Házasság extrákkal 38.rész

Cris

   Tövig nyomtam a gázt, ahogy menekülni próbáltam, de hasztalan mert gyötrő gondolataim elől lehetetlen volt. Azok az átkozottak folyton körülöttem ólálkodtak és torz, hamis képeket vetítettek elém. Céltalanul furikáztam a városban, nem tudtam, mi tévő legyek. Idegesített a gondolat, hogy alig tértünk vissza Madridba, máris megpróbálnak közénk állni. Dühödten csaptam a kormányra és nyomdafestéket nem tűrő szavak törtek elő belőlem. Önkéntelenül hajtottam az ismerős városrész felé majd satuféket nyomva álltam meg egy ház előtt. Tettem után néhány perc várakozás után kinyílt a nagykapu és én begördültem az udvarra. Leparkoltam a garázs előtt, vettem néhány mélyebb lélegzetet, hogy lenyugodjak, majd kiszálltam az autómból. A tulajdonos értetlen arckifejezéssel pislogott rám.
 - Hola Cris!
 - Hola - nyögtem ki, majd követtem őt a házba.
  Nem kérdezett semmit csak a kezembe nyomott egy pohár vizet, amit szinte azonnal el is tüntettem. Az üres poharat az asztalra tettem, én pedig hátra dőltem a kanapén. Az előttem ülő még mindig nem kérdezősködött, hiszen nagyon jól ismert és tudta, hogy amint összeszedtem a gondolataimat, úgyis elmondom neki, hogy mégis mit keresek itt. A csend ami körbe vett minket nem volt zavaró, sőt most nagyon jól esett.
 - Beleszerettem - törtem meg hirtelen a csendet, mire vendéglátóm arca először döbbenetet tükrözött majd átváltott mosolygóssá.
 - Sejtettem, hogy így lesz - bólintott.
 - Honnan?
 - Hmm... - töprengett hangosan. - Talán már akkor éreztem, mikor először meséltél róla. Soha nem láttalak még így áradozni egy nőről sem. Csak az volt a bökkenő, hogy neked akkor még ott volt az orosz csajszi és nem láttál a rózsaszín ködtől semmit.
 - Irina - húztam el a számat. - Életem legnagyobb tévedése volt.
 - De ha ő nincs, akkor soha nem találsz rá Kendrára.
 - Ezt hogy érted? - emeltem fel rá a tekintetemet.
 - Lássuk csak. Először is úgy kerültél vele kapcsolatba, hogy Irina nem tudott és nem is akart Juniorral foglalkozni. Másodszor az exed volt az aki megrágalmazott és neki köszönhetően vetted feleségül a lányt.
  Apró mosollyal az arcomon gondoltam vissza az esküvőnkre. Felidéztem magamban, hogy mennyire gyönyörű volt Kendra, milyen jó érzés volt a karjaimban tartani és az első hitvesi csókot adni neki, amitől totál zavarba jött, és beugrott a fogadalmunk is, amit határozottan adtunk mindenki tudtára. A jókedvem tovaszállt mikor gondolat menetemmel eljutottam addig, hogy miért is vagyok itt.
 - Azt hiszem hülyeséget csináltam - nyögtem fel.
 - Miből gondolod?
 - Ajánlatot tettem neki egy házasság extrákkal kapcsolatra - fordítottam el a fejemet, mert nem voltam kíváncsi a lenéző pillantásaira, de meglepetésemre nem tett semmi megjegyzést rá.
 - Mit válaszolt rá?
 - Belement - sóhajtottam fel.
 - Akkor mi a baj? Nem jó az ágyban?
 - Dehogyisnem - csattantam fel. - Azzal nincs gond, sőt talán túl jók is vagyunk együtt - vigyorodtam el akaratlanul, felidézve az emlékeket.
 - Akkor nem értelek - csóválta meg a fejét. - Most panaszkodni jöttél vagy dicsekedni?
 - Félek - bukott ki belőlem jövetelemnek oka.
 - Mitől?
 - Hogy ő nem érez úgy, mint én. Attól, hogy amint letelik az év, elmegy...
 - Mondott neked ilyet?
 - Nem, de úgy érzem, hogy nem száz százalékosan van jelen a kapcsolatunkban. Olyan, mintha egy kis része elzárkózna előlem.
 - Mégis mit vársz?
 - Nem tudom vagyis de. Azt akarom, hogy teljesen az enyém legyen.
 - Arra még nem gondoltál, hogy fél? Fél, hogy egy év után te leszel az aki lelép. Gondold bele magad egy kicsit a helyzetébe. De nem hiszem, hogy ez az igazi oka annak, hogy ma itt kötöttél ki - nézett rám mindent tudóan.
 - Túl jól ismersz - nevettem el magam keserűen.
 - Bökd már ki végre, hogy mi van?
 - Raúl.
 - Raúl? Hogy jön ő a képbe? Ha jól tudom, már régen szakítottak.
  Erőt vettem magamon és elmeséltem neki a hazaérkezésünk után történteket. Azt, hogy amikor megláttam a dobozt, szívem szerint kidobtam volna a kukába, vagy megkerestem volna azt a férget, hogy feldughassam a seggébe a gyémántját.
 - Féltékeny vagy.
 - Nem... - tagadtam a nyilvánvalót, majd elhúztam a számat - na jó, nagyon - dőltem hátra feszülten. - Megőrjít a tudat, hogy szerette őt, sőt talán még most is szereti és bármikor visszamehet hozzá.
 - Megkérdezted Kendrát, hogy ő mit gondol erről az egészről?
 - Nem - ráztam meg a fejem. - Annyira felidegesítettem magam, hogy inkább eljöttem otthonról.
 - Ennél rosszabbat nem is tehettél volna - nézett rám megütközve. - Hogy akarod, hogy teljesen a tiéd legyen, ha az első apró akadálynál megfutamodsz, magára hagyod és nem foglalkozol az ő érzéseivel? Honnan tudod, hogy ő nem dobta volna a kukába az ajándékot, ha meg sem hallgatod? Nézd Cris, ahogy én látom, te hiába akarod őt testestől-lelkestől, ha még saját magad sem vagy hajlandó teljesen beleadni mindent ebbe a házasságba. Egy működő, harmónikus kapcsolat legfontosabb alap pillére a bizalom, ha az nincs meg akkor az egész felépített álomkastélyod inogni fog és bármelyik pillanatban összedőlhet.
 - Bírom, hogy ennyire bölcs vagy - horkantottam fel.
 - Kinevethetsz, de te is tudod, hogy igazam van. Gondold át ezt az egészet újra. Ha úgy érzed, hogy Kendra neked az igazi, akkor harcolj érte, de ha nem... - gondolkodott el egy pillanatra - akkor hagyd elmenni a szerződés lejárta után.
  A gyomrom görcsbe rándult hallgatva a tanácsát. Nem, nem fogom elengedni többé. Ő az enyém. Megfogadta ahogy én is, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ, és én ezt akartam. Vele akartam megöregedni. Együtt felnevelni Juniort és a gyerekeinket. Igen, gyereket akarok tőle. Mikor délelőtt bevallotta, hogy nem terhes, egy világ dőlt össze bennem. Szerettem volna, ha már úgy térünk vissza a nászutunkról, a szíve alatt hordozza a kislányunkat. De ami késik, nem múlik - döntöttem el magamban. Annyiszor szeretkezek vele, hogy előbb-utóbb megfogan benne egy aprócska élet. Egy kisbaba, ami biztosítja számomra, hogy Kendra örökre velem marad.
 - Cris, jól vagy?
 - Mi? Persze - ugrottam fel hirtelen.
 - Biztos? - nézett rám tűnődve.
 - Ennél jobban nem is lehetnék - vigyorodtam el. - Most mennem kell - indultam el az ajtó felé. - Bocsi, hogy feltartottalak. Hálás vagyok, hogy meghallgattál.
 - Remélem tudod mit csinálsz?
 - Nyugi - nevettem fel - csak megyek és elrendezem az életemet.
 - Cris! - kiáltott utánam. - Vigyázz rá!
 - Meg lesz Kapitány! Mégegyszer köszi - ültem be az autómba. - Hola Iker! - búcsúztam el a barátomtól és haza felé vettem az irányt, hogy helyre hozzam a hibámat. Csak reménykedtem benne, hogy még nem késő.