Lola
Kellemesen elfáradtam, így nagyon jól esett a zuhany. Igyekeztem, mert keresztapu beszámolót kért az első nap tapasztalatairól. Felvettem a váltóruhám, ami egy egyszerű, nyári ruha volt, amin apró playboy nyuszik virítottak. Leheletnyi smink, ami szempillaspirálból és szemceruzából állt. Hajam kiengedtem, majd belebújtam a magassarkúmba. Összedobáltam a sporttáskámat és kivittem az autóm anyósülésére. Visszazártam a kocsit. Mosolyogva néztem a mellette álló fekete Aventadort.
- A tied jobban tetszik - szólalt meg egy hang mögöttem. Egy gyors fordulat után ránéztem a védőre.
- Pedig ugyanolyanok - somolyogtam.
- Nem, a tied színes, míg Ronié fekete, mint egy halottaskocsi - fejtette ki a véleményét, én pedig nem tudtam megállni nevetés nélkül.
- Persze, hogy színes, mert a színek nőiesek és én szeretem a nőies dolgokat - vontam meg a vállam.
- Az látszik rajtad - vigyorgott rám és végigfuttatta rajtam a tekintetét, amitől bizseregni kezdett a bőröm. Te jó ég! - nyögtem fel magamban. - Olyan rég nem szexeltem, hogy már a szimpla nézésével is felizgat.
- De, azért vannak nem éppen nőies megnyilvánulásaid is - fűzte tovább a mondandóját. Értetlenkedve néztem rá.
- Mégpedig?
- Simeone, szerintem azóta is a fogorvosához jár konzultációra - vigyorgott rám szemtelenül, én pedig egy kicsit elpirultam mikor eszembe jutott az eset.
- Nem kellett volna beszólnia Edunak - morogtam az orrom alatt. Nem voltam büszke a tettemre, de akkor sem hagyhattam, hogy provokálja a csapatkapitányom, akinek már volt egy sárga lapja és egyértelműen a kiállítására pályázott Simo.
- Nem ítéllek el - emelte fel a kezeit mentegetőzésképpen. - Sőt! Mindannyiunknak tetszett, ahogy kiálltál a játékosodért.
- Láttátok? - sóhajtottam fel, mire bólintott. - Pedig azt hittem, hogy mindet leszedettük a netről - csúszott ki a számon. Mikor apám meglátta a felvételt, óriási balhét csinált belőle, de nem tudott velem mit kezdeni, hiszen az ő heves természetét örököltem, így csak megpróbálta eltüntetni a videókat. Úgy látszik kevés sikerrel.
- Jobb, ha hozzászoktok, mert az is én vagyok - komolyodtam el. - Most pedig, ha megbocsátasz - léptem távolabb tőle, mert a közelsége furcsa dolgokat váltott ki belőlem - Perezhez kell mennem, hogy beszámoljak rólatok.
- Mit mondasz neki? - kíváncsiskodott.
- Hogy ennyi jó pasival egyszerre még soha nem edzettem a testem - elnevettem magam, mikor megláttam a döbbenettől elkerekedett szemeit. - Most már tényleg mennem kell - indultam meg a bejárat felé. Hirtelen ötlettől vezérelve visszafordultam és egy csókot dobtam neki. - Szia Ramos! - hagytam ott, a még mindig elképedt focistát, hogy az ajtón belépve, még többe botoljak.
- Hú Lola! Meg sem ismertelek ruhában - vigyorgott rám a portugál, mire bemutattam neki a középső ujjam. A többiek felröhögtek.
- Ejnye, kislány! - szólt utánam. - Nem tanítottak meg rá, hogy nem szabad ilyen csúnya dolgokra használni az ujjad?
Megálltam és visszaléptem hozzá. Önelégült fejjel várta, hogy mit fogok tenni.
- Ez jobban tetszik? - néztem mélyen a szemébe és bekaptam az említett ujjam. Körbenyaltam a nyelvemmel, úgy hogy jól lássa, majd a nyálas ujjam végighúztam, a meglepettségtől szétnyílt alsó ajkán. A szemei elfelhősödtek és hallottam, hogy szaggatottan veszi a levegőt. A füléhez hajoltam és belesuttogtam.
- Hidd el csúnyább dolgokra is szoktam használni - végig simítottam az arcán, majd otthagytam a többi lefagyott focistával együtt.
Még akkor is mosolyogtam, mikor kopogtatás után beléptem a " Nagyfőnök" irodájába.
- Szia, Flore bácsi! - nyomtam puszit az arcára.
- Hola, Lolita! - mosolyodott el, én pedig elhúztam a szám a becézésre. - Na milyen volt az első edzés? - csillogtak kíváncsian a szemei.
- Egész tűrhető - ültem le vele szembe fapofával.
- Tűrhető? - emelte meg a hangját. - Az mégis mit jelent? - kezdett idegeskedni, mire gyorsan lehiggasztottam.
- Nyugi, csak vicceltem. Jó volt. Tényleg, élveztem velük mozogni. Van egy-két hiányosság, de azt majd kiküszöbölöm náluk.
- Szóval akkor látsz relációt arra, hogy idén nyerjünk valamit?
- Mire gondolsz? - gonoszkodtam.
- Tudod te! - csattan fel. - BL? Spanyol kupa?
- Melyiket szeretnéd? - húztam tovább az agyát.
- Lola! - fenyegetőnek tűnt a hangja, de tudtam, hogy soha nem haragudna rám.
- Jól van na! Szerintem mind a kettőre benevezünk - adtam meg neki a várva várt választ. Láttam rajta, hogy megkönnyebbülten dől hátra a foteljában.
- Szóval, úgy gondolod sikerülhet mindkettő? - kérdezett rá azért még egyszer.
- Már mondtam, nagyon jók. Tudnak együtt dolgozni. Fegyelmezettek, ha munkáról van szó. Ma meccseltem velük, és nem sokon múlt, hogy nyerjenek ellenem. Ha apa régi cselét nem vetem be, valószínű, hogy most nem lennék beszédtéma az öltözőben.
- Miért az vagy? - vigyorodott el most már ő is.
- Ja! - húztam el a szám. - Már az Atlético Madridos videót is látták - nyögtem ki.
- De hát, apád levetette az összeset!
- Úgy látszik mégse mindet, mert Ramos szerint mindenkinek tetszett.
- Lolita! - nézett rám kérlelőn és én rögtön tudtam, hogy mit szeretne. - Ugye itt nem akarsz senkit megverni, vagy leütni?
- Tudod, hogy nem bírok a véremmel - mondtam meg őszintén, nehogy hamis illúziókba kergesse magát. - Ha igazságtalanul bántják valamelyiket, akkor úgysem fogom vissza magam.
- Ah! Ettől féltem - nyögött fel bácsikám. - A Jóisten mentsen meg minket ettől, mert tuti, hogy a brazil véred lesz egyszer a veszted.
Nem válaszoltam rá, mert tudtam, hogy igaza van. Anya spanyol volt, míg apa brazil, így mind a két nemzet temperamentuma ötvöződött bennem. Ami, nem mindig jelentett jót. Nagy merengésemből keresztapu kérdése térített vissza.
- Ki a szerencsés kiválasztott? - Nézett rám huncutul és tudtam, hogy mire gondol.
- Most éppen Ronaldo agyát fűzöm - vigyorodtam el. - De, azért Benzema és Isco sem rossz. Kár, hogy Iker már öreg hozzám - fejtegettem ki neki az álláspontomat.
- Cristianonak barátnője van.
- Tudom, de ismersz, számomra csak az a pasi foglalt, akin épp fekszenek.
Megcsóválta a fejét.
- Mi van Khedirával, vagy Ramossal? Ők nem jönnek be? Pedig nagy nőfaló hírében állnak ők is.
- Sami nem az esetem. Ramos, pedig rám nézve veszélyes.
- Veszélyes? Hogy érted? - csodálkozott el.
- Bele tudnék szeretni - válaszoltam őszintén. - Ezért, inkább kerülöm a kontaktust vele.
- Ramosba? Beleszeretni?
- Igen. Pont az ilyen pasik jönnek be nekem. Hasonlít Rá.. - nyögtem ki, majd lerázva magamról a fojtogató érzést, folytattam. - Egyszer már megégettem magam a szerelemmel, többet esélyt sem adok neki. Cupido pedig elmehet a...
- Lola! - szólt rám a bácsikám. - Tudom, hogy nehezen tetted túl magad rajta, de akkor sem kéne teljesen elzárkóznod a szerelem elől.
- Én nem zárkózom el, csak nem adok esélyt neki - morogtam.
- Szívem szerint kitekerném a nyakát annak a fickónak. Soha nem felejtem el a tekintetedet, mikor megtudtad, hogy lelépett - előrehajolt az asztalra és megfogta a kezem. - Nem mindenki olyan, mint ő. Lolita, még nagyon fiatal vagy, előtted az élet. Ne mond azt, hogy többé nem akarsz szerelmes lenni, mert soha nem tudhatod mikor lép be az életedbe a nagy Ő. A szerelem jó dolog. Ha a szüleid nem lettek volna azok, akkor most nem beszélgetnénk itt - simított végig a hajamon.
- Jah, és mire mentek vele? - húztam el a szám. - Anya meghalt a születésemnél. Apa azóta nem teljesen önmaga, legalábbis a ti elmondásotok alapján. Szóval, ne mond, hogy a szerelem jó, mert nem igaz. A szerelem szívás - álltam fel majd az ajtóhoz léptem. - Azt hiszem maradok a szingliségnél - eresztettem meg egy halvány mosolyt. - Így, legalább senki nem szól bele, ha minden nap mással vagyok. Ja, és külön jó pont, hogy nem kell vacsorával várnom haza, és a büdös szennyesét mosnom - vigyorodtam el a végére.
Keresztapu már hangosan nevetett.
- Lolita, ha te nem volnál, kikéne találni! - törölgette meg a szemeit. Én csak intettem neki, majd elindultam végre hazafelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése