Las Puertas II. évad 16. rész

Ana

  - ...és a kicsi piros autó, Villám McQueen valamint a legjobb barátja Matuka boldogan hajtották álomra fejüket a Kipufogófürdő-i otthonukban - fejeztem be a mesét. Összecsuktam az ölemben lévő könyvet és hátradőltem a székemen. Lehunyt szemeim előtt fekete pontok ugráltak a fáradtságtól. Az elkeseredettség erőt vett rajtam, így néhány könnycsepp végigszánkázott az arcomon. Az elmúlt hetekben nem engedtem meg magamnak, hogy ez az érzés beköltözzön a szívembe, de most mégis sikerült valahogy tanyát vernie bennem. Hogy elhessegessem a komor gondolatokat, beszélni kezdtem Nicóhoz. Mindig megnyugtatott, ha kezembe vettem a hideg ujjacskáit.

 - Szia Picikém! - simítottam ki egy szöszke fürtöt az arcából. - Megint itt van anya. Nem gondolod, hogy már ideje lenne felkelni? Nagyon sokat aludtál már. Hiányzol és nem csak nekem, hanem Linának is. Na meg Mollynak, apának, Crisnek, Juninak, Marcelonak - soroltam a neveket, de a végére elbicsaklott a hangom a sírástól. Rettenetesen nehéz volt itt ülni és várni a csodára, de nem adhattam fel.

Hirtelen két erős kéz szorítását éreztem meg a vállamon. Ijedten néztem fel a jégkék szemekbe, amik bűnbánóan néztek vissza rám.

 - Sajnálom - suttogta ugyanazt a szót, amit akkor is mikor utoljára láttam. Ki akartam tépni magam az öleléséből, de nem hagyta. Az erőm mostanra elfogyott, így zokogva, megadva magam simultam a mellkasához.

Kimi

   - Ssshhhhh - próbáltam csitítani Anát.

Az érzés ahogy hozzám bújt, tőlem várt megnyugtatást, leírhatatlan örömmel töltött el. Mikor beléptem a szobába, észre sem vett, mert a fiúnkhoz beszélt és legnagyobb meglepetésemre engem is megemlített neki a felsorolásnál. Miközben még mindig a karjaimban tartottam, tekintetem félve vezettem az ágyban fekvő piciny alakra és megdöbbenésemre nem az fogadott, ami rémálmaimban oly sokszor kísértett. Nicola tényleg úgy nézett ki, mintha csak aludna. Arca kisimult, a bepólyált feje és a gipszei mutatták csak, hogy balesete volt. Mellkasa szabályosan emelkedett és süllyedt. Az én szemeimet pedig elfutották a könnyek, ha arra gondoltam, hogy mekkora marha voltam eddig. Leléptem, mert nem tudtam értelmesen gondolkodni. Na jó, ne szépítsük a dolgokat, beszartam. Nem is kicsit. Azt hittem, elveszítem.

 - Eressz! - szólalt meg a karjaimban tartott nő hirtelen, ezzel kiszakítva a merengésemből, de csak félig tettem eleget a kérésének. Engedtem, hogy ellépjen tőlem, de arcát a kezeim közé fogtam és tüzetes vizsgálatnak vetettem alá. Megdöbbentem a látványtól. A gyönyörű, mindig csillogó szemei most fénytelenül meredtek rám. Arca nyúzott volt, szeme alatt hatalmas karikák jelezték, hogy bizony mostanában nem sokat pihent.

 - Ana - bukott ki a neve a számon, miközben megpróbáltam eltüntetni a bűntudat keserű ízét a számból.

 - Miért vagy itt? - kérdezte fáradt, rekedt hangon.

 - Mert...mert rájöttem, hogy itt a helyem - húztam újra közelebb magamhoz. Úgy látszik már annyi ereje sem volt, hogy tiltakozzon, mert hagyta. Arcomat a haja közé fúrtam és magamba szívtam az illatát.

 - Miért most? - kérdezte beletörődően.

 Nem tudtam mit válaszolni. Hogy mondjam el neki, hogy a vőlegénye jött el hozzám, osztott ki és neki köszönhetem, hogy most a karjaim közt tarthatom?

Cris

  A félig nyitott ajtón keresztül, féltékenyen figyeltem ahogy a finn magához öleli a nőt, aki nem tiltakozott. A mozdulataiból láttam, hogy már megint nem aludt szinte semmit. Idegesen túrtam a hajamba. Nem tudtam, mit kéne tennem. Hagyjam, hogy a finn kiélvezkedje magát vagy zavarjam meg az idillt? Végül a zöldszemű szörnyem győzedelmeskedett felettem. Beljebb léptem a szobába mire mindketten felkapták a fejüket. Ana azonnal kibontakozott Raikönnen karjaiból és bűntudatosan lehajtotta a fejét, pedig nem haragudtam rá. Vagyis nem rá voltam mérges, hanem a pilótára aki még ebben az állapotában sem hagyta őt békén.

- Szia - suttogta erőtlenül mikor hozzá léptem és megcsókoltam.

 - Megint bent éjszakáztál? - simítottam végig a szeme alatt feketéllő karikákon.

 - Nem - rázta meg a fejét. - Aludtam egy kicsit és hajnalban jöttem.

 - Kicsim, megbeszéltük, hogy figyelni fogsz magadra - sóhajtottam fel lemondóan. - Lina már hiányolt - terítettem ki az utolsó lapomat, amivel talán észhez téríthetem egy kicsit.

 - Reggel voltam bent nála - pislogott bűnbánóan. - Ő is és Juni is üzentek Niconak, hogy gyógyuljon meg minél hamarabb - lábadt könnybe újra a szeme majd megtántorodott.

 - Ettél ma már valamit? - kérdeztem ingerülten, de csak egy fej rázást kaptam válaszként. - Akkor most azonnal velem jössz - csúsztattam a kezemet a derekára és elindultam vele az ajtó felé.

 - De.. Nico. Nem hagyhatom itt - kerekedtek el a szemei ijedten.

 - Nyugi, Kimi itt van és figyel rá - mutattam a finn felé, aki helyeslően bólintott.

Kimi

  Rémülten néztem Ana és Ronaldo távozó alakja után. Most mi a fenét csináljak? -töprengtem magamban. Végül arra jutottam, hogy tüzetesebben körülnézek a szobában hiszen csak most tűnt fel, hogy mennyi apró játék, virág és lufi van felhalmozva az egyik sarokban. Közelebb sétáltam és olvasgatni kezdtem a kártyákon lévő üzeneteket. Szinte az egész Real Madrid küldött írásos jókívánságot. Néhánynál a szívem facsarodott össze és volt olyan is ami mosolyt csalt az arcomra. Mikor itt végeztem, elindultam az ágy felé. Tekintetem Nico arcára szegeztem és megálltam mellette.

 - Édes kisfiam! - szakadt fel fohászként a torkomból. Óvatosan helyet foglaltam azon a széken, ahol eddig Ana tartotta a frontot és ahol nekem is lennem kellett volna az elmúlt napokban, hetekben. Kezeim közé vettem az apró ujjakat és önkéntelenül is beszélni kezdtem hozzá.

 - Ne haragudj rám amiért nem voltam itt melletted. Az apád egy óriási marha - sóhajtottam fel. - Nem elég, hogy kimaradtam az eddigi életetekből, még most is elszúrom a lehetőséget, hogy veled, veletek lehessek. Tudod Nico, szeretném, ha felébrednél végre. Anya már nagyon fáradt, de nem hajlandó bevallani, mert makacs. Olyan makacs, amilyen te is vagy - mosolyodtam el halványan. - Remélem az ő természetét örököltétek és nem az enyémet, mert én meg önfejű vagyok. Tudod, ha régen egy csepp eszem is lett volna nem engedem el magam mellől, már rég egy család lehetnénk és nem más akarna az apukád lenni.  De én anyát is megértem. Biztonságban akar titeket tudni azok után amin átment és ezen nem is csodálkozom. Ő olyan... - úgy elmerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem és ezeket a szavakat hangosan ki is mondtam - azon kívül, hogy gyönyörű, kedves, okos és szerintem a legjobb anya a világon. Ezt majd mond el neki te is, ha végre felébredsz - simogattam meg óvatosan a kis arcát. Bizsergő érzés futott végig a gerincemen, így felnéztem és tekintetem összeakadt az ajtóban álló páréval. Ana megkövülten, míg a portugál mérgesen meredt rám.

Ana

   A nagy nehezen leerőszakolt reggeli után végre visszasiethettem a fiamhoz, de a szobából kihallatszó hang megállásra kényszerített. Kíváncsian hallgattam végig ahogy a finn Nicoval beszélget és szinte lefagytam amikor meghallottam az engem dicsérő szavait. Cris mereven állt mellettem és szemei ellenségesen meredtek a bent lévőre. Hogy oldjam a feszültséget a fiam mellé siettem és átvettem Kimi helyét. Fáradt voltam ahhoz, hogy beleszóljak a két férfi kakaskodásába.