Lola
- Hát ez rohadt unalmas meccs volt - nézett rám Zidane.
- A lényeg, hogy nyertünk - sóhajtottam fel, de tudtam, hogy igaza van. Jese már a hetedik percben megszerezte a vezetést, de onnantól leült a meccs. A fiúk egyszerűen megelégedtek ezzel az eredménnyel és tartották is a végéig. Ijedten kaptam a telefonomhoz, mikor megéreztem a rezgését. Összehúzott szemekkel olvastam el az üzenetet amit kaptam, majd visszacsúsztattam a zsebembe.
- Megtennéd, hogy beszélsz a fiúkkal? - néztem a franciára.
- Gond van?
- Nincs, csak a Nagyfőnök beszélni akar velem.
- Mit csináltál, hogy hívat? - vigyorgott rám Zizu.
- Fogalmam sincs. Remélem semmi olyat amivel elszúrhatnám a párizsi utamat.
- Tényleg, te ma még repülsz - röhögött fel a segítőm. - Akkor jó utat és vigyázz magadra - ölelt meg. - De nehogy aztán ott ragadj - súgta a fülembe és mikor megakartam ütni, elugrott.
- Kapd be - szóltam utána, mire hangosan röhögve ott hagyott a folyosón. Fejemet csóválva, de mosolyogva lépkedtem a nagybátyám irodája felé. Bekopogtam és az invitáló "szabad" szócska után beléptem.
- Lolácskám - állt fel Flo bácsi az asztaltól. - Jól nézel ki - ölelt magához.
- Ajaj - pusziltam meg, miközben a gyomrom görcsbe rándult. - Te valamit akarsz.
- Miből gondolod? - nézett rám a szemüvege mögül somolyogva.
- Nem szoktál te ilyen kedves lenni hátsó szándék nélkül - ültem le a közben felkínált helyre.
- Ezen most meg is sértődhetnék, ha nem lenne igazad - vonta meg a vállát vigyorogva.
- Tudtam - sóhajtottam.
- Persze, hogy tudtad. Okos lány vagy, az én családomra ütöttél.
- Még jó, hogy apa ezt nem hallotta - nevettem fel már én is. - De most már igazán elmondhatnád, hogy miért is kellett idejönnöm. Gondolom elég fontos, mert csip-csup ügyekkel nem szoktál zargatni - néztem rá várakozón.
- Így igaz - tette össze a kezeit és elkomolyodva nézett rám. - Tudom, hogy nem szereted az ilyeneket, de ezt most muszáj lesz elvállalnod.
- Mégis mit?
- Két dolgot. Az egyik, hogy elsején lenne egy bál, amin részt kell venned.
- Ácsi-ácsi! - állítottam le. - Milyen bál? És miért "kell" rajta részt vennem? - pislogtam értetlenül a nagybátyámra.
- Egy jótékonysági rendezvény, ahol Ronaldoval és Ramossal kell reprezentálnod a Real Madridot. Minden csapat három emberrel képviselteti magát.
- Muszáj? - húztam el a számat.
- Igen - bólintott. - Ez most kötelező.
- Oké - sóhajtottam fel - majd kibírom valahogy. Mi a másik?
- Milyen másik? - jött zavarba, amiből már sejtettem, hogy a bál volt a kisebbik rossz.
- Ne csináld! Azt mondtad, két dolog van. Ez volt az egyik, és mi a másik?
Flo bácsi fészkelődni kezdett a székében.
- Egy fotózás - bökte ki végül.
- Nem - vágtam rá kapásból. - Te tudod a legjobban, hogy mennyire irtózom tőle.
- Muszáj - nézett rám határozott tekintettel. - A Niketől jött a felkérés és mivel ők az első számú szponzorunk, nem mondhatunk nemet.
- Bassza meg! - ugrottam fel a székemből. - Miért nem elég nekik Cris vagy Sergio vagy , vagy bárki? Miért pont én?
- Mert ha nem tűnt volna fel, te vagy az egyedüli női edző a világon - vigyorodott el. - Mármint aki férfiakat edz. ráadásul nagyon eredményesen.
- Nem kell hízelegned - húztam el a számat. - Tudod, hogy a csapatért megcsinálom. De ugye nem kell idióta jelmezekbe bújnom? - kérdeztem ijedten.
- Szerintem a legújabb sportruházatról szeretnének portfóliót készíteni.
- Jó, de ha nem tetszik valami, akkor úgy ott hagyom őket, mint eb azt a bizonyos cuccot a járdán - tettem karba a kezeimet. - Amúgy ez mikor lenne?
- Harmadikán.
- De jó, hogy így betáblázzák az időmet - csattantam fel.
- Ne haragudj, de ezeket nem lehet lemondani - nézett rám hálásan.
- Nem haragszom, vagyis csak egy kicsit - tettem hozzá, majd az órámra néztem. - Most mennem kell, mert egy óra múlva már a reptéren kell lennem.
- Ó, szóval megint Párizsba mész? - mosolyodott el Flo bácsi.
- Igen.
- Ennyire komoly a kis brazilra a dolog?
- Nem tudom - vontam meg a vállam. - Ő már mondta, hogy szeret, de nekem nem megy. Úgy vagyok vele, hogy élvezem a vele töltött időt, amíg lehet.
- Lolita - lépett hozzám a bácsikám, majd a vállaimnál fogva maga felé fordított. - Ő nem Marco. Nem minden férfi olyan, mint ő volt.
- Tudom - gyűltek könnyek a szemembe - és hidd el, én próbálkozom, de nem megy. Akkor és ott én képletesen meghaltam és úgy érzem, hogy a lelkem nélkül tértem vissza - öntöttem szavakba az évek óta magamba fojtott keserű gondolatokat.
- Ez hülyeség - törölte le a könnyeimet, amik áruló módjára gördültek végig az arcomon. - Fiatal vagy még, előtted az egész élet. Ne hagyd, hogy egy idióta miatt tönkre menjen az egész. Erős vagy és ezt már akkor bebizonyítottad, mikor felálltál a padlóról és leporoltad magad. Hidd el, sokan képtelenek lettek volna rá.
- Köszönöm - bújtam hozzá, mint kislány koromban.
- Nincs mit kicsim - nyomott puszit a fejem búbjára. - De ha most nem indulsz el, akkor le fogod késni a géped - kuncogott fel.
- Basszus - bontakoztam ki az öleléséből és a falon függő tükörhöz léptem. Gyorsan rendbe szedtem az arcomat és a hajamat.
- Ne felejtsd el, hogy elsejére haza érj! - figyelmeztetett Flo bácsi mikor elköszöntem tőle és kezem már a kilincsen volt.
- Lehet ezt elfelejteni? - forgattam meg a szemeimet majd puszit dobva neki, kiléptem a folyosóra.
Sietős léptekkel indultam a kocsimhoz, majd végig száguldva a városon, leparkoltam a reptéren. Fent a gépen az ülésemben hátra dőlve lehunytam a szemeimet és mosolyogva gondoltam az előttem álló napokra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése