10/10. 77.rész

Lola

  - Most mit csinálsz? - nézett rám Sergio értetlenül, miközben a ruháimat kapkodtam magamra.
 - Öltözök - vágtam oda neki idegesen, majd remegő kezekkel megcsomóztam az ingemet. Nem szabadott volna elveszíteni a fejemet, mégis megtettem.
 - Azt látom, de miért? - állt elém anyaszült meztelenül. Lehunytam a szemeimet, hogy megnyugtassam a vadul kalapáló szívemet, ami majd kiugrott a helyéről a tökéletes férfi test látványától. - Lola - ejtette ki puhán a nevemet amitől nagyot nyeltem, de aztán megacéloztam magam és felnéztem rá.
 - Nézd Sergio! Vedd ezt úgy, hogy megköszöntem a napokban nyújtott segítségedet - mondtam hidegen.
  A védő szemeiben fellobbanó fájdalom hirtelen átváltott dühvé. Elkapta a csuklómat és magához rántott.
 - Miért vagy velem ilyen...hideg?
 - Engedj! - rángattam magam, de hiába. Vasmarokkal tartott.
 - Miért csinálod ezt magaddal? Miért taszítasz el mindenkit, aki egy kicsit is törődik veled? - lágyult el a tekintete.
 - Nem tudom miről beszélsz - szabadítottam ki végre a kezeimet a fogságából.
 - Erről - mutatott kettőnkre. - Ami az előbb történt. Te is tudod, hogy az nem csupán egy kósza numera volt. Lolita - nézett rám könyörgőn a csodaszép barna szemeivel, amik már az első pillanattól fogva veszélyt jelentettek rám. Felsóhajtottam és megacéloztam magam, hiszen muszáj volt erősnek maradnom.
 - Édes vagy - vettem elő a cinikus álarcomat, majd az arcára simítottam a tenyeremet. A bőre szinte égette az enyémet és szakállának puha szőre jólesően csiklandozott. - De ne képzelj ebbe többet, mint ami. Napok óta össze voltunk zárva, így a szexuális feszültségmérő kiakadt köztünk és hogy megnyugodjunk, kihasználtuk egymást. Én nem bántam meg és remélem, hogy te sem.
 - Nem értelek - rázta meg szomorúan a fejét Sergio.
 - Addig jó nekem - nevettem fel erőltetetten majd a táskámat a vállamra kapva megálltam az ajtóban. - Hidd el Sese, nem érdemes velem kezdeni - húztam el a számat majd otthagytam a döbbent focistát.
  Mivel a műterem üres volt, így elindultam a kijárat felé. Útközben összefutottam a portugállal és a fényképésszel, akik elmélyült beszélgetést folytattak egymással.
 - Sajnálom Eduardo - léptem melléjük -, de közbe jött egy sürgős dolog, így le kell, hogy lépjek. Remélem lesz elég képanyag, hogy meglegyen a projekt.
 - Pe...persze - pislogott rám zavartan, míg Cris furcsán méregetett.
 - Örülök, hogy együtt dolgozhattunk - nyújtottam felé a kezemet.
 - Részemről a megtiszteltetés - szedte össze magát majd megrázta azt.
 - Cris, ne késsetek! - biccentettem a portugálnak majd leléptem.
  Remegő kezekkel indítottam be az autómat, hogy néhány perc múlva már hazafelé száguldozhassak. Haza érve első utam a fürdőbe vezetett és megnyitva a zuhanyt, ruhástól aláálltam. Megpróbáltam lemosni magamról a védő érintéseit, illatát. Mikor úgy éreztem, hogy sikerült, levetkőztem és homlokomat a hűvös csempének döntöttem. Fuldokolva vettem a levegőt miközben lehunyt szemeim előtt megelevenedtek az öltözőben történtek. Hiába bizonygattam, hogy semmit nem jelentett nekem, igenis mélyen érintett. Azt hittem, egy egyszerű, gyors menet lesz, ehelyett a védő önmagát visszafogva, lassan, érzékien szeretkezett velem. Mozdulatai birtoklóak voltak, mégis annyira lágyak és óvatosak, mintha félne attól, hogy összetörök. Egymás tekintetébe elveszve értük el a beteljesülést és akkor megláttam valamit a szemeiben, aminek nem szabadott volna ott lennie. Érzelmeket, amelyek megrémítettek. Én nem akartam újra úgy érezni. Nem akartam megint csalódni. Már nem tudtam bízni senkiben. Így inkább előhúztam a kalapból a szemét énemet és csak remélni tudtam, hogy eléggé megbántottam ahhoz, hogy elfelejtsen.
 Elzártam a zuhanyt majd megtörölköztem. A szobámba lépve elővettem egy utazáshoz kényelmes összeállítást majd egy sporttáskába bedobáltam néhány ruhát. Felpillantva az órára láttam, hogy lassan indulnom kell így mégegyszer körbe jártam a lakásban, hogy minden rendben van-e. Visszaültem a kocsimba és a táskámat a mellettem lévő ülésre dobtam. Kitolattam és elégedetten láttam, hogy a szomszédom is indulni készül. Dudáltam neki egyet majd elkocsikáztam az edzőközponthoz, ahol már várt ránk a csapatbusz, hogy elvigyen minket a holnapi meccsünk színhelyére, Bilbaoba. A buszon gyorsan elfoglaltam a helyemet kedvenc francia segítőm mellett.
 - Mi újság modell kisasszony? - nevetett fel mellettem jókedvűen. - Ki pózoltad magad?
 - Hagyjál már - húztam el a számat.
 - Most miért? Nem tetszett a fényképész?
 - De, nagyon - vigyorodtam el.
 - Akkor meg mi a baj? - értetlenkedett.
 - Semmi, csak te még nem láttad a legújabb színünket - sóhajtottam fel.
 - Basszus, ne kímélj!
 - Magenta - mondtam neki úgy, mintha tudnia kéne, hogy az mi fán terem.
 - Egészségedre! Az mi?
 - Fogadjunk, hogy gőzöd sincs róla, hogy az milyen? - kuncogtam fel.
 - Eltaláltad, de mond már. Csak nem...?
 - De, rózsaszín - vigyorodtam el.
 - Ne már - húzta el ő is a száját. - Miért nem jó nekik a jó öreg fehér? Annál szebb úgy sincs.
 - Mert most ez a trendi. Csináljunk díszbuzit a focistákból - találtam ki egy szlogent.
 - Én biztos nem veszem fel - dünnyögte az orra alatt Zizu.
 - Pedig úgy megnéztelek volna benne - löktem oldalba jókedvűen, ami azonnal elmúlt, ahogy megláttam az új érkezőket, Crist és Sergiot. A szívem hevesebben kezdett dobogni a védő látványától, de nem akartam lebukni így elfordultam és inkább kibámultam az ablakon. Mikor végre a két utolsó ember is megérkezett, akik mily meglepő, Marcelo és Pepe voltak, elindultunk.
 - Azt hiszem alszom egyet, fárasztó volt a délelőttöm - mondtam a franciának, aki csak bólintott és tovább nézte a filmjét a laptopján.
  A buszban csend honolt. Mindenki elmélyedt az általa kedvelt tevékenységbe. Voltak, akik zenét hallgatva relaxáltak, filmet néztek vagy aludtak. Xabi szokás szerint olvasott. Isco, Illaramendi, Morata és Jese, a négy "kicsi" ahogy a többiek hívták őket, társasjátékoztak. Egy darabig mosolyogva figyeltem, ahogy egymást cukkolják a "ki nevet a végén" közben, de aztán éreztem, hogy elnyom a fáradtság. Szemeim lecsukódtak én pedig jóleső érzéssel adtam át magam a pihentető alvásnak, ahol egy időre minden gondomtól megszabadultam.