Házasság extrákkal 17.

Kendra

   Nagyon hamar délután lett. Hiába is próbáltam volna elsumákolni a ruhapróbát, nem ment volna, mert Dolores és Sergio kézen fogtak és elvittek a megadott címre. A tulajdonos majdnem földig hajolt előttünk, ami nagyon idegesített, de csak ezután jött az igazi gyötrelem. Lehet, hogy más élvezné a felhajtást, de nekem a hideg futkosott tőle a hátamon. Két fiatal lány segített belebújni a szebbnél-szebb ruhákba amiket aztán meg kellett mutatnom Sergionak és a leendő anyósomnak. Időközben megállapítottam, hogy ők ketten nagyon egy hullámhosszon vannak. Már körülbelül a huszadik ruhát húztam magamra és már nagyon untam, hogy a két kísérőmnek egyik sem tetszik. Mindegyikről volt valami rossz véleményük. " Ez túl fodros, ez túl egyszerű, ebben úgy nézel ki, mint a nagyanyám..." stb.
  Fújtatva ragadtam meg a következő darabot és közben halkan szitkozódtam.
 - Komolyan mondom, ez az utolsó! Ha ez sem tetszik, akkor farmerban fogok férjhez menni!
  A két lány furcsán nézett rám, majd a bátrabbik megszólalt.
 - Te nem is örülsz az esküvődnek?
 - Dehogynem - válaszoltam reflexből. - Miért?
 - Mert nem úgy nézel ki, mint aki fel van dobva tőle, hogy pár nap és Cristiano Ronaldo felesége lehet - sóhajtott fel már a másik lány is és várakozón pislogtak rám.
  Elnéztem az arcukat és rájöttem, hogy mindketten szívesen cserélnének velem. Belegondolva a helyzetbe igazuk volt. Örülnöm kéne, hogy én lehetek a szerencsés, aki igába hajtja a portugált.
 - Örülök - kezdtem magyarázkodni - csak nem gondoltam volna, hogy egy esküvő ennyi macerával jár.
 - Na igen - vigyorodott el a bátrabbik -, de biztosan megéri. Kérdezhetek valamit? - halkította le a hangját.
 - Persze - válaszoltam mit sem sejtve.
 - Az ágyban is olyan isten, mint amilyennek kinéz?
  Szemeim majd kiestek a döbbenettől, ahogy a kíváncsi lányokra néztem. Mindketten levegőjüket visszafojtva várták a választ. Egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy megmondom az igazat miszerint nem tudom, de nem akartam magyarázkodni nekik, így csak elvörösödve bólintottam egyet.
 - Tudtam - sikkantott fel a kérdezőm. - Én megmondtam, hogy egy ilyen pasi mindenben jó. Annyira irigyellek - sóhajtott fel aztán és segített felhúzni a ruhám cipzárját.
  Szinte menekülve léptem ki az öltözőből, hogy Dolores és Sergio elé álljak. Amint megláttak, még a szavuk is elakadt. Bambán bámultak rám.
 - Mi a gond? - kérdeztem idegesen, mert ilyenkor szokott jönni a hibák felsorolása.
 - Ez... - pislogott leendő anyósom.
 - La puta... - csúszott ki Sergio száján.
 - Túl sok? Túl csicsás? Túl hercegnős? - zúdítottam rájuk a kérdéseket.
 - Tökéletes -fojtotta belém a szót a védő.
 - Ez a legjobb szó - bólogatott Dolores is. - Ha a fiam ebben meglát... - csapta össze a kezeit.
 - Nem gondolod meg magad? - lépett mellém Serg vigyorogva.
 - Mármint?
 - Inkább gyere hozzám - nézett rám csillogó szemekkel és nem tudtam eldönteni, hogy viccel vagy komolyan beszél.
 - El a kezekkel a menyemtől - horkant fel Cris anyukája. - A szemed is vedd le róla - csapta aztán nyakon a focistát.
 - Jól van na, egy próbát megért - vigyorgott Ramos.
 - Adok én neked próbát - vágta csípőre a kezét a nő tettetett dühvel.
 - Befejeznétek? - szóltam rájuk. - Akkor jó ez a ruha vagy sem?
 - Ha a reakcióinkból nem jöttél volna rá, tökéletes - válaszolt Sergio és mégegyszer körbe járt. Megkönnyebbülve lélegeztem fel.
 - Akkor végre mehetünk - léptem volna vissza a fülkébe, de szinte egyszerre nyúltak utánam.
 - Még nem! - kiáltották.
 - Most mi van már? - kérdeztem frusztráltan.
 - Még gyönyörködnénk egy kicsit benned és amúgy is kell még fátyol meg egy-két kiegészítő - sorolták. Szemeimet forgatva álltam a tükör elé, hogy én is lássam, mitől vannak úgy elájulva. Megdöbbentett a látvány. Egy tényleg szép nő állt előttem.
 - Ugye milyen gyönyörű vagy? - lépett mellém Sergio miközben Dolores a tulajjal tárgyalt. - Már most irigylem azt a majmot.
 - Sese! - nevettem el magam. - Fejezd már be! Te tudod a legjobban, hogy miről szól ez az egész - súgtam neki halkan.
 - Igen tudom, de szerintem ha Cris meglát így az oltár előtt és van egy kis esze, soha többé nem enged el - fogta meg a kezemet. - Tudod kicsi Kendra, Irina nem is tudja mekkora szívességet tett nektek - mondta amit nem tudtam mire vélni. Mielőtt azonban rákérdezhettem volna, Dolores visszatért és örömmel kezdett magyarázni.
 - Na, megvan a ruhád, elintéztem a koszorúslányok ruháját és...
 - Koszorúslányok? - értetlenkedtem.
 - Bizony - bólogatott. - Ne aggódj, én mindenre figyelek, a te dolgod csak annyi, hogy holnapután felveszed ezt a szép ruhát és kimondod a boldogító igent a fiamnak - tette a vállamra a kezét.
  Beletörődve bólogattam, majd átvettem az utcai ruhámat és megköszöntem a lányok segítségét, akik sok boldogságot kívánva búcsúztak el tőlem. Az autóban hátra ültem, hogy a két főszervező útközben is tudjon egyeztetni. Meg sem próbáltam figyelni rájuk, mert a szemeim leragadtak a fáradtságtól és szépen lassan álomba merültem.