágni magamon. Ennyi volt, hát ennyi volt - vontam meg a vállam nem törődöm módon.
     - Szereted?
     - Igen, szerettem, de nem voltam szerelmes belé - szembesítettem az igazsággal. - Én már nem hiszek a szerelemben.
     - Běběchaton, ezek nagyon kemény szavak - fogta kezei közé az enyémet a svéd óriás. - Nagyon fiatal vagy még ahhoz, hogy ennyire kiábrándult legyél.
     - Lehet, hogy annak tűnök, de itt belül száz évesnek érzem magam  mutattam a mellkasomra.
     - Sajnálom, hogy így érzed - nézett rám komolyan - és azt is, hogy a Kölyöknek nem volt annyi mersze, hogy elmondja...
     - Hagyd - állítottam le. - Nehogy már te kérj bocsánatot helyette. Tudta jól, hogy mi történt velem és ennek ellenére sem volt őszinte hozzám. Azt hiszem jobb is ez így - bámultam ki a kávézó ablakán. - Megtennél nekem valamit?
     - Bármit kérhetsz  - nézett rám szomorúan a csatár.
      Felemeltem a kezeimet és kikapcsoltam a nyakamban lévő láncot. Egy utolsó pillantást vetettem a medálra, ami hazug szavakkal áltatott mostanáig.
     - Add ezt oda neki - nyomtam a kezébe.
     - Vous Aves mou Coeur* - olvasta el a feliratot halkan. - Miért adod vissza,
     - Mert már nem igaz - jelentettem ki fagyosan.
     - Lolita, az, hogy vele nem jött össze még nem jelenti azt, hogy nincs valaki aki...
     - Egész életemben csak egyszer voltam szerelmes - szakítottam félbe a monológját, meglepve őt és magamat is. - Az oltár előtt hagyott ott. Terhes voltam, de a baba meghalt - emeltem fel az államat, hogy  belenézhessek a csatár döbbent szemeibe. - A sterssz miatt volt és az égiek úgy gondolták, hogy rohadt jó buli ha többé nem is lehet.
     - Lola ...
     - Talán így a legjobb mindkettőnknek - folytattam, de a hangom elcsuklott. - Én nem tudtam volna boldoggá tenni, így nincs jogom kiakadni.
      Nem bírtam az előttem ülőre nézni, mert nem akartam látni a sajnálkozó tekintetét. Lassan összeszedtem a dolgaimat, megrendeltem a taximat, majd pénzt csúsztattam az asztalra, hogy kiegyenlítsem a fogyasztásomat.
     - Ne - állított meg a mozdulatban Ibra. - Én hívtalak meg, a vendégem voltál.
     - Köszönöm - nyeltem vissza könnyeimet.
     - Hiányozni fogsz Běběchaton - ölelt át hirtelen.
     - Te is nekem - viszonoztam a gesztust.
     - Attól még barátok maradunk? - suttogta a hajamba.
     - Mit gondolsz? - nevettem fel halkan.
     - Azt, hogy tartozol nekem egy hatalmas bulival, ha Madridban járok - vigyorgott rám.
     - Megígérem, hogy elviszlek - mosolyodtam el, majd az ablakon kinézve megláttam a taximat, ahogy leparkol az épület előtt. - Mennem kell - pipiskedtem fel, hogy puszit nyomhassak az arcára. - Mond meg a többieknek, hogy üdvözlöm őket.
     - Vigyázz magadra - suttogta a fülembe.
     - Te is - erőltettem újabb mosolyt az arcomra és közben kibontakoztam az öleléséből.
     - Au Revoir Běběchaton** - szólt utánam mikor kiléptem az ajtón. Sietős léptekkel indultam az autóhoz majd elhadartam a reptér címét. Mire felocsudtam, már a gépen voltam és visszafele tartottam Madridba. Üveges tekintettel bámultam a felhőket alattunk. Üresnek éreztem magam. Egy olyan valakinek, akinek a belsejében a legkisebb neszek is visszhangot vernek. Ahogy Madridba értem, beültem az autómba és céltalan kocsikázásba kezdtem. Hiába bizonygattam Zlatannak és magamnak is, hogy nem érdekel mi történt, egyszerűen nem tudtam tovább hazudni. Fájt, hogy megint bíztam valakiben aki átvert. Könnyek lepték el a szememet, de próbáltam őket kipislogni, hasztalan. Az első áruló cseppet sok száz követte. Nem tudom hogyan vagy miért parkoltam le az ismerős ház előtt, de ott kötöttem ki. Mielőtt meggondolhattam volna magam, kipattantam az autóból és a bejárathoz mentem. Reszkető kezekkel nyomtam meg a csengőt és amíg vártam, próbáltam rendbe szedni magam. Letöröltem a könnyeimet és beletúrtam a hajamba. Ahogy kinyílt az ajtó egy álmos focistával néztem farkas szemet.
     - Lolita? - kérdezte döbbenten. - Mit keresel itt?
     - Segíts - néztem rá meggyötörten. - Segíts, hogy felejthessek....

    * Van szívem
    **Viszont látásra Kiscica!

    2014. december 20., szombat

    Házasság extrákkal 38.rész

    Cris

       Tövig nyomtam a gázt, ahogy menekülni próbáltam, de hasztalan mert gyötrő gondolataim elől lehetetlen volt. Azok az átkozottak folyton körülöttem ólálkodtak és torz, hamis képeket vetítettek elém. Céltalanul furikáztam a városban, nem tudtam, mi tévő legyek. Idegesített a gondolat, hogy alig tértünk vissza Madridba, máris megpróbálnak közénk állni. Dühödten csaptam a kormányra és nyomdafestéket nem tűrő szavak törtek elő belőlem. Önkéntelenül hajtottam az ismerős városrész felé majd satuféket nyomva álltam meg egy ház előtt. Tettem után néhány perc várakozás után kinyílt a nagykapu és én begördültem az udvarra. Leparkoltam a garázs előtt, vettem néhány mélyebb lélegzetet, hogy lenyugodjak, majd kiszálltam az autómból. A tulajdonos értetlen arckifejezéssel pislogott rám.
     - Hola Cris!
     - Hola - nyögtem ki, majd követtem őt a házba.
      Nem kérdezett semmit csak a kezembe nyomott egy pohár vizet, amit szinte azonnal el is tüntettem. Az üres poharat az asztalra tettem, én pedig hátra dőltem a kanapén. Az előttem ülő még mindig nem kérdezősködött, hiszen nagyon jól ismert és tudta, hogy amint összeszedtem a gondolataimat, úgyis elmondom neki, hogy mégis mit keresek itt. A csend ami körbe vett minket nem volt zavaró, sőt most nagyon jól esett.
     - Beleszerettem - törtem meg hirtelen a csendet, mire vendéglátóm arca először döbbenetet tükrözött majd átváltott mosolygóssá.
     - Sejtettem, hogy így lesz - bólintott.
     - Honnan?
     - Hmm... - töprengett hangosan. - Talán már akkor éreztem, mikor először meséltél róla. Soha nem láttalak még így áradozni egy nőről sem. Csak az volt a bökkenő, hogy neked akkor még ott volt az orosz csajszi és nem láttál a rózsaszín ködtől semmit.
     - Irina - húztam el a számat. - Életem legnagyobb tévedése volt.
     - De ha ő nincs, akkor soha nem találsz rá Kendrára.
     - Ezt hogy érted? - emeltem fel rá a tekintetemet.
     - Lássuk csak. Először is úgy kerültél vele kapcsolatba, hogy Irina nem tudott és nem is akart Juniorral foglalkozni. Másodszor az exed volt az aki megrágalmazott és neki köszönhetően vetted feleségül a lányt.
      Apró mosollyal az arcomon gondoltam vissza az esküvőnkre. Felidéztem magamban, hogy mennyire gyönyörű volt Kendra, milyen jó érzés volt a karjaimban tartani és az első hitvesi csókot adni neki, amitől totál zavarba jött, és beugrott a fogadalmunk is, amit határozottan adtunk mindenki tudtára. A jókedvem tovaszállt mikor gondolat menetemmel eljutottam addig, hogy miért is vagyok itt.
     - Azt hiszem hülyeséget csináltam - nyögtem fel.
     - Miből gondolod?
     - Ajánlatot tettem neki egy házasság extrákkal kapcsolatra - fordítottam el a fejemet, mert nem voltam kíváncsi a lenéző pillantásaira, de meglepetésemre nem tett semmi megjegyzést rá.
     - Mit válaszolt rá?
     - Belement - sóhajtottam fel.
     - Akkor mi a baj? Nem jó az ágyban?
     - Dehogyisnem - csattantam fel. - Azzal nincs gond, sőt talán túl jók is vagyunk együtt - vigyorodtam el akaratlanul, felidézve az emlékeket.
     - Akkor nem értelek - csóválta meg a fejét. - Most panaszkodni jöttél vagy dicsekedni?
     - Félek - bukott ki belőlem jövetelemnek oka.
     - Mitől?
     - Hogy ő nem érez úgy, mint én. Attól, hogy amint letelik az év, elmegy...
     - Mondott neked ilyet?
     - Nem, de úgy érzem, hogy nem száz százalékosan van jelen a kapcsolatunkban. Olyan, mintha egy kis része elzárkózna előlem.
     - Mégis mit vársz?
     - Nem tudom vagyis de. Azt akarom, hogy teljesen az enyém legyen.
     - Arra még nem gondoltál, hogy fél? Fél, hogy egy év után te leszel az aki lelép. Gondold bele magad egy kicsit a helyzetébe. De nem hiszem, hogy ez az igazi oka annak, hogy ma itt kötöttél ki - nézett rám mindent tudóan.
     - Túl jól ismersz - nevettem el magam keserűen.
     - Bökd már ki végre, hogy mi van?
     - Raúl.
     - Raúl? Hogy jön ő a képbe? Ha jól tudom, már régen szakítottak.
      Erőt vettem magamon és elmeséltem neki a hazaérkezésünk után történteket. Azt, hogy amikor megláttam a dobozt, szívem szerint kidobtam volna a kukába, vagy megkerestem volna azt a férget, hogy feldughassam a seggébe a gyémántját.
     - Féltékeny vagy.
     - Nem... - tagadtam a nyilvánvalót, majd elhúztam a számat - na jó, nagyon - dőltem hátra feszülten. - Megőrjít a tudat, hogy szerette őt, sőt talán még most is szereti és bármikor visszamehet hozzá.
     - Megkérdezted Kendrát, hogy ő mit gondol erről az egészről?
     - Nem - ráztam meg a fejem. - Annyira felidegesítettem magam, hogy inkább eljöttem otthonról.
     - Ennél rosszabbat nem is tehettél volna - nézett rám megütközve. - Hogy akarod, hogy teljesen a tiéd legyen, ha az első apró akadálynál megfutamodsz, magára hagyod és nem foglalkozol az ő érzéseivel? Honnan tudod, hogy ő nem dobta volna a kukába az ajándékot, ha meg sem hallgatod? Nézd Cris, ahogy én látom, te hiába akarod őt testestől-lelkestől, ha még saját magad sem vagy hajlandó teljesen beleadni mindent ebbe a házasságba. Egy működő, harmónikus kapcsolat legfontosabb alap pillére a bizalom, ha az nincs meg akkor az egész felépített álomkastélyod inogni fog és bármelyik pillanatban összedőlhet.
     - Bírom, hogy ennyire bölcs vagy - horkantottam fel.
     - Kinevethetsz, de te is tudod, hogy igazam van. Gondold át ezt az egészet újra. Ha úgy érzed, hogy Kendra neked az igazi, akkor harcolj érte, de ha nem... - gondolkodott el egy pillanatra - akkor hagyd elmenni a szerződés lejárta után.
      A gyomrom görcsbe rándult hallgatva a tanácsát. Nem, nem fogom elengedni többé. Ő az enyém. Megfogadta ahogy én is, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ, és én ezt akartam. Vele akartam megöregedni. Együtt felnevelni Juniort és a gyerekeinket. Igen, gyereket akarok tőle. Mikor délelőtt bevallotta, hogy nem terhes, egy világ dőlt össze bennem. Szerettem volna, ha már úgy térünk vissza a nászutunkról, a szíve alatt hordozza a kislányunkat. De ami késik, nem múlik - döntöttem el magamban. Annyiszor szeretkezek vele, hogy előbb-utóbb megfogan benne egy aprócska élet. Egy kisbaba, ami biztosítja számomra, hogy Kendra örökre velem marad.
     - Cris, jól vagy?
     - Mi? Persze - ugrottam fel hirtelen.
     - Biztos? - nézett rám tűnődve.
     - Ennél jobban nem is lehetnék - vigyorodtam el. - Most mennem kell - indultam el az ajtó felé. - Bocsi, hogy feltartottalak. Hálás vagyok, hogy meghallgattál.
     - Remélem tudod mit csinálsz?
     - Nyugi - nevettem fel - csak megyek és elrendezem az életemet.
     - Cris! - kiáltott utánam. - Vigyázz rá!
     - Meg lesz Kapitány! Mégegyszer köszi - ültem be az autómba. - Hola Iker! - búcsúztam el a barátomtól és haza felé vettem az irányt, hogy helyre hozzam a hibámat. Csak reménykedtem benne, hogy még nem késő.

    2014. december 17., szerda

    Las Puertas de Infierno 83.

    Ana

      - Baj van anya? - kérdezte Nico félve.
     - Nincs - erőltettem egy mosolyt az arcomra. - Miért?
     - Mert még mindig a gombomat fogod.
     - Ne haragudj kicsim - engedtem el a szóban forgó tárgyat. Nem akartam, hogy érezzék rajtam, hogy a konyhában elhangzott szavak teljesen felkavartak. - Gyere életem - hívtam magamhoz a lányomat. - Fésülködjünk meg - szó nélkül állt elém és szomorúan nézett ki az ablakon. - Lina, mi a baj? - guggoltam le hozzá.
     - Én ... - lepték el szemeit a könnyek - én annyira szeretnék koszorúslány lenni - sírta el magát. - Nekik olyan szép ruhájuk van.
     - Ó, édesem - öleltem magamhoz, hogy megnyugtassam. - Megígérem, ha valaha is férjhez megyek, akkor te leszel az én gyönyörű koszorúslányom - töröltem meg az arcát.
     - Biztos? - hüppögte.
     - Száz százalék - bólintottam komolyan.
     - Akkor jó - mosolyodott el halványan. - De ne várj túl sokáig - fenyegetett meg apró ujjaival, mire elnevettem magam. Annyira édes volt, ahogy megpróbált felnőttesen viselkedni.
     - Bejöhetek? - dugta be a pilóta a fejét az ajtón.
     - Te vagy itthon - morogtam az orrom alatt nem túl kedvesen, de ez egy cseppet sem zavarta őt, legalábbis nem mutatta.
     - Mit szólnátok egy kiránduláshoz? - intézte a kérdését a gyerekekhez.
     - Szuper! - ugrándozott Nico, míg Lina csak megvonta a vállát, ami nála már haladás volt.
     - Ana? - nézett rám átható kék szemeivel, amitől zavarba jöttem.
     - Van más választásom? - sóhajtottam fel.
     - Hát akkor, nincs más hátra, mint hogy öltözzetek fel melegen és pár perc múlva találkozunk a kocsinál - vigyorodott el majd újra magunkra hagyott minket.
      Előbányásztam a bőröndökből az újonnan vásárolt meleg holmikat, bakancsokat majd szépen felöltöztettem a kicsiket. Mikor kész lettek, leküldtem őket a konyhába Paulához és átmentem a mi szobánkba, hogy én is elkészüljek. Ahogy beléptem, szemem megakadt a finn felsőtestén, amire pont akkor vette fel a pólóját. Ahogy ránéztem, láttam, hogy mondani akar valamit, de a mobilom csörgése megzavarta. A kijelzőre nézve a szám mosolyra húzódott és szinte azonnal válaszoltam a hívónak.
     - Hola Cris! - mosolyogtam a telefonba.
     - Hola Kicsim! Minden oké? Lináék jól vannak?
    Imádtam, hogy a gyerekekre is gondolt.
     - Minden a legnagyobb rendben. Hosszú volt az út, de egész jól bírták a törpék.
     - Nagyon hiányzol - szomorodott el a hangja.
     - Még csak tegnap jöttünk el - nevettem fel hitetlenkedve.
     - Az már régen volt.
     - Cris - búgtam a telefonba miközben a velem szemben álló finnre néztem akinek az arcáról semmit nem tudtam leolvasni.
     - Ana - utánozta a tettemet. - Siess haza, mert nagyon rossz nélküled - mondta, amitől a szívem hevesebben kezdett verni. Arcom elpirult és zavartan fordítottam hátat a pilótának. - Remélem az a vadbarom egy ujjal sem ért hozzád? - váltott hirtelen hangnemet, csábítóból féltékenybe.
     - Nyugi, megígérte, hogy viselkedik, amúgy is a gyerekek miatt vagyunk itt és nem...
     - Kicsim, annyira naiv vagy - nevetett fel a focista. - Melyik férfi ne akarna megkaparintani, ha esélyt látna rá?
     - Cris - kérleltem, mert ez a téma zavaró volt számomra.
     - Oké, befejeztem, de hidd el, hogy ha van egy csöpp sütnivalója, be fog próbálkozni nálad.
     - Kettőn áll a vásár - húztam el a számat.
     - Ez az egy dolog tart vissza attól, hogy felüljek egy repülőre és haza hozzalak titeket.
     - Bolond vagy - nevettem fel a hevességén.
     - Te meg gyönyörű, szexi, okos és az enyém - sorolta.
     - Teljesen zavarba hozol - morogtam a készülékbe.
     - Istenem, bárcsak láthatnám az arcodat. Ilyenkor olyan vagy, mint egy kislány és nem , mint egy csábító vamp...
     - Hagyd abba! - kuncogtam fel.
      Ijedten kaptam hátra a tekintetemet, mikor Kimi megkocogtatta a vállamat és az órájára mutatott.
     - Most le kell tennem, mert programunk van - sóhajtottam fel nem túl lelkesen.
     - Értem - szontyolodott el. - Nagyon vigyázz magatokra és puszilom a gyerekeket!
     - Átadom.
     - Ja és Juni is üdvözöl és nagyon hiányoznak neki az ikrek.
     - Ő is nekünk - mosolyodtam el.
     - Hiányzol Ana - sóhajtott a telefonba.
     - Te is.
     - Csókollak édes...
     - Én is téged - bontottam a vonalat.
     - Mehetünk végre vagy bájologsz még? - kérdezte Kimi fagyos tekintettel.
     - A barátommal beszéltem - feleltem flegmán, fejemet felszegve.
     - Leszarom - horkantott fel, majd kisietett a szobából.
      Elgondolkodva lépegettem utána. Nem értettem, hogy mi baja lehet.
    Beültünk az autóba és miután bekötöttük a kicsiket, elindultunk.
     - Hová is megyünk? - érdeklődtem az úti célunk felől.
     - Egy olyan helyre, ami biztosan tetszeni fog a gyerekeknek. Ja, és nem leszünk egyedül. Rami úgy gondolta, hogy minél előbb meg akar ismerni titeket.
     - Értem - nyeltem le a kikívánkozó szavaimat. Nem voltam még felkészülve rá, hogy találkozzak a testvérével, de úgy látszik ez nem érdekelte. Amit ő eltervezett annak úgy kellett lennie.
      Az út további részében csendben bámultam ki az ablakon és figyeltem a havas tájat. Nico és Lina ugyanígy tettek.
     - Meg is érkeztünk - kanyarodott be egy parkolóba a finn.
     - Egy jégpálya? - kerekedtek el a szemeim.
     - Bizony. Gondolom még soha nem voltatok ilyen helyen?
     - Nem, még nem - halt el a hangom és csak most tudatosult bennem, hogy mennyi mindent nem tudtam megadni a gyerekeimnek és ezáltal rengeteg dolog kimaradt az életükből.
     - Sejtettem - segítette ki a kicsiket hátulról.
     - Mi ez a hely? - fogta meg a kezemet Lina.
     - Jégpálya - guggoltam le hozzá. - Tudod, itt szoktak az emberek korcsolyázni.
     - De én nem tudok olyat - görbült le a szája.
     - Majd én megtanítalak - ereszkedett le hozzánk Kimi, arcán eddig sosem látott kedvességgel. - Persze csak akkor, ha megengeded hercegnő.
     - Te tudsz korcsolyázni? - állt mellénk Nico.
     - Egy kicsit - nevetett fel a finn. - Régen jéghokiztam.
     - Azta - kerekedtek el a fiam szemei, de Lina is érdeklődve nézte az apját.
     - Mehetünk? - nyújtotta feléjük a kezét, amit legnagyobb meglepetésemre nem csak Nico, hanem a lányom is elfogadott. Hitetlenkedve sétáltam utánuk. Valahol belül örültem, hogy Lina kezd felengedni az apjával szemben.
     Belépve az épületbe, kellemes hőmérséklet fogadott, így kicsit sem kellett félnem, hogy megfáznak a gyerekek.
     - Kimi! - hallottunk meg egy harsány hangot.
     - Rami! - nevetett fel a finn is. Le sem tagadhatták volna, hogy mennyire szeretik egymást, mert az összes mozdulatuk erről mesélt ahogy összeölelkeztek. Érdeklődve néztem a férfira, aki nagyon hasonlított a testvérére.
     - Szóval te vagy Anabelle - pásztázott végig tetőtől-talpig majd a kicsikhez fordult - és ha jól tudom, akkor ti vagytok az én unokahúgom és unokaöcsém. Sziasztok, én Rami vagyok, az apukátok bátyja - nyújtotta ki a kezét Nicoék felé, amit a fiam el is fogadott, de Lina megint mellettem keresett menedéket.
     - Nico vagyok - mutatkozott be a fiam talpraesetten. - Lina pedig csak megijedt tőled - vonta meg a vállát.
     - Apa! Apa! - harsant fel két erőteljesebb hang, ami mellé néhány pillanat múlva két szöszke gyerek is párosult. Hozzánk futottak, de mikor megláttak minket, lefékeztek.
     - Szia Kimi bácsi - köszönt a nagyobbik gyerek, összeszedve a bátorságát. - Ők kik? - nézett ránk csodálkozva.
     - Justuu, Titus, ők itt Lina és Nico, a gyerekeim.
     - Neked vannak gyerekeid? - döbbent le Justuu - Sose mondtad és nem is hoztad el őket a mamához.
     - Mert... - pislogott ránk kétségbeesve.
     - Mert mi nem itt lakunk - segítettem ki Kimit, amit egy hálás pillantással nyugtázott.
     - Akkor hol? - csatlakozott a bátyjához Titus is a kérdezésben.
     - Spanyolországban, azon belül is Madridban. Amúgy Ana vagyok - mosolyogtam rájuk kedvesen, mert ők nem tehettek róla, hogy a nagybátyjuk egy idióta. - Ők pedig Nico és Lina - mutattam a megszeppent ikrekre. Valamiért most még a fiam is elhallgatott és csak szótlanul állt, farkasszemet nézve a két fiúval.
     - Most, hogy a bemutatkozáson túl vagyunk, menjünk korizni - csapta össze a tenyereit Kimi és elindult előttünk, hogy mutassa nekünk az utat. Kézen fogtam a gyerekeimet és követtem.
     - Hű, milyen szép, hosszú hajad van - hallottam meg Titus csodálkozó mondatát.
     - Köszönöm, nagyon aranyos vagy - mosolyogtam rá, amitől elpirult.
    Kimi hátrasandított  és mikor meglátta az unokaöccse zavart ábrázatát, elvigyorodott, de mielőtt megszólalhatott volna, leintettem a fejemmel.
      Megérkeztünk a pálya széléhez és nekem most tűnt csak fel, hogy rajtunk kívül senki sincs itt. Mikor ezt szóvá tettem, a finn gúnyosan elmosolyodott.
     - Gondoltam te is jobban örülnél, ha nem lenne tele velünk a sajtó, mielőtt még nyilvánosságra nem hozzátok a kapcsolatotokat a "nagy" CR7-tel - vágta oda gúnyosan.
     Döbbenten pislogtam rá.
     - Te Cristiano Ronaldoval jársz? - állt meg hirtelen előttem Justuu.
     - Igen - pirultam el mert még mindig szokatlan volt nekem ez a helyzet.
     - Ő a világ legjobb focistája - kezdett áradozni róla .
     - Tudom - túrtam mosolyogva a szőke tincsei közé.
     - Ha szépen megkérlek, szerzel nekem autogramot tőle? - nézett rám hatalmas szemekkel.
     - Justuu! - szólt rá keményen a finn és rosszallóan megcsóválta a fejét.
     - Hagyd - legyintettem. - Amint vissza mentünk, szólok neki, hogy küldjön neked egy pólót és ha nem baj, aláíratom a többiekkel is - a kisfiú arcára hatalmas boldogság ült ki és szertelen örömében a nyakamba ugrott, amit nevetve fogadtam.
     - Milyen nagyvonalú - gúnyolódott a pilóta.
     - Köszönöm - tette a vállamra a kezét Rami és egy dühös pillantást vetett az öccsére. - Ne is foglalkozz vele, egy tuskó!
     - Nem volt szándékomban - vallottam be jókedvűen, mert láttam, hogy mennyire nem esik jól a finnek, hogy a testvére mellettem állt ki.
      Figyelmemet a gyerekeimre fordítottam és segítettem nekik felvenni a korcsolyacipőjüket. Egy kicsit ügyetlenkedtünk, de hát na, nálunk Madridban inkább a foci a divat.

    2014. december 15., hétfő

    10/10. 85.rész

    Lola

      - Ezt nem hiszem el - puffogtam idegesen mikor felálltam a kanapémról. - Ki az az elmebeteg, aki ilyenkor nem tévé előtt ül otthon meccset nézve?
      A csengőm újra megszólalt, majd az ajtómon is kopogtatni kezdett az illető.
     - Jövök már! - kiáltottam el magam miközben félszememmel még mindig a nappaliban lévő plazma tévét figyeltem, ahol pont a himnuszok mentek. - Mi van, meguntad az életedet? - tártam ki az ajtómat.
     - Ezt a kedves fogadtatást - vigyorgott rám a szomszédom.
     - Nem számítottam rád - húztam összébb magamon a köntösömet amit a portugál éles szemeivel követett. - Mit akarsz? - kérdeztem miközben beljebb kukucskáltam, hogy követni tudjam az eseményeket. - Baszd meg, gól! - kiáltottam hitetlenkedve majd magára hagytam a küszöbömön álldogáló focistát. - Ez az - vigyorogtam boldogan mikor megnéztem a visszajátszást. Bale már a hetedik percben vezetéshez juttatott minket.
     - Megy ez nekik nélkülem is - húzta el a száját Cris miután engem követve leült mellém a kanapéra, kezében egy műanyag edényt szorongatva.
     - Az mi? - kérdeztem kíváncsian, de tekintetemet le nem vettem volna a képernyőről.
     - Ja, ez? Leves. Anya küldi, hogy minél hamarabb meggyógyulj - tette le elém az asztalra. - Azt üzeni, hogy addig edd, míg forró, mert úgy használ a legtöbbet. -  Pár pillanatig döbbenten néztem a férfi arcára, majd az edényre. - Hozzak kanalat? - kérdezte zavartan.
     - Mi? Ja nem kell - ugrottam fel és a konyhaszekrényhez siettem, hogy elővegyek egy evőeszközt, majd gondolva egyet, egy másikat is. Elgondolkodva sétáltam vissza Cris mellé és az ölembe vettem az edényt. Ahogy felnyitottam a tetejét megcsapott az isteni illat amire a gyomrom korgással reagált és ettől a mellettem ülő felkuncogott.
     - Pofa be! - néztem rá szigorúan majd megint a tévére kaptam a tekintetemet mikor Marcelot hátba térdelték. - Te rohadék! - mordultam fel, miközben a reggel tőlem távozó barátom fájdalommal teli mozdulatait figyeltem. Szinte az egész éjszakát átbeszéltük és sok olyan dolgot elmondtam neki, amit annak idején eltitkoltam. Így most már megértette, hogy miért tűntem el hetekre a lefújt esküvő után. Jól esett az ölelésében elaludni mint régen, mikor apa néha megengedte, hogy ott aludhasson nálunk.
     - Marci nem néz ki valami jól - mondta halkan Cris, szavaival visszatérítve engem a jelenbe.
     - Úgy látom Zizu is észrevette, mert Fabio már a vonal mellett áll - mutattam a másik portugálra. - Remélem nem komoly - sóhajtottam fel, majd belemerítettem az evőeszközömet a levesbe. A számba véve az első kortyot, szinte lesokkoltam.
     - Ú, ez isteni - dünnyögtem majd szaporábban kezdtem kanalazni. - Kérsz? - nyújtottam a portugál felé a másik kanalat.
     - Nem - tiltakozott - anya ezt neked küldte.
     - Nyugi már, ennyit úgysem tudok megenni - löktem meg a vállát mire vigyorogva ő is enni kezdett. - Honnan tudta anyukád, hogy beteg vagyok?
     - Tegnap beszéltem a Dokival és Ikerrel is.
     - Nem is tudtam - dőltem hátra jóllakottan, de azonnal fel is pattantam, mert Benzema megszerezte a második gólunkat. - Szép volt fiúk - kiáltottam el magam, teljesen elfeledkezve a focistáról, aki hatalmas vigyorral a képén figyelt engem. - Most mi van?- fordultam felé, mikor a nevetése röhögésbe ment át.
     - Semmi, semmi - legyintett levegőért kapkodva - csak kár, hogy nem látod magadat.
     - Miért, van valami rajtam? - néztem végig a köntösömön, amiről kedvenc mese figurám vigyorgott rám.
     - Most komolyan Lola - mutatott rám nevetve - ha valaki így látna, el sem hinné, hogy te egy felelősségteljes, komoly edző vagy aki három tucat férfit is kordában tud tartani a nézésével.
     - Nem kértelek, hogy így láss - fontam össze a karjaimat. - Elnézésedet kérem, hogy nem kiskosztümben vagy nagyestélyiben nyitottam ajtót - húztam el a számat.
      - Hey - kapta el a csuklómat, majd az ölébe ültetett. - Nem bántásból mondtam csak még soha nem láttalak ennyire...ilyen kislányosnak - nyögte ki.
     - Te most bókolni próbálsz vagy megint bántani akarsz? - bizonytalanodtam el.
     - Lola - fogta a kezei közé az arcomat és a szemeivel foglyul ejtette a tekintetemet. - Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire sajnálom, hogy megbántottalak. Sajnálom, sajnálom, sajnálom. Egy idióta görényként viselkedtem veled. Bocsáss meg - nézett rám könyörögve és az arcára kiíródott érzésekből tudtam, hogy nem hazudik.
     - Én...
     - Tudom, hogy barom vagyok és előbb jár a szám, mint az agyam, de könyörgöm, hagy tegyem jóvá valahogy... - vágott a szavamba, amitől felmérgesedtem.
     - Oké - állítottam le.
     - Mi oké?
     - Jóvá teheted...
     - Hogyan?
     - Úgy, hogy most befogod a szád és hagyod, hogy végig nézzem a meccset amit a te jóvoltodból úgyis itthonról kellett volna követnem a piros lapomnak köszönhetően és - tettem fel az ujjamat mikor meg akart szólalni - soha többet nem hozod fel ezeket a dolgokat. Megértetted? - néztem rá komolyan.
     - De...
     - Nincs de - parancsoltam rá. - Vagy elfogadod ezt vagy már mehetsz is - mutattam az ajtóra.
     - Mondták már, hogy milyen szexi vagy így betegen, mérgesen és.....Spongyabobosan? - vigyorgott rám miközben az arca egyre közelebb került hozzám.
     - Ohohó, Seňor Ronaldo - böktem a mellkasába - csak nem valamiféle hiányban szenved? - húzódtam el tőle, mire válaszként végig döntött a kanapén és fölém támaszkodott.
     - Seňorita, ha tudná mennyire kívánom, nem beszélne így velem - nyomta nekem az ágyékát amitől árulkodón felnyögtem. - Úgy látom, nem csak nekem van hiányom - ismételte meg párszor a mozdulatot amitől majd eszemet vesztettem. - Baszd meg Lola - sóhajtott fel mikor az egyik mozdulatnál óvatosan megharaptam a nyakát.
     - Inkább te - pislogtam rá kacéran, de többször nem is kellett mondanom, mert abban a pillanatban nekem esett. Ajka szinte falta a számat, nyelve uralma alá akarta hajtani az enyémet, de nem hagytam, így hatalmas csókcsata alakult ki köztünk, amit csak jó néhány perc múlva hagytunk abba levegőért kapkodva.
     - Imádom az illatodat - szippantott a nyakhajlatomba, majd végig nyalta az ott lévő vékony bőrt. - Az ízedért ölni tudnék - motyogta, miközben egyik keze a köntösöm csomójával bajlódott. Ahogy sikerült neki szétnyitnia a ruhadarabot, egy pillanatra lenézett majd gúnyosan elhúzta a száját.
     - Ugye nem szeretnéd, ha a pasid mezében dugnálak meg? - ült fel, magával húzva engem is. Egy villám gyors mozdulattal eltávolította rólam a szerinte felesleges ruhadarabokat. A kék-piros-fehér mez a szoba legtávolabbi sarkában landolt, amit követett az ő fekete pólója is. - Annyira gyönyörű nő vagy - simította kezét végig a fedetlen bőrömön.
     - Beszélgetni jöttél? - kérdeztem somolyogva, mert testem már nagyon vágyott a kielégülésre.
     - Te kis nimfomán - nevetett fel rekedten majd ajkaival a melleimet vette kezelésbe. Kezeimmel a hajába túrtam, így szorítva őt közelebb magamhoz. Szívta, harapta, nyalta a bimbókat majd mikor kiengedte a szájából őket, néhány pillanatig gyönyörködött a munkájától tökéletesen keményen meredező csúcsokra. Megpróbáltam kicsatolni az övét, de nem fértem hozzá, így egy elégedetlen morgás hagyta el a számat.
     - Hű, de ki vagy éhezve - kuncogott, miközben teljesen meztelenre vetkőzött.
     - Mert te nem? - vigyorogtam majd mutató ujjamat érzékien végig húztam az előttem meredező férfiasságán.
     - Rád mindig - nyögött fel mikor ujjam mellé a nyelvem is társult. - Basszus Lola - hördült fel mikor eltüntettem a hosszát a számban.
     - Mondtál valamit? - csúsztattam ki őt hirtelen.
     - Te átkozott boszorkány - fordított háttal magának így a kanapé karfájára támaszkodtam, fenekemet kissé kitoltam felé és vágytól ködös tekintettel pislogtam fel rá. Éreztem türelmetlen matatását, majd a keménységét belém csúsztatta. - Olyan forró vagy - suttogta érzékien a fülembe miközben erőteljes lökésekkel indított el a csúcs felé. Az eddig stresszként felgyülemlett energia most vággyá alakult át bennem.
    Egyik kezével a hajamba markolt, míg a másikkal a mellemet markolta meg. Vad volt és szenvedélyes, pont olyan amilyenre nekem most szükségem volt. Az izzadtság patakokban folyt rólunk, ahogy megpróbáltuk követni a vágyainkat a testünkkel. Éreztem, hogy a lökései egyre mélyebbek lesznek és a lélegzete felgyorsul.
     - Gyerünk kicsim, add meg magad nekem - harapott a fülcimpámba miközben egyik ujjával a csiklómat kezdte izgatni. Nem is kellett több, sikítva, testemet dobálva élveztem el karjai szorításában, ő pedig követett engem.
      Összegabalyodva, meztelenül feküdtünk a kanapén és a meccs utolsó perceit bámultuk.
     - Miattad lemaradtam a gólokról - mondtam neki megjátszott dühvel.
     - Szerintem sokkal izgalmasabb dologban volt részed - vigyorodott el, karjait a feje alá csúsztatta, így majdnem letaszított a fekvőalkalmatosságról.
     - Nem csak gyökér, még beképzelt is - ültem fel, majd anyaszült meztelenül elindultam a konyha felé.
     - Hová mész? - nézett végig rajtam somolyogva.
     - Inni - nevettem fel rekedten - és azt hiszem, hogy be kell vennem egy lázcsillapítót.
      Alig mondtam ki, már ott is volt mellettem és kezét aggódva a homlokomra helyezte.
     - Te tüzelsz - állapította meg idegesen.
     - Ezt eddig is tudtad - vigyorogtam rá bágyadtan majd bevettem az időközben megtalált gyógyszert.
     - Ne csinálj ebből viccet! - segített vissza a kanapéra.
     - Te meg ne aggódj már feleslegesen - hunytam le a szemeimet fáradtan. - Inkább örülj, hogy a fiúk nélkülünk is nyertek négy kettőre - ásítottam.
     - Csúcs egy nő vagy - nevetett fel. - Itt haldokolsz, de akkor is csak az érdekel, hogy ki nyerte azt az idióta meccset.
     - Egy meccs soha sem idióta, ezt jegyezd meg! Ezért plusz húsz fekvő támasz és még két kör futás a következő edzésen - sóhajtottam fel fáradtan.
     - Oké, de ne beszélj már, hanem aludj - simított végig az arcomon. - Ne aggódj, itt maradok veled - takart be egy pléddel.
      Már az álomvilág szélén jártam, mikor bekúszott a tudatomba Cris portugál dünnyögése.
     - Szeretlek te nimfomán boszorkány, pedig tudom, hogy ez neked nem elég - sóhajtott fel, majd egy apró csókot lehelt az ajkaimra és hagyta, hogy az álmaim elragadjanak erről a világról.

    2014. december 12., péntek

    Házasság extrákkal 37.rész

    Kendra

       Egész úton csendben voltunk. A kommunikáció kimerült köztünk néhány "segítsek, köszönöm, kösd be magad, kérsz valamit" semmiségben. A repülőn mind a ketten próbáltuk kialudni az utolsó éjszakánk fáradalmait.
     - Kendra - szólongatott kedvesen az előttem álló - megjöttünk.
     - Máris? - ásítottam és hogy elgémberedett tagjaimba életet leheljek, kinyújtóztam.
     - Aha - nyelt nagyot Cris, akinek a szemei a dekoltázsomon kalandoztak. Láttam rajta, hogy mire gondol, ezért az arcom azonnal égni kezdett. Hirtelen álltam fel és indultam el a sorok közt, hogy a stewardes mellett elhaladva lesétálhassak a gépről, a portugál nevetésétől kísérve. Alig érintették lábaim a földet, mikor megéreztem a derekamra fonódó karját.
     - Ne siess úgy - kuncogott  még mindig jókedvűen, de ez csak addig tartott, míg a terminálba lépve észre nem vette a rengeteg fotóst. - A picsába - káromkodta el magát. - Honnan a fenéből tudták, hogy most jövünk? - dühöngött magában.
     - Nem tudom - sóhajtottam fel -, de szerintem nem örülnél neki, ha holnap főcímen hoznák, hogy morcosan, kiégve értél haza a nászutadról - néztem fel rá.
     - Imádom, hogy ilyen előrelátó vagy - hajolt le hozzám egy édes, apró csókot elnyomva az ajkaimon. Huncut mosollyal a szemeiben könyvelte el, hogy testem egy jóleső borzongással válaszolt az érintésére. Kezét rákulcsolta az enyémre majd óriási műmosolyt varázsolva az arcára indult el a kijárat felé a hiénákon keresztül. A kérdések szinte azonnal záporozni kezdtek ránk.
     - Hogy telt a pihenés?
     - A hétvégi meccsen már játszani fog?
     - Sikerült összehozni Juniornak egy kistestvért?
     Cris, mint egy buldózer úgy tört utat nekünk, amiben egy idő után a reptér biztonsági személyzete is segítségünkre volt. Olyan erővel szorította a kezemet, hogy mikor végre beültünk az autóba és elengedett, az ujjai vörös csíkokat hagytak a bőrömön.
     - Úristen, ne haragudj! - vette óvatosan újra a kezei közé a csuklómat majd pici csókokat hagyott a megkínzott bőrön.
     - Semmi baj Cris, nem a te hibád - mosolyodtam el.
     -Ajh, már most tele van a tököm az egésszel - morogta, majd kifarolt a parkolóból.
     - Hé - simítottam végig az arcán, mire ujjai görcsösen a kormányba martak, így inkább az ölembe ejtettem a kezeimet. - Nyugi, gondolj inkább arra, hogy Junior már mennyire vár.
     - Téged is - javított ki. - És megint igazad van - eresztett meg egy halvány mosolyt, szemét visszavezetve az útra.
     Újra ránk telepedett a csend. A csatár előző megnyilvánulásán kezdtem agyalni. Talán Madridban már nem akarja folytatni ezt a fura kapcsolatot ami köztünk van. A szívem hevesen tiltakozott az érzés ellen, amit ezek a gondolatok okoztak még kimondatlanul is. Úgy éreztem, legjobb lesz, ha úgy teszek, mintha semmi sem történt volna Madeirán és ezzel megkímélem őt egy kínos magyarázkodástól, míg magamat a megalázástól. Reméltem, hogy amíg mi "nászúton" voltunk, addig lecsengett ez az egész Irinás ügy, így nem lesz már rám szüksége.
      Észre sem vettem, hogy a szám keserű grimaszba rándult csak akkor, mikor a mellettem helyet foglaló egy értetlen pillantást vetett rám.
     - Baj van?
     - Nincs.
     - Pedig olyan szomorúnak tűnsz.
     - Cris, semmi bajom - csattantam fel mire ő először elgondolkodott, majd hirtelen elvigyorodott. - Most meg mi van?
     - Rájöttem, mi bajod van.
     - De jó neked - forgattam meg a szemeimet - és elárulod nekem is?
     - Terhes vagy - jelentette ki teljesen komolyan.
     - Te meg hülye - nevettem fel eszelősen.
     - Pedig de. A hangulat változásaid, a rosszulléted a repülőn, ezek mind apró jelek.
     - Cristiano - hunytam le a szemeimet és próbáltam megnyugtatni szétcincált idegeimet. - Jól figyelj, mert nem mondom el többször. Nem va-gyok ter-hes - nyomtam meg a szótagokat.
     - Majd meglátjuk - kötötte az ebet a karóhoz.
     - Először is a rosszullétem azért volt, mert utálok repülni, másodszor a hangulatingadozásaimnak semmi köze a terhességhez...
     - De igenis van.
     - Hidd már el, hogy nincs - könyörögtem már szinte sírva.
     - Honnan tudod? Nőgyógyásznak készültél? - kérdezte gúnyosan, de ez azonnal eltűnt, mikor megkapta a válaszomat.
     - Mert ma reggel megjött - suttogtam zavartan. Mint sok nő, én sem szerettem erről beszélni.
     - Ó - döbbent le a focista, majd mintha egy pillanatra szomorúságot láttam volna átsuhanni az arcán, de aztán rendezte a vonásait.
      Elfordítottam a fejemet és kibámultam az ablakon. Az ismerős utcák most nem tudták feldobni a hangulatomat. Valahogy engem is elszomorított a tény, hogy nem vagyok terhes. Bár jobban belegondolva mit kezdtem volna egy kisbabával mikor letelik az egy év? Mármint gondolom Cris mindent megadott volna neki, ahogy én is, de egy pici babának legfontosabb dolog az életében a család. Egy szerető, igazi család. És itt az igazin van a hangsúly.
      Arra eszméltem, hogy Cris megnyomja a kódot a kapunyitón. Ahogy begördültünk a garázsba a többi gépcsoda mellé, már messziről hallottuk Junior kiabálását.
     - Megjöttek! Megjöttek! - szaladt felénk eszeveszetten, majd elénk érve először az apját majd engem ölelt át. - Végre, már úgy hiányoztatok - csillogott a kis szeme a boldogságtól. Közénk állva, kézen fogott minket és el kezdett húzni a konyhába. Nevetve követtük a kis kópét.
     - Sziasztok - mosolygott ránk Dolores miközben valami isteni illatú étellel bíbelődött.
     - Szia anya - nyomott puszit a nő arcára Cris.
     - Hola Dolores - köszöntem én is miközben azt figyeltem, hogy a focista hogyan lopkodja a felszeletelt zöldségeket a tálból.
     - Kisfiam, bírj magaddal, mert rácsapok a kezedre - tette csípőre az egyik kezét a konyha főnöke és megfenyegette a kezében tartott fakanállal a vigyorgó focistát.
     - Igenis - emelte magasba praclijait a portugál, de mikor Dolores visszafordult a sülő hús felé, egy újabb zöldség karika landolt a szájában. Nevetve szaladt ki a konyhából, mikor meglátta az anyja dühös tekintetét.
     - Remélem majd te megneveled, ha már nekem nem sikerült - nézett rám kedvesen.
     - Szerintem lehetetlen feladat, de meglátom mit tehetek az ügy érdekében - mosolyodtam el, majd mikor azt hittem nem látja én is eltulajdonítottam egy zöldségdarabot.
     - Reménytelen - nevette el magát mikor meglátta a kidudorodó arcomat, ahova a paradicsom szeletet rejtettem.
     - Csak éhes - nyafogtam, miután a hasamban landoló finomságtól csak még éhesebb lettem.
     - Mindjárt készen van. Menj, szólj a fiúknak - simított végig a karomon.
     - Szóval elzavarsz? - szipogtam látványosan mire megforgatta a szemeit.
     - El, mert már nem bírok veletek.
     - Hát jó - emeltem magasba az orromat, de aztán elnevettem magam. - Szólok nekik.
     - Köszönöm.
     - Mi köszönjük - léptem mellé és egy puszit nyomtam az arcára.
     - Ezt miért kaptam? - csodálkozott el.
     - Mert nem hagysz minket éhen halni. Tudod te milyen csúnya és fájdalmas halál az?
     - Jaj, te lány - nevette el magát. - Örülök, hogy a fiam téged választott.
      Mondatától fájdalom nyílalt a szívembe. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy a köztünk lévő kapcsolat csak egy színjáték és majdnem elhittem, hogy valós dolog. Arcomról lehervadt a mosoly és egy halk bocsánat kérés után a szobámba siettem. Idegesen néztem körül a bőröndömet keresve, de nem találtam.
     - Cris - kopogtam be a portugál szobájába majd be is nyitottam. Döbbenten vettem észre a hiányzó csomagjaimat a fal mellé állítva.
     - Mond - kapta rám a tekintetét, kezében egy apró dobozt tartva.
     - A ruháimat kerestem, de már megvannak - böktem a bőröndök felé. - Miért ide hoztad?
     - Kendra, a feleségem vagy. Mégis hogyan venné ki magát, ha külön aludnánk? Arról nem is beszélve, hogy Juni sem értené - túrt fél kézzel a hajába miközben még mindig a kezében tartott tárgyat fürkészte.
     - Erre nem gondoltam - ültem le mellé. - Akkor mostantól itt leszek? - kérdeztem félve.
     - Ne beszélj hülyeségeket! - csattant fel. - Megegyeztünk valamiben. Vagy meggondoltad magad? - kapta rám hirtelen a tekintetét.
     - Ne..nem - nyögtem ki. A szívem mélyén megkönnyebbülve sóhajtottam fel, hogy mégiscsak folytatjuk a mi kis "viszonyunkat", de az agyam ezerrel tiltakozott ez ellen.
     - Ez a tied - nyomta a kezembe a dobozt, - A postaládában találtam - tette hozzá.
      Ujjaim közé véve a csomagot, először tüzetesen megnéztem minden oldalát, de csak a nevem állt rajta cirádás betűkkel.
     - Lehet valamelyik rajongód ki akar nyírni. Szerinted bomba? - kérdeztem viccelődve, de mikor megláttam Cris rémült tekintetét, elkomolyodtam. - Csak vicc volt.
     - Hahaha - húzta el gúnyosan a száját, majd kíváncsian figyelte ahogy kihámoztam az apró dobozt a csomagolásából. Döbbenten nyitottam ki a szív alakú ékszeres dobozt és az ámulattól eltátottam a szám. Egy hatalmas gyémánt gyűrűvel néztem farkas szemet. Nem az én stílusom volt a hivalkodó darab. Egy kísérő lap esett az ölembe ahogy kiemeltem a dobozból.

                           "Tudom, hogy elcsesztem, de szeretném jóvá tenni. 
                             Kérlek adj még egy esélyt! 
                                         Szeretlek: R. "

     Nagyra nyílt szemekkel néztem fel a portugálra, akinek elborult tekintetével találtam szemben magam. Megszólalni sem tudtam, mert öles léptekkel az ajtóhoz ment és szinte feltépte azt majd kiszáguldott a szobából, magamra hagyva a gondolataimmal és Raul ajándékával.

    2014. december 10., szerda

    Las Puertas de Infierno 82.

    Kimi

       Arra ébredtem, hogy valakinek a pillantása lyukat éget a hátamba. Fáradtan kezdtem nyitogatni a szemeimet, mikor is szembe találkoztam két élénken csillogó szempárral melyek tulajdonosai az ajtóban álltak és engem figyeltek.
     - Mondtam, hogy nem halt meg - súgta Nico a testvérének.
     - Jól van na, de úgy nézett ki, mert az előbb még meg sem mozdult - magyarázta halkan Lina.
     Nevethetnékem támadt, de hogy ezt elrejtsem, inkább nyújtózkodni kezdtem. Mosolyogva figyeltem, hogy a lányom egyre közelebb bújt a bátyjához majd ujjaikat összefűzte.
     - Jó reggelt törpék - köszöntem. - Mit csináltok itt?
     - Szia - vigyorgott rám Nico. Akárhányszor elnéztem őt, mindig megmosolyogtatott az a lelkesedés, amit irányomba mutatott. - Anyát keressük.
     - Ó - néztem körül én is elcsodálkozva - úgy látszik már felkelt és lement a mamához - ültem fel majd az ágy mellé ledobott pólóért nyúltam és felvettem. - Megkeressük?
     - Igen - szólaltak meg szinte egyszerre.
     - Na akkor hajrá - kaptam a karjaimba őket, amitől rettenetesen jó érzés kerített a hatalmába. Mindketten a nyakamba kapaszkodtak, így megcsapott a belőlük áradó illat, amit semmivel sem tudtam összehasonlítani. A vattacukor, a fahéj és a vanília keveréke volt. Lassan lépegettem lefelé a lépcsőn, vigyázva rájuk és kiélvezve minden pillanatot. Ahogy lejjebb értünk, meghallottam Ana és anyám beszélgetését, ami abszolút nem nyerte el a tetszésemet. Idegesen hallgattam, ahogy bevallotta, hogy ő és az a köcsög, egy pár. Mikor anya faggatni kezdte a kilétéről, nem tudtam tovább türtőztetni magam, így én mondtam ki a focista nevét, nem kis meglepetést okozva ezzel a konyhában ülőknek. Ana szemében ijedtséget láttam, míg anya döbbenten pislogott ránk. A feszültséget, amit a szavaimmal keltettem szinte tapintani lehetett.
     - Anya! Anya! - ficánkoltak a kicsik a kezemben így kénytelen voltam letenni őket, hogy hozzá szaladhassanak.
     - Jó reggelt életeim - ölelte szorosan magához a két kis lurkót. - Jól aludtatok?
     - Igen - nézett rá Lina majd az anyja füléhez hajolt és belesuttogott. - Azt hittük, meghalt - nézett rám hatalmas kék íriszeivel.
     - Kicsoda? - kerekedtek el Ana szemei.
     - Hát ő - bökött felém félénken a lányom.
     - Kicsim, nem ő, hanem Kimi vagy...
     - Apa - mondta ki Nico először a számomra oly sokat jelentő szót, amitől a szívem hatalmasat dobbant.
     - Így van - kócolta össze a fiam haját anya. - Szóval azt hittétek Kimiről, hogy meghalt, de miért?
     - Mert szóltunk hozzá, de nem mozgott - vágta be a durcit Lina amitől igazán kiütközött a hercegnős énje. Megtudtam volna zabálni.
     - Tudod kiscsillagom - nézett rá anyám elvarázsolva - már kicsinek is hatalmas lustaság volt az apukád. Mindig ő volt a legutolsó aki felkelt. A bátyja csak úgy hívta, hogy a Jegesmedve.
     - Neked van tesód? - fordult érdeklődve felém Nico.
     - Bizony. Raminak hívják és képzeljétek, neki is vannak gyerekei, két fiú Juustu és Titus. Holnap átjönnek és akkor megismerhetitek az unokatestvéreiteket.
     - Az mit jelent? Az olyan, mint amikor Juniorral vagyunk? - fordult Lina az anyja felé, akin látszott, hogy ledöbbentettem a hírrel.
     - Nem kicsim - simított végig a kislány haján. - Az unokatestvér az rokonságot jelent. Junival nem vagytok rokonok - magyarázta kedvesen.
     - De ha Cris feleségül vesz, akkor ő a testvérünk lesz, nem? - fordította az arcát kérdőn Anára.
     - Édesem, Cris és én még nagyon távol állunk attól, hogy összeházasodjunk...
     - De Marcelo azt mondta, hogy én leszek majd a koszorús lány és Enzo lesz a párom - lábadtak könnybe a kislány szemei és látszott rajta, hogy nem sok választja el a sírástól.
     - Lina - mosolyogtam rá, hogy megnyugtassam - ha ezen múlik a boldogságod, akkor én szívesen elveszem az anyukátokat és akkor felvehetsz egy gyönyörű hercegnős ruhát.
      Hirtelen három döbbent szempár fordult felém, míg a negyedik nem foglalkozott velem, mert megtalálta a nagyija által eldugott fahéjas kekszet és azt kezdte dézsmálni.
     - Most mi van? - kérdeztem értetlenül. - Valami rosszat mondtam?
     - Azt hiszem, hogy mi most felmegyünk, és felöltözünk - állt fel hirtelen Ana, miközben szemeivel villámokat szórt felém. Kézen fogta a kicsiket és felvitte őket az emeletre. Egy darabig követtem őket a tekintetemmel, de aztán visszafordultam anyámhoz, aki még mindig döbbenten pislogott rám.
     - Úgy nézel rám, mint aki még soha nem látott - mordultam fel majd a kávés kancsóból kiöntöttem magamnak egy adagot.
     - Talán mert úgy is érzem magam - nyögte ki. - Ki vagy te és mit csináltál Icemannel?
     - Ha ha ha, nem volt jó poén.
     - Nem is annak szántam - állt fel az asztaltól és fürkésző tekintetét végig vezette az arcomon. - Tisztában vagy vele, hogy mit mondtál az előbb? - kérdezte.
     - Semmi különöset - rántottam meg a vállam, nem törődöm módon.
     - Hah, neked az nem jelent semmit, hogy burkoltan megkérted Anabelle kezét? - vágta csípőre a kezét.
     - És? - kortyoltam bele a kávémba.
     - Éééés? - akadt ki egy szempillantás alatt, de mikor rám nézett, újra ledöbbent. - Te komolyan gondoltad - nyögött fel.
      Nem válaszoltam csak szép apránként eltüntettem a reggeli italomat. Ő csak állt és áthatóan bámult. Szinte hallottam a fejében lévő fogaskerekek nyikorgását. Percekig álltunk némán, csendbe burkolózva. Végül anya volt az aki megtörte a csendet.
     - Kisfiam! Ne játssz ezzel a kislánnyal! - tette kezét a karomra. - Nagyon sokat vesztett már így is az életében. Megérdemelné, hogy végre boldog legyen.
     - Tudom - mordultam fel - én is azt szeretném, csak annyi különbséggel, hogy azt akarom, hogy ezt velem érje el.
     - Ilyenkor olyan vagy, mint egy durcás kisgyerek, aki nem kaphat meg egy játékot.
     - Tudom, hogy ő nem játék - fordultam el tőle. - Tisztában vagyok vele, de azt is tudom, hogy kell nekem. Érted? Azt a nőt, aki ott fent - mutattam az emelet felé - az én gyerekeimet öltözteti, mindennél jobban akarom.
     - Fiam! - csattant keményebben anyám hangja. - Teljesen elvakított a szépsége, ami meg kell hagyni nem mindennapi, de felfogtad egyáltalán, hogy van barátja? Nem is akárki. Ő talán mindent megtesz majd érte, hogy boldog legyen. Nem hiszem, hogy te labdába tudnál rúgni mellette.
     - Kösz a biztatást - húztam el keserűen a számat.
     - Miért biztatnálak? Vagy mire? Te már megkaptad ezt a lányt, de eldobtad, mint egy ócska rongyot - nézett rám mérgesen. - Nem tudtad megbecsülni, úgyhogy ne most kapkodj érte, mikor végre boldog lehetne, persze, ha hagynád!- fenyegette meg az ujjával.
     - Nem - csaptam az asztalra a csészémet, ami nagyot csörrent a kanállal együtt. - Az enyém lesz! Kell nekem, akarom őt, és nincs igazad, mert nem csak a külseje miatt, hanem mert valami megfogott benne. Nem tudom, hogy mi - vontam meg a vállamat majd tekintetemet az udvaron ugráló verebekre szegeztem. - Talán a bája, a kedvessége, a fiatalsága az egész kisugárzása úgy ahogy van. Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy ezt a lehetőséget is elpuskázzam - szorítottam ökölbe a kezeimet.
     - Kimi - csóválta meg anya a fejét - tudod, hogy mindig melletted állok, de most azt érzem, hogy nem helyes amit csinálsz - sóhajtott fel. - Én is szeretném, ha végre normális életed lenne, családod akik szeretnek és majd ott lesznek neked, ha én már nem leszek melletted...
     - Ne mondj ilyet - nyögtem fel fájdalmasan, majd magamhoz szorítottam. El sem tudtam képzelni az életemet nélküle. - Te nem mehetsz el.
     - Ezt nem mi döntjük el - mosolyodott el halványan.
      Ajkaimmal a hajába csókoltam és magamba szívtam megnyugtató illatát, ami az évek alatta a bőrébe ivódott. Gondolni sem akartam rá, hogy egyszer ő is elmegy apa után. A gondolat, hogy nem akarok egyedül maradni, mint egy féreg, belerágta magát az agyamba. Úgy éreztem, hogy csak Anával és az ikrekkel tudnám kitölteni azt az űrt amit a hiánya okozna.

    2014. december 8., hétfő

    10/10. 84.rész

    Cris

       Teljesen elgémberedve ébredtem fel reggel. Mikor kinyitottam a szemeimet, először azt sem tudtam hol vagyok, de aztán Junior megmozdult a karjaim közt, így kitisztult a kép.
     - Jó reggelt kisfiam! - szólalt meg a hátam mögül anyám hangja mire odakaptam a fejemet.
     - Neked is. Mikor jöttél? - ültem fel és ujjaimmal próbáltam valami emberi formát varázsolni magamnak.
     - Egy órája körülbelül.
     - Miért nem keltettél fel?
     - Mert azt akartam, hogy kipihend magad - simított végig a karomon mikor mellém lépett. - Mégis hogy történhetett ez? - kérdezte elcsukló hangon.
     - Nem tudom - sóhajtottam fel. - Egyszerű véletlen volt. Futkározott, elesett és bumm - nyeltem nagyot.
     - Még szerencse, hogy az a kislány ott volt - túrt bele Juni hajába óvatosan miközben megcsillantak szemében a könnycseppek.
     - Igen, baromi nagy mázli - nyögtem ki.
     - Mindenképp megakarom köszönni neki amit tett - fúrta tekintetét az enyémbe. - Szeretném meghívni egy ebédre valamelyik nap.
     - Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet - vakartam meg a tarkómat idegesen.
     - Bízd csak rám - közölte ellentmondást nem tűrően édesanyám. - Majd én beszélek vele.
      Megadóan emeltem fel a kezeimet, ami nálam azt jelentette, hogy felőlem azt csinál amit csak akar.
     - Apa? - nyitotta ki kisfiam a szemeit, engem keresve.
     - Itt vagyok kincsem - nyomtam puszit a szájára.
     - Mikor megyünk haza?
     - Még ki sem nyitottad a csipádat - nevettem fel megkönnyebbülten, hiszen láttam rajta, hogy nem igazán viselte meg a tegnapi nap. A megszokott huncutság ott bujkált a szemeiben.
     - Nekem nem is köszönsz, te ördögfióka? - ölelte magához anya a kis testet.
     - Mama! - csillantak meg Juni szemei boldogan. - De jó, hogy itt vagy!
     - Én is örülök neki - nézett rá könnyes tekintettel a szeretett asszony.
      Nyílt az ajtó és az orvos lépett be rajta.
     - Jó reggelt! - mosolygott ránk. - Jól telt az éjszaka?
     - Igen - válaszoltam. - Végig aludtuk az egészet.
     - Nagyon helyes - nézegette a papírokat a doki. - Úgy hallom, minden rendben van - mosolyodott el miután meghallgatta Juni tüdejét.
     - Akkor hazamehetek? - pislogott rá hatalmas szemekkel a fiam.
     - Semmi akadálya - bólintott az orvos -, de ígérd meg, hogy többet ilyet nem csinálsz - nézett szigorúan rá.
     - Megígérem - jött a megszeppent válasz a kicsitől.
     - Helyes, akkor én most elmegyek és megírom a zárójelentést. Tíz perc és már haza is mehetsz - mosolygott Junira majd kezet fogott velünk és elbúcsúzott.
      A sebtében összedobált ruhákból kiválasztottam néhányat, majd felöltöztettem a fiamat, hogy elhagyhassuk a kórtermet. Az előtérbe érve elhúztam a számat mikor megláttam a rengeteg újságírót, akik az épület előtt szobroztak.
     - Porra! - csúszott ki a számon.
     - Kisfiam, ne beszélj csúnyán! - intett le anya. - Főleg ne a gyerek előtt.
     - Bocsánat - húztam be a nyakamat majd oda léptem a kórház egyik biztonsági őréhez és néhány mondat után kézen fogtam Junit.
     - Anya, ne maradj le, mert nem tudok rád is figyelni! - néztem hátra mire bólintott, hogy megértette.
      Az előző őr mellé csatlakozott még öt, így könnyebben eljutottunk az autómig. Miután biztonságban tudtam  a családomat, megköszöntem a férfiak segítségét és bepattanva az autómba, már indultam is.
     - Ez nagyon durva volt - sóhajtott fel anya. - Honnan szednek ennyi baromságot? Méghogy Irina megverte? - csóválta a fejét.
     - Hagyd rájuk, csak találgatnak - figyeltem az útra.
     - Amúgy ő hol van? - kérdezte feszülten.
     - Fotózásra kellett mennie - húztam el a számat.
     - Tudod, hogy soha nem szólok bele az életedbe, de ez így nem lesz jó - nézett rám. - Neked nem egy kirakatbábú kell, hanem egy feleség és egy anya egy személyben.
     - Anya, kérlek! - nyögtem fel, mert nem akartam vitatkozni.
     - Rendben, a te dolgod - tette fel a kezeit. - De ne mond majd, hogy nem szóltam.
     - Nem fogom - zártam le a témát.
      Végre haza érkeztünk. Feltűnt, hogy egy rakás autó áll Lola háza előtt, köztük Ikeré, Marcié és Pirrié.
     - Mi a fene van itt? - néztem kíváncsian át, de semmit nem láttam. Ahogy leparkoltam, Juni kiugrott és már szaladt is megkeresni kedvenc négylábú barátait. Anya besietett a házba, míg én felhívtam a barátomat.
     - Hola Iker!
     - Hola Cris! Mi újság? - hallottam meg a kapus fáradt hangját.
     - Most értünk haza és láttam, hogy Lolánál vagytok. Valami gond van?
     - Örülök, hogy jól vagytok - motyogta a kapus. - Nézd Cris, majd visszahívlak, mert most nem alkalmas - sóhajtott a készülékbe, de mielőtt kinyomhatta volna, meghallottam Lola elkeseredett hangját amint azt kiáltotta "Marco!"
     Döbbenten bámultam a kezemben lévő készülékre, de mivel nem volt merszem átmenni, így csak a nappaliban leülve figyeltem a szomszéd ház udvarát. Nem akartam elhinni, hogy annak ellenére, amit vele tett, még mindig az a szemét az első neki. Nem értettem, hogy hogy tudja még mindig szeretni azok után ahogy megalázta. Mert, hogy még mindig szereti, abban már biztos voltam, különben nem hallanám folyton az ő nevét a szájából.
     - Baj van? - szakított ki gyötrő gondolataim közül anya, mikor leült mellém.
     - Nem tudom - bambultam tovább. - Felhívtam Ikert, de lerázott, hogy nem alkalmas az időpont.
     - Reméljük nincs gond - motyogta maga elé a mellettem helyet foglaló.
     - Az ott Pirri! - ugrottam fel mikor megláttam a Dokit kijönni az ajtón. Hatalmas sprintet levágva futottam ki az utcára, hogy beszélni tudjak vele.
     - Doki! Doki! - kiabáltam neki, mire megállt a kocsija mellett és megvárta, míg beérem.
     - Jól van a fiad? - kérdezte köszönés helyett mikor kezet ráztunk.
     - Igen, már itthon van, de mi van Lolával? - néztem idegesen az öregre.
     - Csak a szokásos - húzta el a száját. - Kimerült és a hideg víz sem tett jót neki. Megfázott.Reménykedjünk, hogy a tüdőgyulladást megússza. Bolond nőszemély - mosolyodott el.
     - Mennyire vészes?
     - Megint nagyon magas láza volt, de néhány erősebb injekcióval sikerült lehúzni. Megnyugodhatsz, pár nap és már újra ugráltatni fog titeket - vigyorodott el.
     - Az jó - húztam én is mosolyra a számat, miközben mázsás súlyok gördültek le a mellkasomról.
     - Most már megyek, mert másoknak is szüksége van rám - búcsúzott el tőlem a Doki.
     - Rendben és köszi a felvilágosítást - ütöttem tenyeremmel az autó tetejére, mikor elindult.
      Ahogy visszaértem a házba, megcsörrent a telefonom és Iker neve villogott a kijelzőn.
     - Hola Capitan!
     - Bocs az előbbiért, de...
     - Tudok mindent, beszéltem Pirrivel - vágtam a szavába. - Hogy van?
     - Hála Istennek, már jobban - sóhajtotta megkönnyebbülve -, de azért nagyon durva volt.
     - El tudom képzelni, volt már szerencsém a lázas Lolához - nevettem fel keserűen.
     - Egyik pillanatban még félre beszél a láztól, a másikban meg Clarissenak magyaráz, hogy mit vegyen Benzema kislányának.
     - Megszületett Karim babája?
     - Ja, te nem is tudod. Igen, tegnap. Melia lett és csodaszép kislány - lágyult el a kapus hangja.
     - Akkor nem ez apjára ütött, vagy nem az övé - nevettem fel.
     - Idióta - mosolygott a telefonba a barátom.
     - Ki van még veled? - kérdeztem, mert a kíváncsiság majd kifúrta az oldalamat.
     - Csak Clar, és Marcelo. Sergio nincs itt - jelentette ki, mintha tudná, hogy ez érdekelt a legjobban. - Marci itt marad éjszakára is.
     - Minek? - kérdeztem nem túl kedvesen, miközben a homlokom ráncba szaladt.
     - Hogy figyeljen rá! - csattant fel Iker. - Mégis mit gondoltál, miért?
     - Bocs, csak...
     - Tudom, hogy miért kérdezted - sóhajtott fel a vonal túloldalán lévő. - Cris a te érdekedben mondom, hogy...
     - Ne Iker, nem kell a kioktatás! - szakítottam félbe.
     - Rendben. A te életed és én ezt tiszteletben tartom - jelentette ki.
     - Köszönöm - suttogtam hálásan. - Akkor azt mondod, hogy nem lett komolyabb baja?
     - Nem, legalábbis semmi olyan amit pár nap alatt nem lehetne kikúrálni.
     - Az jó - könnyebbültem meg. - Megmondanád neki...
     - Majd te megmondod - vágott közbe Iker. - Szerintem itt lenne az ideje, hogy megbeszéljétek a dolgaitokat, mert nem szeretném, ha megint kiállíttatnád magad. Felnőtt emberek vagytok, még ha néha nem is úgy viselkedtek, így biztos megtudjátok oldani.
      Nagyot nyeltem, mert eszembe jutott, hogy miket vágtam a lány fejéhez.
     - Megpróbáljuk - nyögtem ki. - Kösz, hogy visszahívtál - bámultam ki a fejemből.
     - Nincs mit - mosolyodott el Iker. - Most viszont leteszem, mert Sara vár és még Clarisset is haza kell vinnem.
     - Oké. Sok szerencsét holnapra.
     - Kösz - nevetett fel. - Furcsa lesz nélkületek, de miattatok nyerni fogunk - nyomott ki.
     Leültem a kanapéra és csak meredtem a semmibe. Vártam, hogy a rengeteg információ ami az utóbbi percben elborított, leülepedjen.
     - Minden oké? - éreztem meg anyám kezét a vállamon.
     - Persze, úgy néz ki, hogy csak megfázott a hideg vízben - tájékoztattam őt is a fejleményekről.
     - Szegény kislány! Akkor legjobb lesz, ha főzök neki egy finom levest, amit nektek is mindig csináltam, hogy gyorsabban meggyógyuljatok - cuppantott a fejemre majd elsietett a konyha felé. Mosolyogva néztem utána, de aztán hirtelen leolvadt az arcomról mikor eszembe jutott, hogy én milyen szerencsés vagyok, míg Lola nem. Nekem volt aki levest főzzön gyerekkoromban, míg neki anyukája sem volt. Nekem van egy tündéri kisfiam, neki pedig nem lehet gyereke. Igazságtalannak tartottam a sorsot, hogy ilyen szinten bünteti őt. Újra elszégyelltem magam mikor felrémlett előttem, hogy miket vágtam a fejéhez. Mentségként csak azt tudtam felhozni, hogy bántani akartam amiért annyira rideg volt velem, pedig nem érdemelte meg. Hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból, szemeimet lehunytam. Tudtam, hogy ezt az egészet én csesztem el, így nekem is kell rendbe hoznom.