Sergio
Mindenki jól érezte magát az esküvőn, leszámítva a mellettem ülő, még mindig sértődött menyasszonyomat.
- Jössz táncolni? - kérdeztem meg illendőségből.
- Nem. Menj csak - húzta fel az orrát. - A kis barátnőd biztosan epekedve vár.
Megrántottam a vállam és elindultam az asztalok közt. Nem láttam sehol Corinát. Nandoékat megtaláltam, de se Cor, se Mata nem volt velük.
- Sziasztok - ültem le melléjük. - Hát a másik gerlepár?
- Táncolnak - bökött a fejével a parkett felé Oli, kicsit szomorúan.
- És te, ti nem mentek?
- Á, Nando nem szeret táncolni - sóhajtott egy nagyot a nő. Felcsillantak a szemeim.
- Ha nem gond, akkor én megtáncoltatnám az asszonyt - kértem engedélyt a Kölyöktől, aki csak bólintott.
Oli boldogan követett a táncparkettre, ahol úgy helyezkedtem, hogy minél közelebb legyek Matáékhoz.
- Miért nem kéred le? - szólalt meg egyszer csak Olalla.
- Kit?
- Kit? Kit? Sese, ne nézz hülyének. Túl régóta ismerlek már - bosszankodott, de a szája szélén mosoly bujkált. - Csak a vak nem veszi észre, hogy egész este Corinát bámulod.
- Ennyire átlátszó vagyok? - nyögtem fel.
- Igen - bólogatott, most már kuncogva. - Mióta megláttad, azóta rajta legelteted a szemed.
- Ez nagyon ciki - jöttem zavarba.
- Nem ez a ciki, hanem az, hogy a menyasszonyod mindjárt lyukat éget a hátunkba, míg te egy másik nőért epekedsz.
- Leszarom - vontam meg a vállam.
- Nem értelek Sese. Akkor minek jegyezted el?
- Mert azt hittem, hogy azzal megszűnik az üresség.
- Üresség? - nézett csodálkozva. - Milyen üresség?
- Itt bent - tettem a szívemre a kezét.
Olalla elhallgatott, látszott rajta, hogy valamin nagyon gondolkodik, majd egy kis idő után megszólalt.
- Volt már olyan, hogy megszűnt?
- Egyszer talán - sóhajtottam -, de nem vagyok biztos benne.
Oli megállt és komolyan a szemeimbe nézett.
- Ha megakarod szüntetni, azért tenni is kell. Ne várd, hogy magától megoldódnak a dolgok. Sok munka van abban, hogy ez itt - mutatott a szívemre -, megteljen, de hidd el Sergio, megéri - simogatta meg a karom és ott hagyott a parkett közepén.
Visszaültem Pilar mellé és az előbbi beszélgetésen kattogtam.
- Ha ló nincs, a szamár is jó? - gúnyolódott.
- Fejezd be! - szóltam rá, de ő csak nem hagyott nyugtot.
- Mert ha nem, akkor mi lesz?
- Semmi, legfeljebb egyedül mész haza - ecseteltem neki a következményeket.
- Nem mered megtenni - kerekedtek el a szemei.
- Úgy gondolod? - álltam fel mellőle. - Próbáld ki.
- Sergio - sziszegte mérgesen és elkapta a karomat. - Gyere vissza, ne csinálj jelenetet.
- "Drágám", nem én csinálok, azt te teszed - mutattam körbe, ahol már egyre többen figyelték kettősünket. Pilar gyorsan elengedte a karom, majd egy mosolyt erőltetett az arcára. Rávigyorogtam és elsétáltam Iniestáék asztalához.
Éjfél felé már megittam pár pohárral, így fene bátornak éreztem magam. Láttam, hogy Mata és Corina ülnek, így odaléptem az asztalukhoz.
- Szabad? - nyújtottam a nőnek a kezem.
Corina először rám, majd Juanra nézett, akin látszott, hogy cseppet sem örül a felbukkanásomnak. Oli lökdösni kezdte a nőt, amiért egy hálás pillantást kapott tőlem. Végül Rina felállt és elindult előttem. A parkett közepén megfordult, egyik kezem a derekára csúsztattam, míg a másikkal a kezét fogtam meg. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy teljesen egész vagyok. Szinte láttam a szikrákat, amik köztünk pattogtak.
- Jó újra látni - nyögtem ki végre egy épkézláb mondatot.
- Téged is - sütötte le a szemét.
Olyan gyönyörű volt, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ne essek neki itt mindenki előtt. Inkább még szorosabban öleltem magamhoz.
- Miért léptél le? - szakadt ki belőlem, a másfél éve elnyomott kérdés.
- Sergio, én...nem... - jött zavarba és megállt táncolás közben.
- Corina - emeltem fel a fejét, hogy belenézhessek a csillogó zöld szemeibe. - Szó nélkül otthagytál reggel. Először azt hittem, hogy csak álmodtalak, de aztán rájöttem, hogy egy álomtól nem fárad ki úgy az ember - vigyorodtam el az emlék hatására, mire ő még pirosabb lett. Folytatni akartam a vallatást, de Mata megakadályozott benne.
- Minden oké? - nézett a lányra féltőn és rájöttem, hogy amit érzek, az a féltékenység.
- Persze, már épp indulni akartam - bújt ki a karjaim közül, amitől engem újra elfogott a hiányérzet. Csak bámultam utánuk, ahogy Juan átöleli és visszakíséri a többiekhez. Nem sokra rá, elbúcsúztak és leléptek. Leültem egy asztalhoz és magam elé vettem egy üveg whiskeyt. Szép lassan elkortyolgattam az éjszaka folyamán. Arra eszméltem valamikor hajnalban, hogy a kapus a karom alá nyúlva próbál felállítani.
- Gyere Sese, menjünk pihenni.
- Még ne - rángattam magam, szabadulni akartam a fogásából. - Még nem akarok lefeküdni.
- Muszáj leszel, mert sokat ittál. Holnap, illetve ma, így is baromi másnapos leszel és fájni fog a fejed.
- Nem érdekel. Engem már semmi nem érdekel - tántorogtam, miközben Iker próbált egyenesben tartani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése