Ana
- Szia! - vigyorgott rám Torres, miközben két kisgyerek kezét szorongatta. Mögötte egy szép, barna hajú lány állt idegesen és a sort Roni zárta Juniorral.
- Sziasztok! - nyögtem ki meglepetten.
- Én mondtam, hogy meg fog lepődni! - vigyorgott Cris, majd átadta a felém nyújtózkodó fiát.
- Szia kicsim - néztem rá mosolyogva, mire egy hatalmas puszit kaptam tőle.
- Gyertek be - invitáltam be a vendégeket. A portugál nem túl udvariasan előre furakodott és máris a konyha felé trappolt.
- Bocs, hogy így rád törtünk - szabadkozott a lány - amúgy Olalla vagyok - mutatkozott be. - Ha már ez a nagy okos - vágta nyakon Nandot, aki csak összehúzva magát vigyorgott - nem mutat be minket. Bár már annyit hallottam rólad, hogy olyan, mintha ismernélek.
Kérdőn néztem a Kölyökre, aki csak somolygott.
- Ne nézz rám, nem én voltam, hanem Sergio, aki ha az értesüléseim nem csalnak, nálad van. Ugyanis úgy volt, hogy hozzá megyünk, de nem volt otthon, Cris meg volt olyan rendes, hogy elhozott ide. Bár azt ígérted, hogyha itt járunk, akkor meghívsz kajálni - vigyorgott rám a kisfiús mosolyával.
- Nando! - szólt rá Olalla. - Nem illik ilyet mondani.
- Hagyd csak, tényleg megígértem neki, de feltétele volt, ha titeket is megismerhetlek. Ana vagyok - mondtam, de már csak mosolyogtunk a formaságokon.
- És bennük kit tisztelhetek? - néztem a kicsikre és leguggoltam hozzájuk, kezemben Juniorral.
- Ő az én hercegnőm Nora és a kisfiam Leo - húzta ki magát a büszke apuka.
- Ana - nézett rám Juni - Nico? Lina?
- Bent játszanak - válaszoltam a kisfiúnak, majd a többiek felé fordultam. - Ők az én kicsikéim. De ne álljatok itt, gyertek! Pont jókor, mert épp kaja osztás van - néztem a Kölyökre, aki lelkesen tűnt el arra felé, amerre a portugált látta utoljára.
- Tényleg nem zavarunk? - aggodalmaskodott a lány.
- Persze, hogy nem - mosolyogtam rá, és éreztem, hogy mi még nagyon jóban leszünk. - Nálam mindig van valaki a csapatból aki kajálni jön, így sose főzök keveset. Épp az előbb kaptam meg tőlük, hogy miért nem nyitok éttermet - forgattam meg látványosan a szemeimet, amin Oli kuncogni kezdett.
Beléptünk a konyhába és a kölcsönös bemutatkozás után újabb terítékeket vettem elő. A gyerekek felmentek az emeletre és úgy nézett ki, hogy hamar összemelegedtek. Molly szerencsére előbújt az odújából és szívesen felügyelt rájuk.
- Na lássuk azt a hírest! - dörzsölte össze a kezeit Nando. Oli kérdőn nézett rá. - Egész kupa alatt mást sem hallottam a fiúktól csak, hogy Ana egy isten, mert úgy főz, mint senki más stb.stb. - magyarázta a feleségének, mire én zavarba jöttem.
Elmélyülten kanalazta a levest, majd mikor befejezte a többiek jobban várták az ítéletét, mint én. Vonásaiból semmire se tudtak következtetni, mert felvette e pókerarcot. Mesut már majdnem az arcába hajolt, mire végre elnevette magát.
- Megadom magam. Ana, ez isteni. Nem hazudtak a fiúk. Még sose ettem ilyen finomat. - Rémülten néztem rá, majd oldalba böktem. - Ó, bocs. Oli is ilyen jól főz - pislogott szerelmesen a lányra, mire az elnevette magát.
- Nem kell füllentened Niňo. Ez tényleg nagyon finom. Majd adsz pár tanácsot és receptet? - nézett rám és én megnyugodva bólintottam.
A délután elrepült, mintha nem is lett volna. Már csak azt vettük eszre, hogy villanyt kell kapcsolni. Időközben a gyerekek is megkajáltak és Oli örömmel vette tudomásul, hogy az ő gyerekei sem finnyáskodnak.
- Otthon csak turkálják az ételt - sóhajtott fel, míg etettük a kicsiket. Ő Leonak, míg én Juninak segítettem. A többieknek már ment egyedül is.
- Tudod, tartottam tőled - mondta, miközben rám nézett.
- Tőlem?
- Igen, mert csak azt hallottam, hogy gyönyörű vagy, isteni kajákat csinálsz és hogy mindenki odavan érted blab-blab-bla. Szóval érted? - magyarázott amitől nekem gombócba ugrott a gyomrom. - Azt hittem, hogy egy beképzelt hülye liba vagy - mosolygott rám bocsánatkérőn.
- Lehet, hogy én is ezt gondolnám magamról, ha nem ismernénk ilyen jól egymást - közöltem vele komolyan, mire felkacagott.
- De már örülök, hogy megismertelek.
- Én is, bár Fernando is sokat mesélt rólad és már akkor tudtam, hogy mi jól ki fogunk jönni egymással. Éreztem, hogy te nem lehetsz olyan, mint Irina - súgtam oda neki, hogy csak ő hallja. Megforgatta a szemeit.
- Annyira utálom - nyomta meg a szót. - Tavaly voltunk Crisnél egy buliban és majdnem rámászott Nandora. Nem tudom, hogy mi tartott vissza, de nem sok hiányzott, hogy megtépjem - mesélte el a történetet.
- De neki akkor már gondolom megvolt Cris...
- Szerinted érdekelte? Nem akarok szenya lenni és ez az én véleményem, de szerintem ott veri át Ronit ahol tudja.
Elgondolkodva néztem magam elé és már kevésbé volt bűntudatom a kupán történtek miatt.
- Kérdezhetek? - nézett rám érdeklődve és tudtam, hogy mi jön, de azért bólintottam. - Nem nehéz egyedül nevelni őket? - pislogott az ikrek felé.
- Eleinte nagyon nehéz volt - válaszoltam őszintén -, de most már egyre könnyebb.
- Nem gondoltál még arra, hogy megfogd valamelyiket? - mutatott a nappali felé, ahol a barátaim beszélgettek. Látta rajtam, hogy értetlenül nézek rá. - Crisre vagy Sesére gondoltam. Csak a vak nem látja, hogy odavannak érted.
Elpirultam, majd épp magyarázatba akartam kezdeni, hogy mi csak barátok vagyunk, mikor Neymar tűnt fel mellettünk.
- Bocs lányok, hogy megzavarom a diskurzust, csak egy kérdés és már itt sem vagyok - nézett rám. - Aludhatok itt?
- Úgy csinálsz, mintha eddig nem ezt tetted volna - csaptam a karjára. Befejeztük a kicsik etetését, de Nene még mindig ott állt mellettünk. - Mi a baj? - kíváncsiskodtam.
- Nem tudom, miben aludjak? - somolygott furán.
- Amiben szoktál. Miért, már nem jó rád?
- Egyetlen Santosos mezem volt nálad és te képes voltál azt oda adni Ronaldonak - röhögött fel, mire nekem is leesett, hogy mit akar.
- Elmész te tudod hova!? - hallottam meg Cris hangját felcsattanni. - Dugd fel magadnak! - puffogott, mire a többiek már szakadtak a röhögéstől.
- Akkor csak Micimackós pólót tudok felajánlani - vigyorogtam rá.
- Most komolyan? A fél, ha nem az egész Reál nálad eszik, lassan lakik és még nem kaptál senkitől sem egy nyamvadt mezt? - nézett műfelháborodással a fiúkra, akiken látszott, hogy elszégyellték magukat.
- Látod, ilyen a nők élete - sóhajtottam fel színpadiasan. - Mi csak adunk és adunk, de soha nem kapunk - nyafogtam és a végére már Olival és Lexyvel együtt játszottuk el a hattyú halálát.
Nagyon jól telt el az este is. Egymást szívatva röhögtünk mindenen. Mikor a gyerekek nyűgösködni kezdtek, akkor kezdett szedelőzködni mindenki. Jó éjszakát kívántunk egymásnak, majd elbúcsúztunk és megbeszéltük, hogy ezt mindenképpen megismételjük. Mire végeztem a konyhával és felértem a szobámba, már csak egy Santosos pólóban szuszogó, alvó brazil fogadott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése