Corina
Élveztem az új munkámat. A fiúk kedvesek és rendesek voltak velem, akár a Chelseasok. Hála a londoni csapatnak, már tudtam kezelni a beszólások nagy részét, mivel a Madridisták sem szűkölködtek a bókokban, kétértelmű beszólásokban. Volt néhány hevesebben próbálkozó, akik nem riadtak vissza egy-két lazább mozdulattól sem, mint például a combom simogatása masszírozás közben. Őket gyorsan leszoktattam erről egy-egy csakra pontra kifejtett nyomással. Ilyen volt Morata és Isco is. A két kisfiú azt hitte, hogy mindent megengedhet magának, de miután Alvaronak fél óráig zsibbadt a bal karja egy ilyen pont megnyomása után, többet nem próbálkoztak, legalábbis tettekkel. A szavakat meg eleresztettem a fülem mellett.Egyedül Sergio hozzáállása idegesített, mert ő valahogy mindig megoldotta, hogy ne kerüljön a kezeim közé. Angie élvezte a figyelmet amit itt is megkapott. Volt, hogy egész délután nem láttam, mert kilopták a járókából és kézről-kézre adták egymásnak. Ilyenkor eszembe jutott, hogy Londonban ugyanezt csinálták vele. Már most nem volt férfi, aki ellent tudott volna állni neki, mi lesz később? Merengésemből a mobilom csörgése térített vissza. Szívem nagyot dobbant, mikor megláttam a hívót.
- Hola. Niňo - mosolyogtam a telefonba.
- Hola, Bebě. Nem zavarlak?
- Nem, pont edzés van és ilyenkor kicsit pihenek - avattam be a munkám menetébe, hisz az elsők közt volt akinek elújságoltam a jó hírt.
- Az jó. Figyelj! - vált izgatottá a hangja. - Most jöttünk ki a megbeszélésről és már biztos, hogy egy hét múlva lesz a visszavágó! - nevetett fel a végére. - Érted Cor? Egy hét múlva találkozunk és végre láthatom a keresztlányom.
Óriási öröm öntötte el a szívemet.
- Nagyon örülök - vigyorodtam el. - Akkor a szokásos csapatkaját csinálom.
- Ú! Ezt megmondom a fiúknak, mert már ők is hiányolják a főztödet.
- Csak a főztömet? - tudakoltam kicsit szomorúan.
- Nem. Téged és Angiet is - nevetett fel.
- Niňo? - muszáj volt tudnom valamit. - Juan jól van?
- Erre mit mondjak? Megpróbál úgy tenni, mintha jól lenne, de azért látszik rajta, hogy hiányoztok neki.
- Ő is nekünk - suttogtam a telefonba, de Nando meghallotta.
- Sergioval semmi változás?
Nagyot sóhajtottam, majd elmeséltem neki mindent. A vacsorát, a lánykérést és azt is, hogy lefeküdtem a védővel.
- Szerintem túl dramatizálod - mondta a végén, majd ő is sóhajtott egyet. - Mennem kell Bebě, mert Mou rendesen fel akar minket készíteni a volt csapata ellen, de ha ott leszünk, akkor mindenképpen beszélünk. Addig is vigyázzatok magatokra. Puszilom Angiet. Szeretlek.
- Én is szeretlek - súgtam a telefonba, majd bontottuk a vonalat.
- Miatta mondtál nemet?
Ijedten fordultam hátra, ahol Sergio kérdő tekintetével és egy nagyon álmos hercegnővel találtam szemben magam.
- Ki miatt? - értetlenkedtem.
- Hát, akinek azt mondtad az előbb, hogy szereted - húzta el a száját.
- Niňoval beszéltem - vettem át tőle Angiet aki már el is aludt az apja karjában, majd letettem a járókába pihenni. - Jövő héten visszavágó.
- Igen, tudom - bólintott megnyugodva. - Az előbb közölte velünk is Anchelotti.
Kínos csend állt be köztünk. Nem tudtuk, hogy mit is mondjunk a másiknak. Aztán megérkeztek a többiek is szépen lassan, én pedig elmenekültem a munkámba.
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~
Csigalassúsággal vánszorogtak a napok, de aztán végre csütörtök lett. Percenként néztem a mobilomra, hogy mikor kapom meg az üzenetet, hogy megjöttek. Éppen Ikert gyúrtam, Marcelo pedig Angieval játszott mikor végre felcsendült a jól ismert dallama a telefonomnak. Kapkodva nyúltam utána.
- Hola, Niňo - nevettem bele a mobilba.
- Hola, Bebě, csak nem hiányoztunk?
- De, nagyon - sóhajtottam.
- Az jó! Most érkeztünk meg a szállodába. A Royalban vagyunk. A recepción hagyok neked egy belépőt, azzal mindenhova beengednek. 324-es szoba.
- Köszi, ha letelt a munkaidőm, megyek.
- Akkor majd találkozunk. Szia.
- Szia - nyomtam ki a telómat és álltam vissza a munkámba. Egész délután jókedvem volt, ami a csapatnak is feltűnt.
- Na mi ez a földöntúli mosoly? - ölelte át a vállam Cris, de mielőtt válaszolhattam volna, megtette helyettem Sergio.
- Gondolom, megjöttek a barátai, a Chelseais fiúk - húzta el a száját.
- Elárulsz minket? - kapott a szívéhez bohóckodva a portugál.
- Tudod, hogy az én vérem spanyol, viszont mikor szükségem volt valakire, ők álltak mellettem és segítettek mindenben - néztem csúnyán a védőre. - Sőt, Niňo és Mata vittek szülni - szúrtam oda még egyet, mire Sergio felállt és becsapva maga után az ajtót elviharzott.
- Még jó, hogy Angiet elvitte Benzema - nézett a férfi után Roni. - Talán nem kellett volna felhoznod neki a Londonban történteket.
- De igen! - csattantam fel. - Elegem van abból, hogy lenézi a barátaimat. Nando is panaszkodott, hogy mostanában alig keresi, ha beszélnek is, elég bunkó vele.
- Rina - fogta meg a vállam és fordított maga felé. - Értsd meg őt. Lemaradt a lánya születéséről és az első pár hónapjáról. Nehezen emészti meg.
- Értsem meg? És engem ki ért meg Cris? Azt hiszed nekem könnyű volt mindent feladnom és itt hagynom? Úgy mentem Angliába, hogy csak Niňot és Olallát ismertem. Teljesen az elejéről kellett kezdenem felépíteni az életemet. Azok a fiúk befogadtak, nem kérdezték, hogy terhesen ki elől menekültem. Mindig, mindenben segítettek. Ha kellett babaszobát csináltak, ha kellett ultrahangra kísértek.
Ronaldo felnevetett.
- Komolyan? Elmentek veled az ultrahangra?
Visszaemlékeztem a történtekre és megnyugodva elmeséltem a portugálnak, hogy milyen volt négy férfival a nőgyógyásznál. Jókat nevetett.
- Hát azért az orvos képét megnéztem volna.
- Hidd el, hogy megért egy misét.
- Tudod Rina, nagyon szeretlek. Sose gondoltam volna, hogy ezt mondom egy nőnek mindenféle hátsószándék nélkül - vigyorgott. - Ezért is szurkolok nektek - kacsintott rám, majd otthagyott teljesen lefagyva.
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~
Kivettem Angiet a gyerekülésből és lezártam az autómat. A recepcióhoz érve elkértem a nekem szánt kártyát. Fellifteztem a megadott emeletre és a szívemmel a torkomban megkerestem a 324-es szobát. Remegő kézzel kopogtam be. Mikor kinyílt az ajtó egy vigyorgó képű Kölyök nézett rám.
- Sziasztok Szépségeim - köszönt és egy puszit nyomott az arcomra. - Úristen, de megnőttél - vette ki a kezemből a kicsit. - Ez a kishölgy egyre szebb - nézett elolvadva rá. - Gyertek be.
Belépve a szobába, Frank és David volt az első akiket megláttam. Hozzám léptek és csontropogtató ölelésben részesítettek.
- Hello, Hercegnő - léptek a kicsihez, aki vigyorogva nézte az ismerős arcokat.
- Megzabálom - közölte velem David. - Már nem kell sokat várnom és felnősz.
- Cirka tizenhét év és egy hónap - nevetett Nando. - De keresztapu úgyse engedi, hogy ilyen csúnya focistával kezdj.
Kopogás zavarta meg a beszélgetésünket. Kivágódott az ajtó és egy rakat focista tódult be rajta, óriási hangzavarral.
- Mondtam, hogy őt láttam - nézett büszkén a társaira Demba Ba. - Sziasztok - ölelt át hatalmas karjaival. Aztán így tettek a többiek is. Utolsónak Juan lépett hozzám. Ahogy ránéztem, láttam, hogy lefogyott és az arcát vastagon szőr borítja.
- Ellopták a borotvádat? - néztem rá mosolyogva.
- Ez így karakteres - simított végig az arcán.
Kitört belőlem a nevetés, majd átöleltem.
- Hiányoztál - suttogta a fülembe.
- Te is - emeltem rá a tekintetemet. Tényleg hiányzott, mint barát akivel mindig, mindent megtudtam beszélni.
Sokáig öleltük egymást és úgy néztük, hogy az én tizenegy hónapos, pici hercegnőm hogyan csinál gügyögő bohócokat egy csapat meglett focistából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése