Iker
Nem tudom hogy, és mikor aludtunk el, de reggel a kanapén ébredtem, Sara a mellkasomon szuszogott. Olyan szép volt ilyenkor is. Ránéztem az órára, ami kilencet mutatott. Még egy óra és Marcelo ideér. Szép lassan kibújtam Sara öleléséből, majd a konyhába mentem. Készítettem pirítóst, főztem kávét. Kitettem a vajat és a lekvárt az asztalra. Mire végeztem, már szerelmem is mocorogni kezdett.
- Jó reggelt - simítottam ki arcából a haját.
- Neked is - mosolygott rám. - Hmm. Micsoda isteni illatok - szimatolt a levegőbe.
- Gyere - húztam fel a kanapéról. - Neked csináltam - vezettem az asztalhoz és lenyomtam egy székre. Én is leültem és végignéztem, ahogy megreggelizett.
- Mit csinálsz ma? - kérdezte.
- Mindjárt jön Marcelo és elmegyünk Anához. - Sara megtörölte a száját, majd érdeklődve nézett rám. - Megszeretnénk hívni a buliba.
- Az jó, legalább megismerem végre - mosolyodott el. - De miért ti mentek?
- Crist és Sergiot nem kérhetjük meg erre - válaszoltam és tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel.
- Miért? - jött is rögtön az újabb kérdés.
- Úgy néz ki, hogy mind a két jómadár belehabarodott Anába és ezt tudják is egymásról.
- Na és Irina? Nem mintha bánnám, ha Cris lecserélné, de hát akkor is - Sara nem csípte a csatár barátnőjét.
- Fogalmam sincs, hogy hogy gondolja, de megvoltak az első penge váltások közte és Sese között, tehát elég komolynak tűnik a dolog - osztottam meg vele a gondolataimat.
- És Ana? Ő mit szól hozzá? Gondolom, tetszik neki, hogy a két macsó összecsap miatta - emelte fel a szemöldökét.
- Tévedsz. Szerintem Ana észre sem veszi a jelzéseket. Nagyon naiv és ráadásul pimaszul fiatal. Nem hinném, hogy felfogja mi folyik a háttérben a fiúk közt.
- Nehéz elhinni - válaszolt elgondolkodva szerelmem.
- Hidd csak el. Az a lány olyan pofont kapott az élettől, hogy talán soha többé nem tud bízni a férfiakban - láttam, hogy kedvesem érdeklődve figyelte a szavaimat. Elmeséltem neki mindent, amit Ana megosztott velünk, de megkértem Sarat, hogy ne adja tovább az infót. Meglepődve hallgatta a történetet.
- Most már kezdem érteni, hogy miről beszéltél - mondta. Ebben a pillanatban megszólalt a csengő.
- Megjött Marci - nézett rám. - Menjetek - éreztem, hogy már egy csepp neheztelés sincs a hangjában. Megcsókoltam, majd a slusszkulcsomat magamhoz vettem és elindultunk Bongyival Anához.
Leparkoltam a ház előtt és mikor az ajtóhoz értünk, becsengettem. Nagyon hamar kinyílt az ajtó és mi ott álltunk teljesen letaglózva. Anán nem volt más, csak egy falat bugyi és egy alig valamit takaró top. Megszólalni sem tudtam, nemhogy megmozdulni, de ahogy észrevettem, Marci is hasonló helyzetben volt. Járattuk a szemünket a testén, pedig nem akartuk stírölni, de valahogy ezt hozta ki belőlünk. Kislányosan próbálta lejjebb húzogatni a felsőjét, de mikor rájött, hogy úgyis hiába, inkább abbahagyta.
- Marcelo, Iker. Gyertek be - mondta és elindult előttünk. Nem tudtuk nem a fenekét és a hosszú lábait nézni, majd lassan feleszméltünk és követtük őt a lakásba. Addigra már felvett egy köntöst, így végre tudtam koncentrálni, hogy hol vagyok.
- Szia Iker! Szia Marci! - szaladtak hozzánk a gyerekek. Láttam, hogy reggelizés közben zavartuk meg őket. Az én hasam pedig, nagyot kordult az illatoktól, mivel Sarának készítettem reggelit, de én elfelejtettem enni. Leültünk a kicsik mellé.
- Hmm. Micsoda illatok - szólaltunk meg egyszerre.
Anának sem kellett több, tíz perc alatt olyan reggelit tett elénk, hogy csak lestünk. Míg mi ettünk, felvitte a gyerekeket átöltözni és ő is felöltözve jött le újra közénk. Kedvesen érdeklődött, hogy miért jöttünk. Akkor jutott eszünkbe, hogy valójában miért is vagyunk itt. Édesen elpirult, mikor felsorolta a heti programját. Nem bírtam ki csendben.
- Az igen. Nem vesztegetik az idejüket.
- Tessék? - nézett rám és a szeméből kiolvastam, hogy nekem volt igazam. Semmit nem vett észre a két focista nyomulásából.
Marcelo kifejtette, hogy bemutatja Clarissenak és én is megígértem ugyanezt Sarával. Teljesen zavarba jött. Félt, hogy a lányok nem fogadják el a munkája miatt. Mindketten megnyugtattuk, hogy nem kell félnie. Szóba került az is, hogy milyen gyorsan megszerettette magát Juniorral.
- Sergio is valami ilyesmit mondott - suttogta maga elé. Hiába próbáltam érzelmeket leolvasni az arcáról a védővel kapcsolatban, nem ment.
- Teljesen igaza volt. Ana neked olyan kisugárzásod van, hogy rögtön mindenki megszeret, úgyhogy ne félj az asszonyoktól - hülyéskedtem vele. - Tőlük csak nekünk kell, hogy nehogy túl sokáig legeltessük a szemünket rajtad.
- Iker! - nézett rám felháborodottan és vállba boxolt, mire én átöleltem. Rájöttem, hogy olyan ő nekem, mint egy kishúg. Sokat kell még tanítani neki a férfiak működéséről. Jó hangulatban telt el a délelőttünk. Mielőtt elindultunk volna, még egyszer egyeztettünk a bulira.
- Nyolcra legyél készen és én jövök érted - vázoltam neki.
- De már megint te furikázol... - szabadkozott, de a szavába vágtam.
- Csitt! Nyolcra itt vagyok és kész.
Mikor végre tényleg elindultunk volna, utánunk szólt.
- Fiúk! - olyan aranyos volt ilyenkor, mint egy kislány. - Nem lenne gond, ha hoznék magammal valakit?
Az ütő is megállt bennem. Ha Sergio vagy Cris pasival látja, biztosan kitör a háború.
- Ha nem fiú, jöhet - olvasott Marcelo a gondolataimban.
- Nem - nevetett, majd elmondta, hogy a barátnőjéről lenne szó, aki legnagyobb meglepetésünkre, Mesutért van oda. Megígértem, hogy majd megnézem, mit tehetek az érdekében. Most már tényleg elbúcsúztunk és elindultunk az edzésre.
Az úton nem sokat beszélgettünk, mert Marcelo és én is a gondolatainkba voltunk merülve. Amint megérkeztünk a stadionhoz, kiugrottunk a kocsiból és egymásra nézve, egyszerre szólaltunk meg.
- Szívassuk meg őket! - arcunkra gonosz kis mosoly kúszott. Ezért is Marcelo az egyik legjobb barátom, mert képesek vagyunk kitalálni egymás gondolatát is. Kézbe vettük a sporttáskánkat és elindultunk befelé, óriási vigyorral az arcunkon. Nevetve nyitottunk be az öltözőbe, ahol már mindenki jelen volt. Mi főleg a két jómadarat kerestük a szemünkkel és mikor megláttuk őket, összenéztünk Marcival. Vette a lapot és jókedvűen fütyürészni kezdett.
- Na mi van dalospacsirta? Mitől van ilyen jó kedved? - kérdezte tőle Khedira.
- Hagyd csak - szóltam oda neki félvállról. - Nem lehet vele bírni, mióta eljöttünk Anától.
Láttam, ahogy a védő és a csatár egyszerre kapták fel a fejüket. Ráharaptak.
- Anánál voltatok? - kérdezte Sergio és próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné.
- Úúú, ne tudd meg - nézett rá álmodozó tekintettel a brazil. Legalább Oscart ért az alakítása. - Hiába mondanám, úgysem hinnétek el - ült le és szép nyugisan el kezdte felvenni a sípcsontvédőjét.
- Mi történt? - jött most már a portugál is közelebb. Eljött a mi időnk. Marcelo kezdte a mesélést.
- Hát kérlek...reggel átmentünk hozzá, hogy elhívjuk a szombati buliba...
- Én becsöngettem...
- Ő pedig ajtót nyitott...
- És nem volt rajta csak egy falatnyi top...
- Meg egy francia bugyi - vágtunk egymás szavába mesélés közben.
- Aztán behívott minket és... - láttam a többieken, hogy kigúvadt szemmel várják a folytatást. A két hősszerelmes arca pedig a szivárvány összes színében pompázott.
- És olyan reggelit kaptunk, hogy még anyukánk hasában sem ettünk olyan jót - fejeztük be a mondandónkat és mikor megláttuk a többiek arcát, elröhögtük magunkat.
- Nem voltatok viccesek - néztek ránk mérgesen. Cris pedig elkezdte Marcelot kergetni az öltözőben.
- Na megállj, adok én neked topot, meg bugyit - rohant utána mérgesen.
- De tényleg abban volt - néztem rá.
Megtorpant és abbahagyta Marcelo kergetését.
- Hülyének nézel megint? - kérdezte.
- Nem. Baszki, tényleg úgy nyitott ajtót. Meg sem bírtunk szólalni, csak néztünk ki a fejünkből. A gyerekekkel reggelizett és elfelejtett köntöst venni - magyaráztam neki a szitut.
- Anánál reggeliztetek?
- Látom Mesut, neked csak a kaja maradt meg - nevettem fel. - Igen nála, és "Anafélemindentbelerántottát" kaptunk. Isteni volt.
- Máskor szóljatok nekünk is - vert hátba Benzema. - Nem csak a kaja miatt - kacsintott rám.
Sergio nagyon csendben volt. Egész edzés alatt magába volt fordulva. A futás befejezése után úgy helyezkedtem, hogy tudjak vele beszélni erősítés közben.
- Szóval csütörtök - néztem rá.
- Mi van csütörtökön? - játszotta az értetlent.
- Ne csináld. Ana elmondta, hogy vacsorázni mentek.
- Tehát tényleg voltatok nála - sóhajtott.
- Azt hitted, kitaláltuk?
- Háát... megfordult a fejemben. Az az ajtó nyitós történet kicsit sántított.
- Pedig igaz - vontam meg a vállam, mire rám villantotta a szemét.
- Most komolyan féltékeny vagy ránk? - kérdeztem megütközve.
- Nem vagyok féltékeny - morogta.
- Pedig nekem úgy tűnt. Ölni lehetne a nézéseddel, amikor róla van szó - fejtettem ki a véleményem.
- Na jó, kicsit talán - sóhajtotta -, még én sem tudom, hogy mi az amit érzek.
- Majd kialakul - veregettem hátba, aztán beálltam a kapuba 11-es védést gyakorolni. Edzés végével letusoltunk és megvártam Marcelot. Cris és Sergio között érezni lehetett a feszültséget, de nem volt olyan vészes. A többieknek talán nem is tűnt fel, amit reméltem, mert nagyon nem tesz jót a csapatszellemnek két kiskakas a szemétdombon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése