Házasság extrákkal 37.rész

Kendra

   Egész úton csendben voltunk. A kommunikáció kimerült köztünk néhány "segítsek, köszönöm, kösd be magad, kérsz valamit" semmiségben. A repülőn mind a ketten próbáltuk kialudni az utolsó éjszakánk fáradalmait.
 - Kendra - szólongatott kedvesen az előttem álló - megjöttünk.
 - Máris? - ásítottam és hogy elgémberedett tagjaimba életet leheljek, kinyújtóztam.
 - Aha - nyelt nagyot Cris, akinek a szemei a dekoltázsomon kalandoztak. Láttam rajta, hogy mire gondol, ezért az arcom azonnal égni kezdett. Hirtelen álltam fel és indultam el a sorok közt, hogy a stewardes mellett elhaladva lesétálhassak a gépről, a portugál nevetésétől kísérve. Alig érintették lábaim a földet, mikor megéreztem a derekamra fonódó karját.
 - Ne siess úgy - kuncogott  még mindig jókedvűen, de ez csak addig tartott, míg a terminálba lépve észre nem vette a rengeteg fotóst. - A picsába - káromkodta el magát. - Honnan a fenéből tudták, hogy most jövünk? - dühöngött magában.
 - Nem tudom - sóhajtottam fel -, de szerintem nem örülnél neki, ha holnap főcímen hoznák, hogy morcosan, kiégve értél haza a nászutadról - néztem fel rá.
 - Imádom, hogy ilyen előrelátó vagy - hajolt le hozzám egy édes, apró csókot elnyomva az ajkaimon. Huncut mosollyal a szemeiben könyvelte el, hogy testem egy jóleső borzongással válaszolt az érintésére. Kezét rákulcsolta az enyémre majd óriási műmosolyt varázsolva az arcára indult el a kijárat felé a hiénákon keresztül. A kérdések szinte azonnal záporozni kezdtek ránk.
 - Hogy telt a pihenés?
 - A hétvégi meccsen már játszani fog?
 - Sikerült összehozni Juniornak egy kistestvért?
 Cris, mint egy buldózer úgy tört utat nekünk, amiben egy idő után a reptér biztonsági személyzete is segítségünkre volt. Olyan erővel szorította a kezemet, hogy mikor végre beültünk az autóba és elengedett, az ujjai vörös csíkokat hagytak a bőrömön.
 - Úristen, ne haragudj! - vette óvatosan újra a kezei közé a csuklómat majd pici csókokat hagyott a megkínzott bőrön.
 - Semmi baj Cris, nem a te hibád - mosolyodtam el.
 -Ajh, már most tele van a tököm az egésszel - morogta, majd kifarolt a parkolóból.
 - Hé - simítottam végig az arcán, mire ujjai görcsösen a kormányba martak, így inkább az ölembe ejtettem a kezeimet. - Nyugi, gondolj inkább arra, hogy Junior már mennyire vár.
 - Téged is - javított ki. - És megint igazad van - eresztett meg egy halvány mosolyt, szemét visszavezetve az útra.
 Újra ránk telepedett a csend. A csatár előző megnyilvánulásán kezdtem agyalni. Talán Madridban már nem akarja folytatni ezt a fura kapcsolatot ami köztünk van. A szívem hevesen tiltakozott az érzés ellen, amit ezek a gondolatok okoztak még kimondatlanul is. Úgy éreztem, legjobb lesz, ha úgy teszek, mintha semmi sem történt volna Madeirán és ezzel megkímélem őt egy kínos magyarázkodástól, míg magamat a megalázástól. Reméltem, hogy amíg mi "nászúton" voltunk, addig lecsengett ez az egész Irinás ügy, így nem lesz már rám szüksége.
  Észre sem vettem, hogy a szám keserű grimaszba rándult csak akkor, mikor a mellettem helyet foglaló egy értetlen pillantást vetett rám.
 - Baj van?
 - Nincs.
 - Pedig olyan szomorúnak tűnsz.
 - Cris, semmi bajom - csattantam fel mire ő először elgondolkodott, majd hirtelen elvigyorodott. - Most meg mi van?
 - Rájöttem, mi bajod van.
 - De jó neked - forgattam meg a szemeimet - és elárulod nekem is?
 - Terhes vagy - jelentette ki teljesen komolyan.
 - Te meg hülye - nevettem fel eszelősen.
 - Pedig de. A hangulat változásaid, a rosszulléted a repülőn, ezek mind apró jelek.
 - Cristiano - hunytam le a szemeimet és próbáltam megnyugtatni szétcincált idegeimet. - Jól figyelj, mert nem mondom el többször. Nem va-gyok ter-hes - nyomtam meg a szótagokat.
 - Majd meglátjuk - kötötte az ebet a karóhoz.
 - Először is a rosszullétem azért volt, mert utálok repülni, másodszor a hangulatingadozásaimnak semmi köze a terhességhez...
 - De igenis van.
 - Hidd már el, hogy nincs - könyörögtem már szinte sírva.
 - Honnan tudod? Nőgyógyásznak készültél? - kérdezte gúnyosan, de ez azonnal eltűnt, mikor megkapta a válaszomat.
 - Mert ma reggel megjött - suttogtam zavartan. Mint sok nő, én sem szerettem erről beszélni.
 - Ó - döbbent le a focista, majd mintha egy pillanatra szomorúságot láttam volna átsuhanni az arcán, de aztán rendezte a vonásait.
  Elfordítottam a fejemet és kibámultam az ablakon. Az ismerős utcák most nem tudták feldobni a hangulatomat. Valahogy engem is elszomorított a tény, hogy nem vagyok terhes. Bár jobban belegondolva mit kezdtem volna egy kisbabával mikor letelik az egy év? Mármint gondolom Cris mindent megadott volna neki, ahogy én is, de egy pici babának legfontosabb dolog az életében a család. Egy szerető, igazi család. És itt az igazin van a hangsúly.
  Arra eszméltem, hogy Cris megnyomja a kódot a kapunyitón. Ahogy begördültünk a garázsba a többi gépcsoda mellé, már messziről hallottuk Junior kiabálását.
 - Megjöttek! Megjöttek! - szaladt felénk eszeveszetten, majd elénk érve először az apját majd engem ölelt át. - Végre, már úgy hiányoztatok - csillogott a kis szeme a boldogságtól. Közénk állva, kézen fogott minket és el kezdett húzni a konyhába. Nevetve követtük a kis kópét.
 - Sziasztok - mosolygott ránk Dolores miközben valami isteni illatú étellel bíbelődött.
 - Szia anya - nyomott puszit a nő arcára Cris.
 - Hola Dolores - köszöntem én is miközben azt figyeltem, hogy a focista hogyan lopkodja a felszeletelt zöldségeket a tálból.
 - Kisfiam, bírj magaddal, mert rácsapok a kezedre - tette csípőre az egyik kezét a konyha főnöke és megfenyegette a kezében tartott fakanállal a vigyorgó focistát.
 - Igenis - emelte magasba praclijait a portugál, de mikor Dolores visszafordult a sülő hús felé, egy újabb zöldség karika landolt a szájában. Nevetve szaladt ki a konyhából, mikor meglátta az anyja dühös tekintetét.
 - Remélem majd te megneveled, ha már nekem nem sikerült - nézett rám kedvesen.
 - Szerintem lehetetlen feladat, de meglátom mit tehetek az ügy érdekében - mosolyodtam el, majd mikor azt hittem nem látja én is eltulajdonítottam egy zöldségdarabot.
 - Reménytelen - nevette el magát mikor meglátta a kidudorodó arcomat, ahova a paradicsom szeletet rejtettem.
 - Csak éhes - nyafogtam, miután a hasamban landoló finomságtól csak még éhesebb lettem.
 - Mindjárt készen van. Menj, szólj a fiúknak - simított végig a karomon.
 - Szóval elzavarsz? - szipogtam látványosan mire megforgatta a szemeit.
 - El, mert már nem bírok veletek.
 - Hát jó - emeltem magasba az orromat, de aztán elnevettem magam. - Szólok nekik.
 - Köszönöm.
 - Mi köszönjük - léptem mellé és egy puszit nyomtam az arcára.
 - Ezt miért kaptam? - csodálkozott el.
 - Mert nem hagysz minket éhen halni. Tudod te milyen csúnya és fájdalmas halál az?
 - Jaj, te lány - nevette el magát. - Örülök, hogy a fiam téged választott.
  Mondatától fájdalom nyílalt a szívembe. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy a köztünk lévő kapcsolat csak egy színjáték és majdnem elhittem, hogy valós dolog. Arcomról lehervadt a mosoly és egy halk bocsánat kérés után a szobámba siettem. Idegesen néztem körül a bőröndömet keresve, de nem találtam.
 - Cris - kopogtam be a portugál szobájába majd be is nyitottam. Döbbenten vettem észre a hiányzó csomagjaimat a fal mellé állítva.
 - Mond - kapta rám a tekintetét, kezében egy apró dobozt tartva.
 - A ruháimat kerestem, de már megvannak - böktem a bőröndök felé. - Miért ide hoztad?
 - Kendra, a feleségem vagy. Mégis hogyan venné ki magát, ha külön aludnánk? Arról nem is beszélve, hogy Juni sem értené - túrt fél kézzel a hajába miközben még mindig a kezében tartott tárgyat fürkészte.
 - Erre nem gondoltam - ültem le mellé. - Akkor mostantól itt leszek? - kérdeztem félve.
 - Ne beszélj hülyeségeket! - csattant fel. - Megegyeztünk valamiben. Vagy meggondoltad magad? - kapta rám hirtelen a tekintetét.
 - Ne..nem - nyögtem ki. A szívem mélyén megkönnyebbülve sóhajtottam fel, hogy mégiscsak folytatjuk a mi kis "viszonyunkat", de az agyam ezerrel tiltakozott ez ellen.
 - Ez a tied - nyomta a kezembe a dobozt, - A postaládában találtam - tette hozzá.
  Ujjaim közé véve a csomagot, először tüzetesen megnéztem minden oldalát, de csak a nevem állt rajta cirádás betűkkel.
 - Lehet valamelyik rajongód ki akar nyírni. Szerinted bomba? - kérdeztem viccelődve, de mikor megláttam Cris rémült tekintetét, elkomolyodtam. - Csak vicc volt.
 - Hahaha - húzta el gúnyosan a száját, majd kíváncsian figyelte ahogy kihámoztam az apró dobozt a csomagolásából. Döbbenten nyitottam ki a szív alakú ékszeres dobozt és az ámulattól eltátottam a szám. Egy hatalmas gyémánt gyűrűvel néztem farkas szemet. Nem az én stílusom volt a hivalkodó darab. Egy kísérő lap esett az ölembe ahogy kiemeltem a dobozból.

                       "Tudom, hogy elcsesztem, de szeretném jóvá tenni. 
                         Kérlek adj még egy esélyt! 
                                     Szeretlek: R. "

 Nagyra nyílt szemekkel néztem fel a portugálra, akinek elborult tekintetével találtam szemben magam. Megszólalni sem tudtam, mert öles léptekkel az ajtóhoz ment és szinte feltépte azt majd kiszáguldott a szobából, magamra hagyva a gondolataimmal és Raul ajándékával.