Las Puertas de Infierno 72.

Cris

   - Ana, mi ez az egész? - kérdeztem türelmetlenül, mikor leültünk egymás mellé az asztalhoz.

 - Mindent elmagyarázok, csak várd meg míg elmennek - kérte halkan miközben az ölébe ejtett kezeit nézte.

 - Megijesztesz Bell.

 - Kérlek - pislogott rám könyörgőn és szemeiből sütött a félelem és a fájdalom.

 - Rendben - simítottam végig a karján, amitől összerezzent. Miért reagál így az érintésemre? Ki a fene bántotta? A tegnapi felszabadult, vidám Ana mára semmivé foszlott.

Felkaptam a fejemet, mikor Molly egy apró, biztató mosollyal az arcán kiterelte az ikreket az ajtón. Ana egy ideig nem szólalt meg, gondolom erőt gyűjtött a vallomásához, amit abban a pillanatban meg is értettem, mikor a szavak elhagyták a száját.

 - Itt járt az apjuk - suttogta.

 - Mi? - meredtem rá. - Hiszen azt mondtad, hogy nem tud róluk.

 - Nem is tudott. Engem talált meg és mikor meglátta a gyerekeket, rájött, hogy az övéi - mondta, miközben szemeiből lassan újra megindultak a könnyek.

 - Mi történt Bell? Mit tett veled? - emeltem meg az állát. Nem bírta tovább és felzokogott. Soha életemben nem hallottam még senkit ilyen szívszaggatóan sírni. Karjaimba vontam és a hátát simogattam, hogy megnyugodjon. - Mondd el, hátha segíthetek.

 - Megfenyegetett, hogy elperli tőlem a kicsiket - nyögte ki nagy sokára, amikor már valamelyest megnyugodott.

 - Az a szemét! - szorult ökölbe a kezem. - Ehhez még nekem is lesz egy-két szavam - csattantam fel. - Nem tudom, ki az a pasas, de nem hagyom, hogy tönkretegyen. Beverem a képét - morogtam hangosan.

 - Nem teheted - nézett rám ijedten Ana. - Óriási botrány lenne belőle és az ártana a karrierednek.

 - Miért, ki ez a faszfej? A monacói herceg vagy ki a tököm? - kaptam fel a vizet.

  Ana rám nézett, majd lesütötte a szemeit és úgy árulta el a nevét.

 - Kimi, Kimi Raikkönen.

  Azt hittem, hogy rosszul hallok, de mikor ránéztem Ana elgyötört arcára, leolvastam róla, hogy nem hazudik. Néhány pillanatig csak pislogtam magam elé. Hát persze. Szőke haj, kék szem, tipikus finn ismertetők. De miért pont ő?

 - Aljas szemét! - csúszott ki a számon, mikor eszembe jutott, hogy miket mesélt róla a lány. Most már minden apró momentum a helyére került, akárcsak egy kibaszott puzzleban. A nagy csajozós Iceman. Nemrég vált el, és hogy neki pont Anát kellett kiszemelnie... Egyszerűen forrtam belül a méregtől.

 - Sajnálom, hogy csalódtál bennem - mondta szégyenkezve Bell, mire felkaptam a fejem.

 - Ana, te nem tehetsz róla, hogy rossz emberbe szerettél bele annak idején - láttam a lányon, hogy hitetlenkedve néz rám. - Kicsim - öleltem magamhoz megint - nekem te az maradsz, aki eddig is voltál, az én gyönyörű angyalom - mosolyogtam rá bátorítólag, majd hogy megnyugtassam, hogy nincs semmi baj, egy apró puszit nyomtam az ajkaira. Az eddig édes ajkak most sós ízben áztak és ahogy hozzájuk értem, még többet akartam. Lassan, óvatosan ízlelgetni kezdtem a száját. Apró puszikkal hintettem be a bársonyos puhaságot, majd nem bírva magammal, nyelvemet végighúztam az ajkain. Kezeim közé vettem az arcát és hüvelykujjaimmal cirógatni kezdtem az állát.

 - Anabell - suttogtam a szájába. - Hiányoztál. Nem volt nap, hogy ne gondoltam volna erre Brazília óta.

  Rémülten nyitotta ki a szemeit és szája szólásra nyílt, de inkább elhallgattattam egy édes csókkal. A nyelvünk, mint két rég nem látott ismerős, úgy ölelkezett össze. Szemeimet kinyitottam, hogy lássam az érzelmeket az arcán, de ő is engem nézett. Íriszei belefúródtak az enyémekbe, majd ahogy mélyült a csókunk, úgy hunyta le őket. Soha nem érzett érzelmek borították el a testemet. Szeretni, óvni, becézni, simogatni akartam a kezeim közt tartott lányt, de tudtam, hogy most ennél tovább nem mehetek. Így mikor elfogyott a levegőnk, homlokomat az övének döntöttem és csak csodáltam őt.

 - Olyan gyönyörű vagy - suttogtam rekedten az előbb átélt élménytől.

 - Cris...miattam, én nem... - dadogta és azonnal értettem, mit szeretne mondani.

 - Nem, nem miattad lett vége. Egyszerűen már nem bírtam tovább - szemeiből kiolvastam, hogy nem nagyon hisz nekem. - Ana, Irina egy számító dög volt, amire sajnos csak most jöttem rá. A családom és a barátaim hiába figyelmeztettek, nem hallgattam rájuk, de most végre kinyílt a szemem és kidobtam. Ehhez a döntéshez te is kellettél - vallottam be neki, mire rémülten nézett rám. - Nem, nem úgy ahogy gondolod. Melletted több szeretetet kaptam az elmúlt pár hónapban, mint tőle az egy év alatt. És nem csak én, de Junior is - vetettem be a fiamat is, ami jó ötletnek bizonyult, mert Ana ajkán egy halvány mosoly jelent meg, de aztán újra elkomorult.

 - Téged tényleg nem zavar, hogy ki a gyerekek apja?

 - Édesem - simítottam végig az arcán - igenis érdekel, de nem úgy, mint gondolod. Így, hogy tudom ki az a mocsok, mégjobban szeretném megverni őt azért amit veled tett.

  Szemei elfelhősödtek, majd szorosan átölelt és hozzám bújt.

 - Köszönöm - motyogta. - Köszönöm, hogy nem ítélsz el.

Percekig maradtunk így, ami nagyon jóleső érzés volt.

 - Nehéz volt nekik elmondanod? Hogy fogadták? - csúszott ki a számon.

 - Honnan? - nézett fel rám meglepődve.

 - Nem akartam hallgatózni - pirultam el -, de pont akkor értem az ajtóhoz, mikor Lina a csúfolásról beszélt.

 - Elég jól fogadták - sóhajtott fel. - Főleg Nico, aki akaratlanul is hatalmas Kimi rajongó.

A homlokomra csaptam.

 - Basszus, tényleg. Mikor a szülinapja volt, és megkapta a kisautókat már akkor kijelentette, hogy Raikkönen a legjobb pilóta. Ja és nem elhanyagolható tény, hogy imádja az autókat.

 - A vérében van - húzta el a száját Bell.

 - Mi lesz most? Mit fogsz csinálni?

 - Ultimátumot adott, vagy láthatja őket és része lesz az életüknek, vagy ügyvédhez fordul és elveszi őket. Az én munkámmal nem sok esélyem lenne megtartani őket - csuklott el a hangja. Gondolataimba befészkelte magát egy ötlet.

 - Mi a garancia arra, hogy ha belemész akkor sem teszi meg?

 - Nem tudom - nézett rám rémült őzike szemekkel. - Szerinted megtenné? Képes lenne elvenni őket?

 - Mit szólnál hozzá, ha nem tudná megtenni, mert lenne egy aduász a kezedben? - kérdeztem elmerengve, mert én már tudtam, hogy mit akarok és azt is, hogyan érjem el.

 - Aduász?

 - Bizony - vigyorodtam el. - Lenne melletted valaki, aki szembe tudna vele szállni, ha arra kerülne a sor. Akkor talán kétszer is meggondolná, mit tesz.

  Figyeltem Ana arcát, mikor hámozza ki a mondadómból a lényeget, mikor ez megtörtént döbbenten nézett rám.

 - Kire gondoltál? - kérdezte meg mégis félszegen.

 - Szerinted? - nyomtam puszit édes ajkaira. - Magamra, kis butám.

 - Cris, én ezt nem kérhetem tőled...

 - Cssh. Nem érted a lényeget Bell. - emeltem fel az állát, hogy a szemeibe nézhessek. - Szeretném, ha a barátnőm lennél és szeretném, ha egy család lennénk. Te, az ikrek, Juni és én. Mit szólsz hozzá?

  Néztem elkerekedett szemeit, majd a hitetlenkedő mosolyt a szája sarkában.

 - Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet?

 - Ne gondolkodj rajta - simítottam a kezemet a derekára - csak mond ki, hogy igen és én megóvlak titeket minden rossztól - ígértem neki. Levegőmet visszafojtva vártam a válaszát, ami nem is váratott sokat magára. Beletúrt a hajamba és magához húzott.

 - Igen Cris, leszek a barátnőd - suttogta a legszebb mondatot, amit valaha is hallottam. Azonnal lecsaptam az ajkaira és most már, mint boldog tulajdonos jártam be a szája minden szegletét a nyelvemmel. Ez a nő, akit most a karjaimban tartok, végre az enyém. Egyre szorosabban öleltem magamhoz, mert nem tudtam betelni vele. Lihegve, parázsló tekintettel néztünk egymásra, mikor elváltak ajkaink. Volt valami, amit még megakartam tudni, így ránéztem.

 - El akarod mondani a többieknek is?

Pár perc gondolkodás után bólintott.

 - Az lesz a legjobb, ha tőlem tudják meg és nem valaki mástól.

 - Nem lesz semmi baj - simítottam végig a karján. - Ők is megfogják érteni.

 - Felhívom őket - pattant ki az ölemből amitől nekem már most hiányérzetem támadt. - Jobb előbb túl esni rajta - mondta és kezébe vette a telefonját.

 - Szia Iker! Beszélnünk kell... Jó akkor egy óra múlva - nyomta ki a készüléket és utána sorra hívta a többieket is. Mikor végzett, neki állt főzni. Imádtam benne, hogy mindig szeretettel készült a fogadásunkra. Mikor kész lett a főzéssel, az ölembe húztam és megcsókoltam. Élveztem hogy mostantól bármikor megtehetem, ha kedvem van hozzá.