2014. július 1., kedd

10/10. 58.rész

Lola

   Ahogy kiértem az épületből, fogtam egy taxit és bemondtam a címet. Hátradőltem az ülésen és csendben nézelődtem. Eszembe jutott, hogy már lassan két napja nem kapcsoltam be a mobilomat, így sóhajtva nyúltam a táskámba és vettem kezembe azt. Ahogy megnyomtam a gombot, millió pittyegés figyelmeztetett a nem fogadott hívásokra és az olvasatlan üzenetekre. Rájuk se nézve töröltem ki mindet egyszerre. Már tettem volna el, mikor megszólalt, a hívófélnél pedig Cristiano neve villogott.
 - Hola - szóltam bele vidámságot tettetve.
 - Hol a picsában vagy? - csattant idegesen a portugál hangja.
 - A csarnok előtt? - néztem körül, mert akkor állt meg a taxim a célnál. Kifizettem a sofőrt, miközben Cris portugál káromkodását hallgattam.
 - Állítsd már le magad! - szóltam végre közbe. - Két perc és ott vagyok - nyomtam ki a telefont, majd beléptem az épületbe. Kedvesen fogadtak és egy biztonsági őr az öltözőkhöz kísért.
 - Gracie - köszöntem meg majd beléptem a helységbe, ahol a fiúk meglepetten kapták rám a tekintetüket.
 - Azt hittük, hogy már nem is jössz - ölelt meg Marcelo, majd sorban a többiek is.
 - Veled még beszédem van - néztem Benzemára, aki értetlenül pislogott rám. - Találkoztam Matuidivel - mondtam neki, mire elvörösödött.
 - Baszd meg! - nyögött fel hangosan.
 - Úgy van. Látom nem kell magyaráznom, miről lesz szó - bólintott, így otthagytam, és Zizuhoz léptem. - Minden oké?
 - Persze - adott puszit a a francia. - Jobban vagy?
 - Sokkal - vigyorogtam rá.
 - Jó a levegő Párizsban? - bökött oldalba.
 - Miből gondolod, hogy ott voltam? - néztem rá.
 - Vannak besúgóim - vonta meg nevetve a vállát.
 - Cabaye - esett le a tantusz. - Méghogy mi nők vagyunk a pletykások - ráztam meg a fejemet mosolyogva, de azonnal el is komorultam, mikor szemeim megakadtak Sergio bánatos íriszeiben. Idegesen kaptam el a fejem.
 - Úgy néztek ki, mintha most szöktetek volna meg valamelyik börtönből - néztem végig narancssárga ruháikon.
 - Csitt - nézett rám csúnyán Modrič. - Örülj neki, hogy neked nem kell ilyet hordanod.
 - Örülök is, bár nekem még ez is jól állna - mosolyodtam el, majd kitessékeltem őket az öltözőből. Cris maradt utoljára és mikor kérdőn felnéztem rá, keze félretolta az ingem nyakát.
 - Látom, nem unatkoztál - húzta el a száját.
 - Gondolom te sem - néztem rá rezzenéstelen arccal.
 - Lola... - sóhajtott el, de leállítottam.
 - Annyiszor megbeszéltük már. Engem nem érdekel a magánéleted, téged se érdekeljen az enyém, de ha ezt nem tudod így folytatni, akkor fejezzük be az egészet - csattantam fel.
 - Soha - jött a gyors válasz, majd a portugál a fülemhez hajolt. - Még tartozol és te mondtad, hogy nem szeretsz adós maradni, úgyhogy ne zárd be az ajtódat ma.
 - Cris - léptem el tőle. - Talán nem ma kéne...
 - Nem érdekel - rántott magához szikrázó szemekkel. - Ahogy mondtad, az a magánéleted, ez pedig az egyezségünk - mart bele a fenekembe, majd hirtelen elengedett és otthagyott lefagyva.
  Kusza gondolatok millióival a fejemben ültem le a kispadra és először életemben jutottam el oda, hogy nem tudtam mit tegyek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése