2014. október 10., péntek

Házasság extrákkal 32.rész

Kendra

  Szemeimet fáradtan nyitogattam. Valami nem stimmelt. Ahogy bekapcsoltak az érzékszerveim, már tudtam is, hogy mi. A hátamhoz egy forró test tapadt. Kitágult szemekkel kezdtem kapkodni a levegőt, miközben előjöttek a tegnapi nap emlékei. Úristen én nem vagyok normális - hunytam le újra a szemhéjaimat. - Belementem egy újabb őrültségbe, amiből biztosan nem fogok nyertesként kiszállni. Még hogy házasság extrákkal?! Hova tettem az eszemet, mikor igent mondtam rá? Ja, tudom. Lecsúszott a bugyimba, mikor Cris szemébe néztem. Annyira, de annyira nem tudtam uralkodni magamon. Már akkor elvesztettem a józan eszemet, mikor a naptejjel bekentem a testét. Nagyon kicsi választott el tőle, hogy ne támadjam le ott mindenki előtt, de tartottam magamat. A helyzet attól sem lett jobb számomra, mikor megláttam ahogy kijön a vízből. Barna testén megcsillantak a vízcseppek amik a hajából csöpögtek a kidolgozott izmaira. Örültem, hogy nem vette észre, milyen vágyakozó pillantásokkal vizslattam. Szinte lenéztem róla a fürdőnadrágját. Istenem, én soha sem voltam ilyen, de valahogy a hely és a portugál együtt ezt hozza ki belőlem. Muszáj voltam bevallani magamnak, hogy nagyon is vonzódom hozzá. Ne mond, tényleg? - hallottam meg szarkasztikus önmagamat valahonnan az elmém legmélyéről. - Én meg azt hittem, hogy csak megbotlottál, ő meg beléd akadt. Elpirultam mikor eszembe jutott, hogy miket csináltunk egymással. Most már értelmet nyertek Irina nyögései és sóhajai, amiket éjszakánként hallottam a madridi házban. Irigykedve gondoltam rá, hogy ő is átélhette ezeket az érzéseket, amiket én.
Nagyot nyeltem mikor felidéződtek bennem a tegnapi délután, este és éjszaka mozzanatai. A portugál állóképessége megdöbbentő volt.
 Cris mocorogni kezdett mögöttem, így megmerevedtem. Nem tudom, honnan jött rá, hogy fent vagyok, de keze a csípőmbe kapaszkodott és közelebb húzott a mellkasához majd belepuszilt a nyakamba.
 - Jó reggelt - suttogta a fülembe reggeli, rekedt, bugyinedvesítő hangon.
 - Neked is - borzongtam meg forró leheletétől.
 - Ennél jobb nem kell - kuncogott fel, majd nekem nyomta keményedő férfiasságát.
 - Cris - szóltam rá felháborodva és megpróbáltam kiszabadulni a kezei közül, nem sok sikerrel.
 - Most mi van? - tapadt ajkaival a nyakamra, majd megszívta az érzékeny bőrt.
 - Nem hiszem el, hogy még nem volt elég - nyögtem fel, de közben már az én pillangóim is éledezni kezdtek.
 - Ebből? Soha - csókolt végig a nyakamtól a vállamig majd vissza.
 - Mit teszel velem? - nyögtem fel az élvezettől.
 - Ezt inkább én kérdezhetném tőled - húzta végig a nyelvét a fülem mögött. - Annyira finom vagy, hogy nem tudok betelni veled.
 - Cris - sóhajtottam fel mikor egyik keze becsúszott a lábaim közé és simogatni kezdte a nőiességemet.
 - Látod erről beszéltem - susogta csábító hangon a fülembe. - Egyszerűen totál beindulok már attól is, ahogy a nevemet mondod. Arról nem is beszélve, hogy imádom nézni ahogy a vágytól olyan sötétkék lesz a szemed, mint a viharos tenger, a rózsaszín ajkaid pedig olyan hívogatóan nyílnak el, hogy legszívesebben azonnal közéjük csúsztatnám a farkamat - harapott bele a bőrömbe és az ölét nekem dörgölte.
 - Kérlek... - nyögtem fel újra mivel ujjai játékától már félig átléptem azt a bizonyos kaput, ami a csillagokba repít.
 - Mire kérsz Baba? - túrt másik kezével a hajamba és hátra húzta a fejemet, hogy megcsókolhasson. Nyelve azonnal utat tört a számba és olyan mozgást imitált, amitől az én csípőm előre-hátra kezdett hintázni. Zihálva húztam el a fejem tőle.
 - Ne szórakozz velem - leheltem akadozva a szájába.
 - Eszemben sincs - mordult fel már ő is mikor fenekemet jobban kitoltam, így neki ütközött kemény férfiasságával. Segítettem neki bepozicionálni magát, majd belém hatolt. Mint gyümölcsre a héja, úgy tapadt a hátamhoz, miközben erőteljes lökésekkel juttatott egyre magasabbra és magasabbra az orgazmushoz vezető létrán.
 - Basszus Kendra - nyögött fel.mikor kezemmel hátra nyúlva a hajába túrtam. - Megőrjítesz kicsim - sóhajtott fel. Ahogy meghallottam becéző szavait, a testem reagált rá és megkezdődött számomra a tűzijáték, majd néhány keményebb lökés után Cris is követett. Percekig feküdtünk mozdulatlanul, teljesen összetapadva, izzadtan. Félkemény férfiassága még mindig bennem lüktetett.
 - Így akarok maradni örökre - morogta a hajamba és magamban kénytelen voltam neki igazat adni.
  Kopogás törte meg a csendet a szobában. Ijedten néztem az ajtóra.
 - Gyerekek, kész a reggeli - hallottuk meg Dolores vidám hangját a folyosóról.
 - Mindjárt megyünk - könyökölt fel mögöttem Cris majd mikor meglátta rémült arcomat, halkan nevetni kezdett. - Nyugi, be van zárva az ajtó.
  Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, majd elhúzódtam tőle, hogy a fürdőbe siethessek.
 - Na, ez nem volt szép - pislogott rám elkenődve. - Így meg fog fázni - vigyorodott el perverzül, majd lehúzta magáról a takarót.
 - Cris - kaptam felháborodva a szemem elé a kezemet. - Ne csináld ezt!
 - Mit? - kérdezte ártatlan hangon.
 - Tudod te - nevettem fel kínomban, majd elfordultam és a szekrényhez léptem, hogy tiszta ruhát vegyek elő.
 - Én ne csináljam? - ugrott fel az ágyról és mögém lépett. - Te vagy az aki itt hajolgat előttem meztelenül, úgyhogy ne csodálkozz rajta, ha megint megkívánlak - csúsztatta a kezeit a derekamra, de most résen voltam és kiléptem az öleléséből.
 - Ha így folytatod, végelgyengülésben fogunk meghalni - csóváltam meg a fejemet.
 - Szép halál, talán a legszebb - vigyorgott rám, majd beszorított a szekrény és a fal közé. Ajkai megint kezdtek az őrületbe kergetni, de mielőtt megtehették volna, a hasam megálljt parancsolt nekik egy hangos kordulással.
 - Úgy hallom, valaki nagyon éhes - nevette el magát Cris.
 - Még szép, hogy az vagyok. Tudod te, mennyi kalóriát égettünk el tegnap óta? - kérdeztem hirtelen felindultságból, majd mikor rájöttem, hogy mire is céloztam, elszégyeltem magam és lehajtottam a fejemet.
 - Sokat - emelte meg az államat a focista - és remélem még rengeteget fogunk - adott egy-egy csókot a lehunyt szemeimre. A meghitt pillanatot a megint megkorduló gyomrom szakította meg. - Hűha, úgy hallom ez már tényleg nem tűr halasztást - nevetett fel. - Lásd, milyen rendes vagyok hagyom, hogy egyedül zuhanyozz le, mert ha én is mennék, akkor még vacsorázni sem jutnál el - kacsintott rám.
 - Miből gondoltad, hogy be akartalak hívni? - pislogtam rá kacéran, mire megint elkapott a derekamnál fogva és hozzám dörgölte magát.
 - Hidd el, nem ellenkeznél - vigyorodott el, mikor egy apró, áruló sóhaj hagyta el a számat a mozdulatától.
 - Nagyképű, arrogáns dög - csaptam a mellkasára majd sietve beléptem a zuhanyzóba és magamra zártam, de még így is hallottam Cristiano hangos nevetését.
  A mosdókagylóba kapaszkodva próbáltam erőt gyűjteni elgyengült lábaimba, majd tekintetemet a tükörre vezettem. A kipirult arc, a duzzadt ajkak, a kócos haj és a gyémántként csillogó szemek rádöbbentettek valamire, amitől a szívem összeszorult, a szemeim pedig megteltek könnyel. Ezek a "tünetek csak egy valamit jelenthettek, mégpedig azt, hogy beleszerettem a portugálba.

8 megjegyzés:

  1. Szia! Ez kellett így péntek estére! A többi történeted a hétköznapok estéit teszik kellemessé, de szerintem a hétből mindig a pénteki a legjobb!
    Szép hétvégét!
    Üdv.: Nóra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Nóra!
      Puszi és legyen jó hétvégéd neked is!

      Törlés
  2. Love is in the air...
    :D fogalmad sincs mennyire szokták imádni ezt a kijelentésem a körülöttem lávők, ugyanis van, hogy napjában háromszor is elmondom.
    Utálom a hétvégéket miattad. Tudtad? :D
    Nagyon jó fejezet lett :* cuuuuki. Love is in the air... na jó befogtam :*
    Várom a hétfőt, de mégjobban a szerdát és az aznapi halálod :D

    VálaszTörlés
  3. Utálom mikor megírom a véleményem és utána eltűnik... -_- A lényeg h ez is cuki volt mint a tobbi. Nagyon remelem h Sese es Iker kozbelepnek, hogy minel hamarabb rajojjenek h szeretik egymast! :3 Pussza: Anna

    VálaszTörlés
  4. Azaz nem Iker es Sese szeretik egymast! xS Anna

    VálaszTörlés
  5. Szia Anna!
    Köszönöm szépen, hogy írtál nekem.
    Sajnos mostanában én is gyakran jártam így, ezért megelőzve a bajt, mindig kimásolom a hozzászólásomat és ha eltűnik, csak bemásolom. :D
    További jó hétvégét neked!
    Dolores

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszett ez a resz is! :D Mikorra varhato resz? :)

    VálaszTörlés