Meredten néztem magam elé, teljesen kizárva a külvilágot. El akartam menekülni valahová, ahol egyedül lehetek, de nem lehetett. Könnyeim már elapadtak, sós maszkot szárítva az arcomra.
- Lolita - nyitott be apám az ajtón, mire felkaptam a fejem. - Kicsim tudok segíteni?
Válaszképpen csak megráztam a fejem. Ugyan, mit tudna tenni? Marco után megy és fegyverrel kényszeríti, hogy jöjjön vissza?
Letérdelt elém, már amennyire a hófehér ruha abroncsától hozzám fért, és megfogta a kezem.
- Legszívesebben puszta kézzel fojtanám meg azt a...azt a.. - dühében nem találta a szavakat, amit nem is bántam.
- Apa - a hangom rekedt volt, de elszánt - Így döntött. Már nem érdekel. Túl leszek ezen is, de neked megfogadom, hogy soha többé nem engedem, hogy valaki játsszon a szívemmel. Nem leszek többé szerelmes. - emeltem fel határozottan a fejem, és apa tudta, hogy a makacsságom nem ismer határokat. Amit egyszer eldöntök az úgy is lesz.
Lemondóan felsóhajtott, majd felállt mellőlem.
- Szólok a vendégeknek, hogy nem lesz esküvő. - Megindult az ajtó felé, majd még visszaszólt.
- Erős lány vagy, tudom, hogy túléled. Az én vérem vagy. - mosolyodott el halványan a végére, majd otthagyott a kavargó gondolataimmal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése