10/10. 70. rész

Lola

  - Annyira utálom ezt - bújt hozzám közelebb Thiago mikor másnap reggel kint álltunk a repülőtéren és búcsúzkodtunk.
 - Én is, de hív a kötelesség - mosolyodtam el kényszeredetten.
 - Mikor találkozunk megint? - emelte rám szenvedő tekintetét.
 - Fejből nem tudom a menetrendet, de úgyis beszélünk telefonon - adtam puszit a szájára. Kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy egyre nehezebben válok el tőle.
  Fejünk felett újra megszólalt a hangos bemondó, így hatalmas sóhajtással vettük tudomásul, hogy nem húzhatjuk tovább az elválást. Érzelmes csókok után elszakadtunk egymástól és elindultam vissza Madridba.
  Hazaérve első dolgom az volt, hogy felhívtam a nagybátyámat.
 - Szia Flo bácsi!
 - Lolita, már haza is értél?
 - Nem bakker - válaszoltam szarkasztikus stílusban amihez még a szemeimet is megforgattam - éppen az Antarktiszról telefonálok. Persze, hogy itthon vagyok.
 - Valakinek nagyon rossz kedve van ma - nevetett a telefonba.
 - Mitől lenne jó kedvem? Haza kellett jönnöm egy hülye bál miatt, ráadásul azt sem tudom, hogy mi ez? Mit vegyek fel? Kik lesznek ott? - zúdítottam rá a kétségeimet.
 - Nyugi Lolácska - csitított. - Jótékonysági est lesz, amin az összes valamirevaló európai klub képviselteti magát, és hogy mit vegyél fel? Te bármiben csinos vagy kicsim - hízelgett.
 - Hát persze - húztam el a számat. - Nem kell nyalni mert elmegyek.
 - Dolores - csattant bácsikám hangja megbántottan. - A frusztráltságodat ne rajtam töltsd ki!
 - Igazad van - nyomkodtam meg az orrnyergemet idegesen. - Bocsánat, csak semmi kedvem egész este egy csomó nagyképű, arrogáns alakkal jópofizni akik felsőbbrendűnek képzelik magukat, csak azért mert lóg valami a lábuk közt.
 - Hidd el, már nem így működik. Mára már azok is elismerik a munkádat, akik eddig húzták a szájukat.
 - Oké, megadom magam - sóhajtottam fel. - Mibe menjek?
 - Rád bízom kicsim.
 - Hah, veled is csak többen vagyunk - morogtam az orrom alá, majd eszembe jutott egy fontos kérdés. - A fejesek is ott lesznek?
 - Kire gondolsz?
 - FIFA, UEFA, hőn szeretett Platininkra és a pereputtyára - dőltem hátra az ágyamon, nemleges válaszban reménykedve, de mint tudjuk a remény hal meg utoljára.
 - Platini, Blatter és a többiek is mind jelen lesznek.
 - Bassza meg - szaladt ki a számon. - Akkor ki kell csípnem magam rendesen. Jól van, csak ennyit akartam tudni - tetem hozzá békülékenyebb hangnemben.
 - Oké, de ha kérhetem, ma tekints el a kínos beszólásoktól - könyörgött a nagybátyám, amitől gonosz vigyor költözött az arcomra.
 - Most miért mondasz nekem ilyet? - tettettem a felháborodottat. - Nem szoktam csak úgy beszólogatni, kivéve, ha nem tetszik az illető fizimiskája.
 - Hát ezaz! - nyögött fel Flo bácsi. - Neked egyik fejes sem tetszik, gondolok itt főleg Blatterre.
 - Még jó, hogy - mordultam föl. - Ebben a sportban egy olyan ember irányít mindent, akinek gőze sincs a fociról. Közgazdász, háh - kiáltottam fel idegbetegen. - Egy mitugrász közgazdász mondja meg, hogy mit lehet és mit nem, ráadásul istenít egy olyan embert, aki semmivel sem ér többet Ronaldonál.
 - Tudom Lolita, de ez van. Talán egyszer átveszi a helyét Platini...
 - És azzal mitől lesz jobb? - gurultam méregbe.
 - Mert ő egy kiváló focista volt.
 - Ott a mondatod végén a lényeg, volt, de már nem az. Eladta a lelkét a pénzért.
 - Uramisten Lola, ezt inkább meg sem hallottam - nyögött fel bácsikám. - Ugye ezt nem akarod vele közölni az este?
 - Csak ha megint beszól apa miatt vagy az miatt, mert nő vagyok - vontam meg a vállam, de ezt nem láthatta.
 - Előre rettegek. Lehet, hogy egész este fognom kéne a kezedet?
 - Ne merészeld! - kiáltottam fel és ülő helyzetbe tornáztam magam. - Inkább megígérem, hogy próbálok viselkedni, de nem fogsz végig mutogatni, mint egy véres kardot a vén trottyok közt.
 - Azok a vén trottyok, ahogy mondtad a barátaim, üzlettársaim. Ráadásul sokan annyi idősek, mint én - szólt sértődötten a hangja.
 - De te az én édes, imádnivaló nagybácsim vagy - próbáltam kiküszöbölni a hibámat.
 - Ja meg én vagyok a Télapó! - morogta.
 - Akkor most öreg vagy vagy sem? - kérdeztem szemtelenül.
 - Azt hiszem, mára elég volt belőled - sóhajtott fel. - Este találkozunk.
 - Rendben. Puszi - nyomtam ki a készüléket majd a fürdőszobába siettem. A kádat megengedtem forró vízzel és mindenféle illatos cuccot szórtam bele. Elégedetten dőltem hátra a habokban. A szemeimet lehunytam és csak akkor nyitottam ki, mikor már fázni kezdtem a kihűlt vízben. Megtörölköztem és a szekrényemhez léptem. Előkerestem egy, erre az alkalomra illő ruhát és belebújtam. Hajamat megfésültem és egy csinos oldal copfba fontam. Alkalmi sminket varázsoltam az arcomra majd elégedetten fordultam a tükörhöz.
 - Kivagy virulva csajszi - mosolyogtam magamra.
  Míg a sofőr által vezetett Limóra vártam, küldtem egy sms-t Thiagonak, aki azonnal felhívott. Mindenféle semmiségekről beszélgettünk egészen addig, míg meg nem hallottam a dudaszót. Elbúcsúztam a barátomtól és a chlutchomat magamhoz véve kisiettem az utcára.
 - Jó estét hölgyem! - hajolt meg szertartásosan a férfi miközben kinyitotta az autó ajtaját és kezét nyújtva besegített.
 - Jó estét - mosolyogtam rá és beültem a kocsiba ami már nem volt üres. - Ó, hola! - köszöntem meglepetten a bent helyet foglaló focistának.
 - Jé, egy elveszett edző - nézett rám gúnyosan.
 - Neked mi bajod? - pislogtam értetlenül a portugálra.
 - Semmi - vonta meg a vállát. - Remélem jól érezted magad Párizsban? - kérdezte, de a hangjából kiéreztem, hogy cseppet sem érdekli.
 - Köszönöm kérdésed, minden szuper volt és már mennék is vissza - vágtam oda neki.
 - Akkor igazak a hírek? - fúrta barna szemeit az enyémekbe.
 - Milyen hírek?
 - Hogy Ibráék felé kacsingatsz és itt hagysz minket?
  Ekkora hülyeség hallatán hangosan nevetni kezdtem.
 - Most mi van? - nézett rám mérgesen Cris.
 - Semmi - legyintettem és óvatosan megtöröltem könnyektől nedves szemeimet, vigyázva a sminkemre. - Mióta hiszel el bármit is amit az újságban írnak?
 - Tehát nem igaz?
 - Nem - ráztam meg a fejemet már lehiggadva. - Nagyon jól érzem magam a Reálnál és eszem ágában sincs lelépni. Még meg kell nyernünk a tizediket - villantottam egy hatalmas mosolyt Ronira.
 - Meglesz - vigyorodott el végre ő is. - Amúgy nagyon jól nézel ki - járatta végig a tekintetét rajtam.
 - Köszönöm - válaszoltam és kinéztem az ablakon. Elgondolkodva figyeltem az ismerős utcákat.
 - Mindenkit összeszedünk és együtt megyünk a bálba - válaszolt kinem mondott kérdésemre. Bólintottam, hogy megértettem.
  Néhány perc múlva megálltunk Sergio házánál majd folytattuk az utat egészen Flo bácsi rezidenciájáig, aki ahogy beült mellém, rám nézett és egy hatalmas sóhajjal ajándékozott meg, pedig csak egy ördögi mosoly ült ki az arcomra.


                                                            Lola ruhája