10/10. 72.rész

Cris

   A vacsora után unalmas előadások következtek amit Sergioval beszélgetve éltem túl, míg Lola jókedvű csevegésbe merült az exszeretőjével.
  - Nagyon meleg van itt - legyezte a kezeivel magát a lány és kipirult arca igazolta állítását. - Ha megbocsájtotok, kimegyek egy kicsit a levegőre - mutatott a hatalmas kertre nyíló teraszajtóra.
 - Kikísérjelek? - csillantak fel Neymar szemei, de Lola nemlegesen rázta meg a fejét.
 - Maradj csak, most jól fog esni egy kis csönd - mosolygott rá kedvesen, majd elindult az ajtó felé, minden férfi tekintetét magára vonva.
 - Rohadt szerencsések vagytok - húzta el a száját Neymar. - Lolával megfogtátok az isten lábát. Kemény, de igazságos és nem utolsó sorban nő létére remek szakember.
 - Te már csak tudod - morogta mellettem Sergio, mire rákaptam a tekintetemet.
 - Tessék? - kérdezte a brazil csodálkozva.
 - Mármint Lola és te még a Santosban együtt dolgoztatok, így igazán tudod, hogy milyen edző - vágta ki magát a csapattársam.
 - Jaaa. Persze - nyugodott meg a Barca tizenegyese. - Az egy kemény időszak volt számára, mert nem akartuk elfogadni, hogy egy nő diktáljon nekünk, de aztán ahogy kezdtük megismerni, úgy enyhültünk meg iránta. Mindig céltudatos és fáradhatatlan volt. A legvégsőkig kiállt mellettünk és nem félt elmondani a véleményét senkinek. De gondolom ezt ti is tapasztaltátok már - bökött a fejével az Atleticosok felé vigyorogva.
 - Volt szerencsénk hozzá egy párszor - válaszoltam. - Fogadásokat kötünk rá, hogy szezon végére neki vagy Sesének lesz több lapja - löktem vállba a barátomat, aki meredten bámult valamit. Követtem a tekintetemmel, hogy mit néz, de csak egy férfit láttam aki Lola után indult, szinte felborítva az asztalát. Mintha összebeszéltünk volna, úgy pattantunk fel mindketten egyszerre és egy bocsánat kérés után elindultunk mi is a terasz felé.
 - Nem ismerted fel? - kérdeztem a védőt.
 - Nem, de valahogy olyan rossz érzésem van vele kapcsolatban - válaszolt Sergio idegesen.
  Átsiettünk a termen, ahol már mindenki sétálgatott, beszélgetett, így nem keltettünk nagy feltűnést.
  Kilépve az ajtón szinte azonnal megláttuk a lányt, aki falfehér arccal meredt az előtte álló férfira.


Lola

   A vacsora felülmúlta a várakozásomat, főleg, hogy Flo bácsi tett róla, hogy Neymar legyen az egyik szomszédom. Egész vacsora alatt szóval tartott és régi sztorikat mesélt, emlékeztetve a Santosos időkre. Annyira nevettem, hogy teljesen kimelegedtem.
 - Nagyon meleg van itt - legyeztem magam, de semmit sem segített. - Ha megbocsájtotok - toltam ki magam alól a széket - kimegyek egy kicsit levegőre - mutattam a teraszajtóra.
 - Kikísérjelek? - kérdezte huncut csillogással a szemében a kis brazil. Tudtam, mire játszik, így inkább csak nevetve megráztam a fejemet.
 - Maradj csak, most jól fog esni egy kis csönd - hűtöttem le a lelkesedését egy pillanat alatt.
  Ahogy végig vonultam a termen, magamon éreztem a férfiak kíváncsi vagy éppen szexéhes tekintetét. Néhány ismerősnek odaköszöntem, majd kiléptem az ajtón és mélyet szippantottam a kinti friss levegőből. Nem hazudtam Neymarnak, mert tényleg jól esett a csend. Elmélyülten bámultam a csodálatos kertet, aminek a szépségét csak fokozta a lámpák csillogó fénye. Két karommal rátámaszkodtam a korlátra és mosolyogva néztem fel a csillagos égre. Anyára gondoltam, hogy vajon lát-e, büszke-e arra amit elértem?
  Hallottam, hogy kinyílik mögöttem a teraszajtó, de nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet, egészen addig míg az illető mögém nem lépett és bele nem suttogott a fülembe.
 - Még mindig te vagy a leggyönyörűbb La mia sola!
  Testem megmerevedett a hangtól, miközben orromba kúszott az ismerős illat amit már évek óta nem éreztem. Szemeimet lehunytam és próbáltam lenyugtatni magam, hiszen a közelsége, az hogy egyáltalán itt van, teljesen felkavart.
 - Nem is mondasz semmit Bellezza? - becézgetett mosolyogva, mint régen.
  Erőt véve magamon felé fordultam, hogy elküldjem a fenébe, de mikor arca csak pár centire volt az enyémtől, lefagytam. Az álmaimban oly sokszor kísértő férfi, aki tönkretette az életemet most itt állt előttem hús-vér formában.
 - Marco - ejtettem ki a nevét suttogva, míg ő elvigyorodott. Ebben a pillanatban kivágódott a teraszajtó és felbukkant benne az én felmentőseregem: Sergio és Cris.
 - Marco? - kérdezték szinte egyszerre, majd Sese elborult tekintettel rászólt Crisre.
 - Vidd innen Lolát!
  Nem értettem, mi történik velem csak azt éreztem, hogy a portugál átkarolja a vállamat és elnavigál velem a hátsókijárathoz. Még hallottam, hogy a hátramaradt két férfi hangos szóváltásba kezd. Egész testemben remegtem az átélt sokktól.
 - Nincs semmi baj - nyugtatott Cris. Felnéztem az arcára, ahonnan csak sajnálatot és aggódást olvastam le. Hiába akartam neki elmondani, hogy jól vagyok, egyszerűen nem jött ki hang a torkomon. Elsétáltunk a Limuzinhoz és beültünk. Néhány némán eltöltött perc után kinyílt az ajtó és Sergio után Flo bácsi is beült mellénk.
 - Lolita, kicsim jól vagy? - pislogott rám aggódó tekintettel. A két focista döbbent arccal nézte ahogy a karjaiba vetem magam. - Bocsáss meg, ha tudtam volna, hogy itt lesz nem erősködöm, hogy elgyere.
 - Annyira váratlanul ért - eredt meg végre a nyelvem. - Egyszer csak ott állt mögöttem és én... Jaj, Flo bácsi! - bújtam közelebb hozzá.
 - Bácsi? - kérdezte elcsukló hangon Sergio.
 - Lola a húgom lánya és egyben a keresztlányom is - világosította fel őket. - De ha ezt valahonnan visszahallom, már szedhetitek is a sátorfátokat a csapattól - nézett rájuk vészjósló tekintettel. - És még véletlenül se jusson eszetekbe olyan hülyeség, hogy ezért esett rá a választásom. A család és a hivatás nálam két különböző dolog. Lola volt a legjobb az előző szezonban és én mindig megszerzem a legjobbakat - magyarázta a fiúknak miközben kezeivel nyugtatólag simogatott. - Kicsim, nekem vissza kell mennem, hogy lenyugtassam a kedélyeket amiket Ramos kellőképp felborzolt.
 - Mit csináltál? - kérdezte kíváncsian a portugál. Sergio csak egy halvány mosollyal az ajkán megvonta a vállát.
 - Összeverekedett Marcoval - ingatta meg a fejét rosszallóan az elnökünk, de a szemei mosolyogtak. - Megkérhetlek titeket, hogy vigyétek haza Lolitát? -nézett a focistákra, mintha ott sem lennék. - És ha lehet, ne hagyjátok magára. Rendben?
 - Persze - válaszolták mindketten komoly képpel.
  Tiltakozni akartam, de még arra sem volt erőm. Bácsikám mégegyszer megölelt majd otthagyott a két testőrnek avanzsált focistával. Cris mondott valamit a sofőrnek, de nem figyeltem rá, mert figyelmemet lekötötte a férfi, aki egy zsebkendőt szorítva az arcához pásztázta végig a parkolót. Egy pillanatra megakadt a szeme a Limuzinon és hiába volt sötétített az üveg, úgy éreztem tudja, hogy nézem. Szemei amik annak idején szerelmet ragyogtak felém, most fájdalommal telve fúródtak az enyémekbe. Elkaptam a tekintetemet és zihálva temettem az arcomat a kezeim közé. Még mindig fájt amit velem tett.
 - Lolita - szólított meg halkan Cris. - Ki volt ő?
  Fájdalmas sóhaj szakadt ki a mellkasomból majd felnéztem a portugálra aki kíváncsian pihentette rajtam a tekintetét. Sergio nem szólt semmit, csak összeszorított szájjal kivett néhány jégkockát a behűtött pezsgő mellől, egy rongyba tekerte és rászorította az öklére. Most vettem csak észre, hogy néhány helyen felhorzsolódott a bőre és fel is dagadt a kézfeje.
 - Miért csináltad? - kérdeztem ijedten miközben a szememet nem tudtam levenni a kezéről.
 - Mert megérdemelte azért amit veled tett - morogta dühösen.
 - Honnan tudsz róla? - pislogtam rá rémülten.
 - Utána jártam - vonta meg a vállát, mintha ez természetes lenne.
 - Miért? - suttogtam elgyötörten, hiszen akkor már tudja, hogy Marco mennyire megalázott engem.
 - Mert tudni akartam, hogy ki miatt viselsz páncélt a szíved körül - nézett rám keményen, de aztán vonásai ellágyultak. - Egy barom volt, hogy lelépett.
 - Hahó, én is itt vagyok! - integetett Cris idegesen mire mindketten ránéztünk. - Na végre! Elmondanátok végre nekem is, hogy ki volt ez a marha?
 - Ez a marha, Marco Borriello - ejtettem ki a nevét évek óta először a számon. Úgy éreztem, hogy magyarázattal tartozom nekik, ha már elrontottam az estéjüket. - A volt... vőlegényem.
 - Ó, akkor övé volt a baba - motyogta Cris maga elé.
 - Te...? Honnan tudsz róla? - kérdeztem elvékonyodott hangon.
 - Öhm... Mikor beteg voltál - kezdett bele zavartan - Marcot hívtad és zokogtál, hogy adják vissza a kisbabádat.
  Döbbenten meredtem a portugálra.
 - Erről én sem tudtam - nézett rám Sergio. - Elmondod mi történt?
  Kibámultam az ablakon, mintha onnan várnám a választ, hogy mit tegyek. A fogaskerekek az agyamban gőzerővel dolgoztak. Szerintem már azt hitték, hogy nem fogok nekik semmit sem mondani, mikor a szám önálló életre kelt és csak úgy ontotta magából az emlékeket.
 - Együtt nőttünk fel, Marcelo, Marco és én. Tizenhat voltam mikor összejöttünk. Hatalmas szerelem volt. Három év múlva megkérte a kezemet és oltár elé vezetett, de aztán még az igen előtt gyáván lelépett. Összetörtem - nyeltem nagyot, mert teljesen kiszáradt a szám. - Napokig nem mozdultam ki a szobámból, majd fogtam magam és elrepültem Londonba, hogy minél messzebb legyek az emlékektől. Felejteni akartam. Egyik éjjel arra keltem fel a szállodai szobámban, hogy görcsölök és minden csupa vér - halt el a hangom és a könnyeim utat törtek maguknak. - Nem... nem tudtam, hogy terhes vagyok - sírtam el magam. - A kórházban tértem magamhoz. Apám volt az egyedüli aki tudott róla, hogy meghalt a kisbabám.
 - Ha ezt tudom, meg is ölöm - morogta dühösen Sergio miközben a kezeit ökölbe szorította.
 - Ne sírj - ölelt át Cris. - Nem éri meg. Egy "ilyen" miatt biztosan nem - ingatta meg a fejét. - Találsz majd valakit, aki megbecsül és szeret. Talán pont Thiago lesz az. Vagy ki tudja? És szülsz neki egy csomó gyereket - próbált vigasztalni, de nem tudhatta, hogy a legfájóbb pontomba trafált bele.
 - Nem lehet... - bicsaklott el a hangom. - A műtét során komplikáció lépett fel és... nekem többé... nem lehet gyerekem - suttogtam el neki, majd újra összetörtem, mint azon az átkozott napon, mikor meghallottam az orvos sajnálkozását.
  Néma csend borult ránk, ahol csak az én elfojtott zokogásom hallatszott. Az autó fékezett, majd megállt. Sergio kisegített, majd mikor érezte, hogy a fájdalomtól és a fáradtságtól már állni sem tudok, ölbe kapott, úgy vitt be a lakásomba és tett le óvatosan a nappali kanapéjára. Használhatatlan állapotban voltam, csak meredtem magam elé miközben a könnyeim már eláztatták az arcomat. A csendet Cris telefonjának pittyegése törte meg.
 - Remek - húzta el a száját. - Irina hazajött és hiányol.
 - Menj csak - hallottam meg Ramos hangját - Én itt maradok vele.
 - Biztos nem kell segítség? - kérdezte tőle a portugál idegesen, de a védő csak megrázta a fejét.
 - Nem. Szerintem mindjárt lefektetem és megvárom, míg elalszik.
  Úgy beszéltek rólam, mintha ott sem lennék. A két férfi elbúcsúzott egymástól és Cris lelépett. Sergio néhány percre eltűnt a lakásban, majd mikor visszajött a kezét nyújtotta nekem.
 - Gyere, csináltam neked egy forró fürdőt. Jót fog tenni.


La mia sola = Egyetlenem
Bellezza = Szépségem

                                                     Marco Borriello