Lola
Teltek a napok és én egyre jobban untam magam. Nem csinálhattam semmit, mert mindig volt nálam valaki. Hol Sergio, hol Marcelo és Clarisse Enzoval vagy épp Cristiano boldogítottak egész nap, hogy ellenőrizzék eleget pihenek-e. Nem voltam ehhez hozzászokva és frusztrált, hogy megmondják, hogy mit tegyek. Apával megint volt egy keményebb vitánk, arról, hogy a foci nem nőknek való és jó lenne, ha végre a családtervezéssel törődnék és nem a szerinte idióta álmaimmal.
Végre eljött december 14.-e, az Osasuna elleni meccs napja. A bennem felhalmozódott energiák majd szétfeszítették a testemet. A meccs előtti sajtótájékoztatóra még Zidanet küldtem, mert nem akartam, hogy már a meccs előtt szétcincáljanak a kérdéseikkel a sérülésem miatt.
A játékoskijárónál álltam, a mankóimra támaszkodtam, kerülve a kamerákat. Az ellenfél edzője mellém ért és együtt lépdeltünk ki a pálya szélére. Kezet fogtunk és kölcsönösen szerencsét kívántunk a másiknak. Éreztem, hogy több ezer ember szeme tapad rám és hallottam a fényképezőgépek kattogását. Felnézve a kivetítőre láttam, hogy a kamerák rám fókuszálnak és engem mutatnak, különösen a begipszelt lábamat. Mosolyt varázsoltam az arcomra és integettem a szurkolóknak. Hangos morajlás volt a válasz. Végre elértem a kispadunkig és leültem Zidane mellé.
- Hatásos belépő - vigyorgott rám.
- Élni tudni kell - vontam meg a vállam somolyogva. Felnéztem a pályára, ahol már sorakoztak a játékosok. Felhangzott a kezdősípszó és hiába kúszott az adrenalinom az egekbe, mégis furcsa nyugodtságot éreztem. Hazaértem. Nekem ez a mindenem, a meccs, a foci világa. Sajnos nem kezdődött jól az első félidő. mert az ellenfél már a 17. percben megszerezte a vezetést. Aztán Pepe kapott lapot, majd Sergio is begyűjtött egyet, mintha kötelező lenne, és még csak a 33. percben jártunk. Csak néztem a pályán küszködő játékosaimat. Teljesen szétestek, aminek az eredményeképpen a 40. percben már 2-0-ra vezetett az ellenfél. Ennél már csak az volt elkeserítőbb, hogy a 44. percben Ramos megkapta a második sárgáját, így idő előtt mehetett zuhanyozni. Nem tudtam megülni a fenekemen, mert a második lapot igazságtalanul kapta a védő. Az ellenfél játékosa Oscar díjat érdemelt volna az alakításáért. Sergio mérgesen indult az öltözőbe, de előtte még odaszólt nekem.
- Ülj le és maradj csendben, mert téged is kiállítanak!
Elhűlve néztem a játékosra, aki meg sem várva, hogy válaszoljak elindult befele. Arra kaptam fel a fejem, hogy Isco a 45. percben értékesítette Ronaldo passzát. Legalább nem úszott el számunkra teljesen a meccs.
- Bejössz? - kérdezte Zizu, de megráztam a fejem.
- Mire leérnék, már jöhetnék is vissza. Kapd le őket a tíz körmükről, mintha én lennél - vigyorogtam rá, majd mikor elindult, még utána szóltam. - Ja és mond meg annak az idióta Ramosnak, hogy még számolunk.
Zidane bólintott, majd eltűnt a kijáratnál. Én hátradőlve ültem a padon és próbáltam rendet tenni a gondolataim között. Sajnos a feszültség egyre jobban nőtt bennem, köszönhető a sérülésemnek és, hogy Ronaldo mostanában nem futballozott csúcsformában, így a feszültség levezető szex kimaradt az életemből. Tudtam, hogy a portugál nem megszokott teljesítménye visszavezethető az aranylabda körüli huzavonára, amiért megtudtam volna fojtani Blattert. Ő szította ezt az egész feszültséget, amit Cristiano a szívére vett. Hiába beszéltünk már többször is a portugállal, hogy ne vegye magára, nem tudta lenyelni a békát. Látszott rajta, hogy Blatter idióta videója összezavarta a csatárt. Arról nem is beszélve, hogy ezek után mindenki egyre többet várt Ronaldotól, ha már az aranylabdáért teper.
Zidane alakja tűnt fel mellettem, tehát kezdődik a második félidő. Tíz emberrel a pályán, egy gól hátrányban elég nehéz lelket önteni a csapatba, de reméltem, hogy a francia segítőmnek sikerült.
- Minden oké? - kérdeztem kíváncsian, mert tudni szerettem volna a fejleményeket.
- Persze. Megkapták a fejmosást. Ramos még duzzog, de majd megnyugszik. Megbeszéltük az új taktikát, ami a megfogyatkozott létszám miatt kellett.
Elégedetten néztem Zidanera. Ahhoz képest ahogy indult a kapcsolatunk, most már igazán barátinak mondhatom. Tudtam azt, hogy az öltözőben a lehető legjobb felkészítést kapták a srácok. Zidane saját tapasztalatai hatalmas segítséget jelentettek nekünk. Megszólalt a síp és kezdetét vette egy rettentő unalmas játék. Rekedtre kiabáltam magam, ösztönözve a csapatom, hogy támadjanak, de nem nagyon akaródzott nekik. Már több, mint félóra eltelt a második játékrészből, mikor az ellenfél is elveszített egy embert. Silva is pirosat kapott. Az ellenfél szétesett. Ezt kihasználva a 80. percben Pepe kiegyenlített és ezt az eredményt a végéig megtartották. Nem örültem a döntetlennek, hiszen minden pont számított nekünk, de még mindig jobb így, mint vesztesként lekullogni a pályáról. Most én is csak kullogtam, míg Zizu türelmesen várta, hogy mankóimmal lassan, de biztosan haladjunk a hiénák felé, akik már vártak rám a sajtótájékoztatón. Olyan volt, mintha nem is a meccs miatt lennének itt, hanem miattam. Ahogy leültem, megrohamoztak a kérdéseikkel, de egyik sem a fociról szólt. Nagyon hamar megelégeltem az egymás szavába vágó firkászokat és szépen halkan elkezdtem a mondandómat. Ha érteni akarják, visszaveszik a hangerőt.
- Jól figyeljenek, mert csak egyszer mondom el. Egy hete edzésen történt egy kis baleset, így most kénytelen vagyok begipszelt lábbal és mankóval közlekedni, de ez nem jelenti azt, hogy mostantól nem veszek részt az edzéseken.
- Az előző heti és a mai döntetlen betudható a sérülésének? - jött egy idióta kérdés. Úgy néztem a kérdezőre, mint aki még nem látott embert.
- Nagyon el lennék szállva magamtól, ha azt feltételezném, hogy a hiányom miatt nem nyert a csapat, de ez nem így van. Vannak az embernek jó és rossz napjai. A Xativa elleni mérkőzésen a pálya volt az ellenfelünk, míg ma a rossz bírói döntések.
- Itt Ramos kiállítására gondol?
- Is. Sergio piros lapja abszolut nem volt indokolt és ha valaki veszi a fáradtságot és visszanézi a jelenetet, rájön, hogy az ellenfelünk sokkal jobb színészkedésben, mint fociban.
- Nem fél attól, hogy a kijelentései miatt megutálják az ellenfeleik edzői?
- Ennél jobban? Ugyan - nevettem fel gúnyosan. - Soha nem érdekelt mások véleménye. Tisztelem azt, aki megérdemli, de aki nem azzal nem fogok jópofizni.
- Nem tart attól, hogy a hozzáállása miatt hamar véget ér a pályafutása?
- Miért tartanék tőle? Nem értem a két dolognak mi köze egymáshoz? Amíg a fiúk a tabella élén állnak és hozzák a formájukat és a pontokat addig szerintem senkinek nem jut eszébe a karrieremmel foglalkozni.
- Igaz a hír, hogy több játékossal is összemelegedett az edzések során? - nézett rám egy szemüveges aktakukac kinézetű riporter vigyorogva.
- Most szögezném le, hogy a magánéletem csak rám tartozik, és ha valaki még egyszer nem a csapattal és a futballal kapcsolatos kérdést tesz fel, kitiltatom a sajtótájékoztatóinkról - csattantam fel, majd folytattam. - De most először és utoljára válaszolok a kérdésre, ami ma már az utolsó. A csapat 90%-a nős, családja vagy barátnője van. Nem szokásom kapcsolatokat szétrombolni. Tartom magam olyan nőnek, hogy találhatnék bárkit, de nem akarok. Az én életem a foci és most a Real Madrid, ahogy előtte a Santos volt. Köszönöm! - álltam fel és indultam kifelé. Hallottam a hangzavart és a kérdések százait, amik repkedtek még felém, hiába mondtam, hogy nem nyilatkozom tovább. Fáradtan sétáltam fel a mankóimmal a buszra, ahol már csak rám vártak. Intettem a sofőrnek, hogy indulhatunk majd lezuttyantam egy szabad ülésre. Lehunytam a szemeimet és mély levegőket vettem, próbáltam kiűzni a fejemből a fájdalmat, ami a lábamból átsugárzott az egész testembe.
- Bevetted a gyógyszereidet? - ült le mellém Cris.
- Nem volt rá időm - nyöszörögtem, majd a táskámban kezdtem kutatni. Megkerestem a dobozokat és az előírt adagot a tenyerembe potyogtattam. Körülnéztem, hogy mivel tudnám bevenni, de a portugál már a kezembe is nyomta az ásványvizes üvegét. Hálásan néztem rá és gyorsan eltüntettem a gyógyszereket. Hatalmas kortyokba nyeltem utána a vizet.
- Köszönöm - mondtam, de a szememet csukva tartottam.
- Fáradt vagy? - simított végig a combomon egy ujjal, amire a testem borzongással válaszolt. Szemeim kipattantak és egy vigyorgó fejjel néztem szembe.
- Attól függ mire? - rebegtettem meg a pilláimat, hogy tudja kihívás elfogadva. Élvezet volt nézni, hogy tűnik el a vigyor és hogy változik át vágyakozóvá az arca.
- Lola, ne kísérts, mert mindjárt itt teperlek le mindenki előtt - sziszegte a fogai közül és bennem felébredt a kisördög. Kezemet óvatosan a combjára csúsztattam, szemeit az enyémekkel fogva tartottam. Baromi lassan kezdtem ujjaimat felfelé csúsztatni a nadrágján, miközben élvezettel néztem ahogy a barnaság a szemében szinte feketévé válik a vágytól. Mikor elértem a combhajlatát, mutatóujjamat végighúztam az érzékelhetően kemény férfiasságán. Elkapta a kezemet és felhúzta a szájához. Szemeink egy pillanatra sem szakadtak el egymástól, így láthatta, hogy milyen érzést kelt bennem, mikor belecsókolt a tenyerembe és a nyelvével megcsiklandozta azt. A fáradtságom már a múlté volt. Minden porcikám kielégülésért kiáltott.
- Lola velem jössz haza? - törte meg a köztünk lévő feszültséget Sergio, aki előrehajolt a mögöttünk lévő ülésből.
- Nem, már megbeszéltük és én viszem haza - válaszolt helyettem a portugál, de a szemét nem vette le rólam. A belsőm beleremegett a ki nem mondott ígéretébe. Szája kaján mosolyra húzódott, mikor meglátta a szememben a vágyakozást.
- Nocsak, túl régen voltam eredményes? - suttogta a fülembe, amitől libabőrös lettem.
- Ki ne találd, hogy ingyen kapod - suttogtam vissza úgy, hogy közben nyelvemet végighúztam a füle mögötti részen. Lehunyt szemmel nyögött fel, mikor a fogaimat is belemélyesztettem a bőrébe. - Volt ma egy gólpasszod - néztem rá somolyogva.
- Boszorkány - nyögte, de már ő is mosolygott.
Az út hátralévő részében már nem kellett egymást húznunk, hiszen tudtuk, hogy ha hazaérünk mi fog történni és ez szinten tartotta az adrenalint a testünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése