Las Puertas de Infierno 88.

Ana

   Éreztem, hogy a finn a barátaival rólam beszélt és idegesített, hogy nem tudtam mit. Bár a szemük csillogásából ítélve jobb is ha titok marad előttem. Az sem tetszett ahogy Kimi megpróbálta eljátszani a domináns hímet. Soha nem kellett elszámolnom senkinek az időmmel, persze Mollyn kívül, és nem most lesz a napja, hogy változtatok ezen.

Amilyen gyorsan csak tudtam, felöltöztettem a gyerekeket és elindultunk a Paula által megadott útvonalon. Sütött a nap és pont ezért döntöttem úgy, hogy kicsit körül nézünk a környéken. A két törpém kezét szorongatva sétáltam végig az ismeretlen utcákon. Gyönyörű volt a hely és ezt csak fokozta a távolban látható hegyek hófödte sapkája, ahogy a város fölé emelkedtek.

 - Anya - szólalt meg egyszer csak Lina - Kimi is jön majd?

 - Nem tudom életem - vontam meg a vállamat -, de miért kérded?

 - Csak úgy - sütötte le a szemeit zavartan.

 - Szeretnéd, ha itt lenne? - kérdeztem kíváncsian.

 - Baj, ha igen? - suttogta. - Ő olyan vicces.

 - Igen és mindig kitalál valami jót - csatlakozott a beszélgetésünkhöz Nico.

 - Figyeljetek ide - guggoltam eléjük, hogy a szemükbe nézhessek és láthassam az arcukat. - Ő az apukátok és nem baj, ha vele szeretnétek lenni. Szeret titeket és ezt ne felejtsétek el - öleltem magamhoz őket.

 - Khm - köszörülte meg a torkát valaki mögöttem és fel sem kellett néznem, hogy tudjam, a finn ért be minket.- Anyának igaza van - guggolt mellém - szeretlek titeket és én leszek a legboldogabb a világon, ha tényleg velem akartok lenni - nézett ellágyulva a két kis szőkeségre, majd tekintete megállapodott rajtam. Először Nico majd kisebb tétovázás után Lina is átölelte a pilótát, aki nagyot sóhajtva fúrta a fejét a két kicsi közé. - Köszönöm - súgta oda nekem.

Könnybe lábadt szemekkel rázta meg a fejemet, majd felálltam, hogy ne zavarjam meg ezt az idillt. Tudtam, hogy nem állhatok a gyerekeim és az apjuk közé. Ha nekem nem is, a telefonom hangos zenélésének sikerült felhívni magára a figyelmet. Kapkodva vettem a kezembe a készüléket, aminek a kijelzőjén egy rég nem látott név díszelgett.

 - Hola Iker! - nyomtam meg mosolyogva a gombot.

 - Szia Ana! - hallottam meg a kapus jellegzetes hangját. - Hiányzol!

 - Ti is nekem - nevettem el magam, de nem tudtam nem felfigyelni a finn apró szájrándulására. - Egy pillanat - fogtam le a kagylót. - Te tudod, hol a játszótér? - néztem Kimire, aki bólintott. - Akkor sétáljunk el oda - jelentettem ki, mire ő bólintott és kézen fogta a gyerekeket. - Itt vagyok - szóltam bele újra a készülékbe - csak éppen sétálunk.

 - Jól vagytok? Raikkönen rendesen viselkedik? A gyerekek? - árasztott el a kérdéseivel.

 - Állj! Állj! - nevettem fel megint. - Egyszerre csak egyet. Jól vagyunk köszönjük. A kicsik élvezik a programokat. Voltunk korcsolyázni, most megyünk a játszótérre - soroltam. - Gyönyörű ez a hely, de nem Madrid - húztam el a számat keserűen, mert már hiányzott az otthonom.

 - Pedig már azt hittem haza sem akarsz majd jönni - viccelődött a barátom, de éreztem a hangján, hogy megnyugodott a válaszomtól.

 - Hiányzik a főztöm, mi?

 -  Lebuktunk - nevetett fel Iker.

 - Buktunk?

 - Igen, mert az egész csapat itt van és ki vagy hangosítva.

 - Szia Ana! - hangzott fel hirtelen több torokból egyszerre.

 - Sziasztok! - csuklott el a hangom az érzelmektől amik egy pillanat alatt elöntöttek.

 - Mikor jössz már haza? - hallottam meg a bongyor hajú brazil hangját.

 - Már csak pár nap Marci, bírd ki - mondtam kedvesen. A finn vissza nézett rám, de szemeiből semmit nem tudtam kiolvasni és az arca is érzelem mentes volt.

 - Ajh, oké, de ha hazajössz akkor tartozol nekünk egy isteni vacsorával - durcizott be.

 - Megbeszéltük - nevettem el magam a háttérből felhangzó éljenzést hallva.

 - Idióták - morogta Iker és hallottam a háttérzajok halkulásából, hogy eltávolodott a többiektől.- Nem válaszoltál minden kérdésre - jegyezte meg.

 - Mire vagy kíváncsi? - nyeltem nagyot, mert tudtam, hogy mire gondol.

 - Tudod te azt? Bepróbálkozott?

 - Nézd Iker... - sóhajtottam nagyot.

 - Szóval igen - komorult el a hangja. - De ugye nem bántott?

 - Dehogyis! - háborodtam fel. - Csak...megcsókolt - suttogtam a vonalba olyan halkan, hogy azt hittem nem is hallja.

 - A rohadék. Elmondod Crisnek? - kérdezte idegesen.

 - Persze - vágtam rá hezitálás nélkül.

 - Ana nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

 - Nem fogok hazudni neki!

 - Ez nem is lenne hazugság, csak szerintem nem a megfelelően fog rá reagálni.

 - Nem érdekel - füllentettem, de tudtam, hogy belül igenis érdekelni fog. - Nem akarom, hogy ilyen hülye kis titkokkal induljon a kapcsolatunk.

 - Oké, te tudod - sóhajtott a kapus lemondóan. - Most mennem kell Húgi, mert kezdődik az edzés és nem szeretnék túlórázni.

 - Menj csak - mosolyodtam el. - Puszilom Sarát.

 - Átadom. Nagyon vigyázz magadra és ha bármi van, hívjál. És Húgi...

 - Igen? - tartottam közel a fülemhez a készüléket, hogy halljam a suttogását.

 - Szeretlek.

 - Én is szeretlek bátyus - lepték el a könnyek a szemeimet. - Sietek haza.

Ahogy kinyomtam a telefont, végiggördült egy sós csepp az arcomon.

 - Ennyire hiányoznak? - szólalt meg gúnyosan az előttem álló finn.

 - Elképzelni sem tudod, mennyire - emeltem fel dacosan az államat és letöröltem a gyengeségemről árulkodó bizonyítékot az arcomról. - Ők a családom.

 - Csak rajtad múlik és kapsz másikat - lépett felém és hüvelykujját gyengéden végigsimította a könnycsepp útján. Elrántottam a fejem és dühösen fújtatva válaszoltam.

 - Úgy látom még mindig nem érted. Attól, hogy Nico és Lina a tiéd, én nem leszek az.

 - Ne vegyél rá mérget - villantak rám dühösen a jéghideg szemei. - A tested tegnap is elárult kulta - suttogta a fülembe amitől a hideg végig futott a gerincemen.

 - Szemétláda - szűrtem ki a fogaim közt, mire felnevetett.

 - Tudod, hogy tartja a mondás, szerelemben és háborúban mindent szabad.

 - Háborúzni akarsz? - néztem rá gúnyosan.

 - Inkább szerelmeskedni - égette végig a testemet a pillantásával.

 - Álmodik a nyomor - kacagtam fel idegesen és faképnél hagyva elindultam a gyerekeimhez, akik azon versengtek, hogy ki tudja gyorsabban hajtani a mókuskereket. Ahogy haladtam, végig a hátamban éreztem a finn pillantását, de nem foglalkoztam vele.

 - Nézd anya, milyen gyors vagyok - futott teljes erejéből a fiam a hordó alakú játékon.

 - Ügyes vagy, csak vigyázz magadra, meg ne csússz, mert akkor nagyot eshetsz - intettem óvatosságra.

 - Nem vagyok már kisfiú anya - húzta el a száját és forgatta meg a szemeit, ami következtében a szavam is elállt a döbbenettől.

 - Nicola! - csattant fel mögöttem a finn hangja. - Meg ne halljam, hogy mégegyszer így beszélsz anyukáddal! Megértetted? - nézett mérgesen a kicsire, aki megszeppenve sütötte le a szemeit.

 - Igen apa - suttogta remegő hangon.

Kimi rám kapta a tekintetét, amiből boldogságot, büszkeséget és szeretetet olvastam ki.

 - Gyere ide Nico - lágyult el a hangja. Ő félve, de teljesítette a kérését. - Nem szabad csúnyán beszélni azzal akit szeretünk, mert megbántjuk vele - simogatta meg a fia szőke tincseit miközben jégkék tekintetét az enyémbe fúrta.

 - Jó - suttogta el a kicsi már elcsukló hanggal mire Kimi egy puszit nyomott a feje búbjára.

 - Egy Raikkönen nem sír - szorította magához.

 - Te se szoktál? - emelte fel hirtelen könnyes arcát Nico.

 - Nem - rázta meg komolyan a fejét a pilóta. - Mióta felnőttem, egyetlen egyszer sírtam.

 - Mikor? - kotyogott közbe Lina is, aki érdeklődve figyelte a két fiú beszélgetését.

 - Amikor elveszítettem az apámat.

 - Ó, az rossz lehetett - pislogott szomorúan rá a lányunk, majd néhány pillanat múlva ijedten kapta fel a tekintetét. - Ugye te nem akarsz meghalni?

 - Nem - nevetett fel Kimi. - Miért?

 - Mert én nem akarom elveszíteni az apukámat - nyelte vissza a könnyeit Lina.

 - Nem fogsz - ölelte őt is magához a pilóta.

 - Megígéred?

 - Igen - bólintott komolyan, majd megpuszilta mind a két kicsi arcát. - Megígérem, hogy annyi időt töltök veletek amennyit csak tudok és nem foglak elhagyni titeket - nézett a szemükbe komoly képpel, majd hogy oldja a feszültséget rá mutatott egy épületre az utcasarkon -, de most sipirc addig a cukrászdáig. A győztes választhat elsőnek süteményt.

Nem kellett kétszer mondani, Nico és Lina úgy futottak, mintha puskából lőtték volna ki őket.

 - Ne ígérj nekik olyat, amit nem tudsz betartani - morogtam magam elé.

 - Ana - fogta meg a karomat és magához rántott - tudom, hogy egy szavamat sem hiszed el, de mindent el fogok követni, hogy egy család legyünk - hajolt egyre közelebb hozzám. Lefagyva álltam a karjai közt és még pislogni is elfelejtettem.

 - Anya! Apa! Gyertek már! - kiáltott felénk türelmetlenül Lina, mire Kimi döbbenten fordította oda a fejét.

 - Kimondta - húzódott mosolyra a szája, amit még soha nem láttam. - Hallottad? - kérdezte izgatottan. - Lina azt mondta nekem, hogy apa - ejtette ki áhítattal a szót.

 - Mondtam, hogy csak idő kérdése és...

 - Szeretlek - fojtotta belém a szót az ajkaival a nyílt utcán.