Cristiano
Reggel Junior nevetésére ébredtem. Ott állt az ágyam mellett és nézett.
- Szia törpe - húztam be a takaró alá. - A mami küldött, hogy keltsd fel apát? - kérdeztem.
- Ige - válaszolt, majd átölelte a nyakam és egy cuppanos puszit nyomott az arcomra. - Apa szeje.
- Én is szeretlek kismanóm - néztem rá elérzékenyülve.
Nyílt az ajtó és anya lépett be rajta.
- Jó reggelt - mosolygott úgy, hogy nekem is jó kedvem lett tőle. - Hogy sikerült a tegnapi nap? - nézett rám kérdőn.
- Szuper volt! Ana eszméletlen jól főz és a sütijei...máh - mutattam édesanyámnak.
- Nono, vigyázz, nehogy elcsavarja a fejedet az a lány! - váltott aggodalmaskodóba. - Lehet, hogy jól főz, szép és kedves, de nem minden nő viseli el a kisgyerekeket - nézett jelzésképp Juniorra, aki hozzám bújva pislogott ránk.
- 3 évesek az ikrei - osztottam meg vele az információt, majd szépen lassan elmeséltem neki mindent, amit eddig megtudtam a lányról. Anya csak nézett rám és elgondolkodva hallgatott. Mikor befejeztem, várakozón emeltem rá a tekintetem.
- Szeretném megismerni - éreztem a hangján, hogy komolyan gondolja. - Már látatlanban megkedveltem. Nem lehetett egyszerű neki, egyedül felnevelni két gyereket, család nélkül. Képzeld el, ha mi nem tudtunk volna segíteni neked. Hogy oldottad volna meg?
Belegondolni is rossz volt a szavaiba. Tényleg nem tudom, hogy mi lett volna, ha ő és a testvéreim nem állnak mellettem. Nekik köszönhetően, Juni egy szerető családba nőhet fel, még ha apa már nem is lehet velünk.
- Ma eljön az edzésre a gyerekekkel.
- Az jó, akkor mi is kimegyünk Juniorral - mosolygott a kisfiamra. - Nem vagytok éhesek? - váltott témát.
- De, Juni naon éhesz - simogatta meg a pociját a törpe.
- Tiszta apja! - húztam ki magam büszkén. Felkeltünk, az ölembe vettem a fiam és elindultunk a konyhába. Juni szeretett az ölembe ülve enni. Igényelte a közelségemet, ahogy én is az övét. Szerettem a babaillatát magamba szívni. Bármennyire is voltam ideges, pillanatok alatt megnyugodtam, ha ő velem volt.
- Irina hol van? - kérdezte anya egy kis idő múlva.
- Valami fotózáson, Japánban vagy hol - válaszoltam. Elhúzta a száját. Nem nagyon kedvelte a lányt, mert szerinte csak a pénzemre, a hírnevemre hajt és nem szereti Juniort.
- Tetszik neked? - kérdezte hirtelen.
- Ki Irina? - értetlenkedtem.
- Nem, Anabell - miért érzem úgy, hogy anya a vesémbe lát.
- Kedves és gyönyörű lány - nyomtam a rizsát, de letorkolt.
- Ne terelj!
- Nem tudom. Eddig ha megláttam, mindig csak "az" jutott az eszembe, mert férfiból vagyok. Most viszont kezd valami megváltozni. Baromságok csúsznak ki a számon, ha ott van. Tiszta hülyét csinálok magamból, pedig nem akarok.
Anya egy mindent tudó mosolyt villantott rám, de nem szólt semmit.
- Sergionak is nagyon bejön, sőt szerintem már elkezdett valamit érezni iránta - nyögtem ki a problémámat.
- Ramosnak? - csodálkozott el. - Végül is, már régóta nincs barátnője, és ha tényleg ilyen különleges ez a lány, el is hiszem - gondolkodott hangosan. - Döntsd el, mit akarsz.
- Ha én azt tudnám - sóhajtottam fel.
Miután befejeztük a reggelit, játszottam még Junival, majd elkezdtünk készülődni. Anya is összepakolt, majd kocsiba ültünk és elindultunk a stadionba. A beléptetésnél nem volt gond. Az öltözőben már ott volt a fél csapat és mindenki lepacsizott a fiammal. Anyát is megölelgették, mivel nagyon szerették őt.
- Hola, Dolores - ölelte át Sergio és cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Sese, édes fiam, rég láttalak - viszonozta az ölelést. - Egész megemberesedtél - ütögette meg a vállát a védőnek.
Egyszer csak Iker állt meg az ajtóban, kezében Nicoval.
- Gyere nyugodtan, még nem öltözik senki - szólt a háta mögé nevetve.
Majd belépett Ana, Linával az ölében. Megilletődötten nézett körül.
- Hola, fiúk - mosolyodott el, ahogy ismerős arcokba botlott.
Úgy éreztem, hogy itt az idő, hogy bemutassam őt a családomnak. Felvettem Juniort és odaléptem a lány elé.
- Szia, Ana! Ő itt a kisfiam Junior.
- Szia, Junior, Anabell vagyok, ő a kislányom Lina, ő pedig a kisfiam Nico - mutatott a gyerekeire. Juni le sem vette a szemét a kicsilányról.
- Szerelem első látásra - nevetett fel anya.
- Jaj, de buta vagyok - kaptam a fejemhez. - Ő az édesanyám, Dolores Aveiro. Ő pedig Anabell Montgomery - mutattam be a két nőt egymásnak.
- Jó napot - nyújtott kezet a lány, de anya inkább gyerekestől megölelte.
- Tegezz nyugodtan, nem vagyok még olyan öreg - nevetett a lányra és láttam rajta, hogy neki is tetszik a látvány.
- Köszönöm Dolores - pirult el Ana.
- Gyönyörű gyerekeid vannak - dicsérte meg az ikreket. A lány arcára boldog mosoly ült ki anya szavai után.
- Hölgyeim - szólalt meg Iker -, szeretnénk átöltözni, de ha akarják, maradhatnak - húzta fel a szemöldökét.
- Szerintem nem tudtok olyat mutatni nekünk, amilyet még nem láttunk volna - kekeckedett vele anya, de aztán elindultak a lelátok felé Anabellel.
Mi átöltöztünk és kikocogtunk a pályára. A fiúk közt Ana és a gyerekei voltak a téma. Nem szóltam bele, hisz nem az én dolgom, de azért én is kíváncsi lennék, hogy ki a gyerekek apja. Nem normális az biztos, hogy egy ilyen lányt kihasznált. Az edzés alatt fel-felpillantottam anyámék felé és örömmel láttam, hogy nevetgélnek és jól elvannak a gyerekekkel. Egyszer olyan hangosan kacagtak a kicsik, hogy mindannyian odakaptuk a fejünket. Sergio annyira belemerült Ana hesszelésébe, hogy nem vett észre egy feléje repülő labdát, ami pont fejen találta. Jól kiröhögtük.
Edzés végeztével a kicsik leszaladtak a pályára. Juni azonnal a labdához futott és elindult vele a kapu felé. Ránéztem az ikrekre és láttam, hogy ha Nico nem is, de Lina érdeklődve nézi a fiamat.
- Gyere Lina - szólítottam meg. - Van itt még labda - böktem a sportszerek felé.
- Szabad? - nézett kérdőn az anyukájára.
- Persze kicsim. Nico te nem mész? - kérdezte a fiát, de ő csak megrázta a fejét. Lina viszont már futott is a labda után. Nagyon ügyesen terelgette, egészen addig, míg meg nem látta, hogy Junior elesik a saját labdájában és pityergésre húzza a száját. Érdeklődve néztem a két gyereket. Lina odaszaladt a fiamhoz és átölelte a vállát. Valamit mondott neki és megsimogatta a térdét, ami kicsit felhorzsolódott. Csak egy évvel volt idősebb a fiamnál, de olyan profin bánt vele, hogy csak néztem. Lina kézen fogta és a már nevető Junival együtt vezették be a labdát a kapuba. Mint két testvér. ?!? Mi? Miken gondolkodom? Jézusom, nem vagyok normális! Méghogy testvérek. Nekem ott van Irina. Meg amúgy is, Ana biztos nem gondol rám úgy, mint én rá. Ránéztem anyára, aki megint mindent tudóan nézett vissza. Elkaptam a tekintetem. Próbáltam elterelni a gondolataimat, ami sikerült, miután leálltunk focizni a kicsikkel. Nevetgélés, sikítozás, kiabálás törte meg a stadion csendjét. Már jócskán vége volt az edzésnek, de páran még maradtunk a gyerekekkel játszani. Iker elfoglalta a helyét a kapuban és "próbálta" kivédeni a kicsik rúgásait. Nico is beállt hozzájuk. Aztán Mesut felkapta Linát, míg Sergio Nicot, Marcelo pedig az én fiamat vette a nyakába. Lovacskázni kezdtek, ami addig tartott, míg csapattársaim teljesen ki nem fulladtak. Elfeküdtek a fűben és csak lihegtek.
- Ez felért még egy edzéssel - nyögte Marci.
- Ja, holnap nem is kell jönnünk - ironizált Mes.
- Most viszont irány a zuhany, mert teljesen le vagytok izzadva és megfogtok fázni, ha továbbra is a hideg földön fekszetek - közölte velük Ana. Aranyos volt, hogy a saját gyerekei után minket is pátyolgatni kezdett.
- Igenis mama! - ugrott talpra Sergio és egy puszit nyomott a lány arcára. Döbbenten vettem észre, hogy szorítani kezdett a mellkasom. Féltékenység lenne? Egy fenét. Nekem csak tetszik a lány, mert jó nő - győzködtem magam.
- Menjünk - csapott a vállamra Iker. Az öltöző felé tartva, csodálkozva néztem, hogy Junior nem velem és nem is anyával jön, hanem felkéredzkedik Ana ölébe, aki szó nélkül fel is vette. Csak néztem a fiam, aki csillogó szemmel hajtotta a lány vállára a fejét és az ujját szopta. Láttam rajta, hogy nagyon fáradt. Odaléptem, hogy átvegyem.
- Add csak ide, ne te cipeld - nyúltam a fiam felé.
- Hagyd csak - nevetett -, az ikrek után meg se kottyan.
- De mindjárt elalszik és akkor kényelmetlen lesz neked - győzködtem tovább.
- Nyem - közölte velem a fiam. - Juni majad. Apa nyem.
Ebből megértettem, hogy hat lóval sem tudom most elvontatni Anától, aki mosolyogva nézett a fiamra, majd megpuszilta.
- Semmi baj kisherceg - suttogta neki. - Apának úgyis zuhanyoznia kell. Addig itt maradsz velem, jó? - kérdezte és egy lágy dallamot kezdett el dúdolni útközben, mire a fiam egyre laposabbakat pislogott.
Az öltöző ajtóból visszanéztem és láttam, hogy Ana az alvó fiammal az ölében leül az egyik fotelba. Anya rám nézett és elmosolyodott. Becsuktam magam után az ajtót. Az öltözőben párás, nehéz volt a levegő. Többen is tusoltak már. Sergio viszont mintha rám várt volna, kérdést intézett felém.
- Mit akarsz tőle?
Nem kertelt, egyből a tárgyra tért.
- Nem tudom - válaszoltam az igazsághoz hűen.
- Ne játssz vele! Neked ott van Irina. Anának olyan valaki kell, aki csak vele foglalkozik és a gyerekeivel. Aki meg tudja neki adni a családot - mondta komolyan.
- Te vagy az a valaki? - gúnyolódtam.
- Miért talán te? - kérdezett vissza, majd otthagyott a megválaszolatlan kérdésekkel.
Mire végeztem, már mindenki kint beszélgetett a folyosón. Ana még mindig az ölében tartotta Juniort. Nico és Lina két oldalról simult hozzá.
- Mint egy festmény - súgta a fülembe Mes és ragyogó szemekkel nézett a lányra. Tényleg nem mindennapi látvány volt, ezért csináltam egy képet róluk a mobilommal.
- Ideje lenne indulnunk - szólalt meg anya. Sergio felvette a két kicsit, míg Ana mellette sétált az én fiammal. Úgy néztek ki, mint egy nagy család. Mit is mondott Sese? A lánynak család kell. Meg tudnám neki adni? Nem tudtam belemélyülni a kérdésbe, mert Ana mellém lépett.
- Sergio visz minket haza, mert a kicsik elaludtak és így nem tudok velük buszozni - mosolygott rám, majd óvatosan átadta anyának, a még mindig alvó fiamat.
- Buszozni? - értetlenkedtem.
- Cris, nekem nincs autóm - közölte velem nyugodt hangon.
- Miért? - kérdeztem rá, mert nekem ez annyira felfoghatatlan volt. Nem szólt semmit, csak elpirult. Nekem pedig leesett, hogy mekkora tapló voltam. Nincs rá pénze. Mikor erre ráeszméltem, én jöttem zavarba.
- Örülök, hogy megismerhettelek - fordult oda anyához, elterelve a beszélgetést. - Köszönöm ezt a délutánt, Cris. Tényleg jó ötlet volt - hajolt oda hozzám és egy puszit nyomott az arcomra.
- Én is örülök Ana. Vigyázz magatokra. Akkor jövő héten találkozunk - kíváncsian néztem rájuk. - Meghívtam Anát és a gyerekeket jövőhéten hozzánk egy ebédre - magyarázta, miközben cinkosan nézett rám.
- Majd telefonálok, hogy melyik nap lenne jó, mert sok dolgot el kell még intéznem a szülinaposok miatt - mosolygott, majd sietve lépett oda Sergiohoz, aki még mindig a gyerekeket tartotta. Ana beült az autóba és Sese segített őket is betenni. Becsukta rájuk az ajtót, átsétált az ő oldalához és rám nézett.
- Család - formálta a szája a szót és beült. Bámultam utánuk, míg el nem tűntek a forgalomban.
- Ez mi volt? - nézett rám kérdőn anyám, aki elől semmi nem maradhatott rejtve.
- Semmi, csak lefektettük a szabályokat - láttam rajta, hogy kapizsgálja.
Mi is beültünk a kocsimba és elindultunk haza.
- Igazad volt - szólalt meg anya kis idő múlva. - Tényleg különleges lány.
- Igen - sóhajtottam fel. - Nagyon is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése