10/10. 78.rész

Lola

  Ahogy Bilbaoba értünk, már mehettünk is interjút adni. Diego Lopezzel és Xabival az oldalamon fogadtam a kérdéseket, amiktől néha sikítani szerettem volna. Végül egy másfél órával később visszatérhettünk a szállodába, ahol Zidane-nal és Pirrivel osztoztam egy szobán. A fiúkat a hosszú út miatt elzavartam aludni, hogy holnap frissen és fitten tudjanak pályára lépni. Én még nem voltam álmos ezért úgy gondoltam, hogy kicsit kényeztetem magam és egy fürdőruhát felvéve a yakuzzinál kötöttem ki. Elégedett sóhajjal hajtottam hátra a fejemet, és lehunyt szemekkel élveztem a pezsgő buborékok simogatását a testemen. Az elmúlt napok láthatatlanul is nyomot hagytak bennem, rajtam. Nagyon sok mindent át kellett gondolnom és a helyére kellett tennem. Így ellazulva sokkal egyszerűbbnek tűnt minden. Végre rájöttem, hogy mi lenne számomra a legjobb megoldás és ez teljesen felvillanyozott, ennek jóvoltából a yakuzzit felváltottam a medencére. Nem tudom meddig róhattam a hosszokat, csak arra eszméltem, hogy valakinek a tekintete szinte lyukat égetett a hátamba. Mikor felnéztem, a portugál elgondolkodott képével találtam szemben magam.
 - Te mit csinálsz itt? - néztem rá mérgesen. - Pihenned kéne, mert holnap olyan leszel mint a mosott szar - tört elő belőlem az edző.
 - Te is - vágta rá azonnal durcás képpel.
 - Az az én dolgom - nyomtam ki magam a medence szélére majd megtörölköztem és felvettem a köntösömet. - Én nem játszok holnap, de te igen - néztem rá nagyon csúnyán.
 - Nem tudtam aludni - nyögte ki miközben végig rajtam tartotta a tekintetét. Az ádámcsutkája fel-le mozgásából rájöttem, hogy mire gondol.
 - Felejtsd el! - mordultam rá majd elindultam a lifthez.
 - Miért? - követett vigyorogva. - Le kéne vezetnem a feszültséget.
 - De nem rajtam - fordultam vissza hozzá hirtelen. - Nem a szeretőd vagyok, hanem az edződ, még ha a góljaid után le is fekszem veled - vágtam a fejéhez.
 - És Sergio? Ő is a góljai után kapja a jutalmat? - borult el a tekintete.
 - Még mindig itt tartunk? - sóhajtottam fel és az eddigi jó hangulatom egy pillanat alatt semmissé lett. - Felfoghatnád végre, hogy semmi közöd a magánéletemhez. Azzal fekszem le, akivel csak akarok és annyiszor ahányszor jól esik - léptem be a liftbe, ahova követett.
 - Na persze, közben pedig összetöröd szegény férfiak szívét - húzta el a száját gúnyosan. - Azt hiszed, nem látom, hogy mit csinálsz? - emelte fel a szemöldökét. - Ugyanazt amit az a szemét tett veled. Ha így folytatod, te sem leszel jobb nála.
 - Fejezd be! - ordítottam rá, miközben hálát adtam az égieknek, hogy nem a folyosón vagyunk. - Mi van, ha nem akarok jobb lenni? Mi van, ha nekem ez így nagyon is megfelel? Ilyen vagyok, fogd már fel!
 - Fáj az igazság? - vigyorodott el gonoszul és felém lépett. - Ismerd be, hogy élvezed mikor minden pasi a nyálát csorgatja érted. Miért jó neked tönkre tenni mindent magad körül? Vagy úgy gondolod, ha neked nem lehet teljes az életed, akkor másnak se legyen? Tudod mit? Jobb is, hogy nem lehetsz anya, mert egy ilyen önző nőnek nem való gyerek.
  Kezem hatalmasat csattant az arcán. Szemeimet elfutották a könnyek, de nem engedtem kifolyni őket, így csak szikrázó szemekkel néztem az előttem állóra, de közben minden ízemben remegtem. A lift kinyílt én pedig szó nélkül hagytam ott a leforrázott csatárt.
 - Lola - hallottam meg a férfi fájdalmasan csengő hangját, de nem érdekelt a mondandója így kinyitottam az ajtómat és hátra sem nézve becsuktam magam után.
  Halkan, hogy ne ébresszem fel a szobatársaimat, elbotorkáltam az ágyamhoz és betakaróztam. A szemeimet újra ellepték a könnyek és most hagytam, hogy kifolyjanak a párnámra, de tudtam, hogy nem érnek semmit. Meg kell acéloznom magam és újra kezembe kell vennem az életemet, hogy megint az lehessek aki néhány hónapja voltam. Az erős és magabiztos Lola, akinek senki és semmi nem állhat az útjába.

10/10. 77.rész

Lola

  - Most mit csinálsz? - nézett rám Sergio értetlenül, miközben a ruháimat kapkodtam magamra.
 - Öltözök - vágtam oda neki idegesen, majd remegő kezekkel megcsomóztam az ingemet. Nem szabadott volna elveszíteni a fejemet, mégis megtettem.
 - Azt látom, de miért? - állt elém anyaszült meztelenül. Lehunytam a szemeimet, hogy megnyugtassam a vadul kalapáló szívemet, ami majd kiugrott a helyéről a tökéletes férfi test látványától. - Lola - ejtette ki puhán a nevemet amitől nagyot nyeltem, de aztán megacéloztam magam és felnéztem rá.
 - Nézd Sergio! Vedd ezt úgy, hogy megköszöntem a napokban nyújtott segítségedet - mondtam hidegen.
  A védő szemeiben fellobbanó fájdalom hirtelen átváltott dühvé. Elkapta a csuklómat és magához rántott.
 - Miért vagy velem ilyen...hideg?
 - Engedj! - rángattam magam, de hiába. Vasmarokkal tartott.
 - Miért csinálod ezt magaddal? Miért taszítasz el mindenkit, aki egy kicsit is törődik veled? - lágyult el a tekintete.
 - Nem tudom miről beszélsz - szabadítottam ki végre a kezeimet a fogságából.
 - Erről - mutatott kettőnkre. - Ami az előbb történt. Te is tudod, hogy az nem csupán egy kósza numera volt. Lolita - nézett rám könyörgőn a csodaszép barna szemeivel, amik már az első pillanattól fogva veszélyt jelentettek rám. Felsóhajtottam és megacéloztam magam, hiszen muszáj volt erősnek maradnom.
 - Édes vagy - vettem elő a cinikus álarcomat, majd az arcára simítottam a tenyeremet. A bőre szinte égette az enyémet és szakállának puha szőre jólesően csiklandozott. - De ne képzelj ebbe többet, mint ami. Napok óta össze voltunk zárva, így a szexuális feszültségmérő kiakadt köztünk és hogy megnyugodjunk, kihasználtuk egymást. Én nem bántam meg és remélem, hogy te sem.
 - Nem értelek - rázta meg szomorúan a fejét Sergio.
 - Addig jó nekem - nevettem fel erőltetetten majd a táskámat a vállamra kapva megálltam az ajtóban. - Hidd el Sese, nem érdemes velem kezdeni - húztam el a számat majd otthagytam a döbbent focistát.
  Mivel a műterem üres volt, így elindultam a kijárat felé. Útközben összefutottam a portugállal és a fényképésszel, akik elmélyült beszélgetést folytattak egymással.
 - Sajnálom Eduardo - léptem melléjük -, de közbe jött egy sürgős dolog, így le kell, hogy lépjek. Remélem lesz elég képanyag, hogy meglegyen a projekt.
 - Pe...persze - pislogott rám zavartan, míg Cris furcsán méregetett.
 - Örülök, hogy együtt dolgozhattunk - nyújtottam felé a kezemet.
 - Részemről a megtiszteltetés - szedte össze magát majd megrázta azt.
 - Cris, ne késsetek! - biccentettem a portugálnak majd leléptem.
  Remegő kezekkel indítottam be az autómat, hogy néhány perc múlva már hazafelé száguldozhassak. Haza érve első utam a fürdőbe vezetett és megnyitva a zuhanyt, ruhástól aláálltam. Megpróbáltam lemosni magamról a védő érintéseit, illatát. Mikor úgy éreztem, hogy sikerült, levetkőztem és homlokomat a hűvös csempének döntöttem. Fuldokolva vettem a levegőt miközben lehunyt szemeim előtt megelevenedtek az öltözőben történtek. Hiába bizonygattam, hogy semmit nem jelentett nekem, igenis mélyen érintett. Azt hittem, egy egyszerű, gyors menet lesz, ehelyett a védő önmagát visszafogva, lassan, érzékien szeretkezett velem. Mozdulatai birtoklóak voltak, mégis annyira lágyak és óvatosak, mintha félne attól, hogy összetörök. Egymás tekintetébe elveszve értük el a beteljesülést és akkor megláttam valamit a szemeiben, aminek nem szabadott volna ott lennie. Érzelmeket, amelyek megrémítettek. Én nem akartam újra úgy érezni. Nem akartam megint csalódni. Már nem tudtam bízni senkiben. Így inkább előhúztam a kalapból a szemét énemet és csak remélni tudtam, hogy eléggé megbántottam ahhoz, hogy elfelejtsen.
 Elzártam a zuhanyt majd megtörölköztem. A szobámba lépve elővettem egy utazáshoz kényelmes összeállítást majd egy sporttáskába bedobáltam néhány ruhát. Felpillantva az órára láttam, hogy lassan indulnom kell így mégegyszer körbe jártam a lakásban, hogy minden rendben van-e. Visszaültem a kocsimba és a táskámat a mellettem lévő ülésre dobtam. Kitolattam és elégedetten láttam, hogy a szomszédom is indulni készül. Dudáltam neki egyet majd elkocsikáztam az edzőközponthoz, ahol már várt ránk a csapatbusz, hogy elvigyen minket a holnapi meccsünk színhelyére, Bilbaoba. A buszon gyorsan elfoglaltam a helyemet kedvenc francia segítőm mellett.
 - Mi újság modell kisasszony? - nevetett fel mellettem jókedvűen. - Ki pózoltad magad?
 - Hagyjál már - húztam el a számat.
 - Most miért? Nem tetszett a fényképész?
 - De, nagyon - vigyorodtam el.
 - Akkor meg mi a baj? - értetlenkedett.
 - Semmi, csak te még nem láttad a legújabb színünket - sóhajtottam fel.
 - Basszus, ne kímélj!
 - Magenta - mondtam neki úgy, mintha tudnia kéne, hogy az mi fán terem.
 - Egészségedre! Az mi?
 - Fogadjunk, hogy gőzöd sincs róla, hogy az milyen? - kuncogtam fel.
 - Eltaláltad, de mond már. Csak nem...?
 - De, rózsaszín - vigyorodtam el.
 - Ne már - húzta el ő is a száját. - Miért nem jó nekik a jó öreg fehér? Annál szebb úgy sincs.
 - Mert most ez a trendi. Csináljunk díszbuzit a focistákból - találtam ki egy szlogent.
 - Én biztos nem veszem fel - dünnyögte az orra alatt Zizu.
 - Pedig úgy megnéztelek volna benne - löktem oldalba jókedvűen, ami azonnal elmúlt, ahogy megláttam az új érkezőket, Crist és Sergiot. A szívem hevesebben kezdett dobogni a védő látványától, de nem akartam lebukni így elfordultam és inkább kibámultam az ablakon. Mikor végre a két utolsó ember is megérkezett, akik mily meglepő, Marcelo és Pepe voltak, elindultunk.
 - Azt hiszem alszom egyet, fárasztó volt a délelőttöm - mondtam a franciának, aki csak bólintott és tovább nézte a filmjét a laptopján.
  A buszban csend honolt. Mindenki elmélyedt az általa kedvelt tevékenységbe. Voltak, akik zenét hallgatva relaxáltak, filmet néztek vagy aludtak. Xabi szokás szerint olvasott. Isco, Illaramendi, Morata és Jese, a négy "kicsi" ahogy a többiek hívták őket, társasjátékoztak. Egy darabig mosolyogva figyeltem, ahogy egymást cukkolják a "ki nevet a végén" közben, de aztán éreztem, hogy elnyom a fáradtság. Szemeim lecsukódtak én pedig jóleső érzéssel adtam át magam a pihentető alvásnak, ahol egy időre minden gondomtól megszabadultam.

Las Puertas de Infierno 76.

Kimi

   - Mi a fenét lehet venni egy három éves fiúnak? - néztem Markra elgyötörten. Már bejártuk az összes játékboltot, de nem találtam semmit, ami szerintem megfelelt volna a fiamnak. Lina egyszerűbb eset volt mert neki egy akkora babát választottam, mint ő maga. Hófehér tüllszoknyában volt és egy szalag hirdette a vállán, hogy ő Miss World. Szőke haja a háta közepéig ért és ha fogtad a kezét, még lépegetni is tudott.

 - Fogalmam sincs - röhögött rajtam az edzőm.

 - Ez az utolsó bolt ahova bemegyek - jelentettem ki mérgesen. - Ha itt sem találok semmit, akkor feladom - löktem be a vállammal az ajtót.

 A második végeláthatatlan sort néztem át amikor megakadt a szemem egy lábbal hajthatós F1-es Ferrari autón.

 - Ez az! - kiáltottam oda Marknak. - Ez kell neki - mutattam rá a játékra. Mark csak ránézett és elvigyorodott. - Kár, hogy nincs Lotus-os - sóhajtottam csalódottan, majd az eladó segítségét kértem, hogy csomagoljon be nekem egy ilyen szuper kis kocsit.

 - Már csak a csajnak kell venned valamit - lökte meg bohóckodva a vállamat a barátom.

 - Mégis mi a fenét? - gondolkodtam hangosan.

 - Szerintem ne ronts ajtóstól a házba, és csak egy kisebb virágcsokorral kezd, nehogy rájöjjön, hogy nyomulni akarsz - adott tanácsot.

  Kifelé menet a kocsimhoz megláttam egy virágárust és gyorsan felvásároltam az összes fehér rózsáját, mert ha nem csalt az emlékezetem, ez volt a kedvence.

 - Azt mondtam, kisebb csokor - röhögött fel Mark, mikor meglátta a kezemben a rengeteg virágot.

 - Jól van na, régen volt már, hogy tepernem kellett valakiért - húztam el a számat, majd elindultam a lány lakásához.

 Gyomorgörccsel álltam meg a ház előtt és idegesen markoltam még mindig a kormányt.

 - Na induljunk "apuka", nézzük meg azokat a kis Raikköneneket - vigyorgott Mark majd segített kipakolni az autóból. Az ajtó előtt megigazítottam a ruhámat és ujjaimmal beletúrtam a hajamba és csak ezután nyomtam meg a csengőt.

  Az idős nő nyitott ajtót, de most nem mosolygott rám úgy, mint tegnap reggel.

 - Jó napot - köszönt kimérten, majd arrébb állt, hogy be tudjunk menni a házba.

 - Jó napot! Még be se mutatkoztam. Kimi Raikkönen - nyújtottam felé a szabad kezemet, amit ő szigorú arccal fogadott. - Ő pedig az edzőm és egyben legjobb barátom Mark Anhall - mutattam a hátam mögött állóra.

 - Molly Sanchez, Anabell pótmamája.

  A nappaliba érve tüzetesen szét néztem, mivel az első látogatásomkor erre nem került sor. Barátságos kis lakás volt, szinte mindenhonnan sugárzott, hogy az itt élők nagyon szeretik egymást. Rengeteg vidám gyerek rajz borította be a falakat és még több fénykép. Közelebb léptem a fotókhoz és tanulmányozni kezdtem őket. Nagy megnyugvásomra, sehol nem találkoztam egyetlen hímnemű egyeddel sem. Csak Anáról és a gyerekekről készültek képek. Időrendi sorrendben lógtak a falon és szívbe markoló érzés volt látni, hogy hogyan cseperedtek fel a gyerekeim, nélkülem.

 - Hello! - hallottam meg a lány hangját mire gyorsan megfordultam a tengelyem körül. Ott állt a lépcsőn, kezeit pedig a gyerekeim fogták és érdeklődő tekintettel néztek rám.

 - Sziasztok - nyögtem ki egy épkézláb mondatot, de a szemeim nem tudtam levenni a kicsikről. Ha eddig azt hittem, hogy csak a képzeletem játszott velem, akkor most már el kellett fogadnom, hogy tényleg léteznek, és itt állnak előttem.

Mark torokköszörülése térített magamhoz.

 - Jaj, bocsánat, Nem tudom, hogy emlékszel-e még - néztem a lányra - ő Mark, az edzőm. Ő Ana és ők Nico és Lina a... - mutattam be őket egymásnak, majd kérdőn néztem Anára, hogy mit mondhatok és mit nem.

 - Tudják - válaszolt a ki nem mondott kérdésemre. - Amúgy, igen emlékszem Markra, hiszen már akkor is vele edzettél - mondta érzelmek nélküli hangon.

 - Az jó - nyökögtem, mint valami idióta és fogalmam se volt róla, hogy most mit csináljak. Ezt a problémát a barátom oldotta meg, amikor a kezembe nyomta a csomagokat.

 - Tényleg - csaptam a homlokomra. - Hoztam nektek valamit - mosolyogtam a kicsikre és amíg Nico szélesen vigyorgott, addig Lina csak megilletődve nézett. Aztán a fiam felnézett az anyukájára és halkan megkérdezte tőle.

 - Most mit kell neki mondanunk?

 - Nem tudom - vonta meg a vállát a lány. - Kérdezd meg Kimit - terelte felém a kisfiút, aki kicsit félszegen lépett oda elém. Leguggoltam hozzá, ahogy Rami fiaihoz is szoktam, ha beszélgetünk.

 - Hogy hívjalak? - nézett végre merészen a szemembe és én majd felrobbantam a büszkeségtől, amiért ilyen bátor.

 - Te mit szeretnél? - kérdeztem vissza, amivel elbizonytalanítottam.

 - Nem tudom - vonta meg a vállát majd a húgára nézett. - Lina?

  A kislány elpirult és az anyja mögé bújva suttogta el a válaszát.

 - Kimi.

 A szívem elfacsarodott egy pillanatra, de aztán rájöttem, hogy nagyon hosszú lesz az út, míg eljutok a Kimitől az apáig. Nem akartam elijeszteni a lányom, ezért rámosolyogtam.

 - Szerintem előszörre ez is megteszi.

 - Akkor Kimi leszel - közölte velem nagyfiúsan Nico.

  Mark felnevetett, én pedig végre odaadtam az ajándékokat a gyerekeimnek és Anának, aki rosszalló pillantásokat vetett rám, de most nem tudott érdekelni, mert csillogó szemekkel figyeltem, ahogy Nico kitörő lelkesedéssel vette birtokba az autóját, míg Lina csendesen, de ragyogó arccal nézett a babájára.

 - Beszélhetnénk? - kérdezte halkan Ana majd elindult a konyha rész felé, én pedig követtem. - Légyszíves máskor ne vegyél nekik ilyen drága ajándékokat - nézett rám mérgesen.

 - Miért? - csodálkoztam el, de közben már kezdtem én is kiakadni.

 - Mert nincsenek ehhez hozzá szokva. Nem szeretném, ha elkényeztetett gyerekek lennének - adott egyszerű választ, de nekem ez nem tetszett.

 - Meg akarod határozni, hogy mit vehetek és mit nem? - sziszegtem neki halkan a szavakat, hogy a tőlünk pár méterre lévő kicsik ne vegyenek ebből semmit se észre. - Mert ha igen, akkor erről már most letehetsz. Megakarok adni nekik mindent. Érted! Mindent, amit eddig nem tehettem meg.

 Láttam rajta, hogy majd szét veti az ideg, de türtőztette magát. Válaszra nyitotta a száját, de ekkor megszólalt a csengő. A lány szemében hatalmas megkönnyebbülést láttam, amit nem tudtam mire vélni, de amikor megfordultam és megláttam a két focistát, minden leesett. Megjött a felmentő sereg, ami nem is lett volna baj, de a portugál egyszerűen odalépett Anához és megcsókolta.

 - Szia Édesem - súgta neki úgy, hogy én is halljam, majd rám nézett és kinyújtotta a kezét.

 - Azt hiszem már találkoztunk.

  Mielőtt magamhoz térhettem volna, a másik srác is odalépett Anához.

 - Szia Húgi - ölelte át és puszilta meg. Húgi?

 - Hola - köszönt nekem. - Mi viszont még nem ismerjük egymást. Marcelo Vieria da Silva Junior - mutatkozott be, majd leguggolt a gyerekeimhez és megpuszilta őket - Na mi van törpék? Hamarabb jött a Jézuska?

 - Marcelo! - szólt rá erélyesen Ana. - Ezzel ne viccelj, kérlek - enyhült meg a hangja mikor látta, hogy a srác fülét-farkát behúzta a szidás miatt. Újra megszólalt a csengő és pár perc múlva újabb két focista ácsorgott a nappaliban. Mi a fene van itt? Az egész Real Madrid ide költözik vagy mi a szösz? Miután lekezeltünk Casillassal és Ramossal, muszáj volt rákérdeznem az előző dologra.

 - Beszélhetnénk?

 - Nyugodtan mondhatod előttük is. A fiúk mindent tudnak - közölte velem halálos nyugalommal, mire hiába a finn hidegvér, nekem kezdte elönteni a szar az agyamat.

 - Először is szeretném tudni, hogy mire jutottál azzal kapcsolatban, amiről tegnap beszéltünk? Másodszor. Miért kell vadidegen embereket beavatni a mi ügyünkbe és harmadszor, nem azt mondtad, hogy nincs senkid? - tettem fel sorba a kérdéseimet.

  Ana szemei összeszűkültek a haragtól.

 - Az első kérdésedre a válaszom, igen, jutottam valamire. A másodikra, ők nem vadidegenek, hanem a családom - enyhült meg a szóra, majd folytatta. - A harmadikhoz pedig semmi közöd.

 - Már hogyne lenne  - kötöttem az ebet a karóhoz. - Az én gyerekeim fognak vele élni - mutattam a focistára, aki átölelve tartotta a lányt, akire nekem fájt a fogam. A féltékenység elemi erővel tőrt rám.

 - Bocs, hogy beleszólok - emelte fel a kezét a portugál -, de talán nem most kéne aggódnod, hogy kivel élnek majd. Hidd el, hogy úgy szeretem őket, mintha az enyémek lennének és nem csak én, hanem rajtam kívül még ők is - mutatott a barátaira. - Ja és csak hogy tudd, valamilyen szinten neked köszönhetjük, hogy tegnap óta együtt vagyunk - döfte mélyebbre a szívembe a tőrt.

  Szóhoz sem jutottam a döbbenettől. Mark lépett mellém és a vállamra tette a kezét nyugtatólag.

 - Kimi szeretne elnézést kérni, mert tegnap úgy viselkedett, mint egy idióta - nézett rám szigorúan -, de mentségére legyen mondva, nem minden nap tudja meg az ember, hogy apa lett.

 - Akkor sem kellett volna fenyegetőznie - emelte fel a hangját a kapus is. - Meg lehet ezt a dolgot normálisan is beszélni, nem kell rögtön támadni - mire végig mondta, már mindenki engem nézett és tőlem várta a megoldást. Nagyot nyeltem.

 - Tényleg bocs a tegnapiért Ana. Nem voltam teljesen magamnál. Eszem ágában sincs pereskedni csak engedd, hogy a gyerekeimmel lehessek - néztem rá szinte könyörögve. Láttam az arcán, hogy nehezen hisz nekem. Ránézett a focistákra, akik bátorítóan rámosolyogtak, kivéve Ramost. A védő szemében fájdalom ült, amit nem tudtam mire vélni, egészen addig, míg a portugál bele nem csókolt a lány hajába, mire a férfi arca megrándult. Azonnal összeállt a kép. Neki is tetszik a lány.

 - Rendben - nyögte ki Ana -, de csak ha én is ott lehetek velük.

  Bólintottam. Nem is reméltem, hogy ilyen hamar beleegyezik.

 - Még valami - nézett rám szigorúan. - Nincsenek felesleges ajándékok.

 - Miért? - értetlenkedett Mark is.

 - Mert nem szeretnék elkényeztetett sztárcsemetéket nevelni belőlük. Eddig sem szenvedtek hiányt semmiben és ezután se fognak - jelentette ki magabiztosan.

 - A sztárcsemeteségről jut eszembe - szólt közbe a portugál. - Mit csináltok a sajtóval? Mert hogy rátok fognak szállni ha ez kitudódik, az tuti.

  Megvakartam a tarkómat, mert ezen még én sem gondolkodtam el. Egy ideig mindenki magában dolgozta fel az infókat és próbált ésszerű megoldást találni a gyerekek javára.

 - Egy ideig még tudjuk titkolni - szólalt meg végre Mark -, de mindig van egy pont, amit ha átlépünk akkor már lehetetlen. Két lehetőség van. Az egyik, hogy amikor kiderül, elmondjátok az igazat és akkor nagyon-nagyon sokáig rajtatok fognak csámcsogni...

 - Mi a másik? - vágott a szavába a bongyor hajú srác, Marcelo azt hiszem.

 - A másik, hogy szépen kitaláltok egy jól eladható történetet és azt adagoljátok be. Akkor is rátok szállnak, de kevesebb ideig, mert nem lesz olyan érdekes. Mármint szerintem - tárta szét a karjait.

 - Nem fogok hazudni! - csattant fel Ana.

 - Bell - simított végiga  karján a  focista, amitől hányingerem lett - gondold át, mert ahogy Mark mondta, ez a két lehetőség van és most a hazugság a kisebbik rossz.

 - Adjatok egy kis időt - ült le az egyik székre és arcát a kezei közé rejtette. - Át kell még gondolnom.

 - A héten még itt vagyok - néztem rá -, de aztán haza kell utaznom. Szeretném, ha velem jönnétek, mert a családom megakarja ismerni a kicsiket. - Ana elgyötört tekintettel nézett fel rám. - És ha nem zavar, akkor holnap is átjönnék egy kicsit, hogy velük lehessek - utaltam a gyerekekre.

 - Rendben - egyezett bele elhaló hangon -, de most szeretnék egyedül maradni. Sok mindent át kell gondolnom.

  Mindenki értett a szóból így a focistákkal együtt az ajtóhoz mentünk. A Realosok egy-egy öleléssel és biztató szavakkal búcsúztak tőle. Ronaldo még maradt, ami engem rettenetesen idegesített.

 - Figyelj Raikkönen! - lépett elém Ramos. - Ha csak egy szóval is megbántod őt, velem gyűlik meg a bajod - nézett rám fenyegető tekintettel.

 - Azt hiszem most összepisiltem magam - húztam gúnyos mosolyra a számat. majd beszálltam az autómba és Markkal együtt visszatértem a szállodába.

Házasság extrákkal 32.rész

Kendra

  Szemeimet fáradtan nyitogattam. Valami nem stimmelt. Ahogy bekapcsoltak az érzékszerveim, már tudtam is, hogy mi. A hátamhoz egy forró test tapadt. Kitágult szemekkel kezdtem kapkodni a levegőt, miközben előjöttek a tegnapi nap emlékei. Úristen én nem vagyok normális - hunytam le újra a szemhéjaimat. - Belementem egy újabb őrültségbe, amiből biztosan nem fogok nyertesként kiszállni. Még hogy házasság extrákkal?! Hova tettem az eszemet, mikor igent mondtam rá? Ja, tudom. Lecsúszott a bugyimba, mikor Cris szemébe néztem. Annyira, de annyira nem tudtam uralkodni magamon. Már akkor elvesztettem a józan eszemet, mikor a naptejjel bekentem a testét. Nagyon kicsi választott el tőle, hogy ne támadjam le ott mindenki előtt, de tartottam magamat. A helyzet attól sem lett jobb számomra, mikor megláttam ahogy kijön a vízből. Barna testén megcsillantak a vízcseppek amik a hajából csöpögtek a kidolgozott izmaira. Örültem, hogy nem vette észre, milyen vágyakozó pillantásokkal vizslattam. Szinte lenéztem róla a fürdőnadrágját. Istenem, én soha sem voltam ilyen, de valahogy a hely és a portugál együtt ezt hozza ki belőlem. Muszáj voltam bevallani magamnak, hogy nagyon is vonzódom hozzá. Ne mond, tényleg? - hallottam meg szarkasztikus önmagamat valahonnan az elmém legmélyéről. - Én meg azt hittem, hogy csak megbotlottál, ő meg beléd akadt. Elpirultam mikor eszembe jutott, hogy miket csináltunk egymással. Most már értelmet nyertek Irina nyögései és sóhajai, amiket éjszakánként hallottam a madridi házban. Irigykedve gondoltam rá, hogy ő is átélhette ezeket az érzéseket, amiket én.
Nagyot nyeltem mikor felidéződtek bennem a tegnapi délután, este és éjszaka mozzanatai. A portugál állóképessége megdöbbentő volt.
 Cris mocorogni kezdett mögöttem, így megmerevedtem. Nem tudom, honnan jött rá, hogy fent vagyok, de keze a csípőmbe kapaszkodott és közelebb húzott a mellkasához majd belepuszilt a nyakamba.
 - Jó reggelt - suttogta a fülembe reggeli, rekedt, bugyinedvesítő hangon.
 - Neked is - borzongtam meg forró leheletétől.
 - Ennél jobb nem kell - kuncogott fel, majd nekem nyomta keményedő férfiasságát.
 - Cris - szóltam rá felháborodva és megpróbáltam kiszabadulni a kezei közül, nem sok sikerrel.
 - Most mi van? - tapadt ajkaival a nyakamra, majd megszívta az érzékeny bőrt.
 - Nem hiszem el, hogy még nem volt elég - nyögtem fel, de közben már az én pillangóim is éledezni kezdtek.
 - Ebből? Soha - csókolt végig a nyakamtól a vállamig majd vissza.
 - Mit teszel velem? - nyögtem fel az élvezettől.
 - Ezt inkább én kérdezhetném tőled - húzta végig a nyelvét a fülem mögött. - Annyira finom vagy, hogy nem tudok betelni veled.
 - Cris - sóhajtottam fel mikor egyik keze becsúszott a lábaim közé és simogatni kezdte a nőiességemet.
 - Látod erről beszéltem - susogta csábító hangon a fülembe. - Egyszerűen totál beindulok már attól is, ahogy a nevemet mondod. Arról nem is beszélve, hogy imádom nézni ahogy a vágytól olyan sötétkék lesz a szemed, mint a viharos tenger, a rózsaszín ajkaid pedig olyan hívogatóan nyílnak el, hogy legszívesebben azonnal közéjük csúsztatnám a farkamat - harapott bele a bőrömbe és az ölét nekem dörgölte.
 - Kérlek... - nyögtem fel újra mivel ujjai játékától már félig átléptem azt a bizonyos kaput, ami a csillagokba repít.
 - Mire kérsz Baba? - túrt másik kezével a hajamba és hátra húzta a fejemet, hogy megcsókolhasson. Nyelve azonnal utat tört a számba és olyan mozgást imitált, amitől az én csípőm előre-hátra kezdett hintázni. Zihálva húztam el a fejem tőle.
 - Ne szórakozz velem - leheltem akadozva a szájába.
 - Eszemben sincs - mordult fel már ő is mikor fenekemet jobban kitoltam, így neki ütközött kemény férfiasságával. Segítettem neki bepozicionálni magát, majd belém hatolt. Mint gyümölcsre a héja, úgy tapadt a hátamhoz, miközben erőteljes lökésekkel juttatott egyre magasabbra és magasabbra az orgazmushoz vezető létrán.
 - Basszus Kendra - nyögött fel.mikor kezemmel hátra nyúlva a hajába túrtam. - Megőrjítesz kicsim - sóhajtott fel. Ahogy meghallottam becéző szavait, a testem reagált rá és megkezdődött számomra a tűzijáték, majd néhány keményebb lökés után Cris is követett. Percekig feküdtünk mozdulatlanul, teljesen összetapadva, izzadtan. Félkemény férfiassága még mindig bennem lüktetett.
 - Így akarok maradni örökre - morogta a hajamba és magamban kénytelen voltam neki igazat adni.
  Kopogás törte meg a csendet a szobában. Ijedten néztem az ajtóra.
 - Gyerekek, kész a reggeli - hallottuk meg Dolores vidám hangját a folyosóról.
 - Mindjárt megyünk - könyökölt fel mögöttem Cris majd mikor meglátta rémült arcomat, halkan nevetni kezdett. - Nyugi, be van zárva az ajtó.
  Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, majd elhúzódtam tőle, hogy a fürdőbe siethessek.
 - Na, ez nem volt szép - pislogott rám elkenődve. - Így meg fog fázni - vigyorodott el perverzül, majd lehúzta magáról a takarót.
 - Cris - kaptam felháborodva a szemem elé a kezemet. - Ne csináld ezt!
 - Mit? - kérdezte ártatlan hangon.
 - Tudod te - nevettem fel kínomban, majd elfordultam és a szekrényhez léptem, hogy tiszta ruhát vegyek elő.
 - Én ne csináljam? - ugrott fel az ágyról és mögém lépett. - Te vagy az aki itt hajolgat előttem meztelenül, úgyhogy ne csodálkozz rajta, ha megint megkívánlak - csúsztatta a kezeit a derekamra, de most résen voltam és kiléptem az öleléséből.
 - Ha így folytatod, végelgyengülésben fogunk meghalni - csóváltam meg a fejemet.
 - Szép halál, talán a legszebb - vigyorgott rám, majd beszorított a szekrény és a fal közé. Ajkai megint kezdtek az őrületbe kergetni, de mielőtt megtehették volna, a hasam megálljt parancsolt nekik egy hangos kordulással.
 - Úgy hallom, valaki nagyon éhes - nevette el magát Cris.
 - Még szép, hogy az vagyok. Tudod te, mennyi kalóriát égettünk el tegnap óta? - kérdeztem hirtelen felindultságból, majd mikor rájöttem, hogy mire is céloztam, elszégyeltem magam és lehajtottam a fejemet.
 - Sokat - emelte meg az államat a focista - és remélem még rengeteget fogunk - adott egy-egy csókot a lehunyt szemeimre. A meghitt pillanatot a megint megkorduló gyomrom szakította meg. - Hűha, úgy hallom ez már tényleg nem tűr halasztást - nevetett fel. - Lásd, milyen rendes vagyok hagyom, hogy egyedül zuhanyozz le, mert ha én is mennék, akkor még vacsorázni sem jutnál el - kacsintott rám.
 - Miből gondoltad, hogy be akartalak hívni? - pislogtam rá kacéran, mire megint elkapott a derekamnál fogva és hozzám dörgölte magát.
 - Hidd el, nem ellenkeznél - vigyorodott el, mikor egy apró, áruló sóhaj hagyta el a számat a mozdulatától.
 - Nagyképű, arrogáns dög - csaptam a mellkasára majd sietve beléptem a zuhanyzóba és magamra zártam, de még így is hallottam Cristiano hangos nevetését.
  A mosdókagylóba kapaszkodva próbáltam erőt gyűjteni elgyengült lábaimba, majd tekintetemet a tükörre vezettem. A kipirult arc, a duzzadt ajkak, a kócos haj és a gyémántként csillogó szemek rádöbbentettek valamire, amitől a szívem összeszorult, a szemeim pedig megteltek könnyel. Ezek a "tünetek csak egy valamit jelenthettek, mégpedig azt, hogy beleszerettem a portugálba.

Las Puertas de Infierno 75.

Ana

  Reggel gyomorgörccsel ébredtem, mert nem tudtam, hogy mi vár ma rám. Mollyval már tegnap megbeszéltem, hogy a fiúk érkezéséig nem hagy magamra Kimivel. Idegesen kapkodva készítettem el a reggelit. Gondolataimba merülve terítettem az asztalt, mikor meghallottam a csengő hangját. Ilyen korán? - néztem ijedten az órára, de mikor kinyitottam az ajtót, nem a finn állt ott, hanem egy vigyorgó spanyol.

 - Buenos Dias! - nevetett rám és megpuszilt. - Bejöhetek?

 - Neked is jó reggelt - tértem magamhoz - persze, gyere csak - léptem el az útból.

 - Bocsi, hogy ilyen korán zargatlak, de még edzés előtt látni akartalak - pislogott rám olyan szemekkel, amitől nekem lelkiismeret furdalásom lett.

 - Nem is baj, mert beszélnünk kell - motyogtam halkan, mire leolvadt az arcáról a mosoly.

 - Baj van?

 - Gyere, ülj le. Kérsz reggelit? - halogattam a témát, de nem hagyta.

 - Ne csináld ezt velem. Mondd el, hogy mi a gond.

 Leült az asztalhoz és várakozón nézett, amitől csak még szarabbul éreztem magam, de végül én is helyet foglaltam vele szemben.

 - Ígérd meg, hogy nem szakítasz félbe - kértem, mire bólintott. - Mivel nem voltál itthon, így neked csak most tudom elmondani, amit a többiek már tegnap megtudtak - kezdtem bele aztán pedig elmeséltem neki az egész történetet. Sergio figyelmesen hallgatott és ahogy ígérte, nem szólt közbe.

 - Ennyi - nyögtem ki a végén.

 - Őt várod? - nézett rám kíváncsian, mire bólintottam. - Ha akarod itt maradok veled - ajánlotta fel és ettől nekem összeszorult a szívem.

 - Köszönöm, de nem kell. Neked edzésed van és amúgy is...

 - Szarok az edzésre - vágott közbe. - Te sokkal fontosabb vagy - fogta meg a kezemet. Éreztem, hogy tovább nem halogathatom a másik dolgot, el kell neki mondanom Crist.

 - Sergio, még nem mondtam el mindent a tegnapról - suttogtam magam elé és nem mertem a szemébe nézni. - Cris és én...

  Fájdalmas sóhajtással engedte el a kezemet.

 - Tudtam, hogy nem szabadott volna elmennem.

Sergio

  Jó volt otthon, de már alig vártam, hogy visszatérhessek Madridba, és újra láthassam Anát. Mikor felhívott, sajnáltam, hogy nem lehetek mellette, mert hallottam a hangján, hogy szüksége lenne rám. Szívembe markolt a tudat, hogy ha én nem is, a portugál biztosan támogatja. Nem árulta el, hogy miről akart beszélni velem, de éreztem, hogy fontos dologról lehet szó, ezért reggel az első utam hozzá vezetett. Megnyomtam a csengőt és vártam, mikor kinyitotta az ajtót láttam rajta, hogy meglepődött, tehát nem engem várt.

 - Baj van? - kérdeztem rá, mire húzni próbálta az időt, de nem hagytam. Az arca az érzelmek tárházát vonultatta fel. Volt ott félelem, bánat, keserűség. Aztán leültünk és az ígéretem után, miszerint nem fogom félbeszakítani elkezdte mondani a történetét. Meglepődtem az apa kilétén, de nem mutattam neki, nehogy félreértse, viszont az ajtóban lejátszódott jelenet így már értelmet nyert számomra.

 - Őt várod? - pislogtam rá kérdőn mire bólintott. Annyira elveszettnek tűnt, hogy nem akartam egyedül hagyni azzal a köcsöggel.  - Ha akarod itt maradok veled - ajánlottam fel, de zavarba jött és elutasított és az edzésemre hivatkozott.

 - Szarok az edzésre! Te fontosabb vagy - fogtam meg a kezét és úgy gondoltam, hogy eljött az én pillanatom, hogy bevalljam neki az érzéseimet, de mikor az érintésemtől megmerevedett, akkor már tudtam, hogy elkéstem.

 - Sergio - suttogta félve - még nem mondtam el mindent a tegnapról. Cris és én...

  Nem kellett, hogy folytassa, elengedtem a kezét és egy fájdalmas sóhaj hagyta el a számat.

 - Tudtam, hogy nem szabadott volna elmennem - álltam fel az asztaltól és még mindig őt néztem. Annyira gyönyörű volt, ahogy kétségbe esetten tördelte az ujjait, tekintetét a földre szegezve. - Jó lesz ez neked? - emeltem fel az állát, hogy a szemébe nézhessek.

 - Nem tudom - válaszolta halkan -, de ha nem próbálom meg, akkor soha nem fogom megtudni - nézett rám könnyes szemekkel.

 - Gyere ide - húztam fel magamhoz és megöleltem, majd belecsókoltam a hajába. - Tudd, hogy mindig melletted állok, és ha bármi gondod van nyugodtan fordulhatsz hozzám - mondtam neki, mert még ezek után sem akartam őt elveszíteni. Néztem, ahogy a könnycseppek végig gördülnek az arcán majd óvatosan letöröltem őket. Felemeltem a fejét, hogy belenézhessek a csodálatos kék szemeibe, és egy apró csókot nyomtam  a szájára. Nem akartam már próbálkozni, hiszen döntött és csak remélni tudtam, hogy boldog lesz a portugál mellett. De azt eldöntöttem magamban, hogy ha Cris csak egyszer is hibázik, akkor én azt könyörtelenül a saját hasznomra fogom felhasználni. Mázsás kövekkel a szívemen indultam el az ajtó felé, és még egy utolsó pillantást vetettem rá. Ott állt a nappali közepén és zokogott. Erőt kellett venni magamon, hogy ne menjek vissza hozzá, hogy ne öleljem meg és ne csókoljam le az arcára hulló könnycseppjeit, de tudtam ha ezt megteszem, azzal mindent elrontok. Így inkább gyorsan lenyomtam a kilincset és kiléptem a házból. Az ajtót becsuktam magam mögött majd neki dőltem.

 - Szeretlek - suttogtam el a vallomásomat, majd beszálltam az autómba és a pályához hajtottam.

   Keserű szájízzel léptem be az öltözőbe, ahol már mindenki ott volt és egyszerre néztek rám. Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de csak egy torz vicsorgásra tellett tőlem. Leültem a helyemre és öltözni kezdtem.

 - Voltál Anánál? - ült le mellém Iker mire bólintottam. - Akkor már mindent tudsz - sóhajtott fel.

  Megint csak bólintottam, mert nem volt erőm megszólalni. Vállamra tette a kezét majd kicsit megszorította. Tudtam, hogy együtt érez velem, ami nagyon jól esett most a sebzett lelkemnek.

  Az edzésnek hamar vége lett, legalábbis nekem úgy tűnt. A többiek észrevették, hogy nincs jókedvem, így békén hagytak és még Marcelo sem poénkodott senkivel. Az öltözőbe visszatérve szótlanul öltöztem át, senkire nem figyelve, de azért néha kíváncsiságból elnéztem a portugál felé, akiről lerítt, hogy nagyon jó kedve van, bár kinek ne lett volna az ő helyében. Mikor megláttam kilépni az ajtón, felpattantam és követtem.

 - Cris - szóltam utána, mire megfordult és csodálkozva várta, hogy mit akarok.

 - Mond gyorsan, mert sietek - vetette oda, amitől csak idegesebb lettem.

 - Gratulálok - néztem rá merően. Láttam elterülni az arcán azt az elégedett mosolyt, ami az enyémen kellett volna, hogy virítson. Kinyújtottam felé a kezemet, és ő gondolkodás nélkül elfogadta. Magamhoz rántottam és a szemébe nézve vázoltam fel neki az általam írt játékszabályokat.

 - Most félre állok, de ha csak egyszer is megbántod, tudd hogy ott leszek és nincs az az Isten, hogy visszakönyörögd magad hozzá - sziszegtem neki úgy, hogy csak mi halljuk.

 - Te fenyegetsz? - nevetett fel, ami egy cseppet sem tetszett.

 - Nem Cris, ez nem fenyegetés. Én csak elmondtam, hogy mi vár rád, ha egyszer is megbántod őt - fúrtam a tekintetemet az egyre sötétülő íriszeibe.

 - Soha, érted? Soha nem fogom őt megbántani, mert sokat jelent nekem - jelentette ki fojtott hangon.

 - Helyes - löktem el magamtól. - Akkor ehhez tartsd magad - fordultam meg és visszatértem az öltözőbe, ahol már csak Iker várt rám.

 - Minden oké? - kérdezte érdeklődve.

 - Persze - rántottam meg a vállam - csak elmondtam neki, hogy ez az egyetlen esélye van, mert utána nem engedem többet Bell közelébe.

 - Mi van, ha nem szúrja el? Akkor hiába vársz a lányra, soha nem lesz a tiéd.

 - Ez is benne van a pakliban - húztam el a számat, mikor arra gondoltam, hogy ezentúl árgus szemekkel kell követnem Cris minden lépését, hogy tudjam, mikor hibázik. - Majd lesz valahogy - csaptam a kapus vállára.

 - Rendben leszel? - kérdezte és értékeltem, hogy aggódik értem.

 - Persze - eresztettem meg egy halvány mosolyt. - Csalánba nem üt a mennykő.

 Felkaptuk a táskánkat a vállunkra és elindultunk a parkolóba.

 - Elviszel? - vigyorodott el Iker.

 - Ja, hogy csak ezért maradtál? - poénkodtam.

 - Háát, ha már így rájöttél. Kéne egy ingyen fuvar - nevetett fel.

  Elindultunk az autóval, de nem akartam belegondolni, hogy egy tök üres lakásba megyek haza, így tettetett jókedvvel, fütyürészni kezdtem. Már majdnem befordultam a kereszteződésnél, mikor Iker megszólalt.

 - Légyszi, ne haza, hanem Anához vigyél. Megbeszéltük tegnap, hogy ma ott leszünk vele, mikor Raikkönen megérkezik.

 Bólintottam és elfordítottam a kormányt, hogy a lány háza felé vegyük az utunkat. Mikor megérkeztünk, már Cris és Marcelo autóján kívül egy ismeretlen kocsi is parkolt a ház előtt.

 - Ez biztos a finné - húzta el a száját a kapus majd sietve megnyomta a csengőt.

10/10. 76.rész

Sergio

   Még mindig remegtem az idegtől. Ha tegnap nem alszom Lolánál, az a szemét újból a padlóra küldi a lányt. Jóleső érzés volt megint behúzni neki, bár a pofámat nem kellett volna kinyitnom, mert így Lola bepipult rám.
 - Hola Sese! - állt meg a járda mellett Cris a kocsijával.
 - Hola - morogtam az orrom alá, majd megkerültem az autót és beültem mellé. Még a múlt héten megbeszéltük, hogy együtt megyünk az új kollekció fotózására.
 - Minden oké? - nézett rám érdeklődve a portugál, majd visszafordult, hogy a forgalomra figyeljen.
 - Hagyjuk - dörzsöltem meg az államat fáradtan, hiszen alig aludtam tegnap óta valamit, mert mindig Lola kattogott az agyamban.
 - Hé! Mesélj csak - szólt rám Cris ellentmondást nem tűrően.
 - Az a köcsög ott járt Lolánál - mondtam, miközben kibámultam az ablakon.
 - Mi van? Azok után volt képe? - szorította meg a kormányt, úgy hogy az ujjai elfehéredtek.
 - Ha nem vagyok ott... - nyeltem le a mérgem.
 - Akkor? - türelmetlenkedett Cris. - Mond már! - kiáltott fel idegesen.
 - Maradjunk annyiban, hogy jó hogy ott voltam.
 - A rohadék! - csapott teljes erőből a kormányra. - Remélem elintézted? - nézett rám villámló tekintettel.
 - Adtam neki, de aztán Lola mindkettőnket kidobott.
 - Miért?
 - Eljárt a szám - nyögtem ki hatalmas bűntudattal a hangomban. Cris "whatthefuck" fejjel nézett rám. - Idegességemben elugattam, hogy Lola terhes volt tőle.
 - Baszd meg! Te teljesen hülye vagy! - szorította össze a száját mérgesen.
 - Tudom. Elcsesztem - fújtam ki a levegőmet. - Az volt a legrosszabb, hogy elküldött a fenébe, de mielőtt leléptem volna, rosszul lett, de nem hagyta, hogy segítsek - húztam el a számat.
 - Kibaszott kemény csaj - sóhajtott fel Cris. - Senkit nem ismertem még, aki egy ekkora pofon után így feltudott állni - mondta furcsán, érzelmekkel teli hangon.
 - Szereted? - csúszott ki a számon, majd mivel már megtörtént, kíváncsian vártam a feleletét.
 - Arra akarsz kilyukadni, hogy szerelmes vagyok-e belé? - kérdezett vissza.
 - Aha.
 - Miért?
 - Csak érdekel - vontam meg a vállam nemtörődöm módon, de közben alig vártam, hogy mi lesz a válasza.
 - Nem. Mármint nem vagyok belé szerelmes. Szeretem, mert egy nagyon jó ember, jó edző és kurva jó csaj, de nekem csak két szerelmem van. A fiam és a foci.
 - Akkor mi ez köztetek? - pislogtam rá meglepetten és próbáltam kihasználni, hogy ennyire közlékeny Lolával kapcsolatban. Tisztában kellett lennem a dolgokkal. - Láttalak vele "úgy".
 - Én is láttalak vele "úgy" mégsem kérdezem meg, hogy szerelmes vagy-e belé - nézett rám zord tekintettel majd az arcomat látva elbizonytalanodott. - Te...? Na ne - nevette el magát kínjában. - Te belezúgtál.
 - Dehogyis - tagadtam, de közben el is gondolkodtatott, amit mondott. Lehet, hogy tényleg érzek valamit a lány iránt?  - Várjunk csak? Mi az, hogy láttál vele? - tértem észhez.
 - Szilveszterkor rátok nyitottam - mondta úgy, hogy egyetlen arcizma se rándult.
 - Te végig tudtad? Tudtad és hagytad, hogy hülyét csináljak magamból? - néztem rá döbbenten.
 - Hé, nyugi - vigyorgott rám. - Akkor még nagyon az elején voltunk és bevallom, féltékeny voltam rá, hogy már nem csak az enyém.
 - Most már nem vagy az? - néztem rá értetlenkedve.
 - Nézd - komolyodott el - Lola és köztem van egy megállapodás, amire gondolom már rájöttetek az öltözőn belül - nézett rám mire bólintottam. - Neki és nekem is kell valaki, akivel levezetjük a felgyülemlett feszültséget. Eleinte azt hittem, hogy ez a kiváltság csak az enyém lesz, de baromi nagyot tévedtem. Lola nem az a kimondottan ragaszkodó típus - húzta el fájdalmasan a száját. - Ő különleges. Olyan, mint a tiltott gyümölcs. Sese, nem akarlak elkeseríteni, de szerintem verd ki őt a fejedből.
 - Persze, hogy csak a tiéd legyen, mi? - néztem rá mérgesen.
 - Nézz már körül ember! - csapott a kormányra. - Lola most sem az enyém és nem is lesz. Ő soha nem lesz senkié, mert lelkileg sérült és képtelen a szerelemre - nyögte ki. - Értesz engem? Ott van neki Silva, te, én. Lefekszik velünk, aminek mi rettenetesen örülünk, mert valljuk be egy istennő az ágyban, de nem azért teszi mert szeret minket. Velem azért, mert gólokat rúgok, a brazillal szerintem azért, mert kell neki egy biztos pont az életében és veled meg...nem tudom. Talán csak tetszel neki, nem tudom - rázta meg a fejét. - Az a pofon túl kemény volt. Lehetetlenség abból amin ő átment, ép ésszel  felállni, de ő megtette. Sikeres lett, de közben a szíve összetört. Annyira, hogy azt nem lehet torzulás nélkül rendbe tenni - sóhajtott fel.
 - Mióta ismered őt ennyire? - húztam gúnyos mosolyra a számat, de belül őrjöngtem, mert éreztem, hogy minden szava igaz.
 - Ha csak egy kicsit kinyitnád a szemed és nem a farkaddal látnál, azonnal rájönnél, hogy igazam van - csóválta meg a fejét. - Először nekem is furcsa volt, hogy nem úgy reagál dolgokra, mint a többi nő. Nem csüngött folyton rajtam, mint mondjuk Irina, nem akart együtt vacsorázni velem, nem akarta, hogy szakítsak a barátnőmmel és többször megfenyegetett, hogy felbontja a megállapodásunkat, ha mégegyszer megpróbálom féltékennyé tenni, ami persze sose sikerült - folytatta halkan. - Aztán amikor beteg lett és én vigyáztam rá, lázálmai voltak. Öntudatlan állapotában árulta el, hogy elvesztette a kisbabáját. Még akkor is azt a görényt hívta, érte könyörgött - feszültek meg Cris izmai. - Érted már? - pillantott rám. - Akkor ott nem csak a kisbabáját és a szerelmét vesztette el, hanem önmagát is. Lehet, hogy felállt és összeszedte magát, de ez csak egy torz képe a régi Lolitának. Ha morbid akarok lenni, akkor az a szó, hogy szerelem meghalt belőle a kisbabájával együtt.
  A súlyos szavak után  mély csend telepedett ránk. Mindketten emésztettük az előbb elhangzottakat. Cris bekanyarodott a stúdió elé és miután bezárta az autóját, besétáltunk. Az infópultnál a csaj majdnem a bugyijába élvezett mikor meglátott minket, de azért sikerült eldadognia, hogy merre kell mennünk. Simán megtaláltuk a keresett ajtót, ahova kopogás után besétáltunk. Ahogy megláttam Lolát, még a szavam is elállt és Cris szavai csengtek a fülemben: "kibaszott kemény csaj". Tényleg az volt, legalábbis kívülről biztos, mert a tegnap történtek meg se látszottak rajta. Szemei magabiztosan csillogtak és nekem kedvem lett volna azonnal leteperni, de ahogy elnéztem a fotósunknak sem volt közömbös a látványa, főleg miután kiderült, hogy ő nem az egyik modellje, hanem a mi edzőnk. Nem tudom, hogy csinálta, de újra és újra az ujjai köré csavart.
 - Látod már miről beszéltem? - kérdezte Cris, mikor kezelésbe vett minket a sminkes és a fodrász. - Előhúzta az álarcát és már el is bújt mögé. Az érző Lola hopp...felszívódott -intett a kezével.
  Nem válaszoltam, mert felesleges lett volna, én is láttam a lányon a változást. Néhány pillanat múlva belépett hozzánk, leült az egyik fotelbe és érdeklődve nézte a készülődésünket. Kacagása betöltötte a helységet, miután meglátta az új mezeinket, amitől mi sem voltunk elragadtatva. Jóleső érzéssel figyeltem, ahogy rajtam felejtette a szemét.
  Végül mi kimentünk, magára hagytuk Lolát és elkezdtük a fotózást. A már megszokott beállítások után a Eduardo felvázolta néhány ötletét, ami azonnal abba maradt, ahogy a lány megjelent a teremben. Egy egyszerű rövidnadrág és egy trikó volt rajta, ami úgy feszült a testén, mintha a bőre lenne. A vérem sebesen kezdett száguldozni az ereimben a lányból áradó szexuális energiától, de ahogy elnéztem, Cris szemei is úgy tapadtak Lola testére, mint légy a légypapírra. Mikor Roni viccesen megjegyezte, hogy ettől a ruhától minden pasinak merevedése lesz, a lány csak megforgatta a szemeit, amin mi jót röhögtünk.
 - Úgy látom, tele vagytok energiával - nézett ránk vészjósló tekintettel, majd közölte, hogy holnap dupla edzés munka vár ránk.
 Nagy nehezen neki álltunk a fotózásnak, ami először nagyon unalmasnak tűnt, de aztán, köszönhetően Eduardonak, aki folyton testi kontaktust eszközölt Lola és köztünk, egyre jobban élveztük. Legalábbis én biztosan. Tetszett, hogy szinte minden képen hozzáérhettem valamelyik testrészéhez, így szép lassan belekezdtem egy őrült terv megvalósításába. Apró simításokkal kezdtem bombázni a selymes bőrét. Egy idő után szinte forrt köztünk a levegő. Mikor Lola nevetve felállt a hátunkra, ügyesen kicsúsztam alóla, úgy hogy a teste rám rogyott. Arca néhány centiméterre volt tőlem és orromba bekúszott édes illata. Ha az az idióta pasas nem kezd el kattogtatni felettünk, tuti, hogy elvesztem a fejem és ott helyben a magamévá teszem, de így csak hagytam, hogy zavartan feltápászkodjon rólam és az öltözőbe siessen.
 - Ha így haladunk, nem sokára végzünk - nézegette a gépét a fotós, amivel visszahozott a valóságba. Cris felhúzott szemöldökkel nézett rám.
 - Tudom ám mit művelsz - vigyorodott el.
 - Én? Semmit... - néztem rá tettetett értetlenséggel, de nem tudtam többet mondani, mert egy baromi ideges Lola rontott ki az öltözőből egy falatnyi ruhában.
 - Ezt nem gondoltad komolyan! - csattant mérgesen a hangja. Mind hárman elképedve néztünk rá. Hisztisen nézett a fotósra és sorolni kezdte a gondjait.
 - Nézz rám! Ez nem egy komoly edző ruhája, hanem egy olyan rajongóé, aki arra vár, hogy valamelyik focista megdugja!
 - Hű, baba! - csípett a fenekébe a portugál, amiért kedvem lett volna eltörni a kezét.
 - Ne! Ne szólalj meg! - nézett rá villámló szemekkel a lány.
 - Most miért? Csak annyit akartam mondani, hogy szívesen lennék az a focista - vigyorgott rá.
 - Kuss! - kiáltott rá Lola - Ebben nem fogsz lefotózni! - nézett Eduardora, aki csak megszeppenve hallgatta Lola kitörését. Halkan elmagyarázta neki, hogy ez nem az ő ötlete volt és ettől Lola kicsit lenyugodott, majd sarkon fordult és az öltözőbe ment telefonálni.
 - A picsába - sóhajtott fel a fotós. - Nagyon tüzes a kicsike és mellé még eszméletlen szexi is, ezért most muszáj egy kicsit lehűteni magam - sóhajtott fel és egy vágyakozó pillantást küldött az ajtó felé, ahol a lány eltűnt. - Nincs kedvetek meginni valami jó hideget? - nézett felénk.
  Cris jelentőségteljes pillantást vetett rám, majd vigyorogva válaszolt a férfinak.
 - Nekem van, sőt jó lenne valami kaját is szerezni, mert megéheztem - kacsintott rám és ebből megértettem, hogy bőven lesz időm a lánnyal, mert ő addig lefoglalja a férfit.
 - Én maradok és majd utánatok megyek Lolával - mondtam "cseppnyi" izgatottsággal a hangomban.
  Eduardo sietve elhagyta a műtermet, míg Cris sétálva követte, de az ajtóból visszanézett.
 - Jó szórakozást! - mondta perverz vigyorral az arcán majd becsukta maga mögött az ajtót.
  Remegő kézzel beletúrtam a hajamba és egy nagy levegő után beléptem az öltözőbe, ahol a lány éppen vitatkozott valakivel. Szemeimet nem tudtam levenni róla, hiszen még mindig abban az aprócska, alig valamit takaró ruhában volt. Ahogy kinyomta a telefont, hirtelen megfordult és nekem ütközött.
 - Hát te? - nézett rám olyan szemekkel, amitől a nadrágom egyre szűkebb lett.
 - Akarlak! Most! - löktem a falnak, majd lecsaptam az ajkaira, amik egész nap kísértettek. A szexuális vágy, ami napok óta bennem forrt most elemi erővel robbant ki belőlem. Józan eszemet már rég elvesztve téptem le róla a testét takaró ruhát, hogy keményen és kíméletlenül vegyem birtokba őt.

Házasság Extrákkal 31.rész

Cris:

  - Apa, menjünk fürödni - pislogott rám a fiam hatalmas szemekkel és most már megértettem, hogy miért mondta anya mindig azt, hogy a nézésemnek nem lehet ellenállni.
 - Nem is tudom - néztem Kendrára, vajon mit szól hozzá, hogy a nászutunkon azt kell tennünk, amit a törpe király mond. Bár az, hogy Junior és anya itt van velünk félig-meddig az ő ötlete volt. - Mit gondolsz?
 - Szerintem jó ötlet - mosolyodott el. - Imádom a hazámat, de ott soha nem süt ennyire a nap és amióta eljöttünk Madridból, sokat kopott a színem - nézett végig az így is fehér bőrén.
  Gondolataim elkalandoztak, ahogy figyeltem a mozdulatát. Vajon milyen lehet azon a fehér bőrön végigsimítani, vagy végig csókolni? Olyan puha és bársonyos amilyennek látszik? Milyen lenne az én barna bőröm az ő hófehér testén?
 - Akkor megyünk? - ugrándozott Junior teljesen felpörögve.
 - Gyorsan vedd fel a fürdőnadrágodat és keresd elő a homokozó játékaidat - paskolta meg anya a kicsi fenekét. Juni, mint akit puskából lőttek ki, úgy szaladt fel a szobájába és pár perc múlva már készen állva várta, hogy mi felnőttek is elkészüljünk. Nekem nem volt nehéz dolgom, mert felvettem egy fekete fürdőgatyát és magamra kaptam egy pólót.
 - Kész vagyok - jelent meg Kendra az ajtóban egy lenge nyári ruhában. Gyorsan bepakolt egy táskába néhány törölközőt és egy flakon naptejet. Szőke haját felcopfozta és orrára egy napszemüveget biggyesztett. - Mehetünk - mosolygott rám, amitől jókedvem lett.
  Juni közénk lépett és kis kezeit a miénkbe csúsztatta, így indultunk el a partra, mint egy igazi család. Sokan megbámultak minket és rengeteg kép készült rólunk, de valahogy most nem zavart. Vigyorogva írtam alá a néhány bátrabb rajongó által elém tolt pólót, labdát, füzetet míg Kendra és Junior türelmesen vártak rám.
  Végre elértünk egy partszakaszt, ahol nem voltak olyan sokan és kényelmesen letudtunk pakolni. Kendra gondoskodón bekente a fiamat naptejjel és a fejébe egy apró szalmakalapot nyomott.
 - Juni, figyelj rám! - fordította maga felé a kicsit. - Játszhatsz a parton, de mindig úgy, hogy lássunk téged. A vízbe nem mehetsz be csak valamelyikünkkel. Ha fürdeni szeretnél, akkor szólsz és apa vagy én bemegyünk veled. Rendben?
 - Igen - bólintott nagyfiúsan Juni, de már alig várta, hogy elszabadulhasson várat építeni.
 - Akkor nyomás - mosolygott rá kedvesen a lány, mire Juni megindult, de pár lépés után visszaszaladt és egy puszit nyomott Kendra arcára.
 - Szeretlek - mondta neki, majd végre elindult a homokozó vödrével egy kisebb gyerek csoport felé.
  A lány elhűlve pislogott utána és csak egy kis fázis késés után válaszolt neki.
 - Én is kicsim - suttogta, majd rám nézett. Szemeiben könnyek gyűltek, de mikor tekintete megakadt rajtam, lenyelte őket és halványan elmosolyodott.
 - Gyerekek - szólalt meg anya - találkoztam néhány régi barátnőmmel és ha nem gond, akkor elmennék velük a bárhoz - mutatott a part közepén álló, náddal borított épületre.
 - Menj nyugodtan - válaszolt neki Kendra. - Csak elbírok két pasival - nevetett fel, majd egy mozdulattal levette a ruháját. A levegő bent rekedt a tüdőmben ahogy megláttam őt egy falatnyi bikiniben. Törölközőjét leterítette az egyik napozóágyra és végig feküdt rajta. Édes Istenem - nyeltem hatalmasat - innentől fogva akárhányszor csak ránézek, mindig ezt a képet fogom látni magam előtt. A tökéletes testét, ahogy naptejjel kenegeti.
 - Bekennéd a hátam? - pislogott rám ártatlan szemekkel, amitől csak még inkább beindultam. Nyomtam a kezembe a krémből és mögé ülve masszírozni kezdtem. Bizsergető érzés volt hozzá érni a csupasz bőréhez. Minden egyes simítás újabb energia töltéssel látta el a testemet, megmozdítva bennem valamit.
 - Köszönöm - mondta halkan. - Téged is? - emelte meg a flakont. Először nem értettem, de aztán leesett.
 - Persze - bólintottam és leültem elé a napozóra. Úgy voltam vele, feszegetem még egy kicsit a határaimat. Bár ne tettem volna. Puha ujjai szinte megperzselték a bőrömet, ahol hozzám ért. Édes kín volt, de mielőtt elveszthettem volna az önuralmam, felugrottam. - Azt hiszem elmegyek fürdeni. Nem jössz? - kérdeztem vágytól remegő hangon, amit reméltem, hogy nem vett észre.
 - Most nem. Menj csak, én addig figyelek Junira.
  Sietős léptekkel indultam el a víz felé, amitől a testemet ellepő forróság enyhülését vártam. Megkönnyebbülve vetettem magam a habokba és kényelmes tempóban úszni kezdtem. Nem tudom meddig lehettem a vízben, mert csak arra eszméltem, hogy kellemesen elfáradtam. Komótosan kiúsztam a partra és szemeimmel Kendrát kerestem. Meg is találtam, de nem volt egyedül. Egy férfi ült a mellette lévő napozóágyon és a szemeit az én feleségemen legeltette.
 - Á, Cris - csillantak meg Kendra szemei megkönnyebbülten. - Phil, ő Cris a férjem - nyomta meg a szót, amiből rájöttem, hogy a pasi jelenléte nem kívánatos számára.
 - Hello Phil - nyújtottam felé a kezemet és jól megszorítottam. - Szia Édes, hiányoztam? - csókoltam szájon a lányt, aki erre a tettemre elmosolyodott. - Hol van Junior? - néztem körül a parton, mert sehol sem láttam a fiamat.
 - Anyukád elvitte fagyizni - bújt a karjaim közé Kendra.
 - Öhm, azt hiszem akkor én megyek is - állt fel mellőlünk zavartan a férfi. - Örülök, hogy megismerhettelek - küldött egy perverz vigyort a lánynak. -  Baromi nagy mázlista vagy - fordult felém, majd gyorsan távozott.
 - Mi volt ez? - néztem kíváncsian Kendrára, aki elhúzta a száját és kibontakozva a karjaimból, eldőlt az ágyon.
 - Egy idióta, aki nem akarta felfogni, hogy nem érdekel.
 - Zaklatott? - szorultak ökölbe a kezeim.
 - Nem, csak folyton zavarba hozott a bókjaival. Még az sem tántorította el, hogy férjnél vagyok - sóhajtott fel. - Nem is értem, mit akart tőlem?
 - Basszus Kendra! Néztél már tükörbe? - ráztam meg hitetlenkedve a fejemet.
 - Miért?
 - Mert alapból gyönyörű vagy, de most még ráteszel ezzel a falatnyi kis bikinivel is amitől minden férfi elveszti a fejét.
  Döbbenten nézett rám.
 - Úgy gondolod, hogy túl sokat mutatok magamból? - kapott a ruhája után kétségbeesetten, de megfogtam a kezeit.
 - Nem. Úgy gondolom, hogy tök mindegy mi van rajtad, te akkor is egy csodálatos, szexi csaj vagy akire minden pasi a nyálát csorgatja. Büszke vagyok rá, hogy ilyen jó nő a feleségem - eresztettem meg felé egy bugyiolvasztó mosolyt, amitől elpirult. Örömmel vettem észre, hogy nem csak ő van rám hatással, hanem én is rá. - Most hogy már nem kell Junira figyelned, bejössz velem? - tereltem el a témát és a kezemet nyújtottam neki.
 - Mehetünk - fogta meg és így kézen fogva mentünk be a vízbe, mint egy igazi házaspár. Láttam a nyaralókon, hogy először döbbenten néztek ránk, majd a telefonjaikat előkapva, jó néhány kép landolt a közösségi oldalakon.
 - Ez jó - feküdt a hátára Kendra. - Meg tudnám szokni - mosolyodott el elégedetten, majd rám nézett. - Verseny a bójáig? - csillantak meg pimaszul a szemei és meg se várva a válaszom, úszni kezdett.
 - Csaló - kiáltottam fel, majd utána eredtem.
  Néhány karcsapás után beértem és vigyorogva húztam el mellette. Már rég a jelzőpontba kapaszkodtam, mikor beért.
 - Ez nem ér - nézett rám morcosan. - Neked sokkal hosszabbak a karjaid!
 - Te meg előbb indultál - nyújtottam ki rá a nyelvem, amitől elnevettük magunkat.
 - Vissza is? - kérdezte és mikor rábólintottam, egyszerűen az ajkaimhoz hajolt és megcsókolt. A meglepetéstől ledermedtem és csak akkor kaptam észbe, mikor már jó pár méterrel előttem járt.
 - Te kis... - nevettem fel, és én is úszni kezdtem.
 - Cris - nézett rám fájdalmas arccal, ahogy mellé értem - begörcsölt a vádlim.
 - Gyere - nyúltam érte mire a karjait a nyakam köré fonta. Néhány méter így tettünk meg. Mikor éreztem, hogy már leér a lábam, megfogtam a combjait és magam köré fontam. Óvatosan masszírozni kezdtem a vádlijait.
 - Jobb? - kérdeztem aggódva, de mikor felnézett rám, elvesztem a kékségben, amik szinte centikre voltak tőlem. Arca kipirult volt, haja vizesen csillogott és alsó ajkát a fogai közé véve pislogott rám. Észvesztően nézett ki, ezért sem tudtam magam kontrolálni, na meg ahogy a teste az enyémhez simult... Ajkaimat az övére tapasztottam és falni kezdtem azokat. Kezeimet végig húztam a rám fonódó combjain majd megállapodtam a derekán. Az érzés, amit a közelsége váltott ki belőlem, leírhatatlan volt. Apró ujjaival a hajamba túrt és kicsit meghúzta azt. Felmordultam mert érintése nyomán elöntött a vágy, hogy még többet akarjak belőle.
 - Cris - szakította el tőlem azokat a csodálatosan édes ajkakat. - Ezt...nem... - lihegte.
 - Pedig olyan jó - súgtam a fülébe és megcsókoltam a nyakát, amitől jól érezhetően megborzongott.
 - De nem helyes - mondta halkan és láttam rajta, hogy elszomorodik.
 - Mi a baj? - nyúltam az álla alá.
 - Nem tudom - nyögte ki, de a tekintetét nem emelte rám. - Csak... csak nem szabadna ezt csinálnunk. Félek, hogy átlépünk egy határt és akkor...akkor minden megváltozik. Cris, ez ami köztünk van, csak papíron létezik és nem tudom, hogy helyes lenne-e elveszítenünk a fejünket, csak mert a hormonjaink nem bírnak magukkal.
  Csalódottan hallgattam a szavait. Szóval akkor ő csak azért reagál így az érintéseimre, mert régen volt pasival és nem azért, mert érez irántam valamit? Egy valamit viszont tudtam, megőrülök, ha nem lesz az enyém.
 - Figyelj - nyeltem le a keserűségemet. - Egy év hosszú idő és mindkettőnknek vannak vágyai - kezdtem bele. Azt mondják, a szerelem elveszi az ember józan eszét és én ezt most magamon is megtapasztalhattam. - Mit szólnál hozzá, ha ez ami köztünk van, nem szimplán csak álházasság lenne?
 - Hanem mi? - nézett végre rám érdeklődve.
 - Mondjuk házasság extrákkal - nyögtem ki, utalva az egyik kedvenc filmjére. Egy pillanatra mintha elfelhősödött volna a tekintete, de aztán újból rám nézett.
 - Ez miért volna jó nekünk? - kérdezte halkan, megnyalva az ajkait.
  Én már azon is csodálkoztam, hogy nem küldött el a fenébe az ötletemmel együtt.
 - Nem kéne bujkálnunk a firkászok elől, nem kéne félnünk, hogy valaki lefényképez minket mással, amiből botrányt kavarhatnak és nem utolsó sorban mindig ott lennénk a másiknak, ha szükség lenne rá.
  Láttam az arcán, hogy elgondolkodik az ajánlatomon és most nagyon szívesen beleláttam volna a gondolataiba, hogy hogyan is dönt. Néhány, óráknak tűnő pillanat után megszólalt.
 - Végül is - vonta meg a vállát nem törődöm módon - ha már a férjem vagy, tegyél eleget a férfiúi kötelességednek.
 - Ez most komoly? - néztem rá döbbenten. - Elfogadod az ajánlatomat?
 - Miért nem ezt akartad? - szegte fel az állát dacosan, amit nem tudtam mire vélni. - Szexelhetünk, de csakis érzelmek nélkül - emelte fel figyelmeztetőleg a mutatóujját. A szívem elfacsarodott egy pillanatra, de aztán bólintottam.
 - Rendben Seňora Aviero. Mikor kezdjük?
 - Amikor csak akarod - pislogott rám kacérkodva.
 - Ezt kár volt mondanod - nyúltam a feneke alá és nagy léptekkel a partra siettem.
  Anya és Juni már várt ránk, de ahogy anya ránk nézett, megértően elmosolyodott.
 - Gyere Juni, a mama elvisz egy nagyon szuper helyre - fogta meg a kicsi kezét, aki nem kérdezett semmit, csak ugrándozva követte.
  Lábra állítottam Kendrát, majd a cuccainkat összedobáltuk és haza siettünk. Úgy remegett a kezem az idegességtől, hogy alig tudtam kinyitni az ajtót. Mikor sikerült, nagy sunggal csaptam be magunk után. Megálltunk a nappaliban, egymással szemben és vártunk, hogy mit lép a másik.
 - Azt hiszem lezuhanyozom - sütötte le a szemeit a lány.
 - Jó ötlet - nyögtem ki, majd tekintetemmel végig követtem, míg el nem tűnt a fürdőszobában. Hallottam, ahogy megengedte a vizet és ennél a pontnál vesztettem el a maradék önuralmamat. Néhány lépéssel az ajtóhoz siettem és benyitottam. Kendra a zuhanyzófülkében állt és ahogy beléptem, rám nézett. Szemei rémültek voltak, de ahogy közelebb értem, szép lassan átváltoztak vágyakozóvá. Mellkasa egyre szaporábban emelkedett fel és le, magára vonva a figyelmemet.
 - Istenem, de gyönyörű vagy - csúszott ki a számon, mikor felfogtam, hogy a nő akiről eddig csak fantáziáltam, most itt áll előttem teljesen meztelenül és rám vár. Gyorsan levettem a ruháimat és beléptem mellé a forró vízcseppek alá. Belemarkoltam a csípőjébe és a falhoz nyomtam. Ajkaim ragadozóként csaptak le a bársonyos bőrére. Ahogy megéreztem édes ízét, már nem érdekelt semmi más, csak az, hogy minél hamarabb birtokba vehessem a testét, amivel megbabonázott.

Las Puertas de Infierno 74.

Kimi

  Órákkal a Ramival folytatott eszmecsere után is kattogott az agyam. A bátyám először végig hallgatott, majd jól lecseszett, hogy hogy lehettem ekkora köcsög. Szerinte magamnak köszönhetem, hogy Ana eltitkolta előlem a gyerekeimet. Az meg, hogy megfenyegettem, egyenesen kiverte nála a biztosítékot. Kijelentette, örüljek, hogy jó messze vagyunk egymástól, mert szíve szerint most felképelne. Nem erre számítottam, mikor felhívtam. Azt hittem majd támogatni fog és elmondja, hogy mellettem áll, ehelyett a földbe döngölt a szavaival. Magamba zuhanva nyomtam ki a telefont, majd a plafont kezdtem bámulni. Tényleg ekkora rohadék lennék? Fintorra húztam a számat. Azért szívesen megnéztem volna bárkit, hogy miképpen reagál le egy ilyen hírt. Szükségem volt valakire, aki megért és aki még talán saját magamnál is jobban ismer. Egyetlen olyan barátom van, aki a mai napig mellettem áll, bármekkora hülyeséget is csinálok. Újból kézbe vettem a telefont és már hívtam is a számát.

 - Szia Mark!  - tudtam, hogy neki is a szállodában kell lennie, hiszen ő is velünk utazott az estélyre. - Rámérnél egy kicsit? - támadtam le azonnal.

 - Szia Kims! Persze. Baj van? - kérdezte aggódva.

 - Baj... az nincs, csak probléma, méghozzá elég nagy - vettem viccesre a figurát, de hiába mert azonnal levette, hogy komoly a dolog.

 - A szobádban vagy?

 - Igen - sóhajtottam fel.

 - Pár perc és ott vagyok - nyomta ki a telefont.

 Felültem az ágyon és próbáltam rendezni a gondolataimat, hogy mégis hogy adagoljam be neki ezt az egészet, mikor kopogtak. Ráérősen nyitottam ki az ajtót, ahol Mark kérdő tekintetével találtam szemben magam.

 - Mit csináltál már megint te őrült? - szegezte nekem a kérdését azonnal.

 - Ne itt - húztam be a folyosóról.

 - Ajaj, nagyobb a gond, mint gondoltam - méregetett a szemeivel és átható tekintete elől nem tudtam menekülni.

 - Jobb ha leülsz - kínáltam hellyel, na nem azért mert ilyen jó fej vagyok, hanem hogy időt nyerjek. A minibárból elővettem egy üveg Finlandiát, majd töltöttem egy pohárral a barátomnak, én pedig az üveget húztam meg.

 - Nyögd már ki, hogy mi van, mert tisztára beparáztatsz - tolta el magától az alkoholt, amit én egy mozdulattal eltüntettem a poharából. Felsóhajtottam és minden mindegy alapon a képébe vágtam, hogy eméssze.

 - Apa lettem!

  Elkerekedett szemekkel nézett rám, majd röhögni kezdett és csak akkor hagyta abba, mikor látta, hogy én nem nevetek vele.

 - Ez most komoly?

 - Nagyon is - bólogattam. - Ikrek. Egy fiú és egy kislány.

 - Na de hogy...?

 - Ne nekem kelljen már elmagyaráznom, hogy készül a gyerek! - csattantam fel idegesen.

 - Nem is arra gondoltam - nézett rám gúnyosan. - Hanem, hogy mikor, kitől, hol?

 - Emlékszel még Anára?

 - Hm? - pislogott rám értetlenül.

 - Anabell, kb. négy éve - próbáltam támpontokat adni neki.

 - Az a kis csitri Barcelonából? - csillantak fel a szemei.

 - Bizony, az a csitri azóta egy kurva jó nő lett és nem mellesleg született két gyereke tőlem.

 - Mi itt a gond? Gyerektartást akar? - vonta össze a szemöldökét.

 - Bár azt akarna - húztam el a számat. - Nem akarja, hogy megismerjem őket és részt vehessek az életükben. Azt mondta, hogy eddig is meg voltak nélkülem, ezután is meg lesznek, de én ezt nem fogom hagyni. Megfenyegettem, hogy elveszem tőle a kölyköket - húztam meg az üveget újra és vártam a barátom reakcióját, ami nem is váratott magára.

 - Te teljesen megvesztél? - emelte fel a hangját. - Mire volt ez jó?

 Megvontam a vállam, mert már én sem értettem saját magam.

 - Nem tudom, csak úgy jött. Egyszercsak ott volt velem szemben két kisgyerek és mikor rájuk néztem, azonnal tudtam, hogy az enyémek. Kiköpött Raikkönenek. Aztán jött Ana és olyan elutasító volt velem és nekem kicsúszott a számon, de hát az istenit, akkor szembesültem vele, hogy apa vagyok! - kiáltottam fel. - Még kimondani is fura, apa vagyok - ízlelgettem a mondatot, majd elvigyorodtam. Mark csak szótlanul nézett, majd megkérdezte.

 - És most mit akarsz csinálni?

 - Fogalmam sincs. Ezért hívtalak ide, mert egyedül nem bírom feldolgozni. Eltudod ezt képzelni? Évekig könyörögtem Jennynek, hogy legyen kisbabánk, erre most kettőt is kapok a sorstól. Raminak is elmondtam, de ő csak jól lebaszott. Szerinte én tehetek róla, hogy Ana nem mondta el nekem, hogy terhes. Ja és köcsög vagyok, mert megfenyegettem - öntöttem ki a szívemet a barátomnak egyre lassabban forgó nyelvvel.

 - Teljesen egyetértek vele. Fenyegetőzéssel nem mész semmire. Szerintem megtudnátok beszélni ezt normálisan is. Ha az emlékezetem nem csal, akkor annak idején nagyon beléd volt pistulva a kiscsaj - vigyorodott el. - Sőt, ha minden igaz, akkor te voltál neki az első és egy nő nehezen felejti el azt a férfit, aki elvette a szüzességét.

  Perverz gondolataim azonnal elöntötték az agyamat. Képek villantak be az akkori és a mostani Anabellről, mire nagyot nyeltem. Egy fura ötlet kezdett körvonalazódni a fejemben.

 - Nem is mondasz hülyeséget. Mi lenne, ha visszahódítanám?  - vigyorodtam el. - Azt mondta, hogy nincs senkije.

 - Akkor mire vársz? - nézett rám pimaszul Mark. - Ez egy tuti lehetőség. Csábítsd el és akkor mindig veled lesznek a gyerekek is.

  Gondolataimba merülve kortyolgattam tovább a piámat, mikor a velem szemben ülő férfi kérdőn rám nézett.

 - Egyáltalán hogy jöttél rá, hogy léteznek?

 - Elég érdekesen - nevettem fel, majd elmeséltem neki az egész történetet, kezdve a gálától, a focistákon át a sztriptíz bárig és a reggeli látogatásomig.

 - Ez nagyon durva! - pislogott döbbenten. - Holnap veled mehetnék? - nézett rám sunyin. - Kíváncsi vagyok, hogy a "nagy" Iceman milyen gyerekeket tudott csinálni. Mit is mondtál, hogy hívják őket?

 - A kisfiú Nicola Mathias a kislány pedig Lina Emma.

 - Szép nevük van. Gondolod, direkt választott finn neveket?

 - Szerintem igen. Ráadásul Mathias, pont mint apa - csuklott el a hangom, mint mindig, ha szóba került.

 - Mi lesz a sajtóval? - terelte el róla a figyelmemet Mark.

 - Ezen még nem gondolkoztam. Jobb lenne, ha ezt Anával közösen beszélnénk meg - mondtam össze-összeakadó nyelvvel, mert a vodka jótékony hatása már kezdte kifejteni a hatását. A végtagjaim elnehezültek, a gondolataim eltompultak. - Holnap délelőtt meglátogatjuk őket - suttogtam el, de aztán hirtelen kinyíltak a már lecsukódott szemeim. - Nem mehetek üres kézzel! Mi a francot vegyek nekik? - néztem kétségbeesetten Markra. - Azt sem tudom, mit szeretnek és mit nem - keseredtem el teljesen, de pont ezért volt mellettem a legjobb barátom, hogy megnyugtasson.

 - Egyenlőre ne foglalkozz mással, csak pihend ki magad - vette ki a még mindig szorongatott üres üveget a kezemből, majd végig döntött az ágyon és betakart. Akár egy gondoskodó feleség - futott át az agyamon, amitől idióta vigyorba húzódott a szám. - Holnap reggel elmegyünk és választunk valami szépet a gyerekeidnek és a csajnak is - mondta somolyogva. - Két legyet egy csapásra. Gondolj bele, ha sikerül visszahódítanod, akkor valóra válik az egyik álmod. Szép nagy családod lesz.

  Mark hangja megnyugtatóan ölelt körbe. Szemhéjjaim elnehezültek és boldogan léptem át az álomvilágomba, ahol két szöszi kisgyerek várt és az anyjuk, aki még mindig izgatta a fantáziámat.