2015. március 25., szerda

Las Puertas de Infierno 93.

Ana

     Kiléptem a fürdőből és tekintetem azonnal az ágyon ülő pilótára ugrott.
 - Nem úgy volt, hogy ma a barátaiddal mész? - kérdeztem megilletődve.
 - De, csak lemondtam, mert inkább veletek szeretnék lenni. Túl gyorsan eltelt ez a pár nap - sóhajtott fel.
 - Igen - ültem le az ágy másik végére. Valamiért úgy éreztem, hogy most végre normális módon tudunk beszélgetni egymással.
 - Mikor láthatom őket legközelebb? - fordult felém.
 - Nem tudom - vonta meg bizonytalanul a vállamat. - Ha haza érünk, rengeteg dolgom lesz, így én biztos nem tudom elhozni őket - morzsolgattam az ágynemű huzatját az ujjaim között.
 - Nekem pedig most szoros lesz a versenynaptár - gondolkodott el szomorúan. - Amúgy megkérdezhetem, hogy milyen dolgod lesz?
 Felemeltem a fejemet és tekintetemet az eddig vizsgált takaróról az arcára irányítottam. Szemeiből csak színtiszta kíváncsiságot tudtam kiolvasni.
 - Nyitni fogok egy saját éttermet.
 - Ó - lepődött meg egy pillanatra, de aztán hamar rendezte a vonásait. - Gondolom, lesz benne segítséged.
 - Mire célzol? - emeltem fel a hangomat. - Mert, ha arra, hogy Cris vagy bárki a csapatból pénzel, akkor ezt nagyon gyorsan felejtsd el. A saját félretett pénzemből fogom megnyitni - hangsúlyoztam ki a "saját" szót.
 - Ne haragudj, nem akartalak megbántani - emelte fel védekezőn a kezeit. 
 - Oké - fújtam ki idegesen a levegőmet. Mélyeket lélegeztem, hogy lenyugtassam magam, nem akartam megint veszekedni. Végig dőltem az ágyon és szemeimet a plafonra szegeztem. Magamon éreztem a finn perzselő tekintetét, majd érzékeltem, hogy besüpped mellettem az ágy. Percekig nem szóltunk egymáshoz, csak hallgattuk a másik lélegzetvételét.
 - Miért nem tudunk soha normálisan beszélgetni, mint két felnőtt ember? - tette fel hirtelen a kérdést, amivel igencsak meglepett.
 - Nem tudom - sóhajtottam fel. - Talán, mert túl sok a tüske bennünk - fordultam felé és ekkor tudatosult bennem, hogy fejét a könyökére támasztva végig engem figyelt. Zavartan sütöttem le a szemeimet.
 - Sajnálom - hallottam meg a suttogását, mire újra rákaptam a tekintetemet.
 - Mit? - értetlenkedtem.
 - A múltat. Azt, hogy nem mondtam el, hogy nős vagyok, hogy játszottam veled és az érzéseiddel, de legfőképpen azt, hogy nem voltam melletted amikor a gyerekeinket vártad. Kibaszott szar érzés, hogy nem lehettem ott, amikor szükségük volt rám, ahogy neked is - dőlt a párnájára és szemeit lehunyva, kezeit végig húzta az arcán. - Szeretném, ha ezentúl semmiben nem szenvednének hiányt...
 - Eddig is meg volt mindenük - csattantam fel és dühösen meredtem Kimire.
 - Tudom - pillantott rám a jégkék szemeivel -, de én azt szeretném, hogy ne kelljen hónapokig kuporgatnod, hanem azonnal megtudd venni, ha kell valami. 
 - Én pedig nem szeretném elkényeztetni őket - szegtem fel az államat dacosan. Nem akartam elfogadni a pénzét, amit könyöradománynak tartottam.
 - Tudod mit? - sóhajtott fel lemondóan. - Mi lenne, ha nyitnék nektek egy számlát és arra átutalnék egy bizonyos összeget? Ha bármilyen kiadásod adódna, abból fedezni tudnád - nézett rám kérdőn.
 - Nem kell, mindig megoldottam ha kellett valami - válaszoltam, mert a büszkeségem nem engedte, hogy elfogadjam az ajánlatát.
 - Kérlek - pislogott rám már szinte könyörögve. - Így is évekkel vagyok lemaradva - annyi keserűség volt a hangjában, hogy egy pillanatra meginogtam, amit ő azonnal ki is használt. - Még a héten beszélek az ügyvédemmel és elintézem ezt is.
 - Is? - kérdeztem gyanakodva. 
 - Igen, mert van még valami, amit nagyon szeretnék minél hamarabb letudni - halkította le a hangját, és a tekintetét az enyémbe fúrta. - A nevemre akarom venni őket - nyögte ki.
Elkerekedett szemekkel meredtem rá. Hirtelen annyi gondolat kezdett zakatolni a fejemben, hogy a szavam is elakadt, csak néztem rá, mint egy idióta. Percekbe telt, mire összeszedtem magam és ki tudtam nyögni egy kérdést.
 - Miért?
 - Hogyhogy miért? Ők a gyerekeim, és pont ezért a nevemet kell, hogy viseljék. 
 - De... - próbáltam akadékoskodni.
 - Nincs de! - nézett rám úgy, hogy azonnal tudtam, ebből nem enged. - Sürgősségi eljárást fogok kérni és ha minden jól megy, akkor egy-két héten belül már ők is Raikkönenek lesznek - húzódott egy halvány mosolyra a szája.
 - Honnan tudod? - meredtem rá értetlenül, de aztán valami felrémlett előttem. - Mióta tervezed ezt?
 - Már az első pillanat óta ahogy megláttam őket - vallotta be.
 - Értem - nyeltem nagyot.
 - Ennyi? - pislogott rám meglepetten. - Azt hittem jobban kiakadsz.
 - Változtatna az bármin is, ha elkezdenék kiabálni?
 - Nem. Akkor is megtenném - vonta meg a vállát.
Újabb néma percek következtek. Mindketten a gondolatainkba merültünk. Én azon agyaltam, hogy hogyan fogom ezt elmondani úgy a kicsiknek, hogy azt meg is értsék. Biztos furcsa lesz nekik, hogy egyik napról a másikra megváltozik a nevük. Nicola Mathias Raikkönen, Lina Emma Raikkönen - ízlelgettem magamban a nevüket. 
 - Mire gondolsz? - jutott el a tudatomig Kimi kérdése.
 - Csak arra, hogy mennyire lesz nehéz nekik ez az új helyzet.
 - Szerintem hamar megszokják - mondta reményteli hangon. - Viszont van itt még valami amit szintén meg kéne beszélnünk - sóhajtott fel idegesen.
 - Ne kímélj! 
 - A média. Ha ezt kiszagolják, hatalmas cirkuszt fognak csapni körülöttünk.
 - Ne - néztem rá rémülten. Semmit nem akartam jobban elkerülni, mint a nyilvánosságot. - Én nem akarok felhajtást. Főleg most - suttogtam halkan.
 - Ja igen - húzta gúnyos mosolyra a száját. - A portugál biztos nem örülne neki.
 - Légyszíves, ne beszélj így róla. Akár tetszik akár nem, Cris az életünk része. Nem csak az enyém, de a gyerekeké is - mutattam rá a tényekre.
 - Tudom - grimaszolt. - Kérdezhetek valamit? - nézett rám hirtelen, én pedig beleegyezőn bólintottam. - Szereted?
A kérdés váratlanul ért, így egy pillanatig nem is tudtam, hogy mit válaszoljak.
 - Azt hiszem - suttogtam magam elé bámulva.
 - Hiszed? - fordult felém kíváncsian a finn. - Tehát nem vagy benne biztos?
 - Nem tudom. Nem vagyunk még olyan régóta együtt - pirultam el. 
 - Ha ő nem volna, adnál nekem még egy esélyt? - szegezte nekem az újabb kérdését. Rákaptam a tekintetemet. Azt hittem viccel, de az arcáról nem sok mindent tudtam leolvasni az őszinte kíváncsiságon kívül.
 - Nem tudom - mondtam bizonytalanul. - Soha nem gondolkodtam ezen.
 - Értem - eresztett meg felém egy halvány mosolyt, majd elhallgatott. 
Egymás felé fordulva feküdtünk az ágyon, némán. Az utolsó éjszakánk volt ez. Holnap végre haza repülünk Madridba. A gondolat melegséggel töltötte el a szívemet, miközben egyre laposabbakat pislogtam és először nem éreztem magam feszélyezve Kimi közelében. Szemeim önkéntelenül csukódtak le a fáradtságtól és mire észbe kaphattam volna, már elnyomott az álom.

134 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    6. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    8. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    11. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    13. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    15. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    16. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    18. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    19. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    20. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    21. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    22. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    23. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    24. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    25. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    26. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    27. Egy másik névtelen2015. március 26. 19:39

      Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    28. Egy másik névtelen2015. március 26. 19:41

      Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    29. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    30. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    31. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    32. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    33. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    34. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    35. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    36. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    37. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    38. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    39. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    40. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    41. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  2. Szeretem Kimit amikor normális :D alig várom, hogy vigasztaljam majd ha eljön az idő <3.
    Végre hazamennek *-*.. Mióta vártam már ezt a pillanatot. Szeretem Raikkönenéket. De a madridiak akkor is madridiak <3.
    Úgy várom, a hazatérést mintha én is velük lehetnék majd :)). Már nekem is madridi honvágyam van pedig még sosem jártam arra. DE ami késik, nem múlik.
    Furcsa mód, eddig nem tudtam választani, hogy a Las Puertas vagy az 10/10 legyen a kedvencem...most meg a Forzát várom :))) ennyit arról, hogy én mindig tudom mit akarok xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy. Igen, végre haza mennek. :D Örülök, hogy ennyire tudod, mit akarsz. :DDD De pont ezért szeretünk annyira. <3 Puszi <3 <3 <3

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    6. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    8. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    10. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    11. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    12. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    13. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    14. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    16. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    18. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    19. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  13. Helo :) ez most a tpt :) csak annyi hogy helo :)

    VálaszTörlés
  14. En is teged <3 na mara ennyi eleg volt :) csocsi :D

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  16. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  17. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy híres ember mondta: Az ingyen reklámnál nincs jobb. :D

      Törlés
  18. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  19. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  20. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  21. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  22. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  23. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  24. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  25. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  26. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  27. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  28. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  29. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  30. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  31. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  32. Huuu .... en vmirol rendesen lemaradtam ... De ahogy elnezem talan jobban is jartam (Talan van olyan lehetoseg hogy csak a te jovahagyasod utan jelenjenek meg a hozzaszolasok az oldalon?!).
    A tortenetrol pedig csak annyit, hogy meg mindig imadom es 100 %-os Kimi fan vagyok :D.
    Varjuk a folytatast! Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  33. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  34. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  35. Kedves Dolores! :)
    Sajnos kicsit régen tudtam írni, de minden részt olvastam :) Nagyon nagyon tetszett ez a rész is <3 És ahogy érzem nincs még ez a Kimi-Ana dolog :) És ennek nagyon nagyon örülök! :)
    Nagyon nagyon várom a folytatásokat! :) Remélem hamarosan teljesen visszatérsz közénk :) Nagyon várjuk :)
    A rossz akarókkal meg ne foglalkozz! ;) Akik ismernek és szeretnek azoknak így vagy tökéletes ahogy vagy, aki meg nem azt úgy se tudod meggyőzni.
    Ne érdekeljen! <3
    Be lehet valahogy állítani, hogy csak a jóváhagyásod után jelenjenek meg a hozzászólások. Egy idő után úgy is megunja ha senki nem figyel rá :)
    Kitartás!
    Sok puszi :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Linus04!
      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat. Igen, jól érzed, nincs még meg a Kimi - Ana összhang. :D Örülök neki, hogy ennyire várod a folytatást, hidd el én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne hiányoljátok az írásaimat. :) Puszi: Dolores <3

      Törlés