Lola
Későn délután értünk Spanyolországba, ahol jó hír fogadott, mert Ikernek megszületett a kisfia. Felhívtuk őket és gratuláltunk Martinhoz. A kapus hangján hallani lehetett, hogy még életében nem volt ilyen boldog. Örültem nekik, de valahol féltékeny is voltam a boldogságukra, amiről tudtam, hogy nekem nem adatik meg soha. Ahogy hazaértem, fáradtan dőltem az ágyamba és egészen addig aludtam, míg a telefonom csörgése fel nem ébresztett. Csukott szemmel nyúltam a készülékért és a fülemhez emeltem.
- Igen?
- Igaz, amit olvasok? - hallottam meg jó apám hangját.
- Szia Apa! Nem tudom, attól függ mit olvasol? - dőltem hanyatt a párnámra.
- Az összes újság és média felület azzal van tele, hogy összejöttél Silvával. Én miért nem tudok erről?
- Ó - nyíltak ki a szemeim. Hát ez nem maradt sokáig titokban. - Talán azért, mert tegnap beszéltük meg, hogy megpróbáljuk együtt - sóhajtottam. Naivan azt képzeltem, hogy azért hív, hogy gratuláljon a díjamhoz.
- Lola, szerinted működni fog ez köztetek? Már mint, örülök, hogy van melletted valaki, aki ráadásul még brazil is, de ő mégiscsak Párizsban van.
- Tudom - sóhajtottam fel újra. - Meglátjuk mi sül ki belőle.
Pár perc néma csönd után apám szólalt meg megint.
- Majd elfelejtettem, gratulálok a díjadhoz. Büszke vagyok rád.
- Köszi - húzódott mosolyra a szám. Hát mégsem felejtette el.
Beszéltünk még néhány apróságról. Kikérdezett kikkel találkoztam Zürichben, majd elköszöntünk. Az órára nézve láttam, hogy már tizenegy óra is elmúlt.
- Basszus - ugrottam ki az ágyból és már tárcsáztam is Zidanet.
- Hola Lola! - hallottam meg a francia nevető hangját. - Felébredtél?
- Neked is szia Zizu! Merre vagytok?
- Túl vagyunk a megbeszélésen és a buszra várunk. Te is jössz? - kérdezte röhögve.
- Fél óra és ott vagyok! - nyomtam ki a készüléket.
Berontottam a fürdőbe, lezuhanyoztam és felkaptam egy egyszerű farmer - póló összeállítást. Kifésültem a hajamat és lófarokba kötöttem. Lesiettem a garázsba és beülve a tűzpiros csodámba már repültem is a stadionhoz.
- Na már csak ez hiányzott - morogtam magamnak, mikor megláttam a rengeteg újságírót a bejáratnál tolongani. Feltettem a napszemüvegem és kiszálltam, mint a dögkeselyűk, úgy csaptak le rám.
- Seňorita Faria, igaz, hogy összejöttek Thiago Silvaval?
- Dolores mondana pár szót a kapcsolatukról?
Mérgesen fordultam feléjük.
- Köszönöm kérdésüket, tegnapelőtt az egyik játékosomat beválasztották az év csapatába, míg a másik megnyerte az aranylabdát. Iker Casillasnak pedig megszületett a kisfia. Talán ezzel kéne foglalkozniuk és nem az én magánéletemmel, amiről eddig sem és ezután sem fogok nyilatkozni - hagytam ott őket és beléptem az épületbe.
- Jó reggelt José! - köszöntem a biztonságiőrnek, aki kedves mosollyal fogadott.
- Jó reggelt Seňorita! Perez elnökúr már kereste. Lelkemre kötötte, hogy azonnal szóljak önnek, ha megérkezik.
- Köszönöm - biccentettem és elindultam a bácsikámhoz. - Kopp-kopp bejöhetek? - nyitottam résnyire az ajtót.
- Lolita, gyere csak. Sikerült kipihenned magad? - nézett rám somolyogva.
- Ne kezd te is! - sóhajtottam fel.
- Oké - vigyorgott még mindig, majd elkomolyodott. - Szeretnék beszélni veled erről a... kapcsolatról?
- Kérdezz nyugodtan - dőltem hátra a fotelban.
- Azt láttam tegnap, hogy jól elvoltatok, de mennyire komoly ez a dolog köztetek?
- Én sem tudom - vontam meg a vállamat. - Volt egy kellemes éjszakánk és utána megkérdezte, hogy megpróbálnám-e vele.
- És te igent mondtál. Miért? - fürkészte az arcomat.
- Fogalmam sincs, talán elegem lett abból, hogy egyedül vagyok.
- De ez hülyeség! Lolita, így is úgy is egyedül leszel, hiszen több ezer kilométerre van tőled.
- Tudom - csattantam fel és felugrottam a székből, hogy az ablakhoz lépve figyeljem ahogy a csapat induláshoz készülődik. Néztem ahogy Pepe és Marcelo egymást lökdösi röhögve, Benzema és Fabio pedig kő-papír-ollót játszik. - Gyenge voltam - mondtam ki halkan.
- Van itt más is, igaz? - nézett rám kedvesen. Hiába, a bácsikám jobban ismer, mint a saját apám.
- Szilveszterkor lefeküdtem Ramossal - osztottam meg vele a titkom, mire ő elhallgatott és döbbenettel vegyes kíváncsisággal nézett rám. - Nem tud róla - folytattam. - Sokat ivott, ahogy én is és összegabalyodtunk.Leléptem mielőtt felébredt volna. A fiúk mesélték, hogy reggel nem emlékezett rá, hogy kivel volt, csak azt tudja, hogy történt valami.
- Lolita - lépett hozzám Flo bácsi. - Ő nem Marco.
- Tudom, de annyira hasonlít rá - szorítottam össze a szemeimet, hogy a könnyeimet bent tartsam. - Ahányszor meglátom, összefacsarodik a szívem, és tudod mi a legrémisztőbb?
- Nem - simogatta a hátamat, hogy megnyugtasson.
- Mostanában már nem Marcoval álmodom, hanem Sergioval. Az ő arca villan be elém - suttogtam. - Ezért is mentem bele Thiagoval ebbe a kapcsolatba. Hátha távol tudom tartani magam tőle.
- De kicsim, így becsapod azt a szegény fiút - emelte fel az államat és letörölte a kibuggyanó könnycseppjeimet. - Erre nem lenne büszke anyád.
- Tudom - fúrtam a mellkasába a fejem és sírni kezdtem -, de értsd meg, inkább én játszok vele, mint más velem. Még egyszer nem engedem, hogy padlóra küldjenek. Te vagy az egyedüli férfi akiben megbízom.
- Nem mindenki olyan, mint ő. Ha egy kicsit nyitottabb lennél, lehet, hogy megtalálnád a boldogságot.
- Lehet, de az is lehet, hogy egy újabb csalódással lennék gazdagabb és azt már nem viselném el. Megfogadtam, hogy soha többé nem sírok egy pasi miatt sem. Sírjanak ők utánam - töröltem le az arcomról az árulkodó könnycseppeket.
- Jól meggondoltad ezt?
- Nem, de azt tudom, ha nem lépek valamit akkor megbolondulok - bontakoztam ki a karjai közül és a tükörhöz léptem, hogy rendbe szedjem magam. - Ne aggódj a csapat miatt, kézben tartom a dolgokat - húztam ki magam.
- Lolácska, én nem a csapat miatt aggódom, hanem miattad.
- Jól vagyok, vagy leszek - néztem rá. - De tényleg! Ne félj, pár nap és helyre rakom magamban a dolgokat.
- Annyira kemény vagy - sóhajtott fel, majd visszaült a helyére. - Jó volna egyszer szembesíteni vele azt a szemetet, hogy mit tett veled.
- Nem! - kiáltottam fel. - Soha nem tudhatja meg! Amúgyis, valahol neki köszönhetem, hogy elértem az álmaimat - húztam el a számat gúnyosan. - Ha ő akkor nem lép le, ma már otthon ülő családanya lennék, aki csak a tévén keresztül figyeli a focit.
- De boldog lennél - nézett rám komolyan a bácsikám.
Kopogás szakította félbe a beszélgetésünket.
- Bocsánat - lépett be a francia, majd kérdőn nézett a kisírt szemeimre. Gyorsan feltettem a napszemüvegemet, hogy elrejtsem. - Indulnánk.
- Megyek - vettem fel a táskámat az asztalról.
- Sok sikert - biccentett a bácsikám, visszavéve magára a kemény klubelnök álarcát. Halványan elmosolyodtam ezen. Úgy látszik volt kitől örökölnöm a színészkedést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése