Las Puertas de Infierno 50.

Ana

   Egyik nap éppen csokis muffint sütöttem, mikor megcsörrent a telefonom.

 - Hola - mosolyogtam bele a készülékbe, mikor megláttam Sergio nevét a kijelzőn.

 - Hola Bell! - hallottam meg kedves hangját. - A fiúkkal elmegyünk egy kicsit lazítani, mert az utóbbi pár hét teljesen kikészített mindenkit, és arra gondoltunk nincs-e kedved csatlakozni?

  A szívem majd kiugrott a helyéről az örömtől. Ekkor értettem meg, hogy ők már az életem részesei lettek.

 - Mikor és hol? - tettem fel nevetve a kérdést.

 - Nálam és amilyen gyorsan csak tudsz - válaszolt vidáman.

 - Kb. egy óra múlva, mert még sütök - néztem a muffinok felé.

 - Mi finomat sütsz?

 - Csokis muffint.

 - Az a kedvencem - hallottam ahogy nyelt egy nagyot.

 - Akkor viszek neked, jó?

 - Ú, az nagyon jó lesz - hallottam meg lelkes hangját. - Akkor egy óra múlva.

 - Szia Sese! - köszöntem el, mert ki kellett vennem az első adag sütit a sütőből.

 - Szia Bell!

  Kevertem még be tésztát, hiszen csak nem mehetek üres kézzel. Mollyt tájékoztattam, hogy estére elmegyek itthonról, amit ő mosolyogva vett tudomásul. Gondolkodtam mivel menjek, de Sárkány annyira hozzám nőt a hetek alatt, hogy más választás szóba se jöhetett. Betettem a muffinokat egy dobozba, amit a hátamon lévő táskába süllyesztettem. A hajamat kibontva gyűrtem a bukó alá, mert nem szerettem volna, ha beleakad valamibe. Elköszöntem a gyerekektől és Mollytól, majd nagy gázt adva elindultam a célom felé. Pár perc múlva már Sese kocsifelhajtóján robogtam be az udvarra. Láttam az elképedt, kíváncsi tekinteteket, ahogy engem fürkésztek, majd mikor már kiélveztem az elképedt arcuk nyújtotta elégedett pillanatokat, a bukómat levéve megráztam a hajam. A döbbent csendet óriási kavarodás váltotta fel.

 - Ana! Azta kurva! Ez a tiéd? Mióta van neked ilyen motorod?- röpködtek felém a kérdések. Sese csilogó szemekkel közeledett felém.

 - Bell, ennél szexibb látványt rég nem láttam - kacsintott rám. Elmosolyodtam a bókra.

 - Köszönöm, szerintem is szép a kicsike.

 - De honnan? - nézett rám értetlenkedve és a többiek is körénk gyűltek.

 - Neymar - mondtam ki a bűvös szót. - A szülinapomra kaptam attól a bolond braziltól.

 - Na! - háborgott Marcelo.

 - Bocsi Bongyi - néztem rá kiskutya szemekkel. - Azóta se tudtam neki megköszönni, mert nem veszi fel a telefont. Tudja, hogy ezért kinyírom.

  Ahogy befejeztem a mondatot egy autó fordult be a ház elé, amiből Cris, Iker és Mesut szálltak ki.

 - Srácok nem hiszitek el - kiabált a portugál. - Olyan feneket láttunk egy motoron, hogy alig bírtam eltekerni a kormányt, mert megakadt az álló... - nem fejezte be a mondatát, mert a többiek már hangosan röhögtek, míg ő kikerekedett szemekkel nézett rám. - Anabell - nyögte ki a nevemet.

 - Szia Cris - mosolyogtam rá, és a szívem tízszer gyorsabban vert ahogy megláttam.

  Ránézett a motorra, majd rám. Iker és Marci már kétrét görnyedt a röhögéstől.

 - Hát Cris ezt nagyon benézted - törölgette a szemét Mesut. - Hallottad volna a kocsiban miket mondott.

 - Inkább nem akarom tudni - fordultam el végre a portugáltól. - Sese, ezt vedd el kérlek - nyújtottam felé a hátizsákomat.

 - Hm... mi ez? - szaglászott a levegőbe.

 - Csokis muffin - nevettem rá, mert ilyenkor olyan volt, mint egy kisgyerek.

 - Muffin? - kérdezték többen is egyszerre. Leállítottam sztenderre a motort és kivettem a védő kezéből a táskám.

 - Igen, de csak az kap aki jól viselkedik - indultam be Sergio mellett a házba, aki egy tálcát tett a konyhapultra amire szép sorban kipakoltam az édességet.

 - Ana? - nézett rám félve.

 - Hm? - morogtam miközben a muffinokat rendezgettem.

 - Kipróbálhatom?

 - Már mint a motorom? - emeltem rá a tekintetemet mire ő bőszen bólogatni kezdett.

 - Olyan régen szeretnék már én is egyet - sóhajtotta -, de nem engedik, mert veszélyes.

 - Nem bánom, de először csak velem, aztán ha már érzed, akkor mehetsz egyet külön, de óvatosan, mert nagyon harap a kicsike.

 - Jaj, de jó - kezdett el örömködni, mint egy óvodás.

  Kézenfogtam és kivezettem a gépemhez. Felvettem a bukómat .

 - Kész vagy? - néztem hátra, mikor megéreztem, hogy elhelyezkedik mögöttem. Bólintott és átölelte a derekamat, amitől nekem hirtelen nagyon melegem lett az overálban. Indítottam és szép lassan kigurultam az utcából, majd egy egyenes szakaszra érve meghúzattam a gépem. Éreztem, ahogy Sese egyre erősebbenm kapaszkodik belém. Egy idő után megfordítottam a motort és visszamentem a házhoz. Megvártam míg leszáll és csak aztán léptem le én is Sárkány mellé. Kibújtam a sisakomból.

 - Ez eszméletlen jó volt - vigyorgott rám, majd a bukómért nyúlt. - Akkor mehetek?

 - Persze, de tényleg vigyázz a Sárkányomra.

 - Sárkány? - nevetett rám.

  Kezébe nyomtam a slusszkulcsot és néztem amint óvatosan próbálgatja az erejét a gépnek, majd mikor már úgy gondolta, hogy eléggé kitapasztalta, meghúzatta. Már néhány utcával lejjebb járt, még akkor is hallottam őt.

 - Húgi, isteni ez a muffin - jött felém Iker vigyorogva. Átölelte a vállam és kérdőn pislogott rám.

 - Miért nézel így?

 - Mert szeretném tudni, hogy mi volt ez az előbb Cris és közted - mondta halkan, hogy a többiek ne hallják.

 - Semmi - morogtam, de nem néztem a szemébe.

 - Húgi - emelte fel az állam és így kényszerített, hogy ránézzek. - Engem nem versz át. Valami történt, de ha nem akarsz róla beszélni, úgy is jó - nem sértődött meg csak én éreztem rosszul magam.

 - Ne haragudj, de még nem megy.

 - Oké - sóhajtott fel. - De ugye tudod, hogy rám mindig számíthatsz?

 - Köszönöm - öleltem magamhoz és közben hallottam ahogy Sese egyre közelebb ér hozzánk, majd pár pillanat múlva le is parkolt mellénk.

 - Ana, ez kibaszott jó! - szállt le lelkesen róla. - Nekem is kell egy ilyen - simított végig rajta.

 - Vigyelek egy kört? - vigyorogtam a kapusra, akinek már a gondolattól is rémület ült ki az arcára.

 - Köszi, de ne.

 - Naa, gyere. Nem lesz semmi baj, vigyázok rád - mondtam neki, mire kelletlenül felült mögém. Vele nem mentem messzire és nem is mutattam meg neki a végsebességet, mégis mikor leszállt, kipirult arccal nézett rám.

 - Ez tényleg jó volt.

  Ezután a többiek is felkéredzkedtek egy-egy körre. Végül már csak a portugál maradt. Nem akartam bunkó lenni, ezért őt is megkérdeztem.

 - Jössz?

  Nagyot nyelve nézett rám.

 - Persze - bólintott, de mikor felült mögém és átkarolt, már nem gondoltam volna olyan jó ötletnek. Vele is ugyanazt az útvonalat jártam be, mint Sergioval, de mikor visszafordultam jelzett, hogy álljak meg.

 - Baj van? - kérdeztem értetlenül.

 - Nem, illetve nem tudom - nézett a szemeimbe, miután leszálltunk a motor mellé. - Mond meg te!

 - Én? - csodálkoztam el.

 - Igen, olyan hideg vagy velem.

 - Most ugye hülyéskedsz?

 - Miért?

 - Mert te voltál aki eddig felém se nézett. Gondolom rájöttél, mekkora hiba volt ami köztünk történt... - kezdtem volna sorolni, de betapasztotta a számat  a tenyerével.

 - Ana, ami köztünk történt az minden volt, csak hiba nem. Én nem akartam fájdalmat okozni, csak nem volt pofám eléd állni azok után ami történt. Én rohadtul szégyelltem magam - dadogta.

 - Cris, nincs miért mert végül is semmi olyan nem történt köztünk, amit bánhatnánk.

 - Ez igaz. Akkor?

 - Akkor? - kérdeztem mosolyogva, bár a szívem belesajdult a mondataiba.

 - Úgy. mint régen? - pislogott rám édesen.

 - Úgy mint régen - nevettem rá és megöleltük egymást.

  Felültünk a motorra és visszamentünk a többiekhez.

Házasság extrákkal 18.

Kendra

  - Kész vagy? - dugta be a fejét a bátyám az ajtón. - Ejha - lépett beljebb döbbenten. - A kishúgomból hercegnő lett - nézett végig rajtam.
 - Nem túlzás ez? - mutattam magamra idegesen.

                                                                   
 - Magyarázd már meg neki, hogy tökéletesen néz ki, mert nekünk nem hiszi el - csattant fel mellettem Sara és Caroline, akiket Cris kért fel, hogy segítsenek nekem készülődni. Mindketten csodaszép türkizszínű koszorúslány ruhában pompáztak.
  Fraser rám nézett a mindent tudó szemeivel, majd a lányokhoz fordult.
 - Magunkra hagynátok minket egy kicsit?
  Sara bólintott és magával húzta Carolt is. - De ne sokáig, mert mindjárt indulni kell - fordult még vissza az ajtóból, majd becsukta maga után.
 - Mi a baj? - lépett mellém a testvérem és mutatóujjával felemelte az államat.
 - Nincs semmi, csak izgulok - küldtem felé egy hamis mosolyt.
 - Dri - szólított gyerekkori becenevemen. - Tudhatnád, hogy mindenkinél jobban ismerlek, látom hogy valami bánt. Mond el, hátha tudok segíteni.
 - Félek - nyögtem ki nagy nehezen.
 - Dehát mitől?
 - Hogy nem leszek elég jó Crisnek - suttogtam, miközben a szemeimet elfutották a könnyek.
 - Ne merészelj sírni! - szólt rám kedvesen a bátyám. - Saráék azt fogják gondolni, hogy én ríkattalak meg és leszedik a fejemet, ha elkened a sminked - vigyorgott rám, hogy jobb kedvre derítsen.
  Mély levegőket vettem, hogy lecsillapítsam magam, ami sikerült is, annyira, hogy egy pici mosolyra is futotta az erőmből.
 - Na így már jobb - nézett rám Fraser - és most meséld el, hogy mi az igazi ok, amitől így kiborultál.
 Nagy sóhaj után erőt vettem magamon és pár mondatban felvázoltam neki az esküvő igazi okát. Érdeklődve, szótlanul hallgatott.
 - Ennyi - tártam szét a karjaimat és vártam az oltári nagy letolást. Néhány pillanatnyi néma fürkészés után végre megszólalt.
 - Melyik okostojás ötlete volt? - húzta fel a szemöldökét.
 - Sese - sóhajtottam.
 - Úgy éreztem - vigyorodott el. - Csak neki vannak ilyen beteg ötletei.
 - Te nem is haragszol? - pislogtam rá megütközve.
 - Miért tenném? - vonta meg a vállát. - Én mindig mondtam, hogy szép pár lennétek.
 - De Frase - néztem rá elhűlve -, nem érted, hogy ez csak színlelt dolog? - emeltem fel a hangomat, mert kezdtem elveszíteni a türelmemet.
 - Hááát, nem tudom, de Cristiano idegessége és aggódása ott lent - mutatott a kert felé -, hogy meggondolod magad és faképnél hagyod, nekem nagyon igazinak tűnt. Teljesen olyan volt, mint egy igazi vőlegény - röhögött a képembe.
 - Biztos csak ideges, mert nem akar beégni a média előtt.
 - Ha neked így könnyebb, akkor hidd csak ezt - csóválta meg a fejét a bátyám. - Én akkor is látom amit látok.
  Elhúztam a számat és megforgattam a szemeimet. Mielőtt lecseszhettem volna az idióta képzelgései miatt, nyílt az ajtó és Saráék léptek be.
 - Idő van - mosolygott rám kedvesen Iker barátnője. A gyomrom görcsbe rándult és segélykérőn néztem a testvéremre.
 - Melletted vagyok - szorította meg a Fraser a kezemet és elindult velem az ajtóhoz. Ő vezetett az oltárhoz, mert édesapánk még pici korunkban meghalt, és a nevelőapánk nem akarta elvenni ezt a tisztséget a bátyámtól. Sara és Carol vigyorogva indultak el előttünk a lépcsőn. A teraszajtóhoz érve megláttam azt a rengeteg embert, akiket Dolores meghívott a nagy napra és persze az újságíró hiénák sem hiányozhattak. A térdem megrogyott a látványtól, de a bátyám erősen tartott.
 - Nyugi - ütögette meg a kézfejemet, amit tartott. - Gondolj Crisre, hogy ott vár a végén - vigyorodott el, majd büszke tartással vezetni kezdett a sorok között. Én nem néztem se jobbra, se balra csak az engem figyelő portugált láttam magam előtt, akinek a szemei furcsán sötéten csillogtak. Nem emlékszem, milyen hosszú volt az út, csak arra eszméltem, hogy Fraser átadja a kezemet Crisnek és szigorúan ránéz.
 - Nagyon vigyázz rá! - morogta bátyósan az orra alatt.
 - Úgy lesz - hangzott fel a rekedt válasz amire felkaptam a fejemet. Roni szemei majd kiestek a helyükről. - Gyönyörű vagy - súgta oda, amitől az eddig egy csomóban gubbasztó pillangóim ezer felé repültek.
 - Te sem nézel ki rosszul - mosolyogtam rá és végig néztem rajta. Haja tökéletesre lőve, öltönye fessen feszített rajta és az elmaradhatatlan fülbevalói vidáman szikráztak a napsütésben. Szívem hevesebben kezdett dobogni attól a huncut mosolytól ami kiült az arcára.
 - Khm, khm. Kezdhetjük? - hallottuk meg az anyakönyvvezető krákogását, amivel felhívta magára a figyelmet. Zavartan kaptuk el egymásról a tekintetünket és minden figyelmünket a férfire fordítottuk. Gondolataim el-elkalandoztak, így Cris apró lökésére figyeltem fel. Junior állt előttünk egy párnával, rajta két karikagyűrűvel.
                                                               

Olyan édes volt felelősségteljes arckifejezéssel az arcán, hogy azt hittem menten megzabálom. Remegő kézzel húztam fel a karikát a focista ujjára és ő is ugyanígy tett. Az anyakönyvvezető újabb beszédbe kezdett, de én a fülemben doboló véremtől semmit nem hallottam. Mikor Cris megszorította a kezemet, tudtam, hogy figyelnem kell, és igaz is volt, mert meghallottam a filmekből jó ismert mondatokat:
 - Kendra Froster, fogadod-e az itt megjelent Cristiano Ronaldo dos Santos Aveirot törvényes férjedül? Ígéred-e, hogy vele leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ?
 - Igen - nyögtem ki elhaló hangon, miközben a fejemben csak egy dolog zakatolt: Mit keresek én itt?
- És te, Cristiano Ronaldo akarod-e az itt megjelent Kendra Froster feleségedül? Fogadod-e, hogy vele leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ?
 - Igen - hallottam meg mellőlem a csatár határozott válaszát.
 - A rám ruházott hatalmamnál fogva házastársnak nyilvánítalak benneteket. Megcsókolhatod a menyasszonyt!
 Ijedten néztem a portugálra, erről nem volt szó! Úgy látszik őt ez nem zavarta, mert sármos mosollyal az arcán közelített felém, majd telt ajkait az enyémekhez érintette és ezzel megpecsételte a sorsomat. Elvesztem az érzésben, amit ez a csók adott. Megszűnt körülöttem minden csak Crisre koncentráltam és arra, hogy ne nyögjek fel hangosan az élvezettől. Puha ajkai édesek voltak és nem tudom miért, de követelődző nyelvének utat engedve csókoltam vissza. Kezem a tarkójára kúszott, míg ő a derekamat ölelte. Levegőért kapkodva váltunk el egymástól és fátyolos tekintettel pislogtunk a másikra. A pillanatot a násznép örömrivalgása és tapsa zavarta meg. Vakuk villogtak és az emberek megindultak felénk, hogy elmondják jókívánságaikat. Nagyon sokan voltak, nem is tudom, Dolores hogy tudta ezt ilyen rövid idő alatt összehozni. Cris egy pillanatra sem engedte el a derekamat, féltőn, óvón vont magához főleg mikor a média munkatársai is tiszteletüket tették a hülye kérdéseikkel. Aztán végre elfogytak az emberek, mindenki a házban gyülekezett. Fáradtan masszíroztam az erőltetett mosolygástól elgémberedett arcomat.
 - Mi jön most? - kérdeztem a mellettem szintén elcsigázottan álldogáló portugáltól.
 - A nyitótánc és aztán indul a buli - vigyorodott el. - Szabad egy táncra Seňora Aveiro? - villantott rám egy bugyiolvasztó mosolyt, miközben a karját nyújtotta felém.
 - Ezer örömmel Seňor Aveiro - karoltam belé és így vonultunk be a vendégek közé, hogy megkezdjük házaséletünk első közös perceit.

10/10. 57. rész

Lola

   Kinyitottam az öltözőt és mikor beakartam csukni, a brazil nem hagyta.
 - Azt hitted, hogy hagyom, hogy egyedül zuhanyozz? - zárta kulcsra belülről az ajtót majd hozzám lépett. - Azok után főleg, hogy képes voltál felizgatni az egész csapat előtt? - rántott magához és a csípőjét hozzám dörgölte, hogy érezzem kemény férfiasságát.
 - Ó, te szegény - játszottam az önuralmával. - Nem fáradtál el az edzésen? - csusszantam ki a karjai közül és látványosan vetkőzni kezdtem majd beléptem a zuhanyzóba. Alig engedtem meg a vizet, máris éreztem a hátamnak ütköző kemény mellkasát.
 - Boszorkány vagy - suttogta a nyakamba rekedten -, az én boszorkányom - fordított maga felé és falni kezdte az ajkaimat. Kezei bebarangolták a testemet, forró lavinát elindítva bennem. - Csináld azt amit edzés végén - nézett a szemeimbe vágytól elfelhősödött tekintettel. Először nem értettem, mit akar, de mikor megcirógatta a combomat, leesett. Lassan feltettem a jobb lábam a vállára és ő belém vezette magát. Egyszerre nyögtünk fel. Olyan mélyen volt bennem, ahogy csak tudott. Eszméletlen érzés volt, így nem csoda, hogy mindketten hamar a csúcsra jutottunk. Pihegve emeltem le a lábam róla.
 - Meu bom Deus! - sóhajtott fel, majd tusfürdőt öntött a tenyerébe és mosdatni kezdett. A testem kiabált az érintéséért és ezt ő is észre vette. - Nocsak, még mindig nem volt elég? - húzta mosolyra telt ajkait.
 - Mit csináljak, ha ilyen ügyes kezed van? - pislogtam rá huncutul és most én kezdtem őt mosdatni. Kuncogva hallgattam ahogy egyre szaporábban kapkodja a levegőt.
 - Neked se volt elég? - haraptam az alsó ajkamba, miközben a kezemet végighúztam újra ágaskodó férfiasságán.
 - Megőrjítesz - vesztette el a türelmét és a csempének nyomott. - Ahányszor rád nézek, kívánlak és azonnal érezni akarlak - alig mondta ki, már bennem is volt. Őrült tempót diktálva teljesedtünk ki újra. A lábaim remegtek a fáradtságtól, de hiába voltam kimerült, boldognak éreztem magam, egészen addig míg Thiago meg nem szólalt.
 - Szeretlek - nézett e szemeimbe amiket elfutott a könny a vallomása után.
 - Én... - pislogtam ki a sós cseppeket, de nem tudtam válaszolni. A gombóc a torkomban nem hagyta.
 - Shhhh - csókolta le az arcomat a brazil. - Nem kell még kimondanod. Én csak azért tettem, hogy tudd, mit érzek.
  Hozzábújtam és élveztem puha kezei simogatását a hátamon. Így álltunk percekig a ránk zúduló forró víz alatt.
 - Lefogod késni a géped - emelte fel a fejemet Thiago és láttam a szemeiben a szomorúságot és a szerelmet. - Én örülnék neki, de te és a blancok nem annyira - eresztett meg egy halvány mosolyt. Lehúztam magamhoz a fejét és megcsókoltam, minden érzést amit neki tudtam adni, belesűrítettem. Mosolyogva váltak el egymástól az ajkaink. Kiléptünk a gőzből, megtörölköztünk és felöltöztünk. Mikor felé nyújtottam a PSG-s mezét, nevetve megrázta a fejét.
 - Neked sokkal jobban áll és így legalább valami emlékeztet rám - vigyorodott el.
 - Mert szerinted ezek nem? - mutattam a nyakamon lévő szívásfoltokra.
 - Pár nap és elmúlnak - lépett közelebb, mutatóujját végighúzva rajtuk, majd ráhajolt az egyikre és erősen szívni kezdte. A gyomromban lévő fáradt pillangók újra repkedni kezdtek az élvezettől. Mikor befejezte elégedetten húzta rajta végig a nyelvét.
 - Így mindenki tudni fogja, hogy az enyém vagy - szemlélte meg büszkén a művét. Felnevettem és megcsókoltam.
 - Běběchaton, én nem bánnám, ha maradnál, de fél óra múlva indul a géped - kopogott be Ibra az ajtón. Ijedten néztem az órámra.
 - Basszus - sziszegtem és kapkodva bedobáltam mindent a táskámba. Az ajtóhoz lépve elfordítottam a kulcsot és kinyitottam. Egy vigyorgó svéd állt velem szemben.
 - Bocs, hogy megzavartalak titeket, de gondoltam este csak a csapatod mellett akarsz lenni.
 - Köszi - nyomtam egy puszit az arcára -, de nem zavartál meg semmit.
 - Akkor már végeztetek? - villantott rám egy gonosz mosolyt.
 - Miből gondolod, hogy volt bármi is? - néztem rá rosszat sejtve.
 - Tudod a zuhanyzó akusztikája eléggé felerősíti a hangokat és te sem vagy valami halk - röhögött fel.
 - Kapd be! - csaptam a mellkasára, de én is vele nevettem.
 - Te már megtetted a Kölyöknek - röhögött tovább. - Szegénynek két hétbe telik, mire összeszedi magát, úgy lefárasztottad.
 - Irigykedsz? - húztam fel gúnyosan a szemöldökömet.
 - Piszkosul - vallotta be. - Valamit nagyon tudhat a kisfiú, ha ilyen hangokat tud kicsalni belőled - ölelt magához.
 - Nem inkább én? - pislogtam rá ártatlan szemekkel.
 - Elég! - morrant fel mellettem a brazil és elhúzott a svédtől. - Ti nagyon rossz hatással vagytok egymásra - csókolt meg. - És nem is vagyok kisfiú - nézett csúnyán Zlatanra.
 - Ezt tanúsíthatom - bújtam hozzá majd vigyorogva hallgattam a morgását és Ibra röhögését.
  Fájó szívvel búcsúztam el Tomkattől és elindultunk Thiagóval a reptérre.
 - Már most hiányzol - simított végig az arcomon.
 - Te is - öleltem át -, de ha minden jól megy, huszonkilencedikén találkozunk.
 - Az olyan messze van még - nyafogott és lebiggyesztette telt ajkát.Óvatosan beleharaptam és megszívtam. - Kicsim ne kísérts, mert beviszlek a mosdóba és addig szeretkezek veled, míg lekésed a géped - nyögött fel.
  Válaszolni már nem maradt időm, mert a hangosbemondó szólított minket, hogy kezdjük meg a beszállást.
 - Majd legközelebb - kacsintottam rá és az ajkaira tapadtam. Hosszan csókolóztunk, mintha most látnánk egymást utoljára.
 - "Utolsó figyelmeztetés! Kérjük a Barcelonába tartó gép utasait, hogy fejezzék be a beszállást!" - reccsent meg a hangszóró a fejünk felett.
 - Mennem kell - bontakoztam ki Thiago öleléséből.
 - Vigyázz magadra! - nézett rám szomorúan a barátom.
 - Én fogok, de te is - indultam el az ajtó felé.
 - Lola! - kiabált utánam - Eu te amo! - mutatta két kezével a nemzetközi jelet.
  Mosolyogva integettem neki, majd beléptem a folyosóra ahol leolvadt az arcomról a jókedv. Rosszul éreztem magam, hogy nem tudom viszonozni az érzéseit. Hazudni pedig nem akartam. Sóhajtva dőltem végig az ülésemben és fáradtan hunytam le a szemeimet, hogy legközelebb már csak akkor nyissam ki, mikor a pilóta a leszállásra figyelmeztet.



Meu bom Deus! = Édes jó Istenem!
Eu te amo!  = Szeretlek!

Las Puertas de Infierno 49.

Ana

   Este már nem volt erőm szinte semmire, csak bebújtam az ágyba és magamhoz öleltem a két kicsi szőkémet, majd álomtalan álomba merültem.

  Reggel halk suttogásra ébredtem, de még nem nyitottam ki a szememet, ne tudják, hogy hallom őket.

 - Szerinted mit fog szólni hozzá? - hallottam meg lányom halk kérdését.

 - Biztosan örülni fog neki. Legalábbis én örülnék a helyében - motyogta Nico. - Azt elmondjuk, hogy láttuk Meséket amikor csókolóztak a kanapén? - a levegő bent ragadt a mellkasomban. Én megölöm Lexyéket.

 - Azt nem , mert biztosan kiakadna - jött a tudálékos válasz.

  Ki ez a kislány, aki ilyen felnőttesen gondolkodik? Muszáj volt mocorognom, nehogy újabb kellemetlen dolgokat tudjak meg. Majd mint aki most ébred, nyújtózkodni kezdtem.

 - Jó reggelt - mosolyogtam a két törpére, akik az ágyon ülve néztek engem.

 - Szia Anya! - kaptak észbe és máris a karjaimba bújtak. - Olyan jó, hogy itthon vagy.

 - Szerintem is - öleltem át őket, majd mindkettőt megcsikiztem. Imádom hallgatni, ahogy nevetnek. Ajtónyitásra kaptam fel a fejemet. Lexy mosolygós feje bukkant fel előttünk.

 - Na ez hiányzott nektek srácok - állt meg mellettünk nevetve. - Kész a reggeli - tette hozzá, mire a két kicsi felpattant mellőlem és rohamléptekkel hagyták el a szobám. Kérdőn néztem  a barátnőmre.

 - Mi volt ez?

 - Semmi, csak szerettem volna tudni, hogy mi történt veled és ehhez nem kellenek a gyerek fülek.

 - Ó, de szemérmes lett valaki - korholtam meg, amit nem értett. - Mes és te, a kanapé... - vázoltam fel neki, mire fülig vörösödött.

 - De hát már aludtak - motyogta.

 - Vagy csak úgy csináltak - somolyogtam -, mert hogy láttak titeket az biztos.

 - Ne haragudj - habog zavartan. - Mi azt hittük, hogy már régen alszanak.

 - Semmi baj, csak máskor fogjátok magatokat vissza egy kicsit - néztem rá. Arcáról sütött a megkönnyebbülés. Kiléptem a takaró alól és magamra kaptam egy itthoni ruhát.

 - Viszont most már mesélj te. Milyen volt? - nézett rám kíváncsi tekintettel. Felsóhajtottam, amiből azonnal levette, hogy van mit mondanom. Megpaskolta maga mellett az ágyat.

 - Na csüccs és mindent tudni akarok!

 - De a gyerekek... - akadékoskodtam.

 - Mes el van velük, úgyhogy nem úszod meg. Látom, hogy valami történt.

   Na igen, ezért is ő a legjobb barátnőm. Rögtön kiszúrja, ha valami bajom van.

  Mellé huppantam és egy nagy sóhaj után elmeséltem neki mindent. Torrestől, Crissig. Lexy csak figyelmesen hallgatott. Volt mikor elkerekedett szemekkel, volt mikor rosszallóan, de egyszer sem szólt közbe. Amikor a végére értem a mondandómnak, kíváncsian pislogtam rá, és vártam, hogy véleményt nyilvánítson. Sokáig nem szólalt meg, de aztán rám nézett.

 - Mi lesz most?

 - Nem tudom - hajtottam a fejemet a kezeim közé. - Gőzöm sincs, hogyan viszonyuljak ezek után hozzá. Teljesen összezavarodtam.

 - Nem csodálom - gondolkodott el. - Végre újra élni akarsz, erre megint ilyen hülye helyzetbe csöppensz.

  Teljesen jól látta át a dolgokat.

 - Azt hiszem, ez az újra kezdek élni dolog nekem nem nagyon fog menni - sóhajtottam fel.

 - Ne legyél hülye! Ott van Sergio is, aki szintén odáig van érted.

  Eddig eszembe se jutott, hogy a védő is ugyanúgy megmozgatja a fantáziámat, mint a csatár. Nem volt időnk kielemezni ezt a dolgot, mert két szöszi robbant be az ajtón.

 - Gyere anya! Mutatnunk kell valamit! - fogták meg a kezem és az ajtó felé húztak, ahol Mesut bűnbánó képével találtam szemben magam.

 - Ne haragudjatok, de nem tudtam tovább lefoglalni őket - mondta.

 - Semmi baj - szóltam vissza a vállam felett, mert a két kicsi őrült tempóban vonszolt a garázs felé. Az ajtó előtt megtorpantak.

 - Csukd be a szemed! - utasított a lányom.

 - De...

 - Nincs de, keresztapu azt mondta, hogy így csináljuk - világosítottak fel. Én agyonütöm Neymart - futott át az agyamon a gondolat, de azért engedelmeskedtem a gyerekeknek. Hallottam, ahogy kinyílt az ajtó. Óvatosan léptem beljebb, mert nem szerettem volna elesni. Érzékeltem, hogy felkapcsolták a villanyt, majd Nico végre megszólalt.

 - Kinyithatod!

 Amint megszoktam a világosságot, körbe néztem a garázsban, és a szemem azonnal megakadt a meglepetésemen.

 - Ez nem lehet igaz - suttogtam a szám elé kapott kezembe. - Én megölöm ezt az embert - néztem az előttem álló motorra.

 - Azt üzeni, hogy boldog szülinapot és hogy minden olyan, ahogy kérted - lépett mögém Lexy. Közelebb araszoltam a géphez és óvatosan végig simítottam rajta.

 - Olyan, mintha igazi lenne - suttogtam a lángnyelveket nézve. Hihetetlen volt, de ott állt előttem egy Suzuki Hayabusa, fekete színben, piros lángnyelvekkel. A könnyeim szép lassan csorogtak le az arcomon, majd észbe kaptam és a mobilomat kezdtem keresni.

 - Hiába akarod felhívni - nézett rám Mesut. - Tudta, hogy ki fogsz akadni, ezért azt mondta, hogy most pár napig nem lesz elérhető, csak ha már kitomboltad magadat - vigyorodott el.

 - Az a... - akartam csúnyát mondani, de aztán a gyerekekre való tekintettel inkább nem tettem.

 - Nem próbálod ki? - pislogott rám a kisfiam csillogó szemekkel.

 - Nem is tudom - vakartam meg a tarkómat. - Kellene ruha, meg bukó. Egy ekkora gépen nem mehetek farmerban - kerestem a kifogásokat, de Lexy a sarok felé fordított, ahol egy teljes garnitúra bőrcucc és egy bukó virított.

 - Komolyan kicsinálom - suttogtam, de a szívemet elöntötte a melegség.

 - Ismer már annyira, hogy tudja mivel akarod halogatni a próbát. Mindenre gondolt - nevettek ki mind a ketten. Beletörődöm a gondolatba, hogy kaptam egy csodát a szülinapomra. Remegő ujjakkal nyúltam a ruháért. Mesut és Lexy kiterelte a kicsiket, míg felöltöztem. Már meg sem lepődtem, hogy tökéletesen illett rám. Belebújtam a bukóba, majd átvetettem a lábam a gépen. Lexy kintről kinyitotta nekem a garázst és én beindítottam a motort. Elég volt neki egy picike gázfröccs és máris dorombolt, mint egy nagymacska.

 - Csak egy kört megyek - kiabáltam ki a sisak alól, mire Lexy vigyorogva bólintott egyet. Meghúztam a gázt és elindultam. Először csak óvatosan próbálgattam az erejét, majd már csak azt vettem észre, hogy kiértem a városból és előttem a végeláthatatlan út. A szívem hevesebben kezdett dobogni. Meghúztam a gázkart és repültem a Sárkányomon. Így neveztem el magamban a kicsikémet. Nem tudom, hogy meddig mentem volna, de szerintem ki a világból, ha nem ötlik szemembe a helységtábla: TOLEDO.

 Úristen, negyvenhat mérföldre vagyok otthonról! Megkerestem az első lehajtót majd visszafordultam és hazaindultam. Otthon beálltam a garázsba és levettem a sisakomat. Idő kellett, míg az adrenalin a testemben vissza állt normális értékre. Szótlanul ültem a motoromon és néztem magam elé. Egy csepp száguldás, és máris minden gondom távolinak tűnt. Ezt végig gondolva, mosolyogva szálltam le a gépről majd bementem a házba. A két kis törpém kíváncsian szaladt elém.

 - Jó volt? Hol voltál? Miért voltál ilyen sokáig? - zúdították rám a kérdéseiket.

 - Igen, nagyon jó volt, messze voltam és eddig tartott hazafelé az út - válaszoltam sorrendben.

 - Neymarnak igaza volt - vigyorgott rám Mes. - Tényleg másképp nézel ki most, mint amikor elmentél.

  Lexyvel egymásra néztünk és sokatmondó pillantást váltottunk. Ő tudta, hogy mennyi minden nyomta a vállamat, ami most a száguldásnak köszönhetően megszűnt.

  Estig marasztaltam a párost és hálából, hogy vigyáztak a gyerekekre, főztem nekik egy finom vacsorát, amiről Mesut elismerően nyilatkozott. Háromszor is szedett a csirkés paellából.

 - Te nem adtál ennek az embernek enni? - néztem nevetve a barátnőmre.

 - De igen, csak tudod, hogy én nem vagyok egy konyhatündér, mint te, ezért inkább rendeltük a kaját - nézett rám bűnbánóan.

  Felnevettem, majd negyedszerre is megszedtem Özil felém nyújtott tányérját. Hogy fér ennyi kaja egy ilyen vékony emberbe?

  Ronit viszont hiába vártam, hogy megbeszéljük a történteket, se aznap, se később nem jött el. Teltek a napok és én visszamentem dolgozni. Telefonon tartottam a kapcsolatot a fiúkkal. Iker felvilágosított, hogy most rengeteg interjú, fényképezés és persze edzés vár rájuk. Lassan bevallottam magamnak, hogy nagyon is hiányoznak nekem.

10/10. 56.rész

Lola

   Villám sebességgel öltöztem át és már a folyosón állva vártam a fiúkat, mikor végre felbukkantak.
 - Jól áll a kék szín - vigyorgott rám egy nagyon szép szemű srác.
 - Köszi, de ismerjük egymást?
 - Én tudom ki vagy - nézett továbbra is áthatóan. - Marco Veratti - nyújtotta felém a kezét, amit készségesen elfogadtam.
 - Szállj le a barátnőmről Marco! - húzott magához Thiago nevetve, miután ő is végzett az átöltözéssel.
 - Idióta - forgatta meg a szemeit az új srác. - Tudod, hogy szeretem a barátnőmet és mindjárt apa leszek.
 - Ilyen fiatalon? - csodálkoztam el.
 - Nálunk olaszoknál nincs olyan, hogy túl fiatal - vonta meg a vállát. - Nagy családot akarunk és azt időben el kell kezdeni.
 - Ebben igazad van - bólogatott Thiago. - Én is legalább három gyereket szeretnék - ölelt szorosabban magához. A gyomrom összeugrott és a szívem legalább két ütemet kihagyott, amit megérezhetett, mert felnevetett. - Nyugi, majd csak ha felkészültnek érzed rá magad - simított végig az arcomon megnyugtatásul és egy puszit nyomott az ajkaimra.
 - Futás, mert elkésünk! - jelent meg mellettünk Ibra, elterelve a témát és a gondolataimat is. Siettünk a pálya szélére és mint torna órán, felsorakoztunk. Blanc felsorolta a feladatokat, aztán lefutottuk a szokásos köröket. A testem felszabadultan tette a dolgát. Otthon Pirri aggódása miatt még a pálya közelébe se mehettem mostanában, ha mozogni akartam, így már nagyon hiányzott egy kiadós edzés.
 - Hé-hé-hé-hé! - kiáltott utánam a svéd és hosszú lábait sebesen kapkodva próbált utolérni. - Nem ám lekőrözöl minket - vigyorgott rám mikor hagytam, hogy mellém érjen.
 - Simán - vontam meg a vállam.
 - Gondolod menne? - húzta fel a szemöldökét.
 - Mire gondolsz?
 - Verseny? - nézett rám kérdőn, mire bólintottam. Az utolsó kört úgy futottuk le, hogy a többiek csak pislogtak rajtunk, mert minden erőnket beleadva próbáltuk legyőzni a másikat.
 - Ki nyert? - néztem kifulladva a csapatra.
 - Te voltál a jobb, mellbedobással - vigyorgott rám az összes.
 - Bolondok - nevettem el magam, majd elkezdtem a bemelegítést csinálni. Most éreztem meg, hogy az elmúlt éjszaka azért nyomot hagyott az izmaimon, de ahogy láttam, Thiago is hasonló gondokkal küszködött. Mikor találkozott a tekintetünk egymásra mosolyogtunk.
 - A szokásos két csapatra álljatok fel - tapsolt egyet Blanc. - Oké - nézett a fiúkra, majd rám. - Kivel szeretne lenni?
  Ahogy láttam. mindenki azt várta, hogy Thiago és Ibra csapatát választom, ezért inkább Cavanihoz léptem, amit az uruguayi hatalmas vigyorral vett tudomásul.
 - Ezt megjegyeztem Běběchaton! - játszotta a durcást Zlatan. - De tudd, hogy úgyis kikaptok - röhögött a végére.
 - Az nevet, aki utoljára nevet - vontam meg a vállam és bocsánat kérőn néztem Adrien Rabiotra, aki a beállásom miatt a kispadra kényszerült, de ő csak mosolyogva megrázta a loboncát és leült.
  A sípszó után kezdetét vette az őrület. Az első pár perc azzal telt, hogy ahányszor labdához értem, a fiúk visszahőköltek attól, hogy nő vagyok.
 - Basszus! - kiáltottam fel idegesen. - Felejtsétek már el, hogy ki vagyok! Képzeljétek azt, hogy továbbra is Adrien játszik!
  Elvigyorodtak és innentől fogva feloldódott bennük a görcs. Óriási becsúszásokkal próbáltak szerelni amiket épphogy megúsztam.
 - Itt is első gólig megy? - kérdeztem meg portugálul a csapatomban lévő egyetlen brazilt, Mottát.
 - Igen, aranygól van - bólintott, majd odapasszolta elém a lasztit. Métereken át vezettem magam előtt, elfektetve két játékost is, majd egy pillanatra felnéztem és megláttam a másik oldalon egyedül futó Lavezzit. A labdát néhány centire a lába elé rúgtam amit ő kapásból beemelt Sirigu hálójába. Nevetve ugrottam a jóképű argentin nyakába, aztán jöttek a többiek is. Egymást ölelve ugráltunk, mintha legalábbis a VB-t nyertük volna meg.
 - Szép volt kicsim - rántott el a többiektől Thiago és megcsókolt.
 - Nem semmi csajod van - néztek rá a többiek elismerően.
 - Karim nem hazudott mikor rólad mesélt - állt meg mellettem Matuidi.
 - Ti rólam beszélgettek? Nincs jobb témátok? - lepődtem meg.
 - Nem mindig - vigyorodott el a francia -, de azt azért elmondta, hogy az első edzésen a nyakába tetted a lábad, ő meg majd szétdurrant - röhögött fel hangosan amin nekem is nevetnem kellett.
 - Komoly? - pislogtak rám többen is, én pedig csak megvontam a vállam.
 - Mutasd meg - nézett rám könyörgőn Marco.
   Ránéztem a pasimra, aki vigyorogva várta, hogy mit lépek. Elé álltam, majd szépen lassan a vállára helyeztem a lábam és nyújtani kezdtem. Arcára kiült a döbbenet és a vágy, míg a többiek is elnémultak. Megcseréltem a lábaimat és most a másikat is nyújtani kezdtem. Thiago szemei már szénfeketén izzottak.
 - Ügyes - tapsolt mellettünk Blanc. - Most pedig levezetés és lazítás majd mehettek zuhanyozni. Dolores beszélhetnénk utána? - fordult felém komolyan.
 - Persze - bólintottam és én is elkezdtem  a levezető körzéseket. Mikor végeztem, leültem a kispadra az edző mellé.
 - Tudja - kezdett bele és nagyon oda kellett figyelnem az angoljára, mert az akcentusa nagyon erős volt, - most már értem, hogy mit látott magában Perez. Eddig úgy voltam vele, hogy csak a kirakatban szeretné mutogatni és mással végezteti el a munkát.
  Felháborodva ugrottam fel a padról, de visszatartott.
 - Viszont amit ma láttam, meggyőzött róla, hogy ez nem így van. Ezért bocsánatot kell kérnem, hogy ilyet feltételeztem. Maga nagyon jó - nézett fel rám és megpaskolta a helyet a padon, ahonnan felugrottam. Idegesen ültem vissza. - Elnéztem a mai edzést, a fiúk lelkesebben csinálták a dolgukat, mint eddig és szinte a maximumot kihozták magukból, csak nehogy egy nő jobb legyen náluk - mosolygott rám bocsánatkérőn.
  Elvigyorodtam, hiszen tudtam, hogy ebben rejlik az én igazi erőm.
 - Tudna nekem egy-két tanácsot adni, hogy miben kellene javítanom? - nézett rám én pedig döbbenten pislogtam és vártam, hogy mikor neveti el magát, hogy viccelt, de nem tette.
 - Ez most komoly? - kérdeztem még mindig hitetlenkedve. - Maga arra kér engem, hogy segítsek?
 - Tudom, hogy ez egy másik csapat és, hogy a BL-ben összekerülhetünk, de...
 - Nem, nem azért - vágtam közbe -, de én nő vagyok, ráadásul elég hihetetlen, hogy tanácsokat kérjen tőlem - dadogtam.
 - Dolores, maga mondta, hogy vonatkoztassunk el tőle, hogy nő. Én, mint edző az edzőt kérdezem erről.
  Mikor ránéztem és az arcáról leolvastam, hogy teljesen komolyan gondolja a mondottakat, megkönnyebbültem és hosszas beszélgetésbe kezdtünk.
 - Lola - szólalt meg Thiago mellettünk, mire összerezzentem, mert nem is hallottam, hogy jön - négy óra van.
 - Ó - lepődtem meg, mert nem hittem volna, hogy így elszaladt az idő. - Sajnálom Laurent, de mennem kell. Este meccsünk van - álltam fel és kezet nyújtottam az edzőnek, aki szokás szerint megcsókolta.
 - Sajnálom, hogy megy. Egy élmény volt magával beszélgetni. Jó meglátásai vannak. Azt hiszem mondott pár olyan dolgot, amit meg kell fontoljak. Ha megunná Madridot, szívesen látnám a csapatban - mosolygott rám kedvesen.
 - Köszönöm - viszonoztam a gesztust, majd Thiago mellé lépve az öltözőkhöz siettem.

Házasság extrákkal 17.

Kendra

   Nagyon hamar délután lett. Hiába is próbáltam volna elsumákolni a ruhapróbát, nem ment volna, mert Dolores és Sergio kézen fogtak és elvittek a megadott címre. A tulajdonos majdnem földig hajolt előttünk, ami nagyon idegesített, de csak ezután jött az igazi gyötrelem. Lehet, hogy más élvezné a felhajtást, de nekem a hideg futkosott tőle a hátamon. Két fiatal lány segített belebújni a szebbnél-szebb ruhákba amiket aztán meg kellett mutatnom Sergionak és a leendő anyósomnak. Időközben megállapítottam, hogy ők ketten nagyon egy hullámhosszon vannak. Már körülbelül a huszadik ruhát húztam magamra és már nagyon untam, hogy a két kísérőmnek egyik sem tetszik. Mindegyikről volt valami rossz véleményük. " Ez túl fodros, ez túl egyszerű, ebben úgy nézel ki, mint a nagyanyám..." stb.
  Fújtatva ragadtam meg a következő darabot és közben halkan szitkozódtam.
 - Komolyan mondom, ez az utolsó! Ha ez sem tetszik, akkor farmerban fogok férjhez menni!
  A két lány furcsán nézett rám, majd a bátrabbik megszólalt.
 - Te nem is örülsz az esküvődnek?
 - Dehogynem - válaszoltam reflexből. - Miért?
 - Mert nem úgy nézel ki, mint aki fel van dobva tőle, hogy pár nap és Cristiano Ronaldo felesége lehet - sóhajtott fel már a másik lány is és várakozón pislogtak rám.
  Elnéztem az arcukat és rájöttem, hogy mindketten szívesen cserélnének velem. Belegondolva a helyzetbe igazuk volt. Örülnöm kéne, hogy én lehetek a szerencsés, aki igába hajtja a portugált.
 - Örülök - kezdtem magyarázkodni - csak nem gondoltam volna, hogy egy esküvő ennyi macerával jár.
 - Na igen - vigyorodott el a bátrabbik -, de biztosan megéri. Kérdezhetek valamit? - halkította le a hangját.
 - Persze - válaszoltam mit sem sejtve.
 - Az ágyban is olyan isten, mint amilyennek kinéz?
  Szemeim majd kiestek a döbbenettől, ahogy a kíváncsi lányokra néztem. Mindketten levegőjüket visszafojtva várták a választ. Egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy megmondom az igazat miszerint nem tudom, de nem akartam magyarázkodni nekik, így csak elvörösödve bólintottam egyet.
 - Tudtam - sikkantott fel a kérdezőm. - Én megmondtam, hogy egy ilyen pasi mindenben jó. Annyira irigyellek - sóhajtott fel aztán és segített felhúzni a ruhám cipzárját.
  Szinte menekülve léptem ki az öltözőből, hogy Dolores és Sergio elé álljak. Amint megláttak, még a szavuk is elakadt. Bambán bámultak rám.
 - Mi a gond? - kérdeztem idegesen, mert ilyenkor szokott jönni a hibák felsorolása.
 - Ez... - pislogott leendő anyósom.
 - La puta... - csúszott ki Sergio száján.
 - Túl sok? Túl csicsás? Túl hercegnős? - zúdítottam rájuk a kérdéseket.
 - Tökéletes -fojtotta belém a szót a védő.
 - Ez a legjobb szó - bólogatott Dolores is. - Ha a fiam ebben meglát... - csapta össze a kezeit.
 - Nem gondolod meg magad? - lépett mellém Serg vigyorogva.
 - Mármint?
 - Inkább gyere hozzám - nézett rám csillogó szemekkel és nem tudtam eldönteni, hogy viccel vagy komolyan beszél.
 - El a kezekkel a menyemtől - horkant fel Cris anyukája. - A szemed is vedd le róla - csapta aztán nyakon a focistát.
 - Jól van na, egy próbát megért - vigyorgott Ramos.
 - Adok én neked próbát - vágta csípőre a kezét a nő tettetett dühvel.
 - Befejeznétek? - szóltam rájuk. - Akkor jó ez a ruha vagy sem?
 - Ha a reakcióinkból nem jöttél volna rá, tökéletes - válaszolt Sergio és mégegyszer körbe járt. Megkönnyebbülve lélegeztem fel.
 - Akkor végre mehetünk - léptem volna vissza a fülkébe, de szinte egyszerre nyúltak utánam.
 - Még nem! - kiáltották.
 - Most mi van már? - kérdeztem frusztráltan.
 - Még gyönyörködnénk egy kicsit benned és amúgy is kell még fátyol meg egy-két kiegészítő - sorolták. Szemeimet forgatva álltam a tükör elé, hogy én is lássam, mitől vannak úgy elájulva. Megdöbbentett a látvány. Egy tényleg szép nő állt előttem.
 - Ugye milyen gyönyörű vagy? - lépett mellém Sergio miközben Dolores a tulajjal tárgyalt. - Már most irigylem azt a majmot.
 - Sese! - nevettem el magam. - Fejezd már be! Te tudod a legjobban, hogy miről szól ez az egész - súgtam neki halkan.
 - Igen tudom, de szerintem ha Cris meglát így az oltár előtt és van egy kis esze, soha többé nem enged el - fogta meg a kezemet. - Tudod kicsi Kendra, Irina nem is tudja mekkora szívességet tett nektek - mondta amit nem tudtam mire vélni. Mielőtt azonban rákérdezhettem volna, Dolores visszatért és örömmel kezdett magyarázni.
 - Na, megvan a ruhád, elintéztem a koszorúslányok ruháját és...
 - Koszorúslányok? - értetlenkedtem.
 - Bizony - bólogatott. - Ne aggódj, én mindenre figyelek, a te dolgod csak annyi, hogy holnapután felveszed ezt a szép ruhát és kimondod a boldogító igent a fiamnak - tette a vállamra a kezét.
  Beletörődve bólogattam, majd átvettem az utcai ruhámat és megköszöntem a lányok segítségét, akik sok boldogságot kívánva búcsúztak el tőlem. Az autóban hátra ültem, hogy a két főszervező útközben is tudjon egyeztetni. Meg sem próbáltam figyelni rájuk, mert a szemeim leragadtak a fáradtságtól és szépen lassan álomba merültem.

10/10. 55.rész

Lola

  Délelőtt telefoncsörgésre ébredtünk. Thiago panaszosan fújtatva nyúlt a készülékért. Morcos hangon beszélt valakivel, majd gyorsan le is zárta.
 - Ibra volt - fordult felém. - Azt kérdezte, nincs-e kedvem csavarogni edzésig, de mondtam neki, hogy most semmi kedvem hozzá - mosolyodott el.
 - Nem árultad el neki, hogy itt vagyok? - néztem csillogó szemeibe.
 - De nem ám. Te leszel a meglepim - mászott fölém, majd megcsókolt. Megnyugtató érzés volt vele lenni, mintha minden gondom eltűnt volna. Miután felkeltünk, lezuhanyoztunk és úgy döntöttünk, hogy edzésig a lakásban maradunk. Kitaláltuk, hogy együtt készítünk ebédet, így neki álltunk.
 - Nem arról volt szó, hogy közösen főzünk? - néztem rá összeszűkült szemekkel.
 - Dehogynem - vigyorgott. - Te megcsinálod, én nézlek közben és a végén közösen megesszük.
 - Elhitted? - boxoltam vállba. - Pucold meg a zöldségeket - toltam elé a tálat. Engedelmesen vette el tőlem a felé nyújtott kést. Gyorsan készen lettünk, de a szemünk már így is kiakart ugrani az éhségtől.
 - Ez nagyon finom - pislogott rám Thiago kedvesen. - Többször is csinálhatnánk ilyet. Mikor tudunk találkozni legközelebb?
 - Háát - gondolkodtam el  - azt hiszem, huszonnyolcadika után csak másodikán lesz meccsünk. Négy teljes szabad napom lesz - vittem a tányéromat a mosogatóhoz.
 - Én nem tudom fejből, de szerintem nekem sem lesz akkor semmi. Jössz te, vagy menjek én? - kérdezte.
 - Még nem tudom - vontam meg a vállam és elvettem tőle is az üres tányért, hogy elmosogassam. - Addig még úgyis beszélünk.
 - Igazad van - bólintott. - Majd akkor eldöntjük, bár én jobb szeretném, ha te jönnél és akkor elvihetnélek egy csomó helyre. Megmutatnám neked a várost - ölelt át, én pedig neki dőltem izmos mellkasának.
 - Indulnunk kéne - nézett az órára Thiago. - Kíváncsi leszek a fiúk arcára mikor meglátnak - vigyorodott el.
 - Arra én is - válaszoltam, miközben már a cipőmet kötöttem. - Szerinted edzhetnék veletek? - jött a hirtelen ötlet.
 - Velünk? - kerekedtek el a brazil szemei. - Nem tudom, erről Blanct kérdezd meg.
 - Meg is fogom - kaptam a vállamra egy sporttáskát, amibe belegyűrtem Thiago egy pólóját, egy rövid nadrágot és egy törölközőt.
 - Te most komolyan játszani akarsz velünk? - kérdezte már vagy huszadszor miközben az edzőpálya felé kocsikáztunk.
 - Talán félsz, hogy jobb vagyok nálad? - cukkoltam.
 - Nem - jelentette ki magabiztosan. - De te mégiscsak egy nő vagy és a fiúk pedig vadállatok a pályán - kezdett bele a magyarázatba.
 - Ezt most fejezd be! - emeltem fel az ujjam és szakítottam félbe a hülyeségét. - Most már csakazért is játszani akarok, hogy megmutassam, nem vagyok cukorból - pufogtam.
 - Pedig pont olyan édes vagy - mosolygott rám kedvesen, miközben leparkolt a pálya előtt. - Megjöttünk - mutatott az épületre és mikor kiszálltunk , magunkhoz vettük a táskáinkat. Egymást ölelve léptünk be az ajtón.
 - Szépek vagytok mondhatom! - hallottunk meg egy ismerős hangot amire vigyorogva megfordultunk. - Ezért nem akartál te sehova sem jönni - csóválta rosszallóan a fejét a svéd, de közben mosolygott. - Běběchaton, mióta vagy itt? - ölelt meg és egy puszit nyomott a fejemre.
 - Tegnap délután érkeztem - mosolyogtam Ibrára.
 - És te ma még tudsz edzeni? - vigyorgott Thiagora, majd ők is üdvözölték egymást.
 - Képzeld, még én is - nyújtottam ki rá a nyelvemet.
 - Mi van? - kapkodta köztünk a tekintetét.
 - Lola a fejébe vette, hogy ma velünk edz - sóhajtott fel a barátom, mire nyakon csaptam.
 - Ez az Lola, neveld meg a Kölyköt - hallottam meg Cavani hangját mögülem.
 - Szia Ed - adtam neki puszit, amit hatalmas öleléssel viszonzott. - Nem tudjátok, hol van Laurent? - néztem a fiúkra, akik elmagyarázták, hogy merre találom az edzőt.
 - Elkísérjelek? - pislogott rám Thiago szépen.
 - Nem kell, te csak készülj az edzésre - csókoltam meg. Kapva-kapott az alkalmon és azonnal elmélyítette azt. A csapattársai fütyüléssel fejezték ki a tetszésüket.
 - Bolondok - mosolyogtam rájuk mikor elszakadtam a brazilomtól.
 - Dolores? - kérdezte valaki döbbenten és ahogy megfordultam a Paris edzőjével néztem farkasszemet.
 - Bonjour Laurent! - nyújtottam felé a kezem, amit megfogott és megcsókolt. Nevetve ráztam meg a fejem, mert ezt soha nem fogom tudni megszokni. - Éppen magát keresem.
 - Hát, megtalált. Miben segíthetek? Talán átigazolna hozzánk? - kérdezte somolyogva.
 - Köszönöm, de még mindig a blancok a szívemcsücskei. Azt szerettem volna tudni, hogy részt vehetnék-e a mai edzésen? - pislogtam rá és figyeltem a reakcióit.
 - Ez igen érdekes kérés - nézett rám elkomolyodva, majd pár perc gondolkodás után valami felcsillant a szemében. - Felőlem semmi akadálya.
 - Köszönöm - villantottam rá egy hálás mosolyt.
 - Mindjárt megkeresem a vendégöltöző kulcsát és azt birtokba is veheti.
 - Miattam ne fáradjon - legyintettem.
 - Nem fáradtság - nézett rám, majd az egyik infópulthoz lépve benyúlt az egyik fiókba és az onnan kivett kulcsot a kezembe nyomta. - Szerintem Thiago segít megtalálni az öltözőjét.
 - Remélem - vettem vállamra a táskám. - Ja és Laurent - néztem a férfira - kérem ne kíméljen, csak mert nő vagyok. Ugyanazokat a feladatokat szeretném végig csinálni, mint a fiúk.
 - Rendben - bólintott komolyan. - Akkor - nézett az órájára - van tíz perce, hogy elkészüljön és a pálya szélén sorakozzon a többiekkel.
 - Igenis - szalutáltam jókedvűen, majd a várakozó barátomhoz léptem. - Mutasd az utat! - vigyorogtam rá.

Las Puertas de Infierno 48.

Cris

  Felszabadultan nevetek ahogy nézem a lány csillogó szemeit. Jó döntés volt ide hoznom. Egyik játéktól a másikig szaladgál és közben édesen kacag. Sokan megbámulják, mert annyira gyönyörű, én pedig büszkén húzom ki magam mellette, hogy velem van. A szellemkastélyban majdnem elvesztettem a fejemet, mert ahogy néztem az arcát, egyre nagyobb késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. Most épp a céllövölde felé húz és lelkesen mutat egy szerintem rettenetesen csúnya vízilóra, ami a kezében tartja a kölykeit. Pár elbénázott lövés után mosolyogva nyújtom át neki, amit egy puszival jutalmaz. Mielőtt elindulnánk a szállodába, még egy hatalmas vattacukrot vesz. A taxiban ülve majdnem az egészet megeszi és mire a szobánkhoz érünk, már csak egy kis pamacs van nála és ki tudja hanyadszor kínál meg vele.

 - Nem kérek - nevetek fel mire ő gyorsan a számba tömi az émelyítően édes cuccot.

 - Na megállj csak! - nézek rá és valami jó kis büntetésen gondolkozom. - Nyald le! - viccelek vele, mire döbbenten figyelem, hogy rám néz és közelebb hajolva végig nyal az ajkaimon. Valami elpattan bennem és a falhoz szorítva támadom le őt. Úgy csókolom, mintha az életem múlna rajta. Kibontom a haját, hogy beletudjak túrni, majd magamhoz húzom a csípőjénél fogva. Édes ajkai megadóan nyílnak szét nekem, hogy a nyelvem átcsusszanhasson a szájába és körbe simogathassa az övét. Az íze édes, nem tudom, hogy alapból, vagy a vattacukortól, de élvezem. Ez csak fokozódik, mikor beletúr a hajamba és a lábát a derekam köré fonja.

 - Megőrjítesz - suttogom, de egy pillanatra sem tudok elszakadni tőle. Segít levenni a pólómat, miután én is leveszem az övét. Nem sokat teketóriázok, kikapcsolom a melltartóját és előtűnik előttem a világ legszebb, legkívánatosabb és legtökéletesebb melle.

 - Istenem, de gyönyörű vagy - nyögök fel önkéntelenül, majd végig simítok rajtuk, mintha nem hinném el, hogy amit látok, igazi. Aztán a számmal is bejárom az útvonalat. A nyaka puha bőrét, kulcscsontját majd a melleit nyalom végig amitől a bimbói keményen ágaskodnak felém. Visszatérek a szájához és fulladásig csókolom. Aztán újra lecsapok a hetyke bimbókra és óvatosan megszívom őket. Ana hátra veti a fejét és mégjobban a számba tolja a melleit. Soha ilyen gyönyörűt nem láttam még. Mielőtt teljesen elveszteném a fejemet, muszáj megkérdeznem tőle:

 - Anabell, most még megtudok állni.

  Pillanatra megijedek, hogy visszakozni fog, de aztán meghallom a legédesebb mondatot, amit valaha hallottam.

 - Quero hacer el amor contigo.

 Meglepnek a szavai, de olyan intenzitással tör rám tőle a vágy, hogy azonnal felkapom és az ágyhoz viszem. Érzem, ahogy bátortalanul végigsimít rajtam és még engem is meglep az a vágy amivel viszonzom a mozdulatát.

 - Eu te quero tanto amor - szakad ki belőlem a vallomás. Már a nadrágját próbálom levarázsolni róla, mikor eljut a tudatomig, hogy valami zenél, és az a valami a telefonom. Szeretném kiverni a fejemből a hangot, de már megtört a varázs. Kezembe veszem azt a rohadt készüléket és legnagyobb megdöbbenésemre barátnőm nevét jelzi ki. Kelletlenül szólok bele, de előtte közlöm Anával is a hívó nevét.

 - Hola - szomorúan látom ahogy Ana összeszedi a szétszórt ruháit és eltűnik a fürdőszobában. Szívem szerint utána mennék és folytatnám amit elkezdtünk, de nem tehetem. Figyelmem visszairányul a készülékre, ami egy másodperc alatt taszított a mennyből a pokolba.

 - Csak így "hola"? Semmi Szia Irina vagy szerelmem? - hallom meg Irina hangját.

 - Most mit vársz? Hetek óta nem hívtál, amikor meg kerestelek, fel sem vetted.

 - Jaj, tudod, hogy dolgozom - válik nyafogóssá a hangja.

 - És most minek köszönhetem, hogy mégis szakítottál rám időt?

 - Láttalak a tévében. Már megint azzal a hosszúhajú libával. Képes voltál elvinni őt Brazíliába? - támad le a kérdéseivel.

 - Egy, Ana nem liba. Kettő, Igen elhoztam magammal, mert ő legalább eljött velem, nem úgy, mint te. Három: szerintem semmi számonkérni valód nincs rajtam - remeg a hangom az idegességtől.

 - Jó, igazad van - vált mézes-mázosra. - Ne haragudj édes, de olyan féltékeny lettem mikor megláttam melletted, de igazad van, semmi esélye ellenem. Nekem nem kell tartanom egy ilyen kis...

 - Irina!!! - csattanok fel és nem engedem, hogy bármi rosszat mondjon Anáról.

 - Most mennem kel, de nem sokára otthon leszek, addig is csók baby - nyomja rám a telefont, mielőtt összeveszhetnénk. Csak pislogni tudok. Ezért hívott fel, hogy számonkérjen? Életem legjobb pillanatát zavarta meg egy ilyen hülyeség miatt. Mérgesen vágom az ágyhoz a készüléket és sóhajtva indulok Bell keresésére.

 - Sajnálom - nézek rá, miután benyitok hozzá a fürdőszobába. - Nem akartam...

  Nem hagyja, hogy végig mondjam. Magát okolja a történtekért. Próbálom elmagyarázni neki, hogy én nem bírtam a véremmel, mikor olyan dologgal áll elő, amitől elakad a szavam.

 - Felejtsük el.

  Elakarja felejteni? Nem lehet, ez belém égett egy életre, és ezt a tudomására is hozom.

 - Ne kérj olyat, ami lehetetlen - csattanok fel, mire látom, hogy megremeg. - Ne haragudj, de frusztrál a gondolat, hogy már rég az enyém lehetnél, ha kikapcsolom azt az átkozott szerkentyűt. Hijo de puta todavia te quiere - tör ki belőlem egy cifra káromkodás.

 - Cris - érinti bársonyos kezét az arcomhoz - jobb ez így - mondja, majd elsorolja az érveket. Nem akar újra harmadik lenni és nem készült még fel egy kapcsolatra.

 - Talán igazad van - sóhajtom.

 - Nem talán, biztosan - mosolyodik el, de látom a szemében a szomorúságot. Belenézve csak a bűntudatot és a vereséget olvasom ki.

  A gép indulásáig már nem nagyon szólunk egymáshoz. Repülés közben elalszik és fejét a vállamra hajtja. Élvezettel szagolok selymes fürtjei közé. De jó is lenne, ha megint újra kezdhetném a mai napot. Gondolkodás közben én is elalszom és már csak a stewardes keltegetésére ébredek, aki szól, hogy kössük be az öveinket, mert leszállunk. A landolás simán zajlik, és a parkolóban vár az autóm. Beülünk és hazafuvarozom Anát.

 - Bejössz? - kérdezi fáradtan.

 - Most nem. Én is sietek haza a fiamhoz - nézek rá és ő megértően bólint. - De holnap átjönnénk, ha nem bánod.

 - Gyertek csak - nyúl a bőröndjéhez, majd visszafordulva búcsúzik el. - Szia Cris és nagyon köszönök mindent. Elindul a ház felé és még látom, ahogy kinyílik az ajtó és két szőke fej bukkan fel benne.

 - Anya, anya úgy hiányoztál!

  Elmosolyodom a látványra majd indítok, mert otthon engem is hasonló kép fogad majd.

10/10. 54.rész

Lola

   Ahogy leszállt a gépem, küldtem egy sms-t Zizunak, hogy ő tartja meg az edzéseket, majd egyet Flo bácsinak is, amiben közöltem, hogy a meccsre hazaérek, de ki leszek kapcsolva. Fogtam egy taxit és a sofőrnek megmutattam a címet, amit még Thiago adott nekem. Útközben gyönyörködtem a városban, aminek az atmoszférája teljesen más volt, mint Madridé.
 - Mademoiselle?- hallottam meg a taxis hangját és mikor ránéztem, ő egy házra mutatott. Tehát megérkeztünk.
 - Merci - köszöntem meg neki a fuvart, mikor segített kivenni a bőröndömet. Mondott valamit, de nem értettem. Mikor fizettem, megfogta a karomat és egy újságot tolt elém, amin Thiago és én virítottunk a címlapon, majd egy tollat nyújtott felém. Mosolyogva nézte, ahogy aláfirkantottam a nevemet.
 - Merci beaucoup! - csókolta meg a kezemet és ott hagyott lefagyva. Ezek a franciák tényleg nagyon udvariasak. Kicsit idegesen léptem a címben szereplő ház ajtajához, de erőt véve magamon megnyomtam a csengőt és csak remélni tudtam, hogy a brazil itthon van és nem valamelyik csapattársával múlatja az időt. Szerencsém volt, mert a második csengetés után már meg is hallottam a dörmögését a házból.
 - Lola?! - pislogott rám döbbenten, mikor végre kinyitotta az ajtót.
 - Meglepetés! - vigyorogtam rá, de nem sokáig, mert magához rántott és azonnal csókolni kezdett. Éhesen vetette rám magát, teljesen megfeledkezve mindenről.
 - Thiago - lihegtem, mikor áttért a nyakam csókolgatására és végre kaptam levegőt. - Be kéne mennünk..
 - Felemelte a fejét és most tudatosult benne, hogy hol is vagyunk. Néhány járókelő érdeklődve figyelte párosunkat egészen addig, míg a brazil be nem húzott a házba és becsukta mögöttünk az ajtót.
 - Ne haragudj, de annyira hiányoztál - ölelt újra magához.
 - Te is nekem - bújtam a mellkasához és néhány percig így álldogáltunk szótlanul.
 - Ó, de hülye vagyok - engedett el. - Biztosan fáradt vagy - fogta meg a kezemet és a nappaliba húzott. Érdeklődve néztem szét a barátságos kis lakásban. Nagyon szép volt, és a praktikus berendezésből látni lehetett, hogy férfi a lakója.
 - Tetszik? - ölelt át hátulról és állát a nyakhajlatomba helyezte.
 - Ühüm - bólintottam, majd szaporábban kezdtem venni a levegőt mikor csókolgatni kezdte az érzékeny bőrt.
 - Hiányoztál - morogta a fülembe, amire a testem azonnal válaszolt.
 - Te is - suttogtam elfúló hangon, mikor kezei elkezdték felfedezni a testemet. Sergio arca ugrott be egy pillanatra, ahogy lehunyt szemekkel élvezi a kényeztetésem, vagy mikor kivert kutyaként hagyta el a házam. Megráztam a fejem, és próbáltam kiűzni belőle a védőt.
 - Repülés után nincs jobb egy forró zuhanynál - nézett rám elsötétedett szemekkel a brazil és szorgos kezeinek köszönhetően már csak fehérnemű volt rajtam. Ölbe kapott és a fürdőjébe vitt. Megengedte a vizet és várakozón nézett rám. Megértettem a célzást, így a melltartó csatomhoz nyúltam és kikapcsoltam. Szemeibe nézve dobtam le magamról, ahogy a legutolsó darabot is. Nevetve léptem be a fülkébe, mert a brazil hatalmasat nyögött a látványra, de aztán egy másodperc múlva már csukta is ránk a fülke ajtaját.
 - El sem hiszem, hogy itt vagy - suttogta a számba, majd birtokba vette a testemet. Nem finomkodott, mintha érezte volna, hogy most nem arra van szükségem. A nyakamra egyre csak gyűlő szívásnyomok jelezték, hogy a magáénak gondol. Telhetetlen volt, de nem bántam, mert így a fejem kiürült és csak a pillanatnak éltem. Néhány kimerítő óra után a nappaliban ültünk. Illetve ő ült, míg én a széttárt lábai közt dőltem neki a mellkasának.
 - Meddig maradsz? - törte meg a csendet ami körbe vett minket.
 - Miért? - néztem fel rá. - Máris meguntál? - somolyogtam.
 - Soha - csókolt szájon. - Csak szeretném tudni, hogy meddig érezhetem magam a mennyországban - simított végig a karomon.
 - Holnap délután meccsünk van - közöltem vele a tényt, mire lebiggyesztette az ajkait.
 - Ez annyira kevés.
 - Thiago - ugrottam fel idegesen. - Mikor belementél, tudtad, hogy mit vállalsz. Ennyit tudok adni és kész - léptem volna el tőle, de a kezem után kapott és magára rántott.
 - Tudom és igazad van - fordított maga alá. - Csak rossz belegondolni, hogy holnap már megint egyedül leszek. Rettenetesen szar érzés, hogy van egy bombanőm, de alig találkozom vele.
 - Sajnálom - simogattam meg az arcát. Megrázta a fejét, majd elvigyorodott. - Mi az?
 - Tudtad, hogy rohadt jól áll neked a mezem? - csúsztatta a kezét az egyetlen ruha alá, amit viseltem -, de sokkal szebb vagy nélküle - húzta le rólam.
 - Te nem fáradsz el? - évődtem vele az ajkamba harapva.
 _ Amíg itt vagy, nem. Majd kipihenem magam edzésen, de addig minden pillanatot kiakarok élvezni míg itt vagy - csókolta végig a mellkasomat. Nem ellenkeztem egy pillanatig sem.
   Valamikor az éjszaka közepén ébredtem fel, hogy éhes vagyok. Óvatosan kicsúsztam a brazil öleléséből, majd a konyha felé vettem az irányt. Kinyitottam a hűtőt és elégedetten néztem végig a kínálatot. Szalámit, sajtot és vajat vettem elő, majd kenyér után kezdtem kutatni. Hamar megtaláltam, így gyorsan neki álltam elkészíteni a szendvicsemet.
 - Te mit csinálsz? - szólalt meg álmos hangján Thiago, miközben az ajtófélfának dőlt.
 - Megéheztem - vontam meg a vállam és hozzálépve egy csókot nyomtam a szájára. - Neked is csináljak?
 - Inkább magadnak - ült le a tányérom elé és szívbaj nélkül beleharapott a kenyerembe.
 - Az az enyém - pislogtam rá durcásan.
 - Volt - vigyorodott el. - De ha kérsz, szívesen adok - nyújtotta felém és én is beleharaptam, majd csináltam még egyet és azt is így fogyasztottuk el.
 - Hm, ez jól esett - simogatta meg a hasát.
 - Nem tudom, de neked egyáltalán szabad lenne-e enned ilyenkor? - évődtem vele.
 - Ennyi mozgás és kalória vesztés után? Kötelező - húzott magához. - Annyira jó, hogy itt vagy - csókolt a hajamba. - Eljössz velem a mai edzésre?
 - Mikor kezdtek?
 - Kettőkor.
   Számolni kezdtem, majd elvigyorodtam.
 - Az még belefér, mert hatkor megy a gépem.
  Láttam a focistán, hogy elszomorodott, de inkább nem szólt semmit. Szorosabban vont magához és a fülembe suttogott.
 - Akkor használjuk ki a maradék időnket tartalmasan.

Las Puertas de Infierno 47.

Ana

  - A Vidámpark? Te komolyan elhoztál engem a Vidámparkba? - nézek Ronira csodálkozva, majd a nyakába ugrok örömömben és megpuszilom. - Köszönöm! Ezer éve nem voltam ilyen helyen.

 - Mivel akarsz kezdeni? - néz rám a portugál.

 - Talán a hullámvasúttal - pislogok körbe és szemem megakad a hatalmas szerkezeten. Visszanézek Crisre és látom, hogy kicsit elsápad, de aztán megfogja a kezemet és elindul az említett játék felé. Imádom azt az érzést, ahogy a gyomrom liftezik, a sikítás csak úgy kitör a torkomból. Szegény Cris végig kigúvadt szemekkel néz maga elé. Kezéhez nyúlok és megszorítom bátorításként. Hálásan mosolyog rám. Mikor vége a menetnek odabújok hozzá.

 - Nagyon féltél?

 - Túlélem - mosolyog végre újra.

  Aztán felültünk még egy csomó mindenre, hajókázunk, bujkálunk az elvarázsolt kastélyban majd kitaláljuk, hogy mindenképpen látnunk kell a szellemkastélyt is. Egymás kezét szorongatva ijedezünk az élethű figuráktól. Arra eszmélek, hogy teljesen összetapadva ülünk a kocsinkban, fogjuk egymás kezét és Roni furcsán méregeti az arcom. Leesik, hogy a szám és a szemem közt járatja a tekintetét. Torkomat megköszörülve húzódok el tőle és még épp jókor, mert már véget is ér a mi szellemes kalandunk. Lassan, gondolatainkba merülve, szótlanul sétálunk egymás mellett, mikor meglátok egy céllövöldét. Kézen fogva húzom magam után a focistát.

 - Gyere, próbáljuk ki - pislogok rá szépen.

 - Mit szeretnél? - kérdezi nevetve és én körülnézek. Szemem megakad egy lila vízilovon, aminek a kezében két kicsi vízipaci van. Rámutatok.

 - Azt kérem.

 - Cris elmosolyodik majd néhány félre sikerült lövés után végre kezembe vehetem a kiszemelt játékot.

 - Köszönöm - nézek rá csillogó szemekkel és puszit adok neki. Taxival megyünk vissza a szállodába miután egy hatalmas adag vattacukor boldog tulajdonosa lettem. Imádom az édességet, Roni viszont csak a száját húzza rá.

 - Na, a kedvemért - mutatom neki az utolsó pamacsot, ami megmaradt a cukorfelhőmből.

 - Nem kérek - nevet rám, mire orvul a szájába nyomom azt.

 - Na megállj - somolyog ravaszul rám. - Most nézd meg, hogy nézek ki - mutat a szájára már a szobánkban. - Nyald le! - néz rám kihívóan és én nem tudom mi üt belém, megteszem. Végignyalom az ajkát és már csak azt veszem észre, hogy a falhoz passzíroz. Egyik keze a csípőmet markolja, míg a másik a hajamat bontja ki, hogy beletudjon túrni, miközben a nyelve már régen az enyémmel csatázik. Agyam teljesen kikapcsol és minden megszűnik körülöttünk. Ösztönösen túrok bele a hajába és fonom a dereka köré a lábam.

 - Megőrjítesz! - suttogja a számba, hogy utána tovább csókoljon. Már csak arra tudok koncentrálni, hogy segítsek neki kibújni a pólójából és mikor ez megtörténik, ő viszonozza a szívességet. Kettőt se pislantok, a melltartóm a földön landol köztünk. Cris elégedett nyögést hallat.

 - Istenem, de gyönyörű vagy - simít végig a melleimen egy ujjával. Mintha lepkeszárnyak csiklandoznának, majd ujját felváltja a szája. Először a nyakamra hint apró csókokból ösvényt aztán lassan érzékien áttér a melleimre. Nyelve nedves csíkokat húz a bőrömön és forró lehelete borzongást vált ki belőlem. A bimbóim megkeményedve meredeznek a focistára, aki visszatér a számhoz és olyan intenzitással csókol meg, hogy az eszemet vesztem. Mikor már azt hiszem ezt nem lehet fokozni, szájába veszi az egyik bimbót és óvatosan megszívja. Az én testem önálló életre kel. Hátra vetem a fejem és kidomborítom a mellkasom, hogy minél jobban hozzá férjen.

 - Anabell, most még megtudok állni - suttogja rekedten a fülembe. Nem tudok már józanul gondolkodni, ezért a fülébe súgom.

 - Quero hacer el amor contigo! ( Szeretkezni akarok veled!)

  Roni elkerekedett szemekkel néz rám, majd elsötétült íriszekkel felkap és az ágyhoz visz. Szája éhesen csap le az enyémre. Óvatosan simítok végig a hátán, de reakciójától bátrabb leszek és már az oldalán kalandozok, amitől belemosolyog a csókunkba, majd áttér újra a nyakamra. A fülem mögötti részen húzza végig a nyelvét és belesuttog.

 - Eu te quero tanto amor! ( Annyira kívánlak szerelmem!)

  Nincs időm felfognia szavait, mert szája újra lecsap a melleimre és azokat kényezteti. Bennem pedig lángra lobban az eddig csak pislákoló tűz. Keze már a nadrágomat próbálja lefejteni rólam, amikor megszólal a telefonja. Próbálunk tudomást sem venni róla, de nem megy. Összetört a varázs. Idegesen nyúl a készülékért, majd borús hangon olvassa el a hívó nevét.

 - Irina - néz rám tanácstalanul, majd megnyomja a zöld gombot és beleszól. - Hola!

  Nem vagyok kíváncsi a beszélgetésükre, mert éppen önmagamat kell összeraknom sok pici darabból amire széthullottam a hívás után. Az előbb még a mennyben éreztem magam, most pedig a földbe csapódva állok a fürdőszobában és szeretnék elsüllyedni. Menet közben összeszedtem a szétdobált ruháimat és próbálom rendbe szedni a külsőmet. Én hülye, hogy is képzeltem ezt, hiszen Crisnek barátnője van. A felismerés teljes erejéből arcul csap. Már megint majdnem elkövettem ugyanazt a hibát. Nem Ana - nézek a tükörben a saját szemembe, mintha szuggerálni szeretném önmagam - nem lehet a tiéd.

  Halkan nyílik az ajtó és egy gondterhelt Cris dugja be a fejét rajta.

 - Sajnálom - nézz rám - nem akartam...

  Nem hagyom, hogy befejezze, így a szájára tapasztom a tenyeremet.

 - Cssssh. Én vagyok a hibás. Eszembe kellett volna jutnia, hogy nem vagy egyedül - nézek rá bűnbánóan, de ő lefejti a tenyerem a szájáról és belecsókol.

 - Ne beszélj zöldségeket. Én nem bírtam a véremmel. Elragadott a hév, de mentségemre legyen mondva teljesen elvetted az eszemet - somolyog rám bánatosan. Bele sem merek gondolni, hogy mit csinálnánk most, ha nem csörög a telefonja.

 - Felejtsük el - ajánlom fel ma már a második férfinak ezt a megoldást, de amíg ezt Torres simán elfogadta, addig Cris mérgesen néz rám.

 - Ne kérj olyat, ami lehetetlen - csattan fel. Ijedten remegek meg a hangjából kihallatszó indulattól. - Ne haragudj, de frusztrál a gondolat, hogy már rég az enyém lehetnél, ha kikapcsolom azt az átkozott szerkentyűt! Hijo de puta todavija te quiere! ( A kurva életbe, még mindig kívánlak!)

 - Cris - simítok végig a karján. - Jobb ez így, mert utána úgyis megbántuk volna. Te Irina miatt, én meg szimplán azért, mert nem igazán vagyok felkészülve erre - mutatok rá a köztünk történt dolgok mélyére.

 - Talán igazad van - túr a hajába.

 - Nem talán, biztosan - mosolygok rá és elindulok a szobába, hogy befejezzem a csomagolást. Ma este már otthon alszom és magamhoz ölelhetem az én két kicsikémet, akik remélem segítenek kiverni a fejemből a portugált.

Házasság extrákkal 16.

Kendra

   A tegnapi nap úgy elsuhant, hogy szinte észre sem vettem. Reggel két apró kéz simogatására ébredtem, de a szememet nem nyitottam ki, nehogy eláruljam, hogy fent vagyok.
 - Látod Bozont - beszélt a kedvenc macijához Juni, amit kíváncsian hallgattam - nekem lesz a legszebb anyukám. - A szívem kihagyott egy ütemet és nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne csorogjanak a könnyeim.
 - Annyira örülök, hogy apa Kendrát veszi el és nem Irinát. Kendra sokkal szebb, viccesebb és szeret engem. Irina mindig csak azt mondta, hogy púp vagyok a hátán. Nem is értem - magyarázott a játéknak halkan - soha nem voltam a hátán. Nem játszott velem soha, mert "tönkre megy a frizurája vagy a sminkje" - utánozta a modellt, amitől a szám sarka vészesen megremegett. Úgy gondoltam ideje lassan " felébrednem", így ásítottam egy nagyot és nyújtózkodni kezdtem. Junior kezecskéi újra az arcomra kúsztak.
 - Kendra - szólongatott. - Ébresztő! Hasadra süt a nap - keltegetett az én szövegemmel.
 - Még nem akarok - mentem bele a játékba és a fejemre húztam a takarót, amit ő nevetve fogadott.
 - Pedig olyan szép idő van - sóhajtott fel, ahogy én szoktam. - Fütyülnek a rigók, ugatnak a kutyák és ugrálnak a verebek - bökdösött az ujjaival. Nevetve kaptam el a derekát és húztam be a takaróm alá.
 - Hát ezek hova tűntek? - hallottuk meg a portugál hangját az ajtóból.
 - Pszt - tette a kezét a számra Juni. Mosolyogva figyeltem, hogy azt hiszi az apja tényleg nem talál minket.
 - Anya, nem láttad Juniort vagy Kendrát? - kiabált ki az ágy mellől, amitől nekem is nevethetnékem támadt.
 - Nem, még nem - jött a válasz kintről.
 - Akkor ők nagy varázslók, mert nem találom őket sehol. Biztosan láthatatlanná váltak és elszöktek - morfondírozott hangosan, mire Juni felkuncogott. - Mi volt ez? - kérdezte a focista és úgy tett, mintha rá ülne az ágyra, vagyis ránk.
 - Apa! - kiáltott fel a kicsi. - Itt vagyunk, nehogy ránk ülj! - húzta le a fejünkről a takarót és leplezett le minket.
 - Szóval ide bújtatok? - közelített felénk Cris és szemei semmi jót nem ígértek. Hirtelen rá vetette magát Junira és csikizni kezdte. A kisfiú visítva vergődött az ágyon és a hasamon. Mosolyogva néztem őket.
 - Szabad így megijeszteni? - kérdezte Cris. - Elbújtok, én meg azt sem tudom hol vagytok?
 - Kendra találta ki - füllentett Juni, mikor Cris abba hagyta a nyúzását.
 - Igen? - emeltem magasra a szemöldököm és most én kezdtem bökdösni az oldalát. - Képes vagy rám fogni?
 - Bocsi - sikított a fiúcska.
 - Mi van itt? - jelent meg Dolores az ajtóban és mosolyogva nézte ahogy mind a hárman az ágyamon fetrengünk.
 - Családi móka, családi móka - állt el Juni és ugrálni kezdett.
 - Hé, ha leszakad hol fogok aludni? - kérdeztem durcásan.
 - Hát apával - vonta meg a vállát. - A férj és a feleség mindig együtt alszik - oktatott ki minket. Döbbenten pislogtunk rá.
 - Ezt honnan veszed? - kérdezte Cris.
 - A játszótéren mondták a gyerekek, de Enzo és Ivano is mesélte, hogy az ő szülei is együtt alszanak.
  Zavaromban lehajtottam a fejem és nem mertem a portugálra nézni.
 - Nem vagy éhes kicsim? - hallottam meg Dolores hangját, amiért hálásan pillantottam fel rá, de ő csak somolyogva megrázta a fejét. Kézenfogta az unokáját aki már azért nyafogott, hogy majd éhen hal, és magamra hagyott a még mindig döbbent focistával.
  Percekig néma csendbe burkolóztunk és próbáltuk megemészteni Juni szavait. Cris szólalt meg előbb.
 - Azt hiszem a fiam többet tud a házasságról, mint mi - sóhajtotta. - A fene se gondolta, hogy ilyenekről beszélgetnek - támasztotta a homlokát a kezeire.
 - Engem is meglepett, de ő egy nagyon okos kisfiú és ezt kihagytuk a számításból - húztam feljebb a takarómat, mert most tudatosult bennem, hogy csak egy vékony hálóing választ el tőle.
 - Tudom, az én fiam - mosolyodott el. - Szerintem okoz még meglepetést. Ahogy most rávilágított, lenne még mit megbeszélnünk a szerződéssel kapcsolatban.
  Helyeslően bólogattam.
 - Ja - állt fel végre az ágyamról - gondolkozz el rajta, hogy hova szeretnél elmenni nászútra - nézett rám.
 - Hogy hova? - pislogtam rá elhűlve.
 - Nászútra. Tudod? A friss házasok általában elmennek egy-két hét pihire - vigyorgott - és mivel mi a média kereszttüzébe kerülünk, muszáj villantanunk valamit.
 - Aha - nyeltem nagyot mikor beugrott egy kép Crisről, amint a tengerparton sütteti tökéletesen kidolgozott testét. - Majd gondolkozom - sóhajtottam fel. Ez nagyon nem jól van így, hogy kezdek férfiként tekinteni a munkaadómra.
 - Mi a baj? - kérdezte kedvesen.
 - Semmi, csak szeretnék felöltözni és jó lenne ha kimennél - füllentettem.
 - Miért? - pislogott rám értetlenül.
 - Cris! - forgattam meg a szemeimet. - Most keltem fel és még hálóingben vagyok - pirultam el.
 - Engem nem zavar - eresztett meg egy kaján vigyort, mire hozzá vágtam a párnámat.
 - De engem igen, úgyhogy kifelé! - mutattam az ajtóra.
 - Megyek már - nevetett hangosan és mikor eltűnt a szobámból, gyorsan kipattantam az ágyból.
 - Csak hogy tudd! Szuper szexi a fekete francia bugyid - tolta vissza a képét.
  Ijedten ugrottam egyet, majd a mamuszomat is hozzá vágtam, de csak az ajtót találtam el. Hangos röhögése betöltötte az egész házat. Hiába próbáltam rá haragudni, a szám nekem is mosolyra húzódott.

Las Puertas de Infierno 46.

Cris

   Ana gyorsan lelépett. Nem csodálom, hogy megfájdult a feje hiszen végig idegeskedte a napot. Nekem még muszáj maradni és ápolni a védő lelkét, mert mint mindenki ő is megzuhant a vereség után. Jó pár pohár után már alig bír lábra állni, ezért felkísérem a szobájába.

 - Tudod Cris, én szerelmes vagyok Anába - mondja nekem dőlve. - Tudom, hogy te is, de én hagyom, hogy ő válasszon - motyogja miközben az alkohol szag belengi a liftet. Alig várom, hogy végre megszabadulhassak tőle. A szobájukba érve végig dől az ágyon és azonnal elalszik. Lehúzom róla a cipőjét és betakarom. Körül nézek a szobában, ahol már a Kölyök az igazak álmát alussza. Igaz is, észre sem vette, hogy eltűnt mellőlünk. Ikernek viszont se híre se hamva, biztos Sarával van. A gondolatra elvigyorodok. Becsukom az ajtót magam után és a lakosztályunkba sietek. Óvatosan nyitok be, nehogy felkeltsem Anát. Megállok az ágy mellett és úgy gyönyörködöm benne. Haja szétterülve omlik a párnára. Gondolataim elkalandoznak, hogy milyen lehet szeretkezés közben belemarkolni. Hatalmas sóhaj szakad fel a mellkasomból és inkább elmegyek zuhanyozni. Nem piszmogok sokáig, mert én is fáradt vagyok. Megemelem a takarót és becsúszok a lány mellé. Édes illata úgy vonz, mint méheket a virág, így közelebb bújok, átölelem a derekát ás a hajába suttogom:

 - Boa Noite guerida!

   Reggel hamarabb ébredek, mint Ana. Ahogy rájövök, hogy összegabalyodva aludtunk, egyből szűkebb lesz a boxerem. Óvatosan csúszok ki Bell alól, aki párnának használta a mellkasomat. Kiülök az ágy szélére és onnan nézek rá vissza. Selymes haja szétterülve pihen a párnán és néhány tincs az arcába hullik. Önkéntelenül simítom ki gyönyörű arcából a barna zuhatagot, majd sietve távozom zuhanyozni, szigorúan hideg vízzel. De még így sem tudom kiverni a fejemből a lányt, ha lehunyom a szemem már akkor is őt látom. Annyira szép és kedves, teljesen más, mint Irina. Eszembe jut orosz barátnőm, aki mióta elment, egyszer sem telefonált. Én hívtam vagy kétszer, de mikor nem vette fel a készüléket, meguntam és azóta nem kerestem. Keserű szájízzel gondolok arra, hogy ma már haza megyünk. Nagyon jó volt kettesben lenni Anával, de azért hiányzik Junior. Gondolom, Bellnek is hiányoznak az ikrek, bár minden este beszéltek telefonon, de az teljesen más. Ahogy így gondolkodom, beugrik egy ötlet. Szeretném még felejthetetlenebbé tenni ezt a kirándulást Anának. Jókedvűen kezdek pakolni miközben egy dallamos sláger szól a telefonomon. Először fütyülök, majd táncikálni kezdek. Halk kuncogásra fordulok hátra. Ana mosolyogva néz.

 - Jó reggelt Édes! - köszöntöm.

 - Neked is. Mi ez a jó kedv? - kérdezi kíváncsian, mire elmesélem neki az utolsó nap adta lehetőségeket.

  Úgy látom ez őt is felcsigázza, mert felpattan az ágyról és a fürdőbe megy. Mielőtt agyam pajzán képeket kezdene vetíteni Anáról zuhanyzás közben, kopognak. Az ajtó mögött egy eléggé másnapos Torres áll.

 - Hola Kölyök! Mi járatban? - cukkolom jókedvűen. Minek iszik aki nem bírja?

 - Hola! Nincs egy fejfájás csillapítód? - dörzsöli a halántékát.

  Behívom, mert fogalmam sincs, hogy van-e valami gyógyszerünk. Nekem biztos nincs, de Ana remélhetőleg tart magánál. Ránézek a csatárra és csak a megkövült arcát látom, ami a francia ágyra mered.

 - Te és Ana... - nem folytatja, de tudom mire gondol.

 - Ja, - vigyorodom el, de aztán felvilágosítom. - Együtt aludtunk, de csak aludtunk.

 - Aha - mondja nem túl meggyőzően.

  Már éppen magyarázkodásba fognék, mikor a lány kilép a fürdőből és elvörösödve néz a focistára.

 - Ö...szia Nando - nyögi ki, mire nekem fura képzetek öntik el az agyamat. Fernando is nagyon zavart. Vajon mi a csoda ez? Nincs időm gondolkodni rajta, mert Ana gyógyszert keresve hajol a táskájához. A Kölyök ezt kihasználva pofátlan módon kezdi stírölni a fenekét. Nem mondom, bennem is megakadt a levegő mikor megláttam azt a fekete csipkés bugyit rajta, de Torresnek családja van. Neked meg barátnőd - súgja egy belső hang, de azért rosszallóan oldalba bököm a spanyolt, aki végre magához tér. Nem szívesen hagyom őket kettesben, de muszáj lelépnem, hogy rendezzem a számlát és beszerezzem a kellő információkat a meglepetéshez. Eltart egy ideig, viszont mikor visszaérek, érdekes kép tárul elém. Ana és Nando ölelkezve állnak és mosolyognak egymásra. Ez mi ez?

 Torres kedvesen búcsúzik a lánytól, míg velem kezet fog. Hiába vizslatom az arcát, legnagyobb bosszúságomra semmit nem tudok leolvasni róla. Nyálasan vállnak el egymástól majd mikor végre lelép a spanyol, kérdőn nézek Anára.

 - Ez mi volt? - teszem fel neki a kérdést.

 - Semmi, csak egy új barátság kezdete - réved maga elé, halvány mosollyal az ajkán. Nem, akarom őt így látni, ezért közlöm vele, hogy húsz perce van elkészülni, és akkor megtudja mi lesz a meglepetés.

10/10 53.rész

Sergio

Fáradtan léptem be a lakásba, ahol a néma csend fogadott. Lassan egy hónapja nem voltam bulizni, mert a szilveszteri történés rányomta bélyegét a napjaimra. Megengedtem a zuhanyt és a ruháimat ledobálva álltam be a párás fülkébe. A helységről újra Cris és Lola képe kúszott elém, ahogy azóta a nap óta már rengetegszer, és ettől a vérem forrni kezdett. Lehunyt szemeim előtt felvillant kettősük képe, majd valamiért a szilveszter is idekeveredett. Elképzeltem, hogy Lola az a nő, aki akkor velem volt. Hirtelen kitisztult minden és megláttam a hetek óta kutatott arcot. A felismerés mellbe vágott. A levegőt kapkodva léptem ki a hideg kőre. Nem akartam hinni az emlékeimnek, amik egyre jobban alakot öltöttek. Hajamba túrtam és idegesen meredtem a tükörképemre. Muszáj megtudnom, hogy igazam van-e. Gyorsan magamra kapkodtam a kezem ügyébe kerülő ruháimat majd az ajtót becsapva az utca végén álló házhoz indultam. Minden lépés után egyre eltökéltebb lettem. Nem tudtam, hogy hogyan, de válaszokat akartam. Ahogy odaértem, a kapu szokás szerint nyitva volt, de az ajtót zárva találtam. Dörömbölni kezdtem és az sem érdekelt, ha a szomszédok meghallják. Sokáig tartott, míg végre meghallottam Lola hangját, ami egyáltalán nem volt kedves. Ahogy kinyílt az ajtó ott állt előttem feltűzött hajjal és fürdőköpenyben. A szívem össze-vissza kalimpált, míg a vérem újból pezsegni kezdett a látványtól.
 - Te mi a fenét keresel itt? - nézett rám döbbenten. Válasz nélkül hagytam és betoltam az ajtón, aztán vágyaimnak engedve magamhoz rántottam és megcsókoltam. Ellenkezni próbált, de hamar letörtem erre irányuló kísérleteit. Pár perc múlva odaadóan simult a karjaimba. Eszemet vesztve csókoltam és nem akartam, hogy vége legyen, de a tüdőnk egy idő után oxigénért kiáltott, így el kellett engednem.
 - Ez mi volt? - lépett el tőlem zavartan és szorosabbra húzta magán a köntöst amiből egy pillanatra kivillantak édes halmainak körvonalai.
 - Csak kipróbáltam, hogy jól emlékszem-e - futtattam végig a tekintetemet a testén.
 - Emlékszel? Mire? - kérdezte ijedten amiből rájöttem, hogy igazam volt. Elindult a konyha felé, gondolom időt akart nyerni, de nem hagytam és utána szóltam.
 - A szilveszterre!
Háttal állva nekem lemerevedett. Mögé léptem és a fülébe suttogtam, miközben magamba szívtam bódító illatát.
 - Hetek óta nem tudok normálisan aludni. Éjszakákon át törtem a fejem, hogy ki lehetett az a nő és te tudtad - fordítottam magam felé. - Végig tisztában voltál vele és nem szóltál - néztem az arcára, ahol érzelmek milliói táncoltak.
 - Miből jöttél rá?
 - Két kép kísért a fejemben - néztem végre kitágult íriszeibe. - A szilveszteri és egy meccs utáni, amikor láttalak Crissel a zuhanyzóban - vallottam be neki, de már nem érdekelt más, csak ez a nő, aki előttem állt és feltehetőleg csak a fürdőköpeny volt rajta, amitől a testem tüzelni kezdett. Elmeséltem neki, hogyan hoztam össze a két helyszínt és jöttem rá, hogy őt keresem újév óta.
 - Mit akarsz most? - suttogta lemondóan.
 - Téged - válaszoltam az igazsághoz hűen és nem bírva tovább magamhoz rántottam megint. - Nem volt fair, hogy az emlékeim cserben hagytak, és ezt te kihasználtad - kezem már a köntös övét bontotta. - Újra át akarom élni, de most emlékezni fogok rá, ahogy te is - ígértem meg neki, miközben letoltam a válláról az anyagot. Megérzésem bevált, semmi más ruha nem volt alatta. A világ legszebb, legarányosabb teste tárult elém.
 - Maravilloso - csúszott ki a számon, míg ujjaimmal végig jártam a vonalait. Bőre selymessége és az illata megbabonázott és egyre jobban akartam őt ezért nem is tudtam uralkodni magamon, neki estem. Túl régóta vártam erre és a tudat, hogy egyszer már az enyém volt, de nem emlékszem rá, megőrjített. Azt sem tudtam, hol érintsem először, minden porcikáját akartam. Hajamba túrt és édes sóhaj hagyta el ajkait, amitől nekem egyre kényelmetlenebb lett a nadrágom, de még kitartottam. Azt akartam, hogy ő is ugyanúgy vágyjon rám, mint én őrá.
 - Ez az Bebě- súgtam a bőrére és elégedetten figyeltem teste reakcióit. - Hallani akarlak ahogy az én nevemet sóhajtod - támadt fel bennem a birtoklási vágy, míg kezemet a lábai közé csúsztattam és simogatni kezdtem nőiességét. Pillanatok alatt benedvesedett és ez még nagyobb elégedettséggel töltött el. Én váltom ezt ki belőle és most az enyém.
 - Sergio, ne kínozz! - kérte levegőért kapkodva.
 - De igen, megérdemled! Te is kínoztál minden áldott éjjel - túrtam a hajába és magam felé fordítottam az arcát. Látni akartam ahogy kielégül, ahogy azt Crissel tette. Ettől a gondolattól megint rám tört a féltékenység. - Azt akarom, hogy az én nevemet sikítva élvezz el - csókoltam meg hevesen és mikor elakart fordulni nem engedtem, hanem ujjaimat bele vezettem a forróságába amitől a térdei megrogytak, de még tartotta magát.
 - Se-Sergio - ejtette ki a nevemet vágyakozva, amitől teljesen beindultam.
 - Mióta láttalak Ronival mindig azt képzelem, hogy velem vagy - suttogtam a fülébe és éreztem, hogy a teste egyre többször remeg meg érintéseim hatására. Aztán megfeszült és a nevemet nyögve élvezett el, míg én az arcát csodáltam. Szorosan tartottam a testét mert majdnem összeesett. Mielőtt magához térhetett volna, ölbe kaptam és a szobájába vittem ahol óvatosan az ágyra fektettem és gyorsan megszabadultam a ruháimtól.
 - Ez még csak a kezdet volt Lolita - feküdtem rá, hogy testem minden porcikájával érezzem a forróságát. Meglepetésemre maga alá gyűrt és csípőmre ült. Kaján mosollyal az ajkain nézett végig rajtam.
 - Mit csinálsz? - kérdeztem tőle nyögve mikor megéreztem nedves bejáratát, ahogy férfiasságomhoz ért.
 - Felelevenítem az emlékeidet - ereszkedett rám és bennem összefolyt a múlt és a jelen. Az adrenalin annyira dolgozott bennem, hogy újabb és újabb menettel adóztam telhetetlen testemnek. Meglepő volt, hogy Lola bírta az iramot. Úgy éreztem, hogy végre az enyém. Mikor már mozdulni sem volt erőnk, közölni akartam vele, hogy ezt minden nap érezni akarom, de ekkor felugrott mellőlem és az egyik fiókjából egy mezt húzott magára. A pillantásom elsötétült a hetes szám láttán.
 - Hova mész? - préseltem ki magamból, elnyomva a féltékenységemet.
 - Én sehova, te viszont haza - szedte össze a ruháimat és az ágyra dobta. Értetlenül néztem a nőre. - Miért, mit gondoltál? Itt maradsz és holnaptól minden szuper lesz? - kérdezte gúnyosan, majd felhozta a legfájóbb pontot, amit még mindig nem tudtam megemészteni. - Nekem barátom van.
Csalódottan kapkodtam magamra a ruháimat miközben arra vártam hátha meggondolja magát. Volt egy pillanat mikor lopva rá néztem és ő engem vizslatott ellágyult arccal, majd a tekintetét arra az isten verte képre vezette. Vonásai megkeményedtek. Agyamat elöntötte a düh az ismeretlen férfi iránt aki miatt Lola szíve jéggé változott. Mivel csak ő volt kéznél így rajta vezettem le a frusztráltságomat és a fülébe suttogtam.
 - Furcsa, hogy mikor élveztél nem az ő nevét hanem az enyémet sikítottad. Honnan tudod, mikor melyikünk nevét kell nyögnöd? - bántottam meg szándékosan. Mozdulni sem volt időm, mikor tenyere az arcomon csattant.
 - Takarodj! - nézett rám dühtől villámló szemekkel ami még szebbé tette. Rájöttem, hogy nagyon szemét voltam.
 - Lola - próbáltam menteni a helyzetet, de ahogy ránéztem már tudtam, hogy hiába. Túl lőttem a célon.
 - Tűnj el! - kiabált rám olyan hangon, amitől még a hideg is kirázott.
Szomorúan néztem végig rajta, hogy eszembe véssem, mit dobtam el magamtól. Levánszorogtam a lépcsőn és a bejárati ajtót becsapva hagytam el a házat. Gondolataimba merülve lépkedtem az otthonom felé, átkozva magam az idióta természetemért. Ha Crisnek megfelel a másodhegedűs szerep, akkor én miért nem vagyok rá képes? A válasz azonnal érkezett a szívemtől. Mert beleszerettem Lolába és nem akartam őt mással látni. Hogy tudja ezt Cris elviselni? - sóhajtottam fel.
 - Látom, jókor jöttem - hallottam meg egy nagyon is ismerős hangot. A döbbenettől és az örömtől megszólalni sem tudtam hirtelen.
 - Soha jobbkor - öleltem magamhoz gyerekkori barátomat. - Te hogy kerülsz ide Niňo?
 - Lesérültem - húzta el a száját - és úgy gondoltam a négyhetes kényszerszabi alatt meglátogatom a szüleimet és a barátaimat. Ahogy elnézem az arcod - mutatott a tenyér nyomra, ami még mindig jól láthatóan vöröslött a képemen - szükséged van egy vállra amin kipanaszkodhatod magad - vigyorodott el. - Tüzes kis vadmacska lehet.
 - El sem tudod képzelni, hogy mennyire - sóhajtottam fel, majd bementünk a házba. A kezébe nyomtam egy jó hideg sört és én is kibontottam magamnak egyet, de az még egy óra múlva is érintetlenül állt mikor befejeztem a mesélést.