Las Puertas de Infierno 51.

Cris

   Leszálltam mögüle a motorról és a többiekhez sétáltunk.

 Nagyon megdöbbentett a látványa, mikor megérkeztünk. Tudom, hogy nincs mentség arra, hogy nem kerestem őt a szállodában történtek után. Amit neki mondtam, az csak fél igazság volt. A szégyen mellett szimplán gyáva voltam. Amint haza értem tőle, berobogtam a lakásba. Juni már messziről észrevett és apró lábain szaladt elém.

 - Apa! Apa! - kiabálta csillogó szemekkel. Magamhoz öleltem, mert rohadtul hiányzott. Felemeltem és a konyha felé vettem az irányt, ahonnan hangokat hallottam.

 - Itt vagyunk! - kiáltott anya.

  Beléptem és megláttam anyámat meg a barátnőmet, amint éppen a vacsorát készítik elő.

 - Szia, Drágám! - jött oda Irina és megcsókolt. Annyira ledöbbentem, hogy ott találtam, hogy még visszacsókolni is elfelejtettem.

 - Baj van? - nézett rám összehúzott szemekkel.

 - Nem, csak megleptél - próbáltam mosolyogni rá, de közben anyát figyeltem aki a szemét forgatta.

 - Szia kisfiam - jött ő is oda és átölelt. - Jó volt a kirándulás? - érdeklődött.

 - Nagyon. Csak Ikeréket sajnálom, hogy nem jött össze nekik a dolog.

 - Mindent nem lehet megkapni - nézett rám és elég kétértelműnek hallottam a szavait.

 - Annyira hiányoztál - bújt hozzám Irina. Juni pedig még mindig a nyakamat szorongatta.

 - Apa? - ölelte át két kis kezével az arcom és maga felé fordította azt. - Juni ajándék?

 - Háát... nem is tudom- somolyogtam rá. - Talán van itt valami neked - kezdtem kutakodni a bőröndömben, miután átjöttünk a nappaliba. Elővettem neki a játék Ferrarit, amit Anával közösen választottunk.

 - Ú... szép - tapsikolt elragadtatva, majd tologatni kezdte a földön.

 - És én? - nézett rám a barátnőm kíváncsian.

 - Sajnálom - nyögtem ki. - Nem volt időm vásárolgatni. Ezt is a szálloda aljában vettem - füllentettem neki, mivel nem akartam elárulni, hogy eszembe sem jutott, míg nem voltam itthon.

 - Ch, bezzeg ő kap - morogta miközben az autókázó fiamat nézte szúrós szemekkel, majd mérgesen felment a szobánkba. Végre tudtam beszélgetni anyával is.

  Aztán már csak azt vettem észre, hogy bármikor ha elakarok menni Anához, Irina bedobja magát. Gyönyörű fehérneműkben riszálja előttem a fenekét vagy éppen egy száll törölközőben kérdezi meg, hogy hova megyek. Én pedig férfiból vagyok, mégpedig egy nagyon kiéhezett férfiból. Tudtam, hogy nem jó ez így, de nem tettem ellene semmit. Talán kicsit meg is ijedtem attól az intenzív érzéstől amit Ana váltott ki belőlem. Mire észbe kaptam, simán eltelt két hét, utána meg már nem volt pofám felkeresni. Hiába noszogatott anya, gyáva voltam szembe nézni vele és az érzéseimmel. Teljesen összezavarodtam.

 A dolgos hetek után végre eljött ez a kis lazítós nap is. Irina újra fotózásra ment. Mi pedig kitaláltuk, hogy bulizni fogunk és kiengedjük a fáradt gőzt. Mielőtt Sergiohoz mentünk volna, elszaladtunk bevásárolni a fiúkkal. A kocsimban vártam, hogy Iker és Mesut végre beszálljon. Mikor elindultam egy motor hajtott el mellettünk.

 - Azt a kurva, de jól néz ki! - kiáltott fel Iker.

 - A motor vagy a csaj? - kérdezte röhögve Mes.

 - Miből gondolod, hogy csaj? - néztem rá a tükrön keresztül, ahonnan zavartan pislogott rám.

 - Nekem úgy tűnt - motyogta.

 - Mindjárt meglátjuk - léptem rá a gázra és próbáltam beérni a motorost, ami tekintve, hogy nem ment gyorsan, sikerült is.

 - Igazad volt Mes - néztem meg jobban az előttem gurulót. - Ez tényleg nő, ráadásul milyen fenékkel - sóhajtottam fel és a szemem nem bírtam levenni az előttem domborodó halmokról. - Istenem - nyögtem fel. - Még motoron nem csináltam, de vele szívesen kipróbálnám - nyaltam végig az ajkaimon.

  Iker és Mesut is nézték a nőt, de nem tettek megjegyzést. Majd, mintha tudná, hogy róla van szó begyorsított és az egyik utcába bekanyarodva eltűnt a szemünk elől.

 - Baszd meg - csaptam a kormányra. - Pedig már éppen kezdtem jól érezni magam a gatyámban.

 - Te hülye vagy! - röhögtek fel a barátaim.

 - Most miért? Nekem ne mondjátok, hogy nem szerettétek volna hátulról felpróbálni?

 - Cris, te egy perverz állat vagy! - vágott nyakon Iker. Mesut pedig csak halkan somolygott a hátsóülésen. Közben megérkeztünk Sese házához és én elakartam újságolni, hogy mit láttam útközben.

 - Srácok, nem hiszitek el - indultam feléjük. - Olyan feneket láttunk egy motoron, hogy alig bírtam eltekerni a kormányt, mert megakadt az álló... - nem tudtam tovább mondani, mert a fiúktól körbevéve ott állt a motor és rajta a motoros, aki nem volt más, mint Ana.

 - Anabell - szakadt ki belőlem öntudatlanul a neve.

  Mellbe vágott, hogy újra látom és ahogy azt a háromszáz kilós szörnyet a lába közt tartotta, megint éreztem, hogy a szívem hevesebben kezd el dobogni. Istenem, de jól néz ki!

 - Szia Cris! - mosolygott rám, amin meglepődtem.

  A többiek fetrengetek a röhögéstől, de nem érdekelt. A szememet nem tudtam levenni a lányról. Sergio segített neki levenni a hátizsákját, majd könnyed mozdulattal leszállt és letámasztotta a motort. Mire észbe kaptam, már eltűntek a szemem elől. Ő és a többiek bementek a házba. Egyedül Marcelo állt mellettem és kíváncsian pislogott rám.

 - Mi az? - mordultam rá.

 - Mi történt köztetek? - érzett rá azonnal a helyzetre.

 - Semmi - csattantam fel, mire feltartotta a kezét.

 - Oké, oké. Ha nem akarod, ne mond el, de ha úgy gondolod, hogy valakivel megakarod beszélni a problémáidat, tudod, hogy itt vagyok - ütött a vállamra, majd otthagyott.

  Nem sokkal később Ana és Sergio kézenfogva léptek ki a házból és elindultak felém, azaz a motor felé. Sergio arcán földöntúli boldogság látszódott. Ana felült és felvette a bukót, majd Serg is felpattant mögé. Átkarolta a lányt és és megint éreztem a féltékenység keserű ízét. Óráknak tűnt, mire visszajöttek. Sergio arcáról nem lehetett levakarni a mosolyt, főleg miután Bell odaadta neki a gépet. Nem akartam láb alatt lenni ezért én is bementem a házba, ahol mindenki kétpofára tömte magába a csokis muffinokat.

 - Gyere Cris - hívott Benzema. - Kóstold meg, amíg még van - nyújtotta felém a tálcát amin már alig pár süti árválkodott. Gyorsan magamhoz vettem hármat, mielőtt a többiek elorozzák előlem. Mennyei íze volt. Kinéztem az ablakon és láttam, ahogy Ana éppen Ikert motoroztatja. Megmosolyogtatott a kapitány félős arckifejezése, amivel Bellbe kapaszkodott. A többiek is szépen lassan sorra kerültek.

 - Jössz? - nézett kérdőn a lány, mikor visszasétáltam az udvarra. Körülnéztem és rájöttem, hogy rajtam kívül már mindenki volt. Nyeltem egy nagyot, mert arra gondoltam, hogy hozzá kell simulnom és át kell ölelnem, ha nem szeretnék leesni, de ne akartam, hogy azt higgyék félek, ezért bólintottam.

 - Persze - ültem fel mögé. Nem tudtam elvonatkoztatni tőle, hogy újra a karjaimba tarthatom, még ha csak így is. Éreztem, hogy itt a lehetőség beszélgetni, ezért mikor Ana megfordult, hogy hazafelé induljon, jeleztem neki.

 - Baj van? - kérdezte miután kibújta sisakból. A haja csak alá volt tűrve és most függönyként omlott a hátára. Eszembe jutott, milyen érzés volt beletúrni csókolózás közben. Megráztam a fejem és sietve válaszoltam.

 - Nem, illetve nem tudom. Mond meg te!

 - Én? - nézett rám csodálkozva.

 - Igen, olyan hideg vagy velem - jutott eszembe egy idióta kifogás, de már késő volt mert kicsúszott a számon.

 - Most ugye hülyéskedsz? -  háborodott fel jogosan.

 - Miért?

 - Mert te voltál, aki eddig felém se nézett. Gondolom rájöttél, mekkora hiba volt, ami köztünk történt... - próbálta volna tovább mondani, de befogtam a száját. Tehát ő hibaként élte meg ami történt köztünk?

 - Ana, ami köztünk történt, az minden volt, csak hiba nem - kezdtem mondani, majd megosztottam vele azt is, hogy szégyenlem magam a történtek miatt. Láttam a szemén, hogy kezd megenyhülni. Örültem, hogy kibékültünk, aminek örömére megöleltük egymást. A szívem újra vadul vert a közelségétől, de le kellett állítanom magam. Soha többet nem akarom megbántani. Ezzel a gondolattal ültem fel mögé és tértünk vissza a csapathoz.