10/10. 85.rész

Lola

  - Ezt nem hiszem el - puffogtam idegesen mikor felálltam a kanapémról. - Ki az az elmebeteg, aki ilyenkor nem tévé előtt ül otthon meccset nézve?
  A csengőm újra megszólalt, majd az ajtómon is kopogtatni kezdett az illető.
 - Jövök már! - kiáltottam el magam miközben félszememmel még mindig a nappaliban lévő plazma tévét figyeltem, ahol pont a himnuszok mentek. - Mi van, meguntad az életedet? - tártam ki az ajtómat.
 - Ezt a kedves fogadtatást - vigyorgott rám a szomszédom.
 - Nem számítottam rád - húztam összébb magamon a köntösömet amit a portugál éles szemeivel követett. - Mit akarsz? - kérdeztem miközben beljebb kukucskáltam, hogy követni tudjam az eseményeket. - Baszd meg, gól! - kiáltottam hitetlenkedve majd magára hagytam a küszöbömön álldogáló focistát. - Ez az - vigyorogtam boldogan mikor megnéztem a visszajátszást. Bale már a hetedik percben vezetéshez juttatott minket.
 - Megy ez nekik nélkülem is - húzta el a száját Cris miután engem követve leült mellém a kanapéra, kezében egy műanyag edényt szorongatva.
 - Az mi? - kérdeztem kíváncsian, de tekintetemet le nem vettem volna a képernyőről.
 - Ja, ez? Leves. Anya küldi, hogy minél hamarabb meggyógyulj - tette le elém az asztalra. - Azt üzeni, hogy addig edd, míg forró, mert úgy használ a legtöbbet. -  Pár pillanatig döbbenten néztem a férfi arcára, majd az edényre. - Hozzak kanalat? - kérdezte zavartan.
 - Mi? Ja nem kell - ugrottam fel és a konyhaszekrényhez siettem, hogy elővegyek egy evőeszközt, majd gondolva egyet, egy másikat is. Elgondolkodva sétáltam vissza Cris mellé és az ölembe vettem az edényt. Ahogy felnyitottam a tetejét megcsapott az isteni illat amire a gyomrom korgással reagált és ettől a mellettem ülő felkuncogott.
 - Pofa be! - néztem rá szigorúan majd megint a tévére kaptam a tekintetemet mikor Marcelot hátba térdelték. - Te rohadék! - mordultam fel, miközben a reggel tőlem távozó barátom fájdalommal teli mozdulatait figyeltem. Szinte az egész éjszakát átbeszéltük és sok olyan dolgot elmondtam neki, amit annak idején eltitkoltam. Így most már megértette, hogy miért tűntem el hetekre a lefújt esküvő után. Jól esett az ölelésében elaludni mint régen, mikor apa néha megengedte, hogy ott aludhasson nálunk.
 - Marci nem néz ki valami jól - mondta halkan Cris, szavaival visszatérítve engem a jelenbe.
 - Úgy látom Zizu is észrevette, mert Fabio már a vonal mellett áll - mutattam a másik portugálra. - Remélem nem komoly - sóhajtottam fel, majd belemerítettem az evőeszközömet a levesbe. A számba véve az első kortyot, szinte lesokkoltam.
 - Ú, ez isteni - dünnyögtem majd szaporábban kezdtem kanalazni. - Kérsz? - nyújtottam a portugál felé a másik kanalat.
 - Nem - tiltakozott - anya ezt neked küldte.
 - Nyugi már, ennyit úgysem tudok megenni - löktem meg a vállát mire vigyorogva ő is enni kezdett. - Honnan tudta anyukád, hogy beteg vagyok?
 - Tegnap beszéltem a Dokival és Ikerrel is.
 - Nem is tudtam - dőltem hátra jóllakottan, de azonnal fel is pattantam, mert Benzema megszerezte a második gólunkat. - Szép volt fiúk - kiáltottam el magam, teljesen elfeledkezve a focistáról, aki hatalmas vigyorral a képén figyelt engem. - Most mi van?- fordultam felé, mikor a nevetése röhögésbe ment át.
 - Semmi, semmi - legyintett levegőért kapkodva - csak kár, hogy nem látod magadat.
 - Miért, van valami rajtam? - néztem végig a köntösömön, amiről kedvenc mese figurám vigyorgott rám.
 - Most komolyan Lola - mutatott rám nevetve - ha valaki így látna, el sem hinné, hogy te egy felelősségteljes, komoly edző vagy aki három tucat férfit is kordában tud tartani a nézésével.
 - Nem kértelek, hogy így láss - fontam össze a karjaimat. - Elnézésedet kérem, hogy nem kiskosztümben vagy nagyestélyiben nyitottam ajtót - húztam el a számat.
  - Hey - kapta el a csuklómat, majd az ölébe ültetett. - Nem bántásból mondtam csak még soha nem láttalak ennyire...ilyen kislányosnak - nyögte ki.
 - Te most bókolni próbálsz vagy megint bántani akarsz? - bizonytalanodtam el.
 - Lola - fogta a kezei közé az arcomat és a szemeivel foglyul ejtette a tekintetemet. - Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire sajnálom, hogy megbántottalak. Sajnálom, sajnálom, sajnálom. Egy idióta görényként viselkedtem veled. Bocsáss meg - nézett rám könyörögve és az arcára kiíródott érzésekből tudtam, hogy nem hazudik.
 - Én...
 - Tudom, hogy barom vagyok és előbb jár a szám, mint az agyam, de könyörgöm, hagy tegyem jóvá valahogy... - vágott a szavamba, amitől felmérgesedtem.
 - Oké - állítottam le.
 - Mi oké?
 - Jóvá teheted...
 - Hogyan?
 - Úgy, hogy most befogod a szád és hagyod, hogy végig nézzem a meccset amit a te jóvoltodból úgyis itthonról kellett volna követnem a piros lapomnak köszönhetően és - tettem fel az ujjamat mikor meg akart szólalni - soha többet nem hozod fel ezeket a dolgokat. Megértetted? - néztem rá komolyan.
 - De...
 - Nincs de - parancsoltam rá. - Vagy elfogadod ezt vagy már mehetsz is - mutattam az ajtóra.
 - Mondták már, hogy milyen szexi vagy így betegen, mérgesen és.....Spongyabobosan? - vigyorgott rám miközben az arca egyre közelebb került hozzám.
 - Ohohó, Seňor Ronaldo - böktem a mellkasába - csak nem valamiféle hiányban szenved? - húzódtam el tőle, mire válaszként végig döntött a kanapén és fölém támaszkodott.
 - Seňorita, ha tudná mennyire kívánom, nem beszélne így velem - nyomta nekem az ágyékát amitől árulkodón felnyögtem. - Úgy látom, nem csak nekem van hiányom - ismételte meg párszor a mozdulatot amitől majd eszemet vesztettem. - Baszd meg Lola - sóhajtott fel mikor az egyik mozdulatnál óvatosan megharaptam a nyakát.
 - Inkább te - pislogtam rá kacéran, de többször nem is kellett mondanom, mert abban a pillanatban nekem esett. Ajka szinte falta a számat, nyelve uralma alá akarta hajtani az enyémet, de nem hagytam, így hatalmas csókcsata alakult ki köztünk, amit csak jó néhány perc múlva hagytunk abba levegőért kapkodva.
 - Imádom az illatodat - szippantott a nyakhajlatomba, majd végig nyalta az ott lévő vékony bőrt. - Az ízedért ölni tudnék - motyogta, miközben egyik keze a köntösöm csomójával bajlódott. Ahogy sikerült neki szétnyitnia a ruhadarabot, egy pillanatra lenézett majd gúnyosan elhúzta a száját.
 - Ugye nem szeretnéd, ha a pasid mezében dugnálak meg? - ült fel, magával húzva engem is. Egy villám gyors mozdulattal eltávolította rólam a szerinte felesleges ruhadarabokat. A kék-piros-fehér mez a szoba legtávolabbi sarkában landolt, amit követett az ő fekete pólója is. - Annyira gyönyörű nő vagy - simította kezét végig a fedetlen bőrömön.
 - Beszélgetni jöttél? - kérdeztem somolyogva, mert testem már nagyon vágyott a kielégülésre.
 - Te kis nimfomán - nevetett fel rekedten majd ajkaival a melleimet vette kezelésbe. Kezeimmel a hajába túrtam, így szorítva őt közelebb magamhoz. Szívta, harapta, nyalta a bimbókat majd mikor kiengedte a szájából őket, néhány pillanatig gyönyörködött a munkájától tökéletesen keményen meredező csúcsokra. Megpróbáltam kicsatolni az övét, de nem fértem hozzá, így egy elégedetlen morgás hagyta el a számat.
 - Hű, de ki vagy éhezve - kuncogott, miközben teljesen meztelenre vetkőzött.
 - Mert te nem? - vigyorogtam majd mutató ujjamat érzékien végig húztam az előttem meredező férfiasságán.
 - Rád mindig - nyögött fel mikor ujjam mellé a nyelvem is társult. - Basszus Lola - hördült fel mikor eltüntettem a hosszát a számban.
 - Mondtál valamit? - csúsztattam ki őt hirtelen.
 - Te átkozott boszorkány - fordított háttal magának így a kanapé karfájára támaszkodtam, fenekemet kissé kitoltam felé és vágytól ködös tekintettel pislogtam fel rá. Éreztem türelmetlen matatását, majd a keménységét belém csúsztatta. - Olyan forró vagy - suttogta érzékien a fülembe miközben erőteljes lökésekkel indított el a csúcs felé. Az eddig stresszként felgyülemlett energia most vággyá alakult át bennem.
Egyik kezével a hajamba markolt, míg a másikkal a mellemet markolta meg. Vad volt és szenvedélyes, pont olyan amilyenre nekem most szükségem volt. Az izzadtság patakokban folyt rólunk, ahogy megpróbáltuk követni a vágyainkat a testünkkel. Éreztem, hogy a lökései egyre mélyebbek lesznek és a lélegzete felgyorsul.
 - Gyerünk kicsim, add meg magad nekem - harapott a fülcimpámba miközben egyik ujjával a csiklómat kezdte izgatni. Nem is kellett több, sikítva, testemet dobálva élveztem el karjai szorításában, ő pedig követett engem.
  Összegabalyodva, meztelenül feküdtünk a kanapén és a meccs utolsó perceit bámultuk.
 - Miattad lemaradtam a gólokról - mondtam neki megjátszott dühvel.
 - Szerintem sokkal izgalmasabb dologban volt részed - vigyorodott el, karjait a feje alá csúsztatta, így majdnem letaszított a fekvőalkalmatosságról.
 - Nem csak gyökér, még beképzelt is - ültem fel, majd anyaszült meztelenül elindultam a konyha felé.
 - Hová mész? - nézett végig rajtam somolyogva.
 - Inni - nevettem fel rekedten - és azt hiszem, hogy be kell vennem egy lázcsillapítót.
  Alig mondtam ki, már ott is volt mellettem és kezét aggódva a homlokomra helyezte.
 - Te tüzelsz - állapította meg idegesen.
 - Ezt eddig is tudtad - vigyorogtam rá bágyadtan majd bevettem az időközben megtalált gyógyszert.
 - Ne csinálj ebből viccet! - segített vissza a kanapéra.
 - Te meg ne aggódj már feleslegesen - hunytam le a szemeimet fáradtan. - Inkább örülj, hogy a fiúk nélkülünk is nyertek négy kettőre - ásítottam.
 - Csúcs egy nő vagy - nevetett fel. - Itt haldokolsz, de akkor is csak az érdekel, hogy ki nyerte azt az idióta meccset.
 - Egy meccs soha sem idióta, ezt jegyezd meg! Ezért plusz húsz fekvő támasz és még két kör futás a következő edzésen - sóhajtottam fel fáradtan.
 - Oké, de ne beszélj már, hanem aludj - simított végig az arcomon. - Ne aggódj, itt maradok veled - takart be egy pléddel.
  Már az álomvilág szélén jártam, mikor bekúszott a tudatomba Cris portugál dünnyögése.
 - Szeretlek te nimfomán boszorkány, pedig tudom, hogy ez neked nem elég - sóhajtott fel, majd egy apró csókot lehelt az ajkaimra és hagyta, hogy az álmaim elragadjanak erről a világról.