Házasság extrákkal 45.rész

Kendra

   Egy hete, hogy összevesztünk Crissel. Azóta minden áldott nap meglepett valami aprósággal, hol egy szál virágot, hol egy doboz bon-bont találtam az ágyamon. Tudtam, hogy így akart bocsánatot kérni, de a tüske túl mélyen volt bennem. 

 - Édes Istenem! - kaptam a szám elé a kezem, mikor a szobámba belépve, megláttam a szekrényemen lógó csodálatos ruhát. Közelebb sétálva, az ujjaim közé csíptem az anyagot és mosolyogva konstatáltam, hogy milyen puha és légies.

 - Tetszik? - hallottam meg a portugál hangját a hátam mögül. Mikor megfordultam, Cris az ajtófélfának dőlve egy halvány mosollyal az arcán figyelt engem.

 - Igen, köszönöm - sütöttem le a szemeimet. - Miért kaptam?

 - Este hivatalos vagyok egy jótékonysági rendezvényre és szeretném, ha elkísérnél - függesztette rám a tekintetét.

 - Persze - nyeltem nagyot idegességemben. - Mikorra kell elkészülnöm?

 - Nyolckor indulunk - mondta, majd magamra hagyott.

Az órára pillantva láttam, hogy már alig van időm elkészülni.

 - A fenébe - kapkodtam le magamról az itthoni ruháimat, amin Junior festékes ujjnyomai mellett, a kutyák tappancsai is megtalálhatóak voltak.

 Gyorsan beálltam a zuhany alá, lecsutakoltam magam és a hajamat is megmostam. Egy nagy, puha törölközőbe csavarva tértem vissza a szobámba, hogy elkezdjem a készülődést. Hajamat kifésültem és egy egyszerű kontyba csavartam. Szemeimet halványan kifestettem és a számra szájfényt kentem. Nem akartam nagy faksznit csapni a kinézetemmel, mert az nem én lettem volna. A ruhához színben illő tangát vettem fel, viszont melltartó nem kellett, mert a hát mély kivágása nem engedte. Belebújtam a ruhába, ami lágyan körül ölelte a testemet és megpróbáltam felhúzni a cipzárt, de nem ment. Idegesen lépkedtem a másik ajtóhoz.

 - Cris? - kopogtam be, majd be is nyitottam.

Szemeim azonnal megakadtak a férfi nyitott inge alól kilátszódó mellkasán. A gyomrom megremegett és az idegesítő lepkéim szárnyalásba kezdtek.

 - Gond van? - vigyorgott rám a portugál mindent tudó szemekkel, miközben az ingét kezdte gombolni.

 - Mi? - ráztam meg a fejemet, hogy végre észhez térjek és sikerüljön elszakítani a szemeimet a testéről. - Ja, segítenél? - fordultam háttal, hogy megmutassam a problémám forrását.

Hallottam, ahogy felém közelít, majd megéreztem ujjai finom érintését a hátam érzékeny bőrén és a számba kellett harapnom, hogy ne sóhajtsak fel hangosan. Őrjítő lassúsággal húzta fel a cipzárt és mikor befejezte egy apró csókot nyomott a lapockáim közé.

 - Gyönyörű vagy - suttogta a fülembe, amitől a testem megremegett. - Kár, hogy nincs időnk - húzta végig az orrát a nyakamon, miközben keze a hasamra csúszott.

 - Cris - ejtettem ki egy áruló sóhajjal együtt a nevét -, ne csináld! Mennünk kell.

 - Tudom - nyögött fel fájdalmasan és a fenekemhez nyomta a merevedését. - Hiányzol - fordított maga felé. Szemeibe nézve még én is meglepődtem a felém sugárzó vágytól. - Ígérd meg, hogy ma velem alszol - hajolt egyre közelebb hozzám. Szánk már csak milliméterekre volt egymástól, de ő megállt. Várt, hogy én tegyem meg a lépést. Pillantásomat fogva tartotta az a szinte fekete örvény, ami az íriszeiből sütött felém. Amikor ujjaival megszorította a derekamat, minden ellenállásom megtört. Lehunyt szemekkel nyomtam ajkaimat az övéhez, amitől belemosolygott a csókunkba. Nem sokat teketóriázott, hevesen birtokba vette a számat. Kezemet a nyaka köré fontam és ujjaimmal a hajába túrtam. Percekig álltunk egymásba feledkezve és próbáltuk bepótolni az elmaradt érintéseket.

- Istenem - sóhajtott fel, mikor végre elszakadtunk egymástól. - Ne tedd ezt velem mégegyszer, mert megőrülök nélküled - döntötte a homlokát az enyémnek.

A szívem feldübörgött erre a pár szóra. Talán mégis jelentek neki valamit? Nem csak a szerződés miatt van velem? Ne dőlj be a szép szavaknak! - suttogta egy idegesítő hang a fejemben, de én száműztem őt valahova az agyam legtávolabbi szegletébe.

 - Indulnunk kell - hozott vissza a jelenbe a portugál hangja és a fejemet felemelve láttam, hogy épp a zakóját veszi.

 - Egy pillanat és én is kész leszek - feleltem, majd vissza szaladtam a szobámba. Belebújtam egy fekete magassarkúba és felvettem egy bolerót. - Itt vagyok - csuktam be magam után az ajtót és csatlakoztam a lépcső tetején álló focistához.

 - Az összes hímnemű egyén engem fog irigyelni - simított végig a karomon, majd ujjainkat összefűzte és így siettünk az autónkhoz.

Út közben nem szóltunk egymáshoz. Mindketten elvesztünk a gondolataink sűrűjében. Az autónak és a tulajdonosa vezetési stílusának köszönhetően, hamar odaértünk a helyszínre. A portugál leparkolt, majd a fotósok kereszttüzében kisegített a kocsiból. Idegesen markolásztam a kezét, amit ő csak egy kisebb szorítással reagált le. A bejárathoz közeledvén az újságírók egyre több kérdéssel bombáztak minket. Cris türelmesen válaszolgatott nekik, miközben keze a derekamon nyugodott és magához szorított. Aztán végre beléptünk az impozánsan feldíszített helységbe és nekem még a szavam is elakadt. Csodálatos volt a hely.

 - Ez gyönyörű - legeltettem a szemeimet a hatalmas kristály csilláron, ami szikrázva ontotta a fényt.

 - Sehol nincs hozzád képest - hajolt a fülemhez a focista és egy édes puszit nyomott a halántékomra, amitől fülig pirultam zavaromban.

 - Á, Cristiano - közeledett felénk egy idősebb úr. - Örülök, hogy eljött - rázott kezet a mellettem állóval.

 - Én köszönöm a meghívást - váltott komoly hangnemre a portugál. - Jorge, hagy mutassam be önnek a feleségemet, Kendra Aveirot. Kicsim, ez az úr pedig Jorge Pascale, a Spanyol Unicef nagykövete.

 - Üdvözlöm - nyújtottam a kezemet a szimpatikusnak tűnő férfinak, aki miután megfogta, a szájához emelte és csókot lehelt rá.

 - Hölgyem, ritka szerencsés ember a férje, hogy egy ilyen csodálatos nő van az oldalán - mosolygott rám.

 - Köszönöm - pirultam el zavartan.

 - Tudom, hogy az vagyok - ölelt szorosabban magához a focista és belecsókolt a hajamba.

Az est további részében rengeteg embernek be lettem mutatva. Cris büszke mosollyal az arcán vezetett végig a teremben. A végére már kezdtem úgy érezni magam, mint egy elcseszett kirakatbaba. Az arcom már fájt az erőltetett mosolygástól. Aztán végre vége lett és mi beültünk a kocsiba. Fáradt sóhajjal dőltem hátra az ülésben. Lehunytam a szemeimet és lerúgtam magamról a cipőimet.

 - Elfáradtál? - nézett rám a portugál kérdőn.

 - Kicsit - nyögtem, de a szemeimet nem nyitottam ki.

 - Köszönöm - éreztem meg a forró leheletét az ajkaimon. Hirtelen nyitottam fel a szemhéjaimat.

 - Mégis mit?

 - Amit megjósoltam. Az összes férfi utánad csorgatta a nyálát - simított végig az arcomon, majd megszüntette köztünk a távolságot és megcsókolt. Most nem hevesen vagy vadul, hanem lágyan és érzelmesen.

 - Ugye emlékszel mit ígértél? - kérdezte halkan.

Megráztam a fejemet, mert jelenleg semmi sem jutott eszembe. Az agyam tök üres volt. A csók kisöpört belőle mindent.

 - Azt mondtad, ma velem alszol - mosolyodott el kisfiúsan, amitől muszáj volt felnevetnem.

Kendra ruhája

Las Puertas de Infierno 90.

Cris

   Sóhajtva ültem le az öltözőben egy kimerítő edzés után. Semmi másra nem vágytam, csak hogy otthon legyek végre a fiammal és hogy felhívjam a nőt aki mindennél többet kezdett jelenteni nekem.

 - Na mi van? - vetette le magát mellém Marcelo. - Csak nem hiányzik a Húgi?

 - Miért neked talán nem? - fordítottam felé az arcomat.

 - Erre most mit mondjak? - szomorodtak el a brazil mindig mosolygós szemei. - Sose hittem volna, hogy Clarissen és anyán kívül lesz még nő, akit szeretni fogok, de ő rácáfolt erre. Egyszerűen csak jött, látott és meggyőzött. Bár ezt pont jónak mesélem - röhögte el magát.

 - Hát az biztos - eresztettem meg egy halvány mosolyt. - Én se gondoltam volna, hogy valaki így az ujjai köré tud csavarni, de Bell már csak ilyen - meredtem magam elé.

 - Beszéltél vele?

 - Egyszer hívtam, de többnyire csak "jó éjt" üzeneteket váltunk esténként. Nem akarom, hogy úgy érezze, hogy rátelepszek vagy hogy ellenőrizni akarom.

 - Pedig dehogyisnem - vigyorodott el Marcelo. - Látom rajtad, hogy szíved szerint már rég haza rángattad volna őket onnan.

 - Ha rajtam múlt volna, el sem engedem őket azzal a köcsöggel, de nem tehetek semmit, mert ő az apja a gyerekeknek.

 - Ennyire tartasz a finntől?

 - Nem, inkább attól, hogy Ana a kicsik miatt esetleg enged neki - mondtam ki halkan ami már régóta a szívemet nyomta.

 - Ezt gyorsan verd ki a fejedből - állt meg előttem a Kapitány. - Anabellnek több esze van annál, mint hogy megint bedőljön a szőkének.

 - Tudom, de akkor is rossz előérzetem van - sóhajtottam fel megint. - Félek, hogy nem bírom őt megtartani.

 - Hűha, a nagy CR7 egy nő miatt rinyál - veregetett hátba Marci röhögve.

 - Kussolj! - néztem rá a legcsúnyább nézésemet elővéve. - Ana nem csak egy nő, ő a tökéletes nő. Gyönyörű, okos, istenien főz és szereti a gyerekeket. Szexuálisan olyan kisugárzása van, hogy majd megőrülök mellette - támasztottam a hátamat a szekrényajtómnak és lehunytam a szemeimet.

 - Te tényleg belezúgtál - pislogott döbbenten a brazil, míg Iker csak halványan elmosolyodott.

 - Miért, mit hittél, hogy csak szórakozni akarok vele? - csattantam fel mérgesen.

 - Már ne is haragudj, de a te előéletedet nézve nem hittem volna, hogy egy pár numerán kívül mást is akarsz tőle - vallotta be őszintén, ami cseppet sem esett jól.

 - Kösz - húztam el a számat.

 - Ha ennyire félsz, hogy lenyúlják, vedd feleségül - szólt bele a beszélgetésünkbe Benzema röhögve.

Mind a hárman döbbenten néztünk a franciára.

 - Hogy mi van? - kérdeztem vissza, emésztve a szavakat, amik második megfontolásra már nem is tűntek olyan hülyeségnek.

 - Csak annyi, hogy szerintem ha be akarod biztosítani magad, akkor vedd el. Raikkönen meg elmehet a fenébe utána.

 - Mondasz valamit, mert jár a szád - néztem Karimra egyre szélesebb vigyorral az arcomon.

 - Cris, neked elmentek otthonról - csóválta meg Iker a fejét. - Ana nem fog bele menni.

 - Valahogy megoldom és akkor véglegesen az enyém lesz - morogtam magam elé.

 - Ja, vagy örökre elveszíted. Erre nem is gondolsz? - próbált a józan eszemre hatni Marcelo, de már hiába, mert a francia elültette a bogarat a fülembe.

 - Nem, mert az nem történhet meg - feleltem magabiztosan és a fejemben máris egy terv körvonalai kezdtek kirajzolódni. - Bocs fiúk, de nekem most mennem kell - ugrottam fel mellőlük és magamra kapkodtam a ruháimat.

 - Hova mész? - meredtek rám értetlenül.

 - Megkezdem az előkészületeket, hogy mire Ana hazajön, már csak az igent kelljen kimondania - tájékoztattam őket jókedvűen és egy gyors köszönés után kisiettem az öltözőből.

 - Ne legyél hülye! - kiáltott Iker utánam. - Hé, állj már meg!- hallottam meg a lépteit mögöttem, majd megéreztem az ujjait a karomon, ahogy visszatart. - Cris, ne csinálj baromságot!.

 - Nyugi - néztem a kapus szemébe - semmi olyat nem fogok csinálni, ami Bellnek vagy a gyerekeknek nem lenne jó.

 - Elvakult vagy - rázta meg a fejét idegesen. - Mi van, ha Ana nem akarja? Tudod jól, hogy utál függeni bárkitől is. Nem hiszem, hogy önszántából hozzád menne.

 -  Én meg nem hiszem, hogy annyira rossz parti lennék, hogy kényszeríteni kéne - nevettem el magam gúnyosan.

 - Nem erről van szó és ezt te is tudod - torkolt le azonnal a barátom. - Anabell, ahogy te is leírtad, más mint a többi nő. Neked kéne a legjobban tudnod, hogy milyen önérzetes. Nem érdekli a pénzed, se a hírneved és ezekkel nem is fogod tudni megfogni.

 - Nem, viszont egy normális család képével talán már labdába rúghatok - terítettem ki a lapjaimat. -  Anya, apa és a gyerekek vagyis Bell, én, Juni, Lina és Nico. Mivel mindig a kicsik érdekeit tartja szem előtt, ezért nem fog tiltakozni - dobtam be a végére az aduászomat is.

Iker szemei elkerekedtek és a felismerés végig futott az arcán.

 - Ugye nem kell mondanom,hogy ha megbántod, velem gyűlik meg a bajod? - nézett rám fenyegetően.

 - Tudom - bólintottam komolyan -, de nem tervezem bántani, mert szeretem.

 - Ez az egy tart vissza attól, hogy kitekerjem a nyakadat - mosolyodott el végre Iker.

Kezet ráztunk és elváltunk egymástól. Beültem az autómba és haza siettem. Otthon beizzítottam a telefonomat és szinte egész délután szervezkedtem. Mire észbe kaptam, már beesteledett és végre felhívhattam a nőt akire egész nap gondoltam. Vágyakozva sóhajtottam fel mikor végre meghallottam a hangját.

 - Hola Gyönyörűm! - mosolyodtam el és tudtam, hogy ma éjszaka is vele fogok álmodni, ahogy mostanában mindig.

10/10 93.rész

Sergio

   Áldottam az eszemet, hogy tegnap bevásároltam és így most van mivel elkápráztatnom Lolát. Elővettem a csirke mellet, a zöldségeket, a rizst és a fűszereket.

 - Segítsek? - állt meg mellettem kíváncsian.

 - Kockázd fel a ezeket - toltam elé az alapanyagokat rejtő tálat.

 - Te mit csinálsz? - vett kezébe egy kést.

 - Én a legfontosabbat, a húst szeletelem fel.

 - Na persze, a munka javát meg nekem adod - dohogott az orra alatt, de tudtam, hogy csak szívni akarja a vérem, így belementem.

 - Igen, mert az asszonynak a konyhában a helye - vigyorogtam rá.

 - Ezt ugye nem gondoltad komolyan? - nézett rám összeszűkített szemekkel. - Sosem gondoltam volna, hogy ekkora hímsoviniszta vagy.

 - Nem vagyok - ráztam meg a fejemet.

 - Ja, hallom - dünnyögött magában.

 - Nyugi, csak vicceltem - simítottam végig a karján. Láttam rajta, hogy fájó pontra tapintottam a kijelentésemmel. - Annyira szörnyű lenne, ha otthon kéne maradnod?

 - Szerinted? - nevetett fel cinikusan. - Olyannak ismersz, mint aki összeszedegeti egy pasi után a szétdobált szennyesét, vagy meleg étellel várja haza és megmasszírozza a vállát, amíg az elmakogja, hogy hogy telt a napja? - vagdosta továbbra is apró kockákra a paprikát.

 - Nem.

 - Na látod. Ezt a családosdit nem nekem találták ki - vonta meg a vállát.

 - Lola...

 - Ne, ne kezd el Sese, mert itt hagylak - emelte fel a kezét és vele együtt a kést is. Szemei megvillantak, ahogy rám nézett majd folytatta. - Sok idő kellett hozzá, de elfogadtam, hogy egyedül fogok megöregedni. Nekem sem kéne egy olyan nő, aki nem tudja megadni a legfontosabb dolgot a világon, a gyereket. Rájöttem, hogy senkitől nem várhatom el, hogy hozzám kösse így az életét. Mivel tudom, hogy öregkoromra egyedül maradok, kiélem magam most, hogy legyen mire emlékeznem majd az öregek otthonában - húzta egy hamis mosolyra az ajkait.

 Mielőtt bármit mondhattam volna, hogy megcáfoljam az állításait, megcsörrent a mobilom. A kijelzőre nézve a szívem összeszorult és úgy éreztem, hogy valaki gonosz tréfaként kiszívja a levegőt a konyhámból. Idegesen nyúltam a készülékért, majd kinyomtam.

 - Ez nem volt szép dolog - nézett rám megrovón. - És ha valami fontos?

 - Nem az - rántottam meg a vállam. - Majd később visszahívom.

 - Te tudod - zárta le a témát, nagy megkönnyebbülésemre. - Kész a hús?

 - Ja, persze - tértem észhez. - Már szép színt kapott - kevertem meg a wokban sülő csirkedarabokat, miközben azon gondolkodtam, hogy miért is kaphattam azt a hívást. A gyomrom remegni kezdett. Egy porcikám sem kívánt a hívóval beszélni. Nem tudtam volna mit mondani neki. Tettem egy ígéretet, és ő beérte ennyivel. 

 - Menj, hívd fel - nyomta Lola a kezembe a készüléket, mire értetlenkedve néztem rá. - Mióta csöngött, teljesen máshol jársz. Majd én befejezem a kaját - lökdösött ki a saját konyhámból.

Idegesen lépkedtem a teraszra és behúztam magam után az ajtót, hogy még véletlenül se hallatszódjon, miről beszélünk. Megnyomtam a visszahívó gombot és egy kőtömbbel a gyomromban vártam, hogy felvegyék a másik oldalon. Ahogy meghallottam, a kattanást, egyből letámadtam.

 - Mit akarsz? Megmondtam, hogy "addig" ne hívjál! - csattantam fel mérgesen.

 - Tudom, de beszélnünk kéne - hallottam meg a hangját. - Fontos.

 - Oké - masszíroztam meg az orrnyergemet. - Holnap délután ötkor a szokott helyen?

 - Rendben - vágta rá gondolkodás nélkül.

 - Akkor szia - nyomtam ki a hívást, meg sem várva, hogy elköszönjön. Magam elé meredtem a távolba. A vállamat egyre jobban nyomta a hülyeség, amit elkövettem. Percekig álltam és próbáltam valami kibúvót találni, ahogy annyiszor már az elmúlt hónapok alatt, de nem ment. Fájdalmas sóhaj szakadt fel a tüdőmből majd visszatértem a konyhába, ahol Lola már a terítésnél tartott.

 - Amíg te elvoltál, én megcsináltam a vacsorát, amit elvileg, te ígértél nekem - tette csípőre a kezeit. Elmosolyodva néztem a kipirult arcát, az enyhén kócos haját. Bolondságokat beszélt ez a nő, a férfiak zöme odaadná a fél karját egy ilyen feleségért. Én meg főleg.

 - Ez az én átverésem. Szép lányokat hívok meg vacsorázni, aztán elkészítettem velük.

 - Szólj, hogy legközelebb én is alkalmazzam ezt a módszert - ült le nevetve az egyik székre.

Helyet foglaltam vele szemben és én is enni kezdtem.

 - Hmm - nyeltem le az utolsó falatot. - Ez nagyon jó lett. Nemhiába, én vágtam össze a húst.

 - Tee - vágott hátba szemeit forgatva.

 - Na, ne bánts - pislogtam rá kiskutya tekintettel. - Ez a hála, hogy meghívtalak vacsorázni? 

 - Nem vagy te egy kicsit pofátlan? - kérdezte kuncogva. - De tudod mit? - villantott rám egy gonosz mosolyt. - Én főztem, te mosogatsz - mutatott a piszkos edényekre.

 - Még jó, hogy van mosogatógépem - morogtam az orrom alatt.

 - Nem baj, de az edényeket akkor is neked kell bepakolni. Én addig elfekszem a kanapén és lazítok.

 - Itt hagysz? 

 - Igen - nyomott egy apró puszit a számra, de mielőtt elléphetett volna, magamhoz rántottam.

 - Elhitted, hogy ennyivel megúszod - suttogtam az ajkaira, majd elmélyítettem a csókom. Nyelveink vad táncba kezdtek és egyre jobban magával ragadott minket a hév.

 - Akarlak - nyögtem fel, mikor elszakadtunk egymástól. Testemet neki feszítettem, hogy érezze mennyire hatással van rám.

 - Akkor mire vársz? - sóhajtott fel kéjesen.

Nem kellett kétszer mondania. A feneke alá nyúltam és felültettem a konyhapultra. Szinte letéptem róla az ingét, és a melltartójával együtt a földre száműztem. Azonnal rátapadtam a hetykén álló bimbókra. 

 - Sese - kúsztak hosszú, karcsú ujjai a hajamba és a tarkómra. Imádtam a vágytól rekedt hangját, a karcsú testét, a vörös, duzzadt ajkait, a csodálatos érzéseket közvetítő szemeit, a hosszú lábait, apró kezeit és az egész lényét, úgy ahogy volt.

 Mikor már megszabadultunk a ruháinktól és csókjaink egyre forróbbak és egyre követelődzőbbek lettek, egy erőteljes lökéssel magamévá tettem. Teste ívben hajlott a kezeim alatt és ajkait édes nyögések hagyták el. Annyira gyönyörű volt, hogy tekintetemet le sem tudtam venni róla. Megpróbáltam az összes apró rezdülését az agyamba vésni, hogy a későbbiekben is emlékezni tudjak rájuk. Idiótán vigyorogva néztem végig ahogy az orgazmus végig száguldott a testén. Mert az voltam, egy szerelmes idióta.

Házasság extrákkal 44.rész

Cris

   Gratulálok, ennél nagyobb marha már nem is lehettél volna - temettem az arcomat a kezeim közé miután Kendra kilépett a szobánkból. Végig dőltem az ágyon és tekintetemet a plafonra szegeztem. Mi a francért nem tudtam befogni a számat? Pedig minden olyan jól alakult a garázsban. Úgy éreztem magam, mint egy szerelmes kamasz és valahogy Kendra arcáról is hasonlót olvastam le. Hogy a picsába tudtam így elbaszni? Nagyot sóhajtva fújtam ki a levegőt a tüdőmből. Láttam a lányon, hogy most semmivel sem tudnám megbékíteni, így inkább elmentem zuhanyozni. Ahogy beléptem a fürdőbe, megcsapott az illata. Összeszorult szívvel léptem a fülkébe és nyitottam meg a csapot. Gyorsan végeztem, majd felvettem egy boxeralsót és lefeküdtem. Sokáig forgolódtam, mert az ágynemű is az ő illatát őrizte, így emlékeztetve rá, hogy mit műveltem. És hogy a kedvem még rosszabb legyen, a szomszéd szobából átszűrődött Kendra halk sírása. Át akartam menni, hogy a karjaimba zárjam, de tudtam, hogy nem érnék el vele semmit. Ki kell találnom valamit, amivel elérem, hogy megbocsásson. Éjszaka sokáig forgolódtam és hallgattam az elfojtott zokogást, így nem csoda, hogy reggel hatalmas karikákkal a szemem alatt ébredtem. Ezek párja ott virított a lány arcán, mikor levánszorogtam a konyhába.

 - Jó reggelt - köszöntem morcosan a helységben lévőknek.

 - Apa! - kiáltott fel Junior. - Kendra megígérte, hogy ma egész nap velem lesz - jelentette ki büszkén.

 - Az jó - simogattam meg a fejét egy halvány mosollyal az arcomon. Pillantásom a lányra kúszott, aki a csészéjébe kapaszkodva próbálta kerülni a tekintetemet.

Anya furcsa arckifejezéssel kapkodta köztünk a fejét, majd mindentudó módon elhúzta a száját.

 - Gyere kicsim, öltözzünk fel - fogta meg a fiam kezét és kivezette a konyhából.

A néma csöndben ami ezután ránk telepedett, még a nappaliban halkan ketyegő órát is hallani lehetett.

 - Tudom, hogy már eleged van belőle, de tényleg sajnálom - törtem meg én a csendet. - Nem tudom, hogy mi a fene ütött belém - szabadkoztam, de belül tudtam a választ. Féltékeny voltam. Azt hittem Raúllal találkozik és ettől elborult az agyam. Elé guggoltam és onnan néztem meggyötört arcára. - Mond meg, hogy mivel tehetem jóvá és én megteszem.

 - Te tényleg nem érted, hogy mi a bajom, ugye? - szólalt meg rekedt hangon, ami úgy hatott rám, mintha a szívemet üvegszilánkokkal karistolták volna végig.  Megcsóváltam a fejem, mire rám nézett. - Nem bízol bennem - suttogta -, és ez rohadt szar érzés azok után, hogy...

 - Ez nem igaz - vágtam a szavába.

 - Akkor hogy gondolhattad azt, hogy képes lennék egy másik férfival találkozni, amikor a te feleséged vagyok? - fúrta vádló szemeit az enyémekbe.

 - Nem tudom - szégyelltem el magam.

 - Én tudom - húzta el fájdalmasan a száját. - Nem bízol bennem. Gondolom egy nőben sem, amit most valahol megértek, de mi lesz később? Mi lesz, ha jön valaki, akivel letudnád élni az életedet, de mivel benne se fogsz bízni, így nem engeded magadhoz közel? Nem mindenki olyan, mint Irina - ejtette ki annak a nőnek a nevét a száján, akinek ezt az egészet köszönhetem.

Ledermedve guggoltam továbbra is előtte. Hogy gondolhatja, hogy nekem rajta kívül kell bárki más is? Én vele képzelem el az életemet, a jövőmet. Nem hiába mondtam neki ki, a boldogító igent.

Felocsúdva a gondolataimból figyeltem ahogy hátra tolta a székét, majd a mosogatóhoz lépett, elmosta a bögréjét és egy utolsó szomorú pillantást vetve rám, magamra hagyott. Felültem az egyik székre és fejemet az asztallapra hajtottam. Csendben szenvedtem a saját hülyeségem miatt.

 - Mi történt? - kérdezte anyám mikor nem sokkal később belépett a konyhába.

 - Semmi - nyögtem fel és tovább dagonyáztam az önsajnálat sűrű mocsarában.

 - Kisfiam, ne nézz hülyének! - csattant fel. - Mind a ketten olyanok vagytok, mint a zombik. Lerí az arcotokról, hogy összevesztetek. Mégegyszer megkérdezem, mi történt?

 - Hülye voltam, oké? - emeltem meg a hangomat, amit anya nem igazán értékelt.

 - Cristiano Ronaldo, ne beszélj így velem! - fenyegetett meg dühösen az ujjával.

 - Bocsánat - szégyelltem el magam azonnal.

 - Szóval - ült le mellém megenyhülve. - Mit csináltál?

 - Egy idióta fasz voltam - sóhajtottam fel, majd szépen elmeséltem anyának mindent. Ő türelmesen végig hallgatott és mikor látta, hogy befejeztem csak akkor szólalt meg.

 - Nem értelek - csóválta meg hitetlenkedve a fejét. - Ha szereted, miért nem vallod be neki?

 - Én nem...

 - Megint hülyének akarsz nézni? - vágott közbe mosolyogva. - Annyira egyértelmű, hogy mit érzel iránta, hogy azon csodálkozom, Kendra miért nem jött még rá. Kisfiam, vegyél erőt magadon és mond meg neki.

 - Nem akarom.

 - De miért?

 - Mert lehet, hogy akkor tönkre teszem azt a keveset is ami most van köztünk - vallottam be. - Nem tudnám elviselni, ha vége lenne.

 - Nem értek veled egyet, de ez a te dolgod, így nem szólok bele.

 - Köszönöm.

 - Viszont adok egy tanácsot, amit ha akarsz megfogadsz, ha akarsz nem - nézett rám komolyan. - Én a helyedbe feltennék mindent egy lapra és elmondanám neki. Szerintem elcsodálkoznál, ha meghallanád a válaszát - mosolyodott el.

 - Tudsz valamit? Mondott neked valamit? - tudakoltam kíváncsian.

 - Nem, de van szemem - mondta sejtelmesen.

 - És ez mit jelent?

 - Azt, hogy látok amit látok - kacsintott rám.

 - Ne csináld ezt - pislogtam rá kiskutyaszemekkel, aminek már gyerek koromban sem tudott ellenállni. - Mit látsz?

 - Jól van, jól van - tette fel a kezeit nevetve. - Szerint te sem vagy közömbös számára. Gondolod, fájna neki a bizalmatlanságod, ha nem érezne valamit irántad?

Elgondolkodtató volt amit mondott. Mi van, ha igaza van? - dobbant meg a szívem. Akkor még nagyobb szarban vagyok - döbbentem rá. Valahogy ki kell derítenem, hogy mi az igazság, de addig is meg kell valahogy békítenem.

Ötletem sem volt, hogy hogyan fogjak hozzá, ezért megkerestem a telefonomat és felhívtam a témában legjobban járatos barátomat.

 - Hola Sese! Beszélnünk kéne!

Las Puertas de Infierno 89.

Kimi

   Valami elpattant bennem. Akartam őt és mindent ami vele járt. Nem gondolkodtam, egyszerűen csak belé fojtottam a szót egy csókkal. Nem érdekelt, hogy ki lát meg, vagy hogy hány kép készül rólunk, csak érezni akartam őt. Éreztem ahogy megmerevedik a karjaimban, majd a következő pillanatban az arcomon csattant a tenyere, de nem bántam. Csillogó szemekkel néztem a dühtől szikrázó, mélykék tavakra emlékeztető íriszeibe.

 - Megőrültél? - próbált ellökni magától, de hiába, kezeit lefogtam és a testéhez szorítottam.

 - Igen, érted, miattad - suttogtam szinte a szájába.

 - Azonnal engedj el - sziszegte idegesen.

 - Mert mit csinálsz, ha nem? Hívod a barátaidat? - húztam gúnyos fél mosolyra a számat.

 - Sikítani fogok.

 - Csak nyugodtan - vontam meg a vállamat, de nem engedtem a szorításból. - Bár jobban örülnék, ha alattam sikítoznál cicám - hajoltam egyre közelebb a csalogatóan mézédes ajkakhoz, amik elvették az eszemet.

 - Anya, jöttök már? - csendült fel Lina türelmetlen hangja, mikor újra meg akartam csókolni Anát. Sóhajtva engedtem ki a karjaim közül a rémült, őzike szemekkel pislogó nőt. Atyavilág, már ennyitől is keményen feszültem a nadrágomnak. Mit tett velem ez a boszorkány?

 - Rohadj meg! - csapott a mellkasomra gyilkos pillantást vetve rám, majd otthagyott és a gyerekekhez sietett.

Hogy még jobban hergeljem, hangosan nevetni kezdtem. Akartam ezt a vadmacskát. Kíváncsi fantáziámat nem hagyta nyugodni, hogy milyen lehet az ágyban.

 - Haista vittu! - káromkodtam el magam finnül, mikor éreztem, hogy minden egyes lépésnél fájdalmasan dörzsölni kezd a nadrág ahogy igyekeztem utolérni a családomat. 

Belépve utánuk a cukrászdába, a pultnál találtam őket. A kicsik lelkesen sorolták az anyjuknak, hogy mit szeretnének, míg Ana nevetve alkudozott velük. 

 - Sok lesz az neked Nico - szóltam bele én is a vitába. Fél szemmel láttam, hogy Anabell egy lépést hátrál, csak hogy ne kelljen a közelemben lennie. Nagy nehézségek árán mindenki kiválasztotta a neki tetsző süteményt, majd leültünk egy asztalhoz, hogy ott fogyasszuk el. Bosszantás képpen Ana mellé ültem és magamban jót vigyorogtam a reakcióján, ahogy próbált minél távolabb húzódni tőlem. Élveztem, hogy a viselkedésemmel kiakaszthatom és már nagyon vártam, hogy mikor fog felrobbanni, mint egy bomba. Mert, hogy robbanni fog, az tuti.

Ana

  Megtudtam volna fojtani egy kanál vízben, ahogy az önelégült fejét néztem. Úgy feszített köztünk, mintha mindig is hozzánk tartozott volna. Magamnak sem akartam bevallani, de rosszul esett, hogy a gyerekek ilyen hamar elfogadták és apának kezdték hívni. Még Lina is.

 - Anyuci, meddig leszünk itt? - kérdezte Nico miközben egy falat tejszínhabos finomságot tolt be a szájába.

 - Először is, teli szájjal nem beszélünk - intettem rendre. - Másodszor minél hamarabb indulunk, annál jobb. Amint haza értünk, megnézem a neten, hogy mikor indul a legközelebbi gép Madridba...

 - Miért? - fordult felém a finn dühös szemekkel. - Arról volt szó, hogy csak vasárnap mentek vissza.

 - Másról is szó volt, mégse tartottad be - néztem a hideg, jégkék szemekbe.

 - Most ne már, hogy egy csók miatt képes vagy kib...

 - Kimi! - csattantam fel a szabadszájúságát hallva.

 - Kibabrálni velem - nyelte vissza a káromkodását. - Nézd, végre úgy érzem kezdenek elfogadni - magyarázott idegesen és a hajába túrt. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne most elvinni őket. 

 - Erre gondolhattál volna előbb is, CICÁM - húztam el a számat gúnyosan.

 - Ne csináld - mordult rám. 

 - Mondj egyetlen egy okot rá, hogy miért ne tegyem meg - szegtem fel az államat.

 - Mert...- gondolkodott bőszen - mert anyám úgy tudja, hogy hétvégéig maradtok, és ha most leléptek, magát fogja hibáztatni érte - vigyorgott az arcomba szenvtelenül.  

Pár perc néma szemezés után megadtam magam. Nem szerettem volna megbántani Paulát. Ő nem tehetett arról, hogy a kisfiából ekkora tapló lett.

 - Nyertél - sóhajtottam fel lemondóan. - Maradunk vasárnapig.

 - Juj, de jó! - kiáltottak fel a kicsik egyöntetűen.

 - Nem fogod megbánni a döntésedet - csúsztatta Kimi kaján vigyorral a kezét a combomra.

 - Már azt is bánom, hogy valaha közöm volt hozzád - suttogtam úgy, hogy csak ő hallja, miközben próbáltam lefejteni az ujjait magamról. Kisebb csata alakult ki köztünk az asztal alatt, amiből remélem a gyerekek semmit sem vettek észre.

 - Imádom amikor ilyen kis heves vagy - hajolt a fülemhez. - Remélem máshol is kamatoztatni tudod ezt a tulajdonságodat - harapott bele a fülembe, amitől a testem áruló módon megborzongott.

 - Ne feszítsd túl a húrt Raikkönen - vetettem rá gyilkos pillantásokat.

 - Aki itt megfeszül, az te leszel Kulta és az is az élvezettől lesz - suttogta kéjesen rekedt hangon nekem. Döbbenten vettem észre, hogy szavaira a hasamban alvó, apró lepkék életre keltek.

Haista vittu - Baszd meg!

Kulta - Kincsem

10/10. 92.rész

Lola

  - Lola? - hallottam meg Zidane szájából a nevemet.

 - Igen? - fordultam a francia felé, kizárva minden kavargó gondolatot a fejemből. - Bocs, nem hallottam, hogy mit kérdeztél.

 - Csak azt, hogy most mi lesz Asierrel? - bökött az irodámban ülő és idegesen fészkelődő fiú felé.

 - Jó kérdés - csücsörítettem össze a számat. - Szerintem egy kis pénzbírság és egy figyelmeztetés elég lesz neki, ha már volt ekkora marha és hősködött - nevettem el magam.

A szőke srác rám kapta a tekintetét és hitetlenkedve nézett rám.

 - Nem tiltasz el? Játszhatok? - buktak ki a kérdések belőle.

 - Miért ne játszhatnál? - vontam meg a vállamat. - Azért mert voltál olyan hülye, hogy Batman jelmezben mentél bikafuttatásra, az csak annyit jelent, hogy idióta vagy és nem azt, hogy sérült. Minden emberre szükségem van, de legközelebb nem úszod meg ennyivel - néztem rá elkomolyodva - és most mehetsz - mutattam az ajtó felé.

 - Igenis - ugrott fel boldogan. - Köszönöm Lola! - torpant meg egy pillanatra az ajtóban, majd sietve magunkra hagyott minket a franciával.

 - Nem voltál egy kicsit engedékeny? - nézett rám Zidane elgondolkodva.

 - Szerintem nem - ráztam meg a fejemet. - Elég büntetés az neki, hogy a hülyesége miatt rászállt a média. Nem is értem, mit gondolt, mikor belement ebbe az őrültségbe - nevettem el magam.

 - A végén még kiderül, hogy van szíved - vigyorodott el Zizu.

 - Ezt sértésnek szántad? - emeltem fel a szemöldökömet.

 - Nem, csak nem gondoltam volna rólad, hogy tudsz engedékeny is lenni - rántotta meg a vállát.

 - Miért? Mit gondolsz rólam igazából? - fordítottam a fejemet kíváncsian a férfira.

 - Azon kívül, hogy remek edző vagy és jó veled együtt dolgozni, még ha nehéz is volt ezt bevallanom? - nézett rám komolyan, mire bólintottam. Tényleg érdekelt a véleménye.

 - Nos, nem vagyok egy pszichomókus, ezért nézd el, ha valamiben nincs igazam - mosolyodott el halványan. - Az én meglátásom szerint az élet megkeményített téged. Talán túlságosan is. Nem lenne szabad hagynod, hogy a múlt ilyen szinten befolyásolja a jelenedet és a jövődet. Felejtsd el, bármi is történt és kezdj új életet, tiszta lapokkal.

 - Mintha az olyan könnyű lenne - sóhajtottam fel halkan.

 - Magadnak teszed nehézzé.

 - Te ezt nem értheted...

 - Igazad van, de látni látom, hogy gyötrődsz. A kemény külsőd mögött egy összetört Lola van.

 - Oké, oké - emeltem fel a kezemet, hátha megvédem magam a szavai által okozott fájdalomtól. - Ennyi elég volt Dr. Zidane - nevettem fel keserűen.

 - Látod? Erről beszéltem - csóválta meg a fejét lemondóan. - Máris visszahúzódsz a csigaházadba. Zárd le a múltat és felemelt fejjel nézz előre - állt fel a székéből és hozzám lépett. - Bízz az emberekben és ne félj érezni, mert attól vagy ember - nyomott puszit a fejemre majd magamra hagyott a gondolataimmal.

Tudtam, hogy igaza van, mégsem voltam biztos benne, hogy ezt akarom. Engedjem el a múltam, ami annyi éven át kísértett? Ami olyanná vált számomra, mint a drog? Ha valamihez erő kellett, csak visszagondoltam arra a percre, mikor összetörve ültem a tükör előtt a fehér ruhámban és máris megsokszorozódott erővel tudtam a feladataimra koncentrálni. Nem tudom, hogy tudnám ezt elfelejteni, hiszen az évek alatt belém ivódott, a részemmé vált. Olyan volt, mint egy alattomos féreg, aki a szívembe költözött és minden érzést kirágott onnan. 

 - Szia - dugta be a fejét Sergio az ajtómon. - Kopogtam, de nem válaszoltál - lépett beljebb.

 - Nem hallottam - néztem rá még mindig elgondolkodva. 

 - Baj van? - sétált hozzám és kezét az arcomra simította. - Olyan szomorúnak tűnsz.

 - Ja, semmi, csak Asier ügyét kellett megtárgyalnunk - húztam hamis mosolyra a számat.

 - Istenem, akkora egy balfasz - nevetett fel a védő. - Csak ő lehet olyan bolond, hogy maskarában szaladgál az utcákon, nyomában egy rakat újságíróval. Kemény büntetést kapott? - ült le elém az asztalomra.

 - Most még megúszta, de még egy ilyen és kispadozhat egész idényben - mosolyodtam el végre én is. - De csak ezért jöttél? - pislogtam fel rá, ajkamat beharapva.

 - Nem - hajolt közel hozzám. - Meg akartam kérdezni, hogy nincs e kedved nálam vacsorázni? - suttogta milliméterekről az ajkaimra. - Főznék valami finomat.

 - Benne vagyok - nyeltem nagyot, ahogy megéreztem a parfümje illatát. 

Szája lecsapott az enyémre és hevesen birtokba vette. Mivel kényelmetlen volt ez a póz, felhúzott magához és a karjai közé zárt. Nyelve lágyan végig simított a fogaimon majd összeölelkezett az enyémmel. Percekig álltunk egymásba felejtkezve. 

 - Annyira jó veled - nyögött fel mikor végre elszakadtunk egymástól. Kinyitottam a szemeimet és tekintetem megakadt a védő barna íriszein, amik furcsa melegséget sugároztak felém. Nem akartam, vagy inkább nem mertem elhinni azt, amit kiolvastam belőlük.

Nem mondtuk ki, de a futás óta eltelt néhány napban valami megváltozott köztünk. Egyre többször gabalyodtunk össze és hiába is tagadtam, élveztem ezeket a pillanatokat.

 - Mikor végzel? - fúrta magát a nyakamhoz és puha csókokat hagyott a bőrömön. 

 - Még van három papírom amit át kell néznem - sóhajtottam fel tettére.

 - Akkor mire vársz?

 - Hogy elengedj? - vigyorogtam rá csintalanul.

 - Nincs kedvem - szuszogott továbbra is a fülemhez közel, amitől libabőrös lett a testem.

 - Sese, eressz el - toltam el magamtól nevetve. - Csak pár aláírás és már mehetünk is - ültem vissza a székembe miközben jókedvűen figyeltem, hogy a focista durcásan leveti magát a szemben lévő fotelbe. Gyorsan elővettem a szerződéseket és átolvastam őket. A nagybátyám megbízott bennem annyira, hogy kikérje a véleményemet egy-egy játékos eladásában vagy éppen vételében.

 - Kész is - kanyarítottam oda a nevemet az utolsó lapra. Összepakoltam az asztalomon, majd a táskámat magamhoz véve az ajtóhoz léptem. - Mintha valaki vacsorát említett volna az előbb - pislogtam rá kiskutya szemekkel.

 - Éhenkórász - nevette el magát, majd velem együtt kilépett a folyosóra. 

Elhagyva az épületet, a parkolóba siettünk és beültünk az autóinkba. Egy laza kis verseny után álltunk meg a védő háza előtt. 

 - Nem unalmas mindig nyerni? - húzta el a száját, miután kiszálltunk és bezáródott mögöttünk a kapu.

 - Mit vársz, mit mondjak erre? - vontam meg a vállamat. - Lételemem a győzelem - vigyorogtam rá.

 - Azt tudom - rántott magához -, és ezt is imádom benned - hajolt a számra, hogy aztán egy felejthetetlen csókban részesítsen.

 - Se..rgio - ziháltam, mikor végre levegőhöz jutottam. 

 - Igen? - vigyorgott rám pajkos mosollyal az arcán és keze már a fenekemre kúszott.

 - Ígértél valamit.

 - Mit is? 

 - Ne szórakozz - ütöttem mellkason -, majd éhen halok - és, hogy engem igazoljon, a hasam hatalmasat kordult.

 - Ó, nem venném a szívemre, ha miattam lenne valami bajod - nyitotta ki nekem a bejáratot és engedett maga elé.

Besiettünk és amíg ő a konyhában kezdett sürögni, addig én a fürdőszobát vettem birtokba. Kezet mostam, majd arcomat felemeltem, hogy szembe nézzek a tükörképemmel. Zavartan bámultam az elém táruló látványra. Idegesen szántottam végig a hajamon, de nem tudtam lecsillapítani a szívem heves dobogását. Régen látott csillogást véltem felfedezni a szemeimben és az arcomon felbukkanó piros foltok sem hagytak kétséget afelől, hogy valami történt velem. Valami, amitől hirtelen megremegett a lábam és rémület töltötte el a szívemet. Újra érezni kezdtem.

RenatEa és Dolores Madridban :D 2/1 +++18!!!

Dolores

   - Nálad vannak a jegyek? - kérdezte barátosném immár vagy ezredszerre.

 - Lazíts már! - intettem le. - Tudod, hogy még az életemnél is jobban vigyázok rájuk.

 - Ez a te szerencséd - röhögött fel RenatEa.

 - Meg a tied is - értettem vele egyet, majd szemeimet visszavezettem a futószalagra, ahol éppen ekkor bukkantak elő a bőröndjeink. - Most komolyan - nevettem el magam megint mikor megláttam a lány ruháit rejtő, fekete, szegecsekkel tele tűzdelt csomagot. - Ennél feltűnőbb nem volt?

 - Most mit izélsz? - nézett rám értetlenül. - Elhitted, hogy a te strasszkövekkel kidíszített, Real logós motyód jobb - mutatott az egyedi, saját tervezésű és kivitelezésű bőröndömre.

 - Oké, maradjunk a döntetlennél - sóhajtottam lemondóan, és vigyáztam, hogy még csak véletlenül se érjek hozzá a szegecses förmedvényhez.

Ahogy felmarkoltuk a csomagjainkat, elindultunk a tömeg után, ami reményeink szerint kivezet minket a repülőtér elé. Így is lett. Nagyokat szippantva a spanyol levegőből, (ami megjegyzem semmivel sem volt jobb, mint a magyar) egymásra vigyorogtunk majd kerestünk egy üres taxit és a csomagjaink bepakolása után beültünk a hátsó ülésre. Előkotorva harmatgyenge nyelvtudásomat bediktáltam a hotel címét a sofőrnek. Amíg utaztunk, egyre-másra csodálkoztunk rá a madridi utcák nyüzsgésére, a gyönyörű házakra, épületekre. Egy jó félórás út után a taxink lelassult, majd lefékezett egy csilli-villi épület előtt. Hatalmasra kerekedett szemekkel ittuk magunkba a látványt, miközben kiszálltunk és megkaptuk a csomagjainkat. A sofőr vigyorogva adta a kezembe az enyémet és egy hangos: "Hala Madrid!" felkiáltással köszönt el tőlünk. Nevetve léptünk be a hotelbe, ahol a recepción megkaptuk a szobánk kulcsát, így liftbe szálltunk és meg sem álltunk a tizedik emeletig.

 - Mielőtt átlépjük a küszöböt - néztem méltóságteljesen a mellettem már türelmetlenül toporgó lányra -, jó lesz, ha valamit az eszedbe vésel. Ami Madridban történik, az itt is marad - nyitottam ki az ajtót és előre engedtem.

 - Bolond vagy! - rázta meg nevetve a fejét a lány, majd lecövekelt a nappali ajtajában. - Te jó atya úr isten! - ejtette ki tagoltan a szavakat. - Ez valami csúcs - nézett körül elragadtatva, az engem is lenyűgöző szobán. - Ezt nézd! - rohant az erkélyhez és szinte feltépte az ajtót, hogy kiléphessen megcsodálni a kilátást.

 - Köszi, de én majd csak innen bentről - habogtam idegesen.

 - Tériszonyos vagy? - fordult felém RenatEa csodálkozva.

 - Csak egy kicsit - nyeltem nagyot és próbaképp néhány lépéssel közelebb araszoltam a nyitott ajtóhoz és onnan kukucskáltam kifelé.

 - Akkor most már értem azt a whiskyt a repülőn - fordult vissza a korláthoz. - Istenem - hunyta le a szemeit és mélyet szippantott a levegőből, miközben karjait kinyújtotta.

 - Hahó, ez nem a Titanic - nevettem el magam, majd kihasználva figyelmetlenségét befoglaltam a nekem tetsző ágyat.

 - Hé, ez nem ér - lépett be a szobába. - Én akartam választani.

 - Neked is ez volt a szimpi? - emeltem fel a szemöldökömet.

 - Nem  - vigyorodott el -, csak jó volt szívatni.

 - Kapd be! - dőltem végig a puha ágyon.

 - Ugyan mit? - kuncogott fel.

 - Valamelyik focistáét - vágtam rá kapásból.

 - Oké, benne vagyok - utánozta le a mozdulatomat és ő is elfeküdt.

Néhány percig csendben hallgattuk az erkélyen át beáramló utcai zajokat. Nem tudom, hogy RenatEa mit érzett, de az én szívem elszorult és a gyomrom remegni kezdett az izgalomtól. Hát itt vagyunk. Megcsináltuk. Eljutottunk Madridba és, ha minden jól megy, néhány óra múlva már a Santiago Bernabeau egyik székéből fogjuk végig drukkolni a kedvenc focicsapatunk meccsét.

 - Olyan hihetetlen nem? - szólalt meg halkan a szőke, göndör hajú lány. - Nem is olyan rég, még a ficeidet olvastam, aztán kritikát írtam és összebarátkoztunk - pislogott át hozzám. - El sem hiszem, hogy komolyan vetted az idióta ötletemet, hogy jöjjünk Madridba - nevetett fel.

 - Pedig látod? Mondjuk engem sem kellett sokat győzködnöd.

 - Hát az biztos. Még aznap rám írtál, hogy komolyan gondolom e - gondolkodott el egy pillanatra.

 - És te igent mondtál.

 - Lehetett erre mást? - vigyorodott el.

 - Nem, ez egy visszautasíthatatlan ajánlat volt.

 - Ámen - nevettük el magunkat.

 - Mennünk kéne készülődni - nyögtem fel kicsit fáradtan.

 - Aha - hallatszott a beleegyező morgás a másik ágyról, de nem kísérte mozgás.

Odafordultam és majdnem felröhögtem, mikor megláttam, hogy a lány a fejére borított párnával próbálja kizárni a külvilágot.

 - Hé! - kiáltottam el magam, mire összerezzent. - Ne aludj!

 - Nem tennék olyat - bújt ki ideiglenes paravánja alól és hatalmasat ásított.

 - Szerintem menj te először zuhanyozni és ha lehet, hideg vízzel tedd, hogy felébredjél - cukkoltam somolyogva.

 - Hova sietsz ennyire? - könyökölt fel egy gúnyos mosollyal az arcán.

 - Madárlesre.

 - Mi van? Ornitológus lettél?

 - Nem, csak Sergionak van egy tetoválása a köldöke alatt és nagyon közel a khm. kicsi Serghez - vontam fel a szemöldökömet perverzül. - Szerintem egy madár. De megfogadtam, hogy addig nem megyek haza, míg ki nem derítem, hogy mi az.

 - Ahhoz viszont közel kell kerülnöd hozzá. Nagyon közel. Nagyon, nagyon közel - bólogatott elismerően Reni.

 - Úgy van, ezért most marha gyorsan kezdj el készülődni, mert időben oda akarok érni a stadionhoz, hogy felmérjük a terepet.

 - Te tiszta hülye vagy - röhögte el magát. - Az oké, hogy eljöttünk egy meccsre, de hogy akarsz a közelükbe jutni?

 - Azt bízd csak ide - legyintettem. - Van egy csomó tervem. A, B, C, de még D is. Valamelyik csak bejön.

 - Erre kíváncsi leszek - csillantak fel RenatEa szemei. Kettőt pislantottam és már ott sem volt. A zuhany hangja kétséget sem hagyott felőle, hogy hova tűnt.

Én is gyorsan előkerestem a szurkolói mezemet, ami egy szűk pólóból és egy hozzá való forró nadrágból állt.

 - Mehetsz - lépett ki a lány a zuhanyzóból egy fürdőlepedőt magára tekerve. - De egyet ígérj meg - kapta el a kezemet.

 - Igen? - vigyorodtam el, mert szinte olvastam a perverz gondolatai közt.

 - Ha te megkapod Ramost, elintézed nekem Ronaldot, vagy fordítva.

 - Gondolod csak a meccs miatt hívtalak el magammal? Az utazás után az élvezet is közös lesz - kacsintottam rá, majd én is eltűntem, hogy lemossam magamról a fáradtságot.

Mikor elkészültem, sokkal több időt fordítottam a sminkelésre, mint általában szoktam. Vagyis a semminél többet, ugyanis a szemceruzán kívül semmi mást nem szoktam használni, amit most megturbóztam egy szempillaspirállal és egy halvány epres ajakápolóval. (Remélem a védő nem allergiás erre a gyümölcsre, mert erről még nem olvastam sehol) Vállig érő bézsszőke hajamat kivasaltam és belebújtam az ágyamon heverő ruhadarabokba.

 - Azt hiszem bevetésre kész vagyok - fordultam meg a tengelyem körül jókedvűen.

 - Jól nézel ki - vigyorodott el Reni, akivel szöges ellentétet alkottunk. Míg én fehér mezben nyomtam, ő a feketét preferálta. Az én hajam kivasalva simult a vállamra addig az övé göndör tincsekbe ugorva verdeste a háta közepét. Én halvány sminket kentem magamra, ő egy kicsit erősebbet. Tökéletesen kiegészítettük egymást. A tükör elé állva egymásra mosolyogtunk és összepacsiztunk.

 - Hala Madrid! Reszkessetek focisták! - kiáltottuk el magunkat és a legfontosabb kellékeket, mint például a jegyeket, a telefonokat, na meg a pénztárcánkat, magunkhoz vettük és végre elindultunk a stadionhoz.

Útközben rengeteg emberrel találkoztunk, akik szintén drukkolni indultak a kedvenc csapatuknak, így őket követve jutottunk el a célunkig.

 - Azta - tátottuk el a szánkat a monumentális épület előtt megtorpanva. - A tévében sokkal kisebbnek látszik - nyögtem ki, mire el nevettük magunkat.

 - Nem mondod? - vigyorgott rám cinikusan Reni. - Lehet, hogy Ramos vagy Ronaldo is sokkal nagyobb élőben?

 - Uh, ezt most muszáj volt? - kérdeztem elalélva. - Már csak rájuk gondolva is nedves lesz a bugyim.

 - Akkor gyerünk, ne hagyjuk, hogy megszáradjon - kapta el a kezemet a barátnőm és a bejárathoz húzott.

Az ellenőrzéseken simán átjutottunk, majd néhány euró fejében körbesétálhattunk és megcsodálhattuk a trófeákat is.

 - Azt hiszem én ide költözöm - suttogtam áhítattal, miközben a százötvenedik selfit készítettük el a különböző serlegekkel. - Vagy tudod mit? Ha meghalok, itt akarok kísérteni.

 - Ahhoz nem itt kéne kipurcannod?

 - Ha meglátom a kedvenc cuki fiúimat, szerintem esélyes vagyok rá - vontam meg a vállam. - Milyen menő lenne már? Akkor kukkolhatnám őket, amikor csak akarnám - sóhajtottam fel. - Szerintem az öltöző és a zuhanyzó lenne a hálószobám.

 - Te teljesen kész vagy - kacagta el magát Reni. - De remélem tudod, ha itt hagyod a fogadat, én is veled halok. Nehogy már csak neked legyen jó!

 - Megbeszéltük - pacsiztunk megint össze. - De most irány, keressük meg a helyünket - lebegtettem meg a kezemben lévő jegyeket.

Egy pillanatra bennünk rekedt a szó és a levegő is, mikor kiléptünk a szektorunkba. Hatalmas volt a stadion és szinte megrészegülve néztük, ahogy a fanatikusok az élőképeket gyakorolták.

 - Köszönöm Istenem! - rebegett el egy hála imát RenatEa.

 - Nem tesz semmit - legyintettem, majd elnevettem magam az arcát látva. - Nem tudtam kihagyni, bocsi.

Lenéztem a kezemben tartott két papírra és összeráncoltam a homlokom.

 - Hol ülünk?

 - Ha én azt tudnám? - forgattam összevissza a jegyünket. - Na várj, mindjárt megoldom - léptem oda egy kétajtós szekrényhez aki, mint biztonsági őr funkcionált a stadionon belül. A férfi megnézte a jegyünket és kedvesen elvezetett minket oda, ahova szólt.

 - Gracias - mosolyogtunk rá, majd mikor eltávolodott tőlünk, összenéztünk és aprókat sikongatva ugrálni kezdtünk.

 - Ezt nem hiszem el! - vigyorogtam, mint a vadalma. - Pont a hazai kispad felett vagyunk. Ha akarom, megérinthetem őket.

 - Hát persze - bólogatott RenatEa gúnyosan. - Ha te vagy a guminő és három méteres a kezed.

 - Jaj, ne legyél már ilyen ünneprontó - dorgáltam meg. - Inkább azon gondolkozzunk, hogyan hívjuk fel magunkra majd a figyelmüket.

 - Azt hittem konkrét terveid vannak.

 - Vannak is, de ez most plusz löketet adott. Hát nem érted? Itt lesznek alattunk pár méterre - lelkesedtem tovább.

 - Igen, de egy plexi azért elválaszt tőlük.

 - Te mindenbe belekötsz - csóváltam meg a fejemet. - Ez az átlátszó plexi még jól is jöhet - gondolkodtam el hangosan. - Legszívesebben ráugranék amikor elfoglalják a helyüket és bekukucskálnék, hogy "Helló fiúk, megjöttem! Tegyetek velem amit akartok!"

 - Te tényleg őrült vagy! - röhögött fel a barátnőm hangosan.

 - Sose tagadtam - vontam meg a vállamat.

Egyre több ember foglalta el a helyét a lelátókon és a Bernabeau hamarosan megtelt. Zakatoló szívvel néztem körül, hiszen nem mindennapi látvány volt. Aztán mire felocsúdtunk, felhangzott az "y nada mas" amit mi lelkesen énekeltük a tömeggel. És végre megjelentek a játékosok is. Szemeim majd kiugrottak, mikor megláttam őket, ahogy a lábunk alatt lévő kijáróból kisétáltak. Ramos a szokásos puszijával köszöntötte Ikert, míg Ronaldo megint megmutatta nekünk, hogyan is kell magasra ugrani.

 - Istenem, mindjárt elélvezek - nyögtem fel, mikor felénk fordulva végig vezettem a tekintetemet a kedvenceimen.

 - Azért hagyjál rajtuk valamennyi ruhát, mert meztelenül nem tudnak focizni - nevetett rám Reni, de az ő szemei is kocsányon lógtak.

 - Kusika - intettem le és néhány perc áhítatos csendben elvesztem a védő barna szemeiben, amik az enyémekbe fonódtak. Megpróbáltam a legkevésbé őrültnek tűnni és kedvesen rámosolyogni, ami nem tudom mennyire sikerült, de az, hogy Ramos rám kacsintott, talán jelentett valamit.

 - Kész végem - nyögtem fel, mikor végre visszakaptam az íriszeim szabadságát.

 - Neked is? - cselekedett hasonlóan RenatEa. - Ronaldo megnyalta rám a száját - suttogta, mintha bárki is értené körülöttünk, hogy mit mond.

 - Azt hiszem a tervem első fele szuperül sikerült - böktem oldalba a lányt. - Nézd - mutattam a fejemmel a két focistára, akik beszéltek valamit, majd felnéztek ránk azzal a tipikus rossz fiús nézésükkel (amit persze mind a ketten imádunk) és elvigyorodtak. Sajnos több nem jutott nekünk, mert megszólalt a sípszó és kezdetét vette a meccs. Gondolom nem kell mondanom, hogy követve a magyar mentalitást, hányszor küldtük el a bírót vagy az ellenfél játékosait melegebb éghajlatra. Gólörömöknél egymás nyakában sikítoztunk, úgy, hogy a kispadon ülő Marcelo és Pepe már röhögött rajtunk és újabb hülyeségekre biztatott minket. A félidőt jelentő sípszó után, a játékosok megint csak alattunk távoztak a pályáról. Marcelo bevárta a többieket és valamit súgott az ekkor oda érkező Crisnek és Sergionak, akik felnézve ránk, elvigyorodtak. Bátraké a szerencse alapon egy csókot dobtam nekik, amit Ramos el is kapott és úgy tett, mintha az szájára nyomná. Elvörösödtem, de vettem a lapot és beharaptam az alsó ajkamat. Sajnos nem folytathattuk a flörtölést, mert Anchelotti beérte őket és mindenkit beterelt az öltözőbe.

 - Nem vicceltél! Te komolyan megcsinálod - fordult felém RenatEa elhűlve.

 - Naná! Hülye lennék egy ilyen lehetőséget elpazarolni. Csak a jó ég tudja, mikor sikerül újra eljutnom ide - komolyodtam el.

 - Igazad van. Egyszer élünk és ha már így van, akkor csináljuk úgy, hogy emlékezetes legyen - nézett rám vigyorogva.

Letelt a pár perces szünet és a fiúk újra kimasíroztak a pályára. A szemeinket a négyesre és a hetesre függesztettük, de egyszer csak felbukkant előttünk egy bongyor, vigyorgó brazil, aki a kordonon kapaszkodott fel elénk.

 - Hola - nevetett ránk.

 - Hola - nyögtem ki elképedve.

 - Azt üzenik a fiúk, hogy a következő gól a tietek lesz, mert annyira tudtok szurkolni - kacsintott ránk, majd leugrott az előttünk lévő rácsokról és gyorsan bebújt a plexi mögé, mielőtt még az edző észre vehette volna, hogy tilosban jár.

Felnéztünk a pályára, ahol a két jómadár minket figyelt és mintha összebeszéltünk volna Renivel, egyszerre mutattunk nekik szívecskét a két kezünkkel. Elvigyorodtak, majd elfoglalták a helyüket a pályán és megkezdődött a második félidő. RenatEa és én az előzőeknél sokkal jobban és hangosabban szurkoltunk, hiszen szerettük volna azt a gólt és gólörömöt látni. Miközben folyt a meccs, a plexin keresztül láttuk, hogy Marcelo sem bírt magával és sorra viccelte meg a mellette ülőket. Vizet öntött Isco hajába, belecsípett Fabio arcába és még Zidanet is megdobálta papír galacsinnal. Mi ezeket a mozdulatokat visítva fogadtuk. A játék a vége felé közeledett és egyre jobban vágytunk arra a gólra, ami az utolsó percig váratott magára, de mikor bekerült a hálóba, a két focista a kispadhoz szaladt és közösen mutattak ránk, hogy nekünk ajánlják a találatot. A kivetítőn azonnal felfedeztük magunkat és egy hatalmas mosolyt varázsolva az arcunkra, integetni kezdtünk a kamerának.

 - Azt hiszem, most már meghalhatok - dőlt hátra Reni a székében, miután lefújták a meccset.

 - Hülye vagy? - néztem rá értetlenkedve. - Én tuti nem dobom fel a pacskert, amíg nem próbálom ki legalább az egyiket.

 - Oké, és azt hogy akarod elérni? Millió testőr meg biztonsági őr vigyáz rájuk.

 - Nem tudom - ráztam meg a fejemet, de aztán valami elvonta a figyelmemet a beszélgetésünkről.

Két focista közeledett felénk és megkerülve a kispadot, lehúzták a pólójukat és felnyújtották nekünk.

 - Kösz lányok a szurkolást - nevetett ránk Ronaldo és Ramos.

 - Szívesen - találtam meg a hangomat és magamhoz szorítottam a védő mezét. Az sem zavart, hogy olyan oroszlán szaga volt, hogy méteres körzetben kipusztította a rovarokat körülöttünk. A két focista intett, majd eltűntek a lejáratban.

 - Hogyan tovább? - nézett rám elködösült szemekkel Reni. Nem tudom, hogy a gesztus vagy a kezében tartott hetes mez szaga volt rá ilyen hatással, de jelen pillanatban nem is érdekelt.

 - Gyere utánam - fogtam meg a kezét és csatlakoztunk a még mindig kifelé tartó tömeghez.

Egy óvatlan pillanatban lecsaptam az egyik kanyart és behúztam magam után a barátnőmet az egyik mosdóba.

 - Most minek vagyunk itt? - rémüldözött.

 - Minek? Minek? Rendbe tesszük magunkat, mert csapzottan mégsem állíthatunk be hozzájuk - fordultam a tükör felé.

 - Beállítani? Hozzájuk? - nézett rám a lány, mintha meghibbantam volna.

 - Ne foglalkozz semmivel, csak csináld amit mondtam - tettem rendbe a hajamat és a sminkemet.

 - Oké, te tudod, de ha kitiltanak innen örökre, az a te lelkeden fog száradni - fenyegetett meg játékosan.

 - Kész vagy? - kérdeztem pár perc múlva, amire csak egy bólintással felelet.

Óvatosan kinyitottam az ajtót és kikémleltem a folyosóra. Üres volt. Kihúztam magam után a lányt és elindultam az egyik lépcső felé.

 - Lola, honnan tudod, hogy merre kell menni? - kérdezte suttogva.

 - Tudod, rengeteg fanficet olvastam és volt egy kedvencem ami Gooffyról és Lucyról szólt. Ők is eljöttek ide, hogy beteljesüljenek az álmaik - vigyorodtam el. - Ők adták az ötletet, hogy a neten fent van a stadion alaprajza.

 - Te pedig?

 - Bemagoltam, úgyhogy biztos, hogy még két sarok és ott vagyunk az öltözőknél.

 - Nem vagy semmi. Ugye tudod? - pislogott rám elismerően a szőke lány.

 - Mondták már - vontam meg a vállam. - Sőt, sok mást is mondtak, de abba most nem mennék bele - vigyorodtam el perverzül. - De most cssh - tettem az ujjamat a szám elé. Majd, mint a Tom és Jerryben, elkezdtem a fal mellett osonni.(Mondtam már, hogy utálom azt a köcsög egeret? Nem? Akkor most mondom. Utálom Jerryt. Én mindig Tomnak drukkolok.)

 - Már csak egy jobb kanyar - suttogtam az árnyékként követő barátnőmnek. Szép lassan közelítettük meg a focistákat rejtő ajtót.

 - Szerinted van még bent valaki? Olyan csönd van - aggodalmaskodott Reni.

 - Mert már szinte mindenki lelépett. A neten olvastam azt is, hogy mindig Cris és Ramos hagyják el utoljára az öltözőt. Na meg néha Benzema - vigyorodtam el. - De nyugi, ha itt van, őt is bevállalom.

 - Miatyánk ki vagy a mennyekben, mondd csak, melyik ajtón menjek be - hallottam meg a szöszi halk dudorászását.

 - Csajszi, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel, ja és dobd el a bugyidat - húztam perverz mosolyra a számat, majd lenyomtam a kilincset.

Először egy kisebb előtérbe jutottunk és onnan léptünk be az öltözőbe, ahol csak egy focista ült, derekán egy törölközővel.

 - Basszus - nyögtünk fel RenatEaval egyszerre, mikor megláttuk a fedetlen, barna testet. - Ha nincs itt Ramos, partyba vágjuk a szépfiút - nyaltam végig a számat a látványra, mire Ronaldo felkapta a fejét és majdnem elejtette a kezében tartott telefonját.

 - Ó, helló lányok - varázsolt ezer wattos mosolyt az arcára, amitől azonnal nedvesedni kezdtünk.

 - Ez már tuti a mennyország - szaladt ki Reni száján egy sóhaj.

Mielőtt elszomorodhattam volna, meghallottam, hogy valaki használja a zuhanyzót. Ördögi mosollyal néztem a portugálra, majd feltettem az engem legjobban foglalkoztató kérdést.

 - Ramos? - intettem a fejemmel a fürdő felé, mire a focista nevetve bólintott. - Csak ügyesen - kacsintottam a két egymást stírölőnek és beléptem a párás helységbe. Az egyik fülkében megláttam a védőt, aki halkan dúdolva tisztálkodott. Nekem sem kellett több, ledobáltam magamról a ruháimat és halkan beosontam a spanyol mögé. Kezemet felvezettem a gerincén, mire megugrott és kissé ijedten nézett hátra, de mikor meglátott, elvigyorodott.

 - Helló - fordult felém és nekem azonnal hyperventillálni kezdett a szívem.

 - Helló - suttogtam rekedten.

 - Megijesztettél, azt hittem már Cris szórakozik velem - suttogta mély hangján, egyre közelebb hozzám.

Ennyire futotta, ugyanis a szánkat innentől egész más foglalta le, nem a beszéd. Szája mohón tapadt az enyémre és bársonyos nyelvével szinte a mennyországba repített, egyetlen csókjával. Megremegtem, mikor szakállának szőre végig csiklandozta a nyakam érzékeny bőrét. Puha, húsos ajkai apró csókokkal kényeztettek. Erős kezei bejárták a testem minden centiméterét. Ujjai játszi könnyedséggel csúsztak be forró és nedves puncimba, miközben ő mocskos, spanyol szavakat suttogott a fülembe. Szétterpesztett lábakkal álltam a csempének dőlve, míg ő a hüvelykujjával a csiklómat izgatta. Kezem önálló életre kelve túrt bele a sűrű barna hajába, hogy az orgazmushoz közeledve, egyre jobban belemarkoljak. Próbáltam visszafogni magam és halkan élvezni, de a tudat, hogy a másik helységben meghallhatják, még jobban beindított. Egyre erősebben kapaszkodtam a védő hajába, majd néhány pillanat múlva az orgazmustól a szilánkjaimra hullottam. Pihegve vettem a levegőt és ahogy kinyitottam a szemeimet, egy vágytól feketéllő, de vidám szempárral néztem farkasszemet.

 - Uh, ez finom volt - nyögtem a nyakába a férfinak, majd egy határozott mozdulattal fordítottam a helyzetünkön. - Viszont most te jössz, kapaszkodj - súgtam a fülébe, majd csókjaimmal elindultam lefelé, hogy felfedezzem az összes kockát és tetoválást, ami csak borítja a testét. Letérdeltem a lábai elé és végre szemtől szemben is láthattam azt a rajzot, amit én tévesen madárnak néztem, de nem az volt. Egy M betűt láttam két szárnnyal és két tollal. Nem baj, legalább a szárnyak stimmeltek.

 - Putta - hagyta el az ajkát egy káromkodás, mikor kezemmel kényeztetni kezdtem. Ujjaival a hajamba túrt. Férfias nyögései visszhangot vertek a hatalmas helységben, ahogy a nyelvemet végig húztam a merevedésén. Finom, selymes bőrén kidagadtak az erek és Sergio száját egyre több nyögés hagyta el. Éreztem, ahogy ujjai egyre szorosabban fonódnak a hajamba és csípőjét előre lökve ő kezdte diktálni az ütemet nekem, aztán hirtelen megremegett és a számba élvezett. Nevethetnékem támadt, mert úgy éreztem magam, mint a gyerekdalban az a bizonyos csíkos macska, akinek a bajuszán meglátják a vajat. Kézfejemmel megtöröltem a számat és felálltam. Kiakartam lépni a víz alól, ami szüntelenül folyt ránk, de Sergio visszarántott.

 - Hova? Hova? - kérdezte kaján mosollyal a száján. - Ez még csak az előjáték volt - szorított neki újból a falnak és szájával azonnal lecsapott a melleimre. Addig szívta, harapdálta őket, míg lassan eszemet vesztve könyörögtem neki, hogy dugjon meg. Erős karjaival alám nyúlt és felpréselt a zuhanyzó falára. Duzzadt farkával utat tört a redőim közé és egy határozott mozdulattal belém hatolt. Kisebb sikítás hagyta el a torkomat, amit ő megpróbált a csókjával elfojtani több-kevesebb sikerrel. Lökései először lassúak és mélyek voltak, majd átváltott gyorssá és keménnyé. Alig tudtam tartani vele az iramot. Az érzés hihetetlen gyorsasággal épült fel bennem, majd belém csapott, mint a villám, és átrepített egy másik dimenzióba. Utolsó emlékképként belém vésődött, ahogy Sergio teste megremegett és fejét a melleim közé fúrta, úgy engedte belém örömnedvét. Lihegve szakadtunk el egymástól. Izzadtak voltunk, de nem zavart minket, mert a víz azonnal lemosta rólunk.

 - Azt hiszem, ezt be kéne vezetni - mosolygott rám csábító ajkaival.

 - Mit? - értetlenkedtem, miközben a tusfürdőjével lemosdattam és meggyúrtam az izmait.

 - A meccs utáni kényeztetést - sóhajtotta, mikor kezeimet a fenekére csúsztattam. - Isten bizony alkalmaználak, csodás kacsóid vannak - morogta elégedetten.

 - Örülök hogy tetszik - csaptam egyet, az egyik kerek félgömbre.

 - Naa - nevette el magát. - Ahova pacsi, oda puszi is - kacsintott rám.

 - Szerintem mára már elég puszit kaptál tőlem - léptem ki gonoszkodva a zuhany alól.

Elvettem egy törölközőt a polcról és szárazra dörgöltem magam. A védő mögöttem állva nézte végig a mozdulataimat, miközben ő is megtörölközött. Gyorsan felkapkodtam a ruháimat, majd fülelni kezdtem. Sergio először furcsán nézett rám, de mikor meghallotta az eltéveszthetetlen hangokat az öltöző felől, elvigyorodott.

 - Úgy hallom, Crisnek is jó napja van ma.

 - Ha neki nem is, a barátnőmnek mindenképp - haraptam be a számat perverzül.

Egy kisebb sikkantás és egy férfias nyögés után egymásra kacsintottunk a spanyol focistával.

 - Azt hiszem végeztek - vontam meg a vállam, majd kisétáltam az ajtón és vigyorogva néztem végig, ahogy Reni feláll Ronaldo öléből. Tekintetemmel lecsekkoltam a portugál "nagyságát" és nagyot nyelve figyeltem, ahogy huncut mosollyal magára tekeri a törölközőjét. Amíg én elvesztem a látványban, barátnőm is rendbe tette magát és felöltözött.

 - Fiúkák, egy élmény volt - mosolyogtunk rájuk szélesen és indulni akartunk.

 - Hova mentek? - néztek ránk kíváncsian.

 - El? Haza? De csak mert ha megtalálnak minket, akkor kitiltanak a stadionból és akkor ki fog nektek legközelebb is szurkolni? - pislogtunk rájuk édesen.

 - Várjatok egy cseppet - kapkodta magára a ruháit a portugál. - Kikísérünk titeket és akkor nem lesz semmi bajotok.

 - Ez igazán kedves tőletek - vigyorodtunk el.

Néhány perc múlva már a két focistával az oldalunkon sétáltunk ki a "művész bejárón".

 - Gracias - köszöntük meg a tettüket és már fordultunk is el, hogy elinduljunk a szállodánkba.

 - Hey! - szóltak utánunk. - Mit szólnátok egy bulihoz este?

Egy pillanatra döbbenten néztünk rájuk. Hogy mi van? Most tényleg elhívtak minket magukkal?

 - Na mi a válasz? - tette karba a kezét Ronaldo.

 - Oké, de hova mennénk, mert nem nagyon ismerjük a várost?

 - Melyik hotelban vagytok? - csatlakozott be a beszélgetésbe Ramos is vigyorogva.

 - A Ritzben - válaszoltam még mindig kissé kótyagosan.

 - Tízre legyetek a hallban - kacsintottak ránk, majd beültek a portugál sportkocsijába és leléptek.

Elhűlve néztünk utánuk, majd egymásra kaptuk a tekintetünket és aztán elvigyorodtunk.

 - Csípj meg, hogy nem álmodom - ráztam meg a fejemet, de fájdalmasan felkiáltottam, amikor Reni teljesítette a kérésemet. - Aú, ez fájt! - néztem rosszallóan a lányra.

 - Bocsi - mosolygott és semmi megbánást nem láttam rajta -, de így legalább tudod, hogy nem álmodtál.

 - Okés, akkor most mi legyen? - simogattam még az előbbi csípés helyét.

 - Hallottad? - vonta meg a vállát RenatEa - meglettünk hívva, úgyhogy siessünk haza, hogy időben elkészüljünk. Még meg kell tisztulnom, mert én nem voltam olyan szerencsés, mint egyesek - nézett rám vádlón, de a szemei csillogtak a jókedvtől -, hogy a zuhany alatt élvezkedhessek.

 - Csituljál be, te megkaptad Ronaldot - emeletem fel az ujjamat. - Amúgy milyen volt? - kérdeztem kíváncsi ábrázattal, mert azért jó lett volna, ha én is megismerkedem vele testközelből.

 - Hmmm - sóhajtott fel Reni ábrándozva, ezzel mindent elárulva róla. - És neked? El Lobo tényleg olyan vad, mint a beceneve?

 - Hát - vigyorodtam el sejtelmesen -, panaszra nem lehet okom, mert rendesen megdolgozott.

 - Megtaláltad a madaradat?

 - Meg, de nem madár - nyeltem nagyot a visszaemlékezéstől, mikor az orrom szinte súrolta a mintát miközben Ramos a hajamba kapaszkodva élvezett.

Időközben megérkeztünk a szállodába és fel is jutottunk a szobánkba. Amíg RenatEa befoglalta a fürdőt, addig én elterültem az ágyon és lehunytam a szemeimet, hogy felidézzem magamban az öltözőben történteket, mert még mindig nehezen hittem el, hogy együtt voltam Sergio Ramossal.

RenatEa

Úgy követtem Dolorest, mint az árnyék. Rájöttem, hogy nem viccel és tényleg szét akarja tenni a lábát valamelyik kedvenc Reálosának. Na ebből én sem akartam kimaradni. Nem is csalódtam benne, hiszen elvezetett az öltözőkhöz, majd be is nyitott. Szemeim majdnem kiakadtak, mikor megláttam a portugált az egyik padon egy szál törölközőben. Dolores sunyi módon lelépett a zuhanyzóba, ahol Ronaldo állítása szerint a védő volt megtalálható.

 - Hola - hagyta el számat egy szánalmas köszönés, amitől a focista arcára egy hatalmas vigyor kúszott.

 - Hola Szépségem. Nincs kedved leülni? - paskolta meg maga mellett a padot.

Mint akit hipnotizáltak, úgy indultam el felé, de mielőtt letehettem volna a fenekemet a padra, elkapta a kezemet és az ölébe rántott.

 - Sokkal kényelmesebb itt - nézett huncut szemeivel végig rajtam. - Csodaszép hajad van - tekert egy göndör fürtöt az ujjai közé - akárcsak a szemed. Mi a neved?

 - Re...náta - nyögtem ki nehezen és megpróbáltam felállni, de karjaival szorosan tartott. Nem is értettem magamat. Itt ülök egy félisten, ha nem egy egész ölében, akin csak egy törölköző van, érzem magam alatt a kemény izmait, és az agyam már ennyitől megszűnt létezni, mert szabadulni akarok. Várjunk csak! Kemény izmok? A fenekem alatt? Ó, te Szent Habakukk! Nagyra tágult szemekkel néztem a portugál arcára.

 - Látom rájöttél, hogy min mocorogsz már egy ideje? - vigyorgott rám kajánul.

 - Én...nem - pislogtam rá megilletődve, de ez csak addig tartott, míg meg nem éreztem az ajkait a számra tapadni. Biztos álmodom - volt az első gondolatom és mikor megéreztem a játékos, puha nyelvét a számba nyomulni, már csak egy dologban reménykedtem - hogy nem ébredek fel idő előtt. Csókja heves volt és mindent elsöprő, legalábbis az én józan eszemet messze elsöpörte. Úgy kapaszkodtam a nyakába, mint kismajom az anyjába. Kezeimmel a tökéletesen beállított hajába túrtam és még közelebb húztam magamhoz. Ha tehettem volna, bebújtam volna a bőre alá. Istenem - sóhajtottam fel, mikor megéreztem szakértő kezeit a pólóm alatt. Belemosolygott a csókunkba, mikor megérezte, hogy nincs rajtam melltartó. Ujjai közé fogta az egyik bimbómat és morzsolgatni kezdte. Éreztem, hogy az alhasamban élő pillangóim már ennyitől is násztáncot járnak. Zihálva szakadtam el tőle, mert az áruló tüdőm oxigénért kiáltozott.

 - Gyerünk kicsilány - suttogta a fülembe Ronaldo - érezd jól magad, ahogy a barátnőd is - kacsintott rám és fejével a zuhanyzó felé bökött, ahonnan a vízsugár zubogását elnyomta a kéjes nyögések hangja.

Elvigyorodtam. Tehát Dolores betartotta a szavát és tényleg elérte azt, amiért ide jött. Én miért ne tehetném?

 - Oké szépfiú - másztam ki a portugál öléből, majd tüzes tekintetétől követve ledobáltam magamról a ruháimat, amit megpróbáltam a legcsábítóbb mozgással fűszerezni.

 - Hmm - nyalta meg kiszáradt száját. - Azt hiszem ma még nem dolgoztam eleget - vigyorodott el és lovagló ülésben az ölébe húzott. Szája azonnal felfedező útra indult a melleimen, apró sóhajokat kiváltva belőlem. Kezeimmel a kőkemény mellkasának támaszkodtam és élvezettel mélyesztettem belé a körmeimet.

 - Szzz, te kis Vadmacska - fogta le a csuklóimat a focista. - Szeretem a vadóc csajokat - nyalt végig a nyakamon, majd kissé belém harapott. Rátapadt a vékony bőrre és szívni kezdte. Ujjai pedig már a nőiességemet kényeztették.

 - A jó büdös életbe - csúszott ki az ajkaimon, mert olyan érzések kezdtek maguk alá gyűrni, amiket még eddig nem tapasztaltam. Ez a pasi nagyon értette, hogyan kell egy nőt az őrületbe kergetnie.

 - Miattam vagy ilyen nedves? - kérdezte huncut mosollyal a szája szélén.

 - Ne pofázz már annyit - húztam magamhoz a fejét egy csókra, mikor kitört belőlem a keményebbik énem. Már nem éreztem magam megilletődve, sőt, egyre jobban felpörögtem és úgymond kezembe vettem a dolgokat. Kicsomagoltam a törölközőből Cristiano férfiasságát és ujjaimmal óvatosan rászorítottam.

 - Porra - káromkodta el magát a focista. - Ne játssz velem - szorította a karjaimat a hátam mögé egy kézzel. Másik kezével beigazította magát a lábam közé majd egy kemény lökéssel birtokba vette a testem.

 - Bassza meg! - kiáltottam fel, mikor megéreztem, hogy férfiassága kitölti a bensőmet.

 - Gyerünk cica, lovagolj! - utasított a portugál és én szófogadóan tettem amit mondott.

Időközben elengedte a kezeimet és a csípőmbe mart az ujjaival. Lökései egyre közelebb vittek a megsemmisüléshez, de ahogy láttam, ő sem volt már messze tőlem. Elég volt egy aprócska mozdulat, amikor megszívta az egyik mellbimbómat és én már robbantam is. Merevedése köré élveztem, elveszítve a kontrollt a testem felett. Kisebb sikítás szökkent ki ajkaim közül, majd a fejemben lévő zsongáson keresztül meghallottam Ronaldo férfias nyögését is, ami jelezte, hogy követett a mennyországba. Pihegve hajtottam a fejemet a nyakhajlatába, de ő belemarkolta hajamba és maga felé fordította az arcomat.

 - Ügyes kiscica vagy - csókolt meg vigyorogva.

 - Kapd be! - ütöttem nevetve a mellkasára, majd leszálltam róla. 

Ebben a pillanatban jelent meg Dolores és Ramos a fürdő ajtajában. Kielégült mosolyukból látszott, hogy nem csak mosdatták a másikat. Barátnőm szemei csillanásából láttam, hogy felmérte a portugál adottságait. Én sajnos nem tehettem ezt meg a védővel, mert az már felöltözve állt mellettünk. Felkapkodtam magamra én is a ruháimat és jeleztem, hogy indulásra kész vagyok. Le akartunk lépni, de legnagyobb megdöbbenésünkre a focisták kikísértek minket a stadion elé, és hogy a meglepődöttségünk még nagyobb legyen, szimplán elhívtak minket estére egy buliba. 

Doloresen láttam, hogy nem nagyon hiszi el ami történt, így tudatosítottam benne egy "apró" csípéssel, amit persze ő kért. A szálloda felé végig hülyéskedtünk és kibeszéltük a focisták teljesítményét. Jókedvűen és persze kielégülten léptük át a szobánk ajtaját. Én azonnal a fürdőbe siettem, míg, ahogy láttam, barátnőm elégedetten dőlt végig az ágyán egy sokat sejtető mosollyal a szája szélén. Remegő gyomorral nyitottam meg a zuhanyt. Fejemet a csempének döntöttem, hogy lehűtsem felhevült arcomat. Most fogtam fel, hogy mit is csináltam nem olyan rég. Te jó isten, én és Ronaldo....awh.
                                                       

Folyt. Köv....

Házasság Extrákkal 43.rész

Kendra

  - Nem vagyunk normálisak - pihegtem fáradtan az anyósülésre csúszva, egy nagyon intenzív és vad numera után. - Úgy viselkedünk mint a tinédzserek.

 - Nekem tetszett. Többször is csinálhatnánk ilyet - vigyorgott nagyképűen a mellettem lévő ülésben a focista miközben tekintetével fogva tartotta az enyémet. Az érzelmek a pillanat tört része alatt csaptak át a fejem felett. Nevetni, sírni akartam egyszerre, a szívem heves rumbába kezdett és a szám kiszáradt. Kétségem sem volt afelől, hogy a szerelem miatt bolondultam meg. Még többet akartam. Nem volt elég a teste, a lelke is kellett. Azt akartam, hogy ő is ugyanazt érezze, amit én.

 - Cris...

 - Kendra...- szólaltunk meg egyszerre, majd elnevettük magunkat zavarunkban.

 - Mit szerettél volna mondani? - pislogott rám kíváncsian a portugál.

 - Kezd inkább te - sütöttem le a szemeimet, mert nem akartam, hogy rájöjjön, majdnem szerelmet vallottam neki.

 - Én...nos - jött ő is zavarba, amitől arca inkább hasonlított egy kisfiúéra, mint egy férfiéra és ez megmosolyogtatott. - Kinevetsz? -kérdezte kissé sértődötten.

 - Nem, csak olyan édes vagy ilyenkor - simítottam végig az arcán önkéntelenül, mire elkapta a kezemet és az arcához szorította. - Mit szerettél volna mondani? - pirultam el, mert ez a mozdulat annyira érzelmes volt, hogy megijedtem tőle és kirántottam az ujjaimat a szorításából.. Cris egy ideig elfelhősödött tekintettel vizslatott, majd egy sóhaj után elhúzódott tőlem.

Idióta! Ezt jól elcseszted!- dühöngtem magamban. - Mégis mit vársz, hogy majd eléd térdel és bevallja, hogy szeret és nem tud nélküled élni? - szólalt meg bennem egy másik, gúnyos hang. Bármennyire nem akartam róla tudomást venni, mégis megfogott a gondolat. Igen, azt akartam. Lehetőséget arra, hogy viszonozza az érzéseimet, amik napról napra egyre jobban kezdtek elmélyülni iránta. Megráztam a fejemet, hogy a lehetetlen gondolataimat elűzzem.

 - Csak arra gondoltam, hogy elvinnélek vacsorázni - szólalt meg miközben érzelemmentes arccal kibámult az ablakon, a garázs szürke falát vizslatva. Éreztem, hogy nem ezt akarta mondani, de nem firtattam az igazságot. Örültem, hogy velem akar lenni.

 - Rendben - bólintottam. - Mikor?

 - Ma este? - kérdezte most már felém fordulva.

 - Nem jó - ráztam meg a fejemet.

 - Miért? Talán programod van? - szűkültek össze a szemei idegesen.

Úgy gondoltam, húzom egy kicsit az agyát, így elvigyorodtam és kiszálltam az autóból.

 - Ami azt illeti, igen.

 - Kivel? - csattant élesen a hangja az amúgy is visszhangos helységben miután utánam indult. - Kendra, ne szórakozz! - indult meg mögöttem, de én már a lakásban a lépcsőfeljárónál tartottam. Elkapta a kezemet és maga felé fordított. - Azt kérdeztem kivel? - nézett rám dühösen.

 - Egy jóképű pasival...

 - A szerződésben benne van, hogy nem randizhatsz mással, míg a feleségem vagy - szorította meg  a csuklómat és nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot.

 - Aú - próbáltam lefejteni erős kezét az enyémről, de nem jártam sikerrel. Szemeim már könnyel teltek mikor felnéztem rá. - Cris, engedj el - halt el a hangom.

- Nem amíg meg nem mondod, hogy ki az!

- Juninak ígértem meg, hogy ma este csakis vele foglalkozom, mert mióta elvettél, nagyon keveset voltam vele és hiányzom neki, ahogy ő is nekem - szipogtam most már a fájdalomtól.

 - Ne haragudj - engedett el egyből a portugál és hátrébb lépett. Csuklómat magamhoz szorítva álltam előtte.  - Nem tudtam - nézett rám kivert kutya szemekkel és idegesen a hajába túrt.

 - Hagyjál békén - taszítottam el magamtól mikor meg akart ölelni. Sietősen kapkodtam a lábaimat a lépcsőn, hogy minél előbb magam mögött tudhassam a focistát.

 - Kicsim, sajnálom - ért utol Cris fájdalmas hangja, de nem reagáltam rá.

Sírva nyitottam be a közös szobánkba, majd a hálóingemet magamhoz véve besiettem a fürdőbe. Magamra zártam az ajtaját és neki dőltem a csempének. A testemet percekig görcsösen rázta a zokogás. Nem a fájdalom miatt sírtam, hanem mert a portugál megint tudatosította bennem, hogy csak a szerződés miatt van velem. Nem is tudom, hogy egyáltalán mit is képzeltem? Az, hogy a herceg beleszeret a szegény lányba, csak a mesékben létezik. Nem túl nőies mozdulattal letöröltem a könnyeimet a kézfejemmel, majd levetkőztem és beálltam a zuhany alá. De ha abban reménykedtem, hogy a meleg víz lemossa rólam az elmúlt percek történéseit, akkor csalódnom kellett. Ugyanúgy fájt a lelkem, akárcsak a csuklóm, ami már a lila és a zöld színeiben pompázott. Fáradt sóhajjal zártam el a vizet és gyorsan megtörölköztem. Felvettem a hálóingemet és visszatértem a szobánkba, ahol Cris már az ágy szélén ült lehajtott fejjel, de lépteimre felnézett rám. Szemeiből sütött a megbánás és a fájdalom.

 - Kendra, én nem tudom, mi ütött belém - pattant fel hirtelen és elém állt. - Nem akartalak bántani.

 Némán elsétáltam mellette és magamhoz vettem a kispárnámat.

 - Most hova mész? - pislogott rám értetlenül. - Beszéljük meg, kérlek - nyúlt utánam, de elhúzódtam tőle. 

 - Nincs miről beszélnünk - mondtam és hangom rekedtsége még engem is megdöbbentett.

 - Kicsim, sajnálom - esdekelt és már majdnem megbocsátottam neki, mikor szemei elkerekedtek a döbbenettől és a kezem után kapott. - Ezt én csináltam? - meredt a zúzódásra. 

 - Nem, a Télapó - válaszoltam gúnytól csöpögő hangon.

 - Én...

 - Tudom, sajnálod - csattantam fel. - A sajnálkozásoddal tele van a padlás és ha most megbocsátasz, elmegyek aludni - kerültem ki a focistát, aki mozdulatlanul állt és szemeit a padlóra szegezte. Úgy nézett ki, akár egy kisfiú, aki rossz fát tett a tűzre. 

Szívem megálljt kiáltott, de az eszem nem engedett neki. Halkan csuktam be magam után az ajtót, hogy az emeleten alvók álmát ne zavarjam meg. Benyitottam a volt szobámba és bebújtam a takaró alá. Könnyeim újra utat törtek maguknak. Hiába éreztem magam fáradtnak, nem tudtam elaludni. Bámultam ki az ablakon a sötétségbe és azon gondolkodtam, hogyan fogom megoldani, hogy kiszeressek a portugálból. 

Las Puertas de Infierno 88.

Ana

   Éreztem, hogy a finn a barátaival rólam beszélt és idegesített, hogy nem tudtam mit. Bár a szemük csillogásából ítélve jobb is ha titok marad előttem. Az sem tetszett ahogy Kimi megpróbálta eljátszani a domináns hímet. Soha nem kellett elszámolnom senkinek az időmmel, persze Mollyn kívül, és nem most lesz a napja, hogy változtatok ezen.

Amilyen gyorsan csak tudtam, felöltöztettem a gyerekeket és elindultunk a Paula által megadott útvonalon. Sütött a nap és pont ezért döntöttem úgy, hogy kicsit körül nézünk a környéken. A két törpém kezét szorongatva sétáltam végig az ismeretlen utcákon. Gyönyörű volt a hely és ezt csak fokozta a távolban látható hegyek hófödte sapkája, ahogy a város fölé emelkedtek.

 - Anya - szólalt meg egyszer csak Lina - Kimi is jön majd?

 - Nem tudom életem - vontam meg a vállamat -, de miért kérded?

 - Csak úgy - sütötte le a szemeit zavartan.

 - Szeretnéd, ha itt lenne? - kérdeztem kíváncsian.

 - Baj, ha igen? - suttogta. - Ő olyan vicces.

 - Igen és mindig kitalál valami jót - csatlakozott a beszélgetésünkhöz Nico.

 - Figyeljetek ide - guggoltam eléjük, hogy a szemükbe nézhessek és láthassam az arcukat. - Ő az apukátok és nem baj, ha vele szeretnétek lenni. Szeret titeket és ezt ne felejtsétek el - öleltem magamhoz őket.

 - Khm - köszörülte meg a torkát valaki mögöttem és fel sem kellett néznem, hogy tudjam, a finn ért be minket.- Anyának igaza van - guggolt mellém - szeretlek titeket és én leszek a legboldogabb a világon, ha tényleg velem akartok lenni - nézett ellágyulva a két kis szőkeségre, majd tekintete megállapodott rajtam. Először Nico majd kisebb tétovázás után Lina is átölelte a pilótát, aki nagyot sóhajtva fúrta a fejét a két kicsi közé. - Köszönöm - súgta oda nekem.

Könnybe lábadt szemekkel rázta meg a fejemet, majd felálltam, hogy ne zavarjam meg ezt az idillt. Tudtam, hogy nem állhatok a gyerekeim és az apjuk közé. Ha nekem nem is, a telefonom hangos zenélésének sikerült felhívni magára a figyelmet. Kapkodva vettem a kezembe a készüléket, aminek a kijelzőjén egy rég nem látott név díszelgett.

 - Hola Iker! - nyomtam meg mosolyogva a gombot.

 - Szia Ana! - hallottam meg a kapus jellegzetes hangját. - Hiányzol!

 - Ti is nekem - nevettem el magam, de nem tudtam nem felfigyelni a finn apró szájrándulására. - Egy pillanat - fogtam le a kagylót. - Te tudod, hol a játszótér? - néztem Kimire, aki bólintott. - Akkor sétáljunk el oda - jelentettem ki, mire ő bólintott és kézen fogta a gyerekeket. - Itt vagyok - szóltam bele újra a készülékbe - csak éppen sétálunk.

 - Jól vagytok? Raikkönen rendesen viselkedik? A gyerekek? - árasztott el a kérdéseivel.

 - Állj! Állj! - nevettem fel megint. - Egyszerre csak egyet. Jól vagyunk köszönjük. A kicsik élvezik a programokat. Voltunk korcsolyázni, most megyünk a játszótérre - soroltam. - Gyönyörű ez a hely, de nem Madrid - húztam el a számat keserűen, mert már hiányzott az otthonom.

 - Pedig már azt hittem haza sem akarsz majd jönni - viccelődött a barátom, de éreztem a hangján, hogy megnyugodott a válaszomtól.

 - Hiányzik a főztöm, mi?

 -  Lebuktunk - nevetett fel Iker.

 - Buktunk?

 - Igen, mert az egész csapat itt van és ki vagy hangosítva.

 - Szia Ana! - hangzott fel hirtelen több torokból egyszerre.

 - Sziasztok! - csuklott el a hangom az érzelmektől amik egy pillanat alatt elöntöttek.

 - Mikor jössz már haza? - hallottam meg a bongyor hajú brazil hangját.

 - Már csak pár nap Marci, bírd ki - mondtam kedvesen. A finn vissza nézett rám, de szemeiből semmit nem tudtam kiolvasni és az arca is érzelem mentes volt.

 - Ajh, oké, de ha hazajössz akkor tartozol nekünk egy isteni vacsorával - durcizott be.

 - Megbeszéltük - nevettem el magam a háttérből felhangzó éljenzést hallva.

 - Idióták - morogta Iker és hallottam a háttérzajok halkulásából, hogy eltávolodott a többiektől.- Nem válaszoltál minden kérdésre - jegyezte meg.

 - Mire vagy kíváncsi? - nyeltem nagyot, mert tudtam, hogy mire gondol.

 - Tudod te azt? Bepróbálkozott?

 - Nézd Iker... - sóhajtottam nagyot.

 - Szóval igen - komorult el a hangja. - De ugye nem bántott?

 - Dehogyis! - háborodtam fel. - Csak...megcsókolt - suttogtam a vonalba olyan halkan, hogy azt hittem nem is hallja.

 - A rohadék. Elmondod Crisnek? - kérdezte idegesen.

 - Persze - vágtam rá hezitálás nélkül.

 - Ana nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

 - Nem fogok hazudni neki!

 - Ez nem is lenne hazugság, csak szerintem nem a megfelelően fog rá reagálni.

 - Nem érdekel - füllentettem, de tudtam, hogy belül igenis érdekelni fog. - Nem akarom, hogy ilyen hülye kis titkokkal induljon a kapcsolatunk.

 - Oké, te tudod - sóhajtott a kapus lemondóan. - Most mennem kell Húgi, mert kezdődik az edzés és nem szeretnék túlórázni.

 - Menj csak - mosolyodtam el. - Puszilom Sarát.

 - Átadom. Nagyon vigyázz magadra és ha bármi van, hívjál. És Húgi...

 - Igen? - tartottam közel a fülemhez a készüléket, hogy halljam a suttogását.

 - Szeretlek.

 - Én is szeretlek bátyus - lepték el a könnyek a szemeimet. - Sietek haza.

Ahogy kinyomtam a telefont, végiggördült egy sós csepp az arcomon.

 - Ennyire hiányoznak? - szólalt meg gúnyosan az előttem álló finn.

 - Elképzelni sem tudod, mennyire - emeltem fel dacosan az államat és letöröltem a gyengeségemről árulkodó bizonyítékot az arcomról. - Ők a családom.

 - Csak rajtad múlik és kapsz másikat - lépett felém és hüvelykujját gyengéden végigsimította a könnycsepp útján. Elrántottam a fejem és dühösen fújtatva válaszoltam.

 - Úgy látom még mindig nem érted. Attól, hogy Nico és Lina a tiéd, én nem leszek az.

 - Ne vegyél rá mérget - villantak rám dühösen a jéghideg szemei. - A tested tegnap is elárult kulta - suttogta a fülembe amitől a hideg végig futott a gerincemen.

 - Szemétláda - szűrtem ki a fogaim közt, mire felnevetett.

 - Tudod, hogy tartja a mondás, szerelemben és háborúban mindent szabad.

 - Háborúzni akarsz? - néztem rá gúnyosan.

 - Inkább szerelmeskedni - égette végig a testemet a pillantásával.

 - Álmodik a nyomor - kacagtam fel idegesen és faképnél hagyva elindultam a gyerekeimhez, akik azon versengtek, hogy ki tudja gyorsabban hajtani a mókuskereket. Ahogy haladtam, végig a hátamban éreztem a finn pillantását, de nem foglalkoztam vele.

 - Nézd anya, milyen gyors vagyok - futott teljes erejéből a fiam a hordó alakú játékon.

 - Ügyes vagy, csak vigyázz magadra, meg ne csússz, mert akkor nagyot eshetsz - intettem óvatosságra.

 - Nem vagyok már kisfiú anya - húzta el a száját és forgatta meg a szemeit, ami következtében a szavam is elállt a döbbenettől.

 - Nicola! - csattant fel mögöttem a finn hangja. - Meg ne halljam, hogy mégegyszer így beszélsz anyukáddal! Megértetted? - nézett mérgesen a kicsire, aki megszeppenve sütötte le a szemeit.

 - Igen apa - suttogta remegő hangon.

Kimi rám kapta a tekintetét, amiből boldogságot, büszkeséget és szeretetet olvastam ki.

 - Gyere ide Nico - lágyult el a hangja. Ő félve, de teljesítette a kérését. - Nem szabad csúnyán beszélni azzal akit szeretünk, mert megbántjuk vele - simogatta meg a fia szőke tincseit miközben jégkék tekintetét az enyémbe fúrta.

 - Jó - suttogta el a kicsi már elcsukló hanggal mire Kimi egy puszit nyomott a feje búbjára.

 - Egy Raikkönen nem sír - szorította magához.

 - Te se szoktál? - emelte fel hirtelen könnyes arcát Nico.

 - Nem - rázta meg komolyan a fejét a pilóta. - Mióta felnőttem, egyetlen egyszer sírtam.

 - Mikor? - kotyogott közbe Lina is, aki érdeklődve figyelte a két fiú beszélgetését.

 - Amikor elveszítettem az apámat.

 - Ó, az rossz lehetett - pislogott szomorúan rá a lányunk, majd néhány pillanat múlva ijedten kapta fel a tekintetét. - Ugye te nem akarsz meghalni?

 - Nem - nevetett fel Kimi. - Miért?

 - Mert én nem akarom elveszíteni az apukámat - nyelte vissza a könnyeit Lina.

 - Nem fogsz - ölelte őt is magához a pilóta.

 - Megígéred?

 - Igen - bólintott komolyan, majd megpuszilta mind a két kicsi arcát. - Megígérem, hogy annyi időt töltök veletek amennyit csak tudok és nem foglak elhagyni titeket - nézett a szemükbe komoly képpel, majd hogy oldja a feszültséget rá mutatott egy épületre az utcasarkon -, de most sipirc addig a cukrászdáig. A győztes választhat elsőnek süteményt.

Nem kellett kétszer mondani, Nico és Lina úgy futottak, mintha puskából lőtték volna ki őket.

 - Ne ígérj nekik olyat, amit nem tudsz betartani - morogtam magam elé.

 - Ana - fogta meg a karomat és magához rántott - tudom, hogy egy szavamat sem hiszed el, de mindent el fogok követni, hogy egy család legyünk - hajolt egyre közelebb hozzám. Lefagyva álltam a karjai közt és még pislogni is elfelejtettem.

 - Anya! Apa! Gyertek már! - kiáltott felénk türelmetlenül Lina, mire Kimi döbbenten fordította oda a fejét.

 - Kimondta - húzódott mosolyra a szája, amit még soha nem láttam. - Hallottad? - kérdezte izgatottan. - Lina azt mondta nekem, hogy apa - ejtette ki áhítattal a szót.

 - Mondtam, hogy csak idő kérdése és...

 - Szeretlek - fojtotta belém a szót az ajkaival a nyílt utcán.