10/10. 67.rész

Lola

 - A focistákkal jöttél? - kérdezte a lány miközben egyre több különböző színben pompázó pohár gyülekezett előttünk.
 - Igen - bólintottam.
 - Ki a barátod a kapus...vagy? - kérdezte az ajkaiba harapva amitől kérdőn fordultam felé. - Bocs, vedd úgy,  hogy meg sem szólaltam - vörösödött el.
 - Thiagoval vagyok - vigyorodtam el majd azonnal kombinálni kezdtem, hogyan is mutassam be a lányt Sirigunak. - Dolores, de a barátaimnak csak Lola - nyújtottam felé a kezem amit elfogadott és rám mosolygott.
 - Chloé. Akkor te vagy a spanyol edzőcsaj, aki elcsavarta a kis brazil fejét - kuncogott fel.
 - Ha minden igaz - vontam meg a vállamat.
 - Tessék - tolta elém a tálcát a lány, ami telis-teli volt. Az én agyamból pedig azonnal kipattant az isteni szikra.
 - Ö...Chloé nem tudnál segíteni? - néztem a lányra elveszett tekintettel. - Tudod nem merem megkockáztatni, hogy ráborítom valakire ezeket - mutattam a poharakra.
 - Persze, hogy segítek - indult ki a pultból miközben odaszólt a társának, hogy hova megy.
 Chloéval a nyomomban tértem vissza az asztalunkhoz. Sirigu azonnal végig mustrálta a lány adottságait és fény csillant a szemében. Remek, neki is tetszik a lány.
 - Megjöttem - huppantam le Thiago mellé. - Fiúk, ő Chloé aki ezt a sok finomságot készítette nekünk - estem túl a bemutatáson.
 - Helló - köszöntek a fiúk egyszerre.
 A lány lepakolta a poharakat  az asztalra majd zavartan távozott. Ahogy elnéztem, a kapust megfogta a lány szőke haja és kedves, csinos arca.
 - Ó, basszus - csaptam a homlokomra - elfelejtettem az ásványvizet.
 - Hozom - ugrott fel mellőlem a barátom, de visszahúztam. - Te maradj. Salvatore nem hoznál nekem egy mentes vizet? - pislogtam szépen a kapusra.
 - Dehogynem - pattant fel majd sietve lelépett a lány után.
 - Lola - nézett rám vigyorogva Zlatan. - Itt a vized - mutatott rá az üvegre.
 - Ó - kaptam a szám elé a kezem - úgy látszik nem vettem észre - vontam meg a vállam. A svéd csak röhögött, míg a többiek nem értettek semmit. - Nézd! - mutattam a barátomnak a pultra támaszkodó csapattársát és a vele szemben mosolygó lányt.
 - Te kis kerítőnő - nevetett fel majd megcsókolt. Ahogy elváltunk, összevillant a tekintetünk és Thiago azonnal felállt és a kezét nyújtotta felém.
 - Táncolsz velem?
 - Naná! - léptem hozzá és követtem őt a tömegbe. Összesimulva mozogtunk a ritmusra, testünk olyan összhangban volt, mintha mindig is ezt csináltuk volna. A levegő egyre forróbban izzott körülöttünk. Néha visszatértünk az asztalhoz, hogy csillapítsuk a szomjunkat. A fiúk már jó hangulatba kerültek az elfogyasztott alkoholtól, míg a kapus még mindig a pultnál ült és szórakoztatta a szőke lányt. Egy pillanatra összevillant a tekintetem Chloééval aki eltátogta a merci szót. Felemeltem felé a poharam jelezve neki, hogy szívesen.
 - Szerelmem, nem bírom tovább - nyögött a nyakamba Thiago.  - Haza akarok menni és le akarom szaggatni rólad ezt a ruhát - harapott bele a fülcimpámba. Már a szavaival is beindított. Egyhúzásra megittam a poharamban lévő koktélt, majd kézen fogtam a brazilt.
 - Mi léptünk - néztem a többiekre akik alkoholgőzös tekintettel pislogtak ránk.
 - De még nem is voltunk a Mámorban - húzta fel az orrát Zlatan, de a beszéd kissé nehezére esett.
 - Legközelebb  - hajoltam hozzá és az arcára cuppantottam. Ugyanígy tettem Marcoval és Eddivel is. - Sirigunak mondjátok meg, hogy szívesen - vigyorogtam el magam miközben a kapust és a karjaiban tartott szőkét néztem smárolás közben.
 - Menjünk már - nyafogott Thiago.
 - Hű, de sietős - röhögött fel Marco.
 - Neked is az lenne, ha egy ilyen tüzesvérű csajszi várna otthon - csapta hátba nevetve Cavani.
 - Basszus, ne is mond! Már csak néhány nap a szülésig, de hetek óta nem érhettem hozzá a barátnőmhöz - sóhajtott fel a szép szemű olasz. - Tudjátok, már lassan olyan kemény leszek, mint ez az asztal - kopogtatta meg az előtte lévő bútort.
 - Ismerek egy jó módszert - vigyorogtam rá.
 - Igen? - pislogott rám kíváncsian.
 - Ja, úgy hívják, hogy zsebhoki - haraptam be az ajkaimat.
 - Baszd meg Lola - tört ki a többiekből, míg Marco jobb híján az asztalba verte a fejét.
 - Thiago, jobb lesz ha most elviszed a csajod és betömöd valamivel a száját, mert nem bírom elviselni, hogy perverzebb, mint én - temette a kezeibe az arcát Ibra.
 - Már itt sem vagyunk - ragadta meg a kezemet a barátom és sietős léptekkel húzott maga után. A klub előtt beültünk egy taxiba és hazáig csókolóztunk, hogy valamennyire csillapítsuk az egymás iránti vágyunkat. Kapkodva szálltunk ki az autóból majd szinte betörtük az ajtót, hogy minél hamarabb egymásnak eshessünk. A nappaliig jutottunk el, ott is a kanapéra hanyatlottunk. Thiago nem sokat vacakolt, tényleg letépte rólam a ruhám.
 - Majd veszek másikat - suttogta a mellemre, de nem érdekelt csak az, hogy minél hamarabb csillapítsa a bennem tomboló vágyat. Szemeim kipattantak mikor a köldökömbe csókolt, és tekintetem megakadt valamin.
 - Kicsim - próbáltam eltolni a fejét, amit egy morgással fogadott.
 - Mi a baj? - nézett rám teljesen elsötétült íriszekkel.
 - Kérhetek valamit? - pislogtam rá beharapott ajakkal.
 - Bármit, csak azt ne, hogy hagyjam abba - simított végig a lábam közt, amitől egy kisebb zihálás tört fel belőlem.
 - Nem, nem azt - suttogtam elakadó lélegzettel, mert ujjai már kényes területeken jártak. - Felvennéd a kedvemért? - mutattam a szekrényen álló sötétszürke álarcra, aminek a baloldalán egy TS2 felirat virított.
 - Te tényleg perverz vagy - vigyorodott el, de felállt és felcsatolta a szinte védjegyévé vált maszkot. - Így gondoltad? - ereszkedett vissza rám.
 - Igen - sóhajtottam fel kéjesen, majd az ujjamat végig futtattam a még hűs anyagon.
 - Lehet, hogy Zlatannak igaza volt és tényleg be kéne tömnöm a szád valamivel - vigyorgott rám az álarc mögül.
 - Úgy gondolod? - löktem le magamról és  csípőjére ültem. - Kérésed számomra parancs - hajoltam az öle felé, amitől azonnal elakadt a lélegzete.
 - Annyira szeretlek Bruxa - szakadt ki a száján miközben a hajamba markolva húzott még jobban magára. Heves és érzelmekben gazdag éjszakát töltöttünk együtt, hogy lecsillapítsuk a testünkben tomboló tüzeket. Valamikor hajnalban sikerült annyira kimerülnünk, hogy aludni térjünk, egymásba gabalyodva, boldogan. Egyetlen dolog nem volt világos előttem. Ha most boldog vagyok, akkor miért kísért álmaimban egy barna szempár, aminek a gazdáját úgy hívják: Sergio Ramos?