Las Puertas de Infierno 93.

Ana

     Kiléptem a fürdőből és tekintetem azonnal az ágyon ülő pilótára ugrott.

 - Nem úgy volt, hogy ma a barátaiddal mész? - kérdeztem megilletődve.

 - De, csak lemondtam, mert inkább veletek szeretnék lenni. Túl gyorsan eltelt ez a pár nap - sóhajtott fel.

 - Igen - ültem le az ágy másik végére. Valamiért úgy éreztem, hogy most végre normális módon tudunk beszélgetni egymással.

 - Mikor láthatom őket legközelebb? - fordult felém.

 - Nem tudom - vonta meg bizonytalanul a vállamat. - Ha haza érünk, rengeteg dolgom lesz, így én biztos nem tudom elhozni őket - morzsolgattam az ágynemű huzatját az ujjaim között.

 - Nekem pedig most szoros lesz a versenynaptár - gondolkodott el szomorúan. - Amúgy megkérdezhetem, hogy milyen dolgod lesz?

 Felemeltem a fejemet és tekintetemet az eddig vizsgált takaróról az arcára irányítottam. Szemeiből csak színtiszta kíváncsiságot tudtam kiolvasni.

 - Nyitni fogok egy saját éttermet.

 - Ó - lepődött meg egy pillanatra, de aztán hamar rendezte a vonásait. - Gondolom, lesz benne segítséged.

 - Mire célzol? - emeltem fel a hangomat. - Mert, ha arra, hogy Cris vagy bárki a csapatból pénzel, akkor ezt nagyon gyorsan felejtsd el. A saját félretett pénzemből fogom megnyitni - hangsúlyoztam ki a "saját" szót.

 - Ne haragudj, nem akartalak megbántani - emelte fel védekezőn a kezeit. 

 - Oké - fújtam ki idegesen a levegőmet. Mélyeket lélegeztem, hogy lenyugtassam magam, nem akartam megint veszekedni. Végig dőltem az ágyon és szemeimet a plafonra szegeztem. Magamon éreztem a finn perzselő tekintetét, majd érzékeltem, hogy besüpped mellettem az ágy. Percekig nem szóltunk egymáshoz, csak hallgattuk a másik lélegzetvételét.

 - Miért nem tudunk soha normálisan beszélgetni, mint két felnőtt ember? - tette fel hirtelen a kérdést, amivel igencsak meglepett.

 - Nem tudom - sóhajtottam fel. - Talán, mert túl sok a tüske bennünk - fordultam felé és ekkor tudatosult bennem, hogy fejét a könyökére támasztva végig engem figyelt. Zavartan sütöttem le a szemeimet.

 - Sajnálom - hallottam meg a suttogását, mire újra rákaptam a tekintetemet.

 - Mit? - értetlenkedtem.

 - A múltat. Azt, hogy nem mondtam el, hogy nős vagyok, hogy játszottam veled és az érzéseiddel, de legfőképpen azt, hogy nem voltam melletted amikor a gyerekeinket vártad. Kibaszott szar érzés, hogy nem lehettem ott, amikor szükségük volt rám, ahogy neked is - dőlt a párnájára és szemeit lehunyva, kezeit végig húzta az arcán. - Szeretném, ha ezentúl semmiben nem szenvednének hiányt...

 - Eddig is meg volt mindenük - csattantam fel és dühösen meredtem Kimire.

 - Tudom - pillantott rám a jégkék szemeivel -, de én azt szeretném, hogy ne kelljen hónapokig kuporgatnod, hanem azonnal megtudd venni, ha kell valami. 

 - Én pedig nem szeretném elkényeztetni őket - szegtem fel az államat dacosan. Nem akartam elfogadni a pénzét, amit könyöradománynak tartottam.

 - Tudod mit? - sóhajtott fel lemondóan. - Mi lenne, ha nyitnék nektek egy számlát és arra átutalnék egy bizonyos összeget? Ha bármilyen kiadásod adódna, abból fedezni tudnád - nézett rám kérdőn.

 - Nem kell, mindig megoldottam ha kellett valami - válaszoltam, mert a büszkeségem nem engedte, hogy elfogadjam az ajánlatát.

 - Kérlek - pislogott rám már szinte könyörögve. - Így is évekkel vagyok lemaradva - annyi keserűség volt a hangjában, hogy egy pillanatra meginogtam, amit ő azonnal ki is használt. - Még a héten beszélek az ügyvédemmel és elintézem ezt is.

 - Is? - kérdeztem gyanakodva. 

 - Igen, mert van még valami, amit nagyon szeretnék minél hamarabb letudni - halkította le a hangját, és a tekintetét az enyémbe fúrta. - A nevemre akarom venni őket - nyögte ki.

Elkerekedett szemekkel meredtem rá. Hirtelen annyi gondolat kezdett zakatolni a fejemben, hogy a szavam is elakadt, csak néztem rá, mint egy idióta. Percekbe telt, mire összeszedtem magam és ki tudtam nyögni egy kérdést.

 - Miért?

 - Hogyhogy miért? Ők a gyerekeim, és pont ezért a nevemet kell, hogy viseljék. 

 - De... - próbáltam akadékoskodni.

 - Nincs de! - nézett rám úgy, hogy azonnal tudtam, ebből nem enged. - Sürgősségi eljárást fogok kérni és ha minden jól megy, akkor egy-két héten belül már ők is Raikkönenek lesznek - húzódott egy halvány mosolyra a szája.

 - Honnan tudod? - meredtem rá értetlenül, de aztán valami felrémlett előttem. - Mióta tervezed ezt?

 - Már az első pillanat óta ahogy megláttam őket - vallotta be.

 - Értem - nyeltem nagyot.

 - Ennyi? - pislogott rám meglepetten. - Azt hittem jobban kiakadsz.

 - Változtatna az bármin is, ha elkezdenék kiabálni?

 - Nem. Akkor is megtenném - vonta meg a vállát.

Újabb néma percek következtek. Mindketten a gondolatainkba merültünk. Én azon agyaltam, hogy hogyan fogom ezt elmondani úgy a kicsiknek, hogy azt meg is értsék. Biztos furcsa lesz nekik, hogy egyik napról a másikra megváltozik a nevük. Nicola Mathias Raikkönen, Lina Emma Raikkönen - ízlelgettem magamban a nevüket. 

 - Mire gondolsz? - jutott el a tudatomig Kimi kérdése.

 - Csak arra, hogy mennyire lesz nehéz nekik ez az új helyzet.

 - Szerintem hamar megszokják - mondta reményteli hangon. - Viszont van itt még valami amit szintén meg kéne beszélnünk - sóhajtott fel idegesen.

 - Ne kímélj! 

 - A média. Ha ezt kiszagolják, hatalmas cirkuszt fognak csapni körülöttünk.

 - Ne - néztem rá rémülten. Semmit nem akartam jobban elkerülni, mint a nyilvánosságot. - Én nem akarok felhajtást. Főleg most - suttogtam halkan.

 - Ja igen - húzta gúnyos mosolyra a száját. - A portugál biztos nem örülne neki.

 - Légyszíves, ne beszélj így róla. Akár tetszik akár nem, Cris az életünk része. Nem csak az enyém, de a gyerekeké is - mutattam rá a tényekre.

 - Tudom - grimaszolt. - Kérdezhetek valamit? - nézett rám hirtelen, én pedig beleegyezőn bólintottam. - Szereted?

A kérdés váratlanul ért, így egy pillanatig nem is tudtam, hogy mit válaszoljak.

 - Azt hiszem - suttogtam magam elé bámulva.

 - Hiszed? - fordult felém kíváncsian a finn. - Tehát nem vagy benne biztos?

 - Nem tudom. Nem vagyunk még olyan régóta együtt - pirultam el. 

 - Ha ő nem volna, adnál nekem még egy esélyt? - szegezte nekem az újabb kérdését. Rákaptam a tekintetemet. Azt hittem viccel, de az arcáról nem sok mindent tudtam leolvasni az őszinte kíváncsiságon kívül.

 - Nem tudom - mondtam bizonytalanul. - Soha nem gondolkodtam ezen.

 - Értem - eresztett meg felém egy halvány mosolyt, majd elhallgatott. 

Egymás felé fordulva feküdtünk az ágyon, némán. Az utolsó éjszakánk volt ez. Holnap végre haza repülünk Madridba. A gondolat melegséggel töltötte el a szívemet, miközben egyre laposabbakat pislogtam és először nem éreztem magam feszélyezve Kimi közelében. Szemeim önkéntelenül csukódtak le a fáradtságtól és mire észbe kaphattam volna, már elnyomott az álom.

10/10. 96.rész

Lola

  Sergio féltékenységi hisztije után két napig nem beszéltünk egymással. Nem tudtam elviselni, ha valaki meg akarta mondani, hogy mit tehetek és mit nem. Engem ne korlátozzon senki. Amúgyis pattanásig feszült idegekkel vártam a következő meccsünket, ami egy El Classico volt. Nem tehettem róla, de presztizs kérdést csináltam a győzelemből, miközben a fiúknak épp az ellenkezőjét mondtam. Rendhagyó módon vonattal utaztunk a katalán nagyvárosba és két és fél óra alatt meg is érkeztünk a helyenként 300km/h sebességgel közlekedő járművel. Az út jókedvűen telt, próbáltuk nem éreztetni a csapattal, hogy mekkora tétje van ennek a meccsnek, de szerintem ők is tudták.

A Camp Nouba érve befoglaltuk az öltözőnket, majd Zizuval, Marceloval és Pepével válaszoltunk az újságírók kérdéseire. A másik csapat edzőjével kedélyesen elbeszélgettünk, majd ment mindenki a maga útjára. A fiúk öltözőjébe belépve minden szem rám szegeződött. 

- Na jó, ez most nagyon ijesztő - nevettem el magam. - Nem tudom, hogy mit vártok tőlem, de nem hiszem, hogy bármi olyat tudnék nektek mondani, amit magatoktól ne tudnátok. Kell nekünk ez a három pont, de nem mindenáron. Szeretném, ha tiszta és Blancokhoz méltó játékkal nyernénk meg a meccset. Mindenki tudja a dolgát és szerintem a legjobb tudása szerint fog teljesíteni. Szóval, Hala Madrid! - mondtam el az igen rövidre sikerült lelkesítő beszédemet majd kifordultam a folyosóra és Zizuval az oldalamon elsétáltam a kispadhoz. Útközben kezet fogtunk Tata Martinoval és sok szerencsét kívántunk egymásnak. 

Sajnos nem kezdődött nekünk jól a játék, mert Iniesta már a hetedik percben megszerezte a vezetést a Barcelonának. 

 - Mi a fenét csináltok? - ordítottam Sergioékkal, mert senki nem figyelt az argentin focistára, aki a gólpaszt adta.

A huszadik percig kellett várnunk, hogy Di Maria, Benzema fejére varázsolja a labdát és kiegyenlítsünk. Boldogan ugrottam fel a kispadról, mikor négy percre rá Karim újabb gólt vágott az ellenfél kapujába. Sokáig tudtuk tartani ezt az eredményt, de a szünet előtt néhány perccel Messi kiegyenlített. A lefújás után nem mentem be az öltözőbe, mert nem akartam még jobban stresszelni a csapatot. 

A második félidő megint nekünk kedvezett, mert Cris is eredményes volt az ötvenötödik percben. De az örömünk nem tarthatott sokáig, mert a hatvanharmadik percben Sergio szabálytalanul szerelte az ellenfelet a tizenhatoson belül, így nem csak tizenegyest kaptunk, de Ramost ki is állították egy azonnali piros lappal.

 - A rohadt életbe - rágtam idegesen a szám szélét, mikor Messi értékesítette a büntetőt.

Ha ez még nem lett volna elég, a nyolcvanharmadik percben újabb tizenegyesnek örülhetett a Barcelona és Messi azt is könyörtelenül bevágta.

Ezután már nem tudtunk újra felállni a padlóról, így harmincegy meccs után kikaptunk. Arcomon egy fáradt mosollyal fogadtam az ellenfél edzőjének kézfogását. Az öltözőbe benyitva kripta hangulat fogadott. Mindenki bámult maga elé, de legjobban talán Sergiot viselte meg az egész, aki magát okolta a vereségért.

 - Nekem egyetlen egy dolog jut eszembe - morogta Iker alig halhatóan, de mégis mindenki rá figyelt. - Drágalátós Morinhu mester szava járása volt, hogy a végén mindig tíz emberrel játszol a Barca ellen, ezért gyakorolsz tíz emberrel az edzésen.

 - Nem hiszem, hogy ez így lenne - ráztam meg a fejemet. - Ma így alakult. Ti megtettetek mindent, de az ellenfélnek jobban ment. Kétszer is vezettünk, de aztán elengedtük a gyeplőt. Ilyen a játék - mosolyogtam rájuk halványan, majd hagytam őket átöltözni. A folyosón ácsorogtam és bámultam magam elé, mikor egy kéz kúszott a vállamra. Azonnal tudtam, hogy kihez tartozik. 

 - Rég láttalak - nevetett rám a brazil csatár és egy puszit nyomott az arcomra.

 - Nem jársz arra amerre én - fogadtam kedvesen a gesztusát.

 - Jól nézel ki. Szinte sugárzol a boldogságtól - simított végig az arcomon. 

 - Ez egy kicsit túlzás azután, hogy ma kikaptunk tőletek - húztam el a számat.

 - Mindig arra tanítottál, hogy ez csak egy játék és nem kell halálosan komolyan venni, mert akkor elvész a szépsége.

 - Látom, tényleg figyeltél arra amit mondtam nektek - ráztam meg hitetlenkedve a fejemet.

 - Mindenre, és nem csak én, a többiek is. Hiányzol nekik - mondta halkan.

 - Ők is nekem - sóhajtottam föl. 

 - Valami baj van? - nézett rám értetlenkedve. - Azt hittem, hogy jól érzed magad a Realnál és boldog vagy, hogy megvalósítottad az álmaidat?

 - Ez így is van, de elbizonytalanodtam - vallottam be neki. - Most, hogy meg van amit akartam, nem látom magam előtt a további utat. Érted te ezt? Boldognak kéne lennem, de én csak azt érzem, hogy nem tudom, mit kezdjek magammal. Megszűnt a motivációm.

 - Ezt nem mondod komolyan? - háborodott fel hirtelen. - Lola, miből gondolod, hogy elértél mindent amit akartál? Lehet, hogy itt Spanyolországban és Brazíliában elismernek, de annyi más hely van még a Földön. Franciaország, Olaszország, Németország - sorolta lelkesen. - Mind tárt karokkal várna, hogy náluk dolgozz. Ne ragadj le egy helyen! Menj és hódítsd meg az egész világot - vágott le nekem egy rögtönzött, lelkesítő beszédet.

Felnéztem az arcára és a szemeiből kiolvastam, hogy komolyan gondolja minden egyes szavát. 

 - Köszönöm Ney! - öleltem át hirtelen, amit ő azonnal viszonzott.

 - Nincs mit Lola - csókolt bele a hajamba, majd elengedett. - Most mennem kell, mert a fiúk már várnak - nézett rám bocsánatkérőn.

 - Menj csak - nyomtam egy puszit a szájára, de ő magához rántott és elmélyítette a csókunkat. Mosolyogva adtam át magam az ismerős érzésnek. Nagy sokára elszakadtunk egymástól majd egy intéssel elbúcsúztunk. Percekig bámultam az eltűnő alakja után és szinte éreztem, ahogy magával vitte a vállamat nyomó mázsás sziklák felét. Hálás voltam a sorsnak, hogy az utamba sodorta őt. 

Házasság extrákkal 47.rész

Kendra

   Miután Cris és Juni felmentek az emeletre, hogy felöltözzenek, ketteseben maradtam Doloressel. 

 - Jobban vagy? - ült le mellém miközben a szemeivel az arcomat pásztázta.

 - Ühüm - bólogattam teli szájjal. - Most, hogy már reggeliztem, sokkal.

 - Kérdezhetek valami személyeset? - tette a tenyerét a karomra.

 - Persze.

 - Te és a fiam...szóval...éltek házaséletet? - nyögte ki zavartan.

 - Ö...néha - vallottam be elpirulva. - Miért?

 - Nem gondoltál arra, hogy ez a rosszullét esetleg valaminek a jele?

 - Nem értelek - pislogtam rá értetlenül.

 - Pfhu - fújtatott kínjában. - Mikor volt utoljára vérzésed?

 Rámeresztettem a szemeimet. Ha jól értettem, Dolores arra próbált kilyukadni, hogy lehet, hogy állapotos vagyok.

 - Nem lehetek terhes - szaladt ki a számon önkéntelenül.

 - Mitől vagy benne olyan biztos? - mosolygott rám halványan.

 - Mert... - dadogtam idegesen -, mert voltam orvosnál és kaptam fogamzásgátló injekciót - gyűrögettem az asztalterítő sarkát nyugtalanul, de nem mertem rá nézni.

 - Ó - lepődött meg a válaszomtól és mikor végre felnéztem rá, az arca szomorúnak tűnt. - Akkor lehet, hogy csak én értettem félre a jeleket.

 - Szerintem csak elrontottam a gyomrom a tegnapi vacsorán - győzködtem magunkat, de a kisördög már a vállamon ült és hülyeségeket suttogott a fülembe. Feszülten álltam fel az asztaltól és a szobánkba siettem. Cris még mindig Juniorral volt, így gyorsan elkészültem és a táskámat magamhoz véve szóltam Doloresnek, hogy van egy kis dolgom, elmegyek, de sietek haza. Idegesen kapkodtam a lábaimat és alig vártam, hogy eljussak a célomig. Mikor végre megláttam a barna kaput, remegő kézzel nyomtam meg a csengőt.

 - Igen? - hallottam meg a jól ismert hangot a kaputelefonon keresztül.

 - Szia Sara! Kendra vagyok. Nem zavarlak? Beszélnem kéne valakivel - hadartam idegesen.

Szinte még végig sem mondtam, már hallottam is az ajtó zümmögését, így belöktem azt és a házhoz siettem. A nő már az udvaron várt. 

 - Mi történt? Annyira zaklatottnak tűnsz? Összevesztetek? - támadott le a kérdéseivel.

 - Nem - ráztam meg a fejemet.  - Csak muszáj valakivel beszélnem.

 - Gyere - fogta meg a kezemet és bevezetett a nappaliba majd leültetett a kanapéra és ő is helyet foglalt mellettem. - Hallgatlak - nézett rám az átható zöld szemeivel.

 - Nem is tudom, hol kezdjem - túrtam a hajamba.

 - Talán az elején - tette a hátamra a kezét biztatásul.

Egy nagy sóhaj után összeszedtem az összes bátorságomat és belekezdtem. Elmondtam neki mindent az elejétől a végéig, a házassági szerződéstől az extrákig. Valamilyen szinten megkönnyebbülve dőltem hátra.

 - Na várj csak - tette fel a kezét, miután a kezdeti sokktól végre megtudott szólalni. - Azt akarod mondani, hogy az egész esküvő, a nászút és minden más Sergio idióta ötlete miatt volt?

 - Valahogy úgy - bólintottam.

 - Ti komolyan nem vagytok épek - csóválta meg a fejét. - Mi lesz, ha valamelyiktek érezni kezd valamit a másik iránt? 

 - Majd elfojtja - suttogtam megtörten.

 - Na ne - kerekedtek el a szemei. - Ugye nem szerettél bele?

 - Csak egy kicsit - konyult le a szám széle és a könnyeim potyogni kezdtek.

 - Basszus, te lány - ölelt magához kedvesen. - Te aztán jól benne vagy a slamasztikában.

 - Tudom - szipogtam - és a legrosszabb még hátra van.

 - Mi lehet ennél rosszabb? - nézett rám kíváncsian Sara, de vagy gondolatolvasó volt, vagy ennyire kifejező volt az arcom, mert elsápadt és döbbenten meredt az arcomra. - Ne szórakozz velem - nyögte ki. - Mond, hogy nem vagy terhes.

 - Nem tudom - válaszoltam őszintén. - Megkaptam az injekciót, de ma történt valami amitől elbizonytalanodtam.

 - Mi?

Most már úgyis minden mindegy alapon elmeséltem neki a reggeli rosszullétemet és Dolores észrevételeit.

 - Egyszerűen nem tudom, hogy most mi van - temettem az arcomat elgyötörten a kezeim közé.

 - Pofon egyszerű a megoldás - ugrott fel mellőlem, majd a kezét nyújtotta, amit el is fogadtam.

 - Hova megyünk? - követtem őt fel a lépcsőn.

 - Tudod, mióta Ikerrel "próbálkozunk" - karmolt a levegőbe - azóta mindig van itthon tesztem - terelgetett be a fürdőszobájukba, ahol odalépett az egyik polchoz és levett egy kisebb dobozt. - Tessék! Csináld meg és öt perc múlva kiderül, hogy mi az igazság - mosolygott rám biztatóan, majd magamra hagyott.

Idegesen forgattam a kezeim közt a dobozt de nem vitt rá a lélek, hogy kinyissam. Ha megteszem, minden megváltozhat. Képes vagyok én erre? Felkészültem rá? - özönlötték el a kérdések a gondolataimat.

 - Kész vagy? - kopogott be Sara, mire összerezzentem.

 - Még nem - hallottam meg egy nyekergő hangot, ami legnagyobb megdöbbenésemre belőlem jött.

 - Kendra - sóhajtott fel a nő az ajtó túloldalán - hidd el, jobb tudni az igazságot, mint elfutni előle.

 - Tudom, de félek - motyogtam, de mégis meghallotta. 

 - Nyugi, mi melletted leszünk - nyitott be az ajtón és szemeivel bátorítólag rám hunyorgott. - Csináld meg és aztán az eredménytől függően megbeszéljük, hogy mi legyen. Oké?

 - Rendben - nyeltem idegesen és figyeltem, ahogy visszazárta maga után az ajtót. 

Erőt véve magamon, feltéptem a csomagolást és az utasításokat követve elvégeztem a tesztet. Amíg vártam leültem a kád szélére és gondolkodtam. Mi van, ha mégis terhes vagyok? Mit fog szólni Cris? Mi lesz velünk a szerződés lejárta után? Azt tudtam, hogy nem fogja engedni, hogy elvigyem a babát, de én sem engedtem volna neki, hogy elszakítsa tőlem. Ez a helyzet rettenetesen hasonlított egy elcseszett sakkjátszmához, ami sajnos mattra végződött.

 - Megnézted már? - rántott vissza a valóságba Sara hangja.

 - Nem merem - szorítottam össze a szemeimet.

 - Pedig muszáj lesz - nyomta a kezembe a kis műanyag lapocskát.

Lehunyt szemhéjamat résnyire emeltem és megpróbáltam érzelem mentesen leolvasni az eredményt, de mikor megláttam a két csíkot, döbbenten nyitottam őket el.

 - Az nem lehet - csúszott ki a kezemből a bizonyíték. - Ez csak valami rossz álom - sírtam fel hisztérikusan.

 - Csssh - ölelte át a vállamat Sara és a hasához húzva ringatni kezdett. - Nyugodj meg Kendra - mondta, de ettől csak még jobban zokogni kezdtem. - Figyelj rám - hallottam tompán a hangját. - Meg kell nyugodnod, mert árthatsz a babának.

Bólintottam, de a könnyeim önálló életet éltek és csak folytak tovább. Egyikünk sem hallotta a kapus érkezését, így ijedten kaptuk a fejünket az ajtóra, mikor meghallottuk a hangját.

 - Mi történt itt? - állt előttünk értetlenül, majd szemei a padlón heverő műanyagra kúsztak és éles eszével azonnal megértett mindent. - Te terhes vagy? - kérdezte enyhe csodálattal a hangjában, majd felrántott magához és az ölelésébe vont. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy minden rendben lesz, mert a barátaim mellettem állnak.

Las Puertas de Infierno 92.

Kimi

   Láttam a kijelzőn, hogy a portugál kereste, de most nem ez érdekelt a legjobban. Ahogy Ana elhagyta az étkezőt, jégideg pillantással fordultam a sógornőm felé.

 - Mit akarsz elérni? - mordultam rá finnül, hogy a gyerekeim ne értsék amit beszélünk.

 - Jaj Kimi, hát nem látod, hogy már megint a farkad után mész? - kérdezte lemondóan.

 - Kristii - szólt rá anya elhűlve, de leintettem.

 - Magyarázd el kérlek, hogy miért is? - tettem le a kanalat.

 - Egyértelmű, hogy a pénzedre hajt. Érdekes módon, amíg házas voltál, miért nem keresett meg? Most hogy szabad vagy, egyből felbukkan a gyerekeivel és eljátsza a szegény, szerencsétlen lányt akit a csúf és gonosz Raikkönen felcsinált. Te meg adod alá a lovat, mert úgy loholsz utána, mint egy pincsikutya - dőlt hátra a székében és a szemeit az enyémekbe fúrta. 

Mindig is szerettem Kristiit, mert elmerte mondani a véleményét és soha nem hunyászkodott meg előttem. Ő volt az egyik legfőbb támaszom amikor Jenny és én szétmentünk.

 - Most baromi nagyot tévedsz - húztam el egy apró mosolyra a számat.

 - Nem hiszem. Messziről megismerem az ilyen nőket. És ne mond azt, hogy nincs igazam azzal kapcsolatban, hogy a nyáladat csorgatod utána - nézett rám diadalittasan.

 - Ezt egy szóval sem cáfoltam...

 - Na látod!

 - Végig hallgatnál? - intettem csendre majd mikor bólintott, folytattam. - Igen, abban igazad van, hogy meg akarom szerezni. Nem érdekel, hogy milyen áron, de kell nekem. És mielőtt azzal jössz, hogy csak azért látom így, mert ő gyerekeim anyja, el kell, hogy keserítselek, mert nem igaz. Tény, hogy más megvilágításba helyezi a dolgokat, de nem ez a legfőbb szempontom. Annak idején az a lány ott kint - böktem arra amerre Ana telefonálni ment -  szerelmes volt belém. Nem a világbajnokba és nem a pénzembe, hanem belém, a egyszerű, finn Kimi Raikkönenbe. Már csak maga ez a tény is hihetetlen számomra. Aztán pedig az, hogy egyedül felnevelt két csöppséget, pedig tudta, hogy nem lesz mellette senki aki segítsen, minden tiszteletet megérdemel. 

 - Ugyan már - legyintett Kristii. - A szülei biztosan mindenben támogatták, még ha nem is örültek neki, hogy terhes lett.

 - Ana elmesélte főzés közben, hogy a szülei meghaltak, árvaházban nőtt fel - szólt bele a beszélgetésünkbe anya is. - Az a lány rengeteget szenvedett ezért a két kicsiért - törölte meg a szemeit, amiket elfutott a könny.

 - Akkor sem értem, hogy miért pont most jelent meg itt - vonta meg a vállát Kristii nemtörődöm módon. - Bár, lehet, hogy elege volt a nélkülözésből és úgy gondolta, hogy tesz egy próbát veled.

 - Látod? Ebben is tévedsz. Én találtam meg őt. Ahhoz, hogy most itt legyenek, meg kellett fenyegetnem, hogy elperelem tőle a gyerekeit, ha nem engedi látnom őket - motyogtam az orrom alá, de így is mindenki értette. Anya és Rami rosszallóan csóválták a fejüket, míg Kristii döbbenten nézett rám. - Ja és a pénz miatt ne aggódj, ami nekem van az csak sallang a barátja lóvéjához képest - húztam el gúnyosan a számat.

 - Van barátja? - nyögte ki a sógornőm.

 - Van - bólintottam, de nem akartam felfedni a kilétét. Rami később majd úgyis felvilágosítja.

 - Ha ez így van, akkor miért hagytad, hogy hülyét csináljak magamból? - húzta fel magát egy pillanat alatt. - Miért nem mondtál semmit róla? Miért kellett azt hinnem, hogy megint összeszedtél valami nőcskét aki majd jól kihasznál? - támadt rám a kérdéseivel.

 - Nem volt rá időm. Ráadásul esélyt sem adtál neki, hogy megismerd, egyből letámadtad - szúrtam oda neki.

 - De basszus! - kiáltott fel idegesen, de aztán el is hallgatott, mikor az ajtóban megjelent a vitánk tárgya.

Kristii zavartan kapta el a szemeit a lányról, míg én inkább fürkészve néztem az arcát amin egy halvány mosoly játszott.

 - Bocsánat - ült vissza a helyére. - Muszáj volt felvennem.

 - Mi van, a nyálgép azt hiszi, téged eszünk meg vacsorára? - kérdeztem gúnyosan, de csak egy lesajnáló pillantás volt a válasz.

 - Kimi! - nézett rám anya megütközve. - Ennél az asztalnál nem beszélhetsz így senkiről.

 - Bocsánat - horkantam fel, de nem éreztem jogosnak a leszúrást.

A vacsora további részét csöndben töltöttük el, már ha csöndnek lehet hívni, ha négy kisgyerek próbál közös nyelvet kialakítani egymással. A második fogás elfogyasztása után anya egy hatalmas mosollyal az arcán tette le elénk a sütis tálat. Ramival szinte egyszerre nyúltunk a csábító édességért. Beleharapva szinte felrobbantak az ízlelőbimbóim.

 - Atyavilág - pofázott a bátyám teli szájjal. - Ana ez valami fenomenális - vigyorgott rá idétlenül a lányra, aki elpirult a dicsérettől.

 - Tényleg nagyon finom - bólintott felé Kristii is, ami számomra felért egy bocsánat kéréssel.

 - Örülök, hogy ízlik - mondta halkan a mellettem ülő. Felé pillantottam, de láttam, hogy a hívás óta valahol egész máshol jár. A szemei csillogtak, arcán egy kósza mosoly vert tanyát. Valami történt, valamit mondhatott neki a focista amivel így elvarázsolta. Szerettem volna belelátni a fejébe és kiolvasni belőle a gondolatait. Meg akartam tudni, hogy mennyi esélyem van a portugállal szemben.

 - Kimi - lökött meg a bátyám. Felnéztem a merengésemből és ekkor tudatosult bennem, hogy már csak Rami, Kristii és én ülünk az asztalnál.

 - Hol vannak a többiek? - pislogtam értetlenül.

 - Elvitték az ufók őket - röhögött a testvérem.

 - Anyud a konyhába ment elpakolni, Ana pedig a gyerekekkel az emeletre - válaszolt Kristii. - Te merre jártál? 

 - Csak elgondolkoztam - dőltem hátra a székemben.

 - Beavatsz minket is? - nézett rám Rami kérdőn.

 - Először életemben nem tudom, hogy mit tegyek, hogy megkapjak egy nőt - nyögtem ki néhány percnyi  gondolkodás után. Tudtam, hogy a családom mellettem áll, így nem szégyelltem tanácsot kérni tőlük. - Van valami ötletetek, hogy mit csináljak?

 - Menj fel, dobd a válladra, zárd magatokra az ajtót és addig keféld, míg az eszét nem veszti - viccelte el a helyzetet Rami.

 - Istenem, hogy te mekkora egy fasz vagy - nézett rá elhűlten a felesége. - Ugye ezt te sem gondoltad komolyan?

 - Tudod, hogy csak hülyéskedtem - vágott olyan rémült arcot a bátyám, hogy nevetni kezdtem rajta.

 - Na persze - legyintett Kristii - a Raikkönenek és a hülyéskedés.

 - Úgy látom, neked viszont van valami ötleted - fordultam a sógornőm felé, aki csak egy mindent tudó mosollyal válaszolt.

 - Attól függ - emelte fel a mutató ujját.

 - Mégis mitől? - csattantam fel, mert nem szerettem, ha valaki az idegeimmel játszik.

 - Hogy mennyire tudod a farkad a nadrágodban tartani - húzta fel a szemöldökét.

 - Kezdek féltékeny lenni - szólalt meg Rami. - Ma már másodszor foglalkozol az öcsém tökével. Nem elég az enyém? 

 - Nekem bőven - hajolt hozzá Kristii, majd egy forró csókban forrtak össze az asztalnál.

 - Na jó, azt hiszem én most lelépek, mert nem vagyok kíváncsi, hogy hogyan hozzátok össze a harmadik unokaöcsémet vagy húgomat - álltam fel az asztaltól. Úgy voltam vele, majd holnap kifaggatom Kristiinat az ötletével kapcsolatban. Röhögve fogadtam a sógornőm levegőbe lendülő középső ujját.

Miután magukra hagytam a szerelmeseket, megkerestem anyámat, aki a konyhában éppen a mosogatógépet pakolta teli. Látszott rajta, hogy az ő gondolatai is máshol jártak, mert a felbukkanásomtól ijedten ugrott egyet.

 - Kims! - nézett rám megrovón, miközben kezét a szívére szorította. - A frászt hoztad rám.

 - Min agyaltál ennyire? 

 - Csak Anán - vallotta be. - Én..., szóval nem hittem volna, hogy te meg egy ilyen lány...

 - Igen, tudom - húztam el a számat. - Ő már akkor is túl jó volt hozzám. 

 - Ez nem igaz - csóválta meg a fejét. - Te nem vagy rossz ember, csak voltak az életben hibás döntéseid.

Imádtam az anyámat, aki még ilyenkor is csak a jót látta bennem és mentegetni próbált a saját hülyeségem elől.

 - Ezt nagyon szépen mondtad, de attól még nem lesz igaz. Te is tudod és én is, hogy azok a hibás döntések nagyon is kihatnak az életemre. Az én nevem már szinte összeforrt a vad bulikkal, a piálással és a botrányos nő ügyekkel - sóhajtottam fel.

 - Azok csak az idióta firkászok agyszüleményei - csattant fel. - Na persze tudom én azt, hogy van valami alapjuk, de amit ők lehoznak annak a fele sem igaz - simított végig a karomon, hogy megnyugtasson engem és magát is, majd néhány némán eltöltött perc után felnézett rám. - Amit az asztalnál mondtál, azt komolyan gondoltad?

 - Mire gondolsz?

 - Arra, hogy bármi áron kell neked - nézett a szemeimbe, hogy ki tudja olvasni, ha hazudok, de nem állt szándékomba ezt tenni.

 - Mindent el fogok követni, hogy Ana a családunkhoz tartozzon - válaszoltam komolyan.

 - Tudd, hogy én nagyon drukkolok neked - ölelt meg az anyám hirtelen, amitől melegség árasztotta el a testemet. - Apádnak is tetszene - suttogta a mellkasomba. Szívem összefacsarodott és karjaimat önkéntelenül fontam még szorosabbra az engem ölelő személy köré.

 - Igen, ő is nagyon szeretné - vallottam be halkan.

10/10. 95.rész

Cris

   Figyeltem Lolát, ahogy szinte tövig rágva a körmeit, tapadt a plazma tévére és minden érzékszervével a sorsolásra koncentrált. Néhányan úgy döntöttünk, hogy vele maradunk, mikor közölte, hogy megnézi a közvetítést. Persze az ajánlkozók közt ott volt Ramos is, akihez a lány egyre közelebb került az elmúlt időkben. Láttam rajtuk, hogy még maguk sem tudják, hogy mit kezdjenek a köztük kialakuló érzésekkel, így szépen lassan kihátráltam a megegyezésünkből, amit Lolával tudattam is. Egy megkönnyebbült sóhaj volt a válasz és egy csodálatos mosoly, amit sosem fogok elfelejteni, ahogy a vele eltöltött időt sem. 

 - Könyörgöm Figo - suttogta maga elé az edzőnk - valami jót húzz nekünk.

 - Ki a jó? - néztem kíváncsian rá. 

 - Elsőre örülnék, ha nem most kéne összecsapnunk a matracosokkal vagy a Barcával - sóhajtotta. - Sok a sérült és nem szeretném, ha ezen múlna a tizedik - mosolyodott el halványan, majd visszafordult a képernyő felé.  - Basszus - húzta el a száját, mikor a United mellé felkerült a Bayern neve. - Bármelyik jó lett volna. Na nem baj, még ott a Chelsea - motyogta maga elé.

 - Meg Mou - húzta el Iker a száját, amin nem is csodálkoztunk, hiszen köztudott volt, hogy a volt edzőnk és a Kapitány nem túl baráti viszonyban vált el egymástól.

 - Bizony - nézett rá Lola kedvesen. - Úgy szeretném megmutatni annak az öntelt hólyagnak, hogy mit is hagyott itt - mutatott végig rajtunk.

 - Miért, mit? - kérdezte Pepe vigyorogva. 

 - Most tényleg azt szeretnéd, ha fényeznélek? - húzta fel a szemöldökét a lány.

 - Ühüm - bólogatott Marcelo is. - Néha jól esik egy kis dicséret a megfáradt lelkünknek.

 - Menj a fenébe! - legyintette nyakon Lola a brazilt nevetve, majd hirtelen felhangosította a tévét.

 "- ...és a PSG. ellenfele a ...Chelsea lesz - bontotta ki a kezében tartott cetlit Figo.

 - Bassza meg - morogta az edzőnk az orra alá. - Tuti, hogy valamelyiket megkapjuk - utalt az előző beszélgetésünkre, de az ő szeme is elkerekedett, mikor a következő párosításnál meglátta a táblát, ami azt jelezte, hogy a Barca és az Atletico egymással fog küzdeni a legjobb négy közé jutásért. - Ez az! - ugrott fel boldogan. - Imádom a kezeidet te portugál zseni - cuppantott a képernyő felé.

 - Köszi az elismerést - dőltem hátra vigyorogva, mire a többiek Ramos kivételével elnevették magukat.

 - Kapd be te dinka! - csapott a vállamra Lola, de láttam rajta, hogy a jókedvét most nem tudom elvenni. 

 - Akkor ez most azt jelenti, hogy a Dortmunddal játszunk? - kérdezte Karim felnézve a telefonjából, ami lassan a kezéhez nőtt. 

A lány csak megforgatta a szemeit és visszaült a helyére, hogy végig nézze a műsort.

 - Csönd legyen - szólt ránk, mert mi azonnal hangos tervezgetésekbe kezdtünk, hogy hogyan fogjuk legyőzni az újabb német csapatot. Elhallgattunk és tekintetünkkel mi is rátapadtunk a tévére, ahol Figo éppen az utolsó párost húzta ki, hogy bizonyítsa a sorsolás hitelességét.

 - Hölgyeim és uraim - mondta, miközben a golyók tetejét csavarta le - el kell mondanom, hogy eljött az a pillanat, amikor nagyon bánom, hogy visszavonultam - mosolygott a kamerába.

 - Ezt hogy érted Luis? - nézett rá a másik ceremónia mester értetlenül.

 - Jaj, Gianni - csóválta meg a fejét rosszallóan a portugál focista - ne mond, hogy nem tudod, mire gondolok?

 - Nem én - meredt rá bosszankodva a kopasz főtitkár.

 - Ha most lennék a Real Madrid játékosa, nem csak egy kiváló szakember, de egyben egy gyönyörű nő lenne az edzőm - vigyorodott el cinkosan. - Dolores Faria nagyon jó választás volt Perez elnök részéről. Szakmailag is a toppon van, de gondolom a fiúk szemének és közérzetének is jót tesz a látványa. Innen is üzenem Florentinonak, hogy haragszom rá, amiért nem hozzánk szerződtette le és irigylem Zizut, hogy ő ott lehet - fejezte be a mondandóját, miközben felmutatta a maradék két cetlit, amin az egyiken a Dortmund, míg a másikon a Real neve állt.

A termünkre néma csend szállt. Lola úgy bámult a képernyőn keresztül Figora, mintha sose látott volna embert. Marcelo volt az első, aki felocsúdott és elröhögte magát.

 - Nesze neked, az egész világ előtt vallott neked szerelmet a kedvenced - pislogott a lányra, aki csúnyán nézett vissza rá. - Most mi van? - meredt a felpattanó lány után, aki átvágott köztünk és kimenekült a szobából. 

Értetlenül néztünk egymásra. 

 - Rosszat mondtam? - fordult hozzánk a bongyor hajú barátom, de csak megrántottuk a vállunkat. Fogalmunk sem volt róla, hogy mi történt a lánnyal. Tekintetemmel Ramost kerestem, aki ledermedve bámult maga elé és nem úgy nézett ki, mint aki a barátnője után akar menni, így ezt én tettem meg helyette. A folyosóra kilépve körül néztem, de nem láttam sehol. A megérzésemre hallgatva indultam el a pálya felé és mikor kiléptem a fűre, láttam meg, hogy nem kellett csalódnom magamban. Lola a tizenhatos vonal előtt állt és egy labdával a keresztlécet célozta meg. Mikor eltalálta a labda visszapattant elé és ő újból elrúgta. Annyira belemerült ebbe a gyakorlatba, hogy észre sem vette, hogy megálltam mellette. A következő rúgásnál én lőttem vissza a labdát és pattintottam a lány elé. Ezzel eljátszottunk egy darabig, de aztán a kíváncsiság győzött fölöttem.

 - Mi történt? Mitől lettél ilyen zaklatott? - kérdeztem, de a rúgásokat nem hagytuk abba. 

 - Én... - bizonytalanodott el egy pillanatra, majd a felé szálló labdát kézzel vette le. - Nem tudom - vonta meg a vállát hanyagul, de ez a mozdulat annyira nem volt rá jellemző, hogy azonnal éreztem, hogy itt többről van szó.

 - Lolita - ejtettem ki a nevét lágyan, mire bosszúsan rám meredt.

 - Ne hívj így!

 Elmosolyodtam, mert végre megint az igazi Lola állt előttem. Muszáj volt őt kicsit felcukkolnom, hogy elárulja mitől borult ki.

 - Akkor mond el, hogy mi lelt.

 Zavarodottan sütötte le a szemeit, majd leült a fűbe és elmeredt a távolba. Helyet foglaltam mellette és vártam. Tudtam, hogy idő kell neki amíg összeszedi a gondolatait és igazam is lett, mert egy sóhaj után belekezdett, de amit mondott az nagyon meglepett.

 - Érezted már úgy, hogy nem tudod hogyan tovább? - szegezte nekem a kérdését amivel egy időben tekintetét az enyémbe fúrta.

 - Hogy érted? - pislogtam zavartan, mert megdöbbentem a szemeiből felém áradó tanácstalanságtól és szomorúságtól.

 - Úgy, hogy volt egy álmom - sóhajtott keserűen. - Mikor kicsi voltam, mindig meg akartam mutatni, hogy lányként is érek valamit. Megfogadtam, hogy híres leszek és elérem, hogy apa büszke legyen rám. Aztán rájöttem, hogy bármit is csinálok, nem fog sikerülni. Ő azt szerette volna, ha jó kislány módjára családot alapítok és otthon maradok az unokáival - húzta el a száját. Önkéntelenül nyúltam a kezéért és fűztem össze az ujjainkat, hogy enyhítsem az emlékektől feltörő fájdalmát. - Mint tudod, ez nem sikerült, de aztán rájöttem, hogy talán ha valami különlegeset csinálok, úgy kiengesztelem őt - nyelt nagyot. - Ma pedig szembesültem vele, hogy elértem amit akartam. Az egyik kedvenc focistám az egész világ előtt kijelentette, hogy tehetségesnek tart. Mi ez, ha nem egy beteljesült álom? - mosolyodott el halványan.

 - Akkor meg mi a baj? - tettem fel az engem foglalkoztató kérdést halkan.

 - Az, hogy nem tudom, hogyan tovább. Elértem a célom és most nem látok semmit magam előtt. Eddig mindig ott lebegett előttem amit elakartam érni és most... - bizonytalanodott el a hangja - most olyan, mintha kihúzták volna a talajt a lábam alól. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, hogyan tovább? - túrt bele szabad kezével a hajába.

Végre megértettem őt. Eddig az hajtotta, hogy megmutassa a világnak, hogy mennyit is ér ő valójában, de most mikor sikerült, elvesztette a motivációját. Közelebb húztam magamhoz és átöleltem a vállát. 

 - Buta vagy - nyomtam egy puszit a hajába. - Nem kell mást csinálnod, csak mindig újabb célokat kitűzni magad elé. 

 - Mégis mit? - emelte fel a fejét és várakozón nézett rám.

 - Mondjuk a legközelebbi, hogy megnyered velünk az összes kupát - vigyorodtam el. - Aztán még a számodra tökéletes férfit is meg kell találnod - kacsintottam rá, mire megforgatta a szemeit. Nevetve ültettem az ölembe, amitől úgy bújt hozzám, mint egy kislány. Ez volt az a kettősség, amivel teljesen megbolondított. Hol egy erős, határozott nő volt, hol egy ijedt, gyámoltalan kislány. Államat a feje tetejére helyeztem és magamba szívtam az illatát. Karjaimat erősebben fontam köré és hallgattam a szívverésünket. Hirtelen mozgásra lettem figyelmes a szemem sarkából és mikor oda kaptam a fejemet, Ramos dühös, mérges tekintetével találtam szembe magamat. Testem megfeszült, amit a lány érzékelt és felemelte a fejét. Amint meglátta a védőt, nagyot sóhajtott.

 - Azt hiszem, most megyek - nézett rém kedvesen. - Köszi mindent Cris - nyomott egy puszit a számra, majd felállt és a védőhöz sétált aki birtoklón átölelte a derekát és elvezette onnan. 

Ahogy eltűntek a kijáratnál, hátra dőltem a fűbe. Lehunytam a szemeimet és végig gondoltam a történteket. Lola dilemmája engem is megérintett, mert én sem tudtam, hogy mit fogok csinálni, ha egyszer elérem a céljaimat, ami nem volt más, mint a rekordok megdöntése. Én akartam lenni a legjobb, de nem tudtam, hogy mi lesz azután, ha ezt elérem.

 

Házasság extrákkal 46.rész

Cris

  Reggel arra ébredtem, hogy Kendra felpattant mellőlem és szájára szorítva a kezét a fürdőbe sietett. Értetlenkedve néztem utána, de aztán mikor végre felfogtam, hogy rosszul van, utána siettem.

 - Mi a baj kicsim? - simítottam a kezemet a hátára.

 - Menj innen - nyögte fájdalmasan két öklendezés közben.

 - Nem - fogtam össze a haját. - Mit ettél, amivel elronthattad a gyomrodat?

 - Fogalmam sincs - húzta le a wc-t. Odalépett a mosdóhoz, megmosta az arcát és a fogát. - Csak arra keltem, hogy felfordult a gyomrom - sóhajtotta, majd visszavánszorgott az ágyhoz és lerogyott rá. 

 - Feküdj le és maradj egész nap ágyban - utasítottam miközben betakartam.

 - Azt hiszem pihenek még egy kicsit - hunyta le a szemeit és a következő pillanatban már aludt is.

Óvatosan csuktam be magam mögött az ajtót. Elgondolkodva lépdeltem le a lépcsőn, mikor egy hurrikán neki szaladt a lábamnak.

 - Ho-ho-hó, állj csak meg kisfiam - fogtam meg a karját. - Hova sietsz ennyire?

 - Kendrához - válaszolta és már szaladt is volna tovább.

 - Juni - guggoltam le elé. - Hagyd most őt.

 - Miért? - pislogott rám 

 - Mert még alszik.

 - Akkor felkeltem. Nem szokott érte haragudni.

 - Kendra beteg - vallottam be neki, majd a vállára téve a kezemet, lesétáltam vele a konyhába.

 - Jó reggelt! - mosolygott rám anyám, de a fiam elkámpicsorodott arcát látva elkomolyodott. - Valami baj van?

 - Kendra beteg - lógatta az orrát Juni szomorúan.

 - Beteg? - kapta a fejét rám anya. - Mi a baj?

 - Nem tudom, egyszerűen csak rosszul lett és hányt. Lehet, hogy este valami olyat evett az estélyen ami megfeküdte a gyomrát - ültem le a konyhában.

 - Hányt? - nézett rám hirtelen. 

 - Igen - arra ébredtem, hogy kirohant mellőlem és hát... - tártam szét a karjaimat. - Ja tényleg, mit csináljak neki reggelire? Gőzöm sincs, hogy betegen mit ehet és mit nem. Gondolom kímélni kell a gyomrát - emeltem a tekintetemet anyára, aki egy fura mosollyal az arcán nézett rám. - Most mi van?

 - Semmi, semmi - vigyorodott el. - Majd én készítek neki egy kis pirítóst meg teát - fordult a pult felé és tüsténkedni kezdett.

Én addig leültettem Juniort és megcsináltam az ő reggelijét. Sokat nevetgéltünk közben és jó volt látni, hogy mennyire kiegyensúlyozott kisgyerek lett. Úgy látszik a házasságom Kendrával jó hatással volt rá. Ahogy ezt végig vezettem magamban, a gondolataimban felbukkanó lány megjelent a konyhában.

 - Jó reggelt! - köszönt mosolyogva és nem is látszódott rajta a reggeli rosszullét. - Szia Juni - simított végig a kicsi fején kedvesen.

 - Szia - vigyorodott el a fiam, aztán pedig mérgesen pislogott rám. - Azt mondtad, hogy beteg, de semmi baja sincs - durcázott be, kezeit összefonva maga előtt.

 - Tényleg nem voltam jól reggel - kelt a védelmemre a lány. - De úgy látszik egy kis plusz alvással meg is gyógyultam - nyomott puszit Junior arcára. 

Helyet foglalt a mellettem lévő széken és hálásan elmosolyodott, mikor anya letette elé a pirítóst. 

 - Köszönöm. Látom a házi riasztó működésbe lépett - vágott felém egy fintort. 

 - Bocs, hogy aggódok érted - csóváltam meg a fejem, de nem haragudtam, inkább örültem, hogy jobban van.

 - Édes vagy - hajolt hozzám és egy aprócska puszit nyomott az arcomra. - Hmm, ez nagyon finom - harapott bele aztán a kenyerébe. - Úgy érzem, egy lovat is meg tudnék enni - mondta. Ijedten néztem ahogy felpattant mellőlem és a hűtőhöz sietett. - Úgy emlékszem, még van egy kicsi - morogta az orra alatt és tüzetesen végig pásztázta az összes polcot- - Meg is van! - kiáltotta el magát diadalittasan.

 - Mi az? - néztem kíváncsian a kezében tartott üvegre.

 - Narancslekvár - ejtette ki áhítattal a nevét. Vigyorogva figyeltem ahogy leszenvedi a tetejét és egy kiskanállal belenyúl. - Mennyei - hunyta le a szemeit miközben lenyalogatta a kanálról a lekvárt.

Eközben észrevettem, hogy anyám arcán egyre szélesebb mosoly terült el. Szemeimet rá meresztve próbáltam megtudni az okát, de ő csak megcsóválta a fejét és vigyorogva elfordult. Éreztem, hogy tud valamit amit én nem és ez nagyon idegesítő volt. 

 

Las Puertas de Infierno 91.

Ana

   Miután hazaértünk a cukrászdából, a gyerekek elfoglalták a nappali kanapéját. Kimi régi családi felvételeket tett a lejátszóba és azzal szórakoztatta Nicoékat. Én nem szívesen maradtam a finnel egy légtérbe, ezért inkább megkerestem Paulát, aki szokása szerint a konyhában tevékenykedett.

 - Meg is jöttetek? - nézett rám kedves mosollyal az arcán.

 - Igen - bólintottam. - Segíthetek valamit? - néztem a rengeteg ételre, ami egy egész hadseregnek elég lett volna.

 - Nem is tudom - pislogott rám bizonytalanul. - Nem tudom, hogy mennyire vagy jártas a konyhai dolgokban - vonta meg a vállát miközben a szemei az arcomat fürkészték.

 - Ha azt mondom, hogy nemsokára saját éttermet nyitok Madridban, az megfelelő válasz? - nevettem el magam.

 - Ó, nem gondoltam volna, hogy... - harapta el a mondat végét, de én így is értettem.

 - Hogy sztriptíz táncosként, ehhez is értek? - húztam el a számat.

 - Ne haragudj - simított végig a karomon - de még annyi mindent nem tudok rólad.

 - Mit szeretnél tudni? - sóhajtottam fel, és kezembe vettem a kést, amit felém nyújtott. 

 - Először is, hogy hogyan ismerkedtél meg a fiammal - vágott azonnal a közepébe. 

Halvány mosollyal az arcomon kezdtem bele a történetbe, miközben segítettem elkészíteni a vacsorát.

 - Isteni illatok vannak az egész lakásban - toppant be hirtelen Rami, amitől megugrottam. - Bocsi - vigyorgott rám aztán kedvesen.

 - Semmi baj, csak egy kicsit megijesztettél - mosolyodtam el.

 - Kisfiam, meg is jöttetek? - ölelte meg Paula a fiát. 

Szóval ezért volt ez a nagy sütés-főzés - esett le egy pillanat alatt.

 - Ja, a fiúk már a nappaliban vannak - bökött a fejével a helyiség felé, ahonnan most egy kisebb hangzavar volt halható. Aztán feltűnt egy sötét hajú, temperamentumos nő és tekintetét rám szegezte.

 - Anabell, ő itt a feleségem Kristiina - mutatott be Rami az ajtóban állónak. - Kicsim, ő pedig Ana, akiről már meséltem.

 - Helló - nyújtottam a kezemet felé, amit kelletlenül el is fogadott. 

 - Kristii - lépett Paula a menyéhez. - Rég láttalak kislányom, biztos megint túl sokat dolgozol - dorgálta meg.

 - Valakinek azt is kell - húzta el a száját, válaszát egyértelműen nekem címezve.

Nem értettem, hogy mivel vívtam ki az ellenszenvét, de jó lett volna tudni, hogy miért ilyen ellenséges velem. Paula, úgy tett, mintha észre sem vette volna a köztünk lévő feszültséget.

 - Akkor most már vacsorázhatunk is - csapta össze a kezeit. - Rami, te szólj a gyerekeknek és az öcsédnek, hogy mossanak kezet. Kristii, te menj és teríts meg, Ana te pedig segíts behordani az ételt - adta ki a munkánkat.

Megemeltem az egyik tálat és már vittem is az ebédlőbe. 

 - Nehogy azt hidd, mert megjátszod a jókislányt, nem látok át rajtad. Lehet, hogy a férfiakat átverheted, de engem nem tudsz - súgta oda Rami felesége nekem.

 - Nem értem miről beszélsz - néztem rá értetlenül.

 - Ugyan már - nevetett fel gúnyosan. - Kimi híres, ezáltal van mit a tejbe aprítania. Nem találod furcsának, hogy pont most bukkantál fel mellette? Most, amikor végre megszabadult Jennitől? Lehet, hogy nem is "véletlenül" estél teherbe? - lépett hozzám közel és szemeit az enyémekbe fúrta.

 - Rossz nyomon jársz - mosolyodtam el.

 - Min nevetsz? - zökkent ki a szerepéből.

 - Csak azon, hogy mennyire próbálod védeni a családodat, ami persze nagyon jó, csak nem ellenem kellene ezt tenned. Én semmit nem akarok Kimitől.

 - Akkor miért vagy itt? Miért pont most? - támadott újra.

 - Ezt a kedves sógorodtól kérdezd - vontam meg a vállamat.

 - Na mi van csajok? - robbant be közénk Rami és kíváncsian nézett egyikünkről a másikunkra.

 - Semmi - mosolyodtam el halványan majd otthagytam őket és a gyerekeim keresésére indultam. Nem volt nehéz megtalálni őket, mert már az egész fürdőszoba tőlük zengett, jobban mondva a nevetésüktől.  - Hé, mi folyik itt? - néztem végig rajtuk.

 - Kezet mostunk - közölte Nico miközben a buborékfújóval játszottak.

 - Látom - nevettem el magam. 

 - Nézd Ana - fújt egy hatalmas színes gömböt Justuu.

 - Nagyon ügyes vagy, de most már mennünk kéne, mert kihűl a vacsora és a mama szomorú lesz - töröltem meg a kezüket, ami csupa víz volt.

 Nevetgélve, egymás mellett indultak meg az ebédlő felé. Amikor beléptünk, minden szem ránk szegeződött. A kicsik egymás mellé ültek, míg én beszorultam Kimi és Rami közé. Először a gyerekeknek szedtünk, majd mi is sorra kerültünk. Percekig nem lehetett mást hallani csak a kanalak zörgését.

 - Hmm, anyu, ez a leves valami isteni lett - szólalt meg a pilóta mellettem.

 - Szerintem is - kuncogott fel a nő -, de nem az én érdemem. Ana főzte - nézett rám melegen.

 - Ezt te csináltad? - pislogott rám Rami is érdeklődve.

 - Igen - jöttem zavarba.

 - Kezdem érteni, hogy miről dumáltak a focistáid - nézett rám Kimi. - Amúgy tényleg finom - kanalazott tovább nyugodtan.

 - És még nem is kóstoltátok a sütijét - kacsintott rám Paula, amitől még nagyobb zavarba jöttem.

 - Már alig várom - húzta el gúnyosan a száját Kristii.

 - Mondtál valamit? - meredt rá Kimi hidegen.

 - Ó, semmit - legyintett a nő. - Csak épp azon gondolkodtam, hogy milyen furcsa, hogy Ana pont akkor bukkant fel melletted, amikor végre elvált ember lettél.

 - Kristii! - szólt rá a férje.

 - Most miért? Nem így van? - pislogott ártatlan szemekkel Ramira.

 - Szerintem jobb lenne, ha nem szólnál bele, mert nem tudsz semmit sem - dőlt hátra Kimi feszülten.

 - Akkor meséljétek el - nézett farkasszemet a pilótával.

 Sajnos mielőtt bele szólhattam volna a vitába, megszólalt a telefonom. A képernyőre nézve elmosolyodtam.

 - Sajnálom, de ezt fel kell vennem - álltam fel az asztaltól, majd kisiettem a folyosóra. - Hola - sóhajtottam a készülékbe.

 - Hola Gyönyörűm - hallottam meg Cris hangját és szinte láttam magam előtt ahogy mosolyog. - Hiányzol.

 - Te is nekem - haraptam be az ajkamat.

 - Mikor jöttök már haza? - nyűgösködött, mint egy kisfiú.

 - Már csak két nap Cris - suttogtam  a készülékbe.

 - Az még olyan messze van - morogta.

 - Tudom, de nem akarom megbántani Paulát. Csak miatta maradunk, mert szeretné megismerni az unokáit.

 - Hogy bírod azt a köcsögöt?

 - Cris - nevettem fel a féltékeny hangsúlyától.

 - Tudom, tudom a gyerekek apja, de attól még ez a véleményem róla.

 A háttérből hallottam, hogy egyre hangosabban vitatkoznak az ebédlőben, így egy sóhaj után elköszöntem.

 - Ne haragudj, de mennem kell, mert pont vacsoráztunk.

 - Legalább te főztél? - kérdezte kuncogva.

 - Csak a levest csináltam én, meg sütöttem egy kis sütit.

 - Akkor külön csapatot kell indítanunk, hogy kiszabadítsanak a fogságukból, mert ha egyszer megkóstolják a főztödet, többet nem fognak elengedni.

 - Bolond - nevettem el magam.

 - Csak szerelmes - vágta rá és nekem ettől elállt a szavam. - Bell, itt vagy? - kérdezte néhány pillanat múlva.

 - I-igen, csak megleptél.

 - Ez volt a terv - nevetett fel. - Na jó, most hagyom, hogy vissza menj vacsizni. Holnap megint hívlak. 

 - Aludj jól - köszöntem el én is. 

A vonalbontás után még néhány pillanatig csak meredtem magam elé, de aztán elmosolyodtam és visszasétáltam a többiekhez. Mikor beléptem az ebédlőbe minden szem rám szegeződött és azonnal csend lett.

10/10. 94.rész

Lola

   Elmélázva néztem ki az  edzőterem ablakán és figyeltem ahogy a Castilla játékosai edzenek.. Mi túl voltunk újabb két győzelmen. Először a Levantét vertük 3-0-ra, majd a Malagát is sikerült 1-0-ra magunk mögé utasítani. A két meccs sok sérültet hozott, így nehéz volt összeállítanom egy ütőképes csapatot a Schalke elleni találkozóra. 

 - Min gondolkozol ennyire? - vonta magára a figyelmemet a mellettem szobabicikliző francia.

 - Azon, hogy 4-3-3 ban vagy 4-3-2-1-ben álljunk fel ellenük. Nem tudom, hogy Matteo milyen taktikát alkalmaz.

 - Te sose kapcsolsz ki? - nézett rám elhűlve Zidane.

 - Dehogynem - vigyorodtam el az elképedt arcát látva.

 - Ja, ha alszol - morogta az orra alá.

 - Tévedés - ráztam meg nevetve a fejem. - Akkor sem, mert rengetegszer játszom álmomban, sőt taktikai tanácsokkal látom el saját magam.

 - Te tényleg beteg vagy. De ha ez igaz, akkor mikor nem foglalkozol a focival? - kérdezte, de ahogy meglátta a perverz mosolyt a képemen, már visszakozott is. - Ne, inkább ne mondj semmit! Én még kicsi vagyok és ártatlan, hogy megértsem a te életviteledet.

 - Kapd be! - löktem vállba miközben felröhögtem. - Nem tehetek róla, hogy vén csotrogány vagy és már a szex szó említésétől is elborzadsz. Pedig emlékszem - sóhajtottam fel színpadiasan -, mikor fiatal lányok százai a te félmeztelen fotóiddal ragasztgatták tele a falaikat.

 - Te is egy voltál közülük, valld csak be - hajolt közelebb hozzám, a szemöldökét felemelve.

 - El kell, hogy keserítselek - pislogtam rá nagy szemekkel. - Az én szobám Beckhammel és Tottival volt tele. Na meg persze Raúllal és Figoval - kacsintottam rá.

 - Oké, Beckset megértem, még Raúlt és Figot is, hiszen Galaktikusok, de Totti?

 - Hé-hé-hé! - böktem meg a mutató ujjammal a mellkasát - Francesco a mai napig egy nagyon jó pasi. 

 - De hiszen majdnem negyven éves - kerekedtek el a szemei a franciának.

 - És akkor mi van? Te meg negyvenhárom vagy - vontam meg a vállamat - mégis vannak olyan elvetemült nők, akik rajonganak érted - szúrtam oda piszkálódva.

 - Te most arra akarsz utalni, hogy öreg és csúnya vagyok? - ráncolta össze a homlokát.

 - Nem én mondtam - ugrottam fel a helyemről röhögve majd futásnak eredtem, de nem volt szerencsém, mert Zizu utolért és beszorított a terem sarkába.

 Hiába forgattam a fejemet jobbra-balra, nem találtam menekülési útvonalat. 

 - Ezt nem úszod meg - közeledett felém gonosz mosollyal az arcán. A többiek érdeklődve néztek minket és várták a fejleményeket.

 - Nem úgy gondoltam - haraptam be a számat vigyorogva, mikor már nem volt hova menekülnöm, így megadóan vártam a büntetésemet.

 - Esélytelen vagy - állt elém, ujjait az oldalamba mélyesztette és csiklandozni kezdett.

 - Ne! Neeee! Ne, kérlek! - sikítoztam míg a csapat röhögve nézte a vergődésemet. - A..ki nevet..ni mer, annak....dupla...ed..zés - nyögtem ki nagy nehezen, mire a többség visszafordult a munkájához de így is hallottam a fojtott kuncogásukat.

 - Szeretlek, te bolond lány - ölelt át hirtelen Zizu.

 - Én is, te dinka vénember - bújtam a karjai közé. Hihetetlen, hogy a kezdeti ellenségeskedéstől idáig jutottunk. 

Az edzés után hagytam időt egy kis regenerálódásra és elküldtem a fiúkat a wellness részlegre, ahova később én is követtem őket. Egy alapos masszázs és egy hatalmas alvás után reggel kipihenten ébredtem. Mire beértem az étterembe, már néhányan a reggelijüket fogyasztották.

 - Jó reggelt! - köszöntem hangosan. - Nahát, hogy milyen frissek vagytok? - vigyorodtam el. 

 - Jót tett a tegnapi pihenés - válaszolt Xabi egy kedves mosollyal az arcán. 

 - Remélem is, mert ma nyernünk kell! - váltottam komolyra. 

 Mikor végre mindenki megreggelizett és összepakolt, elindultunk az öltözőkhöz, majd a pályára ahol levezényeltem egy délelőtti edzést. Csekkoltuk a gyep minőségét és megbeszéltük a taktikát. Egy kellemes zuhanyzás után, Casillassal és Xabival az oldalamon fogadtam az újságírók kérdéseit. Aztán jöttek a kötelező formalitások, mint az autogramosztás és fényképezkedés. Matteoval az ellenfél vezetőedzőjével kedélyesen elbeszélgettünk. Kezdés előtt még bementem az öltözőbe és elmagyaráztam a fiúknak, hogy mi múlhat ezen a meccsen. Úgy láttam rajtuk, hogy megértették. Felemelt fejjel lépdeltem a kispadhoz.

 - Minden oké? - fürkészte az arcomat Zizu.

 - Persze, csak nagy a nyomás - sóhajtottam.

 - Eléggé - bólintott megértően. - Ha sikerül, bent vagyunk a legjobb nyolc között.

 - Nem ha, hanem amikor - javítottam ki, de azért az én adrenalinom is az egekben volt.

 - Nyugi már - simította a kezét a hátamra a segítőm. - A múltkori 6-1-et nehéz lesz ledolgozniuk - mosolygott rám biztatóan, ami valamelyest megnyugtatott.

A meccs számunkra rettenetesen kezdődött, ugyanis a második percben egy támadásnál, Kolasinac csak szabálytalanul tudta szerelni Jeset, aki fájdalmas arccal elterült a földön. Azonnal jeleztem Balenek, hogy kezdjen melegíteni és aggódva vártam az orvosi stáb ítéletét, de mikor megláttam, hogy a fiú megpróbál felállni és összecsuklik, már tudtam, hogy nagy a baj. Pirri a hordágyért intett és bele emelték a könnyező spanyolt.

 - Hogy az a jó kurva élet! - hagyta el egy cifra káromkodás a számat, főleg mikor láttam, hogy a másik focista megúszta a tettét lap nélkül.  - Mi a picsáért nem állítja ki azonnal? - idegeskedtem, miközben a szívem összeszorult Jese fájdalomtól eltorzult arcát nézve.

A hazai közönség zúgolódni kezdett és ahányszor a bosnyák labdarúgóhoz került a labda kifütyülték. A Bernabeau zúgott az elégedetlenségtől. 

 - Azonnal tudni akarom, hogy mi van vele - adtam ki az utasítást az egyik stáb tagnak, aki bólintott és már el is tűnt a hordágyat követve.

Nehéz volt a játékra figyelnünk, de mindent megtettem, hogy a fiúk összeszedjék magukat. Cris aztán a  huszonegyedik percben beköszönt az ellenfél kapujába. Ez már a tizenkettedik találata volt a BL-ben. Sajnos Morata és Xabi még mindig a történtek hatása alatt volt, így kicsit szétszórtan játszottak, amit az ellenfél ki is használt és a harmincegyedik percben kiegyenlített. A félidőt jelentő sípszó után azonnal berohantam az öltözőbe és felhívtam Pirrit, hátha tud már valamit.

 - Mi van vele? - támadtam le azonnal a kérdésemmel. 

 - Nincs túl jó hírem - sóhajtott fel az öreg. - Nagyon úgy néz ki, hogy térdszalag szakadás. Az körülbelül hat-hét hónap kihagyás.

 - A büdös picsába - lábadtak könnybe a szemeim, amit az időközben megérkező focisták értetlenül figyeltek.

 - Azt kérdezi, hogy mennyi az állás? - hallottam meg a férfi hangját.

 - Egy-egy - nevettem fel keserűen -, de mond meg neki, hogy miatta megnyerjük - sóhajtottam fel. - Most leteszem, mert fel kell a fiúkat ráznom. Mond meg neki, hogy ne foglalkozzon semmivel, csak gyógyuljon meg minél hamarabb, és nem ártana, ha valaki felhívná Perezt, mert úgy tudom, Németországban van a legjobb klinika és neki csak egy szavába kerül, hogy fogadják.

 - Rendben - mondta a Doki, majd bontottuk a vonalat.

 - Na, mi van vele? - kérdezték nagyra tágult szemekkel Pepéék.

 - Térdszalag szakadás - közöltem velük.

 - Bassza meg - szisszentek fel többen is. 

 - Jól elintézte az a rohadék - hördült fel Morata. - De csak menjek fel...

 - Állj! - emeltem fel a hangom. - Mi nem így játszunk! Elhiszem, hogy idegesek vagytok, mert egy csapattársatok megsérült, de nem fogunk revansot venni érte. Az nem illik a Blancokhoz. Higgadtnak kell maradnunk, tiszta fejjel kell játszanunk. Aki erre nem képes az most szóljon és lecserélem. Remélem megértettétek? - néztem végig a focistákon, akik csak beleegyezően bólintottak. - Oké, akkor most menjünk ki, nyerjük meg a meccset, mert megígértem Jesének, hogy miatta elverjük őket - mosolyodtam el.

 - Lola! - nézett rám Xabi. - Azt hiszem nekem most nem fog menni - emelte rám a tekintetét. - A szívemhez nőtt a srác és nem hiszem, hogy most higgadtan tudnék gondolkodni.

 - Megértelek - bólintottam. - Akkor Casemiro, kezdhetsz melegíteni - mutattam a brazil fiúra, aki azonnal engedelmeskedett. Megveregettem a baszk vállát, majd elhagytam az öltözőt. A kispadnál elmondtam a változtatásokat és vártam a második félidőt.

Az idegbeteg jelző, enyhe kifejezés volt rám, miután a játék második részében folyamatos atrocitás érte a csapatot. Moratát a tizenhatoson belül buktatták, de a bíró nem fújta be a büntetőt, Illaramendit a mezénél fogva húzták vissza előnyös helyzetből. Sergiot úgy felrúgta Szalay, hogy le kellett cserélnem. 

 - Az ilyenek miért nem mennek Norvégiába fát vágni? - morogtam immár a segéd bíró fülébe, aki csak elnézően mosolygott. 

Aztán a hetvennegyedik percben megtört a jég és Cris megint betalált. Láttam a fiúkon, hogy ők is arra gondolnak amire én. Jeséért teszik. Alig volt meg a középkezdés mikor Roni óriási kapufát lőtt, de a kipattanó labdát Bale, Morata elé továbbította és a fiú csont nélkül belőtte. 3-1-es végeredménnyel zártuk a meccset. Matteo odajött hozzám és elnézést kért a játékosai nevében is a sérülésekért és jobbulást kívánt Jesének. Nem akartam címlapra kerülni, így inkább visszafogtam magam és nem küldtem el a jó fenébe. Ahogy letudtuk a sajtótájékoztatót, ahol a legfőbb téma persze a 20-as sérülése volt, azonnal autóba ültem és meg sem álltam a kórházig. A recepciónál készségesen elnavigáltak a fiú szobájáig, ami előtt már ott volt a családja és persze a bácsikám.

 - Hogy van? - kérdeztem letörten.

 - Jobban, valamennyire megnyugodott - válaszolt Jese anyukája. - Seňor Perez elintézte, hogy holnap reggel megműtsék azon a német klinikán - törölgette a könnyeket a szeméből.

 - Ott jó kezekben lesz - simítottam végig a nő karján, majd a keresztapámhoz fordultam. - Be lehet menni hozzá?

 - Nyugtatót és fájdalom csillapítókat kapott, nem tudom, lehet, hogy alszik - vonta meg a vállát tanácstalanul.

 - Azért megnézem - nyomtam le a kilincset és beléptem. 

A fiú barna bőre most sápadtan világított a fehér ágyneműből. Szemeit lehunyva tartotta, azt hittem alszik és el akartam jönni, de megszólalt.

 - Nyertünk?

 - Igen - fordultam vissza egy halvány mosollyal az arcomon. - Cris és Alvaro is rúgott neked egyet.

 - Az jó - hunyta le fáradtan a szemeit. Úgy látszik most kezdtek hatni a gyógyszerek. - Akkor bent vagyunk a legjobb nyolcban.

 - Bizony. Most már csak abban reménykedjünk, hogy könnyű ellenfeleket kapunk - mondtam, de mivel nem jött válasz, azt hittem elaludt, így elindultam kifelé a szobából.

 - Lola! 

 - Igen? 

 - Ígérd meg, hogy megnyeritek - nyitotta ki a szemeit, amikből kigördült egy-egy könnycsepp. - Még ha nélkülem is, de szerezzétek meg a tizediket.

 - Úgy lesz Jese - bólintottam elkomorodva. - Megígérem!