10/10. 94.rész

Lola

   Elmélázva néztem ki az  edzőterem ablakán és figyeltem ahogy a Castilla játékosai edzenek.. Mi túl voltunk újabb két győzelmen. Először a Levantét vertük 3-0-ra, majd a Malagát is sikerült 1-0-ra magunk mögé utasítani. A két meccs sok sérültet hozott, így nehéz volt összeállítanom egy ütőképes csapatot a Schalke elleni találkozóra. 

 - Min gondolkozol ennyire? - vonta magára a figyelmemet a mellettem szobabicikliző francia.

 - Azon, hogy 4-3-3 ban vagy 4-3-2-1-ben álljunk fel ellenük. Nem tudom, hogy Matteo milyen taktikát alkalmaz.

 - Te sose kapcsolsz ki? - nézett rám elhűlve Zidane.

 - Dehogynem - vigyorodtam el az elképedt arcát látva.

 - Ja, ha alszol - morogta az orra alá.

 - Tévedés - ráztam meg nevetve a fejem. - Akkor sem, mert rengetegszer játszom álmomban, sőt taktikai tanácsokkal látom el saját magam.

 - Te tényleg beteg vagy. De ha ez igaz, akkor mikor nem foglalkozol a focival? - kérdezte, de ahogy meglátta a perverz mosolyt a képemen, már visszakozott is. - Ne, inkább ne mondj semmit! Én még kicsi vagyok és ártatlan, hogy megértsem a te életviteledet.

 - Kapd be! - löktem vállba miközben felröhögtem. - Nem tehetek róla, hogy vén csotrogány vagy és már a szex szó említésétől is elborzadsz. Pedig emlékszem - sóhajtottam fel színpadiasan -, mikor fiatal lányok százai a te félmeztelen fotóiddal ragasztgatták tele a falaikat.

 - Te is egy voltál közülük, valld csak be - hajolt közelebb hozzám, a szemöldökét felemelve.

 - El kell, hogy keserítselek - pislogtam rá nagy szemekkel. - Az én szobám Beckhammel és Tottival volt tele. Na meg persze Raúllal és Figoval - kacsintottam rá.

 - Oké, Beckset megértem, még Raúlt és Figot is, hiszen Galaktikusok, de Totti?

 - Hé-hé-hé! - böktem meg a mutató ujjammal a mellkasát - Francesco a mai napig egy nagyon jó pasi. 

 - De hiszen majdnem negyven éves - kerekedtek el a szemei a franciának.

 - És akkor mi van? Te meg negyvenhárom vagy - vontam meg a vállamat - mégis vannak olyan elvetemült nők, akik rajonganak érted - szúrtam oda piszkálódva.

 - Te most arra akarsz utalni, hogy öreg és csúnya vagyok? - ráncolta össze a homlokát.

 - Nem én mondtam - ugrottam fel a helyemről röhögve majd futásnak eredtem, de nem volt szerencsém, mert Zizu utolért és beszorított a terem sarkába.

 Hiába forgattam a fejemet jobbra-balra, nem találtam menekülési útvonalat. 

 - Ezt nem úszod meg - közeledett felém gonosz mosollyal az arcán. A többiek érdeklődve néztek minket és várták a fejleményeket.

 - Nem úgy gondoltam - haraptam be a számat vigyorogva, mikor már nem volt hova menekülnöm, így megadóan vártam a büntetésemet.

 - Esélytelen vagy - állt elém, ujjait az oldalamba mélyesztette és csiklandozni kezdett.

 - Ne! Neeee! Ne, kérlek! - sikítoztam míg a csapat röhögve nézte a vergődésemet. - A..ki nevet..ni mer, annak....dupla...ed..zés - nyögtem ki nagy nehezen, mire a többség visszafordult a munkájához de így is hallottam a fojtott kuncogásukat.

 - Szeretlek, te bolond lány - ölelt át hirtelen Zizu.

 - Én is, te dinka vénember - bújtam a karjai közé. Hihetetlen, hogy a kezdeti ellenségeskedéstől idáig jutottunk. 

Az edzés után hagytam időt egy kis regenerálódásra és elküldtem a fiúkat a wellness részlegre, ahova később én is követtem őket. Egy alapos masszázs és egy hatalmas alvás után reggel kipihenten ébredtem. Mire beértem az étterembe, már néhányan a reggelijüket fogyasztották.

 - Jó reggelt! - köszöntem hangosan. - Nahát, hogy milyen frissek vagytok? - vigyorodtam el. 

 - Jót tett a tegnapi pihenés - válaszolt Xabi egy kedves mosollyal az arcán. 

 - Remélem is, mert ma nyernünk kell! - váltottam komolyra. 

 Mikor végre mindenki megreggelizett és összepakolt, elindultunk az öltözőkhöz, majd a pályára ahol levezényeltem egy délelőtti edzést. Csekkoltuk a gyep minőségét és megbeszéltük a taktikát. Egy kellemes zuhanyzás után, Casillassal és Xabival az oldalamon fogadtam az újságírók kérdéseit. Aztán jöttek a kötelező formalitások, mint az autogramosztás és fényképezkedés. Matteoval az ellenfél vezetőedzőjével kedélyesen elbeszélgettünk. Kezdés előtt még bementem az öltözőbe és elmagyaráztam a fiúknak, hogy mi múlhat ezen a meccsen. Úgy láttam rajtuk, hogy megértették. Felemelt fejjel lépdeltem a kispadhoz.

 - Minden oké? - fürkészte az arcomat Zizu.

 - Persze, csak nagy a nyomás - sóhajtottam.

 - Eléggé - bólintott megértően. - Ha sikerül, bent vagyunk a legjobb nyolc között.

 - Nem ha, hanem amikor - javítottam ki, de azért az én adrenalinom is az egekben volt.

 - Nyugi már - simította a kezét a hátamra a segítőm. - A múltkori 6-1-et nehéz lesz ledolgozniuk - mosolygott rám biztatóan, ami valamelyest megnyugtatott.

A meccs számunkra rettenetesen kezdődött, ugyanis a második percben egy támadásnál, Kolasinac csak szabálytalanul tudta szerelni Jeset, aki fájdalmas arccal elterült a földön. Azonnal jeleztem Balenek, hogy kezdjen melegíteni és aggódva vártam az orvosi stáb ítéletét, de mikor megláttam, hogy a fiú megpróbál felállni és összecsuklik, már tudtam, hogy nagy a baj. Pirri a hordágyért intett és bele emelték a könnyező spanyolt.

 - Hogy az a jó kurva élet! - hagyta el egy cifra káromkodás a számat, főleg mikor láttam, hogy a másik focista megúszta a tettét lap nélkül.  - Mi a picsáért nem állítja ki azonnal? - idegeskedtem, miközben a szívem összeszorult Jese fájdalomtól eltorzult arcát nézve.

A hazai közönség zúgolódni kezdett és ahányszor a bosnyák labdarúgóhoz került a labda kifütyülték. A Bernabeau zúgott az elégedetlenségtől. 

 - Azonnal tudni akarom, hogy mi van vele - adtam ki az utasítást az egyik stáb tagnak, aki bólintott és már el is tűnt a hordágyat követve.

Nehéz volt a játékra figyelnünk, de mindent megtettem, hogy a fiúk összeszedjék magukat. Cris aztán a  huszonegyedik percben beköszönt az ellenfél kapujába. Ez már a tizenkettedik találata volt a BL-ben. Sajnos Morata és Xabi még mindig a történtek hatása alatt volt, így kicsit szétszórtan játszottak, amit az ellenfél ki is használt és a harmincegyedik percben kiegyenlített. A félidőt jelentő sípszó után azonnal berohantam az öltözőbe és felhívtam Pirrit, hátha tud már valamit.

 - Mi van vele? - támadtam le azonnal a kérdésemmel. 

 - Nincs túl jó hírem - sóhajtott fel az öreg. - Nagyon úgy néz ki, hogy térdszalag szakadás. Az körülbelül hat-hét hónap kihagyás.

 - A büdös picsába - lábadtak könnybe a szemeim, amit az időközben megérkező focisták értetlenül figyeltek.

 - Azt kérdezi, hogy mennyi az állás? - hallottam meg a férfi hangját.

 - Egy-egy - nevettem fel keserűen -, de mond meg neki, hogy miatta megnyerjük - sóhajtottam fel. - Most leteszem, mert fel kell a fiúkat ráznom. Mond meg neki, hogy ne foglalkozzon semmivel, csak gyógyuljon meg minél hamarabb, és nem ártana, ha valaki felhívná Perezt, mert úgy tudom, Németországban van a legjobb klinika és neki csak egy szavába kerül, hogy fogadják.

 - Rendben - mondta a Doki, majd bontottuk a vonalat.

 - Na, mi van vele? - kérdezték nagyra tágult szemekkel Pepéék.

 - Térdszalag szakadás - közöltem velük.

 - Bassza meg - szisszentek fel többen is. 

 - Jól elintézte az a rohadék - hördült fel Morata. - De csak menjek fel...

 - Állj! - emeltem fel a hangom. - Mi nem így játszunk! Elhiszem, hogy idegesek vagytok, mert egy csapattársatok megsérült, de nem fogunk revansot venni érte. Az nem illik a Blancokhoz. Higgadtnak kell maradnunk, tiszta fejjel kell játszanunk. Aki erre nem képes az most szóljon és lecserélem. Remélem megértettétek? - néztem végig a focistákon, akik csak beleegyezően bólintottak. - Oké, akkor most menjünk ki, nyerjük meg a meccset, mert megígértem Jesének, hogy miatta elverjük őket - mosolyodtam el.

 - Lola! - nézett rám Xabi. - Azt hiszem nekem most nem fog menni - emelte rám a tekintetét. - A szívemhez nőtt a srác és nem hiszem, hogy most higgadtan tudnék gondolkodni.

 - Megértelek - bólintottam. - Akkor Casemiro, kezdhetsz melegíteni - mutattam a brazil fiúra, aki azonnal engedelmeskedett. Megveregettem a baszk vállát, majd elhagytam az öltözőt. A kispadnál elmondtam a változtatásokat és vártam a második félidőt.

Az idegbeteg jelző, enyhe kifejezés volt rám, miután a játék második részében folyamatos atrocitás érte a csapatot. Moratát a tizenhatoson belül buktatták, de a bíró nem fújta be a büntetőt, Illaramendit a mezénél fogva húzták vissza előnyös helyzetből. Sergiot úgy felrúgta Szalay, hogy le kellett cserélnem. 

 - Az ilyenek miért nem mennek Norvégiába fát vágni? - morogtam immár a segéd bíró fülébe, aki csak elnézően mosolygott. 

Aztán a hetvennegyedik percben megtört a jég és Cris megint betalált. Láttam a fiúkon, hogy ők is arra gondolnak amire én. Jeséért teszik. Alig volt meg a középkezdés mikor Roni óriási kapufát lőtt, de a kipattanó labdát Bale, Morata elé továbbította és a fiú csont nélkül belőtte. 3-1-es végeredménnyel zártuk a meccset. Matteo odajött hozzám és elnézést kért a játékosai nevében is a sérülésekért és jobbulást kívánt Jesének. Nem akartam címlapra kerülni, így inkább visszafogtam magam és nem küldtem el a jó fenébe. Ahogy letudtuk a sajtótájékoztatót, ahol a legfőbb téma persze a 20-as sérülése volt, azonnal autóba ültem és meg sem álltam a kórházig. A recepciónál készségesen elnavigáltak a fiú szobájáig, ami előtt már ott volt a családja és persze a bácsikám.

 - Hogy van? - kérdeztem letörten.

 - Jobban, valamennyire megnyugodott - válaszolt Jese anyukája. - Seňor Perez elintézte, hogy holnap reggel megműtsék azon a német klinikán - törölgette a könnyeket a szeméből.

 - Ott jó kezekben lesz - simítottam végig a nő karján, majd a keresztapámhoz fordultam. - Be lehet menni hozzá?

 - Nyugtatót és fájdalom csillapítókat kapott, nem tudom, lehet, hogy alszik - vonta meg a vállát tanácstalanul.

 - Azért megnézem - nyomtam le a kilincset és beléptem. 

A fiú barna bőre most sápadtan világított a fehér ágyneműből. Szemeit lehunyva tartotta, azt hittem alszik és el akartam jönni, de megszólalt.

 - Nyertünk?

 - Igen - fordultam vissza egy halvány mosollyal az arcomon. - Cris és Alvaro is rúgott neked egyet.

 - Az jó - hunyta le fáradtan a szemeit. Úgy látszik most kezdtek hatni a gyógyszerek. - Akkor bent vagyunk a legjobb nyolcban.

 - Bizony. Most már csak abban reménykedjünk, hogy könnyű ellenfeleket kapunk - mondtam, de mivel nem jött válasz, azt hittem elaludt, így elindultam kifelé a szobából.

 - Lola! 

 - Igen? 

 - Ígérd meg, hogy megnyeritek - nyitotta ki a szemeit, amikből kigördült egy-egy könnycsepp. - Még ha nélkülem is, de szerezzétek meg a tizediket.

 - Úgy lesz Jese - bólintottam elkomorodva. - Megígérem!