2014. szeptember 9., kedd

Las Puertas de Infierno 69.

Kimi

  Percekig bámultam magam elé, ,mert annyira hihetetlen volt ez az egész. Lassan négy éve nem tudtam róla semmit. Akkor találkoztam vele utoljára. Hogy a fenében nem ismertem meg? Igaz, hogy akkor még nem így nézett ki. Nem volt ennyire nőies és a haja is sokkal rövidebb volt, arról nem is beszélve, hogy akkor még csak egy tizenhét éves kislány volt, akit sikerült magamba bolondítanom. Élveztem ahogy rajongott értem és ezt teljes mértékig kihasználtam. Aztán nem tudom, hogy mi történt, de egyik napról a másikra eltűnt az életemből, én pedig nem kerestem, mert meg volt a magam baja Jennyvel. Viszont mióta megláttam Anát, éreztem, hogy valahonnan ismerős a szeme, a nevetése. Ha tudtam volna, hogy milyen nő lesz belőle, nem hiszem, hogy elengedem. Most már lassan összeállt a kép, miért volt velem ennyire hűvös a kezdetektől fogva. Mit is mondott? Valaki összetörte a szívét. Én lettem volna? Hát persze, hiszen még annyira naiv volt. A szüzességét is én vettem el. Ha jól emlékszem két hétig tartott a "nagy" románcunk, de nem hittem volna, hogy ilyen rossz benyomást tettem rá. Úristen, hogy gyűlölhet. Miért nem árulta el, hogy ismer? Az az ijedtség a szemében mikor megláttam a tetoválását. Miért fél tőlem? Mikor megláttam a kígyót a kereszten, ledermedtem. Ezt a mintát én választottam neki egy átszexelt éjszaka után. Fogtam a kezét és közben smároltunk. A srácon aki varrta látszott, hogy majd eszét veszti a testétől, de én csak röhögtem rajta. Mekkora tapló voltam. Beszélnem kell vele - fogalmazódott meg bennem a gondolat, de bárhogy akartam a közelébe jutni, nem engedtek. Az a Leroy nevű főnökcsávó, aki nem mellesleg oda-vissza van a lányért kidobatott a gorilláival, és még a Kölyökék is leléptek. Törtem a fejem, hogyan tudnék a közelébe kerülni és egy pár szót váltani vele, mikor a szemem megakadt egy taxin. Úgy saccoltam, hogy a mai cirkusz után már nem engedik dolgozni a lányt, így lassan haza kell, hogy menjen. Beültem a taxiba és közöltem a sofőrrel, hogy most nyomozósdit fogunk játszani. Mikor megvillantottam neki a zsét, egy pillanatig sem habozott, hanem átment Sherlock Holmesba. Már egy órát rostokoltunk a bár előtt, mikor végre felbukkant a lány és a főnöke. Anaról még így távolról is lerít, hogy nincs valami jó állapotban. Mitől borulhatott ki ennyire, csak nem a látványomtól? Néhány perc kocsikázás után a sofőröm lehúzódott az útról és megállt. Láttam, hogy a lány és a férfi elindulnak egy ház felé. Átölelik egymást, ami valamiért egy régen érzett érzést keltett bennem. Féltékeny lettem a pasira, amiért hozzá érhet ahhoz a testhez ami az enyém volt. A lány mögött végre becsukódott az ajtó. A klubtulajdonos gondolataiba merülve lépkedett a kocsijához, így nem vett minket észre.
Telefonomba bepötyögtem a címet majd szóltam a sofőrnek, hogy vigyen a szállodámhoz. Úgy gondoltam, hogy holnap tiszta fejjel beszélek vele, hátha feltudom még csiholni azt a tűzet, amit annak idején én gyújtottam benne először. Kifizettem a taxist, busás borravalót nyomva a kezébe.
 - Köszönöm - somolygott rám cinkosan. - Tudja egy ilyen nőért én is mindent megtennék - kacsintott rám, majd otthagyott a bejárat előtt.
  Elmerengve a hallottakon jutottam el a szobámig, ahol zuhanyzás nélkül dőltem végig az ágyon. Lehunytam a szemem és pillanatokon belül életem talán legerotikusabb álma vette kezdetét a fejemben.


Ana

   Nagyot sóhajtva dőlök az ajtónak. Behunyom a szemem és kezemmel az orrnyergemet kezdem el masszírozni, hogy csillapítsam a kezdődő fejfájásomat. A konyhába sétálva iszom egy pohár vizet, mert a sírástól olyan száraz a szám, mint a Szahara. Cipőimet lerúgva indulok el az emeletre. Benyitok a kicsikéim szobájába és mosolyogva hallgatom ahogy édesen szuszognak, nem is sejtve, hogy az anyukájuk lelkében mekkora viharok dúlnak. Föléjük hajolok és megpuszilom őket. Óvatosan megsimogatom a szőke buksijukat, miközben magamba szívom az őket körüllengő babaillatot. Ez mindig megnyugtat és nem történik ez másképp most sem. Tudom, hogy tennem kell majd valamit, de már nincs erőm ezen agyalni. A sírás rengeteg energiát kivett belőlem. Halkan húzom be magam után a gyerekszoba ajtaját, majd a sajátomba megyek. Végig dőlök az ágyon és szégyen nem szégyen, ruhástól nyom el az álom. Utolsó gondolataim egyike az, hogy remélem gyorsan lelép a finn és soha többet nem találkozunk.


Kimi

   Reggel van. Este elfelejtettem behúzni a sötétítőt, így a napsugarak pont a pofámba röhögnek és szemét módon próbálják kiverni az álmot a szememből. A takarómat a fejemre húzom, mert ha én nem látom a reggelt, akkor ő sem lát engem. Hirtelen bevillannak az este történtek amitől egy pillanat alatt kipattannak a szemeim. Felülök az ágyon és a hajamba túrok. Végig húzom a tenyeremet borostás arcomon miközben mellkasomból egy mély sóhaj szakad ki. Első gondolataim máris a lány körül forognak. Nem kérdéses, hogy a múlt és a jelen összekuszálódik bennem. Látom magam előtt, ahogyan régen az enyém lett, de a mostani teste sem hagy nyugodni. Nagyot nyögve veszem tudomásul, hogy nem csak az álmaimban, de már ébren is hatással van rám. Bár kemény farkamat a reggeli merevedésemnek is betudhatom. Úgy érzem, itt az ideje egy hideg zuhanynak. Ledobálom magamról a tegnapi ruháimat, majd beállva a zuhanyrózsa alá percekig folyatom magamra a jeges vizet. Nehezen hat, mert minduntalan elém kúszik az éjszaka, ahogy Ana az ölemben vonaglott és a tökéletes mellei csak centikre voltak a számtól. Elkeseredetten hunyom le a szemeimet és megpróbálok inkább telemetriai adatokat elemezni a fejemben, de hasztalan. Így kénytelen vagyok kezembe venni a szerszámomat és könnyíteni magamon. Homlokomat a hideg csempének döntöm és próbálom rendezni a zihálásomat. Ahogy ez sikerül, lemosakszom és megtörölközöm. Most először nézek tükörbe a mai nap folyamán. Arcom kicsit gyűrött, de nem vészes a helyzet. Egy borotválkozás és a fésű csodákra képes. Felöltözöm majd bérelt autóm kulcsát felkapva elindulok a szálloda éttermébe reggelizni. Lassan megfontoltam eszem. A külső szemlélő számára olyan, mintha mindjárt elaludnék evés közben, de amit ők nem láthatnak, az az, hogy belül csak úgy forognak a fogaskerekek. Odáig eljutottam, hogy megkeresem és megpróbálok beszélni vele, de hogy miért akarom ezt, az még előttem is titok. Eddig sem tudtam róla semmit és nem hiányzott. Amikor lelépett megkönnyebbültem, hogy egy gonddal kevesebb. Na de nem is én lennék, ha egy ilyen nőt kihagynék az életemből. Lehet, hogy ágyba viszem párszor, aztán megint lelépek. Úgyis utál, akkor meg nem mindegy? Egyszer már sikerült magamba bolondítanom, hátha összejön megint. Ki tudja, szarul nem járhatok. Az élet rövid és minden alkalmat ki kell használni arra, hogy jól érezzük magunkat. Szám szélére egy kis gonosz mosoly ver tanyát. Igen, ezt fogom csinálni. Eljátszom, hogy milyen sokat jelentett nekem régen, aztán majd meglátjuk mennyit kell tepernem, hogy újra birtokba vehessem a testét. Gondolataimat tett követi. Felállok az asztaltól és a kocsimhoz indulok. A GPS-be beütöm a tegnap felírt címet és besorolok a forgalomba.

8 megjegyzés:

  1. Szia gratulálok de kimondottan 1 istenbarma remélem a reális fiúk megvedik tőle Annát főleg Cristiano és sese pusy

    VálaszTörlés
  2. Ne mááár. Ezek után kéretik nagyon sietni a folytatással!!!!!!!!!!
    Még mindig tartom véleményem miszerint ez a részi is jó volt :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia RenatEa!
      Köszönöm szépen!
      Remélem sikerült kijavítanom a hibáimat és ígérem ezentúl odafigyelek rá.
      Puszi: Dolores

      Törlés
  3. Szia nagyon tetszik a blogod és a történet is.! DE..........ezt a részt most uncsinak találtam :-/ Puszi, Betti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Betti!
      Köszönöm a hozzászólást! :D Néha ilyen részek is kellenek bele átkötésnek. :)))
      Puszi: Dolores

      Törlés
  4. Szia!
    Hát inkább nem mondom meg mit gondolok most Kimiről :) Nekem már nagyon hiányzik Sese és a bolond Marcelo is meg persze a többiek is :) Már nagyon várom a kövi részt!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Perrie!
      Ismered a mondást? A türelem Sergiot terem. :D
      Puszi: Dolores

      Törlés