Házasság extrákkal 18.

Kendra

  - Kész vagy? - dugta be a fejét a bátyám az ajtón. - Ejha - lépett beljebb döbbenten. - A kishúgomból hercegnő lett - nézett végig rajtam.
 - Nem túlzás ez? - mutattam magamra idegesen.

                                                                   
 - Magyarázd már meg neki, hogy tökéletesen néz ki, mert nekünk nem hiszi el - csattant fel mellettem Sara és Caroline, akiket Cris kért fel, hogy segítsenek nekem készülődni. Mindketten csodaszép türkizszínű koszorúslány ruhában pompáztak.
  Fraser rám nézett a mindent tudó szemeivel, majd a lányokhoz fordult.
 - Magunkra hagynátok minket egy kicsit?
  Sara bólintott és magával húzta Carolt is. - De ne sokáig, mert mindjárt indulni kell - fordult még vissza az ajtóból, majd becsukta maga után.
 - Mi a baj? - lépett mellém a testvérem és mutatóujjával felemelte az államat.
 - Nincs semmi, csak izgulok - küldtem felé egy hamis mosolyt.
 - Dri - szólított gyerekkori becenevemen. - Tudhatnád, hogy mindenkinél jobban ismerlek, látom hogy valami bánt. Mond el, hátha tudok segíteni.
 - Félek - nyögtem ki nagy nehezen.
 - Dehát mitől?
 - Hogy nem leszek elég jó Crisnek - suttogtam, miközben a szemeimet elfutották a könnyek.
 - Ne merészelj sírni! - szólt rám kedvesen a bátyám. - Saráék azt fogják gondolni, hogy én ríkattalak meg és leszedik a fejemet, ha elkened a sminked - vigyorgott rám, hogy jobb kedvre derítsen.
  Mély levegőket vettem, hogy lecsillapítsam magam, ami sikerült is, annyira, hogy egy pici mosolyra is futotta az erőmből.
 - Na így már jobb - nézett rám Fraser - és most meséld el, hogy mi az igazi ok, amitől így kiborultál.
 Nagy sóhaj után erőt vettem magamon és pár mondatban felvázoltam neki az esküvő igazi okát. Érdeklődve, szótlanul hallgatott.
 - Ennyi - tártam szét a karjaimat és vártam az oltári nagy letolást. Néhány pillanatnyi néma fürkészés után végre megszólalt.
 - Melyik okostojás ötlete volt? - húzta fel a szemöldökét.
 - Sese - sóhajtottam.
 - Úgy éreztem - vigyorodott el. - Csak neki vannak ilyen beteg ötletei.
 - Te nem is haragszol? - pislogtam rá megütközve.
 - Miért tenném? - vonta meg a vállát. - Én mindig mondtam, hogy szép pár lennétek.
 - De Frase - néztem rá elhűlve -, nem érted, hogy ez csak színlelt dolog? - emeltem fel a hangomat, mert kezdtem elveszíteni a türelmemet.
 - Hááát, nem tudom, de Cristiano idegessége és aggódása ott lent - mutatott a kert felé -, hogy meggondolod magad és faképnél hagyod, nekem nagyon igazinak tűnt. Teljesen olyan volt, mint egy igazi vőlegény - röhögött a képembe.
 - Biztos csak ideges, mert nem akar beégni a média előtt.
 - Ha neked így könnyebb, akkor hidd csak ezt - csóválta meg a fejét a bátyám. - Én akkor is látom amit látok.
  Elhúztam a számat és megforgattam a szemeimet. Mielőtt lecseszhettem volna az idióta képzelgései miatt, nyílt az ajtó és Saráék léptek be.
 - Idő van - mosolygott rám kedvesen Iker barátnője. A gyomrom görcsbe rándult és segélykérőn néztem a testvéremre.
 - Melletted vagyok - szorította meg a Fraser a kezemet és elindult velem az ajtóhoz. Ő vezetett az oltárhoz, mert édesapánk még pici korunkban meghalt, és a nevelőapánk nem akarta elvenni ezt a tisztséget a bátyámtól. Sara és Carol vigyorogva indultak el előttünk a lépcsőn. A teraszajtóhoz érve megláttam azt a rengeteg embert, akiket Dolores meghívott a nagy napra és persze az újságíró hiénák sem hiányozhattak. A térdem megrogyott a látványtól, de a bátyám erősen tartott.
 - Nyugi - ütögette meg a kézfejemet, amit tartott. - Gondolj Crisre, hogy ott vár a végén - vigyorodott el, majd büszke tartással vezetni kezdett a sorok között. Én nem néztem se jobbra, se balra csak az engem figyelő portugált láttam magam előtt, akinek a szemei furcsán sötéten csillogtak. Nem emlékszem, milyen hosszú volt az út, csak arra eszméltem, hogy Fraser átadja a kezemet Crisnek és szigorúan ránéz.
 - Nagyon vigyázz rá! - morogta bátyósan az orra alatt.
 - Úgy lesz - hangzott fel a rekedt válasz amire felkaptam a fejemet. Roni szemei majd kiestek a helyükről. - Gyönyörű vagy - súgta oda, amitől az eddig egy csomóban gubbasztó pillangóim ezer felé repültek.
 - Te sem nézel ki rosszul - mosolyogtam rá és végig néztem rajta. Haja tökéletesre lőve, öltönye fessen feszített rajta és az elmaradhatatlan fülbevalói vidáman szikráztak a napsütésben. Szívem hevesebben kezdett dobogni attól a huncut mosolytól ami kiült az arcára.
 - Khm, khm. Kezdhetjük? - hallottuk meg az anyakönyvvezető krákogását, amivel felhívta magára a figyelmet. Zavartan kaptuk el egymásról a tekintetünket és minden figyelmünket a férfire fordítottuk. Gondolataim el-elkalandoztak, így Cris apró lökésére figyeltem fel. Junior állt előttünk egy párnával, rajta két karikagyűrűvel.
                                                               

Olyan édes volt felelősségteljes arckifejezéssel az arcán, hogy azt hittem menten megzabálom. Remegő kézzel húztam fel a karikát a focista ujjára és ő is ugyanígy tett. Az anyakönyvvezető újabb beszédbe kezdett, de én a fülemben doboló véremtől semmit nem hallottam. Mikor Cris megszorította a kezemet, tudtam, hogy figyelnem kell, és igaz is volt, mert meghallottam a filmekből jó ismert mondatokat:
 - Kendra Froster, fogadod-e az itt megjelent Cristiano Ronaldo dos Santos Aveirot törvényes férjedül? Ígéred-e, hogy vele leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ?
 - Igen - nyögtem ki elhaló hangon, miközben a fejemben csak egy dolog zakatolt: Mit keresek én itt?
- És te, Cristiano Ronaldo akarod-e az itt megjelent Kendra Froster feleségedül? Fogadod-e, hogy vele leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ?
 - Igen - hallottam meg mellőlem a csatár határozott válaszát.
 - A rám ruházott hatalmamnál fogva házastársnak nyilvánítalak benneteket. Megcsókolhatod a menyasszonyt!
 Ijedten néztem a portugálra, erről nem volt szó! Úgy látszik őt ez nem zavarta, mert sármos mosollyal az arcán közelített felém, majd telt ajkait az enyémekhez érintette és ezzel megpecsételte a sorsomat. Elvesztem az érzésben, amit ez a csók adott. Megszűnt körülöttem minden csak Crisre koncentráltam és arra, hogy ne nyögjek fel hangosan az élvezettől. Puha ajkai édesek voltak és nem tudom miért, de követelődző nyelvének utat engedve csókoltam vissza. Kezem a tarkójára kúszott, míg ő a derekamat ölelte. Levegőért kapkodva váltunk el egymástól és fátyolos tekintettel pislogtunk a másikra. A pillanatot a násznép örömrivalgása és tapsa zavarta meg. Vakuk villogtak és az emberek megindultak felénk, hogy elmondják jókívánságaikat. Nagyon sokan voltak, nem is tudom, Dolores hogy tudta ezt ilyen rövid idő alatt összehozni. Cris egy pillanatra sem engedte el a derekamat, féltőn, óvón vont magához főleg mikor a média munkatársai is tiszteletüket tették a hülye kérdéseikkel. Aztán végre elfogytak az emberek, mindenki a házban gyülekezett. Fáradtan masszíroztam az erőltetett mosolygástól elgémberedett arcomat.
 - Mi jön most? - kérdeztem a mellettem szintén elcsigázottan álldogáló portugáltól.
 - A nyitótánc és aztán indul a buli - vigyorodott el. - Szabad egy táncra Seňora Aveiro? - villantott rám egy bugyiolvasztó mosolyt, miközben a karját nyújtotta felém.
 - Ezer örömmel Seňor Aveiro - karoltam belé és így vonultunk be a vendégek közé, hogy megkezdjük házaséletünk első közös perceit.