Kimi
A dühtől alig látva rohantam végig a szálloda folyosóján.
Mikor Anna felemelte a kezét és megláttam rajta a gyűrűt, törni-zúzni szerettem volna, de nem tehettem. Nem akartam megijeszteni a gyerekeket, akik a másik szobában voltak.
Lefékeztem a keresett ajtó előtt és bedörömböltem. Mikor nem nyílt ki azonnal, még erősebben kezdtem ütni az öklömmel.
- Jövök már! - hallottam meg a barátom hangját. - Annyira tudtam, hogy te vagy - sóhajtott fel lemondóan mikor kinyitotta az ajtót. - Bejössz? - állt félre, de már toltam is arrébb.
- Van valami töményed? - kérdeztem köszönés helyett.
- Ó-ó - nézett rám elkomorodva - mi történt? Nem jöttek el? - kapta el a kezemet, mikor kinyitottam a minibárt azzal a céllal, hogy kifosszam a tartalmát. - Holnap időmérőd van - csukta vissza az ajtót.
- Leszarom - vágódtam le a kanapéra és a fejemet hátradöntve behunytam a szemeimet. - Kell valami amitől lehiggadok - morogtam.
- Nem hiszem, hogy a pia megoldaná a dolgot, de egy edzés talán igen - húzta fel kérdőn a szemöldökét.
- Menjünk - sóhajtottam és már álltam is fel. - Most meg mi van? - kérdeztem idegesen Marktól, aki megkövülten bámult rám.
- Soha, ismétlem soha nem láttalak még annyira kibukva, hogy önként bevállalj egy plusz edzést - meresztette rám a szemeit. - Most már tényleg megöl a kíváncsiság, hogy mi történt?
- Eljegyezte - köptem ki a szót, mintha méreggel lenne átitatva.
- Basszus, sajnálom - tette a vállamra a kezét, de lesodortam.
- Ne, csak ezt ne - néztem rá fenyegetően - nem kell sajnálni. Valamit tennem kell, hogy visszaszerezzem.
- Kimster, nem akarok köcsög lenni, de szerintem talán már nem kellene erőltetned...
- Fogd be! - mordultam rá. - Eddig te is támogattál a tervemben, hogy visszakapjam, akkor most mi változott?
- Talán csak annyi, hogy menyasszony lett? Lehet, hogy utálni fogsz, de muszáj megkérdeznem - nézett rám lesajnálón. - Mi van, ha tényleg szeretik egymást?
- Ugyan már, az a buzi önmagán kívül senkit nem szeret - sétáltam az ablakhoz. Gyönyörű volt a kilátás, de én ezt most egy cseppet sem élveztem. - Miért nem tud egy modellt vagy egy színésznőcskét kifogni magának? - szaladt ki a számon. Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy majd én keresek egyet és ráuszítom a portugálra, de nem akartam Anának fájdalmat okozni, ezért azonnal el is vetettem. Mert mi van ha tényleg szereti?
Soha nem éreztem még ilyen üresnek magam. A terveim egy szerető családról lassan szertefoszlani látszottak. Megtörve ültem vissza a helyemre és arcomat a kezeim közé rejtettem.
- Nem tudok beletörődni - nyögtem fel fájdalmasan. - Mióta találkoztunk, nem vagyok képes más nőre ránézni - vallottam be.
- Baszd meg! - hördült fel Mark együttérzőn. - Ezt eddig egy szóval sem említetted.
- Minek mondtam volna, hogy kiröhögj? - vontam meg a vállamat.
- Nem röhögtelek volna ki - húzta fel az orrát, majd elvigyorodott. - Na jó, talán egy kicsit.
- Kapd be!
- Hát kérlek ennyi önmegtartóztatás után elhiszem, hogy szeretnéd - cukkolt, de tudtam, hogy csak ezért teszi, hogy jobb kedvre derítsen.
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~
Nem akartam megijeszteni az ablaknál álló nőt, így halkan köszöntem neki, de még így is összerezzent ahogy megálltam mögötte.
- Neked is jó reggelt - emelte rám csodálatos szemeit, majd visszafordult, hogy tovább gyönyörködhessen a kilátásban.
- Gyerekek? - dőltem neki a mellette lévő falnak.
- Még alszanak. Elfáradtak az utazástól - válaszolta, de pillantásra sem méltatott.
- Sajnálom - bukott ki belőlem, mire kérdőn rám kapta a tekintetét. - Nem akartalak megijeszteni vagy zavarba hozni csak... - akadtam el, hiszen soha nem kellett még magyarázkodnom senkinek, illetve soha nem is tettem még ilyet. - Szerettem volna együtt felnevelni a gyerekeinket. Tudod - sóhajtottam fel mert végre dűlőre jutottam magammal és ki akartam önteni a szívemet Anának - mióta újra találkoztunk, egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből. Olyan vagy, mint valami kibaszott drog - túrtam a kusza tincseim közé miközben éreztem, hogy minden egyes szó után megkönnyebbülök. - Azt hittem, ha időt adok magunknak, akkor talán te is el kezdesz érezni valamit irántam, de látom hiába reménykedtem. Nem tudok mit tenni ez ellen - tártam szét a karomat. - Akárhányszor találkozunk, elönt a vágy, hogy a karjaimba vonjalak és...
- Ne! - állított le zavartól pirosló arccal. - Ne mondj ilyeneket! - nézett rám könyörgő szemekkel. - Ami volt elmúlt. Volt egy esélyed, de elcseszted és ezt te is tudod - suttogta, mire felmordultam.
- Értsd meg, kellesz nekem - néztem a szemeibe, amikből színtiszta döbbenetet olvastam ki.- Azt szeretném, mit szeretném - ragadtam meg a vállait - akarom, hogy megint együtt legyünk! Te, én meg a törpék, mint egy igazi család.
- Kimi... - bicsaklott meg a hangja.
- Cssh! - tettem az ujjamat a szájára, mielőtt végleg elküld a fenébe. - Ne mondj semmit! Most még ne! Megértettem, hogy Ronaldoval vagy, de azt akarom, hogy tudd, én várni fogok rád - fogtam a kezeim közé az arcát és a hüvelykujjammal végig simítottam telt ajkain. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, így lehajoltam és lágyan megcsókoltam. Éreztem ahogy megfeszült a teste a karjaimban, ezért elengedtem, pedig az íze olyan érzéseket korbácsolt fel bennem, amitől alig tudtam visszafogni magam, hogy ne teperjem le azonnal.
- Ha elkészültök, csörögj rá Ramira, ő majd kihoz a pályára - nyögtem fel rekedten és sietős léptekkel a fürdőbe vettem az irányt. Szükségem volt egy kis térre, na meg egy hideg zuhanyra, hogy újra normálisan tudjak gondolkodni.
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~
Nem igazán tudtam az időmérőre koncentrálni, így amikor végre levettem a bukómat, a mérnököm majdnem leszedte a fejemet.
- Oké, oké - morogtam nem túl lelkesen, de az arcom azonnal felragyogott, mikor megláttam a két kis szőke fejet felém futni.
- Apa! Ez annyira űberkirály volt! - ugrott a karjaim közé Nico akit nem sokkal lemaradva Lina is követett.
- Köszi - emeltem őket magasba. - De honnan szedsz te ilyen szavakat? - pislogtam kíváncsian a fiamra.
- Marci bácsi szokta mondani, mikor nálunk esznek Enzoval és Clarisse nénivel - vonta meg a vállát a kis csibész. Elnyomtam egy kikívánkozó csúnya szót, majd tekintetemmel megkerestem Anát, aki kicsit távolabb, halvány mosollyal az arcán figyelt minket. Odasétáltam hozzá.
- Neked hogy tetszett? - kérdeztem, mert nagyon kíváncsi voltam a véleményére.
- Félelmetes az a gyorsaság amivel mentek - sütötte le a szemeit zavartan, de aztán kihúzta magát és rám nézett. - Ügyes voltál.
- Köszönöm - szaladt majdnem körbe a szám a fejem körül. - Bár lehettem volna jobb is, de nincs gáz, mert hogy az egyik barátomat idézzem, a pontokat holnap osztják.
A két kicsi fészkelődni kezdett a kezeim közt, így letettem őket a földre.
- Nico, Lina ne menjetek sehova mellőlünk - szólt rájuk idegesen Ana.
- Ne aggódj, itt nem tudnak eltűnni. Mindenhol biztonságiak vannak - mutattam körbe.
- Ó, te még nem tudod, mire képesek - sóhajtott fel az anyjuk.
- Hé, azért jöttetek, hogy jól érezzétek magatokat - korholtam halkan, de mikor láttam, hogy elhúzza a száját, elkeseredetten csattantam fel. - Legalább csinálj úgy, mintha élveznéd.
- Én nem... - harapott az ajkába Bell, és ettől a mozdulattól kisKimi fészkelődni kezdett. - Igazad van - fújta ki a levegőt hangosan. - Túlaggódom a dolgokat - villantott rám egy gyönyörű mosolyt.
- Na látod, erről van szó - vigyorodtam el én is. - Gyere, körbevezetlek titeket.
Intettem a gyerekeknek, akik azonnal mellénk siettek és hatalmas szemekkel figyeltek mindenre amit mondtam. Körbejártuk az egész épületet, megmutattam az öltözőmet, ahol megvárták amíg egy gyors zuhany után átöltöztem és már mentünk is az ebédlőbe, mert a törpék hasa hangos korgással adta tudtunkra, hogy megéheztek.
Miután rendeltünk, leültünk egy szabad asztalhoz és élvezettel figyeltem a gyerekeimet, amint versenyzőket megszégyenítő gyorsasággal tüntetik el az ételt a tányérjukról. Büszke apuka módjára húztam ki magam mellettük. A szemem sarkából láttam, hogy sokan csodálkozva, kíváncsian tekingetnek felénk, de volt bennük annyi, hogy nem jöttek oda kérdezősködni. Tudták, ha elakarom mondani, úgyis megosztom velük. Milyen jó lenne, ha minden versenyhétvégém így telne - csapott mellbe egy kósza gondolat, amitől a szívem hevesebben kezdett dobogni. Anára néztem, aki épp a telefonját nyomkodta és egy gyönyörű mosoly játszott az ajkain, amiből azonnal tudtam, hogy a portugállal "beszélget". Elkomorodtam és a féltékenység hatalmas karmokkal mart belém.
- Mikor lesz az esküvő? - csúszott ki a számon, amivel magamat is megleptem. Ez volt az a téma amiről hallani sem akartam, így nem értettem mi ütött belém.
- Cris szeretné, ha minél előbb, de én még kértem egy kis időt - pirult el megint, amivel az őrületbe tudott kergetni. Hogy lehet valaki ennyire ártatlan?
- Hah - mordultam fel. Ebben az egyben egyetértettem a focistával, én is minél hamarabb a magaménak akarnám tudni. - Mire vársz? - kíváncsiskodtam.
- Arra gondolsz, hogy miért nem ugrom azonnal fejest a házasságba egy ilyen jó partival? - kérdezte cinikusan. - Mindegy - legyintett lemondóan, mikor látta az értetlenséget az arcomon. - Tudod, kezd elegem lenni abból, hogy azok szerint akik nem is ismernek, megfogtam az isten lábát és nem értik, hogy miért kéretem magam - fakadt ki, amin elcsodálkoztam. - Nem akarom, hogy azt higgyék csak a pénz és a hírnév miatt vagyok vele.
- Én nem gondolom ezt - vágtam közbe. - Ha erre utaztál volna, akkor nem most ismerem meg a gyerekeimet - néztem rá szemrehányóan.
- Már milliószor bocsánatot kértem - pislogott megbántottan és a szívem azonnal olvadni kezdett.
- Tudom, ne haragudj - tettem az asztalon nyugvó kezére az enyémet, de azonnal elhúzta. - De még mindig nem értem, hogy miért húzod az időt? Na nem mintha bánnám, mert annál később teszi a mocskos kezét a gyerekeimre...
- Kimi! - pislogott rám elhűlve. - Cris úgy szereti őket, mintha a sajátjai lennének.
- De nem az övéi! - szögeztem le azonnal. - Remélem nem kell majd apának hívniuk idővel? - grimaszoltam.
- Nem - rázta meg a fejét. - Ezt se ő, se én nem kérném tőlük.
- Helyes - dőltem hátra elégedetten. Megnyugtatott a tudat, hogy a csatár mindig emlékeztetve lesz rá, hogy ők az enyémek.
- Meg akarom alapozni a jövőmet - hallottam meg hirtelen Ana suttogását.
- Mi? - értetlenkedtem.
- Azt kérdezted, miért nem házasodtunk még össze. Ez a válasz. Először szeretném befuttatni az éttermemet és kellő hírnévre szert tenni a szakmában, hogy ne mondhassák, hogy mindent neki köszönhetek, hogy az ő hátán kapaszkodtam fel.
- Szóval ezért nem akarod, hogy kiderüljön a kapcsolatotok? - világosodtam meg.
- Nagy részt igen, de az is közre játszik, hogy nem szeretném, ha a gyerekeket folyton újságírók hada venné körbe. Sajnos látom, hogy Junival mit művelnek. Gondold el, milyen felbolydulást okozna, ha kiderülne a titkunk? Egy lépést nem tehetnénk nyugodtan.
- Azt én sem szeretném - vallottam be kelletlenül.
Miután ezt megbeszéltük, Ana visszafordult a hívást jelző telefonjához.
- Bocsánat, de ezt fel kell vennem - állt fel és sétált arrébb, magamra hagyva a törpékkel akik mint két kis szélkakas úgy forogtak a székükön, hogy mindent lássanak.
Hitetlenkedve néztem Ana után. Annyira, de annyira más volt, mint azok akiket eddig ismertem. Az egész lényéből áradt a jóság. Aki nem ismerte, csak elment mellette az utcán, azt is mosolyra fakasztotta pusztán a létével.
- Apa - tört át Nico hangja a rózsaszín ködömön, ami körbe vett.
- Mondjad tökmag! - vigyorogtam rá, mert imádtam idegesíteni. Ilyenkor mindig felvette a Raikönnen-es nézését és ez baromira bejött nekem.
- Nem vagyok tökmag! - kérte ki magának a mellkasán összefont kezekkel.
- Oké, nem vagy az - borzoltam össze a haját, amit ő morgással, Lina hatalmas kacagással fogadott. - Mit szeretnél?
- Elmegyünk megnézni az autódat? - pislogott rám kiskutya szemekkel, elfelejtve az előbbi morcosságát.
- Persze - bólintottam és kézen fogva a két prücsköt elindultam velük, hogy megkeressük a csapatomat.
- Oké, oké - morogtam nem túl lelkesen, de az arcom azonnal felragyogott, mikor megláttam a két kis szőke fejet felém futni.
- Apa! Ez annyira űberkirály volt! - ugrott a karjaim közé Nico akit nem sokkal lemaradva Lina is követett.
- Köszi - emeltem őket magasba. - De honnan szedsz te ilyen szavakat? - pislogtam kíváncsian a fiamra.
- Marci bácsi szokta mondani, mikor nálunk esznek Enzoval és Clarisse nénivel - vonta meg a vállát a kis csibész. Elnyomtam egy kikívánkozó csúnya szót, majd tekintetemmel megkerestem Anát, aki kicsit távolabb, halvány mosollyal az arcán figyelt minket. Odasétáltam hozzá.
- Neked hogy tetszett? - kérdeztem, mert nagyon kíváncsi voltam a véleményére.
- Félelmetes az a gyorsaság amivel mentek - sütötte le a szemeit zavartan, de aztán kihúzta magát és rám nézett. - Ügyes voltál.
- Köszönöm - szaladt majdnem körbe a szám a fejem körül. - Bár lehettem volna jobb is, de nincs gáz, mert hogy az egyik barátomat idézzem, a pontokat holnap osztják.
A két kicsi fészkelődni kezdett a kezeim közt, így letettem őket a földre.
- Nico, Lina ne menjetek sehova mellőlünk - szólt rájuk idegesen Ana.
- Ne aggódj, itt nem tudnak eltűnni. Mindenhol biztonságiak vannak - mutattam körbe.
- Ó, te még nem tudod, mire képesek - sóhajtott fel az anyjuk.
- Hé, azért jöttetek, hogy jól érezzétek magatokat - korholtam halkan, de mikor láttam, hogy elhúzza a száját, elkeseredetten csattantam fel. - Legalább csinálj úgy, mintha élveznéd.
- Én nem... - harapott az ajkába Bell, és ettől a mozdulattól kisKimi fészkelődni kezdett. - Igazad van - fújta ki a levegőt hangosan. - Túlaggódom a dolgokat - villantott rám egy gyönyörű mosolyt.
- Na látod, erről van szó - vigyorodtam el én is. - Gyere, körbevezetlek titeket.
Intettem a gyerekeknek, akik azonnal mellénk siettek és hatalmas szemekkel figyeltek mindenre amit mondtam. Körbejártuk az egész épületet, megmutattam az öltözőmet, ahol megvárták amíg egy gyors zuhany után átöltöztem és már mentünk is az ebédlőbe, mert a törpék hasa hangos korgással adta tudtunkra, hogy megéheztek.
Miután rendeltünk, leültünk egy szabad asztalhoz és élvezettel figyeltem a gyerekeimet, amint versenyzőket megszégyenítő gyorsasággal tüntetik el az ételt a tányérjukról. Büszke apuka módjára húztam ki magam mellettük. A szemem sarkából láttam, hogy sokan csodálkozva, kíváncsian tekingetnek felénk, de volt bennük annyi, hogy nem jöttek oda kérdezősködni. Tudták, ha elakarom mondani, úgyis megosztom velük. Milyen jó lenne, ha minden versenyhétvégém így telne - csapott mellbe egy kósza gondolat, amitől a szívem hevesebben kezdett dobogni. Anára néztem, aki épp a telefonját nyomkodta és egy gyönyörű mosoly játszott az ajkain, amiből azonnal tudtam, hogy a portugállal "beszélget". Elkomorodtam és a féltékenység hatalmas karmokkal mart belém.
- Mikor lesz az esküvő? - csúszott ki a számon, amivel magamat is megleptem. Ez volt az a téma amiről hallani sem akartam, így nem értettem mi ütött belém.
- Cris szeretné, ha minél előbb, de én még kértem egy kis időt - pirult el megint, amivel az őrületbe tudott kergetni. Hogy lehet valaki ennyire ártatlan?
- Hah - mordultam fel. Ebben az egyben egyetértettem a focistával, én is minél hamarabb a magaménak akarnám tudni. - Mire vársz? - kíváncsiskodtam.
- Arra gondolsz, hogy miért nem ugrom azonnal fejest a házasságba egy ilyen jó partival? - kérdezte cinikusan. - Mindegy - legyintett lemondóan, mikor látta az értetlenséget az arcomon. - Tudod, kezd elegem lenni abból, hogy azok szerint akik nem is ismernek, megfogtam az isten lábát és nem értik, hogy miért kéretem magam - fakadt ki, amin elcsodálkoztam. - Nem akarom, hogy azt higgyék csak a pénz és a hírnév miatt vagyok vele.
- Én nem gondolom ezt - vágtam közbe. - Ha erre utaztál volna, akkor nem most ismerem meg a gyerekeimet - néztem rá szemrehányóan.
- Már milliószor bocsánatot kértem - pislogott megbántottan és a szívem azonnal olvadni kezdett.
- Tudom, ne haragudj - tettem az asztalon nyugvó kezére az enyémet, de azonnal elhúzta. - De még mindig nem értem, hogy miért húzod az időt? Na nem mintha bánnám, mert annál később teszi a mocskos kezét a gyerekeimre...
- Kimi! - pislogott rám elhűlve. - Cris úgy szereti őket, mintha a sajátjai lennének.
- De nem az övéi! - szögeztem le azonnal. - Remélem nem kell majd apának hívniuk idővel? - grimaszoltam.
- Nem - rázta meg a fejét. - Ezt se ő, se én nem kérném tőlük.
- Helyes - dőltem hátra elégedetten. Megnyugtatott a tudat, hogy a csatár mindig emlékeztetve lesz rá, hogy ők az enyémek.
- Meg akarom alapozni a jövőmet - hallottam meg hirtelen Ana suttogását.
- Mi? - értetlenkedtem.
- Azt kérdezted, miért nem házasodtunk még össze. Ez a válasz. Először szeretném befuttatni az éttermemet és kellő hírnévre szert tenni a szakmában, hogy ne mondhassák, hogy mindent neki köszönhetek, hogy az ő hátán kapaszkodtam fel.
- Szóval ezért nem akarod, hogy kiderüljön a kapcsolatotok? - világosodtam meg.
- Nagy részt igen, de az is közre játszik, hogy nem szeretném, ha a gyerekeket folyton újságírók hada venné körbe. Sajnos látom, hogy Junival mit művelnek. Gondold el, milyen felbolydulást okozna, ha kiderülne a titkunk? Egy lépést nem tehetnénk nyugodtan.
- Azt én sem szeretném - vallottam be kelletlenül.
Miután ezt megbeszéltük, Ana visszafordult a hívást jelző telefonjához.
- Bocsánat, de ezt fel kell vennem - állt fel és sétált arrébb, magamra hagyva a törpékkel akik mint két kis szélkakas úgy forogtak a székükön, hogy mindent lássanak.
Hitetlenkedve néztem Ana után. Annyira, de annyira más volt, mint azok akiket eddig ismertem. Az egész lényéből áradt a jóság. Aki nem ismerte, csak elment mellette az utcán, azt is mosolyra fakasztotta pusztán a létével.
- Apa - tört át Nico hangja a rózsaszín ködömön, ami körbe vett.
- Mondjad tökmag! - vigyorogtam rá, mert imádtam idegesíteni. Ilyenkor mindig felvette a Raikönnen-es nézését és ez baromira bejött nekem.
- Nem vagyok tökmag! - kérte ki magának a mellkasán összefont kezekkel.
- Oké, nem vagy az - borzoltam össze a haját, amit ő morgással, Lina hatalmas kacagással fogadott. - Mit szeretnél?
- Elmegyünk megnézni az autódat? - pislogott rám kiskutya szemekkel, elfelejtve az előbbi morcosságát.
- Persze - bólintottam és kézen fogva a két prücsköt elindultam velük, hogy megkeressük a csapatomat.
