2015. május 27., szerda

10/10. 105.rész + Epilógus

Lola

   Túl voltunk egy nagyon érdekes és nem mindennapi múzeum látogatáson. Még mindig hihetetlen volt számomra, amit ott láttam. Persze, az ember nap mint nap látja és hallja, hogy Cristiano mennyire tehetséges játékos, de így egyben látni mindazt, amit elért, mindenkit meglepett. A portugál jó házigazdához híven meghívott minket ebédelni, majd később - egy kisebb idegenvezetés után, ami majdnem tömeghisztériába torkollott a szurkolók miatt - vacsorázni is. Jókedvűen bár kissé idegesen tértünk vissza a szállodánkba, ahol a szobájukba zavartam a jónépet. Szerettem volna, ha rendesen kipihenik magukat a döntőre. Furcsa volt, hogy két madridi csapat csap össze, mégis utaznunk kellett, egészen Lisszabonig.
Már mindenki aludt, amikor kisétáltam a hotel erkélyére. Az alvós mezemben és rajta egy köntösben csodáltam az éjszakai város látképét. Lágy szellő lobogtatta meg rajtam a ruhadarabot, de nem fáztam, mert közeledvén május végéhez, már melegek voltak az éjszakák. Elgondolkodva figyeltem az utcákon sétáló embereket.
 - Miért nem alszol? - könyökölt mellém Zidane hirtelen.
 - És te? - kérdeztem vissza kapásból, de nem néztem rá.
 - Ideges vagy - állapította meg.
 - Jól látod - bólintottam, majd összébb húztam magamon a köntöst.
 - Nincs miért. Te mindent megtettél azért, hogy itt legyünk. A holnapi nap a fiúkon múlik, hogy mennyire tudták átvenni azt, amit egész szezon alatt tanítottál nekik.
 - Tudom, csak... - sóhajtottam fel, mert nehéz lett volna megmagyarázni anélkül, hogy el ne szóljam magam.
 - Ez az utolsó meccsed és szeretnéd, ha jól sikerülne.
 - Honnan tudod? - kaptam fel a fejemet.
 - Florentino elmondta. Ne legyél rá mérges - simított végig a vállamon. - Én is elmegyek.
Ijedten néztem rá. Az nem lehet, hogy mindketten magukra hagyjuk a csapatot.
 - Hová? - csuklott el a hangom.
 - Nyugi, csak a Castillába. Tudod, hogy a Madrid az én családom - mosolyodott el. - Lassan nekem is meglesz az edző papírom és akkor már én is taníthatom a fiúkat - nézett maga elé.
 - Jó leszel benne - biztosítottam róla, mert tudtam, hogy nála jobbat keresve sem lehetne találni.
 - A legjobbtól tanultam, tőled - vigyorgott rám, majd elkomolyodott. - Tényleg sokat segítettél. Megmutattad, hogy az ember igenis elérheti az álmait, ha akarja és küzd értük.
 - Hiányozni fogsz - meredtem magam elé és csak arra eszméltem, hogy két erős kar fonódik körém.
 - Te is nekem kislány - puszilt a hajamba.
Percekig álltunk az erkélyen némán és próbáltunk erőt gyűjteni a másikból egy új életre.
 - Menjünk aludni - terelt be egy idő után a szobába. - Holnap, illetve ma - nézett a digitális órára - nehéz napunk lesz. Meg kell nyernünk a Tizediket és aztán egész éjjel ünnepelnünk kell.
 - Örülök, hogy legalább egyikünk ilyen derűsen látja a dolgokat - húztam el a számat, miközben bebújtam a takaró alá. Észre sem vettem eddig, hogy mennyire fáradt vagyok. Ahogy letettem a fejemet a párnámra, már csukódtak is le a szemeim. Mielőtt átadtam volna magam a jótékony alvásnak, még hallottam a francia biztató szavait.
 - Higgy magadban Lola és bízz a fiúkban.


  A másnap délelőtt maga volt a pokol. Millió kérdésre kellett válaszolnunk. Utáltam a sajtótájékoztatókat, főleg ha a matracosokkal kellett megütköznünk, mert ilyenkor a hiénák karmai is élesebbek voltak és olyan dolgokat is boncolgattak, aminek semmi köze nem volt az esti döntőhöz.
Hatalmas sóhajjal a számon álltam meg az öltöző közepén és végig néztem a fiúkon. Először volt az, hogy nem tudtam mit mondani. Láttam az arcukon, hogy idegesek és ők is annyira szeretnék megnyerni a mai meccset, mint én. Nem akartam még jobban felhúzni az agyukat, így csak rájuk mosolyogtam és kinyögtem ami először a számra jött.
 - Meglesz - bólintottam, majd intettem, hogy indulás van. Jóleső érzés volt látni, ahogy biztatva megölelték egymást. Mielőtt kiléptek volna az ajtón, mindegyikük megpuszilt, én pedig sok szerencsét kívántam nekik. Sergio nem csak puszit adott, hanem magához is ölelt, majd a hajamba suttogott.
 - Megcsináljuk.
 - Tudom - néztem a szemeibe, amikből sugárzott felém a szomorúság. Kezemmel önkéntelenül simítottam végig szakállas arcán, mire ő belecsókolt a tenyerembe, majd elindult a többiek után.
 - Én is akarom a szerencse puszimat - húzott be az ajtón Cris, hogy a folyosón őgyelgők ne láthassanak. Ajkait keményen az enyémekre nyomta, majd egy fergeteges csókban részesített. Úgy csókolt, hogy azt hittem az összes levegőt kiszívja belőlem. Mikor elengedett, széles vigyorra húzta a száját. - Azt hiszem ez elég lesz a győzelemre - nyomott még egy utolsó puszit a számra majd magamra hagyott.
 Vettem néhány mély levegőt és próbáltam kitisztítani a fejemet. Muszáj voltam beismerni magamnak, hogy Crisnek sikerült teljesen megnyugtatnia. Mosollyal a szám szélén indultam el a stábommal a kispadhoz. Az ajtóban kezet fogtam Choloval, majd felnéztem a lelátókra. Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, annyian voltak. Először nyílalt belém a gondolat, "mi lesz ha nem sikerül"? Rengeteg embernek fogunk csalódást okozni. Szemeimet elfutották a könnyek. Zizu észrevette, hogy valami nem oké, így belém karolt és a helyemre vezetett.
 - Ne most omolj össze! Majd a kupával a kezedben megteheted - vette az arcomat a kezei közé és homlokon csókolt. A feszültség amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is belőlem.
 - Kösz - eresztettem meg felé egy hálás mosolyt.
 - Szívesen, máskor is.
A himnuszok alatt végig néztem a két csapaton és a szemem megakadt valakin. Kérdőn fordultam a francia felé.
 - Nem arról volt szó, hogy Costa sérült?
 - De - kapta fel a fejét Zidane is a játékosra.
 - Akkor mégis mit keres a kezdőben?
 - Nem tudom, de ez nem jó hír nekünk - húzta el a száját.
 - Karim bírni fogja? - fordultam most Pirri felé.
 - Megkapta a fájdalomcsillapító injekcióját, úgyhogy igen, de mondtam neki, hogy szóljon azonnal, ha csere kell.
 - Oké - bólintottam és újra a pályának szenteltem a figyelmemet.
Figo kihozta a kupát, aminek a látványától hatalmasat dobbant a szívem. Kell! Csak ez dobolt az agyamban és csak erre tudtam gondolni. Aztán az ilyenkor szokásos nyitótánc és a BL. himnusz eléneklése után meghallottuk végre a kezdő sípszót. Azonnal látszott, hogy az ellenfél arra pályázik, hogy vagy lesérüljenek vagy elboruljon az agyuk és piros lapot kapjanak a mi játékosaink, de ezt a luxust nem engedhettük meg magunknak. A kilencedik percben viszont olyan történt, amire egyikünk sem számított. Diego Costát le kellett cserélni. Úgy látszik, még sem épült fel teljesen. Simeone arcán látszott, hogy ő sem kalkulálta bele ezt a korai, kényszerű cserét. De hiába könnyebbültünk meg mi a kispadon, ha a csapat nagyon nehezen talált magára a pályán. Olyannyira nem érezték a játékot, hogy a harminchatodik percben Godin megszerezte a vezetést. Sajnos ebben a gólban Iker nyakig benne volt. Láttam a kapuson, hogy kezdi elveszíteni a fejét, így ő volt az első, akivel a félidő lefújása után beszéltem.
 - Oké, vegyél mély levegőt - fogtam meg a vállait. - Így, és most ürítsd ki a fejedet.
 - Nem megy - nézett rám bánatosan.
 - De igen - csattantam fel, mire többe is ránk kapták a fejüket.
 - Hibáztam - nyögte ki.
 - Na és? Mindenki hibázik néha. Azért vagyunk csapat, hogy ezt kijavítsuk. Mindenki meg fogja tenni ami tőle telik. Te is - néztem rá szúrósan.  - Te vagy a legjobb, menni fog - paskoltam meg a vállát, majd otthagytam, átadva a terepet Sergionak. Gyorsan kiosztottam még néhány taktikai tanácsot és felhívtam a figyelmüket, hogy kerüljék a provokációkat, mert abból nagyon hamar szarul jöhetünk ki.
  Ha az első félidőre azt gondoltam, hogy kemény volt, akkor a másodikra nem volt szó, mert az ellenfél úgy gyűjtögette a sárga lapokat, mint kisiskolás a piros pontot. Rengeteg lövésünk volt, de a szerencse nem állt mellénk, mert egy sem végezte a kapuban. Az utolsó tíz percben annyira toltuk az Atleticot, hogy a mi félpályánkon nem is volt labda. Győzni akartunk, de az idő ellenünk dolgozott. Ahogy lassan kihunyt nálunk a remény, úgy kezdett nőni a másik csapat arca. Folyton a kijelzőt bámulták, hogy mennyi idejük van még. A bíró öt perc ráadást ítélt, ami miatt Simeone háborogni kezdett.
 Észre sem vettem, de hullani kezdtek a szememből a könnyek. Sirattam a fiúkat, a kupát és mindent, amit ez a csapat jelentett nekem. Lehunytam a szemeimet és fohászkodni kezdtem, hogy méltó módon tudjak búcsúzni és úgy látszik az imám meghallgattatott, mert Luka szögletéből Sergio egy csodálatos fejessel kiegyenlített. 92:48 ezt a számot senki nem fogja elfelejteni egy jó darabig. Sese rám mutatott, hogy ezt nekem és csakis nekem lőtte. A szurkolók újra erőre kaptak és a boldogságtól szinte megrészegülve éltették a csapatot. Ahogy letelt a hosszabbítás, a fiúk azonnal az öltözőbe siettek. Iker úgy csüngött Sergio nyakán, mint egy óvodás és összevissza csókolta a védő arcát.
 - Oké fiúk - néztem rájuk szeretetteljesen -, még mindig előttünk a lehetőség. A matracosok fáradtak, de nektek egy újabb meccs se kottyanna meg. Szóval mossuk le őket a pályáról! Hala Madrid! - kiáltottam, amibe ők is bekapcsolódtak.
Újult erővel vágtunk neki az extra játékidőnek, aminek az első tizenöt percében nem történt semmi, de a második felében végre megcsináltuk, amiért idejöttünk. A száztizedik percben Di Maria megindult a bal oldalon, de Courtois lábbal védte a lövését, ami pont Bale feje elé repült és ő elegánsan bebólintotta a kapuba. Az egész kispad, sőt még a felettünk ülő Xabi is a walesi nyakában kötött ki, aki Ángellel ölelkezett és innen nem volt megállás. Az Atletico játékosai már csak vánszorogni voltak képesek, mert kihajtották magukat, így már nem volt nehéz megtörni őket. Boldogan néztem, ahogy néhány percre rá Marcelonak is sikerült bevennie a belga kapuját. A szívemben újra éledt a remény, hogy meglesz a Tizedik. Aztán ez csak még biztosabb lett, mikor az utolsó percekben Crist felrúgták a tizenhatoson belül és ő értékesítette a nekünk ítélt tizenegyest. 4-1 néztem fel az eredményhirdető táblára, majd a játékosaimra, a stábomra, akiknek a szeméből sugárzott a boldogság. Hogy ne unatkozzunk a végére, Rafa és Cholo összeszólalkoztak és úgy kellett a két férfit elvonszolni egymás közeléből. Simeonét a bíró le is küldte a pályáról, de két perc után, mikor véget ért a mérkőzés már újra ott volt. Nyertünk! Először fel sem fogtam. Néztem a pályán egymást ölelgető, térdre hulló és a boldogságtól síró csapatomat. Megcsináltuk! Tizenkét év után újra elhódítottuk a kupát. Első utam a másik kispadhoz vezetett és kezet fogtam az ott ülőkkel, akik szeméből ugyanaz a szomorúság áradt, amit nem sokkal ezelőtt én is éreztem, mikor azt hittem, hogy nem tudunk nyerni.
 - Gratulálok! - nézett rám Simeone könnyes szemekkel. - Ha nincs Ramos, mi nyerünk.
 - Tudom - mosolyodtam el halványan. - De volt - hagytam magára és ráléptem a gyepre. Minden játékossal kezet fogtam, legyen az matracos vagy az én csapatombeli. Az enyémek megölelgettek és belém törölték a könnyektől maszatos arcukat. Kacagva figyeltem, ahogy Sergio előadja a torreádor számát, majd egy nagy darabot kivágott a hálóból, ahova a fejese ment. Jó volt látni Jeset, aki még nem teljesen gyógyultan, de végig drukkolta velünk a meccset. Mikor találkozott a pillantásunk, összemosolyogtunk. Nevetve néztem Xabit, aki önfeledten rohangált az öltönyében egyik társától a másikig a boldogságtól szinte megrészegülve.
Az eredményhirdetésen a fiúk úgy viselkedtek, mint az óvódások. Vihogva, egymást froclizva vették át az érmeket és a végén a kupát. Iker felállt az emelvény tetejére és boldog mosollyal az arcán emelte magasba a trófeát, ami aztán mindenki kezében volt egy pillanatot, hogy megcsókolhassa, megnézhesse, hogy miért volt érdemes ennyit hajtani. Az UEFA Di Mariát választotta a meccs emberének, míg a szurkolók szemében Sergio lett a befutó. A sajtótájékoztató képei, kérdései kiestek az agyamból. Egyszerűen csak tettem a dolgom, mint egy gép, nem tudtam még napirendre térni afölött, hogy győztünk. A fiúk hangos énekléssel, boldog ugrálással zavartak meg minket, de senkit nem érdekelt. Mindenki tudta, hogy mekkora nyomás alól szabadultak fel ezután a meccs után.
Hajnali negyed háromkor indultunk vissza Madridba. A buszban hatalmas káosz uralkodott. Mindenki énekelt, nevetett, bohóckodott. Előkerültek a pezsgős üvegek és nem csak a poharakban landolt a finom nedű, hanem rajtunk is. Szegény takarítókat már előre sajnáltam. A hátsó részben valami történt, de a fiúk nem engedték, hogy megnézzem, így a fenekemen maradtam és a telefonommal foglalkoztam, amin gratulációk milliói gyülekeztek. Igyekeztem mindenkinek visszaírni és megköszönni a biztatást.
 - Lola - hallottam meg a fiúk hangját, mire hátrafordultam. Az állam abban a pillanatban a busz padlóján landolt. Ott állt előttem Dani vörösre festett szakállal és Luka rövidre vágott hajjal. Szóval ez volt az a titkos dolog amiről nem tudhattam.
 - Édes Istenem - nevettem fel. - Ez most komoly? - érintettem meg Carvajal furcsa színben játszó arcszőrét.
 - Nem tetszik? - vigyorodott el.
 - Mit szeretnél, mit mondjak?
 - Csak az igazat - röhögtek a többiek.
 - Rettenetes - csóváltam meg a fejemet széles mosollyal a számon.
 - És az én hajam? - dobálta magát Luka, mint valami plázapicsa, nem kis derültséget keltve bennünk.
 - Na az igen - túrtam bele. - Sose gondoltam, hogy ilyen jól áll a rövid haj - nyomtam egy puszit a horvát középpályás arcára. - Vanjának tetszeni fog - kacsintottam rá.
 - Remélem is - bólogatott, majd átvette az egyik pezsgős üveget és meghúzta.
Fél hatra értünk a Cibeles térre, ahol több ezer szurkoló várt minket. A busz tetején utaztunk, így hallottuk a jókívánságokat, éreztük a szeretetüket. Ahogy leszálltunk a buszról és felsétáltunk a nekünk elkerített részre, a fiúk közül sokan elsírták magukat. Talán most fogták fel, hogy mi történt velünk néhány órával korábban. A csapatkapitány szokta felkötni Cybele istennő nyakába a Real Madrid sálját, ahogy most is kellett volna, de Iker átadta ezt a jogot Sergionak, mert szerinte sokkal jobban megérdemli, mint ő.
 - Jaj - hördült fel mellettem Zizu. - Ki volt olyan bátor, hogy Sergio kezébe adta a kupát?
 - Hogy te mekkora majom vagy - nevettem el magam és vállon taszítottam a kopasz franciát.
A tömeggel együtt énekeltük el az új indulónkat: "Y nada mas" zúgott a tér. A fiúk egymás kezéből vették ki a mikrofont, hogy köszönetet mondhassanak a családjuknak és a szurkolóknak a támogatásért. A biztonsági őrök nagy nehezen visszatuszkoltak mindenkit a buszba, majd elvittek minket a saját szállodánkba, hogy legalább pár órát tudjunk pihenni, mielőtt megjelenünk a következő állomásunkon a Bernabeuban. Nem tudom a többiek hogy voltak vele, de az én első utam a fürdőszobába vezetett, ahol megengedtem a fürdővizemet. Jóleső sóhajjal bújtam ki a pezsgőtől ragacsos felsőmből és merültem el a jó meleg vízben. El is aludtam, mert arra ébredtem, hogy a testem libabőrös a kihűlt víztől. Gyorsan megszárítkoztam és az ágyban folytattam az alvást egészen addig, míg valaki fel nem ébresztett a dörömbölésével. Morcosan nyitottam ajtót, de amikor megláttam az előtte állót, elmosolyodtam.
 - Szia Juni. Mi szél hozott erre?
 - Ezt neked hoztam - nyomott a kezembe egy kissé már kókadt jázmint.
 - Köszönöm - guggoltam le hozzá és gyorsan puszit nyomtam az arcára. - Miért kapom?
 - Mert te vagy a legjobb - nyögte ki, majd elfutott a folyosó vége felé, ahol Cris állt a szobája ajtajában és nevetve nézte ahogy a fia szégyenlősen besurran a háta mögött. Mosolyogva intettem neki, de a szívem majd megszakadt. Becsuktam magam után az ajtót és neki dőltem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz elszakadni tőlük.
  Az órára nézve konstatáltam, hogy nemsokára indulunk az ünnepségre, így gyorsan megkerestem a kedvenc nadrágkosztümömet és a legkényelmesebb balerina cipőmet. Nem volt kedvem órákat ácsorogni magassarkúban. A sminkemmel nem sokat foglalkoztam, mert úgy voltam vele, hogy úgyis lesírom majd. A hajamat kiengedtem, hogy még jobban kiemeljem, hogy nő vagyok. Az első nő, aki elért idáig, de remélem nem az utolsó. A maradék időmben még összepakoltam, mert a búcsú után azonnal indult a gépem. Nem akartam túl sokáig húzni az időt, mert az csak fájdalmasabb lett volna. Utoljára körülnéztem a szobámban, hogy nem hagyok-e itt valamit a szívemen kívül, majd egy hatalmas sóhaj után kiléptem a folyosóra. Végig sétáltam az ismerős utakon, bebarangoltam az összes öltözőt, irodát. Végig simítottam az asztalomon, ahonnan szorgos kezek már tegnap elpakolták a dolgaimat. Kinéztem még az ablakomon, hogy lássam az edzőpályát, majd szépen becsuktam magam után az ajtót és elindultam oda, ahova a szívem húzott. Megálltam a hatalmas vitrin előtt, amiben mostantól már nem kilenc, hanem tíz trófea fog sorakozni.
 - Mondtam, hogy meglesz - szólalt meg Iker a hátam mögött.
 - Igen, te megmondtad - mosolyodtam el. - Köszönöm, hogy hittél bennem - néztem rá.
 - Nem, én köszönöm - komorodott el. - Te mutattad meg, hogy érdemes küzdeni, hogy az álmok valóra válhatnak - nézte a legfrissebb kupának kihagyott helyet elmerengve. - Tudod volt egy pont, amikor azt hittem, hogy vége és felakartam adni lélekben, de aztán eszembe jutott, hogy te bízol bennem és nem akartam csalódást okozni.
 - Te most direkt csinálod igaz? - bőgtem el magam. - Szándékosan ríkatsz meg, hogy mindenki lássa a vörösre duzzadt szemeimet - haraptam be az ajkamat, hogy visszafogjam a zokogásomat.
 - Nem - mosolygott rám ő is könnyes szemekkel. - Csak azt szeretném, ha tudnád, hogy nagyon hálás vagyok neked. Én is és a családom is. Ha bármi gondod adódna mi tárt karokkal várunk...
 - Te miről beszélsz? - néztem rá a könnyeimen át.
 - Tudom, hogy elmész.
 - Honnan?
 - Mondhatnám, hogy csiripelték a madarak, de az nem volna igaz. Ismerlek már annyira, hogy nem fogsz itt maradni és nem fogod végig asszisztálni Sergio családalapítását. Te annál keményebb csaj vagy és igazad van. Sajnálom, hogy elmész, de megértelek.
 - Köszönöm - öleltem át a kapust.
 - Csak maradj mindig ilyen - súgta.
 - Milyen?
 - Ilyen vagány, szókimondó és persze céltudatos.
 - Te pedig maradj mindig A Kapitány! - pusziltam meg az arcát.
 - Megpróbálom - mosolyodott el megint.
Szótlanul sétáltunk vissza az öltözőbe, ahol már mindenki tűkön ült. A rendezőség elmondta, hogy csökkenő számsorrendbe fognak szólítani minket és majd úgy kell kimennünk, végig a pálya közepén felépített pódiumhoz és felsétálni annak a legtetejére.
És aztán elkezdődött. A számok vészesen fogytak. Már csak Iker volt hátra és aztán mehettem én. Ahogy kiléptem a kivilágított útra, a Bernabeu felrobbant. Több tízezren skandálták a nevemet és felállva tapsoltak. Nem emlékszem, hogyan jutottam fel a fiúkhoz, egyszer csak ott voltam mellettük a magasban. Aztán jöttek a beszédek. Iker, Sergio és Cris is könnyes köszönetet mondott mindenkinek. Együtt elénekeltük az új indulót és büszke voltam magamra, mert már papír nélkül ment. Végül megjelent mellettünk Flo bácsi és a nézők elhalkultak. Tudtam mi következik, így lehajtottam a fejem és a cipőm orrát kezdtem bámulni, a bácsikám pedig csak mondta és mondta a magáét, de aztán elért oda, amitől tartottam.
 - És végül, de nem utolsó sorban köszönettel tartozunk egy olyan embernek, aki megmutatta nekünk, hogy nincs lehetetlen. Megmutatta, hogyha az ember nagyon akar és hisz abban, amit csinál akármire képes. Még arra is, hogy nő létére egy csomó férfi figyelje minden szavát és hallgasson rá. Nem mondom, hogy nem voltak zökkenők, hiszen Dolores felülmúlta a csapatát a piros és sárga lapok összesítésében - nézett rám vidáman, mire én behúztam a nyakamat a fiúk meg kinevettek -, de mindig maximálisan kiállt a csapatáért. Sajnáljuk, hogy elmegy - mondta ki és én azonnal éreztem, hogy minden szem rám szegeződik -, de megértjük. Vannak más csapatok is, akiknek pont egy ilyen erőskezű edzőre van szükségük, mint ő. Kívánjuk neki, hogy akárhová veti is az élet, mindig elérje azt, amit akar, de reméljük tudja, hogy a mi családunkban mindig helye lesz - mondta, majd megölelt és átadta a mikrofont. Egy ideig hallgattam, ahogy a nézők újra a nevemet kiáltják, majd a számhoz emeltem a mikrofont és beszélni kezdtem. A Bernabeuban egy légy zümmögését is meg lehetett volna hallani olyan csend lett.
 - Először is Hala Madrid! - kiáltottam el magam, hogy a rekedtség és a torkomat szorongató gombóc eltűnjön belőlem. - Másodszor, soha sehol nem éreztem még ekkora szeretetet, mint amit tőletek kaptam. Köszönöm nektek. Tudom, hogy nem volt könnyű megemésztenetek, hogy egy nő lett az edző. Sokan csak az ágybetétet látták bennem - mondtam, mire mindenki nevetni kezdett. - Talán azt hittétek, hogy Florentinonak elment az esze, hogy engem szerződtetett, de remélem bebizonyítottam nektek, hogy nem így van. Mikor ide kerültem, ő csak annyit mondott, hogy nincs más kérése, minthogy nyerjek neki trófeákat. Remélem sikerült beteljesítenem az álmaidat? - néztem huncutul a bácsikámra, aki könnyes szemekkel bólogatott. - Köszönök mindent. A világ legjobb szurkolói vagytok, bár a legjobb csapatnak csakis az  dukál. Köszönöm a fiúknak, hogy befogadtak, hogy elviseltek a hisztis napjaimon. A stábnak, akik mindig megpróbálták teljesíteni még a lehetetlennek tűnő kéréseimet is. És persze köszönet Santiago Bernabéu Yestének, aki létre hozta ezt a csapatot és felemelte ide, a legnagyobbak közé. Én most elmegyek, de a szívem egy darabját itt hagyom nektek. Mindig örömmel fogok gondolni az itt eltöltött napokra. Soha ne felejtsétek el, ti vagytok a legjobbak! Hala Madrid!
  Több tízezer tenyér csattant össze mikor befejeztem a beszédemet. Ahhoz képest, hogy nem készültem, egész pofásra sikeredett. Most Zidanenál volt a mikrofon és ő beszélt az elmúlt szezonról, de már nem hallottam, hogy mit. Tekintetem összefonódott egy bánatosan csillogó barna szempárral. Halványan elmosolyodtam, amit viszonzott.
 - Tényleg elmész? - fordított maga felé Cris.
 - Igen - bólintottam és lefelé indultam a lépcsőn, hogy az emberek ne premier plánba lássák, ha összeomlok.
 - Mikor és miért nem szóltál? - jött utánam mérgesen.
 Ránéztem az órámra, ami este tíz órát mutatott.
 - Két óra múlva indul a gépem - mondtam halkan.
 - Mi? Máris? Nem mehetsz csak így el - kapta el a karomat. - Még búcsú bulit sem tudtunk neked csinálni.
 - Sajnálom - simítottam végig az arcán, ami most sokkalta jobban hasonlított egy kisfiúéra, mint egy felnőtt férfiéra.
 - Lola, ne csináld. Neked maradnod kell.
 - Nem lehet, te is tudod - potyogtak a könnyeim.
 - Tudom, de ez így annyira váratlan - ölelt át. - Nem akarom, hogy elmenj - bújt a nyakamhoz.
 - Muszáj - nevettem el magam kínomban.
 - Mit fogok mondani Juninak? Teljesen beléd esett - nézett rám könnyes szemekkel a portugál.
 - Mond neki azt, hogy... - töröltem le az arcomról a könnyeket. Na ezért nem sminkeltem. - Csak mond meg neki, hogy egyszer visszajövök és ha még akkor is szerelmes lesz belém, akkor elvehet feleségül.
 - Hé, ezt az én fiamnak ígérted - hallottam meg Iker hangját a hátam mögül. Oda néztem és az egész csapat ott sorakozott mögöttem. Mindenki átölelt és sok sikert kívánt.
 - Köszi mindent - fakadt sírva Jese, mikor rákerült a sor.
 - Nincs mit - simogattam meg a hátát. - Nemsokára rendbe jön a lábad és olyan jó leszel, mint eddig.
 - Hiányozni fogsz - bőgött Marcelo is. - Clarisse pedig ki fog nyírni, hogy nem tud tőled elköszönni.
 - Sajnálom - húztam halvány mosolyra a számat. - Mond meg neki, hogy majd felhívom.
 Mikor már mindenki elbúcsúzott és kiment a pályára, hogy a családjával ünnepelje a győzelmet, csak ketten maradtunk. Először csak néztük egymást némán, végül Sergio törte meg a csendet.
 - Miattam mész el ugye?
 - Is - bólintottam - , de főleg magam miatt. Nem kell, hogy magadat hibáztasd - mosolyogtam rá. - Én ilyen elcseszett vagyok - vontam meg a vállaimat.
 - Nem vagy az - húzott magához. - Te egy gyönyörű, tehetséges, fiatal nő vagy, aki előtt még ott az egész élet.
 - Így van - bólintottam.
 - És szerény is - nevette el magát, de aztán elkomorult. - Baromira fogsz hiányozni.
 - Te is nekem - simítottam végig az arcán. Úgy bújt a tenyerembe, mint egy kismacska. Felnézett és tekintete rabul ejtett. Ajkai egyre közelebb kerültek hozzám, mígnem rátapadtak az enyémekre. Forrón, szerelmesen csókolt. Beleolvadtam a karjai közé és ebből a tudattalan állapotból csak a levegőhiány szakíthatott ki.
 - Mennem kell - suttogtam, mert nem akartam még jobban megnehezíteni az elválást.
 - Látlak még?
 - Nem hiszem - ráztam meg a fejemet. - Neked ott a családod. Legyél nagyon boldog velük - intettem neki, majd kiléptem a gyepre. 
Ahogy körülnéztem mindenhol vidáman szaladgáló gyerekeket és focistákat láttam. Mosolyogva néztem, ahogy Enzo kirúgta a labdát az éppen riportot adó Marcelo feneke alól, aki emiatt hanyatt vágódott a füvön. Figyeltem ahogy Iker és Martin, Bale édes kicsi lányával ismerkedik. Nacho a nagypapájával emelte éppen magasba a kupát. Így végig nézve rajtuk, tényleg olyanok voltak, mint egy nagy család. Egy nagy és boldog család, amibe én már nem illettem bele. Egy utolsó pillantást vetve a Stadionra, beszálltam az előtte várakozó autóba.
 - Hova vihetem hölgyem? - kérdezte alkalmi sofőröm. 
 - A Barajasi repülőtérre - mondtam miközben hátradőltem az ülésben és lehunytam a szemeimet.
 - Lolita jól vagy? - aggódott a vezető.
 - Persze, semmi baj bácsikám - húztam halvány mosolyra a számat.
 - Jól meggondoltad? Tényleg oda akarsz menni?
 - Igen - bólintottam és kibámultam az ablakon. 
 - Nagyon örültek neked - grimaszolt egyet. - Oda meg vissza vannak tőle, hogy itt hagysz minket.
 - Ne haragudj - tettem a kezemet a karjára -, de te is tudod, hogy nem maradhattam.
 - Igen, tudom és meg is értem, csak nehezen engedlek el. Már annyira megszoktam, hogy mindig mellettem vagy. 
 - Nekem is hiányozni fogsz - cuppantottam az arcára, mikor megállt a repülőtér bejárata előtt.
 - Ne menjek be veled?
 - Nem kell. Nem vagyok már kislány - ráztam meg nevetve a fejemet. 
 - Ez igaz. Már egy csodálatos, sikeres felnőtt nő vagy. Édesanyád büszke lenne rád.
 - Remélem - sóhajtottam fel, majd kiszálltam az autóból és kivettem a bőröndömet, amiben a személyes cuccaim voltak. A többi holmimat később küldi utánam a bácsikám. - Vigyázz magadra - öleltem meg utoljára a keresztapámat, majd hátra sem nézve elindultam egy új élet fel,é ami megint újabb kihívásokkal kecsegtetett.


Epilógus

  Sikerült berendezkednem az új lakásomban és az autóm is végre megérkezett, így azzal mentem az új munkahelyem felé. Leparkoltam a stadion előtt és kíváncsian pislogtam az elém táruló látványra. Sokkal kisebb volt, mint a Bernabeu. Egy utolsó pillantás a tükörbe, majd kiléptem az autómból és a bejárathoz siettem. Mindenki kedvesen fogadott. Ennyit tesz, ha az ember BL-t nyer a világ legjobb csapatával?
 - Signorina Faria - nyújtotta a kezét felém a Genoa elnöke, Enrico Preziosi. - Üdvözlöm nálunk. 
 - Köszönöm - biccentettem. 
 - Örülök, hogy minket választott. Reméljük velünk is tud olyan varázslatot művelni, mint az előző csapatával.
 - Meglátjuk - adtam diplomatikus választ. - Minden esély meg van rá, de nem csak én kellek hozzá, hanem a játékosok is. Gondolja el tudják fogadni, hogy egy nő dirigáljon nekik?
 - Nagyon reméljük. A híre megelőzte önt. 
 - Melyik? A jó vagy a rossz? - nevettem fel, mire végre ő is levetkőzte a kimért magatartását. 
 - Mindkettő. 
Végig sétáltunk a számomra még ismeretlen folyosókon, majd megálltunk a játékos kijáróban. 
 - Ha nem gond, előbb én beszélnék a fiúkkal.
 - Tessék csak - mosolyodtam el, mert ez a szitu teljesen olyan volt, mint amikor a Bernabeuban léptem először pályára.
 Néhány mondat után meghallottam, hogy Enrico engem szólít, így kiléptem a takarásból. Magabiztosan lépkedtem az elnök mellé, majd tekintetem megakadt egy döbbenten pislogó barna szempáron.
 - Lolita? - kérdezte megrökönyödve.
 - Szia Marco - intettem neki, majd felnevettem. Úgy éreztem magam, mint aki egy hosszú, fáradtságos  út után végre haza ért.

19 megjegyzés:

  1. Hu basszus jó hosszú rèsz most nincs is időm elolvasni ha holnao nem akarok kèt 1-est kapni így majd este elolvasom ígérem kapsz egy jó kis vèlemènyt... pusz
    holnao Forza :) ♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tanulj, nehogy év végére rontsd le a jegyeidet. :D Bírd ki, már nem sok van hátra. Puszi <3

      Törlés
  2. Szia!

    Csodás befejezést írtál. :) Gratulálok hozzá!

    Így, hogy Carlo távozása ennyire friss, még sírtam is miatta, így még jobban beletudtam élni magam ebbe a befejezésbe is (amit valahogy már egy csomó rész óta sejtettem – mióta Lola panaszkodott, hogy neki kihívás kell, stb). Tényleg nagyon jól sikerült. A végére pedig nagyon jól jött az a csattanó. Jó hosszú út vezetett idáig, de megérte kivárni.
    Gratulálok. Várom a többi történeted folytatását és valami új kezdetét is.

    Pussz
    Noémi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Noémi!
      Köszönöm szépen. Nem is tudom, hogy mit írjak erre. Nagyon sokat köszönhetek neked és a kritikáidnak, amikkel mindig csak előrébb vittél. A hálám üldözni fog amiért felnyitottad a szememet és sikerült olyan befejezést írnom amilyet szerettem volna. :D
      Puszi <3 <3 <3

      Törlés
  3. Szia Dolores!
    Tökéletes lett a befejező rész, a fordulatok és a váratlan jelenet ezúttal sem hiányzott belőle, így a zárásban sem csalódtam( igaz, eddig még egyik részben, történetedben sem kellett csalódnom, úgyhogy ez nem meglepő :D ).
    Habár én jobban szerettem volna, ha Sergioval nem kell elválniuk, de hát ahány ember annyi féle igény, ettől függetlenül nagyon tetszett a zárás! :)
    Ennek a történetnek lesz még valaha folytatása, vagy ezzel véglegesen is lezártad?
    Összegezve ezt a történeted minden elismerésem és megemelem a nem létező kalapomat is a tehetséged előtt! :)
    További sikeres folytatást a többihez!
    Puszi,
    Barbi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Barbi!
      Köszönöm szépen a dicséretet. Nagyon örülök, hogy tetszett.:)
      Nem hiszem, hogy lesz folytatása, hiszen számomra így kerek a történet.
      Még egyszer köszönöm, hogy írtál és hogy továbbra is olvasol. :)
      Puszi: Dolores <3 <3 <3

      Törlés
  4. Úgy de úgy tudtam :) Nagyon imádtam minden sorát, jó néha nem,nagyon várom a következő történetet tőled. Feldobod a napjaimat :)
    Puszi Kolett
    UI: nem csinálsz a blognak egy facebook csoportot??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kolett!
      Köszi, hogy írtál és nagyon örülök, hogy tetszett. Igyekszem majd a többi történettel is "feldobni a napjaidat". :)
      A csoporton még gondolkodok, de ha csinálok, akkor mindenképp kiírom az oldalra. :)
      Puszi <3 <3 <3

      Törlés
  5. Basszus en ezt nem hiszem el�� nagyon kegyetlen vagy�� minden esetre nagyon jol sikerult a resz, vegre nem egy sablonos befejezes... Nagyin sajnalom, hogy Lolita elment Madridbol azt meg meg jobban, hogy vege a sztorinak.. Koszonom, hogy veled tarthattam Lola torteneteben, fantasztikusra sikerult!❤️
    Puszi Lily❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lily!
      Én köszönöm, hogy velem voltál. :D Örülök, hogy tetszett a befejezés.
      Remélem a többi történetemnél is találkozunk majd.
      Puszi: Dolores <3

      Törlés
  6. Szia!
    Gratulálok a befejező részhez, nagyon meghatóra sikeredett. Nem volt a kedvencem ez a történet, mert nem szeretem a lotyós lányokat, Lola meg túlzottan is az volt, de a végére egy remek történet lett belőle. Az utolsó pár résznél nagy felemelkedést mutatott az írásod és nagyon szerethető véget ért.
    Megkérdezhetem, hogy mikor jön új történet, vagy mikor várható, hogy folytatod valamelyik korábbi írásod?

    Üdv. Petra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Petra!
      Köszönöm szépen a dicséretet. Nagyon örülök, hogy tetszett, annak ellenére is, amit leírtál.
      Új történet csak akkor jön, ha befejeztem a függőben maradt sztorikat. Tanultam a hibámból. Egyszerre csak egyre koncentrálok ezen a blogon. :D
      A következő amit befejezek, a Házasság extrákkal lesz, de még nem tudom, hogy mikor. Az is lehet, hogy már a héten felteszek újat belőle, de erre nem merek megesküdni, mert így év vége felé nekem is megszaporodtak a feladataim. :)
      Még egyszer köszönöm, hogy írtál.
      Puszi: Dolores <3

      Törlés
  7. Kitűnő lettem, így gondoltam írok egy kis vèlemènyt. Ez mi ez a befejezès??? Nagyon NAGY csattonó letf ezérf is omádlam tèged,mert mimdig tudod,hogy mi kell nekünk, hogy agy f@szt kapjak. Persze tetszik a befejezès csak hát mègis csak Sergio volt a háremem első tagja. /stephan mellett/.
    váratlak lett a befejezès de imádtam. Nagyon jól tudsz írni ès a minősège is javult szerintem amióta elkezdted. Legelőszőr a kod nem számítot kezdtem ott is csodáltam az írásodat de itt is csodálom, nem is tudom, jogy mit mondjak mèg.
    fantasztikus vagy. ♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gratulálok! <3
      Most már lesz időd pihenni és olvasni.
      Köszönöm, hogy mindig ilyen lelkesen kommentelsz. <3
      Puszi
      Ui: Te is fantasztikus vagy! :)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  8. Te nő te!!!!
    Sikerült megrikatnod örülj!! XD annyira szerettem olvasni ezt a történetet az egyik kedvencem lett és annyira sajnálom h vége lett de ami egyszer elkezdődött annak van egy vége is ha akarjuk ha nem :/ (bocs a nyomott hangulatom miatt) életem legjobb döntése volt h elolvassam a Hellboys-t mert nem csak egy nagyszerű történetet ismerhettem meg benne hanem téged is annyira megszerettelek a storyaidon keresztül! Remélem soha nem hagyod abba az írást mert abba belepusztulnék az éltetőm lettél szivem lelkem a tiéd <3
    annyira tudtam h oda megy abba a klubba ahol Marco van!! De se baj hagy örlődjön h elhagyta aki elment az vissza se jöjjön!!
    Kurrva jo lett az új küllem egyik nap feljöttem h olvasok tovább és az egész más lett első gondolatom "b@zd ez kurv@ jo" sajnálom h ilyenn ugrálos lett a kommentem/véleményem de naaaaa ez van ha kiakadok <3 de csak jo értelemben <3 olyan szinten magával ragadttak a történetek h kezdtem "megkedvelni" a focit (ne ölj meg h ezt mondom de sose lesz a szivem csücske ez a sport) még mindig vannak asztám retardál fóka megnyilvánulásaim miattad :) mondjuk nem a 10/10-től. Ez volt az egyik olyan történeted amit nagyon áttudtam venni és szinte éreztem ahogy forgatják Lolitában azt a bizonyos tört a szivében (nem mintha a többi nem jött volna át de Lola áll legközelebb hozzám) sokszor majdnem elbőgtem magam mert elképzeltem h mi lenne ha ez velem lenne jaaaj annyira szeretlek és még mindig itt locsogok össze-vissza és lehet h nem is érdekel de akk is elmondom :) imádlak <3 bocsi a kisregényért ^^
    Pusszi: fallen angel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Fallen Angel!
      Hidd el nagyon fontos nekem a véleményed és mindenkié, aki olvassa az írásaimat. Rettenetesen tudok örülni minden kis szónak, amivel bátorítotok sőt a kritikát is elég jól viselem, ha normálisan, emberi hangnemben van írva.
      Pont ezért most baromi boldog vagyok, hogy írtál, ilyet és ennyit. :D Sokszor bevallottam már, hogy nekem is Lola volt a kedvenc karakterem. Nagyon sajnáltam, hogy el kellett búcsúznom tőle, de így volt kerek a történet. :D
      Én is nagyon örülök annak, hogy megismerhettelek a kommentjeiden keresztül. Egy jóérzésű, kedves, kicsit őrült csajszinak képzellek el. De így a jó. :)
      Még egyszer köszönöm, hogy írtál nekem és újabb megerősítést adtál, hogy tényleg érdemes folytatnom. :)
      Vigyázz magadra és élvezd ki a nyári szünet utolsó heteit.
      Puszi: Dolores <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3

      Törlés
  9. Szia. Elolvastam, és annyira, de annyira tetszik. :). Szívesen olvastam volna még, de így lett jó a vége amin kicsit meglepődtem, hiszen én egy nagyobb csapatra gondoltam, de így is fantasztikus lett. Gratulálok hozzá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Andi!
      Jól esik a dicséreted. Annak pedig külön örülök, hogy sikerült meglepnelek a végén. :D

      Törlés