tag:blogger.com,1999:blog-16957692237969477132024-03-13T00:15:17.687+01:00Las Puertas de InfiernoDolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.comBlogger371125tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-78056261247732127692018-11-15T14:09:00.000+01:002018-11-15T14:09:57.256+01:00II. évad 23. rész <div style="text-align: justify;">
Sziasztok!<br />
<br />
Elérkeztünk ide is. Ez az utolsó rész. :(<br />
Tudom sokan már örültök neki, hogy megtudjátok, mi a történet befejezése, de nekem egy hatalmas űr marad a szívemben utána. Ahogy a blogom címéből is láthatjátok, ez volt az első sztorim, amit papírra vetettem, majd begépeltem ide. Szereplői az évek alatt a szívemhez nőttek így nagyon nehéz a búcsúzás, de muszáj.<br />
Sokáig nem tudtam, hogy mi lesz a történet legvége és ez menet közben is sokszor változott, de mostanra végre sikerült békét kötnöm magammal. :) Mindig az aktuális hozzászóló kedvence (TeamCris, TeamKimi vagy éppen Team Sergio) alakította ki bennem a végkifejletet. :D Egyszóval volt itt minden. XDDD<br />
Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy rendhagyó véget kanyarítok Anáéknak.<br />
Utálok búcsúzni, ezért gyorsan teszem.<br />
Az írásaimnak köszönhetően rengeteg kedves emberrel "ismerkedtem" meg. Jó érzés volt tudni, hogy érdekelt titeket a kissé zavaros elmém még zavarosabb lenyomata és nyomon követtétek "írói" szárnypróbálgatásaimat. :D<br />
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltatok velem és az én drága szereplőimmel. Baromi jó érzés volt olvasni a kommentjeiteket. Minden egyes szavatok megdobogtatta a szívemet, akár jó akár rossz visszajelzés volt. Próbáltam tanulni a hibáimból és a kritikáitokból is egyaránt. Remélem sikerült.<br />
Most egy kicsit pihenni fogok és befejezem az utolsó még futó blogomat, de....<br />
Rengeteg ötlet van még a fejemben, elkezdett írások a gépemen, szóval nem fogom és nem is tudnám abbahagyni az írást. Valamikor talán még beleszaladtok az általam írt történetekbe, de azok már nem a focihoz fognak kötődni. Legalábbis most ezt tervezem, de aztán ki tudja? ;) :D Nálam sose lehet tudni. Egy biztos: Dolores Faria néven tovább szeretnék munkálkodni, aztán még az is előfordulhat, hogy egyszer eljutok arra a szintre, hogy egy könyvesbolt polcáról köszönök vissza rátok. :D<br />
Azt hiszem most már épp eleget fárasztottalak titeket. :D<br />
Jó olvasást a befejező részhez!<br />
Millió puszi és hatalmas ölelés: Dolores <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Magam elé bámulva a semmibe, támasztottam a fejem a repülőgép ablakának. Alattunk már látszódtak a Barajasi reptér fényei. Egész idefele úton próbáltam feldolgozni, amit tettem. Átkozott legyek, ha tudom, hogy miért hagyott el a józan eszem és miért kötöttem ki a finn karjai közt, de megtettem és most mocskosnak, olcsónak éreztem magam. Abban a pillanatban, ahogy az általunk generált szexuális vágy köde felszállt az agyamról, szembesültem tettem súlyával. Felszaladtam a szobámba és reszkető kezekkel dobáltam be ruháimat a bőröndömbe. Könnyeim megállíthatatlanul folytak miközben taxit rendeltem és faképnél hagytam a pilótát. Nem tudtam a szemébe nézni. Nem akartam látni az arcát, hogy mit is gondolhat rólam ezek után. Szerencsémre sikerült jegyet váltanom a következő gépre, így most rajta ültem és vártam, hogy földet érjünk .</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Torkomban dobogó szívvel léptem be a házba, ahonnan egyből meghallottam a gyerekek zsivaját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anya! Anya! - Szaladtak elém boldog mosollyal az arcukon, mikor észrevettek az ajtóban. - Úgy hiányoztál! - Öleltek magukhoz, mikor letérdeltem eléjük és a karjaimba zártam őket.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ti is nekem életeim! - fúrtam arcomat a finom illatú, puha, szőke fürtök közé.</div>
<div style="text-align: justify;">
Szemeimet könnyfátyol borította be, ahogy apró kezeikkel átfonták a nyakamat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért sírsz? - simított végig Nico az arcomon csodálkozva.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert nagyon örülök, hogy végre itt lehetek veletek - füllentettem. - Szia, Juni! - köszöntem az előttem toporgó apróságnak is, aki nem tudta, hogy mi tévő legyen. Felé is kitártam a karomat és megöleltem. Édes mosollyal az arcán bújt hozzám, amitől a szívem elfacsarodott. Nem érdemlem meg, hogy szeressen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia Ana! - köszöntött Dolores is kedvesen. - Jó hogy újra itthon vagy kislányom. Cris már majd belebolondult a hiányodba - kacsintott rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oh, merre van? - Jöttem zavarba, miközben tekintetemmel végig pásztáztam a nappalit, a focistát keresve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs itthon. Azt üzeni, hogy siet vissza, de akadt egy kis gond a szálloda körül. Vasárnap estére itt lesz.</div>
<div style="text-align: justify;">
Elszorult torokkal biccentettem egyet, hogy megértettem. Ez a pár nap haladék talán elég lesz rá, hogy mindent tisztázzak magamban és eldöntsem, hogyan tovább.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Csigalassúsággal teltek a napok a focista nélkül. Úgy éreztem, mintha az idő is összeesküdött volna ellenem és így akarná meghosszabbítani a vívódásomat. Minden nap beszéltünk telefonon, de a történtekről egy szót sem ejtettem. Úgy gondoltam, ez nem telefon téma és mikor elérkezett végre a viszontlátás napja, gyomromban hatalmas görccsel álltam a találkozás elé. A nappaliban ülve vártam rá. Reggel megkértem Dolorest, hogy vigye el a gyerekeket a játszótérre, amibe egy mindent tudó mosollyal az arcán bele is egyezett, így most egyedül vártam az elkerülhetetlenre. Ahogy megláttam belépni az ajtón a focistát, szívem összeszorult. Mekkora egy barom vagyok, Cris nem érdemelte meg, amit elkövettem ellene. Remegő lábakkal álltam fel, kezeimet tördelve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia kicsim! - ölelt szorosan magához miután másodpercek alatt áthidalta a köztünk lévő távolságot. - Rohadtul hiányoztál - súgta a számba majd hevesen megcsókolt.</div>
<div style="text-align: justify;">
El akartam tolni magamtól, de ajkai érintésétől elvesztettem a fejemet. Ujjaimat a tarkójára csúsztattam és úgy kapaszkodtam belé, mint fuldokló a mentőövbe. Nem tudom meddig voltunk így, de kábulatomból a portugál pólóm alá becsúszó keze ébresztett fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris.. - léptem aprót hátra, miközben bűntudattól könnyes szemeimet lesütöttem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi a baj Ana? - simított végig az hajamon, majd mutató ujjával felemelte az államat, hogy a szemembe nézhessen. Nem bírtam tovább. Könnyeim megállíthatatlanul végigcsorogtak az arcomon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom.. - ráztam meg zokogva a fejemet. Az eddig nyelvemen lévő összes mondanivalóm bennem rekedt és csak a bűntudat mardosta a torkomat. A legrosszabb mégis az volt, mikor Cris arcáról eltűnt az értetlenség. Kezei ökölbe szorultak, szemeiben a fájdalom és a düh váltották egymást.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megölöm! - robbant ki belőle. - Megölöm azt a szemetet!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne, kérlek! - fogtam meg a karját, de gyorsan el is kaptam. Nem volt jogom megérinteni őt. - Én ugyanolyan hibás vagyok, mint ő - vallottam be.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az a szemét! - dühöngött tovább, mintha ott se lennék. - Annyira tudtam! Olyan biztos voltam benne, hogy kihasználja a helyzetet! - rogyott le a kanapéra, fejét a kezei közé hajtva.</div>
<div style="text-align: justify;">
Én csak álltam ott megkövülten és vártam, hogy mikor tör ki újra. Hiába, mert nem szólalt meg. Arcát továbbra is rejtve tartotta előlem, vállai rázkódásából jöttem rá, hogy sír.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jaj, ne! - suttogtam magam elé miközben úgy éreztem, hogy a szívem milliárdnyi apró darabra hullik. Kezemet nyújtottam felé, hogy megsimogassam és megpróbáljam elűzni az általam okozott bánatot, de rájöttem, hogy nem tehetem. Én voltam minden rossznak az okozója, nem volt létjogosultságom megérinteni őt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért? - emelte fel rám hirtelen megkínzott tekintetét. Könnyáztatta barna szemeitől, melyekből sütött a szomorúság, végleg összetörtem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom - suttogtam rekedten. - Fogalmam sincs hogy történt - ráztam a fejem elkeseredve. - Egyszerűen csak.... Nem tudom - próbáltam eltüntetni a gombócot a torkomból, nem sok sikerrel. Nem akartam neki bevallani, hogy a mai napig van egy érzés ami a finnhez köt és ez ellen nem tudok mit tenni.</div>
<div style="text-align: justify;">
A köztünk lévő csend nagyon hosszúra nyúlt. Cris leverten bámult maga elé, míg én csak álltam és vártam, hogy kimondja: Vége.</div>
<div style="text-align: justify;">
Hirtelen a nappali csendjét gyerekzsivaj verte fel. Ijedten kaptam a fejem az ajtó felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Apaaaa! Criiiiis! - kiáltottak fel egyszerre a kicsik mikor meglátták a kanapén ülő focistát. Hozzászaladtak és szorosan megölelték. A zokogás újult erővel tört fel a mellkasomból. Istenem, mit tettem! Szám elé kaptam a kezem, hogy tompítsam a fájdalmas kiáltásom, majd sarkon fordulva kirohantam a szobából.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana! - jutott el még a tudatomig Cris elgyötört hangja, de megállítani már nem tudott. Az ajtót feltépve kifutottam az udvarra onnan az utcára és rohantam, mint az őrült. El innen, el attól az embertől akit szerettem, de megsebeztem és el a gyerekeimtől, akiktől elvettem a lehetőséget, hogy normális családban nőjenek fel. Könnyeim elhomályosították a látásomat. Egy helyet szerettem volna, ahová elbújhatok a lelkiismeretem elől, ahol semmi nem gyötör többé és nem kell látnom a csalódott, megvető arcokat. Ahol nem kell két szeretett férfi közül választanom. Döbbenten álltam meg. Most először tudatosult bennem, hogy tényleg így van. Szeretem őket. Crist és Kimit is egyaránt. Hiába próbáltam elnyomni a finn iránti érzéseimet, kudarcot vallottam. Hirtelen a semmiből fékcsikorgást ütötte meg a fülemet, majd éreztem ahogy a testem a levegőbe emelkedik. Nem volt időm felfogni, hogy mi történt velem, mert egy villanásnyi fájdalom után elöntött a béke. Erre vártam, itt van! Két kézzel ragadtam meg a lehetőséget és kapaszkodtam a fehérségbe.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Cris</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Bénultan meredtem az ajtóra. Érzelmeim széles kavalkádja gyűrt maga alá. A fájdalom, az elárultság mellett a félelem is megmutatkozott. Mi lesz most? Mi lesz ezután? Nem akarom elveszíteni a nőt, aki ilyen kis idő alatt is feje tetejére állította a világomat és megmutatta, hogy milyen teljes is lehet az életem. Nem fogom hagyni, hogy a finn győzzön. Gondolataimból egy hangos fékcsikorgás és egy csattanás térített észhez.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugye nem? - kaptam fel a fejemet, majd őrült módjára rohanni kezdtem az utca felé. Ahogy kiértem a kapun, kisebb csődületet pillantottam meg nem sokkal messzebb tőlem. Idegesen szedtem a lábaimat, hogy az embereket félrelökdösve a szívem ezer darabra hulljon az elém táruló látványtól.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ana a földön feküdt, feje Sergio ölében pihent. Ahogy oda guggoltam, a védő rám nézett, szemeiből könnyek potyogtak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Épp a kapunál voltam - mondta rekedt hangon, miközben ujjai nem szűntek meg simogatni a lány fehér arcát. - Láttam...- suttogta - láttam ahogy felrepült a levegőbe és egy pillanatra elmosolyodott.. aztán nekicsapódott a betonnak és nem mozdult. Cris - nézett rám halálra vált tekintettel Segio - nem lélegzik - nyögte ki majd felzokogott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Egy héttel később</i></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-style: italic;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
Cris</div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Könnyektől elhomályosult tekintettel figyeltem, ahogy az ikrek, apjuk kezét szorongatva álltak velem szemben. Lina hercegnős ruhában, míg Nico öltönyben meredt szomorúan maga elé. Sápadtan, szótlanul nézték a hófehér ruhába öltöztetett alakot. Szívem összeszorult a gondolatra, hogy nem ölelhetik többet egymást, nem nevethetnek együtt és Ana nem láthatja, ahogy imádott gyermekei felnőnek. A fájdalom a gyomromon keresztül végig hasított egészen a szívemig. Akarva akaratlan az én tekintetem is megpihent a ravatalon fekvő gyönyörű nőn, aki úgy nézett ki, mintha csak néhány pillanatra megpihent volna. Arca sima volt és ajkain mintha egy halvány mosoly játszott volna. Még így is csodaszép volt. Összefűzött ujjai közt két szál vörös rózsa pihent, emlékeztetve mindenkit Anabell életének legfontosabb szereplőire.</div>
<div style="text-align: justify;">
Fájdalmamat tetézte, hogy a mai napnak kellett volna lennie életem legboldogabbikának, mikor végre feleségül vehettem volna a nőt akit szerettem, ehelyett.... Ehelyett csak álltam és a fájdalomtól bénultan figyeltem amint Ana testét elnyelte a sír. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy a pap belefogott a búcsúztatásba, úgy hangzottak fel mindenhonnan az elfojtott sírás hangjai. Rengetegen eljöttek, hogy végső búcsút vegyenek tőle. Barátok, ismerősök, munkatársak. Sara, a szintén könnyező Iker mellkasához bújva zokogott, Marcelo szemeiből megállíthatatlanul folytak a sós cseppek míg Leroy és az ikrek, Josh és Joe szótlanul álltak a ravatal előtt. Raikkönen pedig csak meredten bámult maga elé míg én... <br />
Én egyszerűen csak ürességet éreztem. Nem tudtam sírni. Azóta a nap óta nem ejtettem egyetlen könnyet sem. Nem tudtam, mert belül én is halott voltam akárcsak Anabell.<br />
<br />
<br />
Kimi<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Éreztem ahogy Niko és Lina a kezeimbe kapaszkodva próbálják túlélni a lehetetlent. Nálam kerestek menedéket. Pont nálam aki egymaga tehetett erről a szerencsétlenségről. <br />
A tragédia másnapján hoztam el őket a portugáltól és azóta velem vannak. Igen, akartam őket de nem ilyen áron. Ha tudtam volna, mit okozok az önzőségemmel, inkább soha nem megyek Anabell közelébe.<br />
Anabell. A neve is kimondhatatlan fájdalmat okozott a mellkasomban és akaratlanul is elém tolultak az utóbbi napok emlékei.<br />
<br />
<i>Az ablakomnál álltam és figyeltem ahogy Ana a bőröndjét maga után húzva beszállt a taxiba. Tudtam, hogy nincs értelme utána menni. Majd megnyugszik - vigyorodtam el. Innentől kezdve csak várnom kell, míg rájön, hogy én vagyok az a férfi aki neki kell- bizonygattam magamnak. De ahogy teltek a napok, úgy kopott el a magabiztosságom. Mi van, ha mégis a portugált választja? Mi van, ha soha többet nem érhetek hozzá, mert mégis feleségül megy Ronaldohoz? Vajon elmondta neki mi történt köztünk? Ő pedig megbocsátott neki? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kergették egymást a fejemben napokon át, míg végre megszólalt a telefonom.<br />Gúnyos vigyorral vettem a fülemhez és nyomtam meg a fogadás gombot.<br /> - Ronaldo?</i><br />
<i> - Raikkönen. Ana.. - hallatszott a focista elkínzott hangja a vonal másik feléről amiből arra következtettem, hogy mindent tud.</i><br />
<i> - Nézd, én megértelek, hogy most mérges vagy rám, de ő mindig is az enyém volt.. - fogtam bele, mert nem akartam drámát miközben a szívem boldogan dobogott a mellkasomban, hogy elértem a célom. -Akartam őt és a gyerekeimet, így megtettem amit tudtam. Ezt meg kell értened...</i><br />
<i> - Fogd már be! - vágott a szavamba a focista. </i><br />
<i> - Hé, nem kellene...</i><br />
<i> - Halott! Érted? Ana meghalt! - zokogott fel a portugál amiből azonnal levettem, hogy igazat mond.</i><br />
<i> - Mi?- nyögtem ki nagy nehezen. A világ megfordult velem. Le kellett ülnöm, hogy ne essek el, mert a lábaim megroggyantak. A nő, aki fényt és melegséget hozott az életembe és megadta nekem a világ legdrágább kincseit, nincs többé. Kinyomtam a telefont és hagytam, hogy kicsússzon a kezemből. Órákig ültem magam elé bámulva a semmibe. Már besötétedett, mikor Mark rám talált és nagy nehezen kiszedte belőlem, hogy mi történt. Ő értesítette a családomat és elintézte, hogy minél hamarabb a gyerekeim mellett lehessek.</i><br />
Vége felé közeledett a szertartás, az ikrek egyre jobban szorították a kezeimet. Sokan bolondnak tartottak, hogy elhoztam őket, de én tudtam, hogy nekik is joguk van elbúcsúzni Anától. Nagyon nehéz volt az a pár nap, mire elfogadták, hogy az anyukájuk többé nem jön vissza hozzájuk.<br />
Most ahogy rájuk néztem, fájó beletörődés volt az arcukon.<br />
<br />
- Apa! - rángatta meg a kezemet Nico, így leguggoltam hozzá.<br />
- Mit szeretnél?<br />
- Ugye anya az angyalokhoz költözött?<br />
- Igen..<br />
- Akkor jó - sóhajtott fel ő is és a testvére is.<br />
- Miért? - bukott ki belőlem a kíváncsi kérdés.<br />
- Mert akkor onnan fentről - mutatott apró ujjával az ég felé - figyelni fog minket.<br />
Szememet elfutották a könnyek ahogy édes, reménykedő arcukra pillantottam.<br />
- Biztos vagyok benne, hogy mindig rajtatok lesz a szeme - és mintha engem akarna igazolni, egy lágy szellő suhant végig a temetőn, végig simítva a könnyáztatta arcokon.<br />
Megsimogattam az egyforma szőke fejüket, hogy erőt gyűjtsek belőlük. Újra belém nyilallt a felismerés, hogy már csak ők maradtak nekem az elképzelt, csodálatos jövőmből, így fogadalmat tettem, hogy nagyon vigyázni fogok rájuk. Sokkal jobban, mint ahogy az anyukájukkal tettem.<br />
<br />
<br />
...END...<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br /></div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-42080634350459267202017-06-01T18:18:00.002+02:002017-06-01T18:22:49.628+02:00Kérdezz - FelelekHalihó!<br />
<br />
Szöllős-Filus Andrea küldött nekem pár kérdést, amire szívesen válaszolok. Köszönöm neked, hogy rám gondoltál! ;) <3<br />
<br /><br /><br /><u><b>1. Mióta írsz?</b></u><br /><br />Megboldogult lánykorom óta írogattam, de ténylegesen csak 2012 óta rontom itt a levegőt a bloggerek közt. :)<br /><br /><b><u>2. Ki a kedvenc karaktered és miért ő?</u></b><br /><br />Talán a név választásomból is kitűnik, hogy Dolores vagyis Lola a kedvencem. Miért? Hm. Talán a szabad felfogása, az erős személyisége miatt amivel egy tucat pasit kordában tud tartani. :D<br /><br /><b><u>3. Ha valós személy akkor találkoztál már vele? </u></b><br /><br />Sajnos nem valós, de ha az lenne nagyon szívesen tanulnék tőle egysmást. ;)<br /><br /><b><u>4. Mi a legnagyobb álmod? </u></b><div>
<br />Kezembe fogni a saját könyvemet. <3<br /><br /><b><u>5. Krumpli vagy rizs?</u></b><br /><br />Rizs.<br /><br /><b><u>6. Hány blogot viszel jelenleg? </u></b><br /><br />Egyenlőre két történetem fut még, de nemsokára befejezem az egyiket. Talán lesz még időm még egyre. </div>
<div>
<br /><b><u>7. Mi az ami nélkül nem lépsz ki a lakásból?</u></b><br /><br />Ruha? :D :D :D Na jó, rágó és a Kindlem. <br /><br /><b><u>8. Kedvenc parfüm?</u></b><br /><br />Szeretem a pasis illatokat ezért a családom meglepett egy Real Madrid parfümmel. Imádom!<br /><br /><b><u>9. Mi az a tanács amit a kezdő bloggereknek adnál?</u></b><br /><br />Soha ne adjátok fel! Ja és ne a közönségnek, hanem magatok miatt írjatok! <br /><br /><b><u>10. Blog írás vagy egy könyv olvasás? </u></b><br /><br />Na jó! Ez így nem ér!!!! Mindkettő. Nem tudok meglenni egyik nélkül sem. <br /><br /><br /><b><u>Az én kérdéseim: </u></b><br /><br />1. Mi a leghálásabb téma amit eddig írtál?<br />2. Mennyire tolerálja a környezeted, hogy írsz?<br />3. Ha választhatnál melyik karaktered bőrébe bújnál szívesen?<br />4. Füzet vagy word?<br />5. Előre kitalálod a történet összes pontját vagy menet közben alakítod?<br />6. Szoktál "nyomot" hagyni magad után egy-egy blogon?<br />7. Mi volt az első mondat amit leírtál a blogodon? :D<br />8. Kutya vagy cica?<br />9. Ki a kedvenc bloggered? Kinek történeteit olvasod legszívesebben?<br />10. Kivel írnál szívesen közös blogot?<br /><br /><br />Az én kihívottaim: <a href="http://myworldmylifemyfeelingsmystories.blogspot.hu/">Lexie Stevenson</a> és <a href="http://hajnalilangnoemi.blogspot.hu/">Noemi Soler</a>. :D </div>
<div>
<br />Remélem válaszoltok rá lányok. <br /></div>
<div>
Ja és persze <a href="http://restaconmemaradjvelem.blogspot.hu/">Andi</a> a te válaszaidra is kíváncsi vagyok. ;)<br /></div>
<div>
Csóközön mindenkinek: Dolores <3 <3 <3</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-67386164926208536932017-03-17T16:00:00.002+01:002017-03-17T16:10:55.835+01:00Las Puertas II. évad 22. rész<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A mosogató felett bámultam ki az ablakon, szemeimet a természet sokszínűségén legeltetve. Két napja összezárva éltem a pilótával és ez abszolút nem tett jót a hormonjaimnak. Hiába beszéltem esténként Crissel és a gyerekekkel, a nap többi részében Kimi közelségének túlélése vette el az összes energiámat. Néha úgy éreztem, nem bírom tovább. A rég elfeledett képek egyre sűrűbben villantak be elém.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
"- Gyere vissza az ágyba gyönyörűm! - suttogta a fülembe, mögém lépve miközben karjai csapdájába zárt és a frászt hozta rám. Izmos mellkasa a hátamhoz simult, bennem pedig apró remegések indultak útnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mennem kéne, mert a felügyelők estére bezárják a nagykaput - próbáltam kikerülni a teste vonzásából amit persze most is csak egy melegítő nadrág takart. Mellkasa egy vonalba került az arcommal és én akaratlanul is beszívtam a férfias illatot ami körül lengte őt. Térdeim elgyengültek az érzéstől ami végig rohant a testemen. Szemeimet lehunyva próbáltam újra erőre kapni és elszakadni tőle.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kiscica - becézett rekedten miközben kezei közé vette az arcomat és hüvelykujja lágy érintésével simogatta az ajkaimat. Bizsergő érzés áradt szét bennem, elkövettem azt a hibát, hogy tekintetemet felvezettem az arcára és abban a pillanatban elvesztem a jégkék szemekben amik szinte megbabonáztak. - Anabell - szólított újra. Forró lehelete végig perzselte a számat. Olyan volt, mintha engedélyt kérne és én a hallgatásommal megadtam neki. Apró kis nyögés szakadt fel a torkomból ahogy megéreztem az ajkait az enyémeken. Heves, érzéki csókokkal bombázta a számat majd mikor nem ütközött ellenállásba, nyelvével beljebb hatolt. Az érzés teljesen ledöbbentett. Minden idegvégződésem reagált rá. Már nem voltam ura a testemnek, Kimi átvette felettem az irányítást. Kezét a tarkómra csúsztatta és ujjait a tincseim közé fúrta, míg másik kezével magához szorított. Egy percig sem kellett kételkednem a vágyában, hiszen keménysége minden szónál többet mondott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Istenem - szakadt fel rekedten a torkából. - Teljesen elveszed az eszem Kiscica.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kimi - fektettem mindkét tenyeremet csupasz mellkasára miközben megpróbáltam megőrizni a józan eszemet és a szívemet amit már réges-régen az előttem tornyosuló férfi birtokolt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csshh, csak élvezd - hajtotta le a fejét a nyakamhoz. Orrával végig simított rajta, majd ajkai is bejárták ugyanazt az útvonalat. Önkéntelen sóhaj szaladt ki a számon miközben szemeim újra lecsukódtak."</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana? - szólított újra a hang amitől megborzongtam. Hiperventillálva fordultam az ajtóban álló felé. - Valami baj van? - kérdezte miközben tekintetét végig járatta rajtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem. Miért? - ráztam meg elpirulva a fejemet, hogy kitisztítsam a gondolataimat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Többször is szóltam, de olyan volt, mintha nem is itt lennél - nézett még mindig merően, mintha olvasni tudna a gondolataimban. Elpirulva sütöttem le a szemeimet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak..csak a gyerekeimre gondoltam - füllentettem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyerekeinkre - javított ki összeráncolt homlokkal. - Mikor fogadod el végre, hogy ők az enyémek is?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod jól, hogy már elfogadtam - csattantam fel, frusztráltan a gyanúsítástól.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - lépett közelebb hozzám. - Lehet, hogy azt hiszed megtörtént, de látom rajtad, hogy ez nem így van. Még mindig megpróbálsz úgy kezelni, mintha csak egy régen látott ismerős lennék...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert az is vagy! - tört ki belőlem. - Nézd, én nem tudom neked megadni amit szeretnél... - sóhajtottam fel bosszúsan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még mindig nem érted? - nevetett fel cinikusan majd lépésről lépésre közelebb jött hozzám. - Úgy látszik nem voltam elég világos - vette a kezei közé az arcomat miközben pillantásával fogva tartott. - Te az enyém vagy és kész! Soha nem lehetsz azé az idióta portugálé. Se te, se a gyerekek!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kimi</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Riadt tekintetével egy őzikére hasonlított. Szavaim az elevenébe találtak. Mielőtt meggondolhattam volna, magamhoz rántottam és számat az övére szorítottam. Éreztem ahogy megfeszül a karjaimban, de nem engedtem el. Nyelvem követelőzve jutott be édes ajkai közé és vette birtokba a száját. Ahogy ez megtörtént, Ana teste elernyedt, karjai felemelkedtek, majd ujjaival a hajamba túrt. Elégedett morgással nyugtáztam a tettét. Egyre hevesebben csókoltam és ő egyre hevesebben reagált rám. Levegőért kapkodva szakítottam el magam az ajkaitól, hogy a fülétől kezdve a kulcscsontjáig végig hintsem apró csókokkal a selymes bőrét. Nyelvemmel fényes utat húztam egészen a mellkasáig ahonnan nem tudtam tovább érezni őt az inge miatt. Bosszúsan nyúltam a gombokhoz, de annyira aprók voltak, hogy türelmetlenségemben egyszerűen szétszakítottam az anyagot. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kims - nyögött fel meglepődve és talán kicsit ijedten is. Hogy elhallgattassam, ajkaimat az elém táruló halmokra szorítottam. Ujjaim gyakorlott mozdulattal távolították el róla a maradék csipkés anyagot.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kaunis (gyönyörű vagy) - nyaltam végig az apróra zsugorodott mellbimbón, majd az egészet a számba véve kiélveztem az ízét. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ana homorítva ajánlotta fel magát nekem. Ujjai még mindig a hajamba markolva pihentek, de most erőteljesen szorított magához. Egyik kezem az éppen szopogatott mellét gyúrta, míg a másik felfedező útra indult a tréning alsója alá. Óvatosan lejjebb toltam a nadrágot.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt nem lenne sza-aaah.... - sóhajtott fel mikor félretoltam az utamat álló anyagot és ujjammal végig simítottam nedves ölén. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De igen - öleltem át a derekát egy kézzel, ajkaimmal fogságba ejtve az övét, miközben ujjaimmal elmerültem az édes forróságában. Lehunyt pillái meg-megrebbentek az élvezettől. Annyira kibaszottul gyönyörű volt, hogy majdnem a gatyámba élveztem már csak a látványától is. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kims - rebegte élvezettől csöpögő hangon, majd megfeszült és legnagyobb örömömre egy csodálatos orgazmussal ajándékozott meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudtam tovább türtőztetni magam, így felültettem a konyhapultra és nadrágomat lehúzva azonnal belé csúsztattam magam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Dear God!(Édes Istenem!) - nyögtem fel a forróságát megérezve magam körül. - Kibaszott szűk vagy Szerelmem! </div>
<div style="text-align: justify;">
Először lassú, megfontolt mozdulatokkal merültem el benne, de aztán megéreztem az összehúzódásait amik a következő orgazmus jelei voltak, így gyorsabban és mélyebben kezdtem lökni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kimi - karolta át a nyakamat, szemeit az enyémekbe mélyesztve könyörgött az enyhülésért.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom Kicsim - lihegtem - én is mindjárt...</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudtam befejezni a mondatot. A gerincemen végig futó zsibbadás olyan erővel robbant ki belőlem, hogy felkiáltottam. Számat Ana nyakára szorítva élveztem el miközben éreztem ahogy körmeit a hátamba vájva ő is követett a csillagok közé. </div>
<div style="text-align: justify;">
Percekbe telt, mire újból lassabban vert a szívem. Arcomat felemelve felnéztem Bellre. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kicsim - szorult el a szívem a látványtól. - Ne sírj! Kérlek - simítottam végig az arcán.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Engedj! - könyörgött szívet tépő zokogással.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - öleltem magamhoz, hogy megnyugtassam, persze sikertelenül. - Ana, kérlek ne csináld ezt - esdekeltem. - Csodálatos voltál. Olyan régóta vágytam már erre - szakadt ki belőlem a vallomás. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De nekem ezt nem.. nem lett volna szabad - rázta meg a fejét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért? - értetlenkedtem az előbb átéltek után még mindig ködös aggyal.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát nem érted? Megcsaltam Crist! - kiáltotta el magát majd lecsúszott a pultról és elrohant. Döbbenten meredtem utána. Valahogy eszembe se jutott az az átkozott portugál. Kedvem azonnal a béka segge alá süllyedt. Az előbbi eufórikus hangulatot felváltotta a harag. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Vittu perkele! Ezt nem hiszem el! - csaptam ököllel a pultra, ami hangos döngéssel válaszolt a hideg és néma konyhámban.</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com14tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-18808876865956893842017-02-05T18:16:00.001+01:002017-02-05T18:16:08.072+01:00Las Puertas II. évad 21. rész<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem hiszem el, hogy elmész - háborgott a portugál a hívás óta.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris, ne csináld - sóhajtottam fel szomorúan, miközben a bőröndömet csomagoltam. - Beteg lett és szüksége van rám. Nem mondhattam neki nemet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért nem kéri meg az anyját vagy a bátyjáékat? Ők is tudnának neki segíteni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Paula a szíve miatt nem utazhat, míg Ramiék a gyerekek miatt vannak megkötve. - Léptem az ágyon gubbasztó szerelmemhez. - Hé! - Emeltem meg az állát, hogy lássam a szemeit. - Sietek vissza! Néhány nap és rendbe hozom azt a bolondot - nyomtam apró csókot Cris ajkaira. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, csak azt nem értem még mindig, hogy miért neked kell ezt megtenned? - ölelte át a lábaimat míg fejét a hasamhoz szorította. Most sokkal jobban hasonlított egy durcás kisgyerekhez, mint egy sztárfocistához.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert amilyen hülye, elüldözte maga mellől Markot. Nem tudom, hogy min vesztek össze, de most teljesen magára maradt - vontam meg a vállaimat. Nekem sem volt kerek a történet, de Kimi annyira szenvedett a telefonba, hogy megsajnáltam és igent mondtam a kérésére, hogy segítsek neki a gyógyulásban. </div>
<div style="text-align: justify;">
Összecipzároztam a közben megtelt bőröndömet és útra készen álltam. Fájó szívvel búcsúztam el a gyerekeimtől, hosszan ölelve őket magamhoz.<br />
- Mond meg apának, hogy gyógyuljon meg minél hamarabb - pislogott rám könnyes szemekkel Nico.<br />
- Megmondom - nyomtam hatalmas puszit a fejére. - Vigyázzatok magatokra és fogadjatok szót! - kértem meg őket, majd mielőtt meggondolhattam volna magam, felálltam és beültem a kapu előtt várakozó taxiba.<br />
- Siess haza! - hajolt be az ablakon Cris és ajkait keményen az enyémekre nyomta. Úgy csókolt, mintha soha többet nem tehetné. Teljesen elolvadtam a karjaiban.<br />
- Igyekszem - válaszoltam kifulladva miután elengedett. - Szerintem egy-két nap és itthon leszek - ígértem.<br />
Az autó elindult, én pedig addig integettem, míg el nem tűntek a szemem elől. Szomorúan dőltem hátra az ülésben.<br />
<br />
(...)<br />
<br />
Magángéppel utazni sokkal gyorsabbnak tűnt. Ahogy leszálltam a svájci reptéren, azonnal körbeugráltak. Nem tudom, Kimi mit mondott nekik ki vagyok, de úgy éreztem magam, mint egy királynő. Minden kívánságomat lesték.<br />
- Köszönöm - mondtam miután a sofőr kiemelte a bőröndömet a csomagtartóból és letette a finn házának ajtajában. Elképedve néztem fel a monumentális építményre. A rengeteg üveg és beton nem nyerte el a tetszésemet, ennek ellenére mégis volt valami az épületben, ami megfogott. Talán a különleges tagoltsága, vagy lehet, hogy inkább a kilátás, ami lélegzetelállító volt, ahogy körbe fordultam a tengelyem körül.<br />
- Helló! - szólalt meg az ismerős rekedtes hang a hátam mögül, mire ijedten fordultam felé.<br />
- Ó, szia! Neked nem ágyban kéne feküdnöd? - néztem összehúzott szemekkel a kócos hajú finnre.<br />
- De igen - vigyorodott el halványan -, de akkor nem lett volna senki, aki beenged.<br />
- Teljesen egyedül vagy? - pislogtam rá meglepetten.<br />
- Mint a kisujjam - vágta rá, miközben beengedett az ajtón. Nyúlni akart a bőröndömért, de nem hagytam, hogy kivegye a kezemből.<br />
- Te beteg vagy, ne emelgess és mars vissza az ágyba! - parancsoltam rá.<br />
- Igenis mama! - vágta haptákba magát. - Gyere, megmutatom a szobádat - indult el az emelt felé, én pedig követtem. Valahogy fura érzésem volt vele kapcsolatban, de nem tudtam miért. A lépcsőzés után benyitott egy ajtón, ami egy csodálatos szobába vezetett.<br />
- Hűha! - néztem elképedve körbe. - Te aztán tudsz élni! - simítottam végig a selyem ágyneművel ellátott franciaágyon, ahol akár öt ember is simán elfért volna. Bizonytalan lépteim elvezettek a hatalmas ablakhoz, ahonnan eszményi kilátás nyílt a ház mögötti természetre. Szinte éreztem az erdő illatát, csalogatását, hogy felfedezzem.<br />
- És ez csak a vendégszoba - kacsintott rám pimaszul. - A melletted lévő az enyém. Ha gondolod szívesen befogadlak. Ott van jakuzzi is.<br />
- Kösz, de nem - sütöttem le a szemeimet a burkolt célozgatást felfogva. - Elsőnek kipakolok, aztán főzök neked egy finom, gyógyító levest. Te pedig bebújsz az ágyba, mert így soha nem fogsz rendbe jönni!<br />
<br />
<br />
Kimi<br />
<br />
Imádtam nézni, ahogy gyönyörű szemeivel végig pásztázta a szobát. Tudtam, hogy tetszeni fog neki, mert emlékeztem rá, hogy régen - bár akkoriban a testén kívül nem sok minden érdekelt - rengeteget mesélt arról, hogy mennyire szeret a természetben barangolni. Ezért is választottam az elcsábításához ezt a házat. Ahogy figyeltem a lépteit, miközben szemrevételezte a szobát, majd az árulkodó boldog sóhaját, amit a kilátás szakított fel belőle, egyre jobban elöntött az érzés, hogy ő idetartozik, ebbe a környezetbe, hozzám. Nem tudtam megállni, hogy ne szúrjak oda neki, mert ha nem érzem az elutasítását, képes lettem volna azonnal az ágyra dönteni és addig szeretkezni vele, míg a nevét is elfelejti.<br />
Parancsának engedelmeskedve visszasétáltam a szobámba és bebújtam az ágyamba. Kaján vigyorral az arcomon dobtam az egyik székre a pólómat. Előre élveztem a zavarát. A várakozástól ellustultam, szemeim lecsukódtak. Fogalmam sincs mennyi ideig aludtam, de arra ébredtem, hogy valaki óvatosan kisimítja a hajamat a homlokomból. Álmos szemekkel pislogtam a tündérre, aki az ágyam mellett állt.<br />
- Ébresztő álomszuszék! - mosolygott rám úgy, hogy kisKimi azonnal vadász szezont jelzett. - Kész a leves - mutatott a tálcára, ami az éjjeliszekrényemen gőzölgött és isteni illatokat árasztott magából.<br />
- Ezt meg tudnám szokni - ültem fel a paplant ledobva magamról és látványosan nyújtózkodni kezdtem. Szám sarkába gúnyos vigyor ült ki, mikor láttam, hogy a tervem bevált. Ana szemei néhány pillanatig a mellkasomra tapadtak, majd arca bíbor színűre váltott és szemeit lesütve próbálta elrejteni zavarát.<br />
- Egyél amíg meleg, úgy használ a legtöbbet - fordította el a fejét.<br />
- És te? - pislogtam rá érdeklődve. - Egyedül nem esik olyan jól.<br />
- Én már ettem - harapta be az alsó ajkát, ami újabb lökés hullámot indított el a testemben. Félő volt, hogy az ölemben lévő tálca felborul a farkam mocorgásától.<br />
- Akkor legalább ülj ide, amíg végzek - mutattam az ágy szélére. - Utálok egyedül enni.<br />
- Oké - sóhajtott fel, miközben óvatosan elhelyezkedett a lábamnál.<br />
Maga a tudat, hogy csak egy karnyújtásnyira van tőlem, beindította a fantáziám. Képek peregtek le előttem, ahogy rávetem magam és letépve róla a ruhát, a magamévá teszem, miközben ő a nevemet nyögve élvez el újra és újra.<br />
- Kimi, hahó! - jelent meg egy apró kéz a látómezőmben. - Jól vagy?<br />
- Mi? Ja, persze - makogtam visszatérve a jelenbe.<br />
Amilyen gyorsan csak lehet meg kell kapnom Annát, mert ha nem, beleőrülök - döntöttem el magamban. Hogy eltereljem a gondolataimat, kezembe vettem a kanalat és neki láttam elpusztítani a gőzölgő levest, ami mondanom sem kell, isteni volt.<br />
<br />
Ana<br />
<br />
Megkönnyebbülve siettem a tálcával, rajta az üres tányérral a konyhába. A testem bizsergett az átélt izgalomtól, amit a finn közelsége okozott. Nem lehetett nem észre vennem, hogy szemei szinte felfaltak, miközben ott ültem mellette. A kétértelmű megjegyzései, a közelsége, mellkasának látványa elfeledett érzéseket szabadított fel bennem. Olyanokat, amikről azt hittem, már régen feledésbe merültek.<br />
- Fejezd be, Ana! - suttogtam a konyha csendjébe, miközben megráztam a fejemet, hogy eltüntessem belőle a finn testének képét, ami annak idején rengeteg élvezetet okozott nekem és aminek a gyermekeimet köszönhetem. - Idióta! - szisszentem fel újra. - Neked ott van Cris! Emlékezz vissza, hogy Kimi szarban hagyott a kicsikkel - érveltem a szívemnek az eszemmel, de hiába. - Persze, mert nem tudott róluk. Nem mondtad el neki! Nős volt! - kiáltottam fel hangosan, majd saját magamtól megijedve, a szám elé kaptam a kezem. - Úgy érzem kezdek begolyózni! - sóhajtottam fel, miközben a halántékomat masszíroztam. - Crisnek igaza volt, nem kellett volna ide jönnöm!</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-9141895027714592442016-12-03T19:00:00.002+01:002016-12-03T19:00:27.499+01:00Las Puertas II. évad 20. rész<div style="text-align: justify;">
Cris</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Birtoklón öleltem át a nőt aki mellettem állt és megszeppenve pislogott a vakuk fényében. Tegnap ahogy hazaértünk, beszéltem Jorgeval aki mára össze is hozott gyorsba egy sajtótájékoztatót.</div>
<div style="text-align: justify;">
A kérdések özönén már túl voltunk, már csak a fényképezkedés volt hátra. A boldogságtól majd szét repedt a mellkasom, végre mindenkinek elmondhatom, megmutathatom, hogy ő az enyém. Újabb csókot nyomtam az ajkaira, a nap folyamán már meg sem tudom számolni, hányadikat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Elfáradtál? - kérdeztem halkan mire bólintott. Elkomolyodtam, kezét megfogva bejelentettem, hogy most van vége a bulinak. Magam után húztam és ahogy beértünk egy elszeparált helységbe, ledobtam magam egy kanapéra majd az ölembe ültettem. Testét az enyémhez szorítottam, arcomat a hajába fúrtam és mélyeket lélegeztem abból az illatból ami már az első pillanattól kezdve elbódított. Nem beszéltünk csak némán öleltük egymást. Soha nem éreztem még ekkora nyugalmat. Tudtam, hogy ennek Ana az oka, hiszen végre megtaláltam azt a nőt aki mellett le szeretném élni az életemet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nagyon rossz volt? - kérdeztem, megtörve a csendet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Inkább csak fárasztó - nyögte miközben még jobban befészkelte magát az ölembe. Férfiasságom azonnal érzékelte őt. - Hogy tudod te ezt folyton elviselni?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Valamit valamiért - vontam meg a vállamat. - Amúgy meg már megszoktam - bújtattam be az ujjaimat a pólója alá és cirógattam meg ellazulva az oldalát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris - sóhajtott fel rekedten amiből levettem, hogy ő is ugyanúgy kíván engem, ahogy én őt.</div>
<div style="text-align: justify;">
Felemeltem az állát, hogy elveszhessek gyönyörű íriszei tengerében. Némán néztünk farkasszemet amit végül én törtem meg, hogy ajkaira hajolva megízlelhessem azt a mennyei csemegét amiből soha nem volt elég. Percek, talán órák is elteltek így csókolózva mikor megjelent Jorge.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Á, hát itt vagytok szerelmes madárkáim!? - vigyorgott szélesen. - Már azt hittem leléptetek. Na mindegy is, csak jöttem szólni, hogy a piócák megunták a várakozást, tiszta a környék, mehettek haza - csapta össze a tenyereit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszi - segítettem fel Anát aki lesütött szemekkel állt mellettem. Imádtam benne ezt a kettősséget. Hol egy csábító nő volt, hol egy kislány.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De azt ugye tudod, hogy nem úsztátok meg ilyen könnyen?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy érted? - hallgattam értetlenkedve menedzserem szavait.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ahogy mondom. Sandra leszedi a fejedet, ha nem jöttök el valamelyik nap vacsorára - vigyorogta el magát. - Rettentő dühös, hogy csak most avattál be minket a terveidbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mond meg neki, hogy bocsánat, de én nem szerettem volna, ha kitudódik - előzött meg a válaszadással Anabell.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megértem - bólintott Jorge. - Nem könnyű állandó rivaldafényben élni, főleg ha nem vagy hozzá szokva. - Ráadásul ez nálad kétszeresen is igaz - nézett a menyasszonyomra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Befejezted! - dörrentem rá idegesen mikor megértettem a szavai mögött húzódó értelmet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugi! - simított végig a karomon Ana. - Sajnos igaza van - húzta el a száját. - Egy darabig miattad és Kimi miatt is céltábla leszek, de reméljük, hogy gyorsan ránk unnak. Ahogy valamelyik celeb csinál valami hülyeséget, azonnal elfelejtenek minket.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A remény hal meg utoljára - viccelődött Mendes amit nem vettem jó néven és gyilkos pillantást küldtem felé. Feltett kezeivel jelezte, hogy befejezte végre az idióta poénjait.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kimi</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Galacsinná gyűrve dobtam el az újságot majd öklömmel a home falába ütöttem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé! - kiáltott rám Mark. - Mi a fenét művelsz? Nem lenne jó, ha a futam előtt lesérülnél. Mi borított ki ennyire? - pislogott kérdőn elkínzott arcomra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana férjhez megy ahhoz a... - nem tudtam befejezni, mert a szavak egyszerre akartak feltörni a torkomból és ettől majdnem megfulladtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ő mondta?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - csóváltam meg lemondóan a fejemet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor lehet, hogy nem is...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az összes újság ezzel van tele! - ordítottam le szegény fejét. - Tegnap lenyilatkozták. Ott van fehéren-feketén! Sőt, még egy gyönyörű kép is van róluk - dünnyögtem csalódottan. Leültem a kanapémra és fejemet lógatva próbáltam lehiggadni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Pedig már annyira jól alakult minden. Egyre többet voltam a gyerekekkel és persze így Bellel is. Éreztem, ahogy újra működni kezdett köztünk a kémia.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hű! - lepődött meg Mark miközben kisimította a jobb sorsra érdemes papírlapokat. - Egyet azért szögezzünk le, nagyon jól néznek ki egymás mellett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kösz! Mond, te mégis kivel vagy?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Egyértelmű, hogy veled, de az igazság akkor is ez - vonta meg a vállát. - A portugál egy jóképű pasi, Ana pedig egy gyönyörű nő. Kíváncsi lennék a gyerekeikre. Ha neked ilyen szépségeket szült, akkor......</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kifelé! - ordítottam rá torkom szakadtából miközben az ajtóra mutattam. - Takarodj innen!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké, oké. Én csak elmondtam a véleményemet. már azt sem szabad? - háborgott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minek nekem ellenség, ha ilyen barátaim vannak? - nyögtem fel miután becsukódott mögötte az ajtó, de azonnal ki is nyílt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi nem volt érthető abból, hogy nem akarlak látni? - meredtem rá haragosan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak szólni akartam, hogy tíz perc múlva az autódban kell lenned - mondta majd megbántottan elkullogott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még ez is - sóhajtottam fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudtam és nem is akartam beletörődni a dologba. Szentül megfogadtam, hogy megkaparintom Anát a portugál elől.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Törd a fejed! - szorítottam össze a szemeimet a koncentrálástól. Kellett egy terv. Egy terv amivel elhappolhatnám Ronaldo elől a nőt. Az időmérő kezdetéig nem jutott eszembe semmi értékelhető, így borús hangulatban ültem a kormány mögé és vezettem le a köröket. Az autóm is szar volt így könyvelhető volt, hogy a mezőny végén végzek. Amint befejeztem a kőrözést, kiszálltam az autómból és a sisakomat kezembe véve elindultam a pihenőmbe. Útközben a szerelők mellett sétáltam el és ekkor megütötte a fülemet egy mondat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Eljátszottam neki a haldoklót - röhögött fel az egyikük.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És bevált?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerinted? Átjött, főzött rám, ápolt, segített fürdeni és a végén.... - vigyorgott sejtelmesen a szőke barátjára a barna srác.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sikerült meghúznod? - tátotta el a száját a másik.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kérdés volt? Egész éjjel dolgoztam rajta.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem is gyanakodott, hogy ilyen gyorsan meggyógyultál? - hitetlenkedett a szőke.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bekamuztam, hogy jót tett a testmozgás, kiégette belőlem a bacikat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Baszott mázlista vagy - veregette hátba a barátja amit én is szívesen megtettem volna. Hatalmas vigyorral az arcomon hagytam magukra a szerelőket. Szó szerint belebotlottam a tökéletes megoldásba. </div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com16tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-89377874401996448302016-11-11T06:20:00.000+01:002016-11-11T06:20:08.706+01:00Las Puertas II. évad 19. rész<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Már egy hete, hogy végre hazajöhettünk a kórházból. Lassan minden visszaállt körülöttünk a régi kerékvágásba és Nico viselkedéséből sem lehetne rájönni, hogy nem olyan rég még kómában feküdt egy kórházi ágyon. Ugyanolyan örökmozgó, jókedélyű, mint volt. Talán annyi a különbség, hogy ő és Lina még jobban ragaszkodtak egymáshoz. Szinte el sem engedték a másik kezét egész nap.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Baj van! - szólt bele a telefonba Molly, amitől nekem azonnal felgyorsult a pulzusom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Itt állok a gyerekekkel a bevásárlás kellős közepén és nem tudok kimenni az ajtón, mert mindenhol firkászok vannak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miiii? - pattantam fel a székemből. - Hogyan lehetséges ez? Pedig annyira figyeltünk rá, hogy nyom nélkül lépjünk le a kórházból - túrtam a hajamba.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én sem tudom, hogy történt. Az egyik pillanatban még senki nem volt itt, most meg százával nyüzsögnek és várják, hogy kimenjünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztos, hogy ti vagytok a célpont? Nincs valami másik híresség is a közelben? - kérdeztem reménykedve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnos nincs. Annyit tudtam tenni, hogy beszéltem az igazgatóval, aki volt olyan kedves és felajánlotta az irodáját, hogy itt meghúzhassuk magunkat - sóhajtott fel -, de nem maradhatunk itt a végtelenségig.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igazad van - járkáltam fel alá az irodámba. - Megpróbálok beszélni Crissel, hátha tud segíteni. Addig légyszíves ne mozduljatok semerre.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anabell! Nyugodj meg, sehova sem megyünk innen! - horkantott fel Molly sértődötten.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bocsánat - nyögtem ki elszégyellve magam. - Tudom, hogy vigyázol rájuk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És Bell - szólalt meg zavartan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen? - kérdeztem rosszat sejtve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Dolores megkért, hogy hozzam el magammal Junit is, amíg elintézi a dolgait. Sajnálom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Istenem! - emeltem az égre a pillantásomat. - Már csak ez hiányzott.</div>
<div style="text-align: justify;">
Miután bontottam a vonalat, azonnal hívtam a portugált.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mondjad Kicsim! - hallottam meg megnyugtató hangját, amitől máris egy fokkal jobban éreztem magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia! Azért hívlak, mert segítség kellene...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gond van? - vágott idegesen a szavamba. - Ana? Mi történt?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha szóhoz jutok, elmondom - forgattam meg a szemeimet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké, befogtam. Mondhatod.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Molly és a gyerekek beragadtak az egyik áruházba, mert körbe vették őket az újságírók - hadartam el egy szuszra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hogy a francba? - akadt ki. - Hogy a picsába találták meg őket?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom. De Cris, Juni is velük van...</div>
<div style="text-align: justify;">
- A kurva életbe! - káromkodott hatalmasat a portugál. - Mi a fenének kellett magával vinnie?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé! - szóltam rá. - Anyukád kérte, hogy vigyázzon rá amíg ő a dolgai után szaladgál. Molly csak segített. Senki nem gondolta, hogy ez lesz belőle - magyaráztam, miközben próbáltam titkolni, mennyire rosszul estek a szavai.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, igazad van - higgadt le hirtelen. - Hol vagy most? - váltott témát hirtelen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az étteremben. Miért?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oda megyek érted és majd együtt kihozzuk őket.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De Cris..... akkor megtudják, hogy mi... - rogytam le az asztalom szélére.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Leszarom! Már épp itt az ideje, hogy kiderüljön, hogy te az enyém vagy! - csapta rám a telefont.</div>
<div style="text-align: justify;">
Értetlenül pislogtam a kezemben tartott készülékre. Fogalmam sem volt róla, hogy mi üthetett a barátomba.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Cris</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Idegesen, őrült manőverekkel jutottam el az étteremig. A parkolóban leállítottam a motort és a kormányra hajolva, mélyeket lélegezve próbáltam összeszedni magam. Az elmúlt percekben nem tudtam racionálisan gondolkodni. Nem értettem, hogy Bell miért ódzkodik ennyire a nyilvánosságtól, velem. Bezzeg a finnel simán felvállalta magát amikor kibukott, hogy ő a gyerekek apja. A féltékenység keserű íze tolult fel a torkomon. Utáltam, hogy ennyire odavagyok érte. Más nőt már rég kidobtam volna, de Anát nem. Szerelmes voltam ebbe a végzet asszonyába.</div>
<div style="text-align: justify;">
A kocsi ajtajának nyitódására kaptam fel a fejemet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia! - pislogott rám bűnbánó, angyali arccal amitől azonnal elfelejtettem minden rosszat ami az elmúlt percekben a gondolataimban járt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia Kicsim! - nyomtam forró csókot az ajkaira. - Felkészültél?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem igazán - mosolyodott el halványan -, de menjünk. Lesz még ott valaki? - tördelte idegesen a kezét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - bólogattam - Carlos és az emberei már biztosítják a helyszínt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az jó - suttogta elhaló hangon. - Nem szeretném, ha valami baja lenne a gyerekeknek. Nincsenek ők ehhez hozzászokva - bámult ki az ablakon elveszett tekintettel amitől a védelmező ösztönöm azonnal beindult. Senkinek nem fogom megengedni, hogy bántsa őt vagy a gyerekeit. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az út további percei némán teltek el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- A picsába! - szaladt ki a számon mikor megláttam az áruházat szabályosan elárasztó sajtósokat. - Azért kíváncsi lennék, honnan tudták meg, hogy itt vannak a gyerekek? - morogtam magam elé. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Arra én is - sóhajtott fel Ana.</div>
<div style="text-align: justify;">
Amint leparkoltam az autóval, Carlos és az emberei azonnal körül vettek és egy szűk kört alkotva kísértek minket a bejárathoz. Bell úgy szorította az ujjaimat, mint egy kisgyerek aki nem szeretne elveszni a város forgatagában. Ahogy közelebb értünk, a piócák felismertek minket és a vakuk őrült villogásba kezdtek. Kérdések záporoztak felénk, de mi nem válaszoltunk, csak igyekeztünk minél előbb bejutni a gyerekeinkhez. Az igazgatói irodába belépve megláttam Mollyt, aki sápadtan, szintén kezét tördelve nézett kifelé az ablakon, míg a kicsik az asztalnál rajzoltak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Á, seňor Ronaldo - sietett felém egy idősebb úr, akiről feltételeztem, hogy az áruház igazgatója. Bemutatkozásából ez ki is derült. - Javier López vagyok, ennek a kócerájnak a vezetője.</div>
<div style="text-align: justify;">
Elmosolyodtam a közvetlen stílustól. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm, hogy megengedte, hogy a családom itt húzza meg magát - biccentettem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- A családja? Ó...- kerekedtek el a szemei, de volt olyan diszkrét, hogy nem folytatta.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Apa! Apa! - pattant fel a fiam a székéből mikor végre észrevett. - Nézd mit rajzoltam! - nyomta az arcomba az ákom-bákomokkal telefirkált lapját. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nagyon ügyes vagy - simogattam meg a fejét, de közben Anát néztem ahogy magához öleli az ikreket. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris - szólított meg Carlos. - Ideje lenne elindulni, mert egyre nehezebb lesz féken tartani a tömeget - jelentette ki. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben - bólintottam, majd újra megköszöntem az igazgató segítségét.</div>
<div style="text-align: justify;">
Juniort és az ikreket egy-egy biztonsági ember vette a karjai közé és bár láttam Bellen, hogy egy cseppet sem tetszik neki a helyzet, nem szólt egy szót sem. Átöleltem a derekát és magam előtt tolva, a testemmel védve vezettem ki a tömegbe. Míg a piócák velünk foglalkoztak, a biztonságiak csendben kimenekítették a gyerekeket. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mióta vannak együtt?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mikor találkoztak először?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ő Raikkönen volt nője?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem zavarja, hogy a barátnőjének mástól van gyereke?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Juniornak lesz testvére?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana, milyen érzés két ekkora névvel ágyba bújni?</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem lepődtem meg, hogy kiderítették Bell személyazonosságát. A kérdéseik viszont egyre jobban felhúztak. Nem akartam válaszolni nekik, de nem hagyhattam, hogy a mellettem egyre jobban reszkető nőt bemocskolják. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ülj be! - fordultam felé, aki hálás tekintettel nézett vissza rám. Megnyugvással töltött el mikor végre rácsuktam az autó ajtaját. </div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
- Cristiano, nyilatkozna kérem!? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak egy mondatot! </div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
- Szereti a hölgyet vagy csak egy újabb trófea?- nyomták az arcomba a mikrofonjaikat, diktafonjaikat. Lesújtó pillantással néztem végig rajtuk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Először és utoljára fogok nyilatkozni a kapcsolatomról - jelentettem ki és szavaimat néma csend fogadta. Tudták, hogy most valami olyan fog történni amiről nem szabad lemaradniuk. - Anabell és én már régóta együtt vagyunk, de nem szerettük volna ezt nyilvánosságra hozni. Szerettük volna megóvni a magánéletünket önöktől, de persze ez lehetetlen - húztam el a számat mire halk kuncogás volt a válasz. - Igen, ő Kimi Raikkönen gyermekeinek az anyja, de ez cseppet sem érdekelt sem most, sem máskor. Mióta megismertem, a világ sokkal szebb hely lett számomra, de a legfontosabb, hogy Junior is megszerette őt is és a gyerekeket is. Mi egy ideje már egy család vagyunk, ez csak önöknek újdonság. De legyenek szívesek megérteni, hogy eddig se és ezután sem szeretnénk a nyilvánosság előtt élni. Kérem azt is vegyék figyelembe, hogy itt most nem csak rólunk, hanem három kisgyerek életéről is szó van ezért szeretném, ha ezentúl nem kéne bujkálva sétálniuk, ha a városba jönnek. Remélem megértik a kérésemet, ha nem akkor a bíróságon találkozunk! - néztem fenyegetően végig a tömegen, hogy tudják komolyan gondolom. - Minden jót kívánok, de most szeretnénk végre hazamenni a gyerekekhez - nyitottam ki az ajtómat, hogy beüljek Bell mellé, de egy pofátlan kérdés megállított.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem fél attól, hogy Raikkönen visszahódítja a barátnőjét? Végül is ő a gyerekei apja, és ha belegondolunk a finnek is rengeteg pénze van...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, nem félek ettől - vetettem gyilkos tekintetet a kérdezőre.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mitől ilyen magabiztos? - vigyorgott rám cinikusan a barna hajú hölgy, aki már nem egyszer próbált bejutni az ágyamba, persze zéró sikerrel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán attól, hogy szeretem és ő is engem, bár gondolom ez a fogalom magának ismeretlen - húztam el a számat gúnyosan. - De ami a legfontosabb, hogy Anabell nem csak a barátnőm, hanem már hónapok óta a menyasszonyom és ha minden jól megy néhány hét múlva a feleségem lesz - vágtam a képébe és kárörvendve figyeltem ahogy levegőért kapkodva belé fagyott a szó. </div>
<div style="text-align: justify;">
Sajnos előbb járt a szám, mint az eszem és nem gondoltam a bejelentésem után kitörő káoszra, pedig sejthettem volna, hogy hatalmas lavinát indítok el vele. Alig tudtam beugrani az autóba, majd lépésben araszoltam ki a tömegből, hogy végre megszabaduljak a minket körülvevő cirkusztól. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor végre magunk mögött hagytuk a parkolót és a tömeget, óvatosan oldalra pillantottam, hogy lássam Ana reakcióját. Nem akartam, hogy úgy érezze, elárultam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom - bukott ki belőlem mikor megláttam sápadt arcát. - Én csak...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, hogy engem akartál védeni - vágott a szavamba és megkönnyebbüléssel töltött el, mikor végig simított a karomon. - Köszönöm - mosolyodott el halványan, majd az arcomhoz érintette az ajkát. Olyan heves vágy kapott el ettől az egyszerű gesztustól, hogy alig tudtam a vezetésre koncentrálni. Akartam Anát, testestül-lelkestül. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Viszont ez az esküvő téma - nevette el magát idegesen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért? Én komolyan gondoltam - szuggeráltam őt egy piros lámpánál állva. - Szeretném, ha minél hamarabb Seňora Aveiro lennél.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris, én... - kerekedtek el és lábadtak könnybe a gyönyörű szemei. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem mondj semmit - kértem lemondóan, majd mégis felülkerekedett bennem a vágy, hogy örökre magaménak tudjam. - Vagy tudod mit? Mondj igent! Mond, hogy amint lehet hozzám jössz feleségül - könyörögtem, mint egy kisgyerek.</div>
<div style="text-align: justify;">
Néhány pillanatig azt hittem összedől a világ ahogy ajkait összeszorítva némán maga elé meredt, de aztán felém fordult és szemeiből ugyanazt azt olvastam ki, amit én éreztem iránta. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - súgta kedvesen - hozzád megyek!</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem haboztam egy pillanatig sem. Számat az övére szorítottam és minden érzésemet, szerelmemet beleadtam abba a csókba aminek csak a mögöttünk türelmetlenül dudáló kocsisor vetett véget.</div>
<br />
<br />Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-81294972226542932912016-10-21T17:55:00.000+02:002016-10-21T17:57:15.549+02:00Las Puertas II. évad. 18. rész<div style="text-align: justify;">
Cris</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Sietősen indultam útnak az edzés befejeztével, hogy minél hamarabb Ana-nál lehessek. Már elhagytam a központ területét amikor megszólalt a telefonom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Van egy kis gond - hallottam meg Bell aggódó hangját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Valahonnan megtudták, hogy itt vagyunk és ma megyünk haza, mert tele van velük a parkoló...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kiről beszélsz? - kérdeztem, de közben a gyomrom összeszorult az idegességtől. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Az újságírókról, a tévékről - sóhajtott feldúltan - mindenki itt van.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bassza meg! - csúszott ki a számon miközben ököllel hatalmasat csaptam a kormánykerékre. - Ezt nem hiszem el! Honnan a fenéből bukkantak elő? Tuti, hogy valaki leadta a drótot nekik - dühöngtem hangosan, elfelejtkezve, hogy a vonal másik végén minden szavamat hallják. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne idegeskedj! - kérte Bell kedvesen. - Már itt vannak és sajnos ez ellen nem tudunk semmit se tenni. Csak azért hívtalak, hogy ne gyere ide, mert akkor vérszemet kapnak...</div>
<div style="text-align: justify;">
- De mi lesz veletek? - vágtam ingerülten a szavába. - Hogy keveredtek ki onnan?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kimi itt van velünk - mondta ki azt, amitől nekem azonnal felment a pumpám. Persze, hogy ott van. Mostanában minden nyavalyás nap ott volt mellettük és akarva akaratlan észre vettem, hogy Ana már nem úgy tekint rá, mint régen. Mintha újra a férfit látná a finnben és nem azt a férget, aki elhagyta őket. Elfintorodtam. Az a szemét nekem köszönheti, hogy egyáltalán még szóba állnak vele. - Most intézkedik, hogy kapjunk testőrséget és ha sikerül meggyőzni az igazgatót, akkor a mentőkijáraton keresztül ki tudnak minket csempészni - térített vissza komor gondolataim közül a menyasszonyom lágy hangja. - Azt üzeni, hogy ne aggódj! Vigyázni fog ránk!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én meg.... -, hogy kapja be és szívja torokra, fulladjon meg tőle, folytattam magamban a gondolatot, de nem mondtam ki hangosan, mert tudtam, hogy abból semmi jó nem sülne ki. - Hívjatok, ha segítség kell! </div>
<div style="text-align: justify;">
- Reméljük nem lesz rá szükség - hallottam Ana hangján, hogy mosolyog. - Hamarosan találkozunk otthon - búcsúzott el, majd megszakította a hívást. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És akkor végre minden olyan lesz, mint régen - mondtam bizakodva a visszapillantó tükörnek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindjárt kijutunk - morogta a finn miközben Nicoval a karjai közt egy mentőautó felé igyekezett. Sietős léptekkel követtem őket. Meg sem lepődtem mikor a betegszállító hátuljából Mark vigyorgó feje bukkant fel egy pillanatra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Siessetek! Minél hamarabb lelépünk, annál kisebb az esély, hogy rájönnek, átvágtuk őket.</div>
<div style="text-align: justify;">
Kezét megfogva, felléptem a mentőbe, majd engedelmesen helyet foglaltam Kimi és Nico mellett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez olyan szexizsírkirály! - vigyorgott a fiunk csillogó tekintettel. - Tisztára, mint egy krimiben.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Egy - néztem rá összehúzott szemekkel -, te honnan tudod, hogy milyen egy krimi? Úgy emlékszem, hogy még kicsi vagy és nem nézhetsz ilyet! Kettő. Kitől tanultad ezt a kifejezést?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Marcitól - pislogott rám megszeppenve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem el kell, hogy beszélgessek egy kicsit a bongyor fejűvel. Amúgy sem tetszik, hogy annyi focista van körülötte - mordult fel mellettem a pilóta.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hagyd békén a barátaimat! - néztem rá mérgesen. Az egy dolog, hogy nekem is megfordult a fejemben a brazil barátom elszámoltatása, de másnak nem engedem meg, hogy bántsa őt. Marcelo ugyanúgy mellettem volt a baleset után, mint Iker, Sara, Mesut sőt, még Sergio is bejött meglátogatni minket, hogy erőt öntsön belém. A többi csapattagot már meg sem említem. Rengeteg jókívánság és ajándék várja Nicolát a szobájában. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Fura lesz otthon - szaladt ki Nico száján.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért? Talán nem örülsz, hogy végre haza mehetsz? - néztem rá elképedve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De igen, csak nem tudom, hogy Lina.... - sütötte le a szemeit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen? Mi van vele? - kérdeztem kíváncsian.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szóval, nem tudom, hiányoztam-e neki vagy örült, hogy egyedül lehet a szobában - halt el a hangja.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jaj, te! - öleltem magamhoz a fejét miközben a könnyeimmel küszködtem. - Hogy jut ilyen butaság az eszedbe?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert ő nem jött be hozzám. Mindenki ott volt, még apa is, de ő nem - ejtette le a vállait szomorúan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nézz csak rám öcskös! - emelte fel a szöszke fejét az állánál fogva Kimi. - Senkinek nem hiányoztál úgy, mint neki. Érted? Az, hogy nem volt bent nálad az azért volt, mert még kicsi, akárcsak te és nem jó valakit úgy látni ahogy ő láthatott téged az első nap. Nagyon szeretett volna veled lenni, de mi nem engedtük, hogy így legyen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Honnan tudod? - nézett rá reménykedve a kicsi.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert voltam nála és beszéltem vele - fúrta a tekintetét az enyémbe mialatt kiejtette a szavakat. Szégyenlősen sütöttem le a szemeimet. Egyrészt szégyelltem magam, hogy kevesebb figyelmet fordítottam a lányomra és elhanyagoltam, míg a kórházban voltam Nicola mellett, másrészt furán éreztem magam az átható, jeges kék szemektől amik úgy meredtek rám, mintha a lelkem mélyére látnának. Oda, ahol most hatalmas káosz uralkodott. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kimi </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Örömömbe egy kis üröm is vegyült ahogy végre hazafelé tartottunk a kórházból. Boldog voltam, mert véget ért a rémálom és a fiam meggyógyult, de annak már cseppet sem örültem, hogy Ana újra a portugál közelében lesz. Amit keservesen elértem az utóbbi napokban, azt egy pillanat alatt lerombolhatja Ronaldo. Pedig már minden olyan jól alakult. Az együtt eltöltött idő közelebb hozta hozzám Bellt. Az apró simogatások, érintések amikkel néha tesztelni akartam, meghozták gyümölcsüket, mert láttam, hogyan reagált rá a teste és hogyan kísérelte meg leplezni az apró borzongásokat amik ilyenkor végig futottak rajta. Nap mint nap kaján vigyorral a képemen figyeltem hogyan próbálta elrejteni előlem az ágaskodó mellbimbóit amik egy-egy fülébe elsuttogott szótól majd kibökték a pólóját. Kívántam, majd megvesztem érte, de időközben rájöttem, hogy ez már nem csak erről szólt. Ahogy figyeltem milyen szeretettel bánt az ágyban magatehetetlenül fekvő fiunkkal, ahogy minden idejét feláldozta, hogy vele legyen, rájöttem, hogy szeretem. Soha életemben nem szerettem még így senkit és a tudat, hogy elveszíthetem egy bájgúnár miatt, teljesen elvette az eszemet. Akartam őt, ezerszer jobban, mint eddig és hajlandó voltam minden kis piszkos trükköt bevetni, csakhogy az enyém legyen örökre. </div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-68063593763042338692016-10-09T18:37:00.001+02:002016-10-09T18:41:31.304+02:00Las Puertas II. évad 17. rész<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Döntened kell, vagy ő vagy én! - mutatott a finnre Cris miközben Junior és Lina ott álltak közöttük kisírt szemekkel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem értem - ráztam meg a fejemet zavartan. - Miért kéne választanom? Hiszen mi együtt vagyunk - néztem rá megilletődve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, te hozzám tartozol! Kellesz nekem! - kapcsolódott be a vitába Kimi is és szigorú arcát felém fordította. - Nem akarom, hogy a közeletekben legyen! Ha őt választod, elviszem a gyerekeimet - nézett mérgesen a focistára.</div>
<div style="text-align: justify;">
Döbbenten meredtem a két férfira. Nem akartam elhinni, hogy ez történik.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nos? - húzta fel a szemöldökét a portugál. - Kit választasz?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én... - járattam a tekintetem a kettőjük közt. Soha nem hittem volna, hogy eljön az a pillanat mikor nem tudok dönteni. Az eszem azt súgta, hogy eddig is megvoltam a finn segítsége nélkül, de a szívem ellenkezett vele. Az elmúlt napok alatt, amikor is Nico ágya mellett virrasztottunk, valahogy közelebb kerültünk egymáshoz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anya én apát akarom! - szorította meg hirtelen valaki a kezemet. Ijedten kaptam a tekintetem a mellettem álló gyerekre.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nico? - lágyította el az arcomat a fiam látványa..</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anya - nyöszörögte és kicsiny ujjai egyre erősebben szorították az enyémet .</div>
<div style="text-align: justify;">
Ijedten néztem az elmosódó arcára majd próbáltam utána kapni mikor egy hatalmas örvény magába szippantotta.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anyuci - hallottam még mindig a fiam hangját az ébrenlét küszöbén. Szemeim hiper gyorsasággal nyitódtak ki és azonnal az ágyon fekvő alakra fókuszáltak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kicsim - kaptam remegő kezemet a szám elé, mert a hetekig csukva lévő kék szemek most zavartan meredtek a világra. - Életem - sírtam el magam a boldogságtól. Míg egyik kezemmel a szőke tincseket simítottam ki az arcából a másikkal a jelzőgombot nyomkodtam. - Köszönöm Istenem! - emeltem a tekintetemet egy pillanatra az ég felé, de aztán gyorsan visszavezettem a fiamra, mert még mindig nem akartam elhinni, hogy felébredt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt? - nyitott be Melanie nővér az arcomat fürkészve, de mikor meglátta az ébren lévő Nicot, elmosolyodott. - Ó, már éppen ideje volt fiatalúr! - dorgálta meg kedves szavakkal, de látszott rajta, hogy ő is örül a történteknek. - Megyek szólok a doktor úrnak - fordult sarkon és már el is tűnt a szobából.</div>
<div style="text-align: justify;">
Figyelmemet újra Nicora fordítottam aki közben engem nézett, hatalmasra nyílt szemekkel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anya - nyöszörögte rekedt hangon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csssh - csitítottam. - Még ne beszélj! Mindjárt jön a doktor bácsi és megvizsgál. Ne erőltesd a torkodat! - mosolyogtam rá boldogságtól csillogó szemekkel, de hiába. Nicola pont olyan makacs volt, mint Kimi.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Apa hol van? - kérdezte, de az erőlködéstől köhögni kezdett. Ijedten segítettem neki felülni, majd az éjjeliszekrényen lévő pohárból megitattam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jobb már? - fektettem vissza óvatosan. Bólintott, de látszott rajta, hogy ettől a kevés mozgástól is elfáradt. - Pihenj! - simítottam végig az arcán miközben a szívem majd kiugrott az örömtől. Mielőtt azonban bármi mást is tehettem volna, kinyílt az ajtó és belépett rajta az orvos.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy hallottam, hogy felébredt a mi kis lustaságunk - mosolygott ránk kedvesen. - Nos nézzük csak - nyúlt a vékonyka csuklóért, hogy ellenőrizze a pulzust. </div>
<div style="text-align: justify;">
Annyi ideje voltam már a kórház "lakója", hogy minden mozdulatról tudtam, mi miért történik. Szótlanul kivártam, míg minden ilyenkor szokás vizsgálatot elvégzett az orvos és csak utána támadtam le a kérdéseimmel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden rendben? Ugye most már nem fog vissza esni? Mikor vihetem haza?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Türelem - tette kezeit a vállamra a doki szélesen vigyorogva. - Most vegyen egy nagy lélegzetet és nyugodjon le.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké - fújtam ki a levegőt a tüdőmből lehunyt szemekkel. Éreztem, ahogy a nyugalom lassan átveszi a helyét az izgatottságnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jobb már igaz? - nevetett fel Melanie nővér is miközben megigazgatta Nico párnáját és ágyneműjét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - mosolyodtam el végre tiszta szívből. Most, hogy a fiam felébredt, boldognak éreztem magam, de nem is akármennyire. Szívem szerint tele kiabáltam volna a folyosókat a jó hírrel. - El sem hiszem - lábadtak újra könnybe a szemeim.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megmondtam, hogy amint itt lesz az ideje, felkel a kis kópé - mutatott jókedvűen az ágyra az orvos. - Az elsődleges vizsgálataim szerint semmi maradandó károsodást nem szenvedett. Ha minden flottul megy, akkor egy, maximum két nap és haza mehetnek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - szorítottam meg a kezét a boldogságtól szinte megrészegülve. - Hallod ezt Kicsim? - fordultam a fiam felé. - Nem sokára haza megyünk. Lina és Juni már nagyon várnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nico arcára kiült a régen látott csibészes mosolya amitől az anyai szívem az eddigieknél is gyorsabban kezdett verni. Elérzékenyülve néztem a vékonyka kezeit amikkel megpróbálta feljebb tornázni magát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Apa is? - kérdezte, fel sem fogva, hogy ezzel milyen vihart kavart fel bennem. Az az idióta álom volt az oka mindennek. Miért vacilláltam? Mi tartott vissza attól, hogy Crist válasszam?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ő is - szólalt meg egy rekedt, mély hang a hátam mögül. Meg sem kellett fordulnom, hogy tudjam a finn érkezett meg. Nico arcára földöntúli boldogság ült ki amit szerintem semmi nem törölhetett le onnan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Apuci! - nyújtotta ki vézna kis karjait Kimi felé, aki hiába próbált érzelemmentes arcot vágni, egy kósza könnycsepp végigszaladt az arcán.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Látom végre felébredtél - helyezte magát kényelembe az ágy szélén miközben magához ölelte a kis testet. - Még egyszer ilyet ne csinálj - dorgálta meg, de a hangja kicsit sem volt szigorú, inkább meghatottnak tűnt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem én most megyek - veregette meg a vállamat az orvos barátságosan. - Előkészülök néhány vizsgálathoz és ha azok is megfelelő eredményeket mutatnak, akkor talán már holnap is haza mehet a nagylegény - vetett még egy utolsó pillantást az ágyra, majd Melanie nővérrel együtt elhagyták a szobát, hármasban hagyva minket. </div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com12tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-84305184296037019692016-09-23T19:29:00.000+02:002016-10-03T10:03:41.122+02:00Las Puertas II. évad 16. rész<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- ...és a kicsi piros autó, Villám McQueen valamint a legjobb barátja Matuka boldogan hajtották álomra fejüket a Kipufogófürdő-i otthonukban - fejeztem be a mesét. Összecsuktam az ölemben lévő könyvet és hátradőltem a székemen. Lehunyt szemeim előtt fekete pontok ugráltak a fáradtságtól. Az elkeseredettség erőt vett rajtam, így néhány könnycsepp végigszánkázott az arcomon. Az elmúlt hetekben nem engedtem meg magamnak, hogy ez az érzés beköltözzön a szívembe, de most mégis sikerült valahogy tanyát vernie bennem. Hogy elhessegessem a komor gondolatokat, beszélni kezdtem Nicóhoz. Mindig megnyugtatott, ha kezembe vettem a hideg ujjacskáit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia Picikém! - simítottam ki egy szöszke fürtöt az arcából. - Megint itt van anya. Nem gondolod, hogy már ideje lenne felkelni? Nagyon sokat aludtál már. Hiányzol és nem csak nekem, hanem Linának is. Na meg Mollynak, apának, Crisnek, Juninak, Marcelonak - soroltam a neveket, de a végére elbicsaklott a hangom a sírástól. Rettenetesen nehéz volt itt ülni és várni a csodára, de nem adhattam fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
Hirtelen két erős kéz szorítását éreztem meg a vállamon. Ijedten néztem fel a jégkék szemekbe, amik bűnbánóan néztek vissza rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom - suttogta ugyanazt a szót, amit akkor is mikor utoljára láttam. Ki akartam tépni magam az öleléséből, de nem hagyta. Az erőm mostanra elfogyott, így zokogva, megadva magam simultam a mellkasához.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kimi</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ssshhhhh - próbáltam csitítani Anát.</div>
<div style="text-align: justify;">
Az érzés ahogy hozzám bújt, tőlem várt megnyugtatást, leírhatatlan örömmel töltött el. Mikor beléptem a szobába, észre sem vett, mert a fiúnkhoz beszélt és legnagyobb meglepetésemre engem is megemlített neki a felsorolásnál. Miközben még mindig a karjaimban tartottam, tekintetem félve vezettem az ágyban fekvő piciny alakra és megdöbbenésemre nem az fogadott, ami rémálmaimban oly sokszor kísértett. Nicola tényleg úgy nézett ki, mintha csak aludna. Arca kisimult, a bepólyált feje és a gipszei mutatták csak, hogy balesete volt. Mellkasa szabályosan emelkedett és süllyedt. Az én szemeimet pedig elfutották a könnyek, ha arra gondoltam, hogy mekkora marha voltam eddig. Leléptem, mert nem tudtam értelmesen gondolkodni. Na jó, ne szépítsük a dolgokat, beszartam. Nem is kicsit. Azt hittem, elveszítem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Eressz! - szólalt meg a karjaimban tartott nő hirtelen, ezzel kiszakítva a merengésemből, de csak félig tettem eleget a kérésének. Engedtem, hogy ellépjen tőlem, de arcát a kezeim közé fogtam és tüzetes vizsgálatnak vetettem alá. Megdöbbentem a látványtól. A gyönyörű, mindig csillogó szemei most fénytelenül meredtek rám. Arca nyúzott volt, szeme alatt hatalmas karikák jelezték, hogy bizony mostanában nem sokat pihent.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana - bukott ki a neve a számon, miközben megpróbáltam eltüntetni a bűntudat keserű ízét a számból.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért vagy itt? - kérdezte fáradt, rekedt hangon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert...mert rájöttem, hogy itt a helyem - húztam újra közelebb magamhoz. Úgy látszik már annyi ereje sem volt, hogy tiltakozzon, mert hagyta. Arcomat a haja közé fúrtam és magamba szívtam az illatát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért most? - kérdezte beletörődően.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudtam mit válaszolni. Hogy mondjam el neki, hogy a vőlegénye jött el hozzám, osztott ki és neki köszönhetem, hogy most a karjaim közt tarthatom?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Cris</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A félig nyitott ajtón keresztül, féltékenyen figyeltem ahogy a finn magához öleli a nőt, aki nem tiltakozott. A mozdulataiból láttam, hogy már megint nem aludt szinte semmit. Idegesen túrtam a hajamba. Nem tudtam, mit kéne tennem. Hagyjam, hogy a finn kiélvezkedje magát vagy zavarjam meg az idillt? Végül a zöldszemű szörnyem győzedelmeskedett felettem. Beljebb léptem a szobába mire mindketten felkapták a fejüket. Ana azonnal kibontakozott Raikönnen karjaiból és bűntudatosan lehajtotta a fejét, pedig nem haragudtam rá. Vagyis nem rá voltam mérges, hanem a pilótára aki még ebben az állapotában sem hagyta őt békén.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia - suttogta erőtlenül mikor hozzá léptem és megcsókoltam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megint bent éjszakáztál? - simítottam végig a szeme alatt feketéllő karikákon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - rázta meg a fejét. - Aludtam egy kicsit és hajnalban jöttem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kicsim, megbeszéltük, hogy figyelni fogsz magadra - sóhajtottam fel lemondóan. - Lina már hiányolt - terítettem ki az utolsó lapomat, amivel talán észhez téríthetem egy kicsit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Reggel voltam bent nála - pislogott bűnbánóan. - Ő is és Juni is üzentek Niconak, hogy gyógyuljon meg minél hamarabb - lábadt könnybe újra a szeme majd megtántorodott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ettél ma már valamit? - kérdeztem ingerülten, de csak egy fej rázást kaptam válaszként. - Akkor most azonnal velem jössz - csúsztattam a kezemet a derekára és elindultam vele az ajtó felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De.. Nico. Nem hagyhatom itt - kerekedtek el a szemei ijedten.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugi, Kimi itt van és figyel rá - mutattam a finn felé, aki helyeslően bólintott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kimi</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Rémülten néztem Ana és Ronaldo távozó alakja után. Most mi a fenét csináljak? -töprengtem magamban. Végül arra jutottam, hogy tüzetesebben körülnézek a szobában hiszen csak most tűnt fel, hogy mennyi apró játék, virág és lufi van felhalmozva az egyik sarokban. Közelebb sétáltam és olvasgatni kezdtem a kártyákon lévő üzeneteket. Szinte az egész Real Madrid küldött írásos jókívánságot. Néhánynál a szívem facsarodott össze és volt olyan is ami mosolyt csalt az arcomra. Mikor itt végeztem, elindultam az ágy felé. Tekintetem Nico arcára szegeztem és megálltam mellette.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Édes kisfiam! - szakadt fel fohászként a torkomból. Óvatosan helyet foglaltam azon a széken, ahol eddig Ana tartotta a frontot és ahol nekem is lennem kellett volna az elmúlt napokban, hetekben. Kezeim közé vettem az apró ujjakat és önkéntelenül is beszélni kezdtem hozzá.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne haragudj rám amiért nem voltam itt melletted. Az apád egy óriási marha - sóhajtottam fel. - Nem elég, hogy kimaradtam az eddigi életetekből, még most is elszúrom a lehetőséget, hogy veled, veletek lehessek. Tudod Nico, szeretném, ha felébrednél végre. Anya már nagyon fáradt, de nem hajlandó bevallani, mert makacs. Olyan makacs, amilyen te is vagy - mosolyodtam el halványan. - Remélem az ő természetét örököltétek és nem az enyémet, mert én meg önfejű vagyok. Tudod, ha régen egy csepp eszem is lett volna nem engedem el magam mellől, már rég egy család lehetnénk és nem más akarna az apukád lenni. De én anyát is megértem. Biztonságban akar titeket tudni azok után amin átment és ezen nem is csodálkozom. Ő olyan... - úgy elmerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem és ezeket a szavakat hangosan ki is mondtam - azon kívül, hogy gyönyörű, kedves, okos és szerintem a legjobb anya a világon. Ezt majd mond el neki te is, ha végre felébredsz - simogattam meg óvatosan a kis arcát. Bizsergő érzés futott végig a gerincemen, így felnéztem és tekintetem összeakadt az ajtóban álló páréval. Ana megkövülten, míg a portugál mérgesen meredt rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A nagy nehezen leerőszakolt reggeli után végre visszasiethettem a fiamhoz, de a szobából kihallatszó hang megállásra kényszerített. Kíváncsian hallgattam végig ahogy a finn Nicoval beszélget és szinte lefagytam amikor meghallottam az engem dicsérő szavait. Cris mereven állt mellettem és szemei ellenségesen meredtek a bent lévőre. Hogy oldjam a feszültséget a fiam mellé siettem és átvettem Kimi helyét. Fáradt voltam ahhoz, hogy beleszóljak a két férfi kakaskodásába.</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-78070747051462291552016-09-09T18:08:00.000+02:002016-09-19T18:07:39.445+02:00Las Puertas II. évad 15. rész<div style="text-align: justify;">
Kimi</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kiszáradt szájjal és elviselhetetlen fejfájással ébredtem. Szemeimet résnyire nyitva próbáltam beazonosítani a napszakot, mondanom se kell, sikertelenül. Oldalra fordulva, egy nyögés szakadt fel a torkomból. A digitális órára összpontosítva, megállapítottam, hogy már lassan délután van, de hogy melyik nap délutánja, arról fogalmam sem volt. Azóta a rettenetes nap óta, összefolyt minden.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mivel nem akartam, hogy bantu négerek költözzenek a számba - azt gondolván, hogy a Szaharába tévedtek - így először ülő helyzetbe tornáztam magam, majd imbolygó léptekkel megindultam a fürdőszoba felé, hogy ott rácuppanva a csapra, egy medencényi vízzel próbáljam oltani a szomjamat. Ahogy ez sikerült, tekintetem a tükörképemre siklott és a látványtól arcomat gúnyos grimasz torzította el.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Idióta, nyúlszívű pöcs! - meredtem saját, jéghideg, véreres szemeimbe.<br />
Indulataimat levezetve, ököllel csaptam a tükörbe, hogy ne is lássam magam. Éles fájdalom hasított a kezembe, de nem törődtem vele. Elvégeztem a kisdolgomat, majd a bár felé indultam. Odaérve, felmértem a megmaradt készletemet. Undorodva néztem végig az üvegek címkéjét, majd kiválasztottam a legszimpatikusabbat, amelyen a legnagyobb alkohol százalék volt feltüntetve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A büdös picsába - rázkódtam össze, miután lecsavartam a kupakját és meghúztam a benne lévő folyadékot, ami végig marta a nyelőcsövemet. Pohárra nem volt szükségem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Úgy ahogy voltam, egy szál boxerben, levetettem magam a kanapéra. Behunytam a szemeimet és sűrűn emelgetni kezdtem az üveget. Vártam a jótékony bódultságot, amikor már nem kúszik elém Anabell és a fiam látványa a kórteremben. Szemeimből lassan megindultak a könnyek, amiket dühödt mozdulattal letöröltem és azért imádkoztam, hogy minél előbb elérjem a kábaság azon fokát, ahol már minden mindegy. De ma még nehezebb volt figyelmen kívül hagynom az elém tolakodó képeket. Az apró test, amit szinte mindenhol kötések borítottak, a gépek, amik segítettek életben tartani a fiamat mind-mind rémképekként bukkantak elő a legváratlanabb pillanatokban. Ana meggyötört arca, ahogy magára hagyom, mementóként borult az elmémre.</div>
<div style="text-align: justify;">
Fájdalmas nyögés hagyta el a számat, mikor elmélkedésemet hangos dörömbölés szakította félbe. Nem voltam kíváncsi senkire, így nem zavartatva magam, folytattam az ivást. Dühösen és kábán fordultam a mégis kinyíló ajtó felé, ahonnan legnagyobb megrökönyödésemre, a bátyám alakját láttam közeledni és mögötte megjelent még egy árny.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem hívtalak - támadtam le azonnal a testvéremet -, úgyhogy el is mehetsz!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kims... - szólított kérlelőn, de nem engedtem, hogy folytassa. Nem akartam, hogy lássa mivé tesz a fájdalom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt mondtam, tűnj el!</div>
<div style="text-align: justify;">
- De...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na ebből elég! - szólt bele a vitánkba az ismeretlen, és kilépett a takarásból.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Már csak te hiányoztál! - nyögtem fel, mikor agyam felfogta, hogy ki áll előttem. - Jöttél kiélvezni a helyzetet?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - húzta el undorodva a száját. - Azért vagyok itt, hogy eszet verjek beléd!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt próbáld meg! - pislogtam rá kihívóan, bár kissé rontott a hatáson, hogy kettőt láttam belőle. - Amúgy is, senki nem hívott!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tévedsz - vigyorgott rám karba tett kézzel. - A testvéred kérte, hogy jöjjek és beszéljek az idióta fejeddel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hah - forgattam meg a szemeimet, ami nem tűnt jó ötletnek, mert a szoba is forogni kezdett tőle.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szánalmas vagy - vetette oda a portugál, amit nem tűrhettem, így sietve próbáltam felállni, hogy csökkentsem a szint különbséget kettőnk közt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te meg kibaszott szerencsés - szaladt ki a számon, miközben igyekeztem visszanyerni az egyensúlyomat. Értetlen tekintetét látva, minden mindegy alapon belevágtam a mondandómba, ami a szívemet nyomta. - Tied lett a világ legcsodálatosabb, legszexibb nője és vele együtt az én két kicsikém is. Neked is van gyereked, így biztos megérted, hogy mit érzek, amikor Nicora gondolok - akadozott el a hangom. - Még nem is ismerem őket igazán és máris elveszítem a fiamat - buggyantak ki újra a könnyeim, de nem foglalkoztam velük.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem lehetsz ennyire...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi? - vágtam közbe. - Ennyire elkeseredett? Szerencsétlen?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem! Ilyen idióta, hülye, balfasz! - sorolta a nem túl kedves jelzőket. - Úgy csinálsz, mintha Nico már meghalt volna!</div>
<div style="text-align: justify;">
- De hát...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs, de hát! - ordított a képembe dühösen. - Ő csak alszik. Nem tudjuk meddig, de CSAK alszik. Lehet, hogy pont arra vár, hogy megjelenj mellette, megfogd a kezét vagy mit tudom én - gesztikulált hatalmas mozdulatokkal. majd a mellkasomnál fogva, letaszított a kanapéra. - Amíg te itt fetrengsz részegen dagonyázva az önsajnálatban, addig Anabell el sem mozdul a fiatok ágya mellől. Emberfeletti erővel próbál megtenni minden tőle telhetőt, hogy visszahozza közénk. Ha tényleg érdekelne, hogy mi van velük, akkor nem itt basznád a rezet...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igenis érdekel! - vágtam a szavába dühösen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugyan már - legyintett lenézően a csatár. - Magadon kívül senkivel sem foglalkozol - grimaszolt gúnyosan. - Egy utolsó, ócska vesztes vagy!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Cris</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudom mi vitt rá, hogy ezt mondjam neki, de megtettem. Ahogy az utolsó betű is elhagyta a számat, megváltozott a finn magatartása. Kihúzta magát ültében és valami megmagyarázhatatlan érzés villant át a szemein. Letette a kezében szorongatott üveget és szó nélkül, kissé dülöngélve, magunkra hagyott minket Ramival. Csodálkozva néztünk egymásra a másik finnel, főleg, mikor meghallottuk a zuhany eltéveszthetetlen hangját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerinted? - kérdeztem halkan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogalmam sincs - rázta meg a fejét az idősebbik Raikkönen. - Én még soha nem mertem ilyen hangon beszélni vele - vigyorodott el. - Nem semmi, ahogy beolvastál neki.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kösz - dörgöltem meg az orrnyergemet idegesen. Én se hittem volna, hogy tudok ilyen szemét lenni bárkivel is, de a pilóta a legrosszabb énemet hozta ki belőlem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Pár percnyi néma várakozás után kinyílt a fürdő ajtaja és kilépett rajta a pilóta, aki az előbbihez képest, klasszisokkal jobban nézett ki. Megborotválkozott, haját megfésülte és felöltözött, de a szemei vörösségét nem tudta elrejteni. Távolról lerítt róla a másnaposság.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy elénk lépett, megtorpant. Látszott rajta, hogy mondani szeretne valamit, de minduntalan meggondolta magát. Percekig álltunk egymással szemben. Nem mondom, hogy nem volt kínos, mert az volt. Ekkor döbbentem rá, hogy mit tettem. Eljöttem Raikönnenhez, beszéltem vele, hogy visszavigyem a családjához, pedig inkább örülnöm kellett volna, amiért végre eltűnt Ana életéből.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kimi</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Útban a kórház felé, szótlanul ültünk a portugál autójában. Mivel az alkohol szintem miatt nem vezethettem, így a kormány az ő kezében volt.<br />
Tudtam, hogy köszönetet kéne neki mondanom, mégsem bírtam megtenni. A szavak, amiket az arcomba vágott, rohadtul fájtak, de ennek ellenére is igazat adtam neki. Egy utolsó lúzer vagyok, egy vesztes, aki elfelejtette, hogyan kell küzdeni. Hogy lehettem ekkora barom, hogy feladtam? Én, aki soha semmilyen körülmények közt nem szoktam, most megtettem. Cserben hagytam egy olyan nőt, akire talán egész életemben vágytam és vele együtt a gyerekeimet is. Milyen apa vagyok én? Igaza volt Anabellnek, hogy eltitkolta előlem a létezésüket. Ha nem jöttem volna a képbe, most boldogan élhetne Ronaldoval, de ez most már lehetetlen, hiszen itt vagyok. Itt, de hol is az az itt? - néztem ki az ablakon, mikor az autó lassítani kezdett, majd megállt.<br />
- Arra gondoltam - törte meg a kínos csendet a focista -, talán szeretnél előbb beszélni Linával. Őt is nagyon megviselték a történtek - nézett mereven a kapura, míg a válaszomat várta.<br />
- Nem is tudom... - bizonytalanodtam el.<br />
- Neki is szüksége van rád - tette kezét a vállamra a bátyám, aki szintén magába fordulva utazott velünk a hátsó ülésen.<br />
- Rendben - sóhajtottam fel.<br />
Fogalmam sem volt róla, hogy mit fogok csinálni, de amint bekísértem a portugált a házába, Lina megoldotta a problémát.<br />
Hatalmas, üvegfalú nappaliban ült az asztalnál, egy másik kisgyerekkel - aki gondolom az ifjabbik Ronaldo volt - és egy idősebb hölgy vigyázott rájuk. A lányom arcáról semmi érzelmet nem tudtam leolvasni.<br />
- Szia, Hercegnőm! - szólítottam meg halkan, mire felém fordította a fejét és hitetlenkedve pislogott rám.<br />
- Apa, apa! - ugrott le a székről és hozzám szaladt, majd zokogva bújt a karjaim közé. Az én szemeim is könnyben úsztak attól a feltétlen szeretettől, amit kiéreztem az öleléséből. Olyan erősen szorítottam magamhoz, mintha soha többé nem akarnám elengedni. Könnyeimen keresztül néztem fel a körülöttem állókra, akik halvány mosollyal az arcukon fogadták Lina érzelmi kitörését. Percekig simogattam a hátát és a haját, mire végre megnyugodott.<br />
- Nem lesz semmi baj - súgtam a fülébe és ujjaimmal letöröltem a nedvességet a gyönyörű, kipirult arcáról. Mióta megismertem őket, talán most először éreztem át teljesen azt a felelősséget, amivel a létezésük járt.<br />
- Apa, Nico ugye meggyógyul? - vette két kis keze közé az arcomat és reménykedő tekintetét az enyémbe fúrta.<br />
- Igen, Kincsem! - válaszoltam teljes hitemmel.<br />
Hálával telve néztem a portugálra, akinek az arcáról zavart és szomorúságot olvastam le. Az utóbbit nem nagyon értettem, de most nem is foglalkoztam vele. Boldog voltam, hogy a karomban tarthattam a lányomat és ebből próbáltam erőt meríteni a következő találkozásra, ami rám várt.</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-7019395715643279032016-08-27T16:40:00.002+02:002016-09-10T18:38:13.742+02:00Las Puertas II. évad 14. Rész<div style="text-align: justify;">
Cris</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Idegesen lépkedtem a folyosón, ami a már ismert kórteremhez vezetett. Két hete, hogy Nico balesetet szenvedett. Ana azóta őrizte a fia ágyát, és szinte csak fürdeni és enni állt fel mellőle. Hiába próbáltunk beszélni a fejével többen is - Iker, Marcelo, Sara, sőt még anya is - hajthatatlan maradt. Minden áldott nap mesélt a kicsinek, beszélt hozzá, mert meggyőződése volt, hogy Nicola mindent ért és hall, hiába van kómában. Egy idő után beletörődtünk és hagytuk, hogy azt tegye, amit akar.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bocsánat - morogtam, miközben sietségemben neki mentem egy, a folyosón tébláboló alaknak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi gond. - Jött a válasz a férfitől, aki aztán hitetlenkedve ejtette ki a nevemet a száján. - Cristiano Ronaldo?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nézze sajnálom, de most nincs se kedvem, se időm autogramot adni. - Szabadkoztam felé fordulva, de csodálkozva láttam, hogy kezeit felemelve jelezte, semmi ilyen nem volt szándékában. Aggódva pislogtam felé. Más se hiányzott volna, mint egy mitugrász firkász. Most nagyon nem lett volna jó, ha kirobban a médiacirkusz miattunk. Így is rengeteg pénzbe és energiába telt, hogy távol tartsuk az újságírókat Anától és a családunktól. - Mit akar?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Először is bemutatkozni - nézett rám a hideg kék szemeivel, amik furcsán ismerősnek tűntek, de egészen addig nem tudtam hova tenni, míg meg nem mondta a nevét. - Rami, Rami Raikkönen - nyújtotta felém a kezét, amit szájhúzással, de elfogadtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy, szóval a nagy Raikkönen a testvérét küldi maga helyett? - bukott ki belőlem keserűen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudja, hogy itt vagyok - sóhajtott fel a férfi, akinek az arcán átsuhanó fájdalom egy pillanatra szánakozást váltott ki belőlem, de csak addig, míg eszembe nem jutott, hogy mit tett a finn. A legnagyobb szarban hagyta itt Anabellt és a saját fiát. A gondolattól még a gyomrom is felfordult és a keserű epe marni kezdte a torkomat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor mégis mit akar?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi csak tegnap tudtuk meg, hogy mi történt - sütötte le a szemeit szomorúan. - Mark tegnap hívott fel, miután Kimi...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne! Nem akarom tudni, hogy mit csinált az a szemét! Ő a mi szemünkben halott! - emeltem fel a hangomat és az előttem állóra vetítettem ki az összes gyűlöletemet, amit a pilóta érdemelt volna.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, hogy nem éppen a legjobban viselkedett...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem a legjobban? - pislogtam Ramira, mint egy elmebetegre. - Itt hagyta Anát és Nicot. Egy szó nélkül lelépett - fakadtam ki dühösen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hagy magyarázzam meg! - szorult ökölbe a keze, ami azt jelezte, hogy ő is kezd kijönni a béketűrésből.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi van, ha nem akarom hallani?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Addig nem megyek el innen, míg te, vagy Ana meg nem hallgattok! - tért át a tegezésre.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mivel nem akartam, hogy bármi is felkavarja Bell lelkivilágát, beleegyezően bólintottam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Két percet kapsz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm. - Ereszkedett meg a válla a megkönnyebbüléstől. - Mint mondtam, Mark csak tegnap hívott fel minket, hogy mi történt. Azonnal gépre ültem és most itt vagyok...</div>
<div style="text-align: justify;">
- De miért te, és miért nem a testvéred? - kotyogtam bele, nem túl udvariasan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert... Mert Kimi nincs olyan állapotban - hajtotta le a fejét csüggedten.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt hogy érted?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azóta részeg, mióta eljött innen - vallotta be az igazságot Rami. - Mark szerint teljesen beszámíthatatlan lett. Ahogy felébred, iszik. Egészen addig, míg teljesen ki nem üti magát, pedig hidd el, nem kevés pia kell hozzá. Szétverte a szállodai szobáját, nem jelentkezett be a csapatánál...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne haragudj, de mi közöm nekem ehhez?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát nem érted? - kiáltott fel kétségbeesetten a finn.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Annyira kiborult attól, hogy elveszti a fiát, hogy már semmi az égvilágon nem érdekli. Talán... - nézett rám könyörögve. - Talán te tudnál vele beszélni. Ránk nem hallgat, de te... Te ott vagy Ana mellett és...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi? - esett le a tantusz. - Azt akarod ezzel mondani, hogy ÉN beszéljek a fejével? És mond csak, miért is lenne az jó nekem? - tettem karba a kezeimet várakozón.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom - halkult el a hangja, de mégis minden benne dúló érzelem kihallatszódott belőle. Az aggódás, a szeretet, amit a testvére iránt érzett, és a félelem, hogy nem tud tenni semmit érte. Hiába próbáltam megmakacsolni magam, nem ment, hiszen nekem is vannak testvéreim és én is mindent elkövetnék annak érdekében, hogy segíthessek rajtuk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Van valami ötleted? - sóhajtottam fel lemondóan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tényleg segítenél?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem baszd meg, csak a számat jártatom! - forgattam meg a szemeimet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké, nem kell mindjárt lenyelni - húzta halvány mosolyra a száját. Komolyan, ha nem Raikönnen lenne, egész megkedvelném a srácot. - Talán eljöhetnél és beszélhetnél vele...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerinted meghallgatna vagy egyáltalán szóba állna velem?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Passz - vonta meg a vállait. - Azt se tudom, hogy emlékszik-e rá, hogy ottjártam - komorult el hirtelen. - Meg... Megkérdezhetem, hogy Nico hogy van? - váltott hirtelen témát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Változatlanul - válaszoltam az igazsághoz hűen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És Ana? Hogy viseli?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gondolom nem kell bemutatnom, milyen makacs. Mióta az öcséd lelépett, olyan, mint egy élő halott. Csak többszöri unszolásra eszik és iszik. Képes lenne napokig csak ülni és mesélni a kicsinek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És Lina?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Magába zárkózott. Szinte alig beszél. Molly, Juni és az anyám próbálják felvidítani, nem túl nagy sikerrel. Szerintem csak akkor lesz jobban, ha Nico állapota is javul.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Van rá esély? - csillant fel a finn szeme. Nem tudom, mit mondott neki a testvére, vagy annak az edzője, de ahogy elnéztem az arcát, semmi jót.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A doki elmagyarázta, hogy már az is biztató, hogy nem romlott az állapota. A törései szépen gyógyulnak, de valamiért nem akar felkelni. Nem tudjuk, hogy mi történik a kis fejében, ami blokkolja az ébredést.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Istenem - sóhajtott fel Rami szomorúan. - Pedig olyan kicsi még.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - bólintottam. - Értelmetlen ez az egész, ami történt vele.</div>
<div style="text-align: justify;">
Percekig álltunk a folyosó falának dőlve, egymás mellett, mint két jó barát, akik éppen buszra várnak. Néztük a kórtermekbe ki-be siető nővéreket, orvosokat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Khm, mikor - köszörülte meg a torkát végül a finn -, szóval mikor lenne időd beszélni az idióta öcsémmel?</div>
<div style="text-align: justify;">
Elgondolkodva néztem végig a reménykedve mustráló férfi arcán. Már nem tűnt olyan jó ötletnek, hogy találkozzak a pilótával, de nem akartam lelombozni az aggódó testvért, így minél gyorsabban túl akartam lenni a dolgon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akár most is, csak felejtsük már el a nagy Icemant! - ejtettem ki gúnyolódva a finn becenevét, majd hátra se nézve, elindultam a mélygarázsba az autómhoz.</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com13tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-87518323621765758712016-08-12T15:30:00.001+02:002016-09-10T18:36:58.279+02:00Las Puertas II. évad 13.rész<div style="text-align: justify;">
Kimi</div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyere Jégember, elemezzük ki a mai telemetriai adatokat! - vágott hátba a mérnököm vigyorogva. Túlzó mozdulattal húztam el a számat, hagy lássa mennyire nincs kedvem hozzá.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit vétettem? - forgattam meg a szemeimet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy csinálsz, mintha a kivégzésedre hívnálak - csóválta meg a fejét. A nyelvemen volt egy frappáns válasz, de Mark hangja belém fojtotta a szót.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kims! Kims! Ana az! - nyújtotta nekem a zenélő telefonomat. Gyors mozdulattal kaptam ki a kezéből, hiszen nem voltam hozzá szokva, hogy ő keressen engem. Fogadtam a hívást és kíváncsian vártam, mi késztette a nőt arra, hogy felvegye velem a kapcsolatot.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia! - köszöntem nagy levegőt véve, ami azonnal meg is akadt bennem, mikor meghallottam Anabell elcsukló hangját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia!... Azt hiszem, ide kellene jönnöd... Nico kórházban van - mondta, de a zokogástól szinte semmit nem értettem abból, amit mondott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé-hé-hé! - próbáltam lenyugtatni a készüléken keresztül, de nem bírtam. Azt éreztem, hogy valami nagy baj történt a fiammal, de a teljesen kiborult Anából semmit nem tudtam kihúzni. - Légyszíves nyugodj meg és próbáld elmondani, hogy mi történt. Mi van Nicoval? Hallod? Ana? - kiáltottam elkeseredetten a telefonba.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Add ide nekem - hallottam meg egy férfi hangot a távolban, majd végre a fülemnél is. - Kimi, én Sergio Ramos vagyok, Ana egyik barátja...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, ki vagy! - csattantam fel idegesen, mert már nem bírtam tovább. - Mi a fészkes fene történt Anával és mi van Nicoval?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom, hogy nekem kell ezt elmondanom, de Nicot baleset érte. Kiszaladt egy autó elé és nagyon csúnyán összetörte magát - az éteren keresztül is hallottam, ahogy Anabell még jobban zokogni kezdett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi? Mikor? Hol? Mennyire? Ugye azért jól van? - záporoztak a kérdéseim a vonal túloldalán lévőre. A mellettem állók meredt szemekkel figyelték a beszélgetésünket, miközben a szívem több ütemet kihagyott és az ebédem éppen útirányt akart változtatni bennem. Meghallottam a focista sóhaját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ma délután történt. Mollyval voltak a játszótéren, amikor kitépte magát a kezéből és... Szóval megtörtént a baj.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De ugye nem? - tettem fel félve a kérdést de nem azt a választ kaptam, amiért imádkoztam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kimi, Nico hatalmas ütést kapott a fejére, kómában van és az orvosok sem tudják megmondani, hogy mikor ébred fel - halkult el Ramos hangja.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A picsába! - ordítottam fel és öklömmel belevágtam a falba. - És Ana? - bukott ki belőlem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem viseli túl jól - sóhajtott fel újra a férfi. - Próbálta magát tartani, de mikor közölte vele az orvos, hogy nem tudja mi lesz, teljesen összetört. Ide tudsz jönni?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze - vágtam rá azonnal. - A legelső géppel indulok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben. Elküldöm a címet sms-ben.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké - préseltem ki magamból a szót - és Ramos...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - nem válaszolt, csak kinyomta a hívást.</div>
<div style="text-align: justify;">
Néhány pillanatig csak szótlanul meredtem a már elnémult készülékre.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kims - tette a kezét a karomra Mark aggódva. - Mi történt Nicoval?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Balesete volt - emeltem fel a könnyektől égő szemeimet. - Elütötte egy autó, oda kell mennem! - kaptam észbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De mi lesz a futammal? - pislogott rám a mérnököm ijedten.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Leszarom! A fiam fontosabb! - vetettem rá egy mérges pillantást, de úgy látszik nem hatott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt nem teheted! Muszáj itt maradnod - mondta egyre bátrabb hangon.</div>
<div style="text-align: justify;">
Viselkedésétől valami elpattant bennem és a grabancánál fogva a falhoz szorítottam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nico kómában fekszik. Még az orvosok sem tudják, hogy felébred-e valaha! - ordítottam két centire a pofájától. - Ne akard nekem megmondani, hogy mit csináljak! - engedtem el, mintha valami undorító dologhoz nyúltam volna. Hátat fordítottam neki és öles léptekkel elindultam a szobám felé. A remegő kezemtől a zár nem akart engedelmeskedni, így nemes egyszerűséggel berúgtam az ajtómat. Ölni lett volna kedvem. Elém kúszott Nico szöszke feje, huncut mosolya, amit lehet, hogy többet nem láthatok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ááááááááááááá! - ordítottam el magam és módszeresen lesöpörtem minden utamba akadó tárgyat a polcokról, asztalokról.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé! - szólalt meg Mark hangja a hátam mögül, mire megperdültem és villámló szemekkel meredtem rá. Nem tudtam volna elviselni még egy kioktatást anélkül, hogy ne verjem szét az illetőt. Még ha az a legjobb barátom is.- Ahelyett, hogy lerombolod a szobádat, inkább készülnöd kéne - nézett rám szigorúan. - Elintéztem, egy óra múlva indul a géped!</div>
<div style="text-align: justify;">
Ettől a mondattól lassan lecsillapodtam és végre gondolkodni is tudtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kösz - bólintottam felé, majd előhúztam egy kisebb sporttáskát és beledobáltam néhány holmit, amikre úgy gondoltam, hogy szükségem lehet. Az éjjeliszekrény fiókjából kikerestem az útlevelemet, a bankkártyámat és a zsebembe csúsztattam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mehetünk? - kérdezte a barátom, de nem válaszoltam, csak elindultam ki a szobámból, végig a folyosón és ki az épületből. Hátra se néztem, hogy Mark követ-e, de nem lepődtem meg, mikor a garázsban álló egyik autó riasztója hangosan felpittyent. Kinyitottam a csomagtartóját és bedobtam a poggyászomat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én vezetek! - jelentette ki az edzőm, ellentmondást nem tűrő hangon. Én pedig nem ellenkeztem, mert minél előbb ki akartam jutni a gépemhez, ami eljuttat a kórházban fekvő fiamhoz.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Köszönhetően annak az enyhe nyugtatónak, amit Sergio kért nekem az egyik nővértől, a könnyeim már elapadtak. Merev arccal simogattam a pici fiam kezét, aki egy hatalmas fehér ágyban feküdt és mindenféle gépek voltak körülötte. Olyan törékenynek tűnt a fején lévő hatalmas turbánnal, keze és a lába begipszelve, de legalább élt, és én eltökéltem, hogy ez így is marad. Nem fogom engedni neki, hogy feladja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi baj, anya itt van veled, kicsim - suttogtam halkan. - Sőt, Lina, Molly és Sergio is itt van. Arra várnak, hogy felébredj! Ügyes kisfiú vagy, sikerülni fog - nyomtam apró puszit a kezére, majd tekintetemet az arcára emeltem. Olyan békésen aludt. Úgy nézett ki, mint egy összetört angyalka.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ijedten kaptam fel a fejemet a nyíló ajtó felé, de elég volt csak a zöld ruhából felém villanó szemekbe néznem, már tudtam kit rejt az öltözet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kimi - nyögtem a nevét fájdalmasan, miközben felálltam, hogy azonnal a karjaiba zárhasson. Szükségem volt az ölelésére, hogy érezzem itt van velem és ő is segít ezen túljutni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy van? - nézett a fiunkra, de közben nem engedett el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Beszéltél az orvossal? - emeltem fel a fejemet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - bólintott gondterhelten. - Mindent elmondott. </div>
<div style="text-align: justify;">
Nehéz, komor csend ereszkedett közénk. Egymást átölelve álltunk és néztünk a kicsi testet, ami mozdulatlanul feküdt előttünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy történhetett ez? - szakadt ki a finn torkából a kérdés. Ahogy ránéztem, láttam amint a könnyek szép lassan csorognak végig az arcán.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom - remegett meg a hangom. - Molly azt mondta, egyszerűen csak kitépte a kezét az övéből és át akart futni a túloldalra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem értem, Nico nem ilyen - sóhajtott fel Kimi, majd a ruhája ujjával letörölte gyengeségének árulkodó jeleit. - Mindig olyan ügyesen jött velünk. Soha eszembe se jutna, hogy ilyet csinál - értetlenkedett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Lina azt mondta... - sütöttem le a szemeimet, mert nem akartam látni a férfi arcát, mikor közlöm vele az igazságot.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt mondta, hogy Nico téged látott és hozzád akart szaladni - csuklott el a hangom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jézusom - nyögött fel fájdalmasan a finn. - Az én hibám - jelentette ki néhány pillanat múlva.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy lenne a te hibád? - kaptam fel a fejem. - Hiszen itt sem voltál. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor is az én hibám - engedte el a vállamat és lépett közelebb az ágyhoz. Összeszorult szívvel néztem, ahogy mutatóujjával óvatosan végig simít a fia arcán.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez hülyeség - álltam mellé és kezemet a karjára tettem. Éreztem, ahogy az izmok megmerevednek az érintésemtől. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - csóválta meg a fejét. - Miattam van. Ha nem megyek utánad és nem jövök rá, hogy ők vannak, akkor most nem történt volna ez - mutatott körbe a szobában. Olyan elkeseredettnek tűnt. - Mindent elcsesztem - suttogta a szoba csendjébe, majd szó nélkül elindult a kijárathoz. A döbbenettől se mozdulni, se szólni nem tudtam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Bocsáss meg! - nézett vissza rám az ajtóból, mielőtt eltűnt volna a szemem elől. Ahogy felfogtam, mit mondott, lábaim megrogytak és lehuppantam az ágy mellett álló székre. Soha nem hittem volna, hogy ilyen ürességet hagy maga után.</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-22206859601355545652016-07-29T19:01:00.001+02:002016-09-10T18:32:48.373+02:00Las Puertas II. évad. 12. rész<div style="text-align: justify;">
Sergio</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Bátortalanul nyomtam meg a csengőt az ismerős kapunál. Régen nem jártam itt és hogy őszinte legyek, mióta Ana és a gyerekek beköltöztek, nem is nagy kedvem volt a szomszédoláshoz. Hiába tagadtam volna, még mindig fájt, hogy nem engem választott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sese? - nyitott ajtót csodálkozva a nő, akiért még most is mindent megadtam volna.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hola Ana! - mosolyodtam el halványan. - Nem zavarlak?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - engedett utat nekem. - Gyere csak, éppen Mollyt várom. Elvitte a törpéket sétálni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az jó - telepedtem le a nappali kanapéjára és tekintetem a televízió képernyőjére siklott, ahol a csapatom kergette a labdát az angol Chelsea ellen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jobban vagy? - kérdezte együttérző hangon a mellettem helyet foglaló nő, miután elém helyezett egy pohár gyümölcslevet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogjuk rá - simítottam végig önkéntelenül a vállamon. Az utolsó meccsemen rosszul értem földet és megrepedt a kulcscsontom, így egy darabig csak tévén keresztül élvezhetem a játékot. - Doki azt mondta, hogy szépen javul. Ha így folytatom, nem sokára visszatérhetek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ennek igazán örülök - villantott rám egy kedves mosolyt Bell, amitől a szívem hatalmasat dobbant. Még mindig hatással volt rám. - És mi szél hozott erre?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én...szóval... - pislogtam bűntudatosan az óriási plazmára.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Unatkoztál - nevette el magát Ana és ettől bennem is feloldódott a gyomromat megülő csomó.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nagyon - vallottam be. - Most, hogy a többiek nincsenek itthon, dög unalom minden. Te is így vagy vele?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó nem - legyintett jókedvűen. - Mióta beindult az étterem ilyen gondom nincs. Mindig van valami, ami után szaladgálnom kell. Plusz itt vannak a törpék is. Juni és az ikrek rosszabbak, mint egy zsák bolha. Ha Molly és Dolores nem segítene, nem tudom, hogyan oldanám meg a felügyeletüket.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tényleg, hogy megy az üzlet? - kortyoltam bele a poharamba. Jól esett végre megint normálisan beszélgetni vele. Tudom, hogy az én sértett önérzetem miatt távolodtunk el egymástól, de most ébredtem rá, mennyire hiányzott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól - mosolygott rám kedvesen. - Folyamatos telt házunk van. Van amikor nekem is be kell állnom a konyhába a tűzhely mögé - vonta meg a vállát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De gondolom nem bánod? - kacsintottam rá. - Emlékszem, mikor majdnem az egész csapat nálad kajált, de te akkor is meggyőzted a munkát, pedig nem keveset ettünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - kacagott fel. - Életemben nem láttam annyi bélpoklos férfit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól van na, tudod, hogy imádtuk a főztödet, meg téged is - tettem hozzá elhalkulva.</div>
<div style="text-align: justify;">
Pillanatnyi zavart csend ereszkedett közénk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bocs... - vágtunk hirtelen egymás szavába, de nem tudtuk folytatni, mert Bell telefonja hangos zenélésbe kezdett. Tekintetemmel végig követtem a lány sudár alakját, ahogy ringó csípővel a nappaliba siet. Arcára széles mosoly kúszott, mikor meglátta a hívót.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak nem rávettek a gyerekek, hogy az egész napot a játszóházban töltsétek? - nevetett fel hangosan, de a következő pillanatban elfehéredett az arca és kezével az egyik fotelbe kapaszkodott. Szeme az ijedtségtől hatalmasra nyílt. Azonnal felugrottam, és oda siettem hozzá. Mielőtt elejthette volna a készüléket, átvettem tőle.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt? - segítettem leülni a szemem láttára összeomló nőnek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nico... - suttogta a nevet, majd felnézett rám és a szemeiből kicsordultak az első könnycseppek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt vele? - csattantam fel türelmetlenül. - Anabell, mond már!? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nicot elütötte egy autó. Most...most viszi a mentő a San Rafaelbe - zokogott fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Úristen! - túrtam idegesen a hajamba. Lövésem nem volt, hogy mit kéne csinálnom, csak azt tudtam, hogy muszáj valahogy segítenem a teljesen magába roskadt lánynak. - Oké, először is higgadjunk le - fújtam ki a levegőt miközben Ana arcát figyeltem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én most nem tudok - ugrott fel hirtelen majd meglódult a bejárat felé. Keze kinyúlt a komódon lévő kulcsok egyikéért és már indult is a garázshoz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na nem! - kaptam ki a kezéből a karikán lévő fém darabot. - Te biztos nem vezethetsz - mutattam az egyre jobban remegő kezére.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs de! - vetettem véget a vitának. - Majd én beviszlek. </div>
<div style="text-align: justify;">
Némán, gyötrődve tettük meg a kórházig vezető utat. Bell könnyei elapadtak, de látszott rajta, hogy az idegei pattanásig feszültek. Amint találtam parkoló helyet, kiugrottunk az autóból és futva tettük meg az utat a recepciós pultig.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Elnézést! A fiamat most hozták be mentővel. Elütötte egy autó - csuklott el a hangja Anának, ahogy megpróbálta megtudakolni, hol lehet a fia.</div>
<div style="text-align: justify;">
A pult mögött álló egy pillantásra se méltatta őt. Tovább böngészte a monitorját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bocsánat! - csattantam fel most már erélyesebben. - Azt kérdezte a hölgy, hogy merre találja a kisfiát?</div>
<div style="text-align: justify;">
A szőkeség felém fordult és mikor szemeiben felcsillant a felismerés szikrája, arcára széles mosoly ült ki. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, igen. A kisfiú a műtőben van, harmadik emelet... - folytatta volna készségesen, de mi nem vártuk meg, hogy befejezze, sietős léptekkel a lifthez mentünk és mikor kinyílt, beszálltunk. Óráknak tűntek a másodpercek mire feljutottunk a megadott emeletre. Szinte kirobbantunk a fém kalitkából és idegesen körülnéztünk a folyosókon. Az egyik fölött hatalmas betűk hirdették: <i>Műtők</i>. Arra indultunk és néhány pillanat múlva megláttuk az egyik ajtó előtt szomorúan üldögélő társaságot. Ana futni kezdett én pedig követtem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Lina, Juni - térdelt eléjük és átölelte a szipogó gyerekeket. - Nincs semmi baj - próbálta nyugtatni a csöppségeket, nem nagy sikerrel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt? - kérdeztem a könnyekkel küszködő idős nőt, akin látszott, hogy csak a kicsik miatt nem omlott eddig össze.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem is tudom - csóválta meg a fejét Molly. - Az egyik pillanatban még a kezemet fogta, a másikban pedig már kitépte magát onnan és megindult a kocsik közt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De hát soha nem csinált még ilyet - nézett fel ránk hitetlenkedve Ana, aki a lányát és Juniort ringatta az ölében.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Apához szaladt - mondta halkan Lina, mire mindannyian csodálkozva fordultuk felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kihez? - kérdezte Bell elszörnyedve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy látta, mintha apa sétált volna a túloldalon - hajtotta le a fejét a kicsi. - Csak köszönni akart neki..</div>
<div style="text-align: justify;">
- Istenem - sóhajtott fel a nő. - Kimi Olaszországban van. Biztos, hogy nem őt látta - magyarázta nekünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
A beszélgetés ennél a pontnál megszakadt. Mindannyian a saját gondolataink közé menekültünk és vártunk, hogy végre kinyíljon a műtő ajtaja és megtudjuk. hogy mi van Nicoval. Órákig ültünk ott, hiába. A két pöttöm elaludt Anabell karjai közt, míg Molly a fejét a falnak döntve imádkozott, legalábbis az apró szájmozdulataiból ezt szűrtem le. Én pedig... Nos nekem fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem ebben a helyzetben. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor már épp azon gondolkodtam, hogy felajánlom Anának, elviszem a kicsiket haza, kinyílt az ajtó és egy zöld köpenyes orvos lépett ki rajta. Szeme alatt hatalmas karikák kéklettek a fáradtságtól. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Seňora Montgomery? - pislantott Bell felé, aki bólintott. - Dr. Jose Pintal vagyok. Én műtöttem meg a fiát. </div>
<div style="text-align: justify;">
Molly, mintha tudta volna, hogy mi következik, felkeltette a kicsiket és mindenféle finomságot ígérve nekik elindult velük a lifthez, hogy aztán megkeressék a büfét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy van Nico? - csuklott el a nő hangja miközben figyelte, hogy az orvos leül mellé. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nos, azt hiszem az a legtisztább, ha nem keltek hiú reményeket önökben. A kisfiút hatalmas ütés érte mikor elütötték és ennek következtében métereket repült és egy másik autó szélvédőjén landolt - vázolta a helyzetet amitől Ana a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa a fájdalmas kiáltását. - A combnyaktörésen és a felkartörésen kívül a legsúlyosabbnak a koponyaalapi törés mondanám. Sajnos ennek következtében koponyaűri vérzés lépett fel, de sikeresen leszívtuk a vérömlenyt - sorolta mire Bell nem bírta tovább és zokogni kezdett. Mellé ültem és magamhoz húztam, hogy vigasztaljam. Sírásától alig hallottam az orvos további beszámolóját, amiben ecsetelte, hogy miket kellett megtenniük, hogy elhárítsák az életveszélyt Nico feje fölül.- Sajnálom - sóhajtott fel végül az orvos. - Mi mindent megtettünk ami a mai orvostudomány eszközeivel lehetséges, innen már csak a fián múlik minden. De ne aggódjon nagyon kemény kissrác, harcolni fog. Most még kb. egy órát bent tartják a műtőben, aztán átviszik az intenzívre. Oda bemehetnek majd, de megkérem önöket, hogy a fertőzés veszély miatt egyszerre csak egy látogató legyen bent a kicsinél - eresztett meg egy halovány mosolyt majd felállt. - Ha bármi kérdésük van, keressenek meg nyugodtan - köszönt el, magunkra hagyva minket a kihalt folyosón. </div>
<div style="text-align: justify;">
Percekkel később Ana sírása alább hagyott, majd meg is szűnt. Felemelte a tekintetét és szinte mellbe vágott az a fájdalom, ami az íriszeiből sugárzott felém. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugye túléli? - kérdezte rekedt suttogással.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne kérdezz hülyeségeket - simítottam ki egy nedves hajszálat az arcából. - Pár év múlva csajozós dumának fogja használni ezt a történetet - kacsintottam rá Bellre, aki erre hozzám bújt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mégis mit? - értetlenkedtem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt, hogy elhoztál, hogy itt vagy és...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csssh - tettem az ujjamat a szájára, hogy elhallgattassam. - Erre valók a barátok, nem?</div>
<div style="text-align: justify;">
- De - mondta miközben szemei szomorúbban csillogtak, mint valaha. - Azt hiszem fel kell hívnom Crist, meg... - harapta el a mondat végét idegesen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Meg Kimit - fejeztem be helyette.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, hiszen ő az apja és ha valami.. - csuklott el a hangja.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana - fordítottam magam felé. - Ne is gondolj erre! - mordultam rá. - Minden rendben lesz!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké, ha te mondod, neked elhiszem - húzta apró mosolyra a szája szélét aztán a telefonjáért nyúlt. </div>
<div style="text-align: justify;">
Csigalassúsággal kereste ki a finn nevét a telefonkönyvből, majd nagy nehezen rávette magát, hogy megnyomja a hívás gombot. Ajkát beharapva várta, hogy felcsendüljön a férfi hangja.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia! - nyögte fájdalmasan a vonalba, mikor végre összekapcsolták őket. - Azt hiszem ide kellene jönnöd. Nico kórházban van...</div>
<br />
<br />Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-85673315493530329422016-07-15T12:55:00.000+02:002016-07-15T12:55:36.620+02:00Las Puertas II. évad. 11. rész.<div style="text-align: justify;">
Leroy</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kapkodva szálltam ki az autómból Ana étterme előtt. Már abból is sejtettem, hogy valami gond van, mert felhívott, de a betört ablakok látványa bizonyossá tette ezt. Megrökönyödve néztem végig a mindig elegánsan megterített asztalokon ahol most üvegcserepek csillogtak a nappali fényben.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana, jól vagy? - nyitottam be az irodába, mellőzve a kopogást és szemeimmel azonnal a törékeny nő állapotát mértem fel. Megnyugodva láttam, hogy neki semmi baja, így kérdő tekintettel fogadtam a halvány mosolyt amivel megajándékozott. - Mi a fene történt itt?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia Leroy! - sóhajtott fel amit a megkönnyebbülésének tudtam be. - Először is foglalj helyet - mutatott a vele szemben lévő székre. - Megkínálhatlak valamivel?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bébi, ne húzd az időt! - csattantam fel most már idegesen, de közben azért leültem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké - nézett rám az ajkait harapdálva. - Szóval az van, hogy ahogy te is láttad, akadt egy kis gondom...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te azt ott kis gondnak nevezed? - vágtam türelmetlenül a szavába miközben kifelé mutattam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Lee, kérlek - pislogott rám könyörgő tekintettel. - Hallgass végig!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké - emeltem fel a kezeimet majd hátra dőltem a székben és megfogadtam, hogy akárhogy is, de kibírom beszólás nélkül azt a pár percet, amíg Ana elmeséli, hogy mi történt itt. Bár ahogy elnéztem a kárt, volt egy sejtésem és meghallgatva az előttem ülő, kezét tördelő nőt ez a végére be is igazolódott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Érted már? Te vagy az egyetlen akihez fordulhattam - fejezte be a mondandóját és gyönyörű íriszei most várakozón meredtek az arcomra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mióta?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi..? Nem értelek - hebegte.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mióta fenyegetnek? - mordultam fel, elharapva a szitoközönt ami kifelé igyekezett belőlem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A nyitás óta - suttogta szemeit lesütve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bassza meg! - csaptam az asztalra majd felugorva a helyemről, fel-alá kezdtem sétálni. - Miért csak most szólsz? Ezt már csírájában el kellett volna fojtani!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hittem egyedül is megoldom. Reménykedtem benne, ha nem foglalkozom velük, feladják - magyarázta könnyes szemekkel, amibe a szívem belesajdult. - Tudsz segíteni? - pislogott rám reménykedve és én csak most néztem meg tüzetesebben az arcát. Az ámulattól majdnem eltátottam a számat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hova lett a hajad? - bukott ki belőlem. - Nem mintha, nem lennél így is gyönyörű, csak...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Odaadtam egy szervezetnek - vonta meg a vállát. Elég buta pofát vághattam, mert azonnal magyarázatba fogott. - Cris látogatóban volt egy kórházban ahol rákos kisgyerekek vannak. A kemoterápiától kihullott a hajuk és úgy gondoltam, hogy így is-úgy is levágattam volna, miért ne adhatnám nekik?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csodálatos nő vagy - sóhajtottam fel lemondóan, hiszen az iránta érzett érzéseimnek már nem volt helye köztünk. Halvány mosollyal az arcomon figyeltem a bókomtól pirosló arcát. Örültem, hogy még a portugál sem volt képes megváltoztatni. Ana ugyanaz a lány volt, mint eddig.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerinted mit csináljak? - szakított ki képzelgéseim örvényéből Bell rekedtes hangja.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem én ... - kezdtem bele, de aztán elharaptam a mondatot, nem akartam, hogy rájöjjön mekkora felelősség terheli a vállamat a történtek miatt. Elővettem a telefonomat, kikerestem az ismerős számot. Anára villantottam egy bárgyú mosolyt majd magára hagytam az irodában és kisiettem az utcára. Idegtől remegve túrtam a hajamba és vártam, hogy a hívott fél felvegye. Mikor ez megtörtént alig bírtam magammal, hogy ne tépjem le a golyóit még így a készüléken keresztül is.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Baj van Főnök? - hallottam meg Boris csodálkozó hangját. Ő is tudta, hogy csak akkor hívom, ha valami komoly dologról van szó.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ki adott engedélyt a mai akciótokra?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem értem...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt kérdeztem - emeltem fel a hangomat - ki mondta nektek, hogy törjétek be a Los Gemelos kirakat üvegeit? Ki engedte meg egyáltalán, hogy magán akciózzatok a hátam mögött?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ööö... Egyik fenyegetésünkre se reagált, így Igornak elege lett abból a lúvnyából. Úgy gondolta, hogy ideje megleckéztetni a kicsikét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor most jól figyelj arra, amit mondok, és add át Igornak is az üzenetemet. Történetesen az a <i>lúvnya</i> - nyomtam meg gúnyosan a szót - az egyik barátom. Ha megtudom, hogy valamelyiktek keresztbe tesz neki, bármivel megbántja vagy csak csúnyán néz rá, teszek róla, hogy egy csodaszép korzikai nyakkendő díszelegjen az ingén. Világos? - kiabáltam bele a készülékbe fojtott hangon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Pe-persze Főnök - dadogta Borisz idegesen. - Ha tudtuk volna...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Most már tudjátok! - csattantam fel. - Ez volt az utolsó, hogy a kérdezésem nélkül csináltatok valamit! Értve?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ennek örülök. Mond meg Igornak, hogy este találkozunk a szokott helyen - vetettem még oda, majd köszönés nélkül kinyomtam a készüléket. Neki dőltem az autómnak és a levegőt kifújva felnéztem az égre. Próbáltam rendbe szedni a gondolataimat. Ha Ana időben szól, elejét vehettem volna ennek az egész szarságnak. Visszakanyarodtam a a nőhöz, aki tőlem kért segítséget. Vajon honnan tudta, hogy én vagyok a problémájára a megfelelő ember? Soha nem mondtam neki, hogy milyen kapcsolataim vannak Madrid sötétebb oldalával.</div>
<div style="text-align: justify;">
Visszamentem az irodába. Ana kérdő tekintetével követve foglaltam helyet vele szemben. Egy ideig csak néztük egymást, végül ő törte meg a köztünk feszülő csendet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kivel beszéltél?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az egyik ismerősömmel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És tud segíteni? - tette fel a kérdését azonnali válaszra várva.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Honnan tudtad? - bukott ki belőlem, miután egy bólintással megnyugtattam őt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit?- sütötte le a szemeit zavartan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt, hogy nekem kell szólnod - hajoltam felé kíváncsian.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én... - akadt el a szava azután pedig egy hatalmas sóhaj hagyta el az ajkát. - A klubban hallottam, hogy többen is arról beszéltek, hogy közöd van az...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Alvilághoz. Mond csak ki nyugodtan - dőltem hátra a székemben.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tehát igaz - villantak rám a csodálatos kék szemek szomorúan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Erre most mit mondjak? - tártam szét a karjaimat. - Igen, van érdekeltségem benne - vallottam be a féligazságot. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az ő érdekeit figyelembe véve, nem szerettem volna mindent felfedni előtte. Minél kevesebbet tud, annál jobb. Ez a tudatlanság védte meg őt akkor is amikor a klubban dolgozott és azt akartam, hogy ez így is maradjon.</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-19319995180640013862016-04-22T17:30:00.000+02:002016-08-24T17:44:27.273+02:00Las Puertas II. évad 10. rész<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom Alejandro! - kiáltottam fel idegesen. Arcomat a kezeim közé ejtettem, a szemeimet lehunytam és mély levegőt vettem, hogy lenyugodjak. - Ne haragudj - pislogtam aztán a szakácsomra, aki kérdőn nézett rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem teszem. Tudom, hogy most óriási nyomás van rajtad - eresztett meg felém egy halvány mosolyt -, de akkor is kezdened kell ezzel a helyzettel valamit és ha nem tudod, mit akkor talán beszélned kéne valamelyik barátoddal...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szó sem lehet róla! - csattantam fel újfent. - Még csak az hiányozna, hogy belevonjam valamelyiküket. Így is épp eléggé középpontba kerültem - húztam el a számat, ahogy eszembe jutottak a két hete kezdődött címlap sztorik, amik rólam és Kimiről szóltak. A Crissel való kapcsolatomra még nem jöttek rá, de éreztem, hogy már nem sok időnk van és az is napvilágra kerül.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Pedig nem hiszem, hogy nélkülük véget tudsz ennek vetni - húzta ki a velem szemben lévő széket és ráült. - Nézd, ezek az emberek nem kispályások. Mióta megtudták, hogy kinek az exe vagy, még többet követelnek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, tudom - sóhajtottam fel csüggedten majd hátradőltem a székemben. Mióta megnyitottam az éttermet és láthatóan beindult, megkeresett egy csoport, akik védelmi pénzt követeltek. Elég sokáig le tudtam szerelni őket, de mióta napvilágra került a volt viszonyom a finnel, vérszemet kaptak. Az eddig követelt pénz háromszorosát akarták és mivel most sem fizettem, egyre durvább "balesetek" történtek. Érdekes módon egyszerre romlott el az összes hűtőm, majd a friss árú nem érkezett meg időben, de a mai volt a legrosszabb. Mikor megérkeztünk a nyitásra, az utca felé lévő összes ablak be volt törve. Azonnal tárcsáztam az üvegest és amíg ideért, mi összetakarítottunk, de ma már nem tudtunk kinyitni, úgyhogy az egész nap mehetett a kukába.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Elég egyértelmű volt az üzenet, fizetsz vagy tönkre tesznek - mordult fel Alejandro. - Felfogtad, hogy nem viccelnek? Lehet hogy legközelebb felgyújtják az egész kócerájt, vagy ...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé, nyugi - szóltam rá az önmagát hergelő alkalmazottamra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne haragudj, de nem tudok megnyugodni - ugrott fel majd mászkálni kezdett az irodámban. - Van fogalmad róla, hogy mit jelent nekem ez a hely? Imádok itt dolgozni. Szeretem a munkatársaimat, jól kijövök a főnökkel - nézett rám - arról nem is beszélve, hogy simán el tudom tartani a családomat a fizetésemből. Baromira nem szeretném elveszíteni!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert szerinted én azért güriztem ennyit, hogy ezek a mocskok idejöjjenek és mindent tönkre tegyenek?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, persze, hogy nem, de neked sokkal egyszerűbb.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen? - emeltem meg a szemöldökömet. - És ugyan miért?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Neked ott vannak a híres barátaid, ha valami történne veled, attól még nem kerülnél az utcára...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó, szóval erről van szó? - néztem rá hitetlenkedve. - Azt gondolod, hogy ezt itt - mutattam körbe - ajándékba kaptam?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért, nem? - méregetett lekezelően.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Vedd tudomásul, hogy nem! Amit ebbe az étterembe öltem, annak minden egyes filléréért keményen megdolgoztam!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ja - húzta el a száját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy gondolod, hogy hazudok? - meredtem rá gyilkos tekintettel. - Gőzöd sincs arról, hogy honnan jöttem és arról se, hogy miken mentem keresztül. Van fogalmad róla, hány éjszakán át kellett elviselnem kéjsóvár pasasok fogdosását? El tudod képzelni, hogy milyen undorító dolog, ha egy izzadt, büdös, tapadós kezű alak fizeti ki az öltáncot és ahelyett, hogy otthon lennél a gyerekeiddel, egy alkoholtól bűzlő bankár suttogja lihegve a füledbe, hogy mit és hogyan csinálna veled, ha elmennél vele szobára? Úgy gondolod, hogy olyan nő vagyok, aki engedi egy pasinak, hogy kitartsa, mert akkor nagyon nagyot tévedsz. Soha, érted soha a büdös életben nem engedtem, hogy bárki is beleszóljon az életembe - kiabáltam a döbbent arcába.</div>
<div style="text-align: justify;">
- É..értem - pislogott rám még mindig furcsán.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, nem hiszem - ráztam meg szomorúan a fejem miután kissé lehiggadtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Pár percre néma csend vett körbe minket. Láttam az előttem lévő arcán, hogy még mindig emészti amit az előbb mondtam. Nem akartam ennyire letámadni, de a mostanában felgyülemlett feszültség így távozott belőlem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne haragudj - nyögte ki Alejandro nagy sokára.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, te ne haragudj. Mostanában minden a feje tetejére állt körülöttem és te voltál az akin lecsapódott a mérgem - szabadkoztam. - Viszont szeretném, ha az eszedbe vésnéd, ez az étterem teljes egészében az enyém. Senki nem adott bele egy fityinget sem és pont ezért minden döntés is az enyém, márpedig én úgy gondolom, hogy erről a zsarolásról nem akarok senkinek se szólni. - néztem határozottan a szakácsom szemébe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Felfogtam - bólintott komolyan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - sóhajtottam fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De még mindig ott lóg a levegőben a kérdés, hogy mihez fogsz most kezdeni?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még nem tudom - vallottam be kelletlenül. - Talán mégis beszélnem kellene velük - morfondíroztam hangosan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne csináld! Ha egyszer fizetsz, vérszemet kapnak és soha többé nem tudod leállítani őket.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Pont ezért nem akartam eddig se engedni nekik, de amit ma tettek, azzal azt üzenték, hogy ez csak a kezdet. Ma a kirakat, holnap akár Briana, Lucy, Jorge, Pedro vagy éppen te leszel a következő célpont - túrtam a hajamba zaklatottan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Vagy éppenséggel te - értette meg az indokaimat végre.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi nem ér annyit, hogy emberi életek legyenek veszélyben - magyaráztam halkan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gondolod, hogy odáig merészkednének, hogy...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Remélem, hogy nem - vágtam a szavába, mert nem akartam kimondva hallani a szavakat, amik így is mázsás súlyként nehezedtek ránk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs olyan ismerősöd, aki esetleg benne van a... - vakarta meg feszülten a nyakát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miben?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mivel az előbb hozzám vágott szavaidból azt vettem ki, hogy egy éjjeli bárban dolgoztál - feszengett a székben nyugtalanul - ezért biztos ismersz valakit, aki érintett az alvilág dolgaiban.</div>
<div style="text-align: justify;">
Két pillanatig úgy néztem rá, mint aki megőrült, majd bevillant egy név, aki talán úgy tud segíteni, hogy nem érzem tőle lekötelezettnek magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem beugrott valaki - nyúltam a telefonomért majd ránéztem Alejandrora.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Már megyek is - tette fel a kezeit és kilépve az irodámból becsukta maga mögött az ajtót.</div>
<div style="text-align: justify;">
Tekintetemet újra a készülékemre fókuszáltam, legörgettem a keresett névhez, majd megnyomtam a hívó gombot. Néhány pillanatot várnom kellett, míg az illető felvette.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hola Szépségem! Ezer éve nem beszéltünk. Mi van veled és a törpékkel? Még mindig a portugállal vagy?- szólt bele a vonalba a hívottam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia! - nevettem fel a hangját hallva. - Köszönöm kérdésed, a törpék jól vannak, Cris is meg van még. Viszont jó lenne beszélnünk!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Baj van? - váltott át a hangja aggódóvá.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgyis lehet mondani - húztam el a számat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anabell, ne idegesíts! Mond már mi van, mert a frászt hozod rám!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez nem telefon téma. Ha ráérsz, ide tudnál jönni az étterembe? - kértem halkan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez kérdés volt? Azonnal indulok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké, de ha dolgod van...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mondom indulok! - csattant fel ellentmondást nem tűrve a hangja.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben és Leroy...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - mosolyodtam el szívből a mai napon először.</div>
<div style="text-align: justify;">
Jó érzés volt tudni, hogy számíthatok rá. Ő volt az egyetlen olyan férfi, akitől nem szégyelltem segítséget kérni, mert tudtam, hogy nem vár érte semmiféle ellenszolgáltatást és később sem fogja a fejemhez vágni, hogy neki köszönhetek mindent.</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-45986242029419746432016-04-08T23:09:00.000+02:002016-08-24T17:43:34.921+02:00Las Puertas II.évad 9.rész<div style="text-align: justify;">
Kimi</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana? - nézett rám kérdőn a barátom ahogy beléptem a szobámba.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Most kísértem ki a reptérre, a törpékkel együtt - sóhajtottam fel fájdalmasan, mivel az elválás nem csak engem, de a gyerekeimet is megviselte. Nico úgy csimpaszkodott a nyakamba, hogy alig tudtuk lefejteni rólam a kezecskéit, Lina arca pedig olyan hatalmas szomorúságot tükrözött, hogy meglett férfi létemre, majdnem elbőgtem magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom - mondta Mark részvéttel teli hangon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ja, én is - kulcsoltam össze a kezeimet a tarkómon miután elhelyezkedtem a kanapén.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Voltatok a sajtótájékoztatón?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, túl vagyunk rajta - meredtem magam elé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden oké volt? - kíváncsiskodott tovább a férfi, de nekem mára már kezdett elegem lenni a kérdésekből.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát persze - húztam el a számat. - Mindenki nagyon kedvesen volt. Egy cseppet sem akarták szétszedni Anabellt - csöpögött éles szarkazmustól a válaszom, miközben eszembe jutott a nő arca, ahogy minden oldalról egyre több és mocskosabb kérdés repült felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Basszus, és hogy viselte?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerinted? Olyan volt, mint egy királynő. Egy rettenetesen rémült királynő - hunytam le a szemeimet fáradtan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még jó, hogy a gyerekeket nem vonhatják bele ebbe a herce-hurcába - szólalt meg Mark.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem merik, mert tudják, hogy azzal maguk alatt ássák meg a sírt - dühöngtem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És mi lesz ezután?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogalmam sincs - vontam meg a vállam. - Ana először beszélni akar a portugállal - forgattam meg a szemeimet a focista említésére. - Tegnap felhívta és elmondta neki, hogy mire készülünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gondolom kiakadt a csávó - röhögött fel Mark.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom - ráztam meg a fejem - nem avatott be, hogy miről beszéltek.</div>
<div style="text-align: justify;">
Néhány percnyi szótlan üldögélés után Mark kíváncsian felém fordult.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezek után is be akarod cserkészni? Nem ment el a kedved tőle?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sőt! Csak most kaptam kedvet igazán a vadászathoz - nyújtottam ki a lábaimat, hogy kényelmesebben üljek. - Eddig is akartam őt, de a mai nap után életcélommá vált, hogy meggyőzzem róla, nekünk együtt kell felnevelnünk a gyerekeinket.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miből gondolod, hogy sikerülhet? - pislogott rám Mark, mintha őrültet látna. Talán igaza is volt, megőrültem. Megőrültem attól a gondolattól, hogy végre igazi családom lehet. Egy csodálatos nővel és két tünemény gyerekkel. A saját gyerekeimmel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom - vallottam be az igazságot. - Viszont úgy érzem, hogy ő sem tud közömbösen viselkedni amikor mellettem van. Látom amikor megborzong az érintésemtől, elpirul ha valami múltbéli dolgot hozok fel beszédtémának vagy amikor megcsókolom, ugyanolyan tüzesen viszonozza, mint régen - vigyorodtam el kajánul. - Ő is emlékszik rá, hogy milyen volt velem, ahogy én is. Bár most ölni tudnék a gondolattól, hogy Ronaldoval van, de tudom, hogy ha türelmes leszek, akkor nemsokára az én ágyamat fogja melegíteni és akkor többet nem menekül. Azonnal feleségül veszem, mielőtt még meggondolhatná magát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te tényleg odavagy érte - döbbent le a barátom. - Szentül meg voltam róla győződve, hogy csak azért akarod őt, mert kihívást jelent és persze a gyerekek miatt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy a picsába ne lenne kihívás? - mordultam fel. - Talán még a világbajnokságnál is nagyobb, de itt belül - mutattam a mellkasomra - érzem, hogy sikerülni fog. Egyetlen nőnél se éreztem ilyen mindent felülíró vágyat. Mindenestül akarom. Érted? - néztem komolyan Markra. - Nem csak a teste kell, hanem a lelke is. Arra vágyom, hogy viszonozza az érzéseimet és ha ez megtörténik, én leszek a legboldogabb fasz a földön.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te aztán jócskán benne vagy a trutyiban - csóválta meg a fejét a férfi. - Sose hittem volna, hogy a fagyos jégember szívét ilyen könnyen nyársra lehet húzni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy látszik van az a nő, akinek ez sikerült.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak vigyázz, nehogy túl süttesd azt a szívet - figyelmeztetett Mark, majd magamra hagyott az Ana körül forgó gondolataimmal.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Cris</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Türelmetlenül pislogtam a bejárat felé, hogy mikor hallom már meg Ana vagy az ikrek hangját. Tudtam, hogy hatalmas a forgalom ilyenkor a repülőtérről, de már alig bírtam kivárni, hogy magamhoz ölelhessem őket. Be kellett látnom, hogy sokkal féltékenyebb vagyok a finnre, mint gondoltam volna. A tegnapi telefon után pedig még jobban elburjánzott bennem ez az érzés.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor Anabell felhívott, hogy elmondja, lesifotók készültek róluk és a legjobb megoldásnak a felvállalás tűnik, majdnem felrobbantam mérgemben. Én akartam az lenni, akivel lefotózzák, aki elsőként mondhatja el, hogy "igen, tessék, nézzétek ő az enyém". Irigy voltam a pilótára. Nem elég neki, hogy gyerekei vannak attól a nőtől, akit szeretek, még a végén azt is kitalálja, hogy ő van együtt Anával. Valahogy nem voltam biztos benne, hogy véletlenül készültek a képek, de mikor ezt megemlítettem Bellnek, majdnem összevesztünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
Sóhajtva döntöttem hátra a fejemet a nappali kanapéjára és a szemeimet lehunyva próbáltam túlélni az idegtépő várakozás perceit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Apa - mászott fel mellém a kisfiam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen Juni? - mosolyogtam rá miközben azon gondolkodtam, mennyire hasonlít rám ez a kis lurkó.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mikor jönnek? - fogta kezei közé az arcomat és kíváncsi tekintetét az enyémbe fúrta.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom - húztam magamhoz, hogy megöleljem -, de lassan már itt kéne lenniük - sóhajtottam fel nyűgösen. Sajnáltam, hogy nem én mentem ki eléjük, de Ana nyomatékosan megkért rá, hogy maradjak a seggemen és ne akarjak még nagyobb zűrt kavarni.</div>
<div style="text-align: justify;">
A távolból felhangzott egy autó hangja. Mindketten megdermedtünk egy pillanatra majd némán füleltünk. Mikor meghallottuk Nico hangját, mindketten felpattantunk és a bejárathoz siettünk. Széles vigyorral az arcomon nyitottam ki előttük az ajtót.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sziasztok! - köszöntem, majd egy gyors szájra puszi után elvettem az Ana karjában alvó kislányt és felsiettem vele a szobájába. Amint letettem már fordultam is vissza, hogy megkeressem a szerelmemet, akit a konyhában találtam meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Baromira hiányoztál - öleltem át hátulról és orromat a nyakához nyomva szippantottam egy hatalmasat az illatából. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ti is nekem - dőlt a mellkasomnak és még a ruhánkon keresztül is éreztem, hogy a teste tele van feszültséggel. Gondolom teljesen kikészült a finn mellett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyere - fogtam kézen és elkezdtem húzni a szobánk felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris, hova megyünk? - kérdezte félig nevetve, félig bosszúsan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Majd meglátod - mosolyodtam el.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor beértünk a szobánkba, tovább léptem vele a fürdőszoba felé, majd betuszkoltam őt is. Bedugaszoltam a kádat, megengedtem a vizet és a kedvenc habfürdőjéből is öntöttem bele. Vigyorogva fordultam felé majd finoman vetkőztetni kezdtem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris - sóhajtott fel, ahogy minden egyes gomb után felbukkanó meztelen bőrfelületre csókot nyomtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
-Cssh, csak élvezd - hámoztam ki a ruháiból.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De a gyerekek - akadékoskodott még mindig, de már láttam rajta a megadás jeleit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anya figyel rájuk - mormogtam, miközben számmal már a kackiásan ágaskodó mellbimbóira koncentráltam. Imádtam az ízét, a bőre selymes tapintását. Rettenetesen kellett koncentrálnom, hogy vissza tudjam fogni magam. Besegítettem a kádba, majd én is megszabadultam a ruháimtól és mögé csusszantam. Élveztem ahogy hozzám simult. Újabb felfedezőtúrára indultam a tökéletes testén. Arcát felém fordította, így kínálva fel nekem az ajkait, amit mohón el is fogadtam. Nyelvünk boldog ismerősként üdvözölte a másikat. Kezem besiklott Ana lábai közé és mikor megtaláltam amit kerestem, az egyik ujjammal óvatosan dörzsölgetni kezdtem nőiessége központját. Kaján vigyorra húzódott a szám, heves zihálását hallva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyerünk Kicsim - suttogtam a fülébe és nyelvemmel megérintettem a fülkagylóját - élvezz el nekem - nyomultam előre az ujjaimmal és tüntettem el őket Anában. A teste megfeszült és egy apró sikoly hagyta el a száját miközben eljutott a csúcsra. Elégedetten simogattam tovább a még mindig rázkódó nőt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Istenem - sóhajtott fel nagy sokára elégedett hangon. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mondjad - vigyorogtam rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jaj te - nevette el magát és kezével rácsapott a combomra. Jóleső érzés volt látni a mosolygós arcát. - Hiányoztál - mondta miközben az ujjaival rajzolgatni kezdett a bőrömre és ezzel majdnem az őrületbe kergetett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anabell - mordultam fel, mikor a combom belső oldalát kezdte cirógatni a körmével.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris? - nézett fel rám az ajkát beharapva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszed, megúszod? - szálltam ki a kádból és emeltem ki őt is a habokból. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé, hova viszel? - kapaszkodott erősen a nyakamba.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oda, ahol a helyed van - siettem vele a szobánkba és tettem le az ágyra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tiszta víz lesz minden - próbált menekülni, de nem engedtem. A bokájánál fogva húztam magamhoz közelebb.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem érdekel. Csak te érdekelsz - hallgattattam el egy intenzív csókkal. </div>
<div style="text-align: justify;">
Egyik kezével a hajamba túrt, míg a másikat a hátamon járatta fel és alá, néha a fenekembe markolva.</div>
<div style="text-align: justify;">
- El se tudod képzelni, hogy mennyire hiányoztál - toltam szét a lábait, hogy közéjük furakodhassak. - Minden egyes perc rémálom volt nélküled - néztem mélyen a szemébe miközben birtokba vettem a testét. Kéjes nyögés szaladt ki a torkomon ahogy megéreztem magam körül a szoros izmokat. - Basszus, annyira szűk vagy még mindig - temettem az arcomat a mellei közé miközben egyre gyorsabban kezdtem mozogni. Éreztem, hogy lassan el fogom veszteni az önuralmamat, így benyúltam kettőnk közé és az ujjammal körkörös mozdulatokat végezve segítettem Bellt egy újabb orgazmushoz. - Az enyém vagy - hördültem fel, mikor én is elértem az extázis csúcsát.</div>
<div style="text-align: justify;">
Pihegve, némán feküdtünk még egy darabig egymás mellett. Kezünk összefonódva hevert a mellkasomon. Nem kellettek szavak, hogy tudjuk mit akar mondani a másik, hiszen mindkettőnk arcáról, szeméből sugárzott a szerelem egymás iránt.</div>
<br />Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-92093769601033995662016-03-18T15:30:00.000+01:002016-08-24T17:42:40.436+02:00Las Puertas II.évad 8. rész<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Gondterhelten masszíroztam meg a homlokomat miután zsebembe csúsztattam a telefonomat. Nem örültem a hívásnak, de most nem akartam ezzel foglalkozni. Ráérek megoldani a problémát, ha egyszer végre haza utazunk innen. Visszafordultam a terem felé, de ijedten vettem észre, hogy Kimi és a gyerekek eltűntek. Jobbra-balra kapkodtam a fejemet, kerestem őket, de hiába, míg nem egy fiatal felszolgáló lány megsajnált és odalépett hozzám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Icemant keresed?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - nyögtem ki zavarodottan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az autókhoz ment a két kis szöszivel - mosolyodott el a lány. - Te vagy az anyukájuk? - kérdezte minden hátsószándék nélkül, mire én bólintottam. - És gondolom Raikkönen az apukájuk - folytatta.</div>
<div style="text-align: justify;">
Elhúztam a szám és nem válaszoltam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugi, nem árulom el senkinek - kacsintott rám az előttem álló. - Amúgy Lisa vagyok - nyújtotta ki felém a kezét, amit készségesen elfogadtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana, de miből gondolod, hogy Kiminek bármi köze is van a gyerekeimhez?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugyan már - nevetett fel jókedvűen. - Csak rájuk kell nézni. A finn le sem tagadhatja őket. Bár azért arra kíváncsi lennék, hogy eddig hol rejtegetett titeket, mert hogy még nem hallottam rólatok az tuti - emelte meg a szemöldökét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne haragudj, de nem szeretnék erről beszélni és kérlek, ha lehet te se mondj semmit rólunk - néztem rá könyörögve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Okés, megértettem - mosolygott még mindig kedvesen. - Viszont ha gondolod elkísérhetlek egy darabon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt nagyon megköszönném - sóhajtottam fel. - Még nem ismerem ki magam itt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne aggódj, nekem is több hétbe telt mikor ide kerültem, hogy ne tévedjek el - legyintett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te mindenhova velük mész? - kérdeztem kíváncsian miközben követtem a lányt a folyosók útvesztőjén keresztül.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Én is az utazó cirkuszhoz tartozom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Találó név - gondolkodtam hangosan. - De nem rossz, hogy minden hétvégén máshol vagytok?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, sőt! Imádom bejárni a világot, mindig új kultúrákat ismerek meg. Gondolj bele, ingyen szállás, világkörüli út és nem utolsó sorban mindenhol akad egy-két jó pasi - kacsintott rám. - Bár gondolom ez téged nem érint.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért is? - értetlenkedtem miközben kikerültünk néhány dobozokkal megpakolt kocsit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert te és Iceman... - pislogott kérdőn rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ja, nem, mi nem vagyunk együtt - szabadkoztam azonnal.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Komolyan? - kerekedtek el a szemei. - De akkor, hogy..? Jaj, bocsi elfelejtettem, hogy nem rám tartozik - kért elnézést azonnal.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem gond - vontam meg a vállamat. - A mi kapcsolatunk egy ősrégi történet, nekem pedig vőlegényem van - emeltem fel a kezemet, hogy megmutathassam a gyűrűmet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hű, szép kis darab - ámult el a lány. - És ha nem vagyok indiszkrét, a párodnak köze van a forma-1-hez?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs - ráztam meg a fejemet hevesen. - Ő egész más sportban van otthon, de róla sem szeretnék beszélni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó, akkor gondolom ő is híres ember - nevette el magát Lisa. - Baromi szerencsés csajszi vagy. Na, tessék - mutatott előre - meg is jöttünk. Ha jól látom, a gyerekek az új autót tesztelik - mutatott a helység közepére, ahol Kimi éppen a nevető Nicot ültette be a Lotus ülésébe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - pislogtam hálásan a lányra, aki csak megvonta a vállát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs mit. Amúgy gyönyörűek a gyerekeitek - nézte ellágyult arccal a törpéimet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen tudom - vigyorodtam el büszkén.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mennem kell - nézett Lisa hirtelen az órájára. - Ha legközelebb erre jártok, keress meg nyugodtan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Arra mérget vehetsz - mosolyogtam rá. - Most már legalább van valaki aki miatt szívesen jövök ide - kacsintottam én is rá, majd elbúcsúztunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy elhaltak a lány léptei, közelebb merészkedtem az autóhoz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anya! - vett észre elsőként Lina. - Nézd, ezt az autót vezeti apa és megengedte, hogy beleüljünk! - lelkendezett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szépen otthagytatok - csóváltam meg bosszúsan a fejem. - Legalább szóltál volna, hogy hova mentek - pirítottam rá a finnre, akinek az arcán hatalmas büszkeség terült szét ahogy a két csöppséget figyelte és látszott rajta, hogy pont leszarja mit mondok neki.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ide találtál nem? - flegmáskodott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem neked köszönhetem, hanem Lisának.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az ki? - nézett rám érdeklődve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Egy lány a büféből, aki volt olyan kedves és elkísért ide - forgattam meg a szemeimet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ja, az a nagymellű, barna? - azonosította be a kísérőmet. Nem tehettem róla, de egy pillanatra éles fájdalom hasított a gyomromba. </div>
<div style="text-align: justify;">
Csak nem leszek féltékeny? - korholtam magam szép csendben, miközben magam sem akartam elhinni, hogy még mindig érzek valamit a férfi iránt. </div>
<div style="text-align: justify;">
A nap további részében visszamentünk a szállodánkba majd Kimi ötletét követve, a medencénél kötöttünk ki a gyerekek legnagyobb örömére és ott is maradtunk vacsoráig. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Reggel korán keltünk, kikísértük a finnt a pályára, ahol átadott minket Raminak majd elment felkészülni a versenyre. Az idősebbik Raikkönen és a fiai azonnal a szárnyuk alá vettek minket. A két fiúcska lelkesen avatta be minden titokba az ikreket amiket az évek alatt gyűjtöttek össze a keresztapjuk mellett. Elfogódva figyeltem a széltől összekócolódott hajukat, a boldogságtól kipirult arcukat ahogy együtt nevettek az unokatestvéreikkel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Együtt a család - szólalt meg mellettem egy női hang, mire rákaptam a tekintetemet.- Hei Ana!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia Kristii - viszonoztam udvariasan a köszönését, még akkor is, ha közben feszélyezve éreztem magam a jelenlététől.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem tartozom egy bocsánat kéréssel - szólalt meg rövid idő után miközben a gyerekek önfeledt játékát figyelte, ahogy én is. - Nem voltam igazságos veled, mikor találkoztunk, de gondold bele magad az én helyembe - fordult hozzám szabadkozva. - Hirtelen felbukkantál a semmiből, két gyerekkel és Kimi azonnal elolvadt, mint jégkrém a sivatagban. </div>
<div style="text-align: justify;">
A hasonlattól akaratlanul is mosolyra húzódott a szám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem haragszom - vallottam be. - Akkor és ott tényleg szarul esett a viselkedésed, de aztán átgondolva a dolgot lehet, hogy én is így reagáltam volna - vontam meg a vállamat. - Viszont azt elhiheted, hogy nem akarom szétdúlni a családodat. Ha rajtam múlt volna, soha nem tudódik ki, hogy mi is részesei vagyunk - sóhajtottam fel és visszagondoltam a régi, nyugodt életemre.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nagyon kemény csaj vagy - nézett rajtam végig elismerően Kristii. - Én nem tudom, hogy mit csináltam volna a helyedben, de lehet, hogy sírva könyörögtem volna Raminak, hogy vegyen el - húzta féloldalas mosolyra a száját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te meg a könyörgés - nevettem el magam. - Nem tudnálak elképzelni könyörögni - csóváltam meg jókedvűen a fejem. - Szerintem sokkal keményebb vagy, mint én. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miből gondolod?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te élsz már évek óta együtt egy Raikkönennel - kacsintottam rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Látod, ebben igazad van - vigyorgott rám ő is. - Béke? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Béke - ráztam meg a felém nyújtott kezét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na mi van csajok? Lesz háború vagy nem lesz háború? - ölelte át a vállunkat hirtelen Rami.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért, te mit szeretnél? - néztem rá kérdőn.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én? Csakis békét - röhögött fel. - Világbékét - nyomott egy cuppanós csókot a felesége ajkaira.</div>
<div style="text-align: justify;">
Furcsa melegség öntötte el a belsőmet. Az érzés, hogy valamilyen szinten én és a gyerekek is részesei lehetünk ennek a családnak, boldogsággal töltött el. </div>
<div style="text-align: justify;">
Később Rami a helyünkre kísért minket, így a VIP részből nézhettük végig a versenyt. Elfeledkezve minden gondról, együtt szurkoltunk Kiminek, akinek sikerült megszereznie a második helyet a dobogón. A kicsik sikongatva, büszkén figyelték az apjukat amint átveszi a díját. Rami készségesen bevezetett minket a média szobába, ahol a hátsó részen megbújva, hallgathattuk a versenyzők nyilatkozatait. Fura érzés volt látni Kimit, hogy hiába ért el helyezést a futamon, szinte semmi érzelem nem látszódott az arcán, de ez azonnal megváltozott, mikor meghallottuk az egyik újságíró kérdését.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miszter Raikkönen! Igaz az, hogy a futamra elkísérte a családja is?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze - értetlenkedett Kimi. - Rami és a fiúk imádják a forma-1-et...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én nem rájuk gondoltam - szakította félbe durván a férfi. - Úgy hírlik, hogy látták magát egy csinos hölggyel és két kisgyerekkel, akik apának szólították. Mit tud ehhez hozzá fűzni? - nézett gúnyosan a finnre és közben egy kinagyított képet mutatott fel, ami a tegnapi medencézésünkkor készülhetett.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ijedten kaptam a számhoz a kezemet, majd segítség kérőn fordultam a mellettem álló Ramihoz. Ő azonnal vette a lapot és a két törpét kézen fogva, feltűnés mentesen segített lelépni a helyszínről. Sietős léptekkel vezetett végig a folyosókon, majd betessékelt minket egy szobába, ami nem volt más, mint Kimi öltözője.</div>
<div style="text-align: justify;">
Némán meredtem magam elé. Nem akartam elhinni, hogy az előző pár perc tényleg megtörtént. Lebuktunk. A kicsik, mintha érezték volna, hogy valami rossz történt, csendben maradtak és figyelmüket a szobában lévő plazma tévére irányították. </div>
<div style="text-align: justify;">
- A rohadt életbe! - hallottuk meg a közeledő finn káromkodását. - Nem érdekel, hogyan, de derítsétek ki, hogy ki a felelős ezért! - magyarázott a mellette lépkedő sajtósának és edzőjének. Ahogy belépett az ajtón, tekintetével azonnal engem keresett. - Sajnálom - túrt a hajába miközben jelentőségteljesen a bátyjára nézett. Rami azonnal vette a lapot és felajánlotta Nicoéknak, hogy elviszi őket és megmutatja, hogy Kimi honnan szokott Magnumot lopni. A kicsik boldogan követték a nagybátyjukat. A szobában tartózkodó többi ember pedig tudta, hogy most jobb békén hagyni a finnt, ezért gyorsan leléptek így kettesben maradtunk. </div>
<div style="text-align: justify;">
Feszült csend ereszkedett közénk, amit egyikünk sem akart megtörni, vagy csak nem tudtuk, hogy mit mondjunk. Végül a pilóta volt az aki előbb elunta a némaságot.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem akartam, hogy ez legyen - sóhajtott fel fáradtan, majd lerogyott az egyik fotelba. - Tudom, hogy mennyire fontos neked, hogy ne tudjanak rólatok. Megígérem, hogy kiderítem, kinek járt el a pofája és nem fogja zsebre tenni amit tőlem kap.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugi - mosolyodtam el halványan. - Megtörtént, ez ellen már nem tehetünk semmit - vontam meg a vállamat. Amíg rá vártunk, volt időm átgondolni a helyzetünket és arra jutottam, hogy nem fogom hagyni, hogy tönkre tegyenek minket. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Komolyan gondolod? - nézett rám elképedve. - Téged tényleg nem zavar, hogy mostantól mindent ki akarnak majd deríteni rólatok? </div>
<div style="text-align: justify;">
- De igen - válaszoltam őszintén. - Viszont nem fogok rettegésben élni néhány idióta firkász miatt. A legjobb lenne, ha megelőznénk a nagyobb felhajtást és mi mondanánk el a történetünket. Mondjuk kicsit kikozmetikázva - húztam el a számat -, de talán így kifoghatjuk a szelet a vitorlájukból. </div>
<div style="text-align: justify;">
Kimi átható tekintetével majdnem felnyársalt. Ahogy végig nézett rajtam, úgy éreztem, hogy minden egyes ruhadarabomtól megszabadít. Szégyenlősen sütöttem le a szemeimet. Nem tagadhattam, hogy ez a nézés teljesen felkavarta a hormonjaimat. A gyomrom görcsbe ugrott és apró remegések futottak végig a testemen. Némán szitkozódva próbáltam lehűteni magamat. Crisre gondoltam, aki Madridban vár és akit nagyon gyorsan fel kellene hívnom a kialakult helyzet miatt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem csak gyönyörű vagy, hanem okos is - tört be a finn hangja a gondolataim közé. - Biztosan ezt akarod? Felajánlkozni a médiának?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még mindig jobb, mintha hajtóvadászatot indítanának ellenünk. Akkor egy perc nyugtunk se lenne. Így viszont talán lecsillapodnak, ha mi magunk állunk ki eléjük - győzködtem inkább önmagamat, mint őt. - Azt mondják, minden csoda három napig tart. Remélem ez ránk is érvényes lesz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szólok Marknak, hogy intézkedjen - állt fel a helyéről és közel lépett hozzám. Muszáj volt hátrálnom, mert úgy éreztem a közelsége most nem jó útra terelne.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én pedig felhívom Crist - motyogtam zavartan. - Jobb, ha tőlem tudja meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na igen - csattant gúnyosan Kimi hangja. - Kíváncsi vagyok, mit fog szólna a drágalátos portugálod a helyzethez?<br />
Lehunytam a szemeimet és megvártam, míg magamra maradok a szobában. Mikor meghallottam az ajtó csukódását, hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból. Megkerestem a telefonomat és felhívtam a jól ismert számot. A gyomrom borsónyi méretűre zsugorodott össze, mikor meghallottam Cris hangját. Szívem szerint kinyomtam volna a hívást, de tudtam, hogy jobb lesz, ha gyorsan túl esek rajta, így vettem egy nagy levegőt és megpróbáltam egy szuszra elhadarni neki a történteket.</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-64107689646061188422016-02-26T13:28:00.000+01:002016-08-24T17:41:41.364+02:00Las Puertas II. évad 7. rész<div style="text-align: justify;">
Kimi</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A dühtől alig látva rohantam végig a szálloda folyosóján.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor Anna felemelte a kezét és megláttam rajta a gyűrűt, törni-zúzni szerettem volna, de nem tehettem. Nem akartam megijeszteni a gyerekeket, akik a másik szobában voltak.</div>
<div style="text-align: justify;">
Lefékeztem a keresett ajtó előtt és bedörömböltem. Mikor nem nyílt ki azonnal, még erősebben kezdtem ütni az öklömmel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jövök már! - hallottam meg a barátom hangját. - Annyira tudtam, hogy te vagy - sóhajtott fel lemondóan mikor kinyitotta az ajtót. - Bejössz? - állt félre, de már toltam is arrébb.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Van valami töményed? - kérdeztem köszönés helyett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó-ó - nézett rám elkomorodva - mi történt? Nem jöttek el? - kapta el a kezemet, mikor kinyitottam a minibárt azzal a céllal, hogy kifosszam a tartalmát. - Holnap időmérőd van - csukta vissza az ajtót.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Leszarom - vágódtam le a kanapéra és a fejemet hátradöntve behunytam a szemeimet. - Kell valami amitől lehiggadok - morogtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem hiszem, hogy a pia megoldaná a dolgot, de egy edzés talán igen - húzta fel kérdőn a szemöldökét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Menjünk - sóhajtottam és már álltam is fel. - Most meg mi van? - kérdeztem idegesen Marktól, aki megkövülten bámult rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Soha, ismétlem soha nem láttalak még annyira kibukva, hogy önként bevállalj egy plusz edzést - meresztette rám a szemeit. - Most már tényleg megöl a kíváncsiság, hogy mi történt?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Eljegyezte - köptem ki a szót, mintha méreggel lenne átitatva.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Basszus, sajnálom - tette a vállamra a kezét, de lesodortam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne, csak ezt ne - néztem rá fenyegetően - nem kell sajnálni. Valamit tennem kell, hogy visszaszerezzem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kimster, nem akarok köcsög lenni, de szerintem talán már nem kellene erőltetned...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogd be! - mordultam rá. - Eddig te is támogattál a tervemben, hogy visszakapjam, akkor most mi változott?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán csak annyi, hogy menyasszony lett? Lehet, hogy utálni fogsz, de muszáj megkérdeznem - nézett rám lesajnálón. - Mi van, ha tényleg szeretik egymást?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugyan már, az a buzi önmagán kívül senkit nem szeret - sétáltam az ablakhoz. Gyönyörű volt a kilátás, de én ezt most egy cseppet sem élveztem. - Miért nem tud egy modellt vagy egy színésznőcskét kifogni magának? - szaladt ki a számon. Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy majd én keresek egyet és ráuszítom a portugálra, de nem akartam Anának fájdalmat okozni, ezért azonnal el is vetettem. Mert mi van ha tényleg szereti?</div>
<div style="text-align: justify;">
Soha nem éreztem még ilyen üresnek magam. A terveim egy szerető családról lassan szertefoszlani látszottak. Megtörve ültem vissza a helyemre és arcomat a kezeim közé rejtettem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudok beletörődni - nyögtem fel fájdalmasan. - Mióta találkoztunk, nem vagyok képes más nőre ránézni - vallottam be.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Baszd meg! - hördült fel Mark együttérzőn. - Ezt eddig egy szóval sem említetted.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minek mondtam volna, hogy kiröhögj? - vontam meg a vállamat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem röhögtelek volna ki - húzta fel az orrát, majd elvigyorodott. - Na jó, talán egy kicsit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kapd be!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát kérlek ennyi önmegtartóztatás után elhiszem, hogy szeretnéd - cukkolt, de tudtam, hogy csak ezért teszi, hogy jobb kedvre derítsen.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem akartam megijeszteni az ablaknál álló nőt, így halkan köszöntem neki, de még így is összerezzent ahogy megálltam mögötte.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Neked is jó reggelt - emelte rám csodálatos szemeit, majd visszafordult, hogy tovább gyönyörködhessen a kilátásban.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyerekek? - dőltem neki a mellette lévő falnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még alszanak. Elfáradtak az utazástól - válaszolta, de pillantásra sem méltatott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom - bukott ki belőlem, mire kérdőn rám kapta a tekintetét. - Nem akartalak megijeszteni vagy zavarba hozni csak... - akadtam el, hiszen soha nem kellett még magyarázkodnom senkinek, illetve soha nem is tettem még ilyet. - Szerettem volna együtt felnevelni a gyerekeinket. Tudod - sóhajtottam fel mert végre dűlőre jutottam magammal és ki akartam önteni a szívemet Anának - mióta újra találkoztunk, egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből. Olyan vagy, mint valami kibaszott drog - túrtam a kusza tincseim közé miközben éreztem, hogy minden egyes szó után megkönnyebbülök. - Azt hittem, ha időt adok magunknak, akkor talán te is el kezdesz érezni valamit irántam, de látom hiába reménykedtem. Nem tudok mit tenni ez ellen - tártam szét a karomat. - Akárhányszor találkozunk, elönt a vágy, hogy a karjaimba vonjalak és...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne! - állított le zavartól pirosló arccal. - Ne mondj ilyeneket! - nézett rám könyörgő szemekkel. - Ami volt elmúlt. Volt egy esélyed, de elcseszted és ezt te is tudod - suttogta, mire felmordultam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Értsd meg, kellesz nekem - néztem a szemeibe, amikből színtiszta döbbenetet olvastam ki.- Azt szeretném, mit szeretném - ragadtam meg a vállait - akarom, hogy megint együtt legyünk! Te, én meg a törpék, mint egy igazi család.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kimi... - bicsaklott meg a hangja.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cssh! - tettem az ujjamat a szájára, mielőtt végleg elküld a fenébe. - Ne mondj semmit! Most még ne! Megértettem, hogy Ronaldoval vagy, de azt akarom, hogy tudd, én várni fogok rád - fogtam a kezeim közé az arcát és a hüvelykujjammal végig simítottam telt ajkain. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, így lehajoltam és lágyan megcsókoltam. Éreztem ahogy megfeszült a teste a karjaimban, ezért elengedtem, pedig az íze olyan érzéseket korbácsolt fel bennem, amitől alig tudtam visszafogni magam, hogy ne teperjem le azonnal.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha elkészültök, csörögj rá Ramira, ő majd kihoz a pályára - nyögtem fel rekedten és sietős léptekkel a fürdőbe vettem az irányt. Szükségem volt egy kis térre, na meg egy hideg zuhanyra, hogy újra normálisan tudjak gondolkodni. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem igazán tudtam az időmérőre koncentrálni, így amikor végre levettem a bukómat, a mérnököm majdnem leszedte a fejemet.<br />
- Oké, oké - morogtam nem túl lelkesen, de az arcom azonnal felragyogott, mikor megláttam a két kis szőke fejet felém futni.<br />
- Apa! Ez annyira űberkirály volt! - ugrott a karjaim közé Nico akit nem sokkal lemaradva Lina is követett.<br />
- Köszi - emeltem őket magasba. - De honnan szedsz te ilyen szavakat? - pislogtam kíváncsian a fiamra.<br />
- Marci bácsi szokta mondani, mikor nálunk esznek Enzoval és Clarisse nénivel - vonta meg a vállát a kis csibész. Elnyomtam egy kikívánkozó csúnya szót, majd tekintetemmel megkerestem Anát, aki kicsit távolabb, halvány mosollyal az arcán figyelt minket. Odasétáltam hozzá.<br />
- Neked hogy tetszett? - kérdeztem, mert nagyon kíváncsi voltam a véleményére.<br />
- Félelmetes az a gyorsaság amivel mentek - sütötte le a szemeit zavartan, de aztán kihúzta magát és rám nézett. - Ügyes voltál.<br />
- Köszönöm - szaladt majdnem körbe a szám a fejem körül. - Bár lehettem volna jobb is, de nincs gáz, mert hogy az egyik barátomat idézzem, a pontokat holnap osztják.<br />
A két kicsi fészkelődni kezdett a kezeim közt, így letettem őket a földre.<br />
- Nico, Lina ne menjetek sehova mellőlünk - szólt rájuk idegesen Ana.<br />
- Ne aggódj, itt nem tudnak eltűnni. Mindenhol biztonságiak vannak - mutattam körbe.<br />
- Ó, te még nem tudod, mire képesek - sóhajtott fel az anyjuk.<br />
- Hé, azért jöttetek, hogy jól érezzétek magatokat - korholtam halkan, de mikor láttam, hogy elhúzza a száját, elkeseredetten csattantam fel. - Legalább csinálj úgy, mintha élveznéd.<br />
- Én nem... - harapott az ajkába Bell, és ettől a mozdulattól kisKimi fészkelődni kezdett. - Igazad van - fújta ki a levegőt hangosan. - Túlaggódom a dolgokat - villantott rám egy gyönyörű mosolyt.<br />
- Na látod, erről van szó - vigyorodtam el én is. - Gyere, körbevezetlek titeket.<br />
Intettem a gyerekeknek, akik azonnal mellénk siettek és hatalmas szemekkel figyeltek mindenre amit mondtam. Körbejártuk az egész épületet, megmutattam az öltözőmet, ahol megvárták amíg egy gyors zuhany után átöltöztem és már mentünk is az ebédlőbe, mert a törpék hasa hangos korgással adta tudtunkra, hogy megéheztek.<br />
Miután rendeltünk, leültünk egy szabad asztalhoz és élvezettel figyeltem a gyerekeimet, amint versenyzőket megszégyenítő gyorsasággal tüntetik el az ételt a tányérjukról. Büszke apuka módjára húztam ki magam mellettük. A szemem sarkából láttam, hogy sokan csodálkozva, kíváncsian tekingetnek felénk, de volt bennük annyi, hogy nem jöttek oda kérdezősködni. Tudták, ha elakarom mondani, úgyis megosztom velük. Milyen jó lenne, ha minden versenyhétvégém így telne - csapott mellbe egy kósza gondolat, amitől a szívem hevesebben kezdett dobogni. Anára néztem, aki épp a telefonját nyomkodta és egy gyönyörű mosoly játszott az ajkain, amiből azonnal tudtam, hogy a portugállal "beszélget". Elkomorodtam és a féltékenység hatalmas karmokkal mart belém.<br />
- Mikor lesz az esküvő? - csúszott ki a számon, amivel magamat is megleptem. Ez volt az a téma amiről hallani sem akartam, így nem értettem mi ütött belém.<br />
- Cris szeretné, ha minél előbb, de én még kértem egy kis időt - pirult el megint, amivel az őrületbe tudott kergetni. Hogy lehet valaki ennyire ártatlan?<br />
- Hah - mordultam fel. Ebben az egyben egyetértettem a focistával, én is minél hamarabb a magaménak akarnám tudni. - Mire vársz? - kíváncsiskodtam.<br />
- Arra gondolsz, hogy miért nem ugrom azonnal fejest a házasságba egy ilyen jó partival? - kérdezte cinikusan. - Mindegy - legyintett lemondóan, mikor látta az értetlenséget az arcomon. - Tudod, kezd elegem lenni abból, hogy azok szerint akik nem is ismernek, megfogtam az isten lábát és nem értik, hogy miért kéretem magam - fakadt ki, amin elcsodálkoztam. - Nem akarom, hogy azt higgyék csak a pénz és a hírnév miatt vagyok vele.<br />
- Én nem gondolom ezt - vágtam közbe. - Ha erre utaztál volna, akkor nem most ismerem meg a gyerekeimet - néztem rá szemrehányóan.<br />
- Már milliószor bocsánatot kértem - pislogott megbántottan és a szívem azonnal olvadni kezdett.<br />
- Tudom, ne haragudj - tettem az asztalon nyugvó kezére az enyémet, de azonnal elhúzta. - De még mindig nem értem, hogy miért húzod az időt? Na nem mintha bánnám, mert annál később teszi a mocskos kezét a gyerekeimre...<br />
- Kimi! - pislogott rám elhűlve. - Cris úgy szereti őket, mintha a sajátjai lennének.<br />
- De nem az övéi! - szögeztem le azonnal. - Remélem nem kell majd apának hívniuk idővel? - grimaszoltam.<br />
- Nem - rázta meg a fejét. - Ezt se ő, se én nem kérném tőlük.<br />
- Helyes - dőltem hátra elégedetten. Megnyugtatott a tudat, hogy a csatár mindig emlékeztetve lesz rá, hogy ők az enyémek.<br />
- Meg akarom alapozni a jövőmet - hallottam meg hirtelen Ana suttogását.<br />
- Mi? - értetlenkedtem.<br />
- Azt kérdezted, miért nem házasodtunk még össze. Ez a válasz. Először szeretném befuttatni az éttermemet és kellő hírnévre szert tenni a szakmában, hogy ne mondhassák, hogy mindent neki köszönhetek, hogy az ő hátán kapaszkodtam fel.<br />
- Szóval ezért nem akarod, hogy kiderüljön a kapcsolatotok? - világosodtam meg.<br />
- Nagy részt igen, de az is közre játszik, hogy nem szeretném, ha a gyerekeket folyton újságírók hada venné körbe. Sajnos látom, hogy Junival mit művelnek. Gondold el, milyen felbolydulást okozna, ha kiderülne a titkunk? Egy lépést nem tehetnénk nyugodtan.<br />
- Azt én sem szeretném - vallottam be kelletlenül.<br />
Miután ezt megbeszéltük, Ana visszafordult a hívást jelző telefonjához.<br />
- Bocsánat, de ezt fel kell vennem - állt fel és sétált arrébb, magamra hagyva a törpékkel akik mint két kis szélkakas úgy forogtak a székükön, hogy mindent lássanak.<br />
Hitetlenkedve néztem Ana után. Annyira, de annyira más volt, mint azok akiket eddig ismertem. Az egész lényéből áradt a jóság. Aki nem ismerte, csak elment mellette az utcán, azt is mosolyra fakasztotta pusztán a létével.<br />
- Apa - tört át Nico hangja a rózsaszín ködömön, ami körbe vett.<br />
- Mondjad tökmag! - vigyorogtam rá, mert imádtam idegesíteni. Ilyenkor mindig felvette a Raikönnen-es nézését és ez baromira bejött nekem.<br />
- Nem vagyok tökmag! - kérte ki magának a mellkasán összefont kezekkel.<br />
- Oké, nem vagy az - borzoltam össze a haját, amit ő morgással, Lina hatalmas kacagással fogadott. - Mit szeretnél?<br />
- Elmegyünk megnézni az autódat? - pislogott rám kiskutya szemekkel, elfelejtve az előbbi morcosságát.<br />
- Persze - bólintottam és kézen fogva a két prücsköt elindultam velük, hogy megkeressük a csapatomat.</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-77961447562516630382016-02-12T13:31:00.004+01:002016-08-24T17:34:13.030+02:00Las Puertas II. évad 6. rész<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Orromra csúsztattam a napszemüvegemet és idegesen néztem körül az emberektől zsongó reptéren. Nico és Lina egymás kezét szorongatva álltak mellettem, kíváncsian járatták a tekintetüket a hatalmas épületben.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anya, apa jön elénk? - tette fel a kérdést a fiam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom - sóhajtottam fel. - Bár szerintem ő most nem ér rá... - magyarázkodtam, mikor valaki félbeszakított.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Elnézést, ön Anabell? - kérdezte egy ismerős hang mögöttem. Amilyen gyorsan csak tudtam, megfordultam és tekintetem találkozott Rami vigyorgó képével.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia - mosolyodtam el.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Rami bácsi! - ugrottak a gyerekek, apjuk testvérének a nyakába.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na mizu törpék? - kapta fel a két kicsit a karjaiba. - Hű, ti aztán jól megnőttetek. Mivel etet titeket anya, kővel?</div>
<div style="text-align: justify;">
A bőröndömet magam után húzva indultam el a nagyobbik Raikkönen nyomában. Nico és Lina egyfolytában szóval tartották a finnt, így nem sokat tudtunk beszélni.</div>
<div style="text-align: justify;">
A kijáratnál egy hatalmas terepjáró várt bennünket. Miután beültünk, Rami biztos kézzel vezetett el minket az úticélunkig. A hotel hátsóbejáratához érve, a nyakában lógó kártyát felmutatva begurultunk a mélygarázsba.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A főbejárat és az előtér tele van újságírókkal. Kims azt mondta, inkább így csempésszelek be titeket - magyarázta feszülten.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugi - mosolyogtam rá. - Teljesen jó így.</div>
<div style="text-align: justify;">
Az igazat megvallva, hálás voltam a pilótának, hogy megértette, nem akarok nyilvánosságot se magamnak, se a gyerekeknek. A garázsból lifttel mentünk fel a szálloda tizedik emeletére, ahol egy hatalmas lakosztályt kaptunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kiminek időmérője van - avatott be Rami, miután lepakoltunk. - Azt üzeni, hogy amint végez, jön. Addig is érezzétek otthon magatokat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönjük - bólintottam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anya, nézhetünk mesét? - tette fel a kérdést Lina.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze - vettem a kezemben az asztalon heverő távirányítót és bekapcsoltam nekik a falon lévő plazmát. - Nem vagytok éhesek? Szomjasak? - kérdeztem, de miután nemleges választ kaptam, inkább hagytam őket, hagy merüljenek el a Minionok világába.</div>
<div style="text-align: justify;">
A finn sráccal a nyomomban kiléptem az erkélyre, hogy magamba igyam a látványt, ami a Meridian Beach Plaza legfelső emeletéről tárult elém. Nem láttam még ehhez foghatót. A Földközi-tenger kéksége és az ég színe szinte egybe olvadt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez gyönyörű - bukott ki belőlem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Reméltem, hogy tetszeni fog - szólalt meg az ismerős, rekedtes hang a hátunk mögül. Félve pillantottam a finnre, aki nem tudom, mikor lopakodott mögénk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kimster - vigyorgott rá boldogan a bátyja. - Ez gyorsan ment.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ja. Elmagyaráztam a fiúknak, hogy rohadtul nem fogok most jópofizni egy mitugrász firkásznak sem - motyogta, miközben a tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Apa! Apa! - vették észre Nicoék az újonnan érkezőt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kicsikéim - ölelte át őket szeretettel majd mindkettőnek hatalmas puszit nyomott a feje búbjára. - Úristen, mekkorát nőttetek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Rami bácsi is ezt mondta, meg azt is, hogy anya biztos kővel etet minket - hadarta el Nico a reptéren történteket.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És igaza van? - somolygott a kisfiúra a finn.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs - rázta meg a fejét a kérdezett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na majd én lecsekkolom - mondta Kimi és felkapta a fiát, majd a levegőbe repítette aztán elkapta amit a kicsi hangos kacagással fogadott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is, engem is - rángatta meg az apja pulóverének az ujját Lina.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igenis hercegnőm - dobta fel a kicsilányt is, aki szintén nevetni kezdett.</div>
<div style="text-align: justify;">
A szívem szorításával nem törődve, mosolyogva néztem őket.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem én most megyek - szólalt meg Rami, akiről teljesen el is feledkeztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm, hogy kijöttél értünk - búcsúztam tőle kedvesen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugyan hagyd már - legyintett, majd a törpékhez fordult. - Mit szólnátok hozzá, ha holnap Justuu és Titus is velünk lenne és együtt néznénk meg az időmérőt?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jóóó! - harsant fel az egybehangzó felelet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ők is itt vannak? - néztem kérdőn Ramira.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még nem - rázta meg a fejét. - Holnap jönnek Kristiivel.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tehettem róla, de a nő nevének említésekor egy kicsit megrándult a szám, amit a férfiak észre is vettek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne haragudj rá, ő csak a családját védte - nézett rám könyörgőn az idősebbik finn.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem haragszom - sóhajtottam fel - csak rosszul esett, hogy úgy nekem támadt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hidd el, hogy már megbánta - bizonygatta a férje. - Miután elmentél, sokszor beszélgettünk rólad és már tudja, hogy nem kellett volna úgy viselkednie veled. Szarul érezte magát utána, mikor rájött, hogy mekkora bakot lőtt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké, elhiszem - mosolyodtam el halványan. - Amúgy sem vagyok haragtartó.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszi - ölelt hirtelen magához Rami. - Nem szeretem, ha veszekedés van a családban - kacsintott rám, majd elengedett és otthagyott lefagyva az előtérben.</div>
<div style="text-align: justify;">
Elhűlve néztem utána. Ő tényleg úgy érzi, hogy egy család vagyunk? Merengésemet a másik finn rekedtes hangja szakította félbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Baromi jól nézel ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ö..köszi - fordultam felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nagyon szexi ez az új stílus - simított ki egy kóbor tincset az arcomból.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kimi... - léptem hátrébb, de neki ütköztem a falnak. - Nem szeretném...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megőrjít a hiányod - vágott közbe és nem engedte, hogy befejezzem amit elkezdtem. - Minden egyes átkozott nappal világosabbá válik, hogy mit vesztettem azzal, hogy hagytalak elmenni - próbált hipnotizálni a szemeivel. Egyik kezével megtámasztotta a fejem mellett a falat, míg a másikkal a hajam végével kezdett játszani. - El sem tudod képzelni, hogy milyen érzés úgy lefeküdni, hogy tudom, te egy másik pasi karjai közt vagy és a gyerekeim ott vannak veletek. Vissza akarom kapni a családom Anabell - hajolt egyre közelebb hozzám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem...nem lehet - nyöszörögtem, miközben a testem hátba akarta támadni az eszem és reagált a finn simogatásaira.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Dehogynem - súgta már a számba.</div>
<div style="text-align: justify;">
Istenem, gyengültek el a térdeim. Cris is pont így szokott rám hatni. Ahogy felvillant a portugál neve, a köd ami eddig ellepte az elmémet, hirtelen felszállt. Kezeimet az előttem álló mellkasának támasztottam és próbáltam ellökni magamtól.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Állj le!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Látom rajtad, hogy te is akarod - folytatta az ostromot.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor rosszul látod - győzködtem immáron tiszta fejjel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért harcolsz ellenem?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert nem helyes amit csinálunk. Nekem ott van Cris...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Leszarom - mordult fel a pilóta és láttam rajta, hogy kezdi elveszíteni a fejét, így muszáj voltam beavatni a titokba, amit csak a barátaink tudtak eddig.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem teheted, mert ő a vőlegényem - nyögtem ki, mire a finn úgy ugrott hátrébb, mintha megütöttem volna.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hazudsz - mordult rám haragosan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igazat mondok - emeletem fel a kezemet, hogy megmutassam neki igazolásként a gyűrűmet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A rohadt életbe! - öklözött bele a falba mellettem amitől összerezzentem. - Mióta?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ahogy hazaértünk Finnországból - vallottam be.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért nem mondtad, mikor telefonon beszéltünk? - meredt rám fagyos tekintettel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert úgy voltunk vele, hogy ez csak a mi dolgunk...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak a ti dolgotok mi? - húzta el a száját gúnyosan Kimi. - Az, hogy rád és Nicoékra teszi a mocskos kezét, csak a ti dolgotok? Úgy gondoltad, nem érdekel, hogy ő lesz az apja az ÉN gyerekeimnek? - szinte habzott a szája az idegességtől, miközben láttam, hogy próbálja magát visszafogni, hogy ne csináljon nagyobb jelenetet. - Nem fogom megengedni! Te az enyém vagy! - ordította, majd feltépte az ajtót és elrohant.</div>
<div style="text-align: justify;">
Könnyes szemekkel néztem utána. Miért nem érti meg, hogy már rég elcseszte és köztünk már nem lehet semmi?</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-30623049290916179752016-01-29T19:04:00.002+01:002016-08-24T17:33:08.290+02:00Las Puertas II.évad 5.rész<div style="text-align: justify;">
Sergio</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Hazafelé igyekeztem az edzésről, de előtte be akartam ugrani a pályán hagyott felsőmért. Mikor a félhomályos átjáróhoz értem, majdnem átestem egy hevesen csókolózó páron. Turbékoló galambjaim mindenről elfelejtkezve simultak egymáshoz. Gúnyos mosollyal a számon konstatáltam, hogy kis híján nyilvánosan szeretkeznek. Úgy gondoltam, halkan elosonok mellettük, de a suttogva kimondott név ami elhagyta a nő száját, megállásra késztetett. Ahogy jobban megnéztem a férfit, azonnal felismertem a portugált, de a csaj kicsit sem hasonlított Bellhez. Agyamat azonnal elöntötte a düh vörös köde.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ennyit jelent neki a barátnője, vagyis már menyasszonya? Sárba tiporja Ana szerelmét, amiért én mindent megadnék?</div>
<div style="text-align: justify;">
Mielőtt meggondolhattam volna, már szólásra nyitottam a számat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te szemét! Képes vagy megcsalni Anát?</div>
<div style="text-align: justify;">
Zavartan kapták felém a tekintetüket, de én nem láttam mást, csak a csatár önelégült vigyorát. Ujjaimat ökölbe szorítottam és meglendítettem a karomat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne! - hallottam meg a nő ijedt hangját, ami valahonnan nagyon ismerős volt. - Sese ne csináld! - kiáltotta és apró termetével hirtelen közénk ugrott. </div>
<div style="text-align: justify;">
Most néztem meg először és szemeim elkerekedtek a látványtól. Kezem erőtlenül rogyott le a testem mellé. Ana volt az. Ő volt a portugál karjai közt és most könyörögve meredt rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anabell? - nyögtem ki. Tekintetemmel szinte faltam a látványát. Ajkai duzzadt vörösen remegtek az előző csókoktól, míg a szemei félelemmel telve néztek rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - lehelte.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Istenem, de gyönyörű vagy - szaladt ki a számon, meggondolatlanul.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - pirult el az előttem álló miközben lesütötte a tekintetét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugye milyen csodálatos menyasszonyom van? - karolta át a lány vállát birtoklón Ronaldo, ezzel is jelezve, hogy akit áhítattal lesek, az övé. - Én is meglepődtem mikor megláttam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudtam, hogy ekkora kavarodást okozok egy hajvágással - rázta meg immár vállig érő fürtjeit Ana.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azért ez nem egy "egyszerű" hajvágás volt - vigyorodott el Cris. - Teljesen más nő lettél kívülről, olyannyira, hogy még Sergio sem ismert fel - röhögött tovább a csatár.</div>
<div style="text-align: justify;">
Bell csak megforgatta a szemeit majd hozzám fordult.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tényleg ennyire durva a változás?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Eléggé - vallottam be. - De miért tetted?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az a haj az előző életemhez tartozott, amit lezártnak tekintek - vonta meg a vállát. - Most egy kicsit úgy érzem magam, mint Csipkerózsika - magyarázta édesen. - Felébredtem a százéves álmomból. Amúgy meg szerettem volna olyan külsőt, amivel komolyabban vesznek. Egy üzletasszonynak adnia kell magára - mosolyodott el halványan amitől én megbabonázva néztem a száját. Annyira szerettem volna a karjaimba vonni és megízlelni a meggypiros ajkakat, hogy szinte testi fájdalmat éreztem az elfojtott vágytól.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Pedig imádtam a hajadat amikor szétterült a párnán - törte meg a varázslatos pillanatot Ronaldo -, de ez is nagyon bejön - csókolta meg újra a lányt és kezeivel a puhának tűnő tincsek közé túrt.</div>
<div style="text-align: justify;">
Irigykedve bámultam tettét, majd inkább elkaptam a tekintetemet róluk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bocsi, hogy megzavartalak - húztam el gúnyosan a számat -, de ha lehet legközelebb ezt a hálószobában csináljátok - biccentettem feléjük mogorván, majd faképnél hagytam őket.</div>
<div style="text-align: justify;">
Éreztem, ha maradok nem tudom többé kontrollálni magam és valami olyat teszek amivel örökre elveszítem Ana barátságát.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Döbbenten bámultam a spanyol férfi után. Nem értettem, hogy mi baja lett hirtelen, hiszen az előbb még normálisan viselkedtünk egymással.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hagyd a fenébe! - szólalt meg Cris miközben rosszallóan csóválta a fejét. - Egyszerűen csak féltékeny.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi? - kerekedtek el a szemeim. - De hát miért? Én nem adtam rá okot...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom Kicsim, tudom - simított végig az arcomon a portugál. - Csak tudod olyan kisugárzással áldott meg téged az ég, hogy mi férfiak kezünket, lábunkat törnénk azért, hogy észre végy minket. Én pedig egy rohadt nagy mázlista vagyok, mert nekem megadatott, hogy az enyém légy - hajolt újra hozzám és ajkait az enyémekre nyomta. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem a tettét, de a Sergio körül kattogó fogaskerekek nem engedték, hogy teljesen belemerüljek a csókba.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ki a fene az? - vállt el tőlem morogva Cris és ekkor már én is meghallottam a táskámból felhangzó zenét. Kapkodva vettem a kezembe a készüléket majd kíváncsi pillantással olvastam le a hívó nevét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kimi az - közöltem halkan a csatárral, aki csak a szemét forgatva konstatálta a hírt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Amíg beszéltek, elmegyek zuhanyozni - mondta és már le is lépett mielőtt bármit válaszolhattam volna neki.</div>
<div style="text-align: justify;">
Idegesen fújtam ki a levegőt a tüdőmből és végre megnyomtam a zöld gombot.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia! - köszöntem remegő hangon. Nem tudom miért, de a mai napig feszült voltam, ha a finnel kellett beszélnem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia! - hallottam meg a rekedt hangot a vonal másik feléről. - Bocsi, ha zavarlak, de szerettem volna tudni, hogy áll-e még a hétvége?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Basszus - csaptam képzeletben a homlokomra. - Ne haragudj, de teljesen kiment a fejemből.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hurrá - mondta Kimi szarkazmustól csöpögő hangon. - Akkor nem is jöttök? Azt hittem a múltkor megbeszéltük, hogy nem tudom, mikor láthatom legközelebb a gyerekeket, ezért...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugi van - vágtam a szavába. - Nem azt mondtam, hogy nem megyünk, hanem csak annyit, hogy elfelejtettem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor most mi van? - fújtatott a telefonba, mint egy gőzmozdony.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi, minden úgy lesz ahogy megbeszéltük - indultam el beszéd közben az öltözők felé. - Nekem még el kell intéznem pár dolgot, de attól még pénteken találkozunk Monacóban.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben - morogta Kimi. - Küldök elétek egy kocsit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az jó lesz - bólintottam, bár ezt ő úgysem láthatta.</div>
<div style="text-align: justify;">
A kommunikáció ezen a ponton megrekedt közöttünk, így néhány hallgatagon eltelt perc után elköszöntem és bontottam a vonalat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Végeztetek? - szólalt meg mögöttem Cris.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - fordultam felé és elismerő pillantásokkal néztem végig kidolgozott felsőtestén, amit egy passzos póló tett hangsúlyossá. A farmerja szabása előnyösen kidomborította az amúgy is kerek fenekét. Sporttáskáját hanyagul átvetette az egyik vállán. Haja pedig még vizesen csillogott a zuhanyzástól.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tetszik a látvány? - vigyorodott el és szabad kezével átölelte a vállamat. - Tudom, hogy szexi vagyok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Meg egy cseppet beképzelt - döftem az oldalába a könyökömet nevetve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te pedig még mindig gyönyörű - villantott rám egy bugyi olvasztó mosolyt. - Mellesleg mit akart az a ...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris! - torkoltam le. - Kimi csak tudni szerette volna, hogy megyünk-e hétvégén.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És? Mentek?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod, hogy igen - pislogtam rá bocsánat kérőn. - Megígértem neki is és a gyerekeknek is, hogy találkozhatnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tisztában vagyok vele, hogy mint az apjuknak, jogai vannak, de ez akkor se tetszik - morogta a portugál. - Utálok arra gondolni, hogy megint ott leszel vele, teljesen kiszolgáltatva neki. Ja és, hogy tudd, ha megint bepróbálkozik, saját kezűleg fogom megfojtani - pufogott tovább. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem fog - álltam lábujjhegyre, kezeimet a nyaka köré fontam, hogy elérjem az ajkait és magamhoz vontam egy csókra. Nyelvünk azonnal vad táncba kezdett és mikor elváltunk egymástól, mindkettőnk szeme csillogott a vágytól. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyere! - fogott kézen Cris és húzni kezdett a parkoló felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hová sietsz? - kérdeztem évődve miközben én is megszaporáztam a lépéseimet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Haza, hogy minél előbb...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ki ne mond! - vágtam a szavába elpirulva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit? Azt, hogy minél előbb a gyerekekkel lehessek? - vigyorodott el gonoszul. - Miért, mit hittél, miért sietek ennyire?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ah, te! - forgattam meg a szemeimet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretlek - torpant meg hirtelen a csatár és a táskáját ledobva a földre, magához rántott. - Baromira fogsz hiányozni, és a törpék is - bújt a nyakamhoz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te is nekünk - simítottam végig a tarkóján -, de nem maradunk sokáig. Pénteken délelőtt megyünk és vasárnap este már itthon is leszünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az olyan sok idő - nézett rám durcásan. - Hogy fogom én azt kibírni?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Menj át Ikerékhez vagy Marciékhoz - tanácsoltam. - Mellettük észre sem fogod venni úgy elrohan az idő.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem válaszolt az ötletemre. Tudtam, hogy lezártnak tekinti a témát.</div>
<div style="text-align: justify;">
Beültünk az autóba majd haza hajtottunk, ahol három csöppség várt minket kitörő örömmel. </div>
<br />
<br />
<br />
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-63966301175187146412016-01-15T19:21:00.001+01:002016-08-18T16:47:37.089+02:00Las Puertas II. évad 4. részAna<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztos vagy benne? - nézett rám Lexy aggódva.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - bólintottam magabiztosan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem fogod megbánni? - akadékoskodott még mindig a barátnőm.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, már épp itt az ideje. Az új életemhez új külső is jár - mosolyodtam el halványan, majd a tükrön keresztül a mögöttem álló srácra néztem. - Mehet - mondtam, mire ő bólintott és tette amit megbeszéltünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
Az első ami feltűnt, hogy már nem húzta mázsás súly a fejemet, a második pedig, hogy kósza tincsek lógtak az arcom elé. Kíváncsian pislogtam az előttem lévő tükörbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hű - szaladt ki a számon mikor megláttam magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez annyira fura, de baromi jó - hitetlenkedett Lexy mögöttem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És még nem is látták, hogy mit fogok belőle kihozni a végére - mosolygott rám a fodrászom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha még egyszer "lemagázol" megütlek - jelentettem ki, mire a fiú is és a barátnőm is furcsán néztek rám. - Most mi van?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi, csak te nem szoktál így beszélni - vigyorgott rám a szőke lány. - Úgy látszik az új Ana sokkal merészebb és vagányabb lesz, mint a régi.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Lehet - vontam meg a vállam. - Jelenleg úgy érzem magam, mint akit elővettek egy polcról és leporoltak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Már épp itt volt az ideje. Sőt egy jó kis pókhálózás is rád férne - kacsintott rám Lex, amitől elpirultam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Légyszi, ne legyél ennyire szókimondó.</div>
<div style="text-align: justify;">
Gondolom, hogy zavaromat enyhítse, Pablo olyan kérdést intézett hozzám amivel elterelte a témát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A levágott fonattal mi legyen? Elteszi...bocsi - vigyorodott el - elteszed emlékbe?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - ráztam meg a fejemet, amitől szokatlan módon vizes tincsek röpködtek az arcom körül. - Szeretném elküldeni egy olyan szervezetnek, aki parókát készít belőle beteg gyerekek számára.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó - döbbent meg mindkét mellettem álló.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez egy nagyon szép gesztus - fogta meg a vállamat Lexy.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nekem van egy ismerősöm, aki ezzel foglalkozik - mosolygott ránk szélesen Pablo.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az nagyon jó - néztem fel rá csillogó szemekkel. - Akkor megkérhetlek, hogy segíts ebben?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Természetesen. Megígérem, hogy minden egyes hajszálad a lehető legjobb helyre kerül.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - hálálkodtam, majd mikor minden apró részletet megbeszéltünk, végre belevágtunk a "nagy átalakításba".</div>
<div style="text-align: justify;">
Az eddigi megszokott hajmosás mellett most egy kis festés és fazonra nyírás is szerepelt a repertoárban. Majd ezt követően jöhetett a francia manikűr és néhány jó tanács a kozmetikustól, aki a szőrtelenítés és arcápolás után lázasan próbált rábeszélni az erős sminkre, de én meggyőztem az ellenkezőjéről.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor végre belenéztem az előttem lévő tükörbe, még a szavam is elállt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem is - nevetett fel Lexy hangosan az elkerekedett szemeimet látva. - Ha CR ezt meglátja...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csssh - torkoltam le azonnal és gyilkos pillantásokat küldtem felé, ezzel is jelezve, hogy nem szeretnék az újságok címoldalán szerepelni, de Pablo ha hallotta is, nem foglalkozott vele aminek rettenetesen örültem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Visszafordultam a tükörképemhez és alaposan végig néztem magamon. Tetszett az "új" Ana. Sokkal nőiesebb és sokkal üzletasszonyosabb volt, mint az előző.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na? - pördültem széttárt karokkal Lexy felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Állatul nézel ki - bólogatott elismerően a barátnőm. - Bevallom egy kicsit féltem, mikor azt mondtad, hogy teljes generált csináltatsz, de most már látom, hogy megérte. És te? Hogy érzed így magad?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Baromi jól - nevettem fel boldogan. - Tényleg olyan, mintha kicseréltek volna. Köszönöm - fordultam hálásan Pablo és a többiek felé, akik csak szerényen mosolyogtak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ilyen hozott anyagból könnyű dolgozni - vigyorgott rám a fodrászmester mire a többiek is lelkesen helyeseltek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor is köszönöm - vontam meg a vállamat. - Nekem ez rengeteget jelent - néztem megint szembe az új Anával.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ez a változás nem csak azért volt szükséges, hogy jól érezzem magam a bőrömben, hanem valahol legbelül tudtam, hogy egy nap ki kell majd állnom a nagy nyilvánosság elé és nem szerettem volna ha Crisnek szégyenkeznie kell miattam. Bár tudom, hogy ezt hülyeségnek tartaná, de akkor is szeretném, ha majd büszke lenne rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mehetünk? - rántott ki merengésemből Lexy kérdő hangja.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze - bólintottam majd hatalmas borravalóval megtoldva, kifizettem a szépségszalon dolgozóit.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Miután barátnőm elment a dolgára, úgy döntöttem, hogy meglepem a fiúkat és ellátogatok az edzésükre. A gyomrom öklömnyire zsugorodott, mikor átléptem az edzőközpont kapuját és a pálya felé igyekeztem. Nem akartam feltűnést kelteni, így leültem egy eldugott padra és onnan figyeltem a játékot. Mindig megmosolyogtatott, mikor együtt láttam a csapatot és figyelhettem Marcelo hülyéskedését, amiben Pepe és Ramos is aktívan részt vett.</div>
<div style="text-align: justify;">
Egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkamat, mikor a védőre néztem. A kapcsolatunk valamelyest javult, de még mindig nem volt a régi. Néhány meghívásomat elfogadta, de ha tehette inkább kihagyta a találkozásokat. Az eszemmel megértettem őt, de a szívem nehezen fogadta el az elutasítását.</div>
<div style="text-align: justify;">
Borus gondolataimból a síp éles hangja térített vissza. Meglepődve láttam, hogy véget ért az edzés és a fiúk elindultak az öltözőbe. Cris és Karim maradtak utoljára majd mielőtt elmentek volna mellettem, kiléptem a takarásból és megszólítottam a barátomat, aki döbbenten nézett végig rajtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana? - emelkedett meg a hangja. - Te...ö...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hű Bell, te aztán tudod, hogy lepd meg az embert - vágott közbe a francia és élvezettel legeltette rajtam végig a tekintetét. - Nagyon szuper az új külsőd és ahogy a barátom arcát elnézem még ő sem látta.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia Karim - mosolyodtam el. - Igen, most jöttem a fodrásztól.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól van - veregette hátba a portugált röhögve. - Azt hiszem én most magatokra hagylak benneteket, de vigyázzatok, esküvő előtt semmi szex - röhögött fel majd mielőtt Cris megüthette volna, elkocogott.</div>
<div style="text-align: justify;">
Kérdőn fordultam az előttem állóhoz, akinek az arcáról a sokkon kívül semmi mást nem tudtam leolvasni. Mikor már úgy éreztem, hogy a köztünk lévő csend kezd idegesítő lenni, nem bírtam tovább.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mondj már valamit - néztem rá könyörögve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyönyörű vagy - mosolyodott el végre a csatár amitől hatalmas, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. - A szavam is elállt ahogy rád néztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Vettem észre - gonoszkodtam vele.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fordulj! - emelte magasba a kezemet és megpörgetett a tengelyem körül. - Eszméletlen dögös vagy - húzott közelebb magához.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris - tettem a mellkasára a tenyerem. - Megláthatnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Leszarom - morogta, miközben ellopta az utolsó centiket is közülünk. - Legalább mindenki megtudja, hogy ez a csodálatos nő az enyém - csapott le az ajkaimra hevesen. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Cris</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Alig vártam, hogy vége legyen az edzésnek és siethessek haza a családomhoz. Erre gondolva egy széles mosoly landolt az arcomon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Látom még mindig dúl a láv - vigyorgott rám Benzema.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért ne dúlna? - értetlenkedtem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát tudod, nem mindenki merte volna bevállalni, hogy felneveli más gyerekeit, akármilyen jó csaj is az anyjuk - húzta el a száját. - Ne érts félre, csípem Bellt, semmi bajom vele, de én biztos nem vállalnám fel komolyan a dolgot. A laza ágytorna beleférne, de hogy együtt éljünk, na az semmikép sem - csóválta meg lemondóan a fejét.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem sértődtem meg, mert tudtam, hogy Karim már csak ilyen. Neki bármilyen kapcsolat olyan lett volna, mint a börtön. Én viszont élveztem a "magánbörtönöm" nyújtotta élvezeteket. A reggeli együtt ébredéseket, a spontán szeretkezéseket, a gyerekekkel való közös játékokat. Egyszóval mindent ami együtt járt az összeköltözéssel.</div>
<div style="text-align: justify;">
Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy utolsóként hagytuk el a pályát, de mielőtt az épületbe érhettünk volna, valaki a nevemen szólított.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris?</div>
<div style="text-align: justify;">
Döbbenten fordultam az ismerős hang felé, de a látvány ami elém tárult, minden szót, gondolatot kisöpört az elmémből. Ott állt előttem a szerelmem egy teljesen más, hozzá kell tennem, hogy baromi nőies változata. A szívem hatalmasat dobbant, a kezeim lezsibbadtak ugyanúgy, ahogy a nyelvem. Egyszerűen szóhoz sem jutottam a csodálattól. A kilences persze elemében volt és azonnal ki is használta a meglepettségemet. Néhány remekbe szabott mondattal élesre köszörülte rajtunk a nyelvét, majd röhögve lelépett. Én még mindig nem tudtam mást csinálni, csak bámultam az elém táruló látványt. Boxerem kényelmetlenül feszíteni kezdett a vágytól, hogy itt és most azonnal magamévá tegyem Anát, amit néhány mondat után egy alapos csókkal a tudomására is hoztam. Szenvedélyem nyitott ajtókat döngetett, mikor Bell a nyakam köré fonta a kezeit és a tarkómat magához húzva mélyítette el még jobban a csókunkat. Észre sem vettük és máris a falnak préselődve faltuk egymást. Mikor levegőért kapkodva elváltunk, nyelvemmel tovább siklottam a puha nyakára, majd a kulcscsontjára. Hogy kezeim se legyenek munka nélkül, az egyikkel a fenekébe markoltam, míg a másikkal beletúrtam a még szokatlanul rövid tincsekbe és kifeszítettem a nyakát. Fogammal megkarcoltam az érzékeny területet, amitől Bell torkából kéjes nyögés tört elő.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris - nyöszörögte miközben teste nekem feszült. - Ezt nem szabad... - lihegte, de a teste remegése elárulta, hogy ő is legalább annyira fel van ajzva, mint én. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom megállni, annyira akarlak - súgtam a fülébe és újabb forró csókban részesítettem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudom, meddig mentünk volna el, ha egy ideges hang nem szakít minket félbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te szemét! Képes vagy megcsalni Anát?</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-17481260065650172762016-01-05T19:00:00.001+01:002016-01-05T19:14:32.389+01:00Sziasztok!<div style="text-align: justify;">
Először is boldogságos új esztendőt mindenkinek! :D </div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Amint látjátok nem az új résszel jöttem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Sajnálom, hogy mostanában elhanyagoltam a blogjaimat, de sok minden közbe jött (főleg az ünnepek.) Azt hittem, haragudni fogtok rám, pont ezért lepett meg ma az a szám amit az oldalmegjelenítésnél láttam.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiE0IH1jB_0AjPN-LrzPjHeRnC0GOe09IFKcwaFPDRzECmy1cR-zibE5hfY3bgwi084Q4KPPa9nkq4zCCWKSi50I_TBuhDzM8mD7CZKNWhLI8wF2SZXgGYsxA4PQ0Y7xJRAJNoQGqzxIUTH/s200/eldurranok.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiE0IH1jB_0AjPN-LrzPjHeRnC0GOe09IFKcwaFPDRzECmy1cR-zibE5hfY3bgwi084Q4KPPa9nkq4zCCWKSi50I_TBuhDzM8mD7CZKNWhLI8wF2SZXgGYsxA4PQ0Y7xJRAJNoQGqzxIUTH/s1600/eldurranok.gif" /></a></div>
<span style="font-size: large;"><br /></span>
<span style="font-size: large;"><br /></span>
<span style="font-size: large;">500.000</span><br />
<span style="font-size: large;"> </span><span style="font-size: large;">ÖTSZÁZEZER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!</span></div>
<div style="text-align: justify;">
Ennyien voltatok eddig kíváncsiak a történeteimre.</div>
<div style="text-align: justify;">
Le sem tudom írni, hogy mennyire jól esik ez nekem és mennyire szeretlek ezért titeket. Ahogy már a blog indulásánál mondtam, nem hagyom félbe egyik sztorimat sem, így nem kell félnetek, hogy nem lesznek befejezve. Csak egy kis időt kérek még, hogy utolérjem magam az itthoni dolgaimmal.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
Millió puszi és hatalmas ölelés mindenkinek: Dolores</div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ui: Ezt pedig rátok, mert még mindig mellettem vagytok, olvastok és kommenteltek! Imádlak titeket! </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjVTZMEqHxmznHG5nAYXBfhIGyDjLlV9qE0zW5ztEIZFvMYT-fppYpTWO7w1iLgroSXDwUoMcgun0LYDQ8QzuM8D_x7K6eNYLejhJs3dS93csngk9gbmbO9lfgmtJB1-FiDeL61PutAKOrs/s1600/k%25C3%25B6szike.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="128" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjVTZMEqHxmznHG5nAYXBfhIGyDjLlV9qE0zW5ztEIZFvMYT-fppYpTWO7w1iLgroSXDwUoMcgun0LYDQ8QzuM8D_x7K6eNYLejhJs3dS93csngk9gbmbO9lfgmtJB1-FiDeL61PutAKOrs/s320/k%25C3%25B6szike.gif" width="320" /></a></div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-52378795302001437402015-12-10T16:15:00.001+01:002016-08-18T16:46:20.619+02:00Las Puertas II. évad 3.rész<div style="text-align: justify;">
Sergio</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Elmerengve néztem ki az ablakon, ahonnan pont ráláttam a szomszédom kertjére. A szívem fájdalmas dobbanásokkal hozta tudtomra, hogy amit látok az nem egy álom, hanem a szomorú valóság. Ana és az ikrek beköltöztek Ronaldohoz. Figyeltem ahogy a portugál a teraszon állva, átöleli a nőt és magához húzza egy csókra, arra a csókra amire a világon mindennél jobban vágytam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem jössz vissza az ágyba? - simult hozzám hátulról az aktuális barátnőmnek kikiáltott hölgy teste. A csalódottság - ami akkor fészkelte be magát a lelkembe, mikor Cristiano bejelentette, hogy Bell igent mondott neki - előhozta belőlem a kicsapongó férfit. De hiába csillapítottam a szexuális frusztrációmat minden héten más nővel, nem tudtam elfelejteni a lányt. Belülről fájdalmasan marcangolt a hiánya.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megyek - fordítottam el a tekintetemet az ablakról és egy hamis mosolyt villantottam a szőkeségre, aki ezután ringó csípővel indult el a lépcsőn, a hálóm felé. A testem boldogan üdvözölte a mozdulatot, de a lelkem néma maradt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az utolsó dobozt is sikerült végre kipakolnom, így elégedett mosollyal az arcomon néztem szét az új otthonunkban. Ahogy Crisnek ígértem, megbeszéltem a gyerekeimmel, hogy ők mit gondolnak erről az összeköltözésről és legnagyobb döbbenetemre, mindketten örültek neki, így nem volt más lehetőségem, mint engedelmeskedtem a szelíd erőszaknak. A legfurcsább pedig az volt, hogy még Molly is támogatta az ötletet. Azt mondta, itt az ideje, hogy boldog legyek és úgy látja, hogy a portugál mellett ez sikerülhet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kész vagy? - lépett be a szobába Lexy, aki majd kiugrott a bőréből mikor meghallotta, hogy mit tervezünk. Ő volt a leglelkesebb segítőm az elmúlt napokban.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ennyi volt - lóbáltam meg a kezemben lévő üres karton dobozt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor azt hiszem ez most ránk fér - nyújtott felém egy poharat, amiben valami színes folyadék leledzett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi a csuda ez? - szagoltam bele kíváncsian.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogalmam sincs - vonta meg vigyorogva a vállát -, de az íze jó - kortyolt bele a poharába amit leutánoztam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hm - ízlelgettem a furcsa folyadékot - tényleg egész jó.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszi - szélesedett ki a mosolya. - Imádok kísérletezgetni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt vettem észre - néztem jelentőségteljesen a szőkéből égszínkékre változtatott hajára.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ja, hogy ez? - kapta oda a kezét. - Ez csak egy kis fricska annak a sok firkásznak, aki a nyomomban vannak mióta kitudódott, hogy Messel járok - húzta el a száját. - Inkább erről írjanak, mint valami hülyeségről aminek semmi igazság tartalma nincs.</div>
<div style="text-align: justify;">
Elgondolkodva meredtem rá. Nem gondoltam volna, hogy az én mindig vidám barátnőm ennyire besokall néhány újságírótól. Bár el kell ismernem, hogy mikor kipattant az ügy szegény lány nem tudta, hogyan kezelje a dolgot, de aztán megedződött. Ettől a gondolattól kirázott a hideg és önkéntelenül is végig gondoltam, vajon mit tennének velem és a kicsikkel, ha minden napvilágot látna ami most körülöttünk zajlik.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne aggódj! - tette a karomra a kezét. - Cris mindent elkövet, hogy ne kelljen ezzel foglalkoznod.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, tudom, de ő sem mindenható - sóhajtottam fel. - Eddig lehet, hogy sikerült kikerülnünk őket, csak szerintem az, hogy ideköltöztünk, fel fogja hívni ránk a figyelmet - vallottam be a legnagyobb félelmemet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez igaz - bólintott a barátnőm elkomolyodva. - Ezért féltél belevágni?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezért is - tettem le a kezemből a kiürült poharat és az ablakhoz léptem - illetve főleg ezért - sütöttem le zavartan a szemeimet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi volt a másik ok? </div>
<div style="text-align: justify;">
Hallottam a kérdést és tudtam, hogy Lexy türelmesen vár a válaszra, mégsem akaródzott kimondanom. Tekintetem a mellettünk lévő ház ablakaira kalandozott. Mióta Cris közölte a csapattal, hogy összeköltözünk, Sergio teljesen elzárkózott előlem és ez fájt. Nem tudom miért, de hiányzott a nevetése, a bohóckodása és még az illata is, de nem értettem, hogy miért.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana - lépett mögém a barátnőm - biztos, hogy jól döntöttél?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom - vallottam be halkan. - Már semmit nem tudok - gördült le az első könnycsepp az arcomon., amit még jó néhány követett. - Annyira összezavarodtam. Az egyik pillanatban még azt élvezem, hogy Kimi ölel, a másikban Crissel vagyok boldog, de Sese is hiányzik - emeltem fel könnyáztatta tekintetemet Lexyre. - De ez nem én vagyok! Én nem ilyen vagyok! - szakadt fel a torkomból egy elfojtott kiáltás.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom - ölelt magához a lány. - Szerintem csak túl sok ez most neked egyszerre. Megnyitottad az éttermet, megtalált az exed, összeköltöztél a portugállal. Mindenki összezavarodna ennyi mindentől. Szerintem adj egy kis időt magadnak, hogy leülepedjenek a dolgok - tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen. - De ugye tudod, hogy én mindig melletted leszek?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - mosolyodtam el halványan. - Te vagy a legjobb barátnőm.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az egyetlen barátnőd - vigyorodott el Lexy.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az lényegtelen - csóváltam meg a fejemet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé! Mi folyik itt? Külön buliztok? - hallottuk meg Cris szemrehányó hangját az ajtóból, mire mindketten elnevettük magunkat. - Kicsim, te sírtál? - sietett hozzám aggódva, mikor meglátta a könnytől maszatos arcomat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak elfáradt egy kicsit - segített ki a helyzetből Lexy, amiért én hálásan néztem rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért nem szóltál? - simított végig az arcomon a portugál. - Nem kellett volna annyit dolgoznod, megcsináltam volna én.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi bajom, csak most jött ki rajtam az utóbbi napok feszültsége - álltam lábujjhegyre és egy csókot nyomtam a csatár szájára.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ismerek egy sokkal jobb módszert a stressz levezetésére - súgta a fülembe, hogy csak én halljam, de a szavaitól az arcom árulkodó bíborvörössé változott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na én léptem fiatalok! - röhögött fel a barátnőm. - Zárjatok be utánam, ha kettesben akartok maradni - intett, majd magunkra hagyott minket. </div>
<div style="text-align: justify;">
Alig csukódott be az ajtó, Cris már az ajkaimat kényeztette, szoros ölelésbe vonva engem. Ezekben a pillanatokban elfelejtettem az összes kétséget ami megpróbált maga alá gyűrni. </div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Cris</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Már vagy fél órája bámultam a karjaimban alvó nőt. Annyira gyönyörű volt, olyan törékeny, de az enyém, csakis az enyém. Nem is lehettem volna boldogabb, mint ebben a pillanatban, de mégis volt valami ami nem hagyott nyugodni. Tegnap délután mikor megláttam Ana könnyes arcát, a szívem összefacsarodott. Nem kellettek szavak, hogy tudjam mi bántja, hiszen én is észrevettem a hátvéd elutasító magatartását, amivel a szerelmemet büntette. Agyamat lassan öntötte el a düh vörös köde és mélyeket kellett lélegeznem, hogy uralkodni tudjak az indulataimon. Hogy jön ahhoz ez a köcsög, hogy fájdalmat okozzon a nőnek akit szeretek?</div>
<div style="text-align: justify;">
Mivel tudtam, hogy már nem fogok tudni visszaaludni, így óvatosan kimásztam az ágyból és egy boxert magamra kapva lesétáltam a konyhába. Furcsán csöndes volt a ház, hogy mindenki aludt, főleg a gyerekek hangja hiányzott. Önkéntelen mosolyra húzódott a szám mikor eszembe jutott, hogy milyen hangzavart tudnak csinálni együtt. Míg ezen gondolkodtam, beindítottam a gépet, ami nemsokára elkészítette nekem a teámat, amire még a Unitedes időkben szoktam rá. Csészémet a számhoz véve, fújni kezdtem a forró folyadékot és közben kibámultam az ablakon. Megvetően felhorkantottam, mikor megláttam, hogy Ramos éppen kikíséri az aktuális ágymelegítőjét a kapun. Mielőtt átgondolhattam volna, a bögrémet lecsaptam a konyhaasztalra és az ajtó felé tartva belebújtam az egyik, előszobában felakasztott melegítőfelsőmbe. Gyors lépésekkel tettem meg a távolságot és még az előtt odaértem a spanyol elé, mielőtt az becsukhatta volna az orrom előtt az ajtót.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Beszélnünk kell! - toltam félre az utamból és befurakodtam mellette a lakásba.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyere beljebb! - morgott idegesen a védő. - Nem hiszem, hogy van bármi is...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kuss, most én beszélek! - rivalltam rá mikor szembe fordultam vele. - Mégis mit képzelsz, mit csinálsz? Hogy van pofád ahhoz, hogy bánatot okozz Anának?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi?...Én... - habogott és látszott az arcán, hogy halvány lila fogalma sincs róla, hogy miről beszélek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne vágj közbe! - utasítottam megint. - Szerinted nem fáj neki, amit vele csinálsz? Teljesen elutasítod őt! Nem beszélsz vele, nem jössz el a kajálásokra! Ő sem hülye, nem veszi be, hogy mindig pont akkor van dolgod amikor összejön a csapat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nézd Cris - szólalt meg megtört hangon Sergio. - Nem hiszem, hogy nem érted, mit miért csinálok. Nekem is fáj, hogy téged választott és nem tudom elviselni, ha veled látom. Hát nem érted? Ha sokáig a közelében lennék, akkor hülyeséget csinálnék és ettől meggyűlölne!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Lehet, de te voltál az aki azt mondta, hogy bárhogy is választ, elfogadod, mert azt szeretnéd, ha boldog lenne - vágtam szemébe a régi kijelentését.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És? Így tettem nem? - csattant fel megint a hangja. - Elfogadtam, hogy te kellesz neki, de senki ne várja el tőlem, hogy örömtáncot fogok járni ezért.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát nem érted te idióta! - vesztettem el a türelmemet. - Ana nem teljesen boldog, mert közben elvesztett téged! - ordítottam az arcába az igazságot, ami nekem is pont úgy fájt, ahogy neki.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy mi van? - pislogott rám meglepetten Sergio. - Ismételd meg!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - zártam össze makacsul a számat. - Épp elég volt egyszer kimondani - sóhajtottam fel szomorúan. - Azt hiszem mégsem volt jó ötlet ide jönnöm - indultam meg az ajtó felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Állj, állj, állj! - nyúlt utánam az andalúz. - Ezt most úgy értsem, ahogy akarod, hogy értsem? - kérdezte zavarodottan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt csinálsz amit akarsz - ráztam le magamról a kezét. - Én csak azt szeretném, ha többet nem kéne látnom egyetlen könnycseppet sem Ana arcán miattad - mondtam halkan, majd magára hagytam a férfit, hadd gondolkodjon a szavaimon. Tudtam, hogy most magam alatt vágtam el a fát és csak Anán fog múlni, hogy megtart-e vagy a mélybe ránt.</div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-58378394362615982572015-11-25T13:11:00.001+01:002016-08-18T16:39:58.240+02:00Las Puertas II.évad 2.rész<div style="text-align: justify;">
Cris</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Hitetlenkedve néztem a karjaimban tartott nőre. El sem akartam hinni, hogy végre az enyém lehet. A szívem hatalmasat dobbant, mikor bevallotta, hogy ő is kíván engem. Nem tudtam ellenállni a csábításnak, így az ölembe kaptam és csókunkat nem megszakítva az ágyhoz sétáltam vele. Óvatosan letettem az ágyneműre és fölé másztam, de nem csináltam semmit, csak néztem. Időt akartam hagyni neki, hátha meggondolja magát, de nem tette. Pillantásommal fogva tartottam a tekintetét és egyedül akkor voltam hajlandó elengedni, mikor szempilláit összezárva elpirult.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Olyan gyönyörű vagy - hajoltam a füléhez és somolyogva vettem észre, hogy teste libabőrös lett a leheletemtől. - Soha nem láttam még nálad szebb nőt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cristiano, ne hozz zavarba - motyogta.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem azért mondtam - csókoltam végig az arcát, a nyakát és végül a mellkasát. - Csak szeretném, hogy tudd mit gondolok rólad - húztam arrébb a fogammal a mellét takaró egyik háromszöget, majd ugyanezt a mozdulatot megismételtem a másik oldalon is. Zene volt füleimnek mikor meghallottam kapkodó légvételét. Mosolyogva nyaltam végig a borsónyira zsugorodott bimbóján, hogy aztán az egészet a számba véve az őrületbe kergessem vele a kezeim közt vergődő nőt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kérlek - suttogta halkan, száraz, rekedt hangon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mire kérsz Kicsim? - folytattam az utamat lefelé a lapos hasára, ahol körbe nyaltam a köldökében csillogó díszt. Megőrjített a látvány. Le kellett hunynom a szemeimet és mélyeket lélegeztem, hogy meg tudjam őrizni az önuralmamat. A hónapok óta gyűlő szexuális energia egyszerre akart kitörni belőlem, de nem engedhettem. Lassan, élvezettel akartam magamévá tenni Anát, hiszen az ikrek fogantatása óta nem volt senkivel. A finn képének felvillanása az agyamban sikeresen lehűtötte a kitörni készülő vulkánomat. Újra az alattam fekvő nőre tudtam összpontosítani.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris - homorította be a hátát mikor kezemet a combjai közé csúsztattam és tenyeremet rásimítottam a csupasz szeméremdombjára.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindjárt Szerelmem, mindjárt - csókoltam meg a lába közt, amitől egy kisebb sikoly hagyta el ajkait. Vigyorogva figyeltem, ahogy a kezeivel belemarkolt az alatta lévő ágyneműbe és megcsavarta azt. Teljes erőbedobással dolgoztam azon, hogy tökéletes kielégülésben legyen része, ami néhány pillanat múlva be is következett. Anabell egy kéjes nyögéssel adta tudtomra, hogy sikerült a tervem. Vissza másztam fölé és jó alaposan megcsókoltam. Akartam, hogy érezze a saját, édes ízét amitől még inkább beindultam. Térdemmel szétfeszítettem a combjait és mielőtt visszatért volna a gyönyör kapujából, magamévá tettem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Istenem, de szűk vagy - sóhajtottam fel, mikor megéreztem a szoros izmokat. - Majdnem olyan, mintha én lennék az első - leheltem a fülébe majd óvatosan mozogni kezdtem. Rettenetesen koncentrálnom kellett, hogy ne élvezzek el azonnal, mint egy kezdő. A helyzetemet csak súlyosbította, hogy Ana, lábait a derekam köré kulcsolta, míg kezeivel közelebb húzott magához és körmeit a vállaimba mélyesztette. Igazi vadmacska lett belőle az ágyban. Büszkeség töltött el, hogy ezt én tudtam kiváltani belőle.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris, én megint... - halt el a hangja, de nem is kellett volna mondania semmit, mert a teste újból ívbe feszült miközben a hüvelyizmai olyan erővel fogtak satuba, hogy ha akartam volna sem tudom tovább húzni a saját beteljesülésemet. De nem is akartam. Anabell nevével a számon adtam meg magam a gyönyörnek, amihez foghatót még soha nem éreztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Néhány pillanat múlva mellé gördültem és a derekát átkarolva magamhoz húztam. Elégedetten fúrtam az orromat a hajába és beszívtam a semmihez nem hasonlítható "Ana illatot". A csend úgy vett minket körbe, mint egy puha takaró. Mosolyogva figyeltem, ahogy a lány az ujjaival mindenféle geometriai formákat rajzolt a mellkasomra. Mikor egy csiklandósabb részhez ért, felnevettem és összerándultam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Elég - fogtam le a kezeit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért? - pislogott rám ártatlan szemekkel, de a mélyükre nézve ott csillogott bennük a huncutság.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert ha így folytatod, akkor kénytelen leszek megint a magamévá tenni - emeltem fel az állát és nyomtam egy csókot az ajkaira. Elégedetten vigyorodtam el, mikor láttam, hogy az arca, pirossá változott a mondatom után. - Imádom, hogy még ezek után is el tudsz pirulni - simítottam ki egy kósza tincset az arcából. Röhögve kaptam el a tenyerét és öleltem magamhoz, amikor megpróbált megütni. Újabb csókokkal térítettem el a szándékától, majd percekig feküdtünk összebújva. A gondolat, ami már hetek óta foglalkoztatott, egyre erősebben kezdett keringeni az agyamban, míg végül szabad utat talált a számhoz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Költözzünk össze!</div>
<div style="text-align: justify;">
Idegesen figyeltem, ahogy Ana arcán az izmok megmerevedtek. Felült mellőlem és megigazította a félre tolt fürdőruháját. Beletúrt a hajába, de mikor nem tudta egybe gereblyézni a hosszú szálakat, kibontotta a fonatot és megpróbálta újra fonni. Kimeredt szemekkel figyeltem a mozdulatait, mert még mindig megbabonázott hajának hosszúsága.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne - állítottam le és a szabad kezemmel kibontottam a selymes tincseket. - Tudod, hogy mennyire imádom a hajadat - túrtam bele és engedtem, hogy a lágy szálak csúszkáljanak az ujjaim közt. - Annyira finom és olyan jó illata van - emeltem az orromhoz és elvesztem az érzésben amit ez a mozdulat nyújtott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris - nézett rám Ana kétségbeesetten. - Mond, hogy csak vicceltél?</div>
<div style="text-align: justify;">
Pár pillanatig eltartott, míg leesett, hogy mire érti, de aztán megráztam a fejemet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem Ana, komolyan gondoltam. Szeretném, ha ide költöznétek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De miért? Miért nem jó ez így neked?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert alig látlak - ültem fel most már én is. - Úgy akarok lefeküdni és felébredni, hogy itt vagy mellettem. Gyűlölök egyedül lenni, aludni és azt is utálom, hogy olyan messze vagytok tőlem. Sosem leszünk egy család, ha egyikünk itt, míg a másikunk máshol lakik - érveltem az ötletem mellett.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ana arcán látszott, hogy mélyen elgondolkodott azon amit mondtam. Csak reménykedni tudtam benne, hogy nem utasít vissza, mert azt biztos nem élném túl. Főleg most, hogy már megmutatta, a mennyországba kerülnék mellette. Nem hagyhattam, hogy megfosszon ettől az érzéstől.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom, hogy készen állok-e rá - szólalt meg halkan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A kapcsolatunkról is ezt mondtad, és nézd meg, működik - próbáltam ész érvekkel győzködni, mikor láttam rajta, hogy megingott az elhatározása. - Ráadásul hogy néz az ki, hogy a menyasszonyom vagy, össze fogunk házasodni, de külön élünk - ütöttem a vasat, míg melegnek találtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem is tudom - bámult maga elé elgondolkodva. - Talán meg kéne beszélnem a gyerekekkel is...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez természetes - mosolyodtam el, mert éreztem a megadást a hangjában.</div>
<div style="text-align: justify;">
Miután összeszedtük magunkat, visszasétáltunk a medencéhez. Nevetve csobbantunk be a langyos vízbe a gyerekek mellé és órákig ki se jöttünk, csak pótoltuk az elmaradt időt, amit nem a kicsikkel töltöttünk. Anya mindent tudó szemekkel figyelt minket egy napozó ágyról és mosolygott. Mikor követtem a tekintetét, nem láttam mást csak egy boldogan játszó családot, anyát, apát és három gyönyörű gyereket. Ez volt az első alkalom, mikor felmerült bennem, hogy szeretném, ha Ana megajándékozna egy kisbabával.</div>
<br />
<br />Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-1695769223796947713.post-7296594126516550302015-11-11T19:24:00.001+01:002016-08-18T16:38:44.544+02:00Visszatérés! Las Puertas de Infierno II.évad 1.rész<div style="text-align: justify;">
Ana</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Elgondolkodva forgattam a gyűrűt az ujjamon miközben bámultam kifelé az irodám ablakán. Apró mosoly kúszott a szám sarkába mikor eszembe jutott az a bizonyos, hetekkel ezelőtti nap.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Haza felé tartva, az autóban még mindig hitetlenkedve néztem az ujjamon lévő ékszerre. El sem hittem, hogy a portugál megkérte a kezemet és én igent mondtam. Abban a pillanatban ahogy kimondtam a szót, ami mindent megváltoztatott köztünk, még nem sejtettem, hogy néhány pillanat múlva már rettegve gondolok majd a jövőre. Úgy látszik a hangulat változásomat Cris is észre vette, mert kérdőn fordult felém. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Hé! - tette kezét a combomra. - Mi a baj? Megbántad? - nézett rám aggódva.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Nem, dehogy - ráztam meg a fejemet - csak...félek - vallottam be.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Mitől? - értetlenkedett a mellettem ülő.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Én... - rágtam idegesen a szám belsejét - szóval nekem még sose volt rendes kapcsolatom - bámultam ki az ablakon. - Nem tudom, hogyan kell csinálni...Hogy mit vársz tőlem?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Kicsim - lágyult el a csatár hangja. - Semmi olyat nem kérek, amire még nem vagy felkészülve. Együtt majd kitaláljuk, hogyan tovább. Oké? - emelte a szájához a kezemet és forró csókot nyomott rá.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Rendben - bólintottam valamivel nyugodtabban. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Van még valami, ami miatt meg kell, hogy nyugtassalak? - vigyorgott rám.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Ó, te! - forgattam meg a szemeimet, de aztán bevillant valami. - Végül is azt hiszem van még egy dolog amit meg kéne beszélnünk - motyogtam csendesen.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Akkor ki vele, de gyorsan.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Mit csináljunk a médiával? Én nem akarom, hogy rajtunk csámcsogjanak - fordultam vissza az ablak felé.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Nem tudom meddig tudjuk titkolni a kapcsolatunkat, de megígérem, hogy megpróbálom a legtovább megóvni magunkat tőlük. Így jó lesz? - kérdezte komoly hangon.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Igen - bólintottam - és Cris...köszönöm - néztem rá hálásan.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Érted mindent - villantott rám egy sármos mosolyt amitől a szívem zakatolni kezdett.</i></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-style: italic;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Otthon, ahogy beléptünk az ajtón Molly, a gyerekek, Marcelo, Clarisse, Iker és Sara azonnal körénk gyűltek. </i></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<i> - Naaa? - néztek ránk a barátaink kíváncsiságtól csillogó szemekkel.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Igent mondott - vigyorodott el Cris miközben magához szorított.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Gratulálok! - visítottak fel a lányok, míg a pasik a portugál vállát ütögették, Molly pedig csendben somolygott magában. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Akkor most te is az apukánk leszel? - szakította félbe az örömködést Lina óvatos hangja. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Meglepetten néztünk a két kicsire, akik komoly arccal pislogtak ránk. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Nem tudom - guggolt le hozzájuk a csatár. - Te mit gondolsz? Lennél a kislányom?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Lélegzet visszafojtva vártuk Li válaszát, aki hatalmas szemekkel nézett az előtte lévő férfira, majd tekintetével megkereste a bátyját, mintha szavak nélkül kommunikálnának. A szemünk előtt lejátszódó jelenet annyira szürreális volt, hogy majdnem elnevettem magam, de mielőtt ez megtörténhetett volna, a lányom válaszolt.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Végre nem én leszek a legkisebb a családban - mosolyodott el majd egy hatalmas puszit nyomott Cris döbbent arcára. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Ez azt hiszem azt jelenti, hogy nincs ellene kifogásuk - lökte vállba Iker a még mindig mozdulatlanul kucorgó barátját. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Nem, ez csak azt jelenti, hogy Linának nincs kifogása - mondta Cris miközben farkas szemet nézett a fiammal. - És te hogy vagy vele Nico? Mit szólnál, ha egy család lennénk?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> Idegesen néztem a kicsire, aki töprengő fejet vágott, majd válaszolt.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Nekem már van apukám - emelte fel dacosan a fejét, pont ahogy Kimi szokta.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Nicola! - döbbentem le.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Hagyd csak - mondta a portugál. - Igaza van. Figyelj rám Nico - magyarázott a kisfiúnak. - Én nem akarom helyettesíteni Kimit. Ő a ti igazi apukátok, de ettől függetlenül anya és én szeretjük egymást. Mit gondolsz, el tudsz fogadni minket Junival?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>A szívem hevesen vert, melegség járta át a testem. Sose gondoltam volna, hogy Cristianoban ennyi érzelem bújik meg, és hogy úgy tud beszélni egy három éves gyerekkel, mintha egyenrangú lenne vele. Izgatottan vártam, vajon mi lesz a válasz.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Oké - suttogta kissé bátortalanul Nicola, majd belecsapott a felé tartott tenyérbe.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Köszönöm - bólintott komolyan a portugál majd mosolyogva figyelte ahogy a két kicsi, Molly kíséretében felmasírozott az emeletre.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i> - Ez meleg volt tesó - csapott a csatár vállára Marci. - Baromi jól csináltad. Tisztára, mint valami túsztárgyaló - vigyorodott el.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Nem sokkal a finnországi tartózkodásunk után, levelet kaptam egy ügyvédi irodától. Idegesen bontottam ki a borítékot és elkerekedett szemekkel olvastam fel Mollynak, hogy Kimi betartotta a szavát és a nevére vette a gyerekeket. És ha ez még nem lett volna elég, küldött egy jelentős összeget tartalmazó bankkártyát is. Először vissza akartam utasítani, de pótanyám rábeszélt, hogy kössem le a pénzt a kicsik számára, mert jól fog jönni a továbbtanulásuknál. Jobban belegondolva, igazat adtam neki és még aznap átírattam a gyerekek nevére az összeget, azzal a kikötéssel, hogy csak tizennyolc éves koruk után férhetnek hozzá. A finnek küldtem egy sms-t, amiben tudattam vele a döntésemet. Egyenlőre lekötötték őt a verseny hétvégéi, így nem tudta meglátogatni az ikreket, de telefonon szinte minden nap beszélt velük. Lassan kezdtem hozzászokni, hogy ő is az életünk része lett.</i></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-style: italic;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-style: italic;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
- Megjöttek a szállítók! - ébresztett fel merengésemből Pedro, aki nemrég kezdett az éttermemben, mint pultos.</div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Igen, végre sikerült elérnem amit akartam. Megnyitottam a saját éttermemet, igaz rengeteg munkával járt, de imádtam csinálni. Hála Istennek, a portugál türelmes volt, így csak a gyerekek miatt volt lelkiismeret furdalásom, mert kevés időm jutott rájuk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Máris megyek! - álltam fel az asztalomtól és a hátsó ajtóhoz siettem. Gyorsan átnéztem az árút, majd tételesen átvettem a rendelést. Leroy mindenre megtanított, amiről úgy gondolta, hogy segítségemre lehet. Volt főnökömmel véd és dac szövetséget kötöttünk. Soha nem volt ilyen erős köztünk a barátság, mint mióta elhagytam a klubot. Rengeteget segített nekem. Megoldotta a munkaerő problémámat mikor nem találtam egyetlen megfelelő alkalmazottat sem. Körbe kérdezett az ismerősei körében, így lett Alejandro a szakácsom, Briana és Jorge a pincérem, Lucy a konyhalányom és Pedro a pultosom. Nagyon jó kis brigádot szedett össze nekem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután telepakoltuk a raktárat visszatértem az íróasztalomhoz. Alig ültem le, máris megcsörrent a telefonom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen? - vettem a fülemhez.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia Kicsim - hallottam meg a számomra oly kedves hangot. - Meddig vagy ma?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom. Miért? - mosolyodtam el.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert nagyon szeretnélek elvinni valahova - közölte sejtelmesen Cris.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hova? - kíváncsiskodtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Majd megtudod, ha végre eljössz velem. Szóval, mikor végzel?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hááát.... - vetettem egy gyors pillantást a karórámra. - Körülbelül negyed óra múlva, ha neked is jó.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tökéletes - állt meg az ajtómban a csatár miközben kinyomta a kezében tartott készüléket. - Szia - vigyorodott el.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia - néztem rá elbűvölve. - Ez gyorsan ment.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hiányoztál - lépett elém majd lehajolt és egy apró csókot nyomott a számra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Cris - pislogtam rá könyörögve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, tudom az alkalmazottak előtt ne - húzta el a száját. - Felfogtam, hogy nem szeretnél felhajtást körülöttünk, de nem gondolod, hogy már sejtenek valamit?</div>
<div style="text-align: justify;">
- A sejtés és a biztos tudat közt hatalmas a különbség - magyaráztam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké - tette fel a kezeit. - Mit is mondtál, mikor végzel?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Amint aláírtam ezeket a papírokat - mutattam egy kisebb halomra az asztalomon - és ellenőriztem, hogy minden rendben van-e. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana - csóválta meg a fejét az előttem álló. - Minden tökéletesen működik. Ügyesen csinálod a dolgod, az alkalmazottaid pedig profik. Ideje lenne lazítanod egy kicsit. Nico és Lina lassan már csak fényképről ismer - dorgált meg, amitől elszégyelltem magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Teljesen igazad van. Rossz anya vagyok...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én nem ezt mondtam - húzott fel a székemből Cris. - Csak annyit kértem, hogy vegyél vissza egy kicsit a tempóból - vont a karjaiba és kisimított egy tincset az arcomból.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben - néztem fel rá. - Azt hiszem, ez a papír torony megvár.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez a beszéd - vigyorodott el a portugál. - Akkor mehetünk?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Várj, szólok a többieknek, hogy lelépek - siettem ki az irodából, majd miután Pedro megnyugtatott, hogy rendben lesz minden a távollétemben, követtem a focistámat a parkolóba. Beültem az autóba, ahol körbe vett Cris jellegzetes, férfias illata. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hová megyünk? - kérdeztem kíváncsian.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Majd meglátod - villantott rám egy huncut mosolyt, amitől a pillangóim egyre hevesebben kezdtek verdesni a gyomromban. </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem kérdezősködtem tovább, rá hagytam magam a sofőrömre, de aztán értetlenül pislogtam, mikor félórás autó út után befordult az ismerős utcába. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért jöttünk hozzád? - szaladt ki a számon a kérdés.</div>
<div style="text-align: justify;">
Választ nem kaptam, viszont mikor becsukódott mögöttünk a kapu és beálltunk a garázsba, Cris a kezét nyújtotta felém.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyere - vigyorgott továbbra is sokat mondóan. Gyors léptekkel követtem őt a medencéig, ahol legnagyobb meglepetésemre ott találtam a gyerekeimet, Doloresszel és Juniorral együtt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anya! Anya! - kiáltoztak boldogan. - Cris elhozott minket, hogy tudjunk játszani Junival.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - lepték el szemeimet a könnyek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugyan már - legyintett a csatár. - Nem nagy dolog. Csak úgy gondoltam, örülnétek, ha együtt töltenénk egy délutánt - vonta meg a vállát. - Meg amúgy is, rég láttalak bikiniben - kacsintott rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te kis perverz - legyintettem felé, de ő elkapta a kezemet és a tenyerembe csókolt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyere, Mollyval becsomagoltattam a kedvenc fürdőruhámat.</div>
<div style="text-align: justify;">
Fejemet csóválva, de nevetve követtem a portugált a szobájába, ahol a kezembe nyomta a Brazíliában viselt bikinit. Becsuktam magam után a fürdőszoba ajtót, kibújtam a ruháimból és felvettem az alig valamit takaró anyagot. Kritikus szemmel nézegettem magamat a tükörben. Mi a fenét eszik rajtam Cris? Miért pont én kellek neki, mikor sokkal szebb nőket is megkaphatna? Olyanokat, akiknek nincs gyerekük. Akik nem várakoztatták volna meg a szexszel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyönyörű vagy - szólalt meg mögöttem Cristiano, mire ijedten pördültem meg a tengelyem körül.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A frászt hoztad rám - szorítottam a kezemet a mellkasomhoz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bocs. Kopogtam, de nem válaszoltál. Min agyaltál? - lépett közelebb hozzám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmin. Hülyeség - morogtam az orrom alá.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana - fogta kezei közé az arcomat a csatár, de nem folytatta, mert ajkai rátaláltak az enyémekre. Hosszú, szenvedélyes csókban forrtunk össze. Nyelveink lágy keringőbe kezdtek egymással. Kezeim önálló életre kelve túrtak a barna tincsek közé. - Istenem, annyira kívánlak - súgta ajkaim közé a portugál. - Nem tudom, meddig tudok még várni - nézett rám vágytól elsötétült tekintettel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor ne tedd - szakadt ki belőlem és végig simítottam hitetlenkedő arcán.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ana, én nem...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csssh - tettem ujjamat a szájára. - Én is akarlak. Nagyon - vallottam be.</div>
<div style="text-align: justify;">
A következő pillanatban már csak azt éreztem, hogy eltűnik a lábam alól a talaj. Cris a csókunkat meg nem szakítva az ágyába vitt. Óvatosan letett és fölém mászott. Sokáig nem szólt semmit, csak áthatóan nézett rám. Tekintetétől az egész testem libabőrös lett. Akartam őt, úgy ahogy eddig még senkit és semmit. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Dolores Fariahttp://www.blogger.com/profile/16595703264242366128noreply@blogger.com8