Las Puertas de Infierno 41.

Ana

   Még mindig magamat bámulom a tükörben. Nem tudom, hogy mi van velem. Sergio érintése teljesen felkavart. Fáradtságra hivatkozva hagytam ott és mint akit üldöznek úgy jöttem fel a szobánkba. Nézem magam, de nem tudom mik ezek az érzések. Cris és Sergio teljesen összezavarnak. Mindketten megmozdítanak bennem valamit. Viszont félek. Félek megint érezni. Egyszer már megtörtént és az örökre belém égett. Merengésemből Cris érkezése térít magamhoz.

 - Kerestelek, úgy eltűntél - néz aggódva rám. - Baj van?

 - Nincs, csak elfáradtam - füllentek neki is. - Sok volt ez így mára. Ráadásul holnap kipihenten szeretnék szurkolni a fiúknak - mosolygok rá.

 - Érthető. Melyik oldalt választod? - bök az ágy felé.

 - Bal - vágom rá, hisz otthon is mindig azon a felén alszom.

  Összeszedem a pizsamámat, majd a fürdőszobába cuccolok. Lezuhanyzom, kiengedem a hajam és azt is megmosom, mert a medence vizétől klór szaga lett. Gyorsan elkészülök, nem szeretek órákig pepecselni. Törölközővel a hajamon lépek ki a fürdőből és próbálom szárogatni a hajam. Cris mozdulatlanul ül az ágyon és bámul.

 - Mi a gond? - kérdezem zavartan.

 - Semmi - motyogja - csak eddig nem sokszor láttam kiengedve a hajad. Megfoghatom? - kérdezi, mint egy óvodás. Leengedem a törölközőt és hagyom, hogy nyirkos hajam végig omoljon a testemen. Roni óvatosan ér hozzá.

 - Istenem - suttogja elvarázsolva. - Ez csodálatos. Mióta növeszted? - Beszéd közben sem hagyja abba a hajam cirógatását.

 - Mióta az eszemet tudom - próbálok a mondandómra koncentrálni és nem arra, hogy Cris ujjai újra és újra végig szántanak a tincseimen.

  Kopogásra kapjuk fel a fejünket. Az ajtóhoz lépve összébb húzom magamon a köntöst és kinyitom azt.

 - Elnézést hölgyem - jön zavarba a srác ahogy meglát. - A vacsorájukat hoztam - tol be maga előtt egy kocsit, de a szemét alig tudja levenni rólam. Cris feláll az ágyról és amikor a fiú rájön, hogy ki ő, még jobban ledöbben.

 - Ha nem baj, hozattam vacsit - lép mellém a csatár és birtoklón átöleli a derekamat, arcát a hajamba fúrja.

 - Jó...jó étvágyat - dadog szegény fiú és sietősen távozik.

 - Ezt miért kellet? - csapok a mellkasára, de már mosolygok én is.

 - Mert nem tudta a szemét levenni rólad és nem szerettem volna, ha a vacsora asztalon esik neked - morogja, de még mindig nem engedi el a derekamat.

 - Cris - emelem fel a fejem, de rossz ötletnek bizonyul, mert a gyönyörű barna szemeivel találom magam szemben. Áthatóan néz, miközben egyik keze a derekamon pihen, míg a másik a hajamban kalandozik. A pillangóim a hasamban életre kelnek, csak úgy, mint Sergio érintésére. A védő nevének bevillanása józanítólag hat rám. Kibontakozom Roni karjaiból és helyet foglalok az asztalnál, miután lepakolom a vacsorát a kocsiról.

 - Éhes vagyok. Te nem? - nézek a csatárra, aki még mindig mozdulatlanul áll és engem figyel, majd megrázza a fejét és válaszol.

 - Előbb lezuhanyozom - közli és sietős léptekkel eltűnik a fürdőben.

  Amint becsukja az ajtót, kifújom a levegőt a tüdőmből.

 - Mi a fene van veled Anabell? - korholom magamat suttogva, hogy csak én halljam.

  Megvárom a vacsorával a portugált aki szívroham közeli állapotba hoz mikor egy száll boxerban kilép a zuhanyzóból. Hajában vízcseppek csillognak, amik lecsöppennek a mellkasára, hogy onnan kínzóan lassú utat tegyenek meg az alsónadrág felett látszódó kockáin. Nagyot nyelek a látványra, majd zavartan kapom el róla a tekintetemet. Cris kajánul vigyorogva élvezi kínlódásom. Megvacsorázunk, összepakoljuk az asztalt és Roni kitolja a kocsit az ajtó elé, hogy ma már ne zavarjon minket senki. Mire visszatér, elfoglalom a bal oldalát az ágynak. Bebújva mellém, fészkelődik egy kicsit majd felém fordulva talál kényelmes pózt.

 - Szép álmokat Ana! - suttogja.

  Felé fordulok és mosolyogva kívánok neki én is jó éjszakát.

 A fáradtság percek alatt terít maga alá.

   Reggel furcsa érzésre ébredek. Valami nyom. Kinyitom a szemem és kell pár másodperc, hogy realizáljam, hol is vagyok és kivel. Óvatosan fordulok oldalra. Cris az arcomtól centikre szuszog, míg karja védőn ölel át. Lábát beékelte az enyémek közé, elég intim helyzetet létre hozva köztünk. Elmerülök arcának tanulmányozásában. Olyan édes. Nagyon hasonlít Juniorra, vagy inkább Juni rá. Nem tudok ellenállni a kísértésnek és végig simítok az arcán.

 - Jó reggelt - szólal meg rekedt hangon, mire ijedten kapom el a kezem. - Na még! - bújik még közelebb, ha ez még lehetséges. Elnevetem magam.

 - Olyan vagy, mint egy kisfiú - nyomok egy puszit az arcára, majd mielőtt tiltakozhatna kibontakozom az öleléséből és felkelek. - Ki az ágyból álomszuszék! - nevetek rá. - Ma van a nagy nap!

  Fejére húzza a takarót és morog valamit, de nem hagyom henyélni.

 - Cris, kérlek - váltok át könyörgőre. - Még sose voltam itt, menjünk el csavarogni!

  Úgy látszik, ez hat, mert kibújik a fedezékéből és álmosan rám pislog. Szája mosolyra húzódik és megszólal.

 - Oké édes, de csak azért mert... - húzza az agyamat és nekem csak akkor esik le, mikor kimondja. - Boldog szülinapot um para.

Um para =  Egyetlenem  (portugál)