Házasság extrákkal 27. rész

Cris

   Ez a lány úgy pörög, mint egy adrenalin túltengéses búgócsiga. Egész nap mást sem csináltunk, csak mentünk egyik "fontos" helyről a másikra. Örültem, hogy az arcára kiülő boldogság részben az én érdemem is.
 - Cris, nézd! - sikkantott fel izgatottan és felém nyújtotta a tenyerét amiben egy pici üveg lapult. - Ezt még én tettem ide - mutatott a fa odvára, ahonnan előhalászta. - Nem hittem volna, hogy még itt lesz - motyogta csak úgy magának.
  Elvettem tőle és a fény felé fordítottam. Egy papír lap és egy pénzérme volt benne.
 - Megnézhetem? - kérdeztem izgatottan, mert valahogy érdekelni kezdett az üveg.
 - Persze - mosolyodott el. - Nincs benne semmi különös, csak egy kislány vágyai.
  Kihúztam a dugót a palackból és kiráztam a tartalmát a kezembe. A pénzen látszott, hogy elég régen az üvegben lehetett, mert vastag patina borította. Széthajtottam a papírt és olvasni kezdtem a gyermeki kézírással írt levelet:
                                               " Kedves Istenke!

                               Kérlek téged segíts az anyukámnak, 
                               hogy boldog lehessen és ne kelljen
                               annyit dolgoznia. Szeretném, ha a
                               bátyám is boldog lenne, ezért kérlek
                               lepd őt meg egy kapuskesztyűvel,
                              mert amíg nincs neki a többi gyerek 
                              kineveti és nem engedik játszani.
                              Én nem kérek semmit, mert félek, 
                              hogy az már túl sok lenne.
                              Hagyok az üvegben pénzt, hogy 
                              szerencsét hozzon neked. Vigyázz rá,
                              mert nagyon sokat dolgoztam érte.
                              Mrs. Cuningan macskáit kellett 
                              kitakarítanom és az a rusnya, félszemű,
                              szürke kandúr szétkarmolta a kezemet.
                              Még most is vérzik.
                                        Kendra Froster

                             Ui: A mama akkor lenne boldog, ha 
                                   találnál neki egy férjet."

  Összeszorult szívvel néztem az itt-ott már maszatos papírra.
 - Hány éves voltál mikor ezt írtad?
 - Öt-hat körül lehettem - gondolkodott el a válaszon a lány.- Emlékszem arra a dögre. Úgy féltem tőle, mint a tűztől és szerintem ezt érezte is rajtam, mert mindig megkarmolt. - hirtelen rámutatott egy halvány csíkra a mutatóujján. - Látod? Ezt akkor csinálta, mikor a levelet írtam.
  Mosolyogva néztem durcás arcára majd a számhoz emeltem az ujját és megpusziltam a fehér forradást. Nagyon szerettem volna visszamenni az időben és megváltoztatni az életét. Egy gyerek sem érdemli meg, hogy nélkülözzön.
  Már majdnem visszatettem a papírt az üvegbe, mikor a hátoldalán megláttam egy másik kéz írását:
 - "Akinek ilyen hatalmas szíve van, arra a Jóisten külön figyel és biztosan meghallgatja a kérését."- olvastam el a macskakaparást.
 - Mutasd! - kapta ki a kezemből a cetlit és elhűlve nézte a sorokat. - Ez...ez mikor került ide? - pislogott megütközve a papírra.
 - Nem tudom, de akárki is írta, igaza volt. Akinek ekkora szíve van, mint neked az megérdemli a boldogságot.
  Néztem, ahogy mégegyszer átolvassa a sorokat majd mosollyal az arcán visszatuszkolja a papírt és a pénz darabot a palackba. A dugót benyomta az üveg szájába és az egészet visszatette a régi rejtekhelyére.
 - Jó lesz majd pár év múlva újra megtalálni - nevetett rám. Magamhoz húztam és egy puszit nyomtam a hajába.
 - Most hova megyünk? - érdeklődtem kíváncsian.
 - Haza - rántotta meg a vállát. Értetlen arcomat látva nevetve adott magyarázatot. - Ismerek valakit, aki estére elígérkezett egy vacsorára Szörnyellához és Frolló bíróhoz - húzta el a száját.
 - Miért pont hozzájuk?
 - Mert ők a leggonoszabb karakterek akihez szerencsém volt eddig a mesék világában - sóhajtott fel.
 - Mi a baj? - néztem rá összehúzott szemekkel.
 - Neked nem hiányzik Juni? - kérdezte halkan.
 - De, nagyon - mosolyodtam el és melegség járta át az egész szívemet. Ebben a pillanatban éreztem a legerősebben, hogy nem is dönthettem volna jobban a feleség kérdést illetően. (Még ha ez az egész annak az őrült Ramosnak a fejéből pattant is ki.)
  Egymást átkarolva sétáltunk vissza a házhoz, ahol készülődni kezdtünk az előttünk álló, csöppet sem várt vacsorára.