A kor nem számít Negyvenegyedik rész

Sergio

   Vigyorogva ébredtem. Először nem tudtam, hogy miért, de mikor orromba kúszott az epres tusfürdő illata, minden beugrott. Kinyitottam a szemem és Rinát kerestem. Rémülten ültem fel. Körülnéztem a nappaliban, de nem láttam se őt, se a ruháit.
 - Nem, nem léphetett le megint - próbáltam nyugtatni magam. Felöltöztem és a keresésére indultam. Óriási kő gördült le a szívemről, amikor a gyerekszobába benyitva, megtaláltam. Az ablaknál állt és látszott rajta, hogy valahol máshol jár.
 - Rina - súgtam a nevét, mire ijedten kapta fel a fejét. Melléléptem és átöleltem. Éreztem, ahogy megmerevedik a karjaimban. Nagyot sóhajtva engedtem el.
 - Beszéljük meg - néztem rá, de ő kerülte a tekintetemet.
 - Nincs miről beszélnünk - motyogta. - Elkapott minket a hév és ennyi - lépett el mellőlem, mire a keze után nyúltam.
 - Így gondolod? - fürkésztem az arcát, de semmit nem tudtam leolvasni róla.
 - Igen - bólintott, majd a kiságyhoz lépett, ahol rámosolygott egy ébredező angyalra.
  Nem értettem őt. Nem rég még a karjaimban tartottam és úgy gondoltam, hogy nyert ügyem van. Most pedig teljesen hideg és elutasító. Biztosan Pilar mondott neki valamit, amitől visszahúzódott a csigaházába. Pedig már olyan jól haladtunk.
 - Szeretnék hazamenni - mondta halkan. - Ne haragudj, majd máskor főzök.
  Eszembe juttatja, hogy mit is terveztünk mára.
 - Rendben - válaszoltam és segítettem összepakolni a kicsi holmijait. Beültünk a kocsiba és néma csendbe burkolózva tettük meg az utat a házáig. Kiszállt és én segítettem neki Angiet bevinni. Láttam az arcán a zavarodottságot, így nem hoztam fel neki újra Pilar látogatását. Elbúcsúztam tőlük és abban maradtunk, hogy holnap edzés után megint találkozunk.


Corina

   Nem aludtam jól az éjszaka, már ha alvásnak lehet nevezni azt, ha csukott szemmel forgolódik az ember. Elszúrtam. Nem szabadott volna lefeküdnöm Sergioval. Annyit mondogattam magamnak, hogy nem érdekel a védő, hogy már én is elhittem. Most pedig itt ülök és nézek ki a fejemből. Minden második gondolatom ő. Valakivel muszáj lesz beszélnem, mert meghülyülök az idióta érzéseimtől. A telefonomért nyúlok és felhívom az egyetlen olyan embert, aki közel is van és meg is értheti a dilemmáimat. Pár perc beszélgetés után már közli is velem, hogy mindjárt itt lesz.
 - Szia, Sara - nyitom ki az ajtót, miután csengetett.
 - Szia, Cor - néz rám átható tekintettel, mint aki a vesémbe lát. - Azt mondtad, hogy sürgős. Miről van szó? - huppant le egy székre a nappaliban, miközben Angiet nézi, aki a járókában próbálkozik a felállással.
 - Tegnap lefeküdtem Ramossal - vágok a közepébe.
  Döbbenten néz rám, majd szólásra nyitja a száját, de becsukja. Hallgatásba burkolózva várom, hogy megeméssze a mondatomat.
 - Legalább jó volt? - kérdezi meg pár perc múlva, amitől a torkomon akadnak a szavak. Én elmesélem neki életem újabb baklövését, erre őt az izgatja, hogy jó volt-e?
 - Igen Sara, nagyon jó volt - válaszolom kicsit keményebben, mint kéne.
 - Nem úgy gondoltam - magyarázza -, hanem, hogy mit éreztél? Szerelemből tetted vagy csak a tested kívánta?
  Végre megértettem a kérdése lényegét, így elmeséltem neki a tegnapi nap eseményeit.
 - Álnok kígyó - húzza el a száját, mikor a Pilarral való összetűzésemről mesélek. - Te szereted - jelenti ki a végén és én elhűlve nézek rá.
 - Miből vontad le ezt a briliáns következtetést? Abból, hogy Pilar felpofozott, vagy abból, hogy igaza van és én tényleg kevés vagyok Sergionak?
 - Hülye vagy - közli velem komolyan. - Azért vagy így összezavarodva, mert a szíved is mást diktál és az eszed is. Egyszerűen képtelen vagy elfogadni, hogy esetleg Sergio is érezhet valamit irántad. Nézd Cor, én se rá, se lebeszélni nem akarlak, ez a te döntésed, de mindenki megérdemel egy második esélyt.
 - Nem tudom Sara. Mi van, ha Pilarnak van igaza? Végül is őt akarta elvenni. Lehet, hogy még mindig szereti és velem csak a kicsi miatt van. Nem tudom - temettem a kezeim közé az arcom. - Teljesen összezavarodtam. Muszáj leszek kiszellőztetni a fejem - mondom, majd eszembe jut egy ötlet. - Sara ráérsz még?
 - Persze, Ikerék edzésen vannak. Miért?
 - Elbírnál Angieval, amíg én lelépnék egy kicsit? - nézek rá kérőn, mire kicsit ijedten, de bólint.
 - Köszönöm - ölelem át, majd a szekrényhez lépek és előveszem az overálom. Sara csodálkozva néz rám.  - Sietek - mondom a nőnek és pár jó tanáccsal ellátva hagyom magára a lányommal. Felülök a motoromra és máris érzem a felszabadító érzést. Kiérek a városból és csak nyomom neki. A nyomasztó gondolatok helyét átveszi az üresség. Teljesen kiürítem az elmémet. Jólesően borulok a kormányra és próbálom kimotorozni magamból a maradék feszültséget is. Mikor már úgy érzem, hogy elég volt, visszafordulok és amilyen gyorsan csak tudok, hazagurulok. A ház előtt már látom, hogy Sergio a felhajtón áll. Leveszem a bukót és miután a motort letámasztottam a garázsban, bemegyek. Sergion kívül még ott találom Ikert, Crist és Marcelot is.
 - Sziasztok - mosolygok rájuk most már sokkal nyugodtabban, hiszen a feszültség elszállt belőlem.
 - Hopika - néz rajtam végig Cris. - Ez aztán szerelés!
 - Jól nézel ki - ölel meg Iker és ad egy puszit, amit Ramos rosszalóan néz. Csak nem, féltékeny?
  Marcelo nagyon csendben van, ami furcsa, de mikor ránézek látom, hogy a combját fogja és néha fájdalmasan elhúzza a száját. Gyorsan kibújok az overálból, majd Sarához lépek, aki a kislányomat dajkálja.
 - Nem volt semmi gond? - adok puszit a kicsinek.
 - Nem - mosolyog Sara. - Tényleg olyan volt, mint egy angyal.
  Ikerre nézek, aki csillogó szemekkel nézi a feleségét, kezében a kislánnyal. Tudom, hogy mi járhat a fejében, így halványan rámosolygok, majd a brazil felé fordulok és hozzá intézem a kérdésem.
 - Mit csináltál? - mutatok a combjára.
 - Semmit - legyint egyet -, csak rosszul értem földet egy fejelés után és meghúzódott.
 - Mutasd!  - nyúlok felé, mire döbbenten néz rám.
 - Corina kezei aranyat érnek - vigyorog mögöttem Iker. - Nekem is tette már helyre a lábam - magyaráz tovább a csapattársainak.
 - Milyen rejtett tehetségedről nem tudunk még? - vonja fel a szemöldökét Cristiano, miközben árgus szemekkel figyeli minden mozdulatomat. Nem válaszolok, mert figyelmemet teljesen leköti, hogy felmérjem, hogy mekkora a kár Marci combjában.
 - Így nem tudlak meggyúrni - állok fel előle. - Vedd le a nadrágod! - parancsolok rá, mire Cris felröhög. Csúnyán nézek rá, minek hatására befogja végre. Marcelo nem szól semmit, csak teljesíti a kérésem.
 - És most? - néz rám.
 - Feküdj a kanapéra - mutatok rá az említett helyre. A brazil óvatosan elhelyezkedik rajta és én a vádlijára ülve kezdem el a masszírozást. Lentről felfelé haladok, majd vissza és lassan sikerül rendbe tennem a kőkeménnyé vált izmokat. Marcelo nagyokat nyög alattam. Mikor végzek a lábaival, leakarok róla szállni.
 - Nem lehetne mindenhol? - néz rám kiskutya szemekkel és hatalmasakat pislog.
  Felnevetek, mert olyan mókás arcot vág.
 - Vetkőzz! - nézek rá pimaszul, mire felül és leveszi a pólóját is. Elém tárul kidolgozott mellkasa, bár magamban megjegyzem, hogy Sergioé sokkal jobb. - Ezt terítsd magad alá - dobok hozzá egy fürdőlepedőt.   Visszafekszik, míg én a fürdőszobából előhozom a masszázsolajamat. Ráülök a fenekére és megkezdem a felsőteste átdolgozását is. Teljesen kizárom a környezetemet, így nem figyelek a többiekre. Körülbelül fél óra múlva érzem azt, hogy végeztem.
 - Kész vagy - szállok le róla és elmegyek kezet mosni. Mire visszajövök, már felöltözve vár és vigyorog. Elkapja a kezemet és megcsókolja, erre már én is felnevetek.
 - Cor, ez volt életem legjobb masszírozása - öleli át a vállam.
 - Hééé! - vonja magára a figyelmet a portugál. - Nekem is fáj a hátam - néz rám vigyorogva, majd a pólójához nyúl. - Engem is megmasszírozol?
 Mielőtt válaszolnék, Ramos megteszi helyettem.
 - Nem. Cor most pihenni fog - néz a csapattársára ellentmondást nem tűrően, mire Cris arcáról leolvad a vigyor.
 - Ne már - nyafog tovább. - Bezzeg Marcinak jó napja van - durcáskodik.
 - Legközelebb téged is átgyúrlak, de előtte be kell szereznem egy masszőrágyat - mondom neki. Erről eszembe jut London és elcsuklik a hangom.
 - Megígéred? - néz rám kételkedve.
 - Meg.
 - Így görbülj meg? - mutatja a behajlított mutatóujját.
 - Igen - nevetek fel újra, elűzve a komor gondolataimat.