Házasság extrákkal 46.rész

Cris

  Reggel arra ébredtem, hogy Kendra felpattant mellőlem és szájára szorítva a kezét a fürdőbe sietett. Értetlenkedve néztem utána, de aztán mikor végre felfogtam, hogy rosszul van, utána siettem.

 - Mi a baj kicsim? - simítottam a kezemet a hátára.

 - Menj innen - nyögte fájdalmasan két öklendezés közben.

 - Nem - fogtam össze a haját. - Mit ettél, amivel elronthattad a gyomrodat?

 - Fogalmam sincs - húzta le a wc-t. Odalépett a mosdóhoz, megmosta az arcát és a fogát. - Csak arra keltem, hogy felfordult a gyomrom - sóhajtotta, majd visszavánszorgott az ágyhoz és lerogyott rá. 

 - Feküdj le és maradj egész nap ágyban - utasítottam miközben betakartam.

 - Azt hiszem pihenek még egy kicsit - hunyta le a szemeit és a következő pillanatban már aludt is.

Óvatosan csuktam be magam mögött az ajtót. Elgondolkodva lépdeltem le a lépcsőn, mikor egy hurrikán neki szaladt a lábamnak.

 - Ho-ho-hó, állj csak meg kisfiam - fogtam meg a karját. - Hova sietsz ennyire?

 - Kendrához - válaszolta és már szaladt is volna tovább.

 - Juni - guggoltam le elé. - Hagyd most őt.

 - Miért? - pislogott rám 

 - Mert még alszik.

 - Akkor felkeltem. Nem szokott érte haragudni.

 - Kendra beteg - vallottam be neki, majd a vállára téve a kezemet, lesétáltam vele a konyhába.

 - Jó reggelt! - mosolygott rám anyám, de a fiam elkámpicsorodott arcát látva elkomolyodott. - Valami baj van?

 - Kendra beteg - lógatta az orrát Juni szomorúan.

 - Beteg? - kapta a fejét rám anya. - Mi a baj?

 - Nem tudom, egyszerűen csak rosszul lett és hányt. Lehet, hogy este valami olyat evett az estélyen ami megfeküdte a gyomrát - ültem le a konyhában.

 - Hányt? - nézett rám hirtelen. 

 - Igen - arra ébredtem, hogy kirohant mellőlem és hát... - tártam szét a karjaimat. - Ja tényleg, mit csináljak neki reggelire? Gőzöm sincs, hogy betegen mit ehet és mit nem. Gondolom kímélni kell a gyomrát - emeltem a tekintetemet anyára, aki egy fura mosollyal az arcán nézett rám. - Most mi van?

 - Semmi, semmi - vigyorodott el. - Majd én készítek neki egy kis pirítóst meg teát - fordult a pult felé és tüsténkedni kezdett.

Én addig leültettem Juniort és megcsináltam az ő reggelijét. Sokat nevetgéltünk közben és jó volt látni, hogy mennyire kiegyensúlyozott kisgyerek lett. Úgy látszik a házasságom Kendrával jó hatással volt rá. Ahogy ezt végig vezettem magamban, a gondolataimban felbukkanó lány megjelent a konyhában.

 - Jó reggelt! - köszönt mosolyogva és nem is látszódott rajta a reggeli rosszullét. - Szia Juni - simított végig a kicsi fején kedvesen.

 - Szia - vigyorodott el a fiam, aztán pedig mérgesen pislogott rám. - Azt mondtad, hogy beteg, de semmi baja sincs - durcázott be, kezeit összefonva maga előtt.

 - Tényleg nem voltam jól reggel - kelt a védelmemre a lány. - De úgy látszik egy kis plusz alvással meg is gyógyultam - nyomott puszit Junior arcára. 

Helyet foglalt a mellettem lévő széken és hálásan elmosolyodott, mikor anya letette elé a pirítóst. 

 - Köszönöm. Látom a házi riasztó működésbe lépett - vágott felém egy fintort. 

 - Bocs, hogy aggódok érted - csóváltam meg a fejem, de nem haragudtam, inkább örültem, hogy jobban van.

 - Édes vagy - hajolt hozzám és egy aprócska puszit nyomott az arcomra. - Hmm, ez nagyon finom - harapott bele aztán a kenyerébe. - Úgy érzem, egy lovat is meg tudnék enni - mondta. Ijedten néztem ahogy felpattant mellőlem és a hűtőhöz sietett. - Úgy emlékszem, még van egy kicsi - morogta az orra alatt és tüzetesen végig pásztázta az összes polcot- - Meg is van! - kiáltotta el magát diadalittasan.

 - Mi az? - néztem kíváncsian a kezében tartott üvegre.

 - Narancslekvár - ejtette ki áhítattal a nevét. Vigyorogva figyeltem ahogy leszenvedi a tetejét és egy kiskanállal belenyúl. - Mennyei - hunyta le a szemeit miközben lenyalogatta a kanálról a lekvárt.

Eközben észrevettem, hogy anyám arcán egyre szélesebb mosoly terült el. Szemeimet rá meresztve próbáltam megtudni az okát, de ő csak megcsóválta a fejét és vigyorogva elfordult. Éreztem, hogy tud valamit amit én nem és ez nagyon idegesítő volt.