Sergio
Majd szétvetett a düh. Ellenfelem színészkedése miatt kiállítottak. Csalódott voltam és ideges. Lefelé jövet még Lolának is beszóltam. Szerintem ennek még megiszom a levét, de most per pillanat nem érdekel. Öklömmel ütöttem az öltözőszekrényt, hogy valahogy megnyugodjak. Pár perc múlva meghallottam társaim hangját, akik szintén nem voltak elragadtatva a mai találkozótól.
- Baszd meg Sese! - állt meg mellettem Pepe. - Jól otthagytál a szarban! - nézett rám, de láttam rajta, hogy nem haragszik.
- Az az idióta, Oscart érdemelne az alakításáért - nyögtem fel, de nem folytathattam, mert Zidane jelent meg az ajtóban és az arca nem sok jót ígért. Óriási lebaszást kaptunk, főleg én mivel miattam új taktikát kellett megbeszélni. Szar volt nézni, ahogy a többiek elhagyják az öltözőt, hogy végigjátszák a második félidőt. Zidane volt az utolsó és az ajtóból visszafordult.
- Lola üzeni, hogy még számol veled - nézett rám vigyorogva, mire én összeroskadva ültem le a padra. Éreztem, hogy ez semmi jót nem jelent számomra.
A második félidőt végig idegeskedtem az öltözőben. Hiába néztem a meccset a tévén, az nem ugyanaz, mint ott lenni és tenni valamit a győzelemért. Sokszor mutatták Lolát, aki a mankóira támaszkodva, kipirult arccal kiabált a többieknek. Gyönyörű volt, ahogy a meccs tüze égett a szemeiben. Először láttam őt ebben a helyzetben, kívülről és most értettem meg, hogy nő létére neki is élete a foci. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, mikor Pepe egyenlített és ezt a meccs végéig tartani tudták. A hármas sípszó után a fiúk elindultak az öltözőbe, míg a kamera újra Lolát mutatta, akinek néha fájdalmas grimasz ült ki az arcára. Tuti, hogy nem vette be a gyógyszereit. Nem irigyeltem, mert tudtam, hogy a sajtótájékoztatón megpróbálják szétszedni a firkászok. Mivel már kész voltam, így elsőnek szálltam fel a buszra és a telefonomra tapadva hallgattam a sok sületlen kérdést, amit feltettek neki. Egy-két kérdésnél olyan arccal nézett a riporterre, hogy önkéntelenül is elnevettem magam. Még engem is megvédett, pedig tudom, hogy most legszívesebben megfojtana. Aztán kapott egy olyan kérdést, ami után szívem szerint megkerestem volna azt a mocskot aki felmerte tenni neki. Láttam rajta, hogy ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, de ahhoz képest kulturáltan válaszolt a görénynek, majd felállt és távozott. Már mindenki a buszon volt, csak Lolára vártunk. Lassan, bicegve szállt fel, leintve mindenkit aki segíteni akart, arcáról sütött a fáradtság. Mankóit félretéve, ledobta magát az előttem lévő ülésre. Hallottam, hogy mélyeket lélegzik és fájdalmasan fújtatva ereszti ki a levegőt. A bűntudatom már az eget verdeste. Miattam vannak fájdalmai. Segíteni akartam neki, de mire megmozdulhattam volna, Ronaldo már le is ült mellé. Annyit láttam, hogy komor képpel nyújtja felé az üvegét, amit Lola elfogadott és gondolom bevette vele a gyógyszereit. Iker ült mellettem és kíváncsian figyelte, hogy mit művelek. Szemeim elkerekedtek és mérhetetlen düh árasztott el, mikor megláttam Cris ujját Lola combján kalandozni.
- Nyughass már - szólalt meg a kapus sziszegve. - Hagyd már őket békén - morgott és elfordult, hogy ne is lássa, mit csinálnak az előttünk ülők. Én viszont nem tudtam levenni a szememet róluk. Az ülés rései közt jól láttam, hogy Lola keze Cris combján egyre feljebb csúszik. akkorát nyeltem, hogy féltem mások is meghallják. Nem akartam lebukni, hogy kukkolok, de a mazohista énem felül kerekedett rajtam. Összeszűkült szemekkel figyeltem, ahogy a csatár a lány tenyerébe csókol. Nem bírtam tovább, muszáj volt közbeavatkoznom.
- Lola, velem jössz haza? - kérdeztem előre dőlve az ülésben. Iker csak a fejét csóválta a halva született próbálkozásomat halva.
- Nem , már megbeszéltük és én viszem haza - válaszolt Cristiano, de a szemét nem vette le a lányról. Bosszúsan dőltem hátra és a fejemben lévő képeket próbáltam elhessegetni. Mindenhol Lolát láttam ahogy a portugállal szeretkezik.
- Most már tényleg fejezd be! - súgta oda nekem Iker. - Teljesen lejáratod magad!
- De mi a fenét csináljak, ha egyszerűen megveszek érte? - nyögtem fel csalódottan.
- Hagyd abba a teperést! Lola nem az a lány, akit nyáladzással le vehetsz a lábáról. Szereti a határozott férfiakat, de a függetlenségét még ennél is jobban.
Ránéztem a kapusra, akinek komoly arcáról nem sok jót tudtam leolvasni.
- Mióta lettél te ilyen kibaszott bölcs? - gúnyolódtam.
- Amióta te ilyen rinyálógép - vágta rá.
Duzzogva tettem karba a kezeimet és inkább elfordultam. Tudtam, hogy igaza van, és nem tudtam mit tehetnék ellene.
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~
Mióta felébredtem, csak nézek ki a fejemből. Pihenő nap van, így itthon unatkozom. Hirtelen ötlettől hajtva, rácsörögtem Marcelora, hogy otthon van-e. Nem minden hátsó szándék nélkül tettem, mert kiakarom faggatni arról a képről, amit Lola szobájában láttam és szerintem ő tud nekem segíteni a megfejtésében. Miután lebeszéltük, hogy szívesen látnak ebédre, készülődni kezdtem. Útközben beugrottam egy cukrászdába, hogy meglepjem egy kis sütivel Enzot. Fél tizenkettőkor már a csengőt nyomtam.
- Hola Sergio - nyitott nekem ajtót Clarisse.
- Szia Clar - öleltem meg a nőt. - Még mindig jól nézel ki - vigyorogtam rá.
- Te meg még mindig nagy hóhányó vagy - tessékelt be nevetve.
- Szia Sese! - ugrott a nyakamba a bongyor hajú Enzo. Tiszta apja ez a gyerek.
- Helló, nagyfiú - kaptam fel és forgattam meg. - Hogy te mekkorát nőttél - eresztettem le a földre.
- Hoztál nekem valamit? - nézett rám huncut szemekkel.
- Enzo! - csattant fel az anyja. - Viselkedj!
- Úgy emlékszem, hogy van valami az autómba, de csak evés után kaphatod meg - hagytam figyelmen kívül Clarisse mérges arcát.
A kisfiú megnyugodva ment játszani a szobájába, míg én a ház asszonyát követtem a konyhába, ahol isteni illatok terjengtek.
- Marci? - tűnt fel a barátom hiánya.
- Mindjárt jön, csak átszaladt Ikerékhez.
- Ó - húztam el a számat, mert már alig vártam, hogy kifaggassam.
- Mit szerettél volna Sese? - érdeklődött kedvesen Clar. - Talán én is tudok segíteni.
- Végül is - vontam meg a vállam, mert eszembe jutott, hogy Clarisse és Lola jóban vannak, így talán ő is tudhat valamit. - Egyik nap Lolánál voltam és a szobájában láttam egy képet, amit nem tudok kiverni a fejemből.
- Melyikre gondolsz?
- Arra, amin menyasszonyi ruhában van. Talán férjnél volt? - vártam idegesen a választ.
- Ő mit mondott? - fürkészte az arcomat Clar.
- Csak annyit, hogy az a kép egy emlékeztető, hogy soha többé ne bízzon a férfiakban.
- Sergio, ha csak ennyit mondott, akkor én sem mondhatok többet. Ez az ő magánügye.
- Leültem az asztalhoz és a fejemet a kezeimnek támasztottam. Lehunytam a szemeimet és próbáltam összerakni a monológomat, amivel rávehetném a nőt, hogy segítsen.
- Figyelj Clar - emeltem rá a tekintetemet és a szemeimmel az övét kerestem, hogy lássa, minden amit mondok szívből jön. - Nekem tudnom kell az igazat, hogy miért olyan a férfiakkal Lola, amilyen. Beleőrülök, ha nem fejtem meg a titkát.
- Miért? - jött az egyszerű kérdés.
- Mert megveszek azért, hogy az enyém legyen - böktem ki. Clarisse egy ideig szótlanul nézett, majd egy nagy sóhaj után megszólalt.
- Oké, elmondom, de nem tőlem tudod. Marci kinyírna, ha megtudná, hogy én mondtam el - nézett szigorúan rám. Bólintottam, hogy értettem. Számat képletesen összecipzároztam és eldobtam a kulcsot.
- Dolores 19 évesen majdnem férjhez ment. Azért csak majdnem, mert az a görény otthagyta az esküvő előtt tíz perccel, azzal az indokkal, hogy ő még élni akar - elhűlve hallgattam a nő mondatait. - Képzelheted, mindenki azt várta, hogy mikor jön az ifjú pár, de helyette csak Romário érkezett és közölte, hogy az esküvő elmarad. Nem tudtuk hova tenni a dolgot, hiszen annyira készültek rá és őrülten szerették egymást. Azonnal megkerestem Lolát - felsóhajtott és az arcán milliónyi érzelem suhant át a visszaemlékezéstől. - Én még nem láttam embert olyan üresnek, mint őt. Ott ült a gyönyörű hófehér ruhájában és csak nézett ki az ablakon. A szemei vörösek voltak, ami azt jelezte, hogy sírt. Mikor beléptem, felém fordult, de már nyoma sem volt annak az életvidám lánynak, akit előtte ismertem. A képet én készítettem, mert megkért rá. Azt akarta, hogy mindig emlékeztesse arra a napra, mikor Marco elhagyta. Kijelentette, hogy soha többé nem bízik a férfiakban és innentől ki fogja használni őket, amit be is tart még most is - fejezte be a történetet, amitől nekem nehezebb lett a szívem.
- Ki az a rohadék, aki otthagy egy ilyen lány az oltár előtt? - fakadtam ki.
- Nevet nem mondok, csak annyit, hogy elég sok köze volt ahhoz, hogy Lola a focit választotta az életének.
Szemeim elkerekedtek a hallottaktól. Tehát egy focistáról van szó, aki képes volt őt összetörni.
- Hetekig nem láttuk őt, majd mikor megint találkoztunk egy teljesen új Dolores állt előttünk. Megváltozott, de nem jó értelemben. Hideg lett és érdektelen. Csak a focinak élt és él most is. Azóta sem volt kapcsolata. Nem mutatja, de lelkileg egy roncs. Marco volt az első és utolsó szerelme, de az a rohadék egy életre tönkretette.
Némán ültem az asztalnál és emésztettem a hallottakat. Sok minden értelmet nyert így a szememben.
- Köszönöm, hogy elmondtad - néztem hálásan a nőre, aki egy halvány mosolyt eresztett meg felém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése