Fernando
A vacsoránál ülve nézem, ahogy Rina Matával beszélget. Angie David Luiz nyakában lovagolja körbe a termet, miközben édesen kacag. Látom a spanyolon, hogy csillog a szeme ahogy Beběre néz. Még nem sikerült túl tennie magát rajta, pedig muszáj lesz, mert Cor helye Sergio mellett van. Ők egy család. Nem akarom őket kihallgatni, mégis megüti a fülemet a beszélgetésük.
- Köszönöm, hogy segítettél - fogja meg Juan Rina kezét és egy apró csókot lehel rá.
- Nincs mit. Láttam, hogy a gyúrótok nem volt a helyzet magaslatán.
- Ő a segédedzőnk volt, mert a gyúrónk lebetegedett.
Bebě szemei elkerekedtek.
- Hogy lehet eljönni szakember nélkül? Bármi komoly történhetett volna és akkor mit csináltok? - aggódott értünk utólag is,. és a szám mosolyra húzódott.
- A lényeg, hogy ott voltál és segítettél, ha már Ramos a földbe döngölt - húzta el a száját Juan.
- Nem tudom, mi ütött belé - komorodott el a nő.
- Én igen, féltékeny.
- Ugyan már, az ember akkor féltékeny, ha érez valamit a másik iránt. Márpedig ő semmi ilyesmivel nem gyanúsítható - mondta gúnyosan, de én kihallottam a fájdalmat a hangjából. A továbbiakban inkább a keresztlányommal foglalkoztam, mert nagyon kevés az az idő amit vele tölthetek.
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~
Becsöngettem az ajtón és vártam. Egy begyógyult szemű, enyhén másnapos Sergiot pillantottam meg, mikor kinyílt az ajtó.
- Úh, már ennyi az idő? - nézett a falon függő órára. - Azt hittem, hogy szórakozol velem és direkt korán keltesz.
- Mennyit ittál? - néztem őt összeszűkült szemekkel.
- Sokat, nagyon sokat - motyogta és feltett egy kávét főni. - De nem eleget.
Nem szólalok meg, csak nézem ahogy bevesz egy fejfájás csillapítót, majd a kész kávét ki önti egy pohárba.
- De bunkó vagyok - jut eszébe. - Te kérsz? - emeli fel a kancsót, mire megrázom a fejem.
- Én nem vagyok másnapos.
Hatalmas kortyokban tünteti el a keserű folyadékot. A végén megborzong az utóíztől és nekem mosolyra húzódik a szám.
- Nem röhög, együtt érez! - mordul rám, de halványan már ő is mosolyog.
Az emeletről furcsa zaj hallatszik. Kérdőn nézek a védőre.
- Ugye nem?
Megrázza a fejét, mire megkönnyebbülten sóhajtok.
- Cris hazahozott és itt aludt, de amúgy sem számít, mert gondolom Rina Matával aludt - néz rám és próbál valamit kiolvasni a szememből. Felveszem a pókerarcot, de belül fülig ér a szám. Sergio tényleg féltékeny.
- Tévedsz, mert velem aludt - szembesítem az igazsággal.
Szemei elkerekednek, majd a döbbenet helyét átveszi a harag.
- Olalla mit szól hozzá, hogy háremet tartasz? Neked nem elég a feleséged?
Alig bírom tartani a számat, hogy ne ugorja körbe a fejemet, de muszáj még egy kicsit kitartanom, hogy megtudjam, Sergio mit érez a barátom iránt.
- Ne legyél hülye - pirítok rá. - Bebě és én csak aludtunk.
- Persze, mert Cor mellett aztán lehet az alvásra koncentrálni - morogja dühösen.
- Na jó, igazad van, végül is csak hajnalban aludtunk el - adom alá a lovat, és folytatom mikor látom, hogy majd szét veti az ideg és ez nekem elég. - Addig beszélgettünk.
- Beszélgettetek? - kérdezi gúnyosan.
- Képzeld igen. Méghozzá rólad - figyelem ahogy felfogja, hogy igazat mondok.
- Mit mondott rólam? - kíváncsiskodik, miközben leülünk a nappali kanapéjára. Ingatom a fejem, hogy nem mondom el és közben vigyorgok.
- Nando - kérlel - nekem tudnom kell.
- Már miért kéne? Téged nem érdekel - húzom az agyát, aminek meg van a következménye.
- Hogyne érdekelne baszd meg! - ordít bele az arcomba. - És tudod miért? Mert szeretem!
Én pedig végre röhögve hátradőlök, hogy gyönyörködhessek a döbbent képén.
- Te most szívattál engem? - esik le neki.
- Muszáj volt - hagyom abba a nevetést. - Tudnom kellett, hogy mit érzel igazából. Hogy nem csak a kicsi miatt akarsz vele lenni.
- Ez hülyeség - néz még mindig hitetlenkedve rám.
- Nem, Sese nem az.
- Ha nem szeretném, nem kértem volna meg a kezét - emeli fel dacosan az állát. - De ő nemet mondott.
- Te megkérted a kezét? - szólal meg a portugál a lépcső közepéről, mire mind a ketten odakapjuk a fejünket. Sergio hátradől és tenyereit az arcára fekteti.
- Nem mondtam, mert ciki volt, hogy kikosarazott.
- Persze, hogy kikosarazott te ütődött, mikor előtte azt kérted, hogy a nevedre vehesd Angiet. Bebě azt hitte, hogy csak a gyerek miatt teszed. Sőt, a mai napig meg van győződve róla, hogyha nem volna a kicsi, te még mindig Pilarral lennél.
Elkapja a kezeit az arcáról.
- De ez hülyeség - habogja.
- Hölgyeim és Uraim! - tárja szét a karjait Cris. - Bemutatom a világ legnagyobb marháját - mutat a védőre, aki még mindig nem tért magához az előző sokkból. - Ne csodálkozz, ha ilyen körülmények közt kikosarazott. Mondtad neki, hogy szereted?
Sergio ránk nézett, majd lassan megrázta a fejét.
- Pilarnak sem mondtam soha, mégis elfogadta a gyűrűt - motyogta.
- Mert ő egy aranyásó volt - mordult fel Cris és én csak helyeselve bólogatok.
- Ne felejtsd el, hogy Cor nem olyan, mint a többi nő - pirítok rá.
Egy darabig nem szól semmit csak mered maga elé, aztán hátraveti a fejét és nagyot sóhajt.
- Úristen, ezt nagyon elbasztam! - esik le neki.
- El bizony kiskomám - veregeti meg a vállát a portugál és nekem újra igazat kell adnom neki. - Ha előbb szólsz, akkor egy csomó kellemetlenségtől megkímélhetted volna magad. Már rég a menyasszonyod, ha nem a feleséged lenne.
- Te csak ne beszélj! - ugrik fel a védő és egy lépésre megáll a csatártól. - Folyton zsongattad, ajándékokat vettél neki, kétértelmű dolgokat mondtál, suttogtál a fülébe. Ott voltam, mindent láttam.
Érdeklődve nézem Romit, hogy erre mit lép. Cristiano elvigyorodik, majd hangosan nevetni kezd.
- Te idióta! Az mind azért volt, hogy végre bevalld, hogy féltékeny vagy, mint az állat, mert szerelmes vagy Rinába.
Sergio kábultan nézett az előtte álló, röhögő csapattársára. Látszott az arcán, hogy mikor jutottak el Ronaldo szavai az agyához.
- Te... te végig erre játszottál?
- Nem csak én. A csapatból szinte mindenki, még Karim is.
- Te jó ég! - rogyott le mellém. - Ebből én semmit nem vettem észre - nyögött fel.
- Mert jól csináltuk - húzta ki magát Cris. - Ráadásul te semmit nem láttál a féltékenységtől.
Csönd telepedik le ránk. Szinte hallani a védő agyában kattogó fogaskerekeket. Cris és én kérdőn nézünk egymásra, hogy most mi lesz. Egy kis idő múlva Sese végre megszólal.
- Szerintetek van még esélyem?
- Bebě szeret téged - árulom el a barátomat a jó ügy érdekében.
- És Mata? - néz rám hitetlenül.
- Sose volt belé szerelmes. Ezt Juannak is megmondta, de ő elfogadta így is. Amíg Londonban volt, messze tőled addig működött is a dolog, de ahogy visszajöttünk az esküvőre, Bebě már nem tudott tovább hazudni magának. Sergio, ő már az elejétől érzett valamit irántad, különben nem feküdt volna le veled.
- Mekkora egy vakegér voltam - sóhajt fel. - Már rég vele lehetnék, ha nem vagyok ilyen bolond.
- Nem én mondtam - vigyorog rá Cris, de leintem.
- De most már tisztán látsz - nézek rá. - Mit fogsz így csinálni?
- Még nem tudom, de az biztos, hogy nem hagyom még egyszer elmenni. Nekem kell a családom. Velük akarok élni és nem csak napi pár órát látni őket. Azt hiszem, hogy megpróbálom elölről kezdeni az egészet. Már mint az udvarlástól, aztán fokozatosan haladok a lánykérésig. Ha eddig kibírtam így, akkor ez a kis idő már semmi sem lesz.
- Helyes - veregettem vállba. - De Sergio ugye tudod, hogy ez az utolsó esélyed? Ha most is elszúrod akkor én leszek az, aki fogom és visszaviszem őket Londonba. Sőt, én leszek a tanu Mata és Rina esküvőjén - nézek rá szigorúan.
Sese nyel egy nagyot, majd bólint, hogy megértette. Az órámra nézek és látom, hogy indulnom kell.
- Na - állok fel - most, hogy ezt tisztáztuk, én megyek mert vár egy isteni kajálás Beběnél.
- Veled mehetek? - néz rám a portugál könyörögve.
- Ha nem zavar, hogy az összes oroszlán ott lesz? - vigyorodom el, mikor meglátom Ronaldo fancsali képét.
- Majd csak kibírom valahogy. Rina főztjéért mindent - vigyorodik el ő is. Kérdőn nézünk a védőre, aki csak megrázza a fejét.
- Én maradok. Sok mindent kell átgondolnom - mondja. - Meg nem biztos, hogy kibírnám Juan látványát Rina mellett - húzza el a száját és mi azonnal megértjük. Elbúcsúzunk tőle.
- Kösz fiúk mindent - ölel meg engem és Ronit is.
- Nincs mit, csak ne felejtsd el: ez az utolsó dobásod - figyelmeztetem még utoljára. Komoly arccal bólint. Becsukja utánunk az ajtót, mi pedig Cris kocsijához lépkedünk.
- Szerinted sikerül neki? - kérdezi a portugál útközben.
- Nagyon remélem, hogy ezt most nem szúrja el, mert nekik együtt kell lenniük - bizonygattam, mire ő is helyeslően bólintott.
- Szerintem is, mert ők egymáshoz tartoznak - jelenti ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése