Las Puertas de Infierno 91.

Ana

   Miután hazaértünk a cukrászdából, a gyerekek elfoglalták a nappali kanapéját. Kimi régi családi felvételeket tett a lejátszóba és azzal szórakoztatta Nicoékat. Én nem szívesen maradtam a finnel egy légtérbe, ezért inkább megkerestem Paulát, aki szokása szerint a konyhában tevékenykedett.

 - Meg is jöttetek? - nézett rám kedves mosollyal az arcán.

 - Igen - bólintottam. - Segíthetek valamit? - néztem a rengeteg ételre, ami egy egész hadseregnek elég lett volna.

 - Nem is tudom - pislogott rám bizonytalanul. - Nem tudom, hogy mennyire vagy jártas a konyhai dolgokban - vonta meg a vállát miközben a szemei az arcomat fürkészték.

 - Ha azt mondom, hogy nemsokára saját éttermet nyitok Madridban, az megfelelő válasz? - nevettem el magam.

 - Ó, nem gondoltam volna, hogy... - harapta el a mondat végét, de én így is értettem.

 - Hogy sztriptíz táncosként, ehhez is értek? - húztam el a számat.

 - Ne haragudj - simított végig a karomon - de még annyi mindent nem tudok rólad.

 - Mit szeretnél tudni? - sóhajtottam fel, és kezembe vettem a kést, amit felém nyújtott. 

 - Először is, hogy hogyan ismerkedtél meg a fiammal - vágott azonnal a közepébe. 

Halvány mosollyal az arcomon kezdtem bele a történetbe, miközben segítettem elkészíteni a vacsorát.

 - Isteni illatok vannak az egész lakásban - toppant be hirtelen Rami, amitől megugrottam. - Bocsi - vigyorgott rám aztán kedvesen.

 - Semmi baj, csak egy kicsit megijesztettél - mosolyodtam el.

 - Kisfiam, meg is jöttetek? - ölelte meg Paula a fiát. 

Szóval ezért volt ez a nagy sütés-főzés - esett le egy pillanat alatt.

 - Ja, a fiúk már a nappaliban vannak - bökött a fejével a helyiség felé, ahonnan most egy kisebb hangzavar volt halható. Aztán feltűnt egy sötét hajú, temperamentumos nő és tekintetét rám szegezte.

 - Anabell, ő itt a feleségem Kristiina - mutatott be Rami az ajtóban állónak. - Kicsim, ő pedig Ana, akiről már meséltem.

 - Helló - nyújtottam a kezemet felé, amit kelletlenül el is fogadott. 

 - Kristii - lépett Paula a menyéhez. - Rég láttalak kislányom, biztos megint túl sokat dolgozol - dorgálta meg.

 - Valakinek azt is kell - húzta el a száját, válaszát egyértelműen nekem címezve.

Nem értettem, hogy mivel vívtam ki az ellenszenvét, de jó lett volna tudni, hogy miért ilyen ellenséges velem. Paula, úgy tett, mintha észre sem vette volna a köztünk lévő feszültséget.

 - Akkor most már vacsorázhatunk is - csapta össze a kezeit. - Rami, te szólj a gyerekeknek és az öcsédnek, hogy mossanak kezet. Kristii, te menj és teríts meg, Ana te pedig segíts behordani az ételt - adta ki a munkánkat.

Megemeltem az egyik tálat és már vittem is az ebédlőbe. 

 - Nehogy azt hidd, mert megjátszod a jókislányt, nem látok át rajtad. Lehet, hogy a férfiakat átverheted, de engem nem tudsz - súgta oda Rami felesége nekem.

 - Nem értem miről beszélsz - néztem rá értetlenül.

 - Ugyan már - nevetett fel gúnyosan. - Kimi híres, ezáltal van mit a tejbe aprítania. Nem találod furcsának, hogy pont most bukkantál fel mellette? Most, amikor végre megszabadult Jennitől? Lehet, hogy nem is "véletlenül" estél teherbe? - lépett hozzám közel és szemeit az enyémekbe fúrta.

 - Rossz nyomon jársz - mosolyodtam el.

 - Min nevetsz? - zökkent ki a szerepéből.

 - Csak azon, hogy mennyire próbálod védeni a családodat, ami persze nagyon jó, csak nem ellenem kellene ezt tenned. Én semmit nem akarok Kimitől.

 - Akkor miért vagy itt? Miért pont most? - támadott újra.

 - Ezt a kedves sógorodtól kérdezd - vontam meg a vállamat.

 - Na mi van csajok? - robbant be közénk Rami és kíváncsian nézett egyikünkről a másikunkra.

 - Semmi - mosolyodtam el halványan majd otthagytam őket és a gyerekeim keresésére indultam. Nem volt nehéz megtalálni őket, mert már az egész fürdőszoba tőlük zengett, jobban mondva a nevetésüktől.  - Hé, mi folyik itt? - néztem végig rajtuk.

 - Kezet mostunk - közölte Nico miközben a buborékfújóval játszottak.

 - Látom - nevettem el magam. 

 - Nézd Ana - fújt egy hatalmas színes gömböt Justuu.

 - Nagyon ügyes vagy, de most már mennünk kéne, mert kihűl a vacsora és a mama szomorú lesz - töröltem meg a kezüket, ami csupa víz volt.

 Nevetgélve, egymás mellett indultak meg az ebédlő felé. Amikor beléptünk, minden szem ránk szegeződött. A kicsik egymás mellé ültek, míg én beszorultam Kimi és Rami közé. Először a gyerekeknek szedtünk, majd mi is sorra kerültünk. Percekig nem lehetett mást hallani csak a kanalak zörgését.

 - Hmm, anyu, ez a leves valami isteni lett - szólalt meg a pilóta mellettem.

 - Szerintem is - kuncogott fel a nő -, de nem az én érdemem. Ana főzte - nézett rám melegen.

 - Ezt te csináltad? - pislogott rám Rami is érdeklődve.

 - Igen - jöttem zavarba.

 - Kezdem érteni, hogy miről dumáltak a focistáid - nézett rám Kimi. - Amúgy tényleg finom - kanalazott tovább nyugodtan.

 - És még nem is kóstoltátok a sütijét - kacsintott rám Paula, amitől még nagyobb zavarba jöttem.

 - Már alig várom - húzta el gúnyosan a száját Kristii.

 - Mondtál valamit? - meredt rá Kimi hidegen.

 - Ó, semmit - legyintett a nő. - Csak épp azon gondolkodtam, hogy milyen furcsa, hogy Ana pont akkor bukkant fel melletted, amikor végre elvált ember lettél.

 - Kristii! - szólt rá a férje.

 - Most miért? Nem így van? - pislogott ártatlan szemekkel Ramira.

 - Szerintem jobb lenne, ha nem szólnál bele, mert nem tudsz semmit sem - dőlt hátra Kimi feszülten.

 - Akkor meséljétek el - nézett farkasszemet a pilótával.

 Sajnos mielőtt bele szólhattam volna a vitába, megszólalt a telefonom. A képernyőre nézve elmosolyodtam.

 - Sajnálom, de ezt fel kell vennem - álltam fel az asztaltól, majd kisiettem a folyosóra. - Hola - sóhajtottam a készülékbe.

 - Hola Gyönyörűm - hallottam meg Cris hangját és szinte láttam magam előtt ahogy mosolyog. - Hiányzol.

 - Te is nekem - haraptam be az ajkamat.

 - Mikor jöttök már haza? - nyűgösködött, mint egy kisfiú.

 - Már csak két nap Cris - suttogtam  a készülékbe.

 - Az még olyan messze van - morogta.

 - Tudom, de nem akarom megbántani Paulát. Csak miatta maradunk, mert szeretné megismerni az unokáit.

 - Hogy bírod azt a köcsögöt?

 - Cris - nevettem fel a féltékeny hangsúlyától.

 - Tudom, tudom a gyerekek apja, de attól még ez a véleményem róla.

 A háttérből hallottam, hogy egyre hangosabban vitatkoznak az ebédlőben, így egy sóhaj után elköszöntem.

 - Ne haragudj, de mennem kell, mert pont vacsoráztunk.

 - Legalább te főztél? - kérdezte kuncogva.

 - Csak a levest csináltam én, meg sütöttem egy kis sütit.

 - Akkor külön csapatot kell indítanunk, hogy kiszabadítsanak a fogságukból, mert ha egyszer megkóstolják a főztödet, többet nem fognak elengedni.

 - Bolond - nevettem el magam.

 - Csak szerelmes - vágta rá és nekem ettől elállt a szavam. - Bell, itt vagy? - kérdezte néhány pillanat múlva.

 - I-igen, csak megleptél.

 - Ez volt a terv - nevetett fel. - Na jó, most hagyom, hogy vissza menj vacsizni. Holnap megint hívlak. 

 - Aludj jól - köszöntem el én is. 

A vonalbontás után még néhány pillanatig csak meredtem magam elé, de aztán elmosolyodtam és visszasétáltam a többiekhez. Mikor beléptem az ebédlőbe minden szem rám szegeződött és azonnal csend lett.