10/10. 97.rész

Sergio

   Egyre nehezebben tudtam eltitkolni Lola elől a botlásomat. Éreztem, hogy nagyon hamar el fog jönni az a pillanat, mikor eltaszít majd magától és én ezt az időt próbáltam kitolni, amíg csak tudtam.

 Hajnal volt, valamiért nem tudtam aludni csak forgolódtam a hatalmas franciaágyon. Talán a kint csapkodó villámok, vagy csak a lelkemben dúló vihar volt az oka, nem tudom, de most még a mellettem szuszogó lány sem tudta lenyugtatni a háborgó lelkemet. Tekintetemmel végig simítottam a számomra oly kedves testen.

 - Miért nem alszol? - dünnyögte, de szemeit nem nyitotta ki. Fáradt volt és nyűgös, amit nem is csodálok, mert az utóbbi napokban rengeteg szarság szakadt a nyakába. A csapatnak nem ment a játék. A Sevilla ellen is kikaptunk. Az újságírók azonnal őt hibáztatták az elszenvedett vereségekért. Találgatások indultak, hogy vajon leváltják-e a posztjáról. Nem mutatta, hogy mennyire bántja a dolog, de mi láttuk rajta. Az utolsó meccsünk után a Barca elénk került a tabellán, a matracosok pedig az élre ugrottak. Simeone "nyávogó kislányoknak" titulált minket, mikor az egyik sajtótájékoztatón kifakadtunk a gránát-vörösök, brazil csatárának színészi teljesítménye miatt. Lola furcsa mód szó nélkül hagyta Cholo nyilatkozatát, ami Iker szerint csak annyit jelenthet, hogy kezd megkomolyodni.

 - Nem tudok - ölelem magamhoz a törékenynek tűnő testet.

 - Pedig jó lenne, ha ma nem csak szédelegnél a pályán, mint egy mérgezett egér - húzta el a száját.

 - Ez nem volt szép - engedtem el és gurultam a hátamra sértődötten.

 - Bocs - nézett végre rám miközben felemelte a fejét és a mellkasomra tette - csak mostanában kicsit feszült vagyok - sóhajtott fel.

 - Vettem észre - simítottam végig a gerincén amitől tiszta libabőr lett a teste. - Tudok valamit, ami jó stresszt oldani - vigyorodtam el, majd magam alá gyűrtem az ágyon.

 - Hé - nevette el magát végre - erről nem volt szó. Neked pihentnek kell lenned, mert ma meccs van - simított végig az arcomon elgondolkodva.

 - Min töröd az agyacskádat? - csókoltam végig az arcát, a homlokát, az arcélét majd áttértem a nyakára.

 - Semmi különösön, csak kíváncsi lennék rád szakáll nélkül - kuncogott fel, mikor beleharaptam a vállába egy aprót.

 - Hidd el, nem akarod azt látni - néztem jókedvűen a szemeibe. - Iker szerint sokkal férfiasabb így az arcom - kacsintottam rá.

 - Ó, nem is mondtad, hogy osztozkodnom kell rajtad Ikerrel - húzódott el tőlem.

 - Te most konkrétan lebuziztál? - kerekedtek el a szemeim majd ujjaimat az oldalába mélyesztettem. Visítva próbált menekülni előlem, de hiába. Erősen tartottam és addig csiklandoztam, míg könyörögni nem kezdett.

 - Kérlek, Sese - potyogtak a könnyei a nevetéstől. Arca kipirult, haja kócosan terült szét a párnán. Ajkai hívogatóan nyíltak szét ahogy a levegőt kapkodta és én engedtem a csábításnak. Rájuk tapadtam és nyelvemmel végig simogattam a szája belsejét. Jóleső nyögése után egyre hevesebben vettem birtokba és nem csak a száját, hanem az egész lényét. Bőre forrón tapadt az enyémhez. Ahogy elmerültem benne, teste úgy passzolt az enyémhez, mint a kirakó két darabja. Nem kellett sok hozzá és máris a mennyországban találtuk magunkat.

 - Azt hiszem mégsem vagy meleg - kuncogott fel majd gyorsan felpattant az ágyról mielőtt utána tudtam volna nyúlni.

 - Jössz te még az én utcámba - néztem rá összehúzott szemekkel.

 - Lehet, de most jó lenne, ha te is összekapnád magad és készülődnél - vett elő a szekrényből tiszta ruhákat.

 - Még ne - fúrtam az arcomat a párnámba. Mire felnéztem, Lola már eltűnt a fürdőszobában. Nagyot sóhajtva dőltem hanyatt, kezeimet a fejem alá tettem és a plafont kezdtem bámulni. Miért van az, hogy amikor valami végre igazán jó, azt egy pillanat alatt el lehet rontani, ahogy én is tettem?

                                           -o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-

 - Sergio! - hallottam meg Carvajal kiáltását a pálya túloldaláról. - Keresztbe Garethnek!

Bólintottam, hogy értettem és ahogy levettem a felém küldött labdát, azonnal továbbítottam a walesinek aki megiramodott vele majd lepasszolta Crisnek és a portugál nem hagyta ki a ziccert. Azonnal megszerezte nekünk a vezetést. A szakadó esőben csak arra koncentrálunk, hogy a Rayo ma vesztesen távozzon a Bernabeuból. Az első félidő utolsó perceiben Roni felszakadt térddel ül a földön, míg az orvosi stáb próbálta elállítani a vérzését.

 - Bassza meg! - mordult fel mellettem Marci. - Más se hiányzik, mint hogy Cris lesérüljön. Elég nekünk most Luka hiánya.

 - Magának köszönheti - rántottam meg a vállam a horvát középpályásra célozva.

 - Tudom - sóhajtott fel a brazil fájdalmasan. - Sőt, ő is tudja, hogy hülyeséget csinált.

 - Kihagyta az edzéseket, Lola pedig őt a keretből. Ez ilyen egyszerű - közöltem majd újra elfoglaltam a helyemet és folytatódhatott a meccs. Az első játékrészben nem hajtottuk túl magunkat és ezt az edzőnk is észrevette, így a szünetben alapos fejmosásban részesített minket. Lehajtott fejjel adtunk neki igazat. Teljesen úgy viselkedtünk, mint akik elfelejtettek küzdeni. A második félidőre, Lola lelkesítő szavaival a fülünkben, felspanolva érkeztünk meg. Azonnal látszott rajtunk, hogy akarunk. Végre mi irányítottunk és ennek meg is lett az eredménye, hiszen először Carvajal majd Bale is beköszönt az ellenfél kapujába. Gareth pedig, hogy nyomatékosítsa a fölényünket még egy góllal megörvendeztetett minket. Csillogó szemekkel és adrenalinnal töltődve figyeltük ahogy a kopaszra nyírt Morata egy Iscótól kapott passz után ötödször is megrezegtette a Rayo hálóját. 5-0 után már felszabadultan játszottunk és végleg átvettük az irányítást. Az ellenfél ezt nem nézte jó szemmel és ez azt eredményezte, hogy fejüket elvesztve az utolsó pár percre emberhátrányba kerültek. Nevetve hallgattuk a meccs végét jelző hármas sípszót.

 - Nyertünk! - ugrott a nyakamba Marcelo boldogan, majd tovább táncolt a többiek felé.

Vigyorogva figyeltem, ahogy mindenkivel bohóckodott egy kicsit és még Lola fenekére is rácsapott, amit az érintett fejcsóválva fogadott.

Szemem megakadt a lányon aki egy halvány mosollyal az arcán kezet rázott az ellenfél edzőjével. Álarca tökéletesen működött, amivel azt próbálta tudatni mindenkivel, hogy minden rendben van vele, de én tudtam, hogy ez közel sincs így. Ha valaki vette volna a fáradtságot és jobban megnézte volna magának láthatta, hogy sötét karikák díszelegnek a szeme alatt, amiket alapozóval rejtett el a kíváncsi szemek elől. Mostanában egyre többször riadtam fel éjszaka, hogy zihál, érthetetlen nyelven motyog. Mikor reggelente rákérdeztem, kelletlenül nyögte ki, hogy csak egy rémálom, de én tudtam, hogy ez más. Ez nem "csak" egy rémálom, mert van egy visszatérő név amit folyamatosan hajtogat, amitől a gyomrom mindig görcsbe ugrik akárhányszor meghallom.

 - Jól vagy? - éreztem meg Iker kezét a vállamon.

 - Persze - bólintottam nem túl meggyőzően.

 - Sergio - nézett rám komolyan a kapus. - Látom, hogy valami bánt. Tudod, ha meg akarod osztani valakivel, akkor én itt vagyok.

 - Köszönöm - mosolyogtam hálásan rá, de néma maradtam. Iker csak lemondóan felsóhajtott, majd elindultunk a már majdnem kiürült pályáról az öltözők felé, ahol csatlakoztunk az öröm mámorban ünneplő csapatunkhoz.