Cris
Már nagyon vártam a mai napot. Imádom anya ötleteit, aki bevette magát a konyhába, hogy minél több finom étel kerüljön az asztalra.
- Kisfiam! Nézd meg mit csinál Junior, mert nagyon csendben van - kiabált ki nekem.
- Oké! - indultam el fiam keresésére.
Meg is találtam őt a szomszéd kerítése mellett, Sergio kutyájával "csevegett". Mosolyogva néztem őt egészen addig, míg észre nem vett.
- Ap..va-va - mutatott rá Ramos amerikai buldogjára.
- Igen kicsim látom, de ne piszkáld Liot, mert Sergio nem szereti.
- Tudod, hogy nem lesz semmi bajuk - szólalt meg a csapattársam a túloldalról. - Hola, Cris, szia Juni - mosolygott a fiamra.
- Hola Sergio - köszöntem vissza.
- Lio szereti a gyerekeket, ráadásul a fiad mindig beszél hozzá, így ismeri is.
Felnevettem, mire ő kérdőn nézett rám.
- Még mindig nehéz elhinnem, hogy képes voltál Messiről elnevezni a kutyád.
- Hát ja, jobb nem jutott eszembe - vigyorgott rám vállat vonva. - De most bocs, mennem kell, mert ma még egy csomó dolgot kell intéznem holnapra - köszönt el.
- Semmi gond - válaszoltam. - Mi is megyünk, mert nem sokára vendégeink lesznek - vettem fel Juniort és elindultunk a házba.
- Megtaláltad? - kérdezte anya, ahogy beléptünk a házba.
- Persze, Sergio kutyájával játszott.
- Lehet, hogy neki is kéne venni egyet, mert néha olyan egyedül van - vetette fel az ötletet.
- Még meggondolom - hümmögtem, mert úgy gondoltam, hogy ez nem is rossz ötlet.
Felvittem Juniort az emeletre és átöltöztettem, mert kutyázás közben igencsak összekente magát. Aztán én is elkezdtem készülődni. Mikor a hajammal is kész voltam, csengettek. Juniort levittem a földszintre, majd elindultam kinyitni a kaput. A szívem hevesebben kezdett verni ahogy megláttam Anát a kicsikkel, de rögtön el is komorultam, mikor láttam, hogy kivel beszélget.
- Sziasztok - köszöntem hangosan, hogy észrevegyenek. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, magamhoz öleltem és megpusziltam a nőt, majd lepacsiztam a gyerekekkel. Ha Sergio a szemeivel ölni tudott volna, már halott lennék. Gyorsan behívtam Anáékat, de mielőtt bemehettünk volna, Ramos olyat kérdezett tőle, amitől még a vér is meghűlt bennem.
- Akkor a holnap este áll?
- Persze - válaszolta Ana és én lefagytam.
Eddig nyeregben éreztem magam, de most elbizonytalanodtam. Bent a házban a lány arcát figyeltem és láttam rajta, hogy nagyon tetszik neki amit lát. Végre előkerült anya és a fiam is. Érdeklődve néztem ahogy Nico és Lina egy plüss autót varázsolt elő Ana táskájából és azt a fiamnak adták. Juninak nagyon tetszett a zenélő játék.
- Ap...ató - mutatta nekem és én is megnéztem közelebbről.
- Azta mindenit! Ez nagyon szép - mosolyogtam rá és eszembe jutott, hogy Juni nagyon ritkán kap ismerősöktől ajándékot. Csak a családom és én szoktuk meglepni őt. Szerintem a barátaim és ismerőseim úgy vannak vele, hogy én mindent meg tudok venni neki, akkor minek strapálják ők magukat.
- Néd...ap...néd...zené - sikongatott a fiam és olyan lelkesedéssel nézte az új játékát, hogy öröm volt nézni.
- Köszönjük, de nem kellett volna - mondtam udvariasságból, de tudtam, hogy ez sokat jelent a fiamnak. Bell szabadkozott, hogy a gyerekei választották, de én tudtam, hogy ő volt az ötletadó.
Míg a kicsik játszottak, Ana segített teríteni. Anya elvitte a gyerekeket kezet mosni, mikor Ana felém fordult és kíváncsian nézett rám.
- Mi a baj? - nem tudom, hogy honnan jött rá, de ráérzett. Kiböktem, ami a szívemet nyomta.
- Mit csinálsz holnap este Ramossal?
- Elhívott vacsorázni - nézett rám és láttam rajta, hogy nem érti, miért kérdezem. A válaszából leszűrtem, hogy a szomszédom magasabb fokozatra kapcsolt.
Elmondta, hogy Sergio csak egy baráti vacsorára hívta és én elgondolkodtam rajta, hogy tényleg ennyire naiv, vagy csak megjátsza. Mielőtt dűlőre jutottam volna a kérdésben, visszaértek a többiek és mehettünk enni. Anya egész idő alatt a gyerekkori történeteimmel szórakoztatta Anát, aki jókat nevetett rajtam. A kicsik is tettek róla, hogy elfelejtsük a napi gondokat. Édesek voltak ahogy nevetgéltek az asztalnál, még az én fiam is. Junioron látszott, hogy teljesen felszabadult az ikrek mellett.
Később Ana segített leszedni az asztalt és a gyerekek visszaszaladtak játszani, mi felnőttek pedig beszélgettünk. Egyszer csak Irina jelent meg mellettünk. Felálltam és megcsókoltam, de valamiért zavarban voltam, hogy felbukkant. Ő úgy bújt hozzám, mintha minden rendben lenne, pedig mostanában nagyon sokat veszekedtünk. Bemutattam őket egymásnak és Irina reakcióiból rájöttem, hogy féltékeny. Úgy látszik, hogy a női ösztönök jól működnek nála. Pár mondatot váltottunk, mikor megjelent Lina és egy focilabdát mutatott Anának, ami nagyon tetszett neki. Tudtam, hogy szereti a focit, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Irinát meglátva megszeppent, de anyukája ügyesen megoldotta a dolgot. Kisvártatva a fiúk is megjelentek, de az én fiam még köszönni sem volt hajlandó Irinának. Inkább kézen fogta Bellt és elhúzta játszani, míg a másik két gyerek követte őket.
- Még köszönni sem tud a fiad - támadott le a barátnőm.
- Irina - szóltam rá erélyesen. - Még csak két éves, mit vársz tőle? Alig lát téged persze, hogy nem fog a nyakadba ugrani.
- Én bementem - tette fel a kezét anya és otthagyott minket.
Szikrázó szemekkel néztük egymást. Láttam Irinán, hogy ezt nem úszom meg veszekedés nélkül.
- Persze, de egy idegent szó nélkül kézen fogott és elhúzott játszani. Vagy nem is olyan idegen? - kötözködött. - Ugye azok nem a te gyerekeid? Bár nálad ki tudja? Bármikor előkerülhet egy-két új gyerek - poénkodott cinikusan.
- Hallod te magadat, hogy mit beszélsz? Meg vagy húzatva? - háborodtam fel. - Nem tűnt fel, hogy azok a gyerekek szőkék és kék szeműek? Ráadásul nem több, mint egy hónapja ismerem Anát, de te máris meggyanúsítasz vele. Féltékeny vagy?
- Ugyan már! - nevetett fel idegesen. - Mire lennék? Hiszen látszik rajta, hogy teljesen elhanyagolja magát. Se smink, se frizura. Na és az a ruha rajta? A turkálóban különbek vannak - köszörülte a nyelvét Anán. Mivel nem tudhatta, hogy milyen körülmények közt él a lány, ezért nem mondtam neki semmit, de valahogy meg akartam védeni tőle.
- Minek öltözzön ki, ha csak ebédelni hívta meg anya - nem is gondoltam, hogy ezzel az ártatlan mondattal olajat öntök a tűzre.
- Ja, hogy már itt tartunk? Anyád hívja meg őt ebédre? Biztos nagyon bejön neki. Engem miért nem hívott meg soha? - hisztizett.
- Talán azért, mert soha nem vagy itthon? - tette fel a kérdésem gúnyosan.
- Jaj, már! - sóhajtott. - Te is tudod, hogy a karrierem miatt sokat kell utaznom. Holnap megint megyek, de most Tahitire - jelentette be.
- Hogy hova? - förmedtem rá. - Ma jöttél haza, és azt ígérted, hogy végre elmegyünk ebben a két hétben nyaralni.
- Most ez nem fog menni - váltott át nyafogósra, amit utáltam. - Kaptam egy kihagyhatatlan ajánlatot és egy hónapra elutazom Tahitire. Értsd meg, ezt nem hagyhatom ki - nézett rám hűvösen.
- Akkor menj! - kiáltottam rá idegesen.
- Megyek is - csattant fel, majd felrohant a szobájába és becsapta az ajtót. Pár percig eltartott, míg újra normálisan tudtam lélegezni és valamennyire lenyugodtam. Erőt vettem magamon és kisétáltam anyámékhoz. Ana pont a barátnőjét akarta hívni, hogy vigye haza. Ezt nem akartam. Vele akartam lenni, mert mellette jól éreztem magam.
- Majd én hazaviszlek titeket - jelentettem ki és hiába tiltakozott, nem engedtem, hogy mással menjen haza. Utolsó érvként Irinát hozta fel, de még az sem tudott eltántorítani a tervemtől. Anya mindent tudóan nézett rám, de mielőtt bármit is mondhattam volna neki, a fiam olyat tett amivel mindenkit meglepett, de legfőképpen engem.
- Ana szej... - mondta a lánynak. Ledöbbentem. Ennyire hatással lenne rá Bell? Mondjuk nem csodálom, mert szinte mindenkit megbabonáz egy másodperc alatt. Talán azért kezdek én is érezni valamit iránta? Mert hiába tagadom, valamit érzek, csak még én se tudom, hogy mit. Átvettem a fiamat tőle és elindultunk, mert Ana közölte, hogy este még dolgoznia kell. Mikor a ház előtt kivettük a kicsiket, Ana bűntudatosan rám nézett és megkérdezte, hogy nem-e miatta veszekedtünk Irinával. Megnyugtattam, hogy nem, de aztán nem tudom, hogy miért kiöntöttem neki a szívemet. Megsimogatta az arcomat és kedvesen nézett rám. Rengeteg szeretet volt ebben a mozdulatban, amit már régen kaptam, vagy talán soha. Nem tudtam neki ellenállni. így belecsókoltam a tenyerébe. Éreztem, hogy valami megmozdult bennem . Édesen elpirult, majd elkapta a kezét.
- Bocsánat - néztem rá, de kicsit sem bántam meg a tettemet.
Vigasztalni kezdett, kedves dolgokat mondott nekem és próbálta védeni Irinát. Ilyen nő nem létezik - gondoltam magamban. Simán kihasználhatná, hogy össze vagyok zavarodva, de ő inkább segíteni szeretne. Eszméletlen lány. Búcsúzáskor megölelt, majd a kicsiket kézen fogva bement az ajtón. Beültem a kocsimba és elindultam, de nem haza. Talán egy órát kóvályogtam a városban, hogy rájöjjek, mit tegyek. Mikor már teljesen belekavarodtam a saját gondolataimba, rájöttem, hogy hova kell mennem. Felálltam a kocsifeljáróra és becsöngettem az ismerős házba. Vártam egy kicsit és mikor ajtót nyitottak nekem, idegesen túrtam a hajamba.
- Szia, Clarisse! Marcelo itthon van?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése