10/10 Második rész

Lola szemszög:

   Kezembe veszem a tollat és még egyszer ránézek az előttem ülő keresztapámra, aki mosolyogva bólint, mire én aláírom az asztalon fekvő szerződést. Vigyorogva feláll, majd a kezét nyújtja nekem.
- Üdv nálunk Lolita! Most már te is Blanco vagy.
-Csak Lola - mordultam rá - ,és szeretném, ha egyenlőre senki nem tudná, hogy Florentino Perez a keresztapám - nézek rá nagy szemekkel, ami mindig meghozza a várt eredményt.
- Mondtam már mi nina, hogy nem ezért szerződtettünk - szabadkozik.
- Tudom, de akkor sem akarom, hogy azt mondják, miattad, vagy apa miatt vagyok itt. Szeretnék először bizonyítani - szegem fel az állam, mire elmosolyodik.
- Olyan makacs vagy, mint anyád volt - mondja, majd egy pillanatra elborul a tekintete, ahogy nekem is.
- Büszke lenne rád - ölel magához és tudom, hogy így van - Na, jó! - lép el tőlem, egy könnycseppet elmorzsolva - Ideje bedobni téged az oroszlánok közé!
  Elindulok utána miközben eszembe jutnak az elmúlt hetek történései.
- Túl vagyunk rajta - vigyorgok győzedelmesen a fiúkra az öltözőben. - Büszke vagyok rátok! - kiáltom, miközben felkapnak és érzem, hogy repülök a magasba.
- Nyertünk! Nyertünk! Nyertünk! - ahányszor mondják, annyiszor repülök az öltöző mennyezete felé.
- Tegyetek le! - folyik a könnyem a nevetéstől és a boldogságtól. Megnyertük a kupát a csapattal. Végre újra szilárd talajt érzek a lábam alatt. Belenézek a csillogó szemekbe és tudom, hogy megérte az elmúlt egy év minden pillanata. A jók és a rosszak is. Mert azok is voltak bőven, sőt, talán azok voltak túlnyomóan. Mikor megérkeztem egyszerűen nem akartak elfogadni, mert nő vagyok. Hiába magyaráztam, hogy erről nem én tehetek. Majd jöttek a meccsek, amiken végre bebizonyítottam, hogy igenis érek valamit. Aztán a vehemens természetemnek köszönhetően (amit apától örököltem) a piros lapjaim száma több volt, mint a Santos összes játékosáé. Végül eljutottunk ide - nézek szét az öltözőben, ahol mindenki ünnepel. Szemem megakad egy barna szempárban, ami engem fürkész. Elmosolyodom, majd a fejemmel intek a folyosó felé. Ő visszabólint, így elindulok. Tudom, hogy követ. Benyitok az öltözőmbe, de becsukni már nincs időm, mert megteszi Ő helyettem még a kulcsot is elfordítja, majd neki lök az ajtónak és hevesen megcsókol. Nem finomkodunk hiszen a vérünk még tele van a győzelem okozta adrenalinnal. Tépjük egymásról a ruhát. Míg Ő a nyakamat, melleimet kényezteti, addig az én kezem már vágytól kemény vesszőjén csúszkál fel és alá. Morogva fordít az ajtó felé.
- Annyira kívánlak! - suttogja a fülembe, amitől még a hideg is kiráz.
- Akkor mire vársz még? - nyögök fel, mire beletúr a hajamba és összefogva azt, hátra húzza a fejem egy csókra. Egyik kezével a hajam fogja, míg a másik már eltűnt a lábaim között. Felnyögök az érintésére és széjjelebb nyitom a lábam. Megérti a kérésem. Kezét elveszi onnan, hogy mást tegyen a helyére. Szabaddá vált keze a melleimet markolja, míg én hátranyúlva igazítom Őt be magamba. Egyszerre nyögünk fel, mikor belém hatol. Még mindig nem szoktam meg a méretét, pedig nem ez az első alkalom, hogy egymásnak esünk. Nincs köztünk érzelem csak pusztán testi vágy. Pont így szeretem. A fenekem kintebb tolom, hogy jobban hozzám férjen. Két kezemmel támasztom az ajtót, míg Ő egyre gyorsabban és gyorsabban mozog bennem. A hasamban érzem gyűlni a kirobbanásra váró energiákat. Erősebben markolja meg a csípőm és kapkodó lélegzetvételéből tudom, hogy neki sincs már sok hátra. Aztán már csak azt veszem észre, hogy követem Őt a megsemmisülésbe. Majdnem összerogyok, de erősen tart a karjaiban. Leül velem az egyik padra és az ölébe húz. Csókolózunk, majd elmegyünk zuhanyozni. Nehéz megállni, hogy csak mosakodjunk, hisz a testünk újabb menetért kiált, de muszáj mennünk, mert jelenésünk van. Vár minket a média. Megtörölközünk és szó nélkül felöltözünk. Hozzám lép és kisimítja az arcomba hulló hajamat. Megcsókol édesen, hisz ez a búcsúnk. Ő elmegy, míg én maradok. Vége a lopott perceknek, de nem bánom, majd új játékszer után nézek.
- Hiányozni fogsz - súgja a számba, mire elmosolyodom.
- Ne mondj ilyet. Majd találsz valakit Barcelonában is, aki segít levezetni a feszültséget - simítok végig az arcán.
- De nem ilyen dögöset - villantja rám azt a szívdöglesztő mosolyt, amivel már az első percben levett a lábamról.
Kopogás töri meg a pillanatot.
- Lolita, odabent vagy? - kérdezi egy ismerős hang, és én csodálkozva nyitom ki az ajtót.
- Keresztapu? - nézek nagy szemekkel az előttem állóra. - Mit keresel itt? - kérdezem, miközben átölel.
- Hozzád jöttem! - vált hivatalossá a hangja, majd a szemét a mögöttem álló focistára függeszti.     
- Bocsánat, nem tudtam, hogy nem vagy egyedül - kezd el szabadkozni, de közbe vágok.
- Semmi gond, Neymar már megy is - lököm meg egy kicsit a srácot, hogy vegye észre magát.
Keresztapám felkapja a fejét a név hallatán.
- Csak nem? - ráncolja össze a homlokát.
- De igen - mosolyodik el a fiú, majd tisztelettudóan a kezét nyújtja. - Neymar da Silva Santos Junior.
- Florentino Perez - fogadja el azt a nagybátyám. - Szóval te vagy az új nagyágyúja a Barcelonának?- nézi elmerengve, majd elmosolyodik. - Ez így még érdekesebb lesz - mondja csak úgy magának, miközben mi értetlenül nézünk rá.
- Bocsánat - hívom fel magamra a figyelmét - ,de nekünk mennünk kell - mutatok a focistára és magamra. - Tudod a hiénák - húzom el a számat, mire mind a ketten elmosolyodnak.
- Megvárlak - komolyodik el hirtelen. - Beszélnünk kell valamiről.
Bólintok, hogy megértettem, majd Neymar-ral az oldalamon sétálok el az interjúkra. A csapat nem aggódik értünk, hiszen házon belül nyílt titok, hogy szeretők vagyunk. Gyorsan átesünk a fotózáson és a riporterek hadán is. Majd még pár lopott csók, mivel már nem találkozunk, mert Ő holnap már Barcelonában kezd ismerkedni az új klubjával, aztán fáradtan lépek be az irodámba. Keresztapám ( aki édesanyám bátyja is volt egyben ) éppen a képeket nézegeti az asztalomon.
- Megjöttem - sóhajtok fel, majd a bárhoz lépek és töltök két pohár whiskeyt.
- Ej te lány - csóválja meg a fejét bácsikám. - Nem túl erős ez neked? - veszi el az egyik poharat és beleszagol.
- Tudod, hogy ritkán iszom - hajtom le egy húzásra az italt, hogy utána jólesően kirázzon a hideg tőle - ,de ma megérdemlem.
- Ez igaz. Rád! - emeli fel a poharát, és ő is lehúzza egyszerre. Egy ideig csak néz, majd megszólal.
- Amit most mondok, azt nem mint családtag, vagy keresztapád, hanem mint egy neves klub elnöke mondom. Büszke vagyok rád, hogy ebből a csapatból kihoztad a legtöbbet. Tudom, hogy sokan néztek rád rossz szemmel, hogy nő létedre edzősködsz, de ők nem tudják, hogy neked a véredben van a futball és ha Romário nem olyan makacs, akkor már valamelyik női csapat oszlopos tagja lehetnél, de hagyjuk most apádat. Szóval gondolom tudod, hogy Mourinho elmegy tőlünk - bólintottam, mert focis berkeken belül gyorsabban terjednek az ilyen pletykák, mint a piacon. - Sokáig kerestünk a helyére valakit, de aztán rájöttünk, hogy újítanunk kéne. Valami friss, valami új kell, hogy helyre tegyük a fiúkat.
Nyeltem egyet, mert kezdtem kapisgálni, hogy mit is akar tőlem.
- Nem kertelek tovább. Lolita szeretnénk, ha te lennél a Real Madrid új vezetőedzője.
Pillanatra lehunytam a szemem. Most tényleg engem kért fel erre a feladatra? Hirtelen kipattantak a szemeim és az első mondat, ami eszembe jutott már ki is csúszott a számon.
- De hát én nő vagyok!
Keresztapám felnevetett.
- Micsoda elmés megfigyelés, de ha emlékeim nem csalnak, te mondtad mindig azt, hogy erről nem te tehetsz.
Gondolataim egyre zavarosabbak lettek.
- De hát te a keresztapám vagy, apu neve meg... Kifognak csinálni, ha megtudják... Én nem tudom - gondolkodtam hangosan.
- Mi nina - nézett rám Flo bácsi - Senkinek nem kell tudnia,hogy kivagy nekünk. A médiát bízd csak ránk. De, hogy biztos legyél a dolgodba, adok egy kis gondolkodási időt. Beszélj apáddal is, de tudd nálad jobbat nem fogok találni - nézett rám komolyan, majd átölelt. - Adok egy hét gondolkodási időt. Remélem, hogy az elég lesz rá, hogy dönts - elindult az ajtó felé, majd visszafordult - Ja, és ez a Neymar gyerek komoly?
Elmosolyodtam, majd őszintén válaszoltam neki.
- Tudod, hogy soha többé nem akarok szerelmes lenni, mert az mindent megbonyolít, de azért elveszem ami jár nekem - vigyorogtam rá, hisz mindent tudott rólam, még a pasi ügyeimet is megosztottam vele.
- Neked tényleg fiúnak kellett volna születned - nézett rám mosolyogva.
- Apánál lehet reklamálni - vágtam rá rögtön nevetve, majd újra elkomorultam. - Biztos vagy benne, hogy engem akarsz?
- Ennél jobban nem is lehetnék - mondta magabiztosan, ami rohadt jól esett. - Kell valaki aki helyre rakja Ronaldot, Ramost, Benzemat és a többieket - Nevetett a szeme, ahogy kimondta a neveket és én nagyot nyeltem. Friss húsok. Nem is rossz. Ronaldo? Hm, már csak érte megérné elfogadnom az ajánlatot, de még sok kétségem maradt, így inkább nem szóltam semmit.
Egy hetem volt, hogy megbeszéljem apámmal és magammal, hogy mit tegyek. Nem mondom, hogy apa el volt ragadtatva az ötlettől, hogy Madridba költözzek,de azt ő is beismerte,hogy ez óriási lehetőség nekem. Végül döntöttem. Elvállaltam. Nehéz volt elbúcsúznom a csapatomtól, akik megígértették velem, hogyha bármi nem úgy sikerül ahogy szeretném, akkor visszajövök hozzájuk.
- Ha valamelyik köcsög spanyol szívózik, csak szóljál, és mi elintézzük - ölelte át a vállamat Edu Dracena a csapat kapitánya.
- Úgy ismertek, mint aki hagyja magát? - néztem ártatlan szemekkel rájuk, mire felröhögtek.
- Szegény Ronaldoék, még nem tudják, hogy mi vár rájuk! - nyögött fel színpadiasan Durval, mire vállba boxoltam.
Ez volt hetekkel ezelőtt. Azóta elintéztem, hogy az autómat átszállítsák ide, Madridba. Berendezkedtem az új lakásomba, és most itt állok az árnyékban és várom, hogy mit szólnak hozzám a Blancok. Eszembe jut a reggeli kis versenyem Ronaldoval, mire széles mosoly terül el az arcomon. Jó volt vele incselkedni. Tetszett, hogy milyen hatással voltam rá, hiszen éreztem amikor hozzáléptem.
Azt hiszem itt sem fogok unatkozni - döntöm el magamban, majd meghallom a nevemet és végre kilépek a stadion füvére, ami mindenhol egyet jelent nekem az otthonnal. Azonnal Ronaldora kapom a pillantásom, aki (Mit is vártam tőle?) rögtön a nemi hovatartozásomról világosít fel.
- Egy Nő?
- Nagyon éles szemű megfigyelés - nevetek gúnyosan rá, majd folytatom. - Remélem a pályán azért kicsit gyorsabb vagy, mint reggel, és gyorsabban kapcsolsz, mint most - mutatok rá a gyengéire, mire a többiek felnevetnek, a csatár arcára viszont bosszúság ül ki.
- Senor Perez ezt maga sem gondolta komolyan? - néz keresztapámra, aki szigorú tekintetével pásztázza a fiúkat.
- De igen. Megmondtam. Dolores, a teljes bizalmamat élvezi - ismétli el újra.
Látom a sokkot az arcokon, de nem törődök vele, hiszen már egyszer megmutattam, hogy mire vagyok képes. Casillas az első aki megtöri a köztünk feszülő némaságot. Felém lép és a kezét nyújtja.
- Iker Casillas. Üdvözlöm a csapatnál.
- Dolores Faria, de csak Lola. Köszönöm. Kérlek tegezz, mert szerintem egyikünk sem olyan öreg - mosolygok rá. Nem akarom neki már most bevallani, hogy jóval idősebb nálam. Úgy látszik, hogy a csapatkapitány példája ragadós, mert szép sorba jönnek a többiek is, és én végre megismerem személyesen is őket. Egyetlen egy olyan pillanat van, amikor megingok egy kicsit, mégpedig amikor Marcelo rám néz és letudom olvasni az arcáról a döbbenetet.
- Lolita? - súgja felém, mire én óvatosan megrázom a fejem, hogy majd később.
Ronaldo gúnyos nézése már meg se kottyan, mikor kézbe veszi a kezem és megcsókolja.
- Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro. Hölgyem - nyomja meg az utolsó szót. Mire én csak felnevetek.
- Ne szívd mellre, hogy nő vagyok - szúrok oda neki. - ,hiszen már reggel is megmutattam, hogy letudlak győzni - nézek a szemeibe, ahol a düh szikráját vélem felfedezni, majd tovább lépek.
- Sergio Ramos - fogná meg a kezem a focista, de ahogy összeér a bőrünk, azonnal el is kapom onnan, mert olyan, mintha elektromos szikrák pattognának köztünk. Félve nézek a védőre, aki maga sem érti, hogy mi történt.
- Biztosan csak feltöltődtünk - morgom, de azért mégsem próbálkozom még egyszer hozzáérni. Fura érzés kerít hatalmába. A fejemben egy hang üvölti, hogy messzire kerüljem el Ramost.
A bemutatkozás után szabadnapot adok a fiúknak, hiszen a legközelebbi meccs csak másfél hét múlva lesz. Tehát ráérünk holnaptól elkezdeni az edzést. Míg ők átöltöznek, addig én az autómhoz sietek, mert mára még várok egy adag konyhai felszerelést a házamhoz. Kilépve a stadionból egyből feltűnik egy cetli az ablaktörlőm alatt.
Édes Istenem, add, hogy ne büntetés legyen - fohászkodom, majd mikor meglátom az írást elvigyorodom. "Hívj fel Cica!" - áll a papíron, és egy telefonszám. Ez csak is Ronaldo lehet. Most megvagy! - somolygok, beülök az autómba, papírt keresek és tollat. Megírom a választ, majd én is odatűzöm az ablaktörlőhöz. Beindítom a szépségem, és egy gyors mozdulattal máris a főúton vagyok. Mosolyogva gondolok rá, hogy mit fog szólni a csatár, ha elolvassa a válaszom: "Majd még meggondolom!"