2014. július 21., hétfő

Las Puertas de Infierno 57.

Cris

 - Ja, semmit - rántotta meg a vállát - csak elmagyaráztam a kis barátnődnek, hogy szálljon le rólad - vigyorgott rám.
 - Hogy mit csináltál? - tettem fel a kérdést gyanakodva.
 - Hívott a kis Anabell - szinte köpte a nevét - valamit szeretett volna megbeszélni veled, de megmondtam neki, hogy nem érsz rá se most se máskor, meg különben is szálljon le rólad, mert ilyen kis kurvákkal nem foglalkozol.
  Agyamat elöntötte a vörösköd. Közelebb léptem hozzá és a blúzánál megragadva sziszegtem az arcába.
 - Most elmegyek Anához és ha tényleg igaz, amit mondtál, akkor jobb ha nem várod meg míg visszajövök - löktem el magamtól úgy, hogy a kanapén kötött ki.
 - Megőrültél? - kezdett kiabálni. - Képes vagy egy hülye kurva miatt eldobni mindent? Ha most elmész, akkor összepakolok és mire hazaérsz már nem leszek itt - próbált zsarolni, de nálam már betelt a pohár. Elkaptam a kezét és felrántottam a kanapéról. Önelégült mosolyra húzódott a szája, de hamar letörlődött róla mikor megszólaltam.
 - Jól jegyezd meg amit mondok. Ana nem kurva. Annak a lánynak a kisujja többet ér, mint te valaha is fogsz. A másik, hogy kb. két óra múlva érek haza, remélem addig végzel a pakolással, de ha nem akkor az itt maradt cuccaidat elküldöm a szeretet szolgálatnak - léptem el tőle, mert féltem hogy megütöm, ha sokáig maradok a közelében. Gyorsan felszaladtam az emeletre és felkapkodtam a ruháimat majd bevágódtam a kocsimba és meg sem álltam Ana házáig. Csöngettem, de nem a lány nyitott ajtót, hanem Molly. Elkerekedett szemekkel nézett rám.
 - Hol van Ana? - kérdeztem azonnal, mire egy nagy sóhajjal mutatott az emelet felé. - A szobájában, és Cris - fogta meg a karomat. - Nem ajánlom, hogy játssz az érzéseivel - engedett el.
  Kettessével vettem a lépcsőfokokat aztán az ajtó előtt állva elbizonytalanodtam, de erőt vettem magamon és bekopogtam. Nem jött válasz, így benyitottam. A látvány szíven ütött. Ott feküdt az ágyán és csak nézett a semmibe. Láttam a szemein, hogy sírt. Odaléptem mellé, majd felemeltem és az ölembe ültettem. Csak ekkor nézett rám. Annyi fájdalom volt a szemében, hogy ha Irina mellettem lett volna, biztosan megfojtom.
 - Ne haragudj - szólaltam meg halkan. - Pont zuhanyoztam mikor telefonáltál.
  Szemeit elfutotta a könny, majd kitört belőle a zokogás. Mióta ismerem, még nem láttam ilyen elesettnek. Nem tudtam mit csináljak vele, így csak átöleltem és hagytam, hogy megnyugodjon miközben a hátát simogattam. Fogalmam sincs, meddig voltunk így, de egyszer csak azt éreztem, hogy elernyed a karjaim közt, elaludt. Letettem őt az ágyra és betakartam. Egy darabig még néztem őt, majd kiléptem a szobából. Molly lent várt a nappaliban az ikrekkel.
 - Szia Cris! - köszöntek a kicsik, de valami mesét néztek, így nem foglalkoztak velem, amit most nem is bántam. Molly intett a fejével és kikísért az ajtóhoz.
 - Elaludt - mondtam neki halkan.
 - Nem tudom, hogy mi volt ez, de régen láttam így kiborulni - suttogta az idős nő. - Még akkoriban, amikor megtudta, hogy terhes.
 - Hidd el, nem volt szándékos. Irina vette fel a telefont amikor hívott és hát, nem kímélte őt - világosítottam fel a történtekről. - Nem tudod, hogy miről akart beszélni velem?
 - De. Nagyon mérges volt rád, mert kapott valami papírokat az autóról és azon kicsit kozmetikázva volt az ár. Tudsz te erről? - nézett rám kérdőn, mire felsóhajtottam.
 - Tehát tudja.
 - Igen és nem volt tőle elragadtatva. Ő mindig is olyan volt, aki nem szeretett mástól függeni. Soha nem akart kitartott nő lenni. Szíven ütötte, hogy átverted.
 -Mit tehettem volna? Nem volt sok pénze és láttam, mennyire megtetszett neki az az autó - túrtam idegesen a hajamba. - Nekem meg sem kottyan az az összeg.
 - Neked talán nem, de az ő önbecsülésének sokat ártott.
 - Nagyon haragszik? - néztem újra Mollyra.
 - Nem fogok hazudni. Egy kiskanál vízben belefojtott volna, ha itt vagy. De aztán jött ez a telefonos történet. Csak annyit láttam, hogy a fülénél tartja és csak hallgatja majd potyogni kezdtek a könnyei. Nem tudtam, hogy mi történt vele, így elvettem tőle a készüléket, de már nem volt senki a vonalban.
  Újra elborult a tekintetem, ahogy Irina önelégült képére gondoltam. Elköszöntem a nőtől és beültem a kocsimba. Először felhívtam anyát, hogy pár napot még nyugodtan maradhatnak Madeirán Junival. Megnyugtattam, hogy nincs semmi gond, és a többit megbeszéljük, ha hazajönnek. Miután bontottam  a vonalat, hátradőltem az ülésben. Most hogyan tovább? Haza semmiképpen nem akartam menni. Nem tudtam, hogy Irina mennyire vette komolyan amit mondtam neki. Egyetlen esélyem maradt. Felvettem a telefonom és tárcsáztam egy számot. Nem kellett sokat várnom, míg felvette az illető.
 - Hola Cris - nevetett a telefonba. - Csak nem hiányzom?
 - Hola Marcelo! Aludhatnék ma nálatok? - vágtam egyből a közepébe. - A többit majd személyesen, mert nagy szükségem van most rád - sóhajtottam.

2 megjegyzés:

  1. Hola!
    Újra olvastam ezt a történetet is és még mindig imádom. Nagyon kevés olyan blog van ami megtud fogni. Na ez pont olyan. Gratulálok hozzá.
    Már az elején is volt egy sejtésem, hogy ki az ikrek apukája.
    A legelején mikor Forma -1et néznek és valamikor a közepén mikor Nico megemlíti, hogy a Lotus a legszebb és Kimi a legjobb. Most lehet nem akartad elárulni, de szerintem ő az apuci. :))
    Sajnos korábban nem tudtam írni. Várom a folytatást:))
    u.i.: ha valaki már megfejtette az apa kérdést bocsánatot kérek, de nem olvasom a hozzászólásokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Messy!
      Köszönöm a gratulációt. Igyekszem úgy írni, hogy élvezhető legyen és nagyon örülök neki, ha ez sikerült.
      Igen jól gondolod, hogy Iceman az apja az ikreknek. Nem volt titok, mert aki egy kicsit is benne van a Forma -1 világában, egyből tudhatta kiről van szó. Direkt utalások vannak rá, de eddig még senki nem írta le, hogy megfejtette volna a kérdést. Te vagy az első. :D
      Köszönöm, hogy írtál, mert minden biztató szónak nagyon örülök. Puszi: Dolores

      Törlés