10/10. 64.rész

Lola

   Régóta nem érzett nyugalommal, boldogan nyitottam ki a szemeimet ébredés után. Oldalra fordultam és rémülten láttam, hogy egyedül fekszem az ágyban. Szívembe mart egy ismerős érzés. "Ennyi volt, bevallottad, hogy mit érzel erre ő lelépett" - búgta egy roppant idegesítő hang a fejemben. Szemeimet elfutották a megalázottság könnyei. Már megint megtörtént - néztem magam elé leverten, mikor kinyílt az ajtó és kezében egy tálcával belépett a barátom.
 - Felébredtél Kicsim? - mosolyodott el és ettől, a negatív gondolataim egy pillanat alatt szertefoszlottak, mintha a csúnya fekete felhőt legyőzte volna a napsütés.
 - Igen, mert hiányoztál mellőlem - pislogtam rá durcásat játszva.
 - Fáradt voltál így hagytalak pihenni - ült le mellém és az ölembe helyezte a tálcát. - Jó étvágyat - hajolt közelebb és egy puszit nyomott a számra. Zuhanyzás után lehetett, mert tusfürdőjének férfias illata bekúszott az orromba és életre keltette az eddig csendben szunnyadó pillangóimat.
 - Hmm - húztam közelebb magamhoz és belecsókoltam a nyakába. - Te viszont nagyon friss vagy.
 - Muszáj, mert a szépséges barátnőm korábban megy haza mint terveztem így minden pillanatot ki akarok élvezni vele - fogta meg a kezemet és a szájához emelte egy csókra. - Annyira jó melletted ébredni - sóhajtott fel édesen. A szituációtól úgy éreztem magam, mint egy szerelmes tinédzser és ennek örömére elpirultam.
 - Ilyet sem láttam még tőled - nevetett fel mire én meglöktem a vállát, majd kezeim közé rejtettem vérvörössé vált arcomat. - Nagyon tetszik, hogy ezt én tudom kiváltani belőled - súgta a fülembe.
 - Thiago! - emeltem meg a hangomat, mert zavartak ezek az új érzések. Sebezhetőnek éreztem magam tőlük. - Fejezd be!
 - Rendben - dőlt a könyökére mellettem. - Reggelizzünk. Ugye én is kapok, ha már ennyit fáradtam vele? - pislogott rám és a tálcámra.
 - Háát, még meggondolom - húztam az agyát és örültem, hogy elterelte a témát. Megfogtam és beleharaptam az egyik croissantba. Mit ne mondjak, mennyei íze volt, nem hiába a francia reggelik elengedhetetlen része. - Hmm, ez isteni - nyammogtam, majd Thiago felé nyújtottam a péksütit, hogy harapjon belőle. Így reggeliztünk meg, miközben semmiségekről beszélgettünk. Miután befejeztük az evést, a brazil elvitte a tálcát, és pedig lezuhanyoztam. Felvettem egy egyszerű farmert és egy lenge félvállas pólót. Hajamat copfba kötöttem és belebújtam a sportcipőmbe.
 - Hűha - nézett végig rajtam mikor visszajött a szobába. - Ma mindenki engem fog irigyelni - ölelt át.
 - Ne hozz már folyton zavarba - léptem ki mellette az ajtón, kibújva a karjai közül.
  Kézen fogva hagytuk el a lakást és belevetettük magunkat a város forgatagába.
 - Hová viszel? - kérdeztem a braziltól mikor már vagy félórája követtem őt utcákon át.
 - Majd meglátod - vigyorgott rám és hirtelen befordult egy keskeny kis utcába. Jobbra-balra kapkodtam a fejemet, nem győztem betelni a látnivalókkal. Piciny házak sorakoztak egymás mellett, amiknek az ablakai telis-teli voltak szebbnél szebb portékákkal. Thiago lefékezett az egyik előtt majd beléptünk. Ámulva néztem körül a piciny boltban.
 - Tetszik? - ölelt át a védő és állát a nyakamba fúrta.
 - Nagyon - suttogtam megilletődve.
 - Bonjour! - hallottam meg egy rekedtes öreg hangot.
 - Bonjour! - válaszoltunk egyszerre és az idős ember felé fordultunk, aki millió nevetőránccal a szeme alatt nézett ránk. Amíg Thiago beszédbe elegyedett vele, addig én felfedező útra indultam a sorok között. Néha megálltam és megcsodáltam egy-egy szobrot, vagy ujjaimat óvatosan végig húztam a több száz éves bútorokon. Épp egy fiatal lányt ábrázoló kép előtt álltam, és azon merengtem, hogy vajon mennyi ideig kellett szegénynek modellt állnia a korsóval a vállán, mikor Thiago mögém lépett.
 - Találtam neked valamit - mondta sejtelmesen, és a nyakamba helyezte az ajándékát.
 - Thiago ezt nem... - kezdtem volna szabadkozni, de nem engedte.
 - Pierre szerint, ezt neked szánták az égiek - vigyorodott el és egy gyönyörű velencei tükör elé vezetett.
  Elkerekedett szemekkel néztem a medálra és a hozzá tartozó láncra.
 - Vous Avez Mon Coeur - olvasta fel nekem Thiago a feliratot.
 - Mit jelent? - kérdeztem kíváncsian miközben az ujjaim közé fogtam az apró medált.
 - Van szívem - nézett a szemeimbe a védő.
  Szívverésem kihagyott egy ütemet és teljesen elérzékenyülve pislogtam az ajándékomra.
 - Köszönöm - suttogtam megilletődve majd megcsókoltam azt a férfit, aki visszaadta a szerelembe vetett hitemet.
  Mosolyogva búcsúztam el a tulajdonostól, aki egy kedves mozdulattal simított végig a láncomon miközben valamit mormogott.
 - Mit mondott? - néztem kíváncsian a barátomra, mikor kiléptünk az utcára.
 - Valami olyasmit, hogy minden régi tárgy megtalálja új tulajdonosát.
  A maradék időnkben szótlanul, összebújva sétálgattunk a Szajna parton. Évek óta először éreztem magam maradéktalanul boldognak. Nem kellettek szavak, hogy tudjuk mit érez a másik. Néha összesimultunk és egymás ajkaira tapadtunk, majd mosolyogva váltunk szét, hogy folytassuk a sétánkat.
 - Jaj, ne már - sóhajtott fel Thiago egy újabb csók után.
 - Mi a baj? - pislogtam rá kérdőn.
 - Megtalált a média - bökött a fejével az egyik fa felé, aminek a törzse mellett egy férfi állt fényképezővel a kezében és bőszen kattingatott.
 - Nem érdekel - fogtam kezeim közé az arcát és újra megcsókoltam. - De ha téged zavar, akkor haza is mehetünk.
 - Nem zavar, de már szívesen lennék veled otthon kettesben. Ma úgy akarok szeretkezni veled, hogy semmi más nincs rajtad, csak a láncod - súgta a fülembe úgy, hogy a térdeim azonnal megrogytak.
 - És mi lesz a vacsorával? - kérdeztem vágytól reszkető hangon.
 - Majd hozatunk valamit. De ha most nem megyünk nagyon gyorsan haza, akkor tuti, hogy mi fogunk virítani a holnapi címlapokon: " A PSG védője nem bírt a vérével és az utcán tette magáévá gyönyörű barátnőjét." - vázolta fel nekem a lehetséges jövőt és, hogy nyomatékosítsa szavait, hozzám dörgölte keményedő férfiasságát.
 - Taxi! - kiáltottam el magam és csodák csodájára azonnal megállt egy mellettünk. Megragadva a védő kezét behúztam magam után a kocsiba, majd mikor beültünk vigyorogva néztem rá - Elég gyors?
 - Nem teljesen, de megteszi - csúsztatta a combomra a kezét miután bemondta a címet.
  Alig léptünk be a lakásba máris vetkőztetni kezdtük egymást. Testünk és lelkünk is kielégülésért kiáltott. Úgy estünk egymásnak, mintha hónapok óta nem láttuk volna a másikat. Szétdobált ruháink jelezték az utunkat a háló felé, ahol egy kimerítő éjszaka után boldog fáradtsággal aludtam el Thiago karjai közt, hogy aztán reggel egy meglehetősen furcsa ébresztésben legyen részem.
                                                       

Az a bizonyos lánc..."Van szívem."